Pages

2008. október 29., szerda

Címszavak - Házassági évforduló

A hosszú hétvégére esett a 10. házassági évfordulónk. Gondoltuk, hogy valamelyest különlegessé tesszük ezt a napot. Eszünkbe jutott, hogy a tavaszi kerékpáros Fertő tavi túránk során, találtunk Rusztban (akkori szállóhelyünk városkájában) egy elbűvölő éttermet (ami panzió is egyben). Úgy gondoltuk, hogy ide meghívjuk a velünk utazókat és még néhány embert, akik hajlandóak pár órát autóba ülni. Hát, volt egy pont, amikor egy egész komoly ember-mennyiség összejött volna (21), de aztán végül Bátyám hivatalos útja eresztbe húzta az ő számításukat, Lacinak a szüleit kellett végül egy másik helyre fuvaroznia és Gyöngyiék meg ugye az autójuk áldozatai lettek. Így aztán Mingiéken és rajtunk kívül "csak" a szüleim tudtak eljönni. Ettől persze az ünnepség nagyon jó hangulatú volt. (A kép sajnos nem túl jó, a vakunak nem volt elég a sok gyertya)
Vivi, a csoda baby-sitter segített mindent "letárgyalni" az éttermesekkel (mivel ő tud, én meg nem, németül...). Így aztán egy gyönyörűen feldíszített (csupa gyertya!!!) boros pincében várt minket a ragyogó asztal. Az isteni ebéd után még rátettünk egy lapáttal: elmentünk lovaskocsizni a környékre - főleg a gyerekek nagy vigassága végett!

(A képen az étterem előtt csücsül a gyerekek nagy része, háttérben a szüleim.)
Ajándékok? Voltak, persze, bár nem erre ment ki a játék. Szüleim pazarul elhalmoztak minket. Először is, megkaptuk azt, amiért már régen nyaggattam szegény Anyut: DVD-re átmásolva a családunkkal kapcsolatos video-felvételeiket! Nekünk nincs ilyen masinánk, az övéket használtuk néha. Nos, most kaptunk tíz év emléket! De erre majd visszatérek hamarosan egy másik bejegyzésben.... És..... Ami igazi meglepetés volt: kaptunk egy római hosszú hétvégét! Repülőjeggyel, szállodával és beígért hazai gyerek-ellátással!!!! Ide majd november 13-án indulunk (remélem, hogy miután a névnapom is és nem is péntek, ez a szám inkább szerencsét hoz... - kissé rettegek a repülőtől...). Én magunknak készítettem egy "ajándékot": tíz éve tervezzük és tologatjuk, most végre elkészítettem: az esküvői albumunkat! Persze, a végére betettem pár képet az elmúlt tíz év "terméséből" is, így aztán Zita szerint az lett a legjobb rész, mert ott ők is láthatóak....

Mingi pedig, kedves barátném, egy gyönyörű, saját-készítésű akvarellel lepett meg minket!!!

Szép nap volt és csak az a megdöbbentő, hogy már eltelt tíz év. Bár az is igaz, hogy azt megbeszéltük Zolival, hogy mi nem érezzük úgy, hogy elrepült ez az évtized. Sejtésünk szerint már csak azért sem, mert nagyon sok időt töltöttünk ébren ebből a tíz évből....

Zoli is intézett magunknak ajándékot: ennek örömére holnap is kettesben kelünk útra egy hosszú hétvégére (hiszen a másikról nem tudtunk), először Grazba egy éjszakára, majd Sárvárra kettőre. Kicsit összejött most ez így, de sebaj, talán nem nagy gond a gyerekeknek.
(A képen mi - most, tíz évvel később. Szerintem az én fejem önmagáért beszél: szép dolog négy gyereket nevelni, de most már rám fér pár nap pihenés...)

2008. október 27., hétfő

Címszavak - Elutaztunk

A hosszú hétvégére beterveztünk egy kis kirándulást - két másik nagycsaláddal. Így készült hát tíz gyerek és hat felnőtt a Fertő-tóhoz (hiába, lassan már mániánk), Pomogyba, azaz Pamhagenbe, mert az már az osztrák oldal, egy üdülő-falucskába.


Végül "csak" hét gyerek és négy felnőtt érkezett meg (Mingiék a három fiúval és mi), mert Gyöngyiék autója már a 40. kilométer-kőnél felmondta a szolgálatot, így hát az autómentő segítségével ismét a kiindulási ponton találták magukat: otthon. Sajnáltuk, nagyon. Azért igyekeztünk jól érezni magunkat. Bár a szállás lovardával is bírt, az ott dolgozó, rendkívül udvariatlan, magyar ember miatt végülis nem szálltak lóra a lányok a három és fél nap alatt egyszer sem... De csináltunk mást. Adtak például annyi kerékpárt, ahányat csak kértünk. Ez már önmagában boldogság volt a gyerekeknek, mert hatalmas területen száguldozhattak szabadon. Még Imó is belelkesült - bár az kissé visszavetette, amikor berepült a nádasba - járgányával együtt....

(A képen Emma a házunk előtt)

Volt még minigolf is, amivel lelkesen próbálkoztak. Itt is csak utolsó napon került egy kis üröm az örömbe, amikor Mingi legkisebb fia addig fészkelődött, míg belökte a középsőt a kis kerti tavacskába....
(A képen Zita éppen egy bepottyant golflabdát próbál kihalászni abból a bizonyos tavacskából, ahová pár perccel később a mellette álló Boló beleesett...)
A kis házikónk előtt volt egy hatalmas játszótér (Mingiék házában még egy visszajáró kis béka is...), a főépületben pedig egy nagyszerű fürdőrész. Az Apák még a fedett teniszpálya adta lehetőséggel is éltek kétszer is. Tehát sokat sportoltunk, levegőn voltunk és egyik nap különleges programunk is akadt.....

Címszavak - Halloween

Zita és Emma iskolájában minden évben megrendezi az igen lelkes angol tanárnő a Halloweent. Ezt úgy teszi, hogy egy délután mindenféle csapatversenyeket rendez, ahol erről a népszokásról tudnak meg egy kicsit többet a gyerekek, no meg tanulnak néhány házalós dalocskát. Este aztán mindenki beöltözik banyának, szellemnek, macskának, valamilyen rémségnek és (tök)lámpással a kezünkben körbejárjuk a környéket. Megbeszélt helyeken becsöngetünk és néhány dalért cserébe cukorkát, almát vagy mást kapnak a gyerekek. Ahol "nem akarnak" adni, ott betekercseljük vécépapírral a kerítést (ez mindig a tanárnő háza....). Általában rengetegen jövünk össze (rendőri kíséretet is kapunk ám!) és a gyerekek nagyon élvezik. Másnap pedig a saját készítésű töklámpásokat kiállítják az aulában és megversenyeztetik őket (mi sosem nyerünk, örülök, ha sikerül két tököt valahogy kifaragnom...).
A képen a két lelkes résztvevő: Zita-banya (bár mondtam neki, hogy ehhez a szerephez be sem kell öltöznie - nem méltányolta a humoromat...) és Emma-cica (vagyis: Emmacska).

Címszavakban - Zsúr

Krónikási feladataimmal rettentően elmaradtam. Így aztán csak néhány címszóval és mondattal foglalnám össze az elmúlt kb. tíz napot.
Volt ugyebár a híres, az első, a fergeteges zsúr - az Ikrek negyedik születésnapjára. Ezt várták a legjobban és kellő vehemenciával vetették bele magukat - az Aprónép Játszóházban. Csúszda, pörgő, vármászás, kergetőzés, minden volt. Vidámság és kimelegedés.A csúcspont a torta volt - természetesen. Nagyon extra süleményt rendeltem nekik - hát örültek is neki, így ni:
Most akkor már megmutatom azt is, hogy mi volt a káprázat tárgya:
Igen, Hamupipőke vára, tornyostúl, hercegnőstűl és hercegestűl és még hintóstúl is. Nagyon tetszett nekik. Én meg közben jegyzeteltem - már tudom is, hogy nem is lenne olyan bonyolult valami hasonlót rittyenteni legközelebb....
A tortaevést még egy kis pisztácia-illatú füst és rengeteg buborék érkezése dobta fel:
Bő két óra bulizás után minden kis apróság kimerülten, de elégedetten távozott a tetthelyről...
Ja, azt még nem is említettem, hogy a legnagyobb nyertese a zsúrnak Zita volt, aki egy bűbájos barátnőt szerzett magának egy Lili nevű kishölgy személyében Ő a mi Ikreink csoportársainak - szintén Ikrek! - nővére!

2008. október 20., hétfő

Ünnepség

Nagyban tartanak a "nemzetközi" Klára és Imola napok.... Már a napján, pénteken, indult a sorozat. Mi reggel odaadtuk az ajándékainkat: lovagló kobak, lovas nadrág és Bogyó és Babóca. Erről már fotót is tettem be az előző bejegyzésben. Aztán az oviban is ünnepeltek: vittem be két - csokis!- tortát és szépen felköszöntették őket. Erről nincs képem sajnos, nem voltam ott a tortázás pillanatában.

Volt egy nap szünet, szombat. Akkor kipróbálhatták a kobakokat és a gatyókat, mert elmentek lovagolni Apával (én itthon sürögtem-forogtam a másnapi, húszfős, vendéglátásra).


Tegnap pedig a "családi bulit" tartottuk, ahogy azt a Nagyok már régen elnevezték. Jöttek nagyszülők, Dédi, Bátyámék és Imola keresztszülei - akik erre az alkalomra elvállalták Klára keresztszülőségét is, a sajnálatos események miatt; jövőre már talán Zsuzsi is el tud jönni a lányokkal, idén még fájt volna túlságosan.

A lányokat elhalmozták ajándékokkal (általában én súgtam). Így aztán kaptak még Bátyáméktól lovagló (gumi)csizmát (ennek ők is és én is örültem - végre nem a jó kis edző cipőjükben járkálnak az istállóban és környékén), Déditől pamut lovas kesztyűt, anyósoméktól egy-egy normális és persze rózsaszín úszósapkát (a mostani nagyon hajletépős volt és már régóta áhítoztak másik után) és egy közös memoryt, Mariannéktól (Imó keresztszülők) a legújabb Anna és Petiket (nagy ujjongással köszönték) és ami az abszolút sláger lett, az a diavetítő, amit szüleimtől kaptak. Először azt sm tudták, hogy mi az, bár az Anna és Petikben már olvastam nekik róla. Van ugyan egy nekünk, de kiégett az égője és évek óta nem kapok sehol másikat bele. Így, mivel nem akartam, hogy az Ikrek anélkül nőjjenek fel, hogy jókat diázunk, hát ezt az ötletet adtam Anyuéknak.

Nagyon bevált, ma reggel mindenkinek erről meséltek az oviban, aki csak szembe jött...

És volt torta is, a rengeteg kaján kívül, természetesen. Én sütöttem mindkettőt (hiszen az oviban is cukrászdai volt, meg ma a zsúron is az lesz) és nagyon büszke vagyok rájuk. Mindkettőt pillangó formájúvá alakítottam (megjegyzem, nagyon egyszerűen: miután megtöltöttem, kettévágtam középen és fordítva illesztettem össze a két felét; aztán már csak díszítés és vanília-rúd csápnak), az egyik csokis, azaz barna lett, rózsaszínes díszítéssel, a másik rózsaszín (azaz málnás) lett barna díszítéssel. Íme hogy néztek ki:


És íme a két ünnepelttel együtt:
Ma még vár ránk egy "menet", a játszóházi zsúr. Szerintem ők ezt várják a legjobban és ez természetes is. Remélem, hogy jól sikerül ez is.
Rengeteg virágot kaptak ám. Gyönyörűeket. Nem bírtam ki, összetereltem mindet egy kattintás végett...

2008. október 17., péntek

Szülinap

Úgy várták már! Számolgattuk kicsi ujjaikon, hogy mennyit kell még aludni. A születésük napjáig, a "családi buli" napjáig és a zsúrjukig. Mert már az is lesz. Kérték. Hiszen a Nagyoknak is van mindig....

Eljött hát a napja! Reggel kijött a két kis hálóinges tündér! Agyonpuszilgattuk őket és odaadtuk az ajándékukat: egy-egy lovagló-kobak, egy-egy lovagló-nadrág és egy-egy Bogyó és Babóca! Örültek a Drágák!
Nekem meg ilyenkor bepárásodik a szemem. És bevillanak képek. Arról, amikor -szülés után -félig eszmélten rámrakták a két kis csomagot.... Majd a kórházban, a hormonok bálja közepette, bömbölt a két kis Csillag és bőgtem én is: hogy lesz, hogy fogom csinálni? És lett valahogy. Nagyszerűen!
Eszembe jut, ahogy Zoli tolja az iker-babakocsit a horvát tengerparton, a két Nagy pedig sétál a babakocsi mellett. Eszembe jut, amikor az alig kéthónapos Imót viszem a fülészetre, felszúrni a fülét.... Vagy, amikor az első hetekben, itthon, beraktam őket egy ágyba, szorosan egymás mellé, mert úgy gondoltam, hogy biztos hiányoznak egymásnak.
Eszembe jut, hogy rácsos ágyukban ugrálva mekkorákat hancúroztak, kacagtak egymáson és egymásnak, a délutáni ébredés után.
Eszembe jut, ahogy mind a két babócát betettem ilyen kis baba-nyugágyakba és mindkettőnek a szájába dugtam a cumisüveget - és nem mozdulhattam, amíg meg nem itták.
Eszembe jut, ahogy felvettem őket együtt, egy-egy vállamra, mert bár majd megszakadtam, egyiket sem akartam sírni hagyni....
Hallom, ahogy Klára mostanában azt mondogatja: "Jó kis tesó ez az Imó!" És Imót, ahogy noszogat, mert büntetésből nem adok rágót Klárának: "Adjál már neki, Ana, hallod, hogy sír szegén!"
Telepakolták az utóbbi négy évünket édes emlékekkel. Várom a többit is! Örülök, hogy Klára és Imola a mi családunkat választották! Szeretem őket.
Boldog Születésnapot, Drága Ikrecskéink!!!!!!

2008. október 14., kedd

Kirándulás kirándulás hátán


Az elmúlt hetünket végigkísérte ez a gyönyörű, októberi idő. Lehet, hogy azért, mert magam is ebben a hónapban születtem, de én imádom az évnek ezt a részét. A színek, ah, a színek lenyűgözőek, a szótáraink és lexikonjaink telis-de-tele szebbnél szebb, préselés alatta álló, falevelekkel. A levegő finom és egyáltalán, bár ez már az ősz, ilyenkor még nem az elmúlás jut az eszembe. Az majd novemberben. Október 24-én leszünk 10 éves házasok Zolival. Sokan fintorogva nézték a dátumot: október végén esküvő? És, bár ennek a dátumnak az a története, hogy egy nap híján (mert az vasárnap lett volna) egy évvel az esküvő előtt csattant el az első csók; én nagyon örülök, hogy azt a napot választottuk. A "nap" is meghálálta: ragyogó, meleg időnk volt és a gödöllői kastély parkjában készült képeken ott ragyog az a milliónyi gyönyörű szín!

De miért is írok én minderől? Mert a múlt hétre két kirándulás is szerveződött! Az első az óvoda, a második a suli, pontosabban Emma osztálya által.

Szerdán indultunk el a "Cica csoporttal" a veresegyházi medveparkba. A gyerekek nagyon izgatottak voltak, alig várták a "hosszú" buszozást, meg a hátizsákos sétálást! Én, személy szerint, a medveparkra is kíváncsi voltam, hiszen annyiszor olvastam már el a gyerekeimnek Bartos Erika Anna és Petis történeteiből a maciparkosat. meg Ági barátnőm blogjában is olvashattam róla mindenféle szépet. Hááát. Talán túl sokat vártam, nekem kicsit csalódás volt az egész. Ráadásul senki nem figyelmeztetett, hogy a legtöbbször előforduló látvány nem a barátságos macik pofázmánya lesz, hanem a halom nyuszi-tetem, amit persze a kerítés közvetlen közelébe helyeznek el. Állat nem nagyon megy feléjük (bizonyára már jól laktak), de a gyerekek (és felnőttek) alaposan "megcsodálhatják" és kellő mennyiségben szörnyülködhetnek a "szegény nyuszik" miatt.

A macikat nem nagyon érdkeltük - igaz, a gyerekeket se nagyon a macik.... Az volt a fő kérdés, hogy mikor lehet már végre megenni a hátizsákba rejtett finomságokat és mikor lehet már szaladgálni. Tehát tettünk egy tiszteletkört a medvéknél és farkasoknál, elénekeltek a gyerekek néhány macis nótát, majd mindenki letelepedett a nyirkos fűbe és lakmározott. Majd később nagyot futkározott és végül kihasználta a gyereksereg a játszótér adta lehetőségeket is.


Hazafelé a fele banda csicsergett, a másik fele elbóbiskolt - de mindenki elégedetten tért haza. Hogy a medvékről mennyit meséltek azok a gyerekek, akiknek nem voltak ott a szüleik, nos, azt nem tudom....


Szombaton az 1.a-sok gyűltek össze a közeli Csömör egy fantasztikus játszóterén. A játszótér gyakorlatilag egy egész tisztást elfoglal egy erdő bejáratánál, egy patak partján. Renkívül bájos hely. Réka néni, az imádott osztályfőnök, előszörre csak egy ismerkedős, rövidke, de intenzív "bulit" akart csapni - és sikerült is. 10-kor volt gyülekező és délig volt meghirdetve a dolog és ez pont megfelelő volt. Volt egy kis kezdeti mindenki-azt-csinál-amit-akar rész, majd néhány klasszikus, de mindig jó, csapatfeladat: kötélhúzás (különböző variációkban: kisfiúk-kislányok, anyukák-gyerekek, apukák-gyerekek, stb.), futkorászás megbolondítva (szülő visz gyereket, kézenfogva-fut-az-egész-csapat, a gyerek a szülő lábán állva, stb.), kincskeresés a fűben és még ki tudja mi. Utána egy kis eszem-iszom (nálunk Emma sajátkezűleg gyúrta össze a pogácsa tésztáját -amit aztán mindenki lelkendezve megkóstolt) és már el is repült az idő. Végre kezdjük tudni, hogy melyik gyereket hogy hívják és kik a szülei! Ez jó ötlet volt, a társaság is szimpatikus. Ilyet Zita osztályával sajnos sosem csináltunk, pedig ott sincs gond a szülői hozzáállással.

Úgy gondolom tehát, hogy jól kihasználtuk a szép időt! Reméelm, hogy még sokáig ilyen lesz: a hétvégén Klára és Imó fújhatja el a négy-négy gyertyát, a jövő hétvégén pedig elutazunk!

2008. október 7., kedd

Kakaó koncert, nevelőszülői értekezlet és origami

A blogból lassan már úgy tűnhet, hogy mi mást sem csinálunk, mint hogy hétközben a suli-ovi után különórákra járkálunk, hétvégén pedig valamelyik családtagunk születésnapját ünnepeljük (mondjuk ez utóbbi mostanság teljesen így van: most hétévégén Apósom 70. születésnapja a soros, utána pedig az Ikrek fújják majd el a négy-négy gyertyájukat...). Pedig akad azért más is.

Pár hétvégével ezelőtt megkezdtük az őszi kultúrális programjainkat is. Még valamikor nyáron vettem jegyeket a méltán nagyon népszerű "Kakaó koncert" című műsorra, amit a Budapesti Fesztivál Zenekar székházában tartanak időről időre - a fesztivál zenekarosok Fisher Iván műsorvezetésével. A terem falai majd kidőlnek, akkora a zsúfoltság ilyenkor és szülők és gyerekek egyaránt fantasztikusan szórakoznak. Mi is történik? Néha kettő néha több zenész szó szerint elvarázsolja a gyerekeket. Hogyan? Különböző módszerekkel. Volt, hogy Fischer Iván "feladatot" adott a gyerekeknek: figyeljék meg, hogy az előre bemutatott dallamocskát hányszor játsszák el a darab során a zenészek. Sok-sok számolgatós ujjacskát lehetett látni... Aztán ott volt a varázsló és a széltündér... Azaz egy fúvós művész, aki megtanult az ausztrál őslakosok népi hangszerén, a didgeridoon, játszani és őt kísérte egy tilinkót fújdogáló zenész. Aztán azt kellett megfigyelni a gyerekeknek, hogy mitől hangzik szomorúan egy zenedarab (fuvola és gitár duó) és el kellett mesélniük, hogy mi jutott eszükbe, amikor szomorúnak tartották a zenét. És a csúcspont a végére került, a víziló és a kisegér történetével. Ütősök adták elő (Emma hatalmas örömére). A történet szerint a víziló lenyelte a kisegeret, majd elaludt, ezalatt a többi kisegér kopogtatott az (egyben) lenyelt kisegérnek, majd felébredt a víziló, ásított és kiszaladt a száján a kisegér. A zenedarabban azt lehetett hallani, hogy milyennek hallatszott a "kopogás" kívül és milyennek belül, majd a végén a kisegér kisurranását is "előadták". Imádták a gyerekek (én a két Nagyot, plusz Zitus egyik osztálytársnőjét vittem) és imádtuk mi, szülők is. Ezen a hétvégén ismét megyünk, alig várjuk.

Hasonló műfajban láthattunk-hallhattunk a Művészetek Palotájában is egy előadást, egy héttel később. "Állatok a hangversenypódiumon" címmel két darabot adtak elő gyerekeknek, kellő magyarázattal előtte. Az első Prokofjev klasszikus zenés meséje a "Péter és a farkas" volt, amely során ugye egy-egy hangszer vagy hangszercsoport egy-egy állatot (vagy Pétert, vagy a vadászokat, netán a nagypapát) formáz, és a zenét meg-megszakítja egy igazi mesélő, aki mondja a történetet. Ehhez még szép rajzokat is kivetítettek. Emmát teljesen elbűvölte, Zita már ismerte a darabot (nagyon bátran jelentkezett is és mondta is a darab előtt, hogy a kismadarat a fuvola játssza...), de örült, hogy újra hallhatja. Ez után azt mondta Emma, hogy mégis inkább hegedűlne, mert annak sokkal több szerep jut, mint az ütősöknek... Jól figyelt, szerintem. A második darab St. Saens, "Az állatok farsangja" című darab volt, amihez nemrégiben egy angol költő kísérő verseket is írt. Ezeket olvasták fel (persze magyarul!) egy-egy zeneszám előtt. Szerintem ez is zseniális volt, Zita is élvezte nagyon, csak Emma duzzogott, mert jobban örült volna még egy mesének... De azért legközelebb is szeretne jönni....

Múlt vasárnap pedig Zita és Emma "nevelőszülői kötelességének" tettünk eleget az állatkertben - most volt a második "szülői értekezlet". A szervezés kissé szerencsétlen volt, miután a budapesti maraton futóverseny is éppen aznap, éppen a Városligetben volt... Így aztán igazán nehezen parkoltunk le, nem kis bosszúság árán, de nem késtünk le semmit. Szerencsére most Zoli is velünk volt, mert egyszerre tartották Zitta, az elefánt szülőijét és Jojonak, a tevének is. Zoli Zitával és Imóval ellenőrizte le, hogy minden rendben a protezsáltjukkal, mi, Emmával és Klárával, a tevékről nyerhettünk ismét néhány értékes információt. Például, hogy Juszufot, minden tevecsikó apját, mégsem küldik el pihenni a sivatagba, ahogy tervezték, mert az új apajelölt Kazahsztánból mégsem jön, mivel a kazah nagykövetet, aki megígérte a friss vért menet közben leváltották.... Juszuf marad, a nagykövet megy. Persze, ha már ott voltunk, meglestünk még egy-két állatot (nagy örömünkre ismét vannak medvék és közelebbről láthatók), de Imó kissé fájlalta a fülét, így egy idő után hazajöttünk.

És a hétköznapjaink sem unalmasak, még itthon sem... Egy kis ideje a lánykáim új szenvedélynek élnek, melyben Vivi, a baby-sitterünk a fő partnerük. Origamiznak! Van egy könyvünk, sok-sok origami színes papírunk, kiválasztanak valamit és fél délutánokat képesek eldolgozgatni a kiszemelt művön. Én emelem kalapom Vivi előtt, mert nekem már az sem megy, hogy megértsem, hogy mit hová kell hajtani, nemhogy ezt még türelemmel el is magyarázzam a csemetéimnek. Ez már egy igazi szakkör, komolyan mondom és ezért nagyon hálás vagyok Vivinek. Nagy kincs ő.

Íme néhány remekmű a legfrisebb termésből:
Van itt halacska, autó, maci, emberke, pillangó és ki tudja még mi minden.

Ajándék

Apámnak van egy elmélete, ami nagyon is megállja a helyét. Szerinte azért születtek annyian a Mérleg jegyében, mert azok a babák a karácsonyi és szilveszteri (illetve a kettő közti) összebújások eredményei. Szeretet ünnepe, hosszabb, nyugodtabb együttlét, meg ilyesmik, no. Elmélete úgy folytatódik, hogy ő így aztán "karácsonyi készítmény", én pedig, bizony, szilveszteri. Ezutóbbiról persze konkrét emlékei is vannak szüleimnek. A pikáns részletekbe persze nem avattak be, de sűrűn utalnak egy Shakin' Stevens számra (Give me your heart tonight), ami állítólag beindította a fantáziájukat egy újabb gyermek vállalása terén...

Mindez csak azért jutott az eszembe, mert hát Edith jól tudta a hozzászólásában (de honnan?!), hogy bizony a múlt héten ünnepeltem a születésnapomat (ezúton is köszönöm a köszöntést!). Vagyok már abban a korban (bár még Zita szerint sem vagyok öreg...), hogy jobban szeressem a névnapomat a születésnapomnál, de azért még nem élem meg drámaian a dolgot.

Nem akartam nagy faksznit csapni, nem is csaptam. Zoli reggel meglepett néhány aranyos kis ajándékkal. Először is, kaptam tőle egy mellény-kabátot, mert pár nappal előtte megemlítettem, hogy nekem is jó lenne egy, ha már az összes lánynak (és még Zolinak is!) van egy. Drága férjem fülelt, "jegyzetelt" és cselekedett. Kaptam tőle egy könyvet is a borkóstolásról, mert gyakran mondom neki, hogy szívesen elvégeznék egy sommelier-tanfolyamot. Amatőr bor-kedvelő vagyok és kíváncsi lennék a borkóstolás művészetére és mélységeire is. Ezt a könyvet "löketként" kaptam, hogy belevágjak a dologba. Végül.... Kaptam tőle egy karmester pálcát. Két okból: mondta, hogy egyre több a zenész a családban (hiszen még Apám is hangszert kapott tőlünk, ugye), más részről meg hátha megkönnyíti mindennapjaink bonyolultan megkomponált tevékenység-sorozatának levezénylését. Az ötlet jó volt, a megvalósítással csak két probléma akadt. Hiába "dirigáltam" én, immár pálcával, a reggeli hajtásban, Emma csak nem ette-itta gyorsabban a reggelijét, viszont minden gyerek jókat derült az egészen - egészen addig, amíg aztán el is törték a pálcát. Megragasztottam, de lehet, hogy így már elszállt a varázsereje.

Mivel a szüleim elutaztak a hétvégén, a velük ezúttal a napján (hétköznap) ünnepeltünk - méghozzá étteremben. Kértem, hogy hívják Bátyámékat is, mert egy részről Mihály nap is nemrég volt, más részről meg jobb, ha most sűrűbben látom, aggódom miatta. Sógornőm nem tudott eljönni, így ötösben ünnepeltünk egy belvárosi étteremben: szüleim, Zoli, Misi és én. Anyukám fantasztikus ajándékkal lepett meg, a lehető legjobbal. Miután most éli, - ahogy ő maga is mondja - "albumkészítő korszakát", nekem is készített egyet! Kisbaba koromtól, mostanáig - de főleg az első húsz évemről van nagyon sok kép benne. Nagyon örültem neki - a lányok azóta is állandóan lapozgatják és lelkesen mondogatják: "de aranyos kislány voltál, Anya!". Köszönöm Anyu, tényleg.
Mivel nincs scannerem, nem tudok kiskori képet betenni, csak az utolsót, amit Anyu beragasztott - a nyáron készült a Garda-tónál.

Node az én négy kislányom teljesen felháborodott ám ezen a "nem nagyon ünnepelünk" hozzáálláson és hangosan tortát és TORTÁZÁST követelt! Végül erre szombaton kerítettünk sort. Úgy esett, hogy Zolinak sajnos be kellett egy kicsit mennie még a munkahelyére, de ígérte, hogy hazafelé "gondoskodik" a torta-kérdésről. Mi, a négy csajszival, elmentünk lovagolni. Mire hazaértünk, már este volt - és terített asztal várt minket. Zoli "sütött-főzött": volt virsli, főtt tojás, felszeletelt friss zöldség, kifli-kenyér, sajt és felvágott - és a végén: TORTA! Komolyan mondom, én ennél többre nem is vágyom! Olyan jó volt, olyan bensőséges, olyan vidám! A négyesfogat lelkesen segített a gyertyák elfújásában és az ünnepi sülemény elfogyasztásában is. Remélem, hogy még sok ilyen boldog születésnapom lesz! Köszönöm nektek is, drága Zolim, drága gyerekeim!

2008. október 3., péntek

Különórák

Október első napjaiban járunk és most már, végre, összeállt a heti menetrendünk.
Nem mondom, hogy egyszerű vagy unalmas, de követhető, tartható. Sikerült úgy elrendezni a dolgokat, hogy legyen lazább napja a három Kicsinek, legyen olyan idő, amikor simán csak játszhatnak itthon vagy a téren, egymás társaságát élvezve. Tulajdonképpen Zita is egész jól járt, bár neki minden napra jut valami, de ezt ő így szereti.

Tehát ki mit csinál? Kezdem a legkisebbekkel. Klára és Imó, hamarosan négyéves nagylányok. Így beírattam őket, Emmával együtt, a nagyok sulijában tartott tornára, ami 4-től 9 évesekig való. Mi is ez? Azt hiszem, hogy elvileg az RSG alapjait képezi, de főként úgy mondanám, hogy alapgyakorlatokat és tartásjavító (vagy inkább: szépítő) feladatokat tartalmaz. Olyan "művészi torna" féle, ahogy a "mi időnkben" ezt hívták. Tehát: sok szaladgálás, egy kis bordásfal, egy kis "talaj", egy kis "gerenda" (felfordított pad), spicc-pipa, stb. Imola teljesen lenyűgözi a tanárnőt, és persze engem is, mert arra, amit ő ott nyújt, egyikőnk sem számított... Igyekszik, csinálja és.... rendkívül hajlékonynak és ügyesnek bizonyul. Lemegy spárgába (!!!!), segítséggel, de megcsinálja a kézenállásból hidat, meg ilyenek.... Klárám is igyekszik. Ő még úgy kezdte, hogy rajta volt a gipsz (a tanárnő biztatta, csak bizonyos gyekorlatokat nem engedett neki megcsinálni és örök hálám neki ezért...), és a tanárnő szerint még mindig óvatos a jobb kezével, de azért ügyes és igyekvő ő is. Hétfőn és pénteken délután járunk ide és alig várják...

Imóval és Klárával természetesen járunk továbbra is Kati néni zenedéjébe, a híres zeneoviba. Bár a múlt "tanév" végére Klára lelkesedése kissé elfogyott, most újjáéledt, Imoláé töretlen volt, így nagy lelkesedéssel gyakorolgatjuk a tanult, igencsak nyelvtörő, népi mondókákat és dalocskákat és aztán vidáman megyünk Kati nénihez csütörtök délutánonként.

A Kicsikkel még egy programunk van - a hétvégén. Ez az úszás. Nem volt kérdés, hogy folytatjuk azt, amit elkezdtünk már egy éve, csak éppen egyik gyerekünk sem akart visszamenni abba az uszodába, ahová eddig jártunk. Nem is bántam, hiszen messzebb volt és időközben felépült a kerületünkben két uszoda is. Ráadásul - ezt már csak a befizetésnél tudtam meg - itt 20% kedvezményt kaptam ennyi gyerek után.... Már csak azt kellett kitalálni, hogy mikor menjünk. Végigbeszéltük a dolgot Zolival és úgy döntöttünk, hogy a hétvégék délelőttjeinél maradunk, a hétközbeni délutánok helyett. Ez elsőre ijesztő lehet. Mert akkor mi lesz a hétvégi programokkal? Hát az a helyzet, hogy nagyon rugalmasak az uszodában. Ha nem tudunk menni hétvégén, pótolhatunk hétközben. De ráadásul a hétvégi délelőtt során is nagy a lazaság: bár hivatalosan a 1/2 10-es turnusban vannak a lányok, de mehetünk az előtte lévőbe is vagy az utána lévőbe is. És mi az előny? Hát például, nem kell rohanni. És együtt a család, Apa is láthatja végre a lánykáit egy különórán. És mi is (szülők) tudunk úszni, sportolni, minden lelkifurdalás és gyerek-elhelyezési probléma nélkül. Szombaton a három Kicsi úszik (Zitának más programja van, majd visszatérek rá), vasárnap pedig már mind a négy (mert így is rugalmasak, lehet "felezős" bérletet venni Zitának). Nagyon jó, mert kevesen vannak egy oktatóra, néha csak ketten-hárman. Kedvesek az oktatók, eddig még nem volt ellenkezés az úszás ellen, pedig az előző helyen rendszeres volt.

Jön Emma. Két programja már kiderült, ugye, hiszen tornázik és úszik az Ikrekkel. De neki még jut más is. Mivel ő is szeretne hangszeren játszani majd (még nem tudja min, de a befutók a következők per pillanat: hárfa, ütős vagy hegedű.... ööööö, lehet, hogy építünk neki egy külön kisházat a kertbe gyakorlás céljából... :-) ), így szolfézsra jár, amit megold a suliban heti két alkalommal, kedden és csütörtökön, tanítás után. A mozgásigénye nagyon megugrott, mióta az iskolában ülve tölti a délelőttjeit, így neki még jut más sport is az úszáson és a tornán kívül. Az iskolában van kézilabda (illetve arra való "előkészítés") egy olyan tanárnővel, akit Emma már régről ismer és szeret, így oda is eljár, hétfőn, koradélután (igen, ezen a napon így két mozgás is jut neki: kézilabda, majd otthon leckeírás és aztán torna...). Emma beállt most már rendszeresen a Zita féle atlétikára is. Annyira, hogy ő jár kedden és csütörtökön délután is, míg Zita csak csütörtökön jut el oda. Eleinte nógatni kellett Emmust, de most már megszerette és az edzőnő, Ági néni (akiről csak jókat és abból is sokat lehet mondani) kérte, hogy ne hagyjam, hogy abbahagyja, mert nagyon jó alkata van, erős és szorgalmas. És Emmának még van Kati nénije, a híres Kokas. Ez egy komlex művészeti képzést rejt, ahol énekelnek, ritmust tapsolnak, táncolnak (komoly vagy népzenére), ahhoz történetet mesélnek, majd az egészet megfestik (zenére) rendes festőállványokon, hol temperával, hol ecsettel, hol fogkefével, hol az ujjukkal.... Ez péntek este hatkor kezdődik (és van, hogy majdnem 8-ig tart...) és igyen szkeptikusan írattam be Emmát. Mert úgy gondoltam, hogy túl fáradt lesz ő már ehhez a hét végén (Zita két éven át csinálta). Tévedtem. Teljesen felpörgeti, feldobja őt ez a foglalkozás és már kedden azt kérdezi, hogy hányat kell még aludni a Kokasig. Ha ilyen lelkes marad, viszem tovább is, ha megelégeli, abbahagyjuk

És akkor a legnagyobb "falat", Zita. Zita abbahagyta a néptáncot (egyik szemem sír, másik nevet emiatt), viszont új sportot kezdett el. A vívást. Nem emlékszem az eredetére, hogy miért is tetszett meg neki ez a sport, de már egész nyáron arról beszélt, hogy vívni fog. Nekem végülis nincs ezzel bajom. Szép sport, van benne valami teátrális a pásttal meg az egész öltözékkel, ami szerintem teljesen beleillik Zita lelkületébe és érdeklődési köreibe. Zita ragaszkodott az egyesületi sporthoz, hiába próbáltam mondani neki, hogy van itt néhány kerületi iskolában is vívás... Utólag már látom, hogy jó döntés volt. Mert az eleje ugye leginkább egy atlétika edzéshez vagy tornaórához hasonlít. Nincs még fegyver, nincs még beöltözés, sem "tésztaszűrő" az arca elé. Viszont vívóteremben edz, ott a sok pást és ott a többi vívó, akiket láthat. Ez bíztathatja őt és nem veszít a lelkesedésből. Szóval, heti három alkalommal, délután háromtól négyig, Zitus a BVSC vívótermében "küzd". (És titokban az öttusára hajaz, hiszen úszik, atletizál, lovagol és most már vív is, már csak a lövöldözés hiányozna...) A fuvola karrierjét sem hanyagolja. Úgy jött ki, hogy heti egy alkalommal megy egy órára imádott tanár nénijéhez (szerdán, koradélután). Viszont beválogatták őt a zeneiskola "kis" fúvós zenekarába, így egy másik alkalommal a héten (kedd délután, atlétika helyett sajna) a "Tücsök zenekarban" játszik. Ez komoly kihívás számára, de úgy tűnik, hogy hajlandó "küzdeni". A zenetanulás velejárója a szolfézs, hát neki is van olyan. Szerencsére a suliban, heti egy alkalommal, akkor viszon másfél óra... (csütrötök 14h-15h30). Zitának sem elég sosem a sportból és a zenéből. Így aztán részt vesz még az iskola kínálta (és szerencsére ingyen!) tevékenységekből kettőn: az énekkarba jár hétfőn, ebéd után és kézilabdázni kedd délután. Ja! Meg hívták még őt "tehetség-gondozásra" is, heti egy órában és van neki még különangolja is (az órarendbe beillesztve). Ha még ez mind nem lenne elég.... Jár ugye úszni velünk vasárnap délelőtt (meg a sulival is heti egyszer, a tornaóra keretében, ebben a félévben), de mit csinál szombat délelőtt? Hát színjátszó-szakkörön van! Mivel kinőtte már az itteni Holdvilág színház "Morzsa színpadát", most már felvételiznie kellett az ugyanott tartott "Pogácsa" színjátszókörbe, Koltai Judithoz. Hát elég lazán ment neki.... Így aztán szomaton 10h-től 13h-ig ott van, ahol a legjobban szeret lenni: a színpadon.... Itt már hétről-hétre meg kell tanulnia egy-egy verset, nyelvtörőt. Montágh Imre könyvét használják és ez engem megnyugtat. Lehet, hogy nem lesz színésznő, de szépen és tisztán fog beszélni, az biztos.

No és hol marad az, amit mind a négy lány szeret, imád, amiért bolondulnak, megőrülnek? A lovaglás?!?! Nos, az valamelyik hétvége délutánra marad, de akkor biztos! Most már a két Kicsi is "komoly lovas": gyakorlatokat is végeznek a lovon, lassan őket is "komolyan" kell venni.

Hogy ez soknak hangzik? Sok is! De sok minden a suliban van, azzal nincs gondom. Több olyan tevékenység van, ahol több gyerekem egyszerre mozog, az is könnyebbség. Aztán van olyan, ahová jár mondjuk Zita barátnője (vagy Emmáé) és néha átvállal egy-egy anyuka egy-egy fuvart. No meg anyukám, persze, amikor itthon van. Sőt, Jutka mama is beszél néha, a kincset érő Vivinkről nem is beszélve. Hogy a gyerekek bírják-e és nem megy-e a tanulás rovására? Egyelőre bírják (sőt! Zita végre jól is alszik...) és Zita minden eddigi felmérője 5-ös lett, Emma pedig talicskával szállítja haza a pirospontokat....

Hogy nekem mire marad időm? Első ránézésre nem sokra. De. A Kicsik két délután bent maradnak az oviban, ilyenkor jócskán meghosszabbodik a délelőttöm. No meg, van, hogy valahol üldögélnem kell egy-egy órát. Azalatt dolgozom (laptop, te csodás!), vagy elszaladok ügyeket intézni. Élhető és lebonyolítható a dolog, csak mindent alaposan végig kell gondolni előre (felszerelések miatt, főleg). Egy nagy bánatom van. Az, hogy Zoli nem tud ezekben részt venni. Nem azért, hogy rajtam könnyítsen, nem, mert bírom. Hanem, hogy láthassa néha a lányait víváson, tornán, zeneoviban, itt-ott. No dehát, mindez sokba kerül és ez nem menne Zoli áldásos munkája nélkül, ugye. De azért néha, olyan jó lenne, ha ő is ott lenne....

Tervezem, hogy egy héten át cipelem magammal a fényképezőgéepemet és minden különórát lefotózok.