Pages

2011. július 31., vasárnap

Foci

"Tudtam, tudom,
tudni is fogom,
hogy baj lesz,
ha bekapom
a hatodik gólt."
Ez volt életem első versének első versszaka.
Mert nekem az anyatejjel járt a fociimádat is. Nagyapám, apukám, bátyám, azok barátai, egy napot sem tudtak elképzelni a labda rugdosása nélkül. Volt is egy pici elkerített rész a kertünkben, két pici kapuval (és a szilvafával a közepén...), ahol az utca többi srácával - és férfi családtagjaimmal - együtt hatalmas bajnokságok zajlottak. És hát, én is fiúsítva lettem, és nem volt kérdés, hogy részt vegyek-e ezeken.
De azért nem nagyon bíztak bennem - pláne nem a tesóm. Hatos mérkőzéseket játszottunk. Misi szerint, ha vele voltam, én direkt bekaptam azt a bizonyos hatodikat... Pedig nem is. Csak, ha vele voltam, stresszeltem, nehogy bekapjam, mert akkor biztos azt hiszi... Így aztán bekaptam... Egy ilyen eset kissé eltúlzott reakciója után született a fent idézett vers...
Az élet úgy hozta, hogy egy focistába szerettem bele... Emlékezetes mindenki számára az, ahogy apukám szeretett volna megismerkedni a későbbi vejével...
Anyuék még kint éltek Svájcban, így csak a távolból mesélhettem nekik kisebb vívódásomról (egy előző "versenyző" esetleges visszatérte kapcsán...) és Zoli érkezéséről életembe. A vívódás szerencsére nem tartott sokáig. Mire szüleim ismét hazalátogattak, szemernyi kétségem sem volt Zolit illetően. Misi bátyám már össze is futott egyszer vele. Akkor még Zolinak hosszú haja volt. És erős kézfogása - Misi elmondása szerint.
Anyut kissé riasztotta a hosszú haj. Meg különben is... "Ki lenne méltó az ő lányához?".... Apu csak annyit kért: jöjjön el a vasárnapi focira. "Én majd megmondom, hogy milyen ember, a játéka alapján!"-Biztatta kissé szkeptikus anyukámat.
Amikor hazajött a fociból, - állítólag- azt súgta Anyu fülébe: "ő jó lesz vejnek"..... Hozzáteszem: addigra rövid haja volt.... :-)
Szóval, a foci fontos, ha akarom, ha nem. Máig is. Zoli könnyen bevágódott Misi fiainál is, akik "természetesen" fociznak (a két nagyobb). Zoli mindig, mindenkivel szívesen focizik. És túl azon, hogy nagyon ügyes és tehetséges (hiszen gyerekkorában a Bayern München szerette volna kinevelni, csak apósom nem hagyta, hogy külföldön maradjon....), a csapatcentrikus, őszinte, egyenes és tisztességes jelleme is kidomborodik a játékában. Ezért hívják mindhová. Szeptemberben pl. egy világeseményre...
Nekünk négy leányzót osztott az élet főkártyása. Egyik sem focis. A női foci azért nem annyira bűvöl el senkit a családban. Viszont így, nyaranta, a mi leánykáink is próbálgatják rúgni a bőrt.
Ezért melegedett föl a szívem, de nagyon, amikor tegnap, egy óra kettesben töltött tenisz után, hazatérttünkkor, azt láthattuk Zolival, hogy két ideiglenes kapu felállítva a kertben, és Apu meg három leánykánk fociznak. Mezítláb, a nedves fűben, hatalmasakat vetődve és kacagva...
Lerúgtam a cipőmet és beálltam én is...
Hatos meccset játszottunk.....

2011. július 29., péntek

(Haj)színskála

Kicsit úgy érzem magamat, mintha egy elvarázsolt kastélyban élnénk itt, Bogláron. Ja, mert a pesti pakolós visszaruccanásom csak átmeneti dolog volt. Két esemény motiválta: egy részről, a laptopkonyhán sajtótájékoztatónk volt, mert nálunk sütötte meg Zila úr a 2011-es év Magyarország tortáját, kölesesen, kecskeméti barackosan, ahogy azt megálmodta. Más részről pedig a már említett eljövendő festés-tapétázás miatti előkészületek végett. De aztán visszatértem a boglári bázisra, szüleim nyaralójába - ahol most telelünk.
Nos, eme nyaraló nem egy mai darab. Szuper, imádjuk, kicsit mesebeli, és igen kényelmes. Szüleim felújították és átépítették tizenéve, de folyton szolgál meglepetésekkel.
Ilyen volt, amikor pár éve, amikor Mingi barátnőm és a három fia nyaraltak itt velünk, egy este egyszer csak elkezdett spriccelni a víz az egyik falból...
Jó volt, amikor menyét hozta ránk a frászt, ahogy kint lopakodott. És jó viccként mesélik családtagjaim azt, amikor beragadtam az egyik fürdőszobába, és egy egészen kicsi ablakon sikerült végül kimásznom (milyen jó, hogy nem vagyok túlsúlyos - mondják).
Nos, ez a hetünk sem volt semmi...
Kezdte a mosógép a szórakoztatásunkat. A hol mos, hol nem, a hol centifrugál, hol nem játékot játszotta velünk. Ma feladtuk, és szerelőhöz folyamodtunk.
Az internetet ma szerelték harmadjára. Bár az egyiknek máshonnan származó oka volt:
Kedd reggel furcsa jelenséget tapasztaltunk: a lámpák hol gyengébben, hol rendesen világítottak. A mikró hol működött, hol nem. A hűtő nem hűtött. Végül, az egyik lámpa égője egy hatalmasat pukkant, és úgy égett ki, hogy ráolvadt a foglalat is. Közben a biztosítékok a helyükön maradtak.
Kissé szorongva indultam fel Pestre, és hagytam itt a négy leányzó a két nagymamára: aggódós alkatomnak köszönhetően már olyanokat képzeltem magam elé, ahogy leég a ház egy zárlat miatt....
Hát, ha nem is égett le, azért izgi volt... Ugyanis az utcáról bejövő kábelből szakadt le az ún. nullás fázis, és az igen sok érdekességet okozott a házban. Tönkrement a mikró. Tönkrement a DVD-lejátszó. Tönkrement az internetes modem. A riasztó akkumulátora is felmondta a szolgálatot (melynek örömére, hajnali háromkor telefonált a riasztós cég, hogy figyelmeztessen minket erre - majd onnantól fél napon át pittyogott a riasztó kezelőtáblája..) Hét körtét kellett kicserélni. Az összes elosztó rázott. Kidobhattam a telefonom töltőjét.
A kábelt visszatették a helyére, csak közben az e-onos ember megjegyezte, hogy az oszlop olyan korhadt, hogy bármelyik pillanatban kettétörhet... Hurrá. Szólt a központnak. Ma megjelent egy olyan "kosaras" autó. Majd elment. Kicsit később jött újra a "kosaras", és hozzá egy "létrás". Változást nem tapasztaltunk. Lehet, hogy holnap három kocsi jön majd...
Szóval... volt egy pont, amikor már, ha megjelent egy alak az ajtóban, csak ennyit mondtam: "Jó napot! Mit jött szerelni?" Úgy ebédeltünk, hogy közben egy-két szerelő jött-ment és szerelt valamit.
A mosógép talán jó most már (bár ott nem biztos, hogy csak az áramvariálás kavart be.) A net olyan, mint a mesében: hol van, hol nincs.
Kicsit idegőrlő ez. Ezért aztán kitaláltuk, hogy tulajdonképpen egy elvarázsolt kastélyban lakunk.
És ezért gondoltam, hogy relaxáció végett, különösebb apropó és nyeremény ígérete nélkül,játsszunk! Meg azért is, hogy feldobjuk ezt a télies, nedves és felháborító júliust!
Íme egy kép, ami akár egy hajszínskála részlete is lehetne: sötétbarna, gesztenyebarna, sötétszőke és mélyszőke. No de, melyik melyik leányzóé? Regisztráltak és nem regisztráltak, blogon olvasók és facebookosok egyárant tippelhetnek, nem diszkriminálok....

2011. július 27., szerda

Határozat

Most, hogy egész nap a lányok szobáit pakoltam ki - tapétázás és másutt pedig festés végett, volt időm végiggondolni pár dolgot és hozni néhány megfontolt döntést.

Ezentúl, a lányok nem kérhetnek semmilyen játékot. Nem férne be.
Főleg nem plüssöket.
Meg társast.
Kis és nagyobb táskák, szütyők, szütyőkék sem jöhetnek már.
Tulajdonképpen könyvek se. Nincs hová.
Hogy mit kérhetnek ezentúl, akkor, "szegények"? Élményt! De szuvenírt nem hozunk. Csak fotózunk. A falon még van egy kis hely a képeknek.

Rájöttem, hogy egészen egyszerűen képtelenség, hogy Klára és Imola szobájába beférjen még két íróasztal. Vagy persze befér. Csak a lányok nem. Vagy az ágyuk. Vagy a holmijuk. 

Eddig is úgy véltem, hogy jó az, hogy egyszintes házban lakunk; ez most megerősödött bennem. Így csak egy szintet kellett fel-le kaptatnom: földszinttől pincéig.
Ezzel egyidejűleg feltűnt az is, hogy nem szeretek lépcsőzni.

Most már azt is biztosan tudom, hogy nem költözünk mi már semmikor sem sehová. Azt egészen egyszerűen nem bírnák az idegeim. meg a lábaim, hátam és a derekam.

Nos hát, így állunk, ma július 27-én.
És még nem végeztem az egész ház pakolásával!
Szerintem, lesz még pár korszakalkotó ötletem!

2011. július 25., hétfő

Mélységek és magasságok a nagy balatoni télben

Vasárnap, ebéd közben, felvetettem, hogy esetleg elmehetnénk kirándulni. A szokásos fanyalgás (ami a helyszínen mindig elfelejtődik, persze...) helyett komoly lelkesedést váltott ki indítványom a lányok körében. Ennek oka valószínűleg abban is keresendő, hogy a pénteki boglári érkezésünk óta csak zuhant a hőmérséklet folyamatosan, ráadásul még az eső is csordogált. Ezért hiába volt mögöttünk egy-két félénk és fagyos séta, jó néhány kártyaparti és pár Bud Spencer- Terence Hill DVD megtekintése, no meg némi szomszédolás a "nyári" barátnőnél, azért vonzónak tűnhetett bármilyen házon kívüli program.
Mónikánál olvastam már jó ideje a tapolcai Tavas-barlangról, és már akkor eldöntöttem, hogy ezt szeretném megnézni - kipróbálni a csajokkal is. Zoli kissé (...) ódzkodik a barlangoktól, de tudtam, hogy ez nem egy hosszú és a klausztrofóbiások idegeit kimerítő túra lenne. Persze, azért most is ő volt a legfőbb ellenlábasa az ötletnek, mert "messze van, nem ér meg annyi utat olyan kevés-rövid élményért", de nem mert ennyi nővel szembeszállni.
Utunk során Tapolcáig, volt napsütés, volt vihar, szél és nyugalom, no meg két elpilledő ikergyermek is. Amikor végre odataláltunk a célállomásunkhoz, Zoli alig bírta visszatartani az "én-megmondtam-hogy-ne-ide-jöjjünk" vigyorát. Ugyanis a fél Balaton ugyanezt a programot tartotta jó ötletnek vasárnapra... A sor, az igen tisztességes tájékoztató alapján, kb egyórásnak ígérkezett, amely várakozásnak nem mertem volna kitenni öt Baloghot, pláne nem a legidősebbet...
Emma nagyon elkámpicsorodott, hogy mégsem csónakázunk egy barlangban, de mivel pont ő volt az, aki nemrégiben azt reklamálta, hogy nem nézünk meg elég várat, így hamar kiengesztelődött azon ötletünktől, hogy akkor inkább másszuk meg a Szigligeti várat!
És lőn!
Valamikor nagyon régen, zsenge gyermekkoromban járhattam ott utoljára, így nekem is nagy élmény volt. És mind a négy csajnak! Van valami izgalmas romantikája ennek a várnak. Klassz, hogy ide-oda lehet és kell tekeregni és mászni, hogy minden zegét és zugát megnézzük, hogy egyre magasabbra jutunk, és egyre lélegzetelállítóbb a kilátás, és hogy lehet találni sok olyan rejteket, amikbe rengeteg kalandot és titkot bele lehet képzelni (ebben Emma volt a főmester, aki mindenhol titkos alagutak, járatok bejáratát vélte felfedezni).
Az időjárás... nos, az időjárás tulajdonképpen kegyes volt hozzánk, ha azt vesszük, hogy nem esett. Viszont olyan csontig hatoló jeges szél fújt, amitől októberben is megsértődnénk, nemhogy július végén!



Vidáman, ámde átfagyva és forralt borról, teáról és kakaóról álmodozva tértünk vissza autónkhoz - és feltekertük a fűtést.
Ígértünk nekik cukrászdát is... Zoli ekkorra már belejött, így a "közeli" Balatonfüredet és a méltán híres Bergmann cukrászdát ajánlotta. Senkinek sem volt ellenvetése, hiába várt így még ránk pár kilométer.
A cukrászdában, alig félórányira a zárástól, rengetegen sütiztek, a pultok tele voltak még, a pincérek pedig olyan kedves mosollyal szolgáltak ki minket, mintha akkor kezdték volna a műszakot.
És a sütik!!!! Ah! Nem sok helyen mernék Esterházy-tortát kérni, de ott! Egyáltalán nem émelyítő a krém, hanem finom, lágy, olvadós, pont eléggé édes, és jó diós!
Szóval besütizve, feltankolva, elégedett sóhajjal hagytuk ott a cukrászda édes illatú melegét, hogy becélozzuk - ha már lúd, legyen kövér alapon- a tihanyi kompot. Ami egy régi tartozásunk volt amúgy is a gyerekek felé.
Volt is nagy ujjongás, hogy autóval megyünk a hajóra!
Kicsit megpróbáltuk kintről élvezni a "hajókázást", de mivel már az este is előrehaladott, a szél már igen kellemetlen és fagyos lett, így aztán inkább az autóban ücsörögtünk.

Úgy értünk haza, hogy mind a négyen azt mondták: jó kis nap volt!

És hát, bár nem bánnám, ha végre felolvadna a jég a Balatonon, és a jegesmedvék is visszatérnének már rendeltetésszerű állomásaikra, de a rögtönzött balatoni turnénk során megállapítottuk, hogy vár még ránk jópár látnivaló, nem kevés élmény; még akkor is, ha fürödni nem tudunk még egy darabig.  Ott van pédául rögtön a tapolcai Tavas-barlang....

2011. július 20., szerda

Vajon?

Van ebben valami bájos, megható és lenyűgöző. Mármint abban, hogy kicsit több, mint hat és fél éve, Imola MINDIG így alszik:

Azaz, igazán bájosan pisze orrocskáját felfúrja valahová az ég felé, és közben egy fordítva tekert kifli formáját veszi fel. Ránézésre iszonyatosan kényelmetlen póz, de ő nem szokott hátfájásra, vagy bármi másra panaszkodni.  Képes volt így aludni a régebbi autós ülésében is: valahogy ki tudta úgy csavarni a nyakát, hogy megoldja.

Az a "fixa ideám" az ügyben, hogy biztosan így feküdhetett az anyaméhben is. Amit tudok, az, hogy ő volt "felül", "harántosan", tehát nem kizárt... Hogy ennek van-e, lehet-e valami tudományos alapja, nem tudom, de nekem tetszik a magam romantikus magyarázata...

(bár ennek kissé ellentmond Klárika ugyancsak tegnap esti alvópóza, ami nem nagyon utal arra, hogy magzati emlékek uralnák, inkább csak az látszik, hogy igazán kimerült....)

Sajnos, a képek homályosak, mert nem akartam vakuzni, csak a lámpájuk szabályozható erősségéből tekertem egy kicsit feljebb.

Vallomás

Őrült vihar tombol tegnap óta, le-lenyugodva majd újra és újra erőre kapva.
Mondták is a meteorológusok, nagyjából.
De most be kell vallanom, hogy miattam van az egész.
Ugyanis mostanra bizonyosodott be teljesen az az eddigi feltételezés, hogy van összefüggés két jelenség között.
Az egyik ugyebár a vihar, az eső. A másik pedig az, hogy én kiteszem a fürdőszobaszőnyeget száradni.
Hiába a függöny a kádnál, hiába minden kérés és könyörgés, mindig eláztatják a lányok a kis szőnyegecskét. Fűtési szezonban a radiátorra szoktam tenni, de most, nyáron, napsütéses időben, inkább kiteszem. De szinte azonnal beborul mindig...
Úgyhogy bocsi mindenkitől, ez az én hibám! Többet nem teszem ki száradni a fürdőszobaszőnyegünket! 

2011. július 19., kedd

Partnerség

Ha hazaér, mindegy mennyire fáradt, leül hozzájuk/hozzánk, mindenkinél érdeklődik a napjáról - legtöbbször falatozás közben.
Iskolaidőben szívesen kikérdez bármit. A verseket legtöbbször könyv nélkül - néha az az érzésem, hogy ezer verset tud pontosan, betűre, vesszőre. De jöhet angol, német, latin vagy matek, netán földrajz vagy környezet is. Bármi, bármikor.
Mindig ő vágja a körmüket. 
Elmegy minden műsorra, évnyitóra és évzáróra, versenyre és zongora- vagy fuvola-koncertre.
Melléjük heveredik, ha DVD-t néznek, és nagyokat kacag ő is a sokadjára látott Jégkorszakon.
Ha a lányok lovas túrára vágynak Toscanában, felpattan ő is egy pacira. Ha kell, még vágtázik is. Mármint a lóval... 

Nyaraláskor készséggel játssza el a víziszörny szerepét. Akár 246-szor is. Egymás után.
Teniszezik velük.
Síel is. Ha az az óhaj, akkor snowboardozik is.
Vízilabda mérkőzést is lebonyolít a Balogh-lányokkal és "ellen". Közben közvetíti is
.
Fut velük.
Kajakozik velük.
Biciklizik velük. Amíg úgy volt, egyet vitt ülésben. Hozzácsatolható vázzal is kerekezik.
Úszást oktat, fejest magyaráz, szaltót csodál...

Vívni még nem tud, de már egy csomó jó tanácsot tud adni.
Ország-városozik, hajócsatázik, szóláncozik, kinevetavégénezik. Meg minden más társast játszik, kívánság szerint. 
A malmozást is elmagyarázza. Meg a sakkot.
Mesél esténként. Fejből is. "Bölömbért", a csajok kedvencét, akit ő talált ki. De Aranyhajat is, ha arra van igény.
És lesi a Holdat Klárával és a távcsövével együtt.
Magyaráz a vulkánokról. Utána is néz.
Magyaráz bármiről. És utánanéz bárminek.
Épít legóból. Bármit. Általában házat vagy istállót.
Ha már nincs más megoldás, még barbiezásra is vetemedik. 
Diafilmet vetít.
Segít a tablóra ragasztgatni. Meg előtte nyomtatni.
Kutyát sétáltat az összes csajjal együtt.

Vigyáz rájuk. (ránk)
Szereti őket. (minket)
Értü(n)k dolgozik. 
Értü(n)k él.
Értü(n)k vigyáz saját magára is.


Nincs ennek most semmi konkrét apropója.
De le kellett írnom, hogy szerintem Zoli igazi partner a gyermekei számára. Fantasztikus APA. 
Zita, Emma, Klára és Imola nagyon szerencsések.
(és ez látszik is rajtuk... :-) )

2011. július 16., szombat

Arrivederci, Italia!

Két hét teljes relaxáció után, amiben nagyon nagy része van szüleimnek, és akiknek ezúton is köszönöm, visszaindulunk kis Hazánkba, hogy további kalandok után nézzünk...
Pedig szívesen maradnánk...

2011. július 13., szerda

Ezüst

Bátyám alig húsz, Évi meg csak tizenkilenc volt, amikor találkoztak.
Két évvel később már ki is mondták a boldogító igent.
Két évvel később már fel is sírt Zsófi.
Nem kellett hozzá még két teljes év, hogy Dani is köztük volt.
Ismét alig huszonegy hónap és Zoli(ka) is családtag lett.
Jött egy kis szünet, építkezés, költözés, lenyugvás, majd Zita érkezésének hírére egy kis nosztalgia... Eme nosztalgia eredménye lett Gergő, bő nyolc évvel a harmadik gyermek után.

Én még (kis)kamasz voltam, amikor eljegyezték egymást. És továbbra is az, az esküvőjükön. Ekkor lett egy sógornőm.
Nagyban gimnazistaként éltem, amikor nagymamám felhívott, hogy hírül adja: 4 kg 30 dekával megérkezett Zsófi, aki által elnyertem a nagynéni titulust.
Épp, hogy hivatalosan felnőtté nyilvánítottak, hogy Dani révén már keresztanyává válhattam. 
Zolika ötkilós érkezése húszévesen döbbentett meg.
És amikor Gergőt meglátogattam alig párórásan a szülészeten, már jómagam is nyolc hónapja anyuka voltam, de őt meglátva tudtam, hogy én is szeretnék még (sok) kisbabát!

25 éve, hogy összeházasodtak. 25 év tele gyerekzsivajjal, élménnyel, eseménnyel, kihívással, gonddal és küzdelemmel....

Tegnap ünnepeltük itt őket, a megunhatatlan Garda-tónál, ahol ismét szüleim nagylelkűsége révén nyaralhatunk - az ő örömükre is, mindannyian (kivéve Danit, aki nyári munkán van).

További sok boldogságot és hosszú, örömteli együtt-töltött éveket, kedves Évi és Misi!
(képet csak a nekik szánt virágról és magunkról, az ünnepre indulván, teszek fel,  mert nem hinném, hogy ők örülnének a blog nyilvánosságának, és ezt persze tiszteletben tartom.)

2011. július 11., hétfő

Ragozás

Ló.

Lovak.

Lovas.

Lovasok.


Lovaglás.


Lovas kirándulás.

Ló-őrület.

2011. július 8., péntek

Vendég a blognál

Toscánai nyaralás

                                  by Zita



Péntek este összecsomagoltunk, szombat reggel elindultunk Toscánába, Castellare di Tondába. Mindenki nagyon várta Toscánát, mivel már harmadszorra mentünk ebbe a szállodába, és tudtuk, hogy milyen jó lesz itt. Az út nagyon hosszú volt (11 órás), de az volt a fő, hogy megérkeztünk.

Másnap elmentünk a jól bevált Pam Express bevásárlóközpontba, hogy beszerezzük az élelmiszereket, mivel önellátók voltunk ebben a szállodában. Ezután elmentünk fürdeni. Koraestig fürödtünk, nagyon élveztük !  Másnap elmentünk lovagolni (western-lovaglás!!), majd utána agyagozás, majd megint fürödtünk.
A nap folyamán apu természetesen elment futni. Este megvolt az elmaradhatatlan filmnézés (aznap éppen Gru). Harmadnap délelőtt főzés a miniclubban (csoki-szalámi, nyoki). Nagyon-nagyon fincsik lettek!!  Aztán fürdés, délután filmnézés (E.T.), este a kicsiknek mese (én olvasni szoktam), aztán alvás. Negyednap szokásos program (fürdés,stb.), majd este elmentünk San Gimignano-ba. Nagyon szép város!
Este film (Házibuli), majd alvás. Ötödik nap apu és én elmentünk terepre lovagolni, fergeteges volt! (Emma, Klára és Imola reggel lovagoltak). Nap közben a szokásos program, este film (Házibuli 2), alvás. Hatodik nap dögmeleg volt, ezért egész nap fürödtünk. Apu és anyu koraeste elmentek sétálni, utána fürdeni. Fergeteges volt a nyaralás!!!



                                                           ZITA
A képek a szerző sajátjai.
u.i.: Egyébként nem szálloda, hanem apartman, "üdülőfaluban", de mindegy....
Amúgy minden este teniszeztünk,nem is tudom, hogy hogyan felejtettem ki....( ez megint én,ZITA voltam)

2011. július 6., szerda

Gnocchi e salami

Apró séfek...



Milyen jó gyúrni, törni, szórni, keverni-kavarni, kóstolni, enni, enni, enni...
A junior főzőkurzus két fő fogása: gnocchi és "csoki-szalámi"!
Buon appetito!

2011. július 4., hétfő

Ikresített úszógumi

Gyere Klára, csobbanjunk együtt, jó?!
 Jó, rendben, Imó, bebújok én is melléd, oké?
Te figyelj, Klára, ez valahogy nem stimmel...
 Na, így már jobb, nem?!
 Akkor ugorjunk! Egy, kettő, háááááá-rom!
 Juj, ez nagyon jó volt!!! Még egyszer!!!!