Pages

2010. december 25., szombat

Eat Pray Love - no meg a sorsolás

Szóval, kissé sűrűn sorsolunk... El is határoztam, hogy most majd egy nagyobb szünet jön... Mert ahogy írogatom a neveket (mert persze, hogy az előző sorsoláshoz írtakat három perccel az újabb sorsolás után találtam meg...), annyi mindenkinek szánnám a nyereményt! És a végén csak egy valakit örvendeztethetek meg...

Ezúttal úgy csináltuk, hogy mi, nők, öten, húztunk egy-egy nevet, majd Zoli, egyetlen férfi, kihúzta a nyertes nevét, aki nem más, mint Szabina. Aki még soha nem kommentelt, ha jól emlékszem. Így csak bízom benne, hogy most olvas és felfed magáról-magából valamit.... Megteheti ezt itt, kommentként, megadva az e-mail címét és/ vagy postai címét, vagy pedig, ha továbbra is a teljes diszkréciót választja, akkor az e-mail címemre írhat: balogh.ficsor@gmail.com ! Ha Szabina nem hallat magáról január elsejéig, akkor a "pótgyőztesé" lesz a szombathelyi éjszaka. A pótnyertest viszont ismerem, bloggoló és rendszeres kommentelő. Hogy többet ne áruljak el róla....

Egyébként pedig remek, pizsamás karácsonyunk volt-van (ami azt jelenti, hogy a négy Grácia a teljes 23-át, 24-e és 25-e nagy részét hálócuccban töltötte, társasozva, filmet nézve, játszva, önfeledten). Még olyan is megeshetett, hogy lányaim közé ülve, a kanapén kuporogva, pokróccal a lábamon, olvashattam a könyvemet! Fényes nappal! Lelkiismeret furdalás nélkül (vagy majdnem...)! Ez a könyv pedig az "Ízek, imák, szerelmek" című film regény-alapja. Nos, ebben olvastam ma reggel a következő sorokat:

"A jóga ama szándékra irányuló erőfeszítésünk, hogy személyesen is megtapasztaljuk az istenit, és hogy képesek legyünk ezt a tapasztalatot örökre megtartani. Hogy ezt elérd, önnön mestereddé kell válnod: nem rágódhatsz megállás nélkül a múltadon, mint ahogy nem aggódhatsz állandóan a jövőd miatt sem; figyelmedet az örökkévaló jelenre kell összpontosítanod, mert csak ebből az állapotból vagy képes kiegyensúlyozottan szemlélni önmagadat és a környezetedet. Csak ebben a nyugalmi állapotban érheted el azt, hogy a világ valódi természetes (és a te valódi természeted) feltáruljon előtted. Az igazi jógik, akik elérték ezt az egyensúlyt, az egész világot Isten kreatív energiájának megnyilvánulásaként látják, melyben minden mindennel egyenrangú: férfiak, nők, tarlórépa, poloska, korall - mind-mind Isten álruhás megjelenési formái. A jógik szerint az emberi élet egy különleges lehetőség, mert Istent csakis emberi formában, emberi elmével lehet felismerni. A tarlórépának, a poloskának, a korallnak esélye sincs arra, hogy ráébredjen, ki ő valójában. De nekünk legalább megvan rá a sanszunk.
Ahogy azt Szent Ágoston, meglehetősen jógiszerűen, írta: "Nincs más dolgunk hát ebben az életben, mint hogy a szív szemét újra kinyissuk s általa megpillantsuk Istent."

Három dolog jutott erről az eszembe. Az első, hogy az újévi fogadalmam részét fogja képezni, hogy ezentúl megpróbálok eljárni valami jóga-tanfolyamra. (Hátha pl. akkor nem vetemedek olyan keserű kirohanásokra, mint pár bejegyzéssel ezelőtt.) A második, hogy a kisbabák valószínűleg mind jógik, de Emma még most is az. A harmadik pedig az, hogy nem tudom milyen a tarlórépa.

Boldog Új Évet mindenkinek, ha addig nem találkoznánk!

2010. december 24., péntek

Békés-boldog-bolondos karácsonyt mindenkinek!

Tehát: ahogy a címben, avagy: 2010. az X-faktor éve (volt)!....

Először a kedvenc téli-karácsonyi lakásdíszítő elemünkről egy kép. A fázós-sálas madárcsalád minket hivatott leképezni: mama, papa és a négy fióka....

Aztán.... Szóval, Zita, valamilyen rejtélyes okból kifolyólag, parókákat kért a Jézuskától (és nagyon konkrétakat, pl. hullámos göndört...). És hát, nálunk már reggel ajándékbontogatás volt, így volt időnk bolondozni napközben. És ki állna ellen a kísértésnek, hogy feltegyen egy-két extrém parókát, ha már kéznél van? Mi meg sem próbáltunk ellenállni... Inkább előkaptuk a fényképezőgépet is....

Íme szerénységem, Janis Joplin stílusban (bár tudom, ő szőke volt és simább hajú, de nagyjából ennyi látszott ki belőle is....)

Aztán Zoli is csatlakozott. Így már inkább a "kissé kiöregedett svéd rocksztár és neje" képet alkottuk meg:

Aztán visszaszállt a vörös lobonc jogos tulajdonosára. Szerintem akár így is nézhet majd ki Zita az érettségi tablóján (mivel haja rengeteg, most kezd kunkorodni és hát.... csak szurkolni tudok, hogy minél később essen áldozatul a hajfestési őrületnek...)

Aztán Apa is összepózolt a dinka lánnyal. A fotó kissé bemozdult és így annyira szürreális lett, mint az egész helyzet:

És.... mint az elején említettem, az X-faktor évében jár(t)unk....
Zita ezek után a szőke parókát követelte vissza magának, Zoli nagy vonakodva adta csak... :-) Hát, nem tudom... Én alapvetően is inkább vörös "párti" vagyok, ami a hajszíneket illeti, de szerintem ez a szín kevésbé áll jól, az amúgy mindent rettentő jól "viselő" nagylányomnak...


Ezek után, körülnéztünk a házban és észrevettük, hogy lett egy ír kislányunk: Emma Bullock:

Aztán összeakadtunk Lady Clarával:

Végül egy meglehetősen bamba és szőke japán turistát is láthattunk:


Szóval, kedves mindenki, aki "nyíltan" vagy titokban erre jár most és az évben úgy általában: kívánok nektek mind boldog, békés és BOLONDOS ünnepeket!

2010. december 23., csütörtök

Az a bizonyos levél

... mármint a Jézuskának, aminek megírására Dius és Lepkevár is felkért. Gondolkodtam. Íme az"eredmény":

Kedves Jézuska!

Ne haragudj, de tegezni foglak, valahogy egy megértő barátként tekintenék Rád, ha láthatnálak.

Szóval, nem lesz sok kérésem, ígérem. Az első egészségügyi lenne. Szóval, ha lehet, széles körben is tekinthető családomat ezentúl se sújtsad komolyabb nyavalyákkal, mint ahogy azt idén tetted. Bónuszként esetleg nekem is juthatna kevesebb (és semmiképpen se súlyosabb, ha lehet és ha a mennyiségen nincs mód csökkenteni...).

Aztán itt lenne ez a kardinális kérdés az idővel. Mármint abból kérnék többet. Több időt Zolival. Több időt Zolinak itthon. Több hasznos időt a gyerkőcökkel mindkettőnknek. Időt arra, hogy mindig mindenhová odaérjünk, pontosan és észveszejtő rohanás nélkül. Lehetne? Légyszi, légyszi, légyszi!!!!

Végül, amire még iszonyat nagy szükségem lenne, az némi türelem. Csak egy kicsit több, mint ami most a rendelkezésemre áll.

A világbékét Rád bízom.

Ráadásként lenne még két apróság, de tényleg csak ha belefér....
Az egyik az lenne, hogy megkérnélek arra, hogy szereld már ki azt a szenzort a gyerekekből, ami rögtön jelez náluk, amikor belopakodok a fürdőszobába (akár mosakodási, akár más célból) és azonnal arra készteti őket, hogy odarohanjanak ama fürdő ajtajához (legalább ketten) és ott visítozva veszekedjenek, netán rugdosni kezdjék az ajtót. Ugyanez a szenzor jelez náluk akkor is, amikor lehuppanok a számítógép elé. Ilyenkor egy azonnali közlésvágy fogja el őket, meggátolva ezzel bármilyen dolgozási vagy blogolási tevékenységet. A szenzor nélkül én is kisimultabb lennék talán....

A másik apróság pedig.... Tehát, ha megcsöngetnél valami lelkiismereti vészharangot annál az illetőnél, aki miatt ilyen szorult anyagi helyzetbe kerültünk az év során és aki miatt Zoli nem mondhatja azt, hogy nem megy dolgozni december 23-án estig és 24-én is akár. Mindezt azért, mert ez az illető rezzenéstelen arccal NEM fizet egy ide le sem írható összeget, amiről még ő maga is elismeri, hogy Zoliék cégének teljesen törvényes (és már leáfázott) jussa. Nem is kell, hogy azt intézd el, hogy végre megmozduljon. Csak annyit, hogy legyen olyan rossz érzése, amilyen rossz pillanatokat, órákat, napokat, heteket és hónapokat szerzett nekünk. 

Nos, remélem, nem kértem pofátlanul. A két ráadást tényleg csak akkor, ha belefér neked. Tudom, hogy sok a dolgod és nagy a rumli a Világban, így én bármit megértek. Ha egy sem jönne össze, az sem zavarna, már megszoktam így, ezzel az alapfelszereltséggel. Így is szeretlek ám nagyon! Már csak azért is, mert már előre tudom, hogy mekkora örömet szerzel majd holnap a gyerekeimnek!
Üdvözlettel,
egy csodálód  
Elvileg tovább kéne adnom ezt a játékot. De nem hiszem, hogy bárkinek még lesz erre ideje. Ezért csak "elvileg" nevezem meg őket. és ha valakinek van kedve újévi listát készíteni, tegye meg bátran! Tehát: Judit, Vera, Khase,Vivi, Vali, Timi és.. hát ő kiszállt mostanság, de sosem lehet tudni: Kata. Két "külsősre" is kíváncsi lennék ám: Macus és Lázár Betti!

Áldott, békés és boldog karácsonyt mindenkinek!!!!

A Baloghok és a háztartás

Három kis jelenet.

1. Zita családi bulijára készülődtünk múlt vasárnap, már a finisben loholtunk/tam. Mindig utolsó pillanatra hagyom a mosakodást, mert ha esetleg megcsúszunk egy kicsit, akkor legfeljebb én a fürdőszobából toppanok ki pár perccel a vendégek érkezése után. Szóval, addigra már Bátyám és Gergő ugyan befutottak, de azért, mert ők gyalog jöttek és úgy szedték a lábukat a nagy hidegben, hogy túl hamar ideértek. De Misi beült egy sör mögé és jól érezte magát, a lányokat zrikálta és derűsen mosolygott, Gergő pedig a gitárunkat tépkedte.

Szóval, mielőtt a fürdő felé vettem volna az irányt, Zoli kezébe nyomtam a szemetet, megkértem, hogy dobja ki, és utána, ahogy visszatér a házba, zárja el a sütőt. Gyors zuhany, kenekedés, öltözés és expressz-smink után kipattantam a fürdőből. Első kérdésem férjem-uramhoz, aki kedélyesen cseverészett egyszem testvéremmel, természetesen ez volt: "Elzártad a sütőt? "Kétforintos" kérdés lenne kitalálni a választ... "Öööö, nem. De akkor most..." Kissé begurultam, mert a baconba tekert aszalt szilvák már igen csak szenesedtek, a mellettük heverésző baconba tekert csirkemájak egy kicsit jobban bírták a strapát. Gyorsan kikaptam a tálat. Persze, Bátyám, a férfiszolidaritástól duzzadva, rögtön rávetette magát és azt kezdte ecsetelni, hogy ő kifejezetten így szereti ezt az ételt.... Mondjuk, evett is belőle rendesen. Remélem nem lett baja....

2. Másnap pedig laptopkonyha-buli volt (igen, tudunk élni...), ismételten a mi házunk volt a színhely. Kenyérsütést vállaltam (beosztottuk, hogy ki mit hoz, lett is tejjel-vajjal és lazaccal folyó Kánaán). De aznap még volt ovi a Kicsiknek, suli Emmának, csak Zita volt olyan szerencsés, hogy már vakációzott. Nagylány már, nem vittem magammal az oviba a Kicsikért, hanem inkább megkértem, hogy ha nem érnék vissza negyedórán belül, húzza ki a kenyérsütő gépet (mert csak dagasztani és keleszteni akartam egy kenyeret a gépben, de a sütőben sütni).

Az oviba érve, egy rendkívül morci, duli-fuli Klárával találtam szembe magamat, melynek következtében igen sokára sikerült csak elhagynunk az intézményt... Több, mint negyedórát voltunk távol.

Hazaérvén, megállapítottuk, hogy "énekel a vécé", azaz Zita ott múlatja az időt... :-) Bekiabáltam neki: "Kihúztad a gépet?" Továbbra sem ér két forintnál többet az a kihívás, hogy kitaláljuk a választ.... "Jól van, na, elfelejtettem Anya!" Hú, na ott egy kicsit kibuktam. Mert persze elkezdte sütni is már a kenyeret a gép. Tönkrement az egész, mérgemben ki is dobtam... (Jó, aztán megsütöttem még egyszer, mert nem adom fel csak úgy!!!!)

3. A karácsony előtti időszak picit másképpen alakult, mint terveztük, mert anyósom, alias Jutka mama lebetegedett, így nem tudtam hozzájuk elvinni a négy palántánkat. Így kiesett az az iszonyúan fontos és életmentően szükséges szűk két nap, amire szükségem lett volna. Kissé bepánikoltam, de Zoli és szüleim a segítségemre siettek.... Zoli igazán nagylelkűen felajánlotta, hogy egy délelőttöt itthon marad (jó, meglett a böjtje, mert ez tegnap volt és este 9-re ért utána haza, de ez van), majd szüleim pedig elvitték délutánra a csajokat, először ebédelni a kedvenc éttermükbe, majd a Vörösmarty térre (legalább ők eljutottak oda....). Szóval, ez tegnap délelőtt volt. Mielőtt elindultam volna végső csatámra az üzletekkel, listákkal és a tömeggel, "meghagytam", hogy Klára és Imó húzzák le az ágyneműjüket, mert a Nagyokét és a miénket már áthúztam előző este, de az övékre már nem volt erőm/időm. Tulajdonképpen a saját és Zita-Emma ágynemű áthúzását is már heroikus tettként éltem meg előző este, mivel az a laptopbuli másnapja volt és alig éltem. Csak muszáj volt, mert a mi ágyneműnkben Mónikáék aludtak előző éjjel, a Nagyokéban pedig mi (és Zoli is szenved valami tüdőlötyögésben, én pedig árpát növesztettem a szememre).

Szóval, hazaértem a körútról és hát, ahelyett, hogy a békét kihasználva az ünnepi előkészületeket hajtottam volna meg, muszáj volt dolgoznom. (Itt jegyzem meg, hogy lehet, hogy már idén megteszi mégis első, ingatag lépéseit a mi kis honlapocskánk - néha nézzétek meg, és ha láttok valamit, fogadjátok megértéssel és gyengédséggel. Ha gyerekbetegségeket fedeztek fel, kíméletes kritikával jelezzétek...) Amikor végre szusszanhattam, gondoltam felhúzom a két maradék ágyneműt. Erre mit látok a Nagyok szobájában? Azt is lehúzták, a nagy lelkesedésben! És kivitték a szennyesnek gondolt egynapos, friss ágyneműt (jó megfigyelők, mit ne mondjak...) a mosógéphez. Amit pont azelőtt indítottam el - gondolom javarészt tiszta ágyneműkkel....

Nem túl nyugodtan hívtam fel Zolit, hogy hogy a manóba nem volt képes ennyit megjegyezni?! Azt állította, hogy Emmára bízta a projekt menedzselését és nem ellenőrizte...

Na, ez történik, ha a Baloghokra bízom a háztartás egy-egy vékonyka szeletét...

+1: Csak egy kis ráadás... Emma egy aranyos aranyköpése...
A rádióban Gáspár Laci egyik száma szólt. Emma azt mondta, hogy "A hangja hasonlít Kökény Attilára, nem?" Helyeseltem, hogy van benne valami.... Emma tovább folytatta, hogy "Meg a ... tudod, hogy is hívják? Kroasszánéra, vagy kiére?" Dőltem a röhögéstől... "Caramelre gondolsz, Emma?" "Igen, rá!"   :-)

2010. december 22., szerda

Karácsonyi ajándék

Körülnéztem a blogokban ma, mikor szusszantam egyet. Tele vannak most menő, vagy éppen letelt, netán körbeadós, leírós játékokkal.

Kedvet kaptam. Ehhez mondjuk kellett még egy "löket". Az történt, hogy az évvégi vásárlótúrám egyik legfőbb állomása a könyvesbolt volt. Tudom, hogy sokkal trendibb interneten válogatni, de én bolondulok a könyvesboltokért! Szeretem nézegetni és "fogdosni" a könyveket, belelapozni, beleolvasni, érezni a "könyvesboltillatot". És mivel egy eléggé elvetemült könyvvásárló vagyok (bár mostanság a könyvtár kissé csillapította ezt a pénztárcanyűvő hobbimat...), olyan kedvezménnyel vásárolok a Libriben, hogy azt szerintem semmilyen netes akció sem múlja felül...

Szóval, a már említett könyvesboltláncolatban egy egészen érdekes akció folyik mostanában. Ha X összeg felett vásárolsz, akkor kapsz egy bónuszt, egy éjszakára, egy főre, egy jó kis szállodába! Nos, mivel nagycsaládunk legtöbbje könyvet kap majd a közelgő ünnepen, hát nekem "sikerült" rögtön kétszer "megugranom" ezt az összeget! Hazaérvén, gyorsan megnéztem, hogy hová szól a két bónusz. Nagy szerencsémre, mind a kettő ugyanabba a szállodába: Park Hotel Pelikán, Szombathelyre. Nem azért, de egy négycsillagos szálloda!!! Kérdeztem is Zolit, hogy ebben mi a jó nekik. Azt mondta, hogy az, hogy az emberek nem igazán mennek csak egy éjszakára, és akkor már jól jár a szálloda is. Egy valami nem derül ki: jár-e félpanzió is, avagy sem.

Szóval, örömöm csak addig tartott, amíg kiderült, hogy Szombathelyre szól ez az utalvány. Mert nekünk Szombathelyen közeli rokonaink vannak. Tehát, ha úgy döntenénk, hogy odamegyünk, hatalmas sértődés lenne, ha nem hozzájuk.... De nem csak ez a gond. Hanem az is, hogy Zoli már kapott egy fantasztikus születésnapi ajándékot Lacitól, amivel, ha élünk, akkor egy hosszú hétvégét már biztos távol leszünk az első negyedévben. Márpedig nem tudunk csak úgy elugrálni hétvégekre (a gyerekek miatt sem és főként a munka miatt sem) Ez az utalvány pedig január 3-tól március 31-ig érvényes, a Valentin-napi és március 15-i hétvégeket kivéve. A családban körbekérdeztem, hogy érdekelne-e valakit, de furcsa mód, senki sem lelkesedett. Az utalvány átruházható.

Tehát: azt gondoltam ki, hogy megpróbálok egy olvasómnak jó karácsonyt szerezni.... A szabályokat nem bonyolítom tovább: ahogy Zoli könyvénél is, itt is csak az kell, hogy valaki rendszeres olvasó legyen, aki pedig ír egy kommentet, hogy ő szeretne menni (és esetleg, hogy miért...), annak kétszer teszem be a nevét! Nézzétek meg a szálloda honlapját és játsszatok!

Egyébként, pedig nem ígérem, hogy ezentúl havonta lesznek játékok nálam, de ez annyira "szembejött", hogy nem hagyhattam ki. Ráadásul, a másik játék pedig, amit a 100. rendszeres olvasó érkezésére terveztem volna, nem jöhetne össze - akkor meg miért ne karácsonyra kedveskedjek valakinek? (Mondjuk, azt még nem gondoltam ki, hogy mi lesz, ha megint egy "tengerentúli", de legalábbis "határon túli" olvasónak kedvez Fortuna, de a hídon úgyis csak akkor kell átmenni, ha odaérünk...)

December 25-én sorsolok!

Mária, az Angyalok és a Remény

Az elmúlt tíz nap felért egy turnéval.... Mondhatni, körbeturnéztuk lánykáink intézményeit és különóráit is, a karácsony és az év vége jegyében.

Zitával indítottunk múlt hétfőn, és az ő zenekari karácsonyi koncertjével. Hihetetlen, hogy már harmadik éve tagja a "Perpetuum Mobile" kis fúvószenekarnak, és, saját bevallása szerint, csak ennek kedvéért hajlandó a szolfézs gyötrelmeit elviselni, továbbá, tulajdonképpen a fuvolázást is ezért műveli. Az előadott darabokat szépen  "elfújták", és külön örömükre szolgált, hogy az utolsó műsorszámukat a nagy fúvószenekarral (amelyik már 30 éve működik és komoly sikersorozat áll mögöttük, és reméljük, előttük is) adhatták elő. A koncert kerületünk legnagyobb színháztermében, az Erzsébetligeti Színházban volt, de mostanra már sem a leány, sem én nem izgultunk túlzottan. Maradt a büszkeség.... :-)
(Nos, itt el kell HINNI, hogy Zita is ott ül, a bal oldalon, de kép ebben nem nagyon segít, belátom...)
Kedden Emmát csodálhattuk meg osztálytársai körében. Itt is már a "megszokott" színvonalat élvezhettük; Réka néni, az osztályfőnökük (akit továbbra is nagy szerencsének tartok) ismét egy kedves, néha megható, néha vicces műsort állított össze. Énekeltek együtt, furulyáztak, szavaltak külön-külön, párban vagy hármasban és apró jeleneteket adtak elő. Sírtunk, nevettünk, adventi hangulatba kerültünk. Emmának nem jutottak hosszú sorok, amit ő maga is némi öniróniával jegyzett meg. Mégis, az a "kevés" a lehető legmegtisztelőbb volt. Ő köszöntötte a szülőket, elszavalta egy vers felét (párban valakivel) és.... övé volt az utolsó szó is, talán a legmeghatóbb. Ugyanis négyen álltak, gyertyának "öltözve", egy-egy égő gyertyával a kezükben. Szép sorban kezdték a többiek. Az első volt a Béke, aki elfújta a lángot, nem tud ő itt létezni. Jött a Szeretet, ő is "eloltotta magát". A Hit is feladta. Végül jött Emmus, mosolyogva, bájosan (bebodorított frizurával, kérem szépen... hiába no, a hajsütővas az igazi!!!) és azt mondta (nem pontos az idézet és már alszik, nem keltem fel ezért...) "Ne féljetek, amíg engem láttok! Amíg az én lángom ég, meg tudom gyújtani a többi gyertyát is! Én vagyok a Remény!" És szépen újragyújtotta társai gyertyáit. Magasztos jelenet volt.

Szerdán Klára és Imola néptánc-bemutatóját élvezhettük. Imádnak oda járni. Ez alapvetően a mi kis népi vonulatú Imónk kérése volt, de Klára is hamar belelkesült. Itt is gyertyás "produkciót" nézhettünk végig (gyertyával a kezükben táncoltak!). Anna néni (aki a Tanodában már Zitát is tanította) egy kedves és megrendítő táncot tanított be nekik Karácsonyra. Utána pedig aranyos kis játékokat játszottak, amibe bevonták az ott lévő testvéreket is. Emma ugyan vonakodva jött el a bemutatóra (a néptánc nem az ő "csésze teája"), de végül fergetegesen érezte magát! Örülök, hogy az Ikrek egy ilyen foglalatosságot választottak maguknak. Szép, hagyományőrző, és felér egy edzéssel!


Csütörtök "szünnap" volt. Péntek délelőtt pedig megnézhettem az utolsó ovis karácsonyi műsort... Iszonyatosan rossz érzés volt, hogy legközelebb majd nagymamaként élhetek meg majd ilyesmit.... Ezek után nem is nagyon kell részletezni azon lelki állapotomat, amit a rövidke, de kedves műsor alatt dúlt bennem.... Még szerencse, hogy utána a már megszokott közös adventi kézműveskedés következett és az valahogy bebugyolálta a lelkemet.

Olyan békés, meleg és kellemes volt az egész, amit még külön feldobott a sült fahéjas alma és a szegfűszeggel telenyomkodott narancsok illata, hogy végül is egészen beletörődtem a dolgok eme rendjébe...

Felnőnek, no... Most jobb lenne, ha kicsik maradnának?!?!  

A szombati nap jó zsúfolt lett! Délelőtt Emma zongorás karácsonyi koncertje volt. Elképesztő, hogy a mi félénk leánykánk milyen bátran merte előadni annyi ember előtt a darabjait. Amiket rengeteget és egészen szívesen gyakorolt. Az abszolút kedvenc az volt, amit négykezes formájában adhatott elő Larisza nénivel, a zongora tanárnővel, akivel így, a második év felére, már teljes "szerelemre lobbantak" egymás iránt....

Meg kell hagyni, Larisza néni, a tudásával és a maga "kedves szigorával" eléri azt, hogy szinte kivétel nélkül az összes tanítványa lenyűgöző produkcióval állt ki. Emelem kalapomat a tanárnő előtt! A koncert másik "fénypontja" (Emma szereplésén kívül) pedig az volt, ahogy a két Kicsi angyalkának öltözve, mézeskalácsot osztogatott a "szépen zongorázóknak", megadva ezzel - Larisza néni szerint -  a megfelelő karácsonyi hangulatot....

Szombaton még délután is várt ránk egy izgulnivaló.... A Balassi Bálint Nyolcosztályos Gimnázium karácsonyi koncertjét élvezhettük végig egy XVII. kerületi templomban, előtte pedig Zitáék évfolyama betlehemezett. Sokáig nem dőlt el, hogy ki lesz Mária, bár leányunk nagyon bízott benne, hogy majd ő. Mégis, amikor kiderült, hogy tényleg, akkor kissé megszeppent..... Főleg, hogy fájt egy kicsit a torka. Ennek ellenére, amikor eljött a pillanat, nagyon bátran, hangosan, pontosan és szépen énekelte el a szerepét, egy zsúfolásig megtelt nagytemplom előtt....
(Hát, a kép minősége itt sem az igazi...)
Az iskolai kórus előadása pedig egészen egyszerűen zsibbasztó volt! Tudtuk, hogy jó lesz, na de ennyire! Ismét egy bizonyíték - no nem mintha még szükséges lenne -, hogy nagyon jó helyen van a leány. Mert persze vágyódik ő ebbe a kórusba is (csak idén a szolfézsával egy időbe esett sajna).... Meg is értem.... Hozzátenném még, hogy ez egy "belépős" koncert volt, ahol a bevétel jótékony célokra megy (a kerület szegényeinek).

Tegnap délelőtt zárult a sorozat, avagy a "turné", Emma sulijának, avagy a Tanodának az évzáró koncertjével. Rendhagyó - vagy újító? - módon, most ezt is egy templomban, a Sasvár utcaiban tartották. Attól az apró részlettől eltekintve, hogy némileg megfagytunk, igazán javára vált a színvonalnak! Kicsit elhúzódott, ami nem biztos, hogy jó, mert pl. Klára és Imó tűréshatárán túlment, de nem baj, Emma kórusbeli tevékenységét végigélveztük azért. Ma végiggondoltam, hogy milyen jó, hogy mindegyik gyereknek igénye a közösségi dalolászás (illetve táncolás, a Kicsik esetében), amit teljesen megértek, hiszen szerintem is olyan vegyértékeket szabadít fel, amitől kisimultabbak, jobb kedvűek (és talán igen, jobb emberek is!) lesznek!
 (Az utolsó eseményről nincs képem, mert Klára végig az ölemben ült.)
Szóval, sűrű volt, de élvezetes és szépséges mindegyik. És soha rosszabb dolog ne történjen velünk, mint az, hogy egy egész héten át a különböző gyerekeink különböző műsorait élvezhessük!!!!

2010. december 19., vasárnap

Báj, báj, báj, báj

Most csak rohanva, mert tetőznek az események és velük együtt a teendők, de valami belső kényszer arra tol, hogy gyorsan feltegyek eme napló hasábjaira pár elbűvölő képet, mondhatni egy portré-sorozatot legifjabbik leánykámról. Mert sikerült pár olyat kattintanom, amiről sugárzik az a báj, szépség és nőiesség, amit mi élvezhetünk nap, mint nap, az ő társaságában.
Szép, szép, szép és szép.

Nőies, őrületesen nőies (és esküszöm, hogy nem pózolt; azt sem tudta, hogy fotózom - mindenképpen figyelemreméltó az a válltartás!).

Félénk, ámde büszke (sajnos, a kreáció itt nem látszik)

Mintha a saját anyukámat látnám: gyönyörű, nőies és bájos!

Kakukktojásként egy néptáncos, arról, ahogyan figyel és igyekszik!

2010. december 17., péntek

"Haverok, buli, mézeskalács"

A mézeskalács-sütés a mi családunkban már hagyomány (pedig Anyuval sosem készítettem, tehát felvett hagyomány). A dolog eddig nagyjából úgy zajlott, hogy én előző nap bekevertem a jó kis tésztát. Másnap kikészítettem a szúróformákat, tálkákba a díszítőelemeket, több-kevesebb sikerrel kikevertem a cukormázat, nyújtódeszkát raktam, kibéleltem sütőpapírral pár tepsit, majd szóltam a nyolc saját gyártmányú gyerekkéz tulajdonosainak, hogy jöhetnek! Megrohamozták az étkezőasztalt és hihetetlen hévvel álltak neki a tésztát nyűni, marcangolni, formázni. A díszítőelemeket a "minél több, annál jobb" alapon hasznosították, illetve Zita sűrűn kóstolgatta is. A lendület kb. öt perc után hagyott alább először - noha ezalatt az öt perc alatt még arra is szántak időt, hogy összekapjanak pár (úgy tíz-húsz) dolgon, pl. kinél van melyik forma, ki mit rak rá és mit nem, ki melyik tepsibe pakol és ki nem, stb...

Tehát, az első öt perc után, miután eléggé jóllakott már az aszalt gyümölcsökkel, igen csak higany természetű Zitánk unta meg általában először. Ő el is pályázott az asztaltól, cigánykerekeket vetni a nappaliban és jól széthordani az egész házban a talpára ragadt mézeskalácstészta részecskéket. Őt újabb pár perc eltelte után követte Klára, aki valamiért ezt nem szereti különösebben. Imó mondjuk az asztalnál ragadt, de kizárólag azért, hogy a mézeskalácsformákkal a kezében elmerüljön valami képzeletbeli játékban, amelyben ezek a formák hercegnőkké vagy lovacskákká alakulnak át.

A legkitartóbb, természeténél és gasztronómiai rajongásánál fogva, no meg az empátia által hajtva, Emma volt mindig. Ő sokáig szöszmötölt, de nála is eljött az a pont, amikor mély sajnálattal a tekintetében megkérdezte, hogy baj-e, ha még ő is otthagy? Dehogy!!!!

Ezután én még elszórakoztattam jó darabig, majd a sütések közepette nekiálltam a romeltakarításnak.

Nos, a hagyomány magányos részén szerettem volna változtatni. Társaságra vágytam.. Felnőtt, mosolygós társaságra. Rögtön Valira gondoltam - és az ő három gyerekére. Vali első szóra benne volt a buliban, meg is beszéltük a múlt pénteket. Időközben még Juli barátnőm is megemlítette, hogy neki nem lesz ideje sütni, viszont Dóri lánya zsémbel emiatt, nem csatlakozhatna-e ő is. Dehogynem! Hogy itt is aludna (mármint Dóri, nem Juli...)? Jó!!!

Szóval, csütörtökön ezúttal három adag tésztát gyúrtam be (kétfélét, biztos, ami biztos alapon). Pénteken, olyan öt óra felé már bele is vágtunk a munkálatokba. Szokás szerint kikészítettünk mindent, ahogy szoktam, csak Vali még hozott extra felszereléseket, hogy mindenkinek jusson.

Nos, a gyermeki lelkesedés lehet, hogy még öt percig sem tartott (talán Emma esetében). Utána féktelen játék és buli kerekedett, amibe az fért bele, hogy néha odakukkantottak hozzánk néhányan és "segítettek"! Viszont nem maradtam egyedül, hanem egy jót beszélgethettünk Valival. Aztán úgy találtuk, hogy ez "szárazon" nem az igazi, megkínáltam egy kis itallal.

Már egészen jó kedvünk lett és már egészen éhes lett a csipet-csapat, amikor Zoli is befutott. Ő úgy gondolta, hogy egy üveg bor csapra verésre sem rossz ötlet. Közben megfőztem egy nagy adag levest, így lett más étel is, mint a nyers mézeskalácstészta (amire igencsak rájártak páran), meg a rávalók. Valit biztattuk, hogy szóljon férjének, Ferinek is. Nem kellett kétszer szólni; Feri fociról jött, csak közben még "beugrott" egy nagy adag isteni sonkáért. Kell ennél több? Körbeültük hirtelenjében tizenketten az asztalt, zaj volt, vidámság és éhség! Annyira az a része volt ez az adventnek, ami a lényege!

Tele pocakkal a mieink (plusz Dóri) elszállingóztak gyorsan megfürödni, majd a kiskorú nyolcas betelepedett a tévé elé Megasztározni. Bár szerintem inkább csak játszottak tovább. Minket a Megasztár már amúgy sem érdekel, de különben is, kevés dologra cserélnénk le egy jó kis baráti beszélgetést! Így mi az étkezőben, az aprónép a nappaliban érezte jól magát - egészen a műsor végéig!!!

Nagyon jó kis mézeskalácssütés volt ez!!!! Megismételjük majd jövőre is, remélem!
Ja, mert kisült ám egy hatalmas adag mézeskalács, amiből jutott Valiéknak, Dóriéknak és mi meg két helyre vittünk-viszünk is!

2010. december 16., csütörtök

Tizenegy

Ő már nagyon várta, természetesen. Egy remek buli mögötte (beszámoló egy picit később), egy családi ünneplés előtte, egy mai vívós karácsonyi-ámde-egy-kicsit-szülinapi délután mára és már tudta és remélte, hogy egy csomag fekszik majd a reggeli kakaója és kalácsa mellett. (Úgy is lett: a hőn áhított korcsolya lapult benne, rajta pedig egy apró és helyes vívósisak-kulcstartó.)

Ma lett 11 éves a mi elsőszülöttünk, a lehető legbonyolultabb lelkületű és személyiségű, ámde mindenképpen irtózatosan szerethető és szeretett lányunk!

Ismételhetném magamat, hogy milyen megdöbbentő, hogy már ilyen nagy és hogy mennyire túl gyorsan vágtat az idő. Ragozhatnám a végtelenségig, hogy mennyire de nagyon szeretjük őt, mert úgysem lehetne eléggé sokáig fejtegetni. De itt most csak az álljon, hogy szívem tele boldogsággal, hogy egy ilyen kis-nagylánnyal áldott minket meg a Sors és örömöm végtelen, hogy azt láthatom, hogy noha csírázik már a (kis)kamaszkor, mégis, egy vidám, kiegyensúlyozott, boldog lányka életét van szerencsénk megosztani!

Boldog születésnapot, Zita!

2010. december 15., szerda

Sorsoltunk!

Úgy ígértem, hogy ma, azaz december 15-én sorsolom ki Zoli könyvének nyertesét. Mivel még sosem csináltam ilyet, törtem is a fejemet, hogy miként lehet ezt hitelesen lebonyolítani. Nos, "kapóra" jött a betegszabin itthon viruló Klára, akinek ugyan még nincs közjegyzői vizsgája, de már most az igazságosság nagy bajnoka.

Először nekiálltunk írni a neveket. Ebben egy darabig segédkezett Klára, de aztán megunta, mert úgy találta, hogy ezek a nevek "értelmetlenek". Úgyhogy én folytattam egyedül. Utána még leírtam újra azok nevét, akik a sorsolást meghirdető bejegyzéshez hozzászóltak, tippeket adva (egyébként, az ötletek megvalósításáról is tervezek egy bejegyzést). Tehát több név (bocsi, nem készítettem statisztikát arról, hogy pontosan mennyi) kétszer is szerepel. A neveket irkálva két dolgon merengtem: az egyik az volt, hogy annyi névnél gondoltam azt, hogy "de jó lenne, ha ő nyerné!", a másik pedig az, hogy ha egy ilyen nyer, akkor nem gondoljátok-e majd, hogy "bunda" volt? Így aztán meggyőződésem volt, a cetlik gyártása közben még, hogy csakis egy csendes, ámde hűséges "követőm" lehet a nyertes, akiről semmit sem tudok, csak annyit, hogy rendszeresen olvas. 

Összegyűlt tehát egy kis kupac:

A cetliket beletettük egy karácsonyi "zokniba" és megkértem Klárát, hogy húzzon egy nevet. 

Nos, amikor megláttam a kihúzott nevet, kacagnom kellett! Íme a cetli közelebbről:

(A cetlin ez áll: SKY)
Szóval.... Talán tényleg nincsenek véletlenek. Kingával annyi a közös bennünk és annyi mindenre rezdülünk egyszerre és együtt, hogy miért is lepődök meg, hogy fiacskája első születésnapján, a negyedik babájával a méhében, Kuala Lumpurban élve, pont őt húzzuk?

Tehát, drága Kinga! Eredetileg úgy terveztem, hogy a nyertes három napot "kap" arra, hogy az e-mail címemre (balogh.ficsor@gmail.com) elküldje az ő címét, de a te esetedben, aki a világ másik felén éppen költözködik, három pici gyerekkel maga körül és egy még apróbbal a szíve alatt, hát, Karácsonyig ráér a dolog.... A könyv úgysem érne oda ennyi idő alatt. Vagy mégis?

Hozzátenném, hogy még a sorsolás előtt eldöntöttem, hogy húzunk majd egy "pótnyertest" is, arra az esetre, ha az első nyertes nem jelentkezik majd. Annak ellenére, hogy nem hiszem, hogy Kingával ez ügyben gond lesz, húztunk még egy nevet. Lefotóztam azt is, a "közjegyzőm" a tanúm, de egyelőre még nem árulnám el, ki az. De ő is nagyon közel áll a szívemhez!!!! 

Szóval, érdekes dolog egy ilyen játék és egy ilyen sorsolás.... Nagyon hálás vagyok mindazoknak, akik erre a felhívásra jelentkeztek be hozzám, mert ez Zoli számára is szívmelengető gesztus volt! Viszont... olyan fura volt, hogy csak egy nyertest húzhatok.... És mivel éppen a minap pottyant az ölünkbe egy olyan lehetőség, amit mi sajnos nem fogunk tudni kihasználni, viszont szinte mindenki örülne csak neki, el is határoztam, hogy újrakezdem majd a játszósdit - ha majd eléri a rendszeres olvasóim száma a mágikus 100-as számot!

Addig is! Kedves Kinga! Kérlek írj nekem egy rövid mailt, benne az új címetekkel!

Párizs legszebb elefántja

"Szityuskám, mit hozzak neked?" - szegezte nekem a kérdést Apu, sok-sok évvel ezelőtt, úgy 4-5 éves korom körül.
"Egy elefántot!"- vágta rá akkori énem.
"Milyen elefántot szeretnél?"
" Hát.... hová is mész most?"
"Párizsba."
"Akkor hozd el nekem Párizs legszebb elefántját, Apu!"

És Apukám elutazott egy konferenciára Párizsba (ahogy ezt igen gyakran tette), majd szabad idejében a boltokban bóklászott, hogy Anyu meglehetősen pontos kérelmeinek (úgymint, pl.: térd fölé érő halványlila szoknya, apró rózsaszín pöttyökkel, vagy: fekete talpú világosbarna magassarkú cipő, stb.), Misi valamelyik lemezóhajának (általában Rolling Stones, de azért rengeteg minden más is szóba jöhetett) és az én plüsselefánt-igényemnek eleget tegyen.

Haza is hozta nekem Párizs legszebb elefántját, "aki" nekem nagyon megtetszett. Rögtön el is neveztem: "Párizs legszebb elefántjá"-nak.... És valahogy úgy alakult, hogy ő lett az én elválaszthatatlan barátom. Ő jött velem minden utazásra, minden éjjel vele aludtam, ő nem maradhatott itthon, amikor kiköltöztünk Svájcba és visszafelé is velem tartott, tíz évvel később. Felnőtt életem során is elkísért mindenhová, és bizony, szégyen vagy sem, a hitvesi ágyban is volt helye. Egészen addig....

.... amíg egyszer csak el nem meséltem az elefánt történetét a gyerekeknek. Legfőképpen Klárát fogta meg a dolog. Nem csoda, hiszen sok mindent felismerek nála az én saját természetemből. Ő is tragikusan nosztalgikus, meglehetősen érzékeny, aki azért hajlamos néha a nyersebb fogalmazásra és az ügyetlenül megválasztott szavakra. Tündöklő eszét és lehengerlő memóriáját inkább az apjától és az én apámtól hozhatja, ráadásul összeadódva. Na de mindegy.... Szóval Klára elkezdte kunyerálni tőlem "Elefántit", mert ő már átnevezte (kóros elnevező, noha az élő és csak "mondjuk, hogy élő" lények túlnyomó többsége a "Picúr" névre hallgat nála...). Először csak egy-egy kivételes alkalommal vándorolt át "Párizs legszebb elefántja" Klára ágyikójába. De aztán egyszer csak bejelentette, hogy most már teljesen a sajátjának érzi.... :-) Hát jó anyja lennénk, ha megtagadnám tőle ezt a tényállási lehetőséget?

Úgyhogy egy-két hónapja, Klára két kedvencét ölelgeti elalváskor: "Elefántit" (lánykori nevén "Párizs legszebb elefántját") és "Babit", a világoskék puhababát, amit egyéves korában kapott.

A kétnevű elefántot szorítja ezen a képen is, amit valamelyik tehetségkutató alatt készítettem róla - Klárát érdekli a legkevésbé ez az egész (általában ő be is vonul inkább a szobájába, mesét kérve). Babi pedig csak azért nem látszik, mert az valahol a takaró alatt lapul.

Mivel nosztalgiában nagyon "erős" vagyok, ezek a dolgok engem jól meghatnak. Már azon fantáziálok, hogy unokáim kezében is "Elefánti- Párizs legszebb elefántját" fogom látni, vagy ha ő nem bírja addig, akkor legalább is "Babit". Ami azért fantasztikus lenne a fogyasztói társadalmi lét eme fokán.

2010. december 14., kedd

Jó ötlet?!

Tavaly nyáron, amikor a HSM ("gyengébbek" kedvéért: High School Musical) őrület javában tombolt, úgy gondoltam, hogy megemlítem Zitának: a mi időnkben a "Grease" volt a High School Musical megfelelője. Sikerült felkeltenem az érdeklődését, kérte, hogy mutassam meg. Akik régebb óta olvasnak, talán emlékeznek rá: azon a nyáron, az egészen hosszúra sikerült olasz nyaralásunk és utazásaink során MINDIG a Grease-t kellett hallgatnunk az autóban. Sőt! Tulajdonképpen három számot az egész lemezről. Az már felüdülés volt, amikor rávettük a lányokat, hogy az EGÉSZ lemezt végigpörgessük.... Nos, ott először merült fel bennem, hogy nem biztos, hogy jó ötlet volt megmutatni nekik, mert így, az addig kedvelt zeneszámoktól egyenesen kiütést kaptam...

Idén nyáron Zita a foghullajtós korszakát élte. Egyik alkalommal, a fogtündérnek az az ötlete támadt, hogy a Zita által annyira kedvelt Shakira "Waka-waka" című nótáját hozta neki, maxicédén (azaz: csak ez a szám volt rajta, de rögtön két verzióban). Az amúgy a csapból is folyó foci vébés szám valami irdatlan nagy számban csendült fel szüleim boglári nyaralójában. Gyakorlatilag akkor is a fülemben zengett, amikor valami véletlen folytán nem is szólt igazából. Néha már felmerült bennem, hogy kicsit megdorgálom a fogtündért, kifaggatom arról, hogy miért is találta ezt jó ötletnek, de legalább is meghívom egy napra hozzánk, hogy kipróbálja milyen az, amikor valaki örül az ajándékának.... :-)

Az ősszel, Imolán tört ki Zita tavalyi HSM (a még mindig "gyengébbek" kedvéért: High School Musical) láz, előkotorta Zita cédéjét, elkunyerálta Emma lejátszóját és amint hazaért (oviból vagy bárhonnan), már szólt is a jó kis ámerikai ájlávjús muzsika. Ha azt mondom, hogy Zita és Emma kórusban visított fel: "Ne ezt már MEGINT!!!!!!", akkor talán el lehet képzelni, hogy mennyit hallgattuk....

A Mikulás is muzikális hangulatban potyogtatott a csizmákba, és engem ismét elöntött a kétség: jó ötlet volt-e a részéről?!?! Mert december 6-a óta úgy érzem, hogy még álmomban is azt hallom, hogy "Gágá umdádá, ájvantjorbedromensz".... Igen, Lady Gaga cédéje is bekerült otthonunkba.... és azonnal átvette a hatalmat, hiába az én próbálkozásaim a karácsonyi zenék különböző stílusaival (klasszikus, népi vagy jazz...).

El nem tudom mondani, hogy milyen szorongással tekintek Zita közeledő születésnapja és a Karácsony elé: mi lesz, ha ismét zenét kapnak a lányaim?!?! Jó ötlet lesz, tuti?!?!

2010. december 10., péntek

Amíg....

Amíg Emma még mindig valami beszélő-ugató-sündörgő-berregő plüsscsodát kér Karácsonyra, nyugodt lehetek: még nem nőtt fel... Gyereklélekkel, gyerekes ajándékoknak fog örülni...

Amíg Zita kérdés és kérés nélkül közli velem a "rossz" híreket (pl. egy kevésbé jól sikerült felmérőről), addig nyugodt lehetek: teljes a bizalom közöttünk, nem érzi szükségét a titkolózásnak, "kozmetikázásnak".

Amíg az Ikrek úgy szórakoztatják magukat és minket, hogy vacsora után egy előadást improvizálnak Jézus születéséről, és amely előadás során nekem Mária szerepe jut egy pokróccal a fejemen és Klára valóban szinte "szent" Babijával a kezemben, Zoli pedig persze József lesz, ugyancsak egy pokróccal a fején, és ők pedig hol a három királyok (ketten... na és?), hol balerinák (mert hogy ez egy balett-előadás, Imola-balerina meglátása szerint), és amely előadás során annyit nevetünk, hogy potyognak a könnyeink, de azért közben az is átjön, hogy teljesen jól ismerik a történetet (noha, Klára kitartóan állítja, hogy Mária és József a későbbiekben elválnak...), szóval amíg ők így és mi is így, addig megnyugodhatok: nálunk a gyereklelkek repdesnek és rendben van minden (ellentétben a Klára-féle verzió Szent családjával...).

Amíg azt tudhatom, hogy a bekevert tészták már csak arra várnak, hogy szorgos kis kezek hada szép formákat szúrjanak ki belőlük és finom illat lepi majd el a házunkat, tele barátokkal, megnyugodhatok: bár küzdelmesebb volt ez az év az átlagnál, én még mindig nagyon szerencsés ember vagyok.

2010. december 9., csütörtök

Sűrű

Ilyenkor, decemberben, igazán kidomborodik nagycsaládos létünk egyik fő eleme: a "sűrűség". A programok, a történések, az élet sűrűsége. Bármennyire is szeretném elkerülni a rohanást, egyszerűen nem megy. Nem megy, mert egy részről nem tudok (nem mintha akarnék) változtatni azon a tényen, hogy ki mikor született, más részről pedig az megint egy -szerencsére - természetes dolog, hogy mindenki szeretné szépen elbúcsúztatni az évet, ünnepelni a Karácsonyt.
Az eleje még "rendben" van: elsején született Zoli (5-én anyósom, Jutka!) és 6-án jön a Pirosruhás Nagyszakállú. De aztán!!!!
Így, most tényleg csak kivonatolva írnám le a már lezajlott és a még várható eseményeket, aztán, ha valahonnan összekaparok még egy kis energiát, akkor be is számolok néhányról, de legalább is fotókat (videót?) készítek és mutatok majd.
Tehát a múlt "hétvége":
Csütörtöktől indult a "nagyüzem", családi "angyalunk", Laci, jóvoltából, aki felmarkolta mind a négy ördögfiókánkat és elvitte őket a Disney on Ice-ra....
Pénteken egy másik jótét lélek gondoskodott két nagyobbik lányunk szórakozásáról: a lovasoktató, Dóri, élt azzal a Póni Klubja kapott lehetőséggel, hogy elvigye tanítványait a Lovas Világkupára. Zita és Emma tehát ott töltötték szinte a fél napot.
Szombaton (4-énél tartunk) Zolit ünnepeltük nagycsaládi körben, Csepelen, anyukája kedves vendéglátása közepette.
Végül, vasárnap, a hétvégét színházban zártuk, megnéztük hatosban a "Túl a Maszat-hegyen" című előadást.

És mi vár még ránk?
Holnap, azaz pénteken, közös mézeskalácssütést szerveztem Valiékkal, jó barátainkkal.
Szombaton Zitának sulija van, szegénynek, Emma megúszta (de azért mehet zongorára és teniszezni).
Vasárnap délelőtt Zitának zenekari főpróbája lesz. Délután pedig zsúrja.
Hétfőn este Zita zenekari előadása lesz kerületünk szépszínházában, az Erzsébetligetben.
Kedden délután Emma iskolai karácsonyi műsorát nézhetjük meg.
Szerdán az Ikrek néptánc-bemutatóját élvezhetjük.
Csütörtökön lesz Zita 11. születésnapja.
Pénteken délelőtt lesz az Ikrek óvodai karácsonyi műsora és közös családi szöszmötölése. Péntek délután pedig Zita osztálykarácsonya (még tisztázatlan számomra, hogy szülők is részt vesznek-e)
Szombat délelőtt Emma zongorás karácsonyi koncertjére megyünk, délután pedig Zita össziskolai karácsonyi koncertjére, amit egy templomban tartanak és ahol az ötödikesek (azaz Zitáék) betlehemeznek.
Vasárnap délután Zita családi ünneplését rendezzük.
Hétfőn, 20-án pedig laptopkonyhás évzáró eszem-iszom lesz nálunk....

Ja, és mindezekre négy napra már Karácsony. Közben persze dolgozni is kell ezerrel, hiszen még pár pillanat és indul a honlap. Meg azért a mindennapok is pörögnek, egyébként is, úgy, hogy Zolit kora reggel és késő este látjuk csak. Tanulás, ovi, edzés, különórák, háztartás, stb., persze alapfelszereltség....

Szóval.... Remélem, hogy nem csapnak majd teljesen össze a hullámok a fejem felett. Ha néha jobban ki tudom dugni a fejemet a habokból, akkor jövök....

2010. december 7., kedd

"Most marad pontosan"

Kissé röstellem, de az a helyzet, hogy mind a négy lányom tehetségkutató-műsor függő... Eddig még Zita nézte talán egy kicsit a legutóbbi Megasztárt, de idéntől... elszabadult a pokol! Azért még azzal nyugtatom magamat, hogy mást viszont semmit nem néznek a "felnőtt csatornákon" és ezek alatt a műsorok alatt is elkapcsolunk, amikor a reklámok és ajánlók jönnek (általában valami jó kis focimeccsre...).

Szóval, az utóbbi hetekben, péntek és szombat esténként lánykáink befészkelik magukat a villódzó doboz elé... és általában végigtrécselik-kommentálják az egészet, pont addig, amíg el nem alszanak. Ez alól csak az a péntek volt kivétel, amikor én dolgoztam, Zoli önfeláldozó módon elvonszolta a két Nagyot élőben megnézni a műsort, a két Kicsi pedig Anyuéknál nézte meg - az első részt.

Az első hetekben én kihasználtam az így felszabaduló időt, és dolgozgattam, persze fél füllel hallgatózva. Aztán szép lassan én is odaszoktam melléjük. A Megasztárt most már bojkottálom, mert Giorgio személyében kiesett az utolsó kedvencem is, az utolsó olyan, akiben én láttam és hallottam "valamit". Mondjuk, a konkurrenciára is megorroltam Wolf Kati nem túl elegáns kiejtése miatt, de azért nem tiltottam le róla magamat. És milyen jól tettem!

Amikor kiállt oda az a kislány, hogy elénekelje a "Most múlik pontosan"-t, számomra megállt a Föld forogni pár percre. A gyerekeink is elcsendesedtek... És ott, akkor, megtörtént a csoda. Az, amiért érdemes minden. Érdemes nézni a műsort. Érdemes zenét hallgatni. Amiért érdemes élni. Olyan szépen szállt az a kedves, meleg és bársonyos hangja, teljesen lecsupaszítva, csak ő meg a dal! Persze, kell hozzá egy ilyen gyöngyszem is. A Quimby verziót már hallottam - noha csak lassan ismertem rá. Azóta meghallgattam a Csík Zenekartól is. De a borzongást, a lebegést, a fantasztikumot Veca tette oda és hozzá. (sajnos azt még nem leltem a youtube-on)

Szóval, én elbűvölten ültem a kanapén - de láttam, hogy a családtagjaim is szinte zavarba jöttek az élménytől. Meghatottságomban még azt is találtam mondani Zitának, hogy most az egyszer megszegheti a tilalmamat és küldhet egy sms-t! Boldogan megtette!....
Aztán megint majdnem pipa lettem, amikor Janicsák Veca nevét utolsóként mondták a biztos továbbjutók között....
Mostantól már határozottan neki szurkolok. Számomra már ő "marad pontosan" és még véletlenül sem "múlhat" el a sikere a bája, az "X-faktor" belőle...Nem tudom, tud-e még majd ilyet, gyanítom, hogy ez szinte lehetetlen. De akinek ez akár csak egyszer is sikerül, boldog embernek mondhatja magát - szerintem. Hajrá Veca!

u.i.: Azért le a kalappal Kiss Tibor előtt is. Noha azt olvastam, hogy ez a dal nem annyira szerelmes vetületű, mint inkább kábítós... De akkor is: "szilánkos menyország" - lenyűgöző szókapcsolat. De ebben Kiss Tibor amúgy is zseniális, a többi dalszövegében is.

2010. december 6., hétfő

Advent és felajánlás

Ma már a Mikulás is elsuhant minálunk. Lehet, hogy hajnalban jött és zajos volt, mert a lányok - élen az egyébként hétalvó típusú Emmával - már 6 órakor kiosontak leellenőrizni, hogy van-e valami a csizmájukban... Pillanatokon belül tele lett az ágyunk gyerekekkel, csokival, virgácssal és ilyen-olyan ajándékokkal. Csend sem volt már nagyon....
Nagyon örülök, hogy idén nem vitték túlzásba a kívánságlistát (lehet, hogy azért, mert ott álltam a hátuk mögött, amikor a leveleket írták?), így főként könyv, diafilm, füzet és matrica volt a "zsákmány"(persze, kinek ez, kinek az...). A legnagyobb sikert a színes ceruzáknak álcázott csoki aratta. Kicsit olyan cigirágó érzést keltett, amit nagyon bírnak a csajok, noha ritkán jutnak hozzá, mert kevés fognyűvőbb cuccot találtak még ki... (pedig már van olyan is, amelyik füstöl egyet!!!!)

Most még inkább az adventhez szeretnék egy picit visszakanyarodni. Szóval, idén Anyu hozott négy szép csokis adventi naptrát. Így aztán úgy gondoltam, a forgatás és a mellhártyagyulladás közepette, hogy idén ez az "unalmas" verzió marad, nincs erőm másra. Aztán valamennyire csak feléledtem... Szájtátva végigcsodáltam egy-két gyönyörű, átgondolt és gondosan előkészített adventi naptárt itt és ott, de tudtam: ez nem fog menni. A végső löketet Virág adta, az ő, kicsit másfajta adventjükkel... Így aztán kicsit összemixeltem mindezt, felmértem a lehetőségeimet és egy-két későestét rászánva (és befogva szegény Emberemet is...), meg is volt az idei meglepi.
Készítettem krepp-papírból négyszer 24 "batyut", amibe egy-egy cédulát rejtettem. A batyukat némileg szaloncukorra hajazva (ami, ugye a vécépapírgurigával mutatna igazán jól...) bekötöztem a két végükön dísz-szalaggal. Végül, került 24 "Z", 24 "E", 24 "K" és 24 "I" rájuk... Ezeket a betűket vagdosta ki Zoli (ugyancsak kreppből) az utolsó éjjel (amíg én csomagoltam...) és annyit nevettetett, hogy már most tudom: jövőre is belevágok, mert megéri....
Hogy mi áll a cédulákon? Persze "felajánlások" is, úgymint reggeli az ágyban, vagy (láb)körömfestés, netán vacsora-rendelési lehetőség. Van pár személyreszabott darab is (pl. Emmával a kézműveskedés, Zitának az MP4-e feltöltése, stb...), egészen konkrétan 2-2 elrejtett apróság (gumicukor, matrica) és sok olyan, ami nekik ad "feladatot". Húztak már olyat, hogy "ma este a Bibliából válassz mesét", de olyat is, hogy "ma a nagyszülők napja van" (és itt elmagyarázom, hogy legyen aranyos velük, esetleg készítsen számukra valamit), de volt már ugyanezen az elven "testvér-nap", "állat-nap", ma Emmának pl. "anya-napja" lett... Húztak már olyat, hogy rajzolják le, mit jelent számukra a szeretet (vagy írják le) és ilyesmik.... Most már lassan beleteszem a négy darab betű-nélküli "zsákbamacska" darabot is, amik között lesz olyan, hogy az, aki húzza, mehet Apával (karácsony)fát választani, egy másik pedig a jászolt rakhatja össze, meg ilyenek...
Ezt a sok kis csomagot beletettem egy karácsonyi terítővel álcázott kosárba és egész jópofán mutat így.

Amikor elsején reggel, Apjuk megköszöntése után végre észrevették a lányok ezt a kosarat is, akkor Zitából kibukott egy aranyos mondat: "Jaj, Anya! De jó! Már kezdtem aggódni, hogy idén unalmas adventünk lesz!"

És azóta is, minden reggel izgatottan turkálnak a kosárban... Aki feladatot kap, komolyan veszi, aki valami ajándékot vagy lehetőséget, örül neki.... Én meg annak, hogy így is sikerül karácsonyi hangulatot teremtenem, hogy egy picit közelítünk az advent lényegéhez...

És most még valami, ugyancsak az advent igazi jelentésének jegyében. Nagyon jól esett az utóbbi napok-hetek felém áradó figyelme és szeretete, amit a blogon keresztül kaptam. Jól esett, hogy ez a világ már olyat is lehetővé tesz, hogy önzetlenül kapok tündéri karácsonyfadíszeket egy kedves bloggoló-társtól. Érdekes módon, nem kevés "zugolvasóba" botlottam így vagy úgy az utóbbi egy hétben (!!!!).... Ezért aztán, úgy érzem, hogy eljött az ideje, hogy én is adjak valamit. Mi mást és "személyesebbet" ajánlhatnék fel, mint Zoli könyvéből egy példányt?

Hogy mit kell hozzá tenni? Egy részről, egészen simán bejelentkezett rendszeres olvasónak lenni vagy válni. Azoknak a kedves kommentelőknek viszont kétszer is beteszem a nevét a "kalapba", akik itt hagynak nekem ötletet az alábbi három témában:
- mit lehet kezdeni (itthon) legalább tizenöt 11 éves leánygyermekkel, zsúr gyanánt?
- milyen ajándékkal lehet kedveskedni egy olyan párnak (konkrétan a Bátyámról és a sógornőmről van szó), akinek könyvet-cédét elég veszélyes adni (könnyen lehet, hogy megvan, vagy nem az ő ízlésük), a konyhájuk-házuk totál felszerelt, ruházati dolog nem nagyon jöhet szóba... kultúrát-kirándulást kedvelik (főként Magyarországon), de "Feldobox" típusú ajándékkal már kedveskedtünk....
- hogy a nyavaláyba tudok a youtube-ról az MP4-re letölteni számokat?!?!

Remélem, hogy valakinek tudok majd olyan örömet szerezni, amilyet számomra az okoz, hogy 78 bejelentkezett olvasóm van és több, mint 300-an kattintanak rám naponta....

2010. december 3., péntek

Emmáskodások

Középső palántánk pár roppant aranyos szösszenettel ajándékozott meg minket az utóbbi pár napban, amit most gyorsan lejegyzek, nehogy elfelejtsem...

Az első a Mikulásnak szánt levélben rejtőzött, gyakorlatilag szó szerint. Emma mindent beleadott ebbe a levélbe: kettéhajtott egy A4-es lapot és úgy írta meg, mint egy kis könyvet. Rajzolt az elejére, bemutatkozott a következő oldalon, elmondta, hogy mit kér (a "Négyszögletű kerek erdő"-t, matricákat, csokit, meglepit...), rajzolt megint. A következő oldalon azt fogalmazta meg a maga módján, hogy "sajnálja, ha néha nem viselkedett rendesen, de ígéri, hogy majd jóvá teszi.....", majd ismét rajz. Szóval tündéri az egész. Csak második olvasatra tűnt fel, hogy az egyik oldal aljára, a sarokba odabiggyesztett még valamit, méghozzá zárójelben. Ezt: "(egy lovat (akit úgy hívnak, hogy Marcipán) )". Teljesen elolvadtam.... A Drágám! Ez lehet az ő legmélyebb, legnagyobb vágya, amiről jól tudja, hogy nem megvalósítható.... De azért tett egy próbát....

Az ajándék-kéréseinél megfigyeltem még valamit, ha már itt tartunk. Karácsonyra karórát kért, méghozzá egy olyat, amelyik csörög is... Eszembe jutott, hogy ez már a sokadik olyan kérése, ami az időhöz kötődik... Kért már faliórát, kért már vekkert, most meg ezt a csörgő karórát.... Ő, aki mindig elszöszöl, ő aki képtelen sietni, ő, aki erősen hajlamos a késésre. Úgy tűnik nekem, hogy tudat alatt ő szeretne tudni sietni, pontos lenni, igyekezni, de a természete nem hagyja. Ezért aztán azt gondolja, hogy ha felfegyverkezik ilyen készülékekkel, akkor talán majd megy...

És akkor még egy kis emmás villanás. Egy reggel - a héten -, Zita arról kezdett el beszélni, hogy "Anya, azt hallottam, hogy vannak olyan gyerekek, akiket úgy büntetnek, hogy szobafogságra ítélnek." Ez megmozgatta gyerekeim fantáziáját. Mindegyik azt kezdte ecsetelni, hogy mit tenne, ha ez vele történne. Klára nem kertelt: ő kimászna az ablakon. Imó a barbiezás felé hajlott, noha alapvetően kegyetlenségnek tartotta még a gondolatot is. Zita a könyvek irányába indulna el. Emma félálomban és csendben ült, a reggelijével szemezve, de aztán mégis beszállt a beszélgetésbe: "Hát, én kihasználnám az időt és aludnék egy nagyot."

Imádom!!!!

A kép pedig azt a Mikulást ábrázolja, amit Emma az iskolai adventi kézműveskedő délelőtt során készített és ami egészen apró, a tenyerem közepén is elvész, de szerintem tükrözi Emma egyéniségét, mert ez egy alapos, hosszadalmas és persze türelmes munka eredménye, ráadásul tündéri!

2010. december 2., csütörtök

A könyvről még egyszer - röviden

Szóval.... Különleges nap volt, az szent... És ebben ti is szerepet játszottatok, kedves olvasók és főként kedves kommentelők! A nap folyamán fel-felolvasgattam Zolinak azokat, amiket írtatok és tényleg nagyon meghatódott! Ahogyan én is! És köszöni a bizalmat is, hogy ennyire lelkesek vagytok, hogy rögtön kérnétek egy példányt!

És akkor erre is rátérek. Szóval, ezt a példányt én egy digitális nyomdán keresztül készítettem el (u-nic kft) és ott, az első példány kicsit megemeltebb költségeitől eltekintve, mindegy, hogy tíz vagy száz vagy ezer példányt kérek, mert az egy könyvre jutó összeg mindig ugyanannyi marad. Tehát: száz példány alatt még jobban megéri így eljárni, utána viszont nem. És mivel részemről ez az egész kiadatás azért már egy alapos utánajárást is jelentett, ezért végül is abban állapodtunk meg Zolimmal, akit tegnap végre beavathattam, hogy jövőre megpróbáljuk hagyományos nyomdai úton kiadni. Van tippünk arra, hogy hol tároljuk, hogy kinél és kivel terjesszük és hogy miként reklámozzuk, "pr"-ozzuk. Csakhogy mindezt kb. szeptemberben kell elindítani, az addigra már kész könyvekkel ahhoz, hogy ez a karácsonyi forgatagban helyt kapjon. Márpedig ez egy idény jellegű történet... :-)

Mivel ez alapvetően a 6-10 éveseket célozza, így most már csak a türelmeteket kell kérnem egy szűk esztendőre, ami, tekintve többségetek gyerekeinek életkorát, még belefér.....

Akkor viszont nagyon boldog lennék, ha ti is vinnétek hírét ennek a szívet melengető történetnek! És Kata, akinek a hozzászólása megint felidézte bennem, hogy miért is szerettem én annyira járni a most sajnos szünetelő blogjába, megígérem: kaphatsz dedikált példányt, sőt, ha szeretnéd, egy író-olvasó találkozót is összehozhatunk!

És még valami... Ami a blogéletem során még nem fordult elő.... Az történik most, különböző okok összeérése folytán, el kell adjuk szépséges nagyautónkat. Ez nem dráma, lesz helyette másik. No de nem is ez a lényeg most, hanem az, hogy a vevőnk tegnap, egy beszélgetés során, felköszöntötte Zolit.... Nem értettük. Tudtuk, hogy alaposan utánanézett az autónak (amit meg is értünk), de az az én nevemen van! Erre kiderült, hogy a felesége rendszeres olvasóm! Hogy "zug" vagy bejelentkezett, nem tudom. De innen is üdvözlöm! És annak is örülök, hogy a blog alapján is úgy gondolják: meg lehet bennünk bízni. Hiszen nem kevés pénzről van szó....

2010. december 1., szerda

Negyven

Eljött hát ez a nap is.... Már egy ideje mondogatja: nem, nem szeretne nagy bulit, nem szeretne nagy felhajtást. Ennek okai összetettek és tényleg nem a hiúság diktálja őket (legalább is nem elsősorban.... :-) ). Ma ünnepelünk, így ezt nem is részletezném tovább. Elfogadtam a kérést. És készítettem tovább a meglepetést...

Amiben a legkisebb szerep jutott nekem. És ez jó, hiszen ez a nap Róla szól. És az ajándékát is, tulajdonképpen, ő maga készítette magának. Én csak ki-egészítettem. Pontosabban: kiegészítTETTem....

Zoli - mert ugyebár róla és az ő szép, kerek, negyvenedik születésnapjáról van szó - pár éve megírt egy mesét. Inkább egy meseregényt. Ami úgy indult, hogy összerakott pár kis történetet, amit ezért vagy azért, az évek és az élet során, kitalált a gyerekeknek. A történet még akkor kezdődött, amikor "csak" ketten voltak a csajszikák. Először arról kezdett mesélni, hogy Beau, a tündéri briard pásztorkutyánk már a bárányfelhőket terelgeti. Beau döbbenetes hirtelenséggel és nagyon fiatalon hagyott itt minket, egy karácsony délutánján...

Aztán, egyszer azzal "hitegette" őket, hogy a nagyon füstölő, hosszú gyárkémények tulajdonképpen felhőgyárak.... Emmát sokáig nem is lehetette ebből a hitéből kimozdítani (megjegyzem, nem is nagyon akartuk...). Aztán, amikor még elektromos kávéfőzőnk volt, ami igen nagy robajjal és füsttel engedte ki az "utolsó löket" kávét, Zoli azt kezdte el magyarázni nekik, hogy ilyenkor kiszáll a kávéfőző szelleme és lehet tőle kívánni... Szaladgáltak is sokáig a gyereklányok sutyorogni a kávéfőzőnknek....

Szóval, ezekből a főbb mozzanatokból indult ki a "Mikulás rénszarvasa" című tündéri meseregény, ami leginkább arról szól, hogy a csoda létét nem kell igazán firtatni, mert a benne való hit és az őt körülvevő szépség a lényeg. És persze: mindenek felett a szeretet. A meséből az üt át a legjobban, ami Zoli egész lényét jellemzi: a kedvesség, a jóság, a mások iránt érzett jóindulat és jószándék, a hit abban, hogy a dolgokat jól és szeretettel kell csinálni. A történet lényegét nem árulom azért el, hátha egyszer a könyvespolcokon is fellelhető lesz...

És itt kanyarodnék vissza az ajándék-részhez. Úgy esett, hogy másfél évvel ezelőtt részt vettünk egy szépséges ezüstlakodalmon, amiről már írtam is.... Ott ismerkedtünk meg Beával (és férjével), aki történetesen meseillusztrátor. Elküldtük neki a mesét és ő felskiccelt pár bájos figurát, ami nagyon tetszett Zolinak. Aztán, itt el is aludt az egész. Most, nyár végén, újra megkerestem Beát és beavattam a tervbe. Vállalta a felkérést és elindult a munka. Átbeszéltük az egészet és utána küldözgetni kezdte a rajzokat. Először fekete-fehérben, amjd szép színesen, megfestve... Igazán megható folyamat volt látni, ahogy életre kel valami, amit Zoli megálmodott.. Pompás együttműködésben haladtunk, néha kértem egy-két változtatást, de alig.

Végül, Bea elkészült és még egy olyan céget is felkutatott számomra, amelyik akár egy példányt is kinyomtat könyvminőségben (egy digitális nyomda). Felvettem velük is a kapcsolatot, megszerkesztgettük közösen, és hétfőn végül a kezemben tarthattam a kész könyvet. Alig fértem a bőrömbe....

Zoli könyvet kért a születésnapjára (kettőt), így harmadikként hozzácsomagoltam, bedugtam az ajándékot az ágy alá és alig vártam a reggelt!!! Végre eljött és hát.... Azt hiszem, sikerült eltalálni azt, amivel azt a fajta örömet szerezhettem Életem Szerelmének, amire most igazán vágyott! Újra és újra végiglapozta, ő is ugyanúgy lelkesedett az igazán kedves, szívvel-lélekkel készített illusztrációkért, ahogyan Bea, az illusztrátor rajongott a meséért.. Szívemelengető reggelünk volt.... És hogyan ünnepeleünk a továbbiakban? Nagyon egyszerűen: megkértem Zolit, hogy ma ne dolgozzon. Együtt leszünk. Ennyi.

Boldog születésnapot Zoli!