Pages

2012. december 25., kedd

"Szentreggel"

Sokan nem értik, hogy miért így csináljuk... Pedig olyan jó. Nekünk, legalább is, nagyon tetszik. Mármint az, hogy nálunk 24-én reggelre már ott is a sok ajándék a fa alatt. Amit még reggeli előtt kibontunk. Ekkor indul az olyan régóta várt, megálmodott és eltervezett öröm, no meg utána az év legjobb kedvű, legnyugisabb, leghosszabb, legszebb reggelije. Amihez jó esetben már előző nap este (hm, mondjuk éjszaka...) megterítek és megsütök minden fontos "kelléket" (úgy, mint szétterülős, nem boltira emlékeztető kalácsot Zita kívánsága szerint, csokis muffint szinte mindenkinek Emmát kivéve és kakaós csigát szinte mindenkinek, Zitát kivéve). Idén hagytam pihenni a szokásos aranyszínű asztali díszkollekciót, és a netről összegyűjtögetett praktikus és számomra is kivitelezhető ötletek között kutatva, megvalósítottam egy csokornyit - és hozzátettem kútfőből egy csipetnyit. A lányok imádták!
Szóval, a fát, amit most sem faragni, sem lenyesegetni nem kellett (na nem azért, de Zita, Emma és én választottuk...), és ami gyönyörű, formás és kedves, szóval az idei fenyővendégünket közösen díszítettük 23-án este, némi forral borral kísérve Mármint azt nem a fára öntöttük, hanem magunkba... A fenyőillat a forralt borral fűszereivel keveredett a levegőben, és így nálunk már 23-án kicsit karácsony lett....
A fadíszítés után a lányok mindenképpen meg akarták nézni az "Igazából szerelem" című filmet (amit tavaly karácsonykor engedtünk meg nekik először és eddig utoljára). Ennél a filmnél ugye résen kell lenni, mert van benne egy pikáns szál, amit mindig tovább kell pörgetni. A késői, és kissé átrendezett alvásnak készülődés közepette - Zita is bekuckózott az Ikrekhez, majd éjszaka még Emma is csatlakozott, mint kiderült - megegyeztünk, hogy fél 8-nál hamarabb TILOS felkelni.
7h26-kor csörgött a telefonom 24-én reggel. A lakás adottságaiból kifolyólag csak így tudtak minket ébreszteni a gyerekek anélkül, hogy a fát és az ajándékokat meglátnák...
Lelket vertünk magunkba, lemezt tettünk be, csillagszórót gyújtottunk, és más csengettünk is!!!!
Utána elszabadult az ajándékmámor! A meglepetések hatalmas sikert arattak, ujjongásokkal és vigyorokkal telt meg a ház...
Aztán jött a már említett reggeli, majd utána játék vég nélkül, egy kis ebéddel megszakítva.
Kora este szép ruhába öltöztünk (addig volt, aki pizsiben töltötte a napot, és egészségére váljék!), és átmentünk a szüleimhez. Így lett igazi "szentesténk" is. Bátyámék családjával együtt, megtöltöttük Anyuék nappaliját, ahol már ott állt a fa, alatta a 14 fős család ajándékaival.... Majd jött a mindent vivő karácsonyi vacsora! Imádom!!!!
Már megint szép karácsonyunk volt; minden a helyére került szó szerint is, és a lelkekben főleg... Sikerült a szeretet ünnepeként megélni és ez jó. Remélem, sokan éreztek így máshol is, és bízom benne, hogy ez az érzés folytatódik, nem múlik el nyomtalanul, és kitartást ad a nehezebb és szürkébb hétköznapokon!!! Klára megállapította: legalább hetente egyszer kellene karácsonyt tartani!
Minden "erre járónak" ezt kívánom tehát: hetente egy karácsonyt! Ha nem is fával és bontható ajándékokkal......
Az idei szépség - gyermekkezek díszítették
Reggeli

Asztalrészlet - az egyik kedvenc téli bögrémmel

Karácsonyi Zitus

Imó, Anya karácsonyfa - boldogság

Apa - Zoli díszes terítéke, kakaós csigás háttérrel

2012. december 23., vasárnap

Az én adventem

Imádok terveket szövögetni. Szinte az éltet, hogy kitalálok, eltervezek és megszervezek jó dolgokat. Hol egy finomabb vacsorát, hol egy összejövetelt, hol egy személyre szabott ajándékot.
Az adventet is bizonyára ezért kedvelem egyre jobban. Biztos a Lányok is tanítanak ebben - olyan jó látni, ahogy élvezik a várakozást!!! Szinte jobban, mint magát, a megérkezést!
Idén, egy nem túl könnyű év után, ha lehet, még jobban vágytam egy igazi, lelki adventre. Nehéz, a szinte automatikus, és nehezen leállítható, évvégi lótás-futásban - de egyre jobban érzem, hogy erre van leginkább szükség(em).
Sikerült sort kerítenem olyan baráti találkozásokra - kevesebbre, mint amennyire igazából vágytam, de nem az elégedetlenség miatt írom ezt! Volt akivel egy kávéra futottunk össze, volt akivel forralt boroztunk a karácsonyi vásárban, volt, akivel egy vacsorányi időt is együtt tudtunk tölteni. Akadt, akivel csak telefonos kapcsolatot tartottunk - de talán intenzívebbet. Továbbra is ilyenkor hiányoznak a legjobban a genfi barátnőim, akik feltettek nekem egy képet facebookra, mert előtte pont leveleztem az egyikkel arról, hogy mennyire szeretnék velük találkozni. Hát, elhomályosult egy kicsit a világ, a fotót látva... Mert ott lenne a helyem velük, legalább évente egyszer...
A Lányokkal is sok olyan programunk volt, ami jól kíséri az ünnepi készülődést. Ezek között volt a Kicsik iskolai ünnepi délutánjuk és a hangszeres karácsonyi koncertek. Zita valami frenetikus életerővel és tehetséggel fújta el Brahms 5. magyar táncát. És a zongoristáink.... A saját műsorszámaikon kívül, a koncert végén, leültek mindhárman (!) a zongorához, és együtt elklimpírozták a Mennyből az angyalt! A második versszaknál Zita is belépett a fuvolával.... Hab a tortán, hogy a többi tanítvány (a kisebbek inkább) pedig énekelt hozzá... Ha majd sikerül teljesen elfelejtenem a nem teljesen adventi hangulatú próbafolyamatot, akkor már biztos csak ezt a felemelő pillanatot raktározza el a lelkem.... :-) Itt megjegyezném, hogy Larisza néni, a zongora tanárnő nagyon jól hozzájárult a karácsonyi hangulathoz. Nemcsak testvérpárok zongorázhattak, hanem zongorázni tudó anyukák - és apuka is! - előadhattak együtt egy-egy műsorszámot a csemetéikkel! Szép volt!
Emma és Klára négykezese
Sikerült eljutnom, és végigélnem a Tanoda karácsonyi vásárát is. Már az előkészületeknél is ott voltam - Klára és Imola kifejezetten igényelték a jelenlétemet. Szerencse, hogy annak ellenére, hogy most már munkahelyre bejáró dolgozó nő lettem; eddig mindig sikerült kivennem szabadságot akkor, amikor igazán kellett. Szóval ez a karácsonyi vásár nagy buli! A gyerekek készítenek igazán helyes apróságokat, majd ők is árusítják - persze némi szülői segédlettel. Igazán szép és kedves portékákra lelhetett az, aki bemerészkedett a kissé zsibvásáros hangerejű, ámde mégis hangulatos vásárra. Mindenki árult és vásárolt egyszerre - és az egész olyan "izgi" lehetett az ő szemükben. Jó volt részt venni - és szinte csak elenyésző szempont, hogy még az osztálypénztár is jól járt.
A 2. B. "kirakata" b- mindent az apró kezek készítettek

Még egy részlet (a mécsestartók díszítése volt az ő feladatuk)

Klára "üzletel"

Emma árusít

Felsőben ez már "buli" is
Eljutottunk a Vörösmarty térre -habár nem a legideálisabb napon (időjárási szempontból). Azért jó volt, és együtt voltunk. A mézeskalács-sütést is "elvárták" az aprónépek - megtartottuk azt is Az eredmény hamar elfogyott, de így van ez jól. A házat is feldíszítgettük apránként - habár még lenne mit kiaggatni. Ki tudja, talán utolsó nap. Kézműveskedtünk is egy sort- erről már beszámoltam korábban. Az adventi koszorú gyertyái minden étkezéskor égnek - annyit, hogy már egy-két gyertyát le is cseréltünk. Az adventi naptárban minden reggel találnak valamit - de legalább is egy cetlit. Ötletek, felajánlások, kérések - mind a karácsony közeledtét jelezve. Habár kíváncsi vagyok, mit szólnak a holnap (ma?) reggelihez: bútortisztítót és törlőpapírt találnak majd - mert hiszen a karácsonyt tiszta házban illik fogadni... :-)
Pénteken véget ért a tanítás - ami persze már csak buli, illetve iskolai karácsonyi koncert formájú volt. Ma aztán végre egész nap együtt barangolhattunk. Kicsit kétkedve fogadták az ötletemet, hogy nézzük meg a téli állatkertet, de ahogy kifelé jöttünk (kissé átfagyva, bevallom) már egyöntetűen azt vallották, hogy igazam volt, az állatkert télen is szuper! De tényleg! Először is: nincsenek sokan. Aztán: a nemrégiben megnyílt Varázshegyben meg meleg is van. És sok-sok érdekesség. Amit kényelmesen, tömeg nélkül lehet élvezni, kipróbálni, elolvasni, megérteni. És bizonyára ritkábban fordul elő az is, hogy összefutunk egy szőrös jószággal (hangyász, talán...), akit (amit) a gondozója éppen "sétálni" vitt, a célból, hogy az emberekhez szoktassa. Emma volt a legbátrabb - ő hagyta, hogy a kis állat a csizmáját kicsit megrágcsálja... :-) Nagyon helyes kis darab volt - és roppant barátságos! Aztán a kinti állatok is egészen másképpen viselkednek. A fóka-etetés például parádés volt - és tömegmentes! A tevéket Emma úgy átmozgatta, hogy mostanra bizonyára izomlázzal küzdenek... A kecskék végre nemcsak vég nélkül ettek a simogatóban, hanem életszerűen mekegtek! A tigrisek végre nemcsak aludtak És a benti állatok! A gorillakölyök olyan műsort adott, hogy alig tudtuk otthagyni! Emmát a zsiráfoktól is nehezen rángattuk el - ők is teljesen máshogyan mozogtak, az őket körülvevő és állandóan tápláló embermassza nélkül.Szóval: csak ajánlani tudom a téli állatkertet, sok örömet rejt!
Megújult az állatkert bejárata!
Hideg van, de azért élvezzük!
Hát, az állatkerti játszótéren sem kellett "dulakodni" a hintáért
 Egy régóta beígért McDonalds után pedig a koripálya felé vettük az irányt, ahol barátokkal (Mingiékkel) találkozva mozogtunk egy jót! Külön öröm, hogy Emmának sikerült legyűrnie az eséséből fakadó traumát, és vígan, no meg bátran suhant újra!
Az advent része számomra néhány kellemes olvasmány, illetve kultúrális élmény is. Sajnos mind a színházzal (A tanú), mind a mozival (Skyfall) mellélőttünk kicsit, mert egyik sem nyerte el nagyon a tetszésünket, de könyvből biztosra megyek, és ilyenkor Schaffer Erzsébet történeteivel hangolom a lelkemet.

Nem sütöttem meg minden süteményt, nem találkoztam mindenkivel, akivel szerettem volna, nem annyira díszes és rendezett a ház, amilyennek megálmodtam, és nem is sikerült lótás-futás, mérgelődés és sietség nélkül megúszni december idáig vezető időszakát. De a lényeg, ami számomra a lényeg, megvan. És noha ezt folyamatosan így gondolom, ilyenkor mindig megerősödik bennem az érzés: szerencsém van. Szerencsém, hogy van egy teljes, szerető családom, hogy van házunk, jó meleg, lesz karácsonyfánk, szép nagy és díszes, sok ajándékkal alatta, hogy a gyerekeink örömét mi is mosolyogva élvezhetjük majd. Szerencsém, hogy majd átmehetünk a szüleimhez, ahol az ünnepi asztal mindig lélegzetelállító, és finomságokkal teli. Szerencsém van, hogy Anyu még mindig olyan fitten és lendületesen tartja az ünnepet, hogy Apu fadíszítése továbbra is olyan egyedi és szívvel-lélekkel teli. Szerencsém van, hogy ők mind vannak nekem. 
Áldott, békés karácsonyt!!!!

2012. december 16., vasárnap

Tizenhárom

Tegnap a karácsonyi fuvola-koncerten.
Lehengerelt mindenkit - csak saját magának nem tetszett...

Az én ruhám. Az én kardigánom. (Az én cipőm - csak az nem látszik). Az én lányom. Az ő fuvolája. Az ő tehetsége. Az ő szépsége. Az ő életöröme. Az ő születésnapja. A tizenharmadik.
Szeretem. Boldog születésnapot, tinédzser Zitám!!!!

Tegnap este - a Starbucks-ba vágyott, a Deákon
Piros kabáthoz, piros pohárhoz kicsit piros szem...

Szülinapos ébredezése ma reggel - muffinos gyertyasorral - a tizenharmadik: piros!
Menőcsajos beállás
És a ma déli tortás kép - már évek óta a "rózsaszín" (málnás) tortájával
(kíváncsi vagyok, meddig kéri még ezt)

2012. december 11., kedd

Híres ember

Ország-városozunk a három kisebb leányzóval - elég nagy vidámságban, de azért "komolyan véve" a feladatot. Éppen a "t" betűnél tartunk. Amikor letelt az idő, mondogatják, hogy ki mit írt. Egyszer csak Imola azt mondja: "És írtam egy híres embert is: tetű!"

Kire gondolt vajon?! :-)

Buli volt...

Egy, kettő, három, négy....... tizenegy, tizenkettő! Jó, megvan mindenki, mehetünk tovább! Így számolgattam kb. percenként az ünneplő csipet-csapatot az üzletközponton végigbaktatván, ahol az a jégpálya található, ahol Zita idei születésnapi buliját rendeztük. Már legalább is az egyik felét a bulinak. És még egyszer aláhúznám, kiemelném, és pontosítanám: a BULIját rendezte a Jégteraszon (és otthon), nem a zsúrját (ő már nem dedós!!!), nem a zsúrbuliját! Nna.

Hogy ezeket alaposan tisztáztuk, el is mesélném, hogy miként is történt ez a mi bulis hétvégénk... :-)

Szóval, Zoli már előre szörnyülködött: "Micsoda?!? Kilenc lány fog a nappalinkban aludni?! Jaj, és csupa lány?!" Próbáltam nyugtatni őt, no meg kérdeztem tőle, hogy vajon jobban örülne-e, ha fiúk is ott aludnának....

Szóval. A terv a következő volt: a buli helyszíne a Jégterasz lesz, ott mindenki korizik egy jót, majd ünneplés egy, a számunkra lefoglalt, helyen tortázás, még egy kis kori, majd a meghívottak túlnyomó része eljön hozzánk, ott további eszem-iszom, buli és ott-alvás. A Húgokat Apa Mamáékhoz elszállítja, ahogy az ott nem-alvó vendége(ke)t is hazaviszi. Apa utána csatlakozik hozzánk, hogy ne egyedül álljam a sarat. Másnap reggel-délelőtt finom reggeli, és búcsú a résztvevőktől - majd romeltakarítás.

Kicsit nehezen sikerült leparkolni a gigantikus Aréna üzletközpont még gigantikusabb parkolójában, de végül csak leltünk egy helyet, illetve kettőt, mert a magas létszám miatt két autóval közelítettük meg az objektumot. Korik, torták a kézben, és már keresgélhettük is a Jégterasz bejáratát, amit, az üzletközpontból érkezve, meglehetősen meglepő módon egy üzleten keresztül lehet megközelíteni. Na mindegy. A Jégteraszhoz a többi ünneplő is nehezen jutott el, de végül mindenki ott volt, mindenki korit húzott, és indulhatott a vidámság a jégen! A jégen és a dermesztő hidegben, tegyük hozzá. Míg Zita a barátnőivel körözött, én Imola kezét fogva róttam a jeget. Klára egyedül akart suhanni - illetve pillanatok alatt szert tett egy "barátnőre". Emma is jégre szállt újra. Direkt szereztem neki egy jó kis műkorcsolyát, hogy még kellemesebb legyen az élmény a sajnálatos balesete után. Nos, sajnos ez sem segített; ugyanis két-három kör után nekiment valaki, és bár nem esett el, ez felébresztette benne a rossz emlékeket, és abba is hagyta a korizást, levette a korcsolyát.

Amikor már jól átfagyott mindenki, felmentünk a számunkra elkülönített helyre, és ott evett-ivott (forrócsokizott főként) a fiatalság. Utána tortáztunk. A tortára egy picit kitérnék. Ugyanis Zitus idén gránátalmás tortát kért. Ez végül egy sajttorta lett (olyan Stahl-féle, de mascarponéval), a tetejére jött a sok gránátalma-szemecske. Gyönyörű lett. Nos, kép nincs, mert ugyan kattogtattam a gépet, de csak egy picit később vettem észre, hogy a kártyát nem tettem bele vissza... :-) (Hm - éppen most készülök fodrászhoz, és tervezek pár szőkésebb csíkot; szerintem rám fér! :-) ) Szóval, a gránátalmás szépség mellé sütöttem még egy "biztonsági browniet" is, gondolván, hogy biztos nem jön majd be mindenkinek ez a fajta gyümölcsös torta. Hát, tévedtem! :-) Az utolsó morzsáig elfogyott a torta, minden nagylány kért belőle, és lelkesen ették! Úgy örültem! Dicsértem is őket! A browniet meg hazavittük... Fogyott is belőle, de végül a kollégáim örültek neki igazán hétfőn.

A tortázás után még visszatértünk a jégre. Közben beindult egy DJ is. Nagyon vicces volt, hogy Zita barátnői és mi, a szülei, külön-külön, de ugyanazt a dalt kértük neki: Adele Skyfall című számát. Ez most a nagy kedvenc. Irult-pirult Zituska, ahogy bemondták a nevét - no meg vigyorgott erősen...

Ahogy eljött a hivatalos bui-záróránk, összeszedtük a jégről a lelkesen korizó leányzókat, és némi átöltözési, meg kori-visszaváltási procedúra után már indulhattunk is! Keresztül az üzleten és az egész bevásárlóközponton, tizenkét gyerekkel....

Nekem nyolc hetedikes jutott, a hétszemélyes autónkba. Hú, most remélem, hogy senki sem vet meg azért, hogy így áthágtam a KRESZ szabályait.... A lányok vihorászva torlódtak össze a kocsiban, nyakukban jópár csomaggal (mert ugye, készültek nálunk aludni; némelyik még hálózsákot is hozott, és hát a csomagtartó mérete nem túl nagy...). Úgy vezettem, mintha hímes tojásokat szállítanék (hiszen sokkalta értékesebb rakományom volt, mint akármennyi hímes tojás!), és közben élveztem azt a zsivajt, kacagást, vihorászást, kamasz-zajt, ami betöltötte a járgányunkat.

Szerencsésen hazaértünk - pont akkor, amikor a kilencedik ottalvó (aki egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott korizni jönni) is befutott. Mondtam is az őt szállító anyukának, hogy nézze csak, hogy hányan szállnak ki az autóból!!!!

Betereltem a kilenc csajszit, akik aztán nagyon hamar feltalálták magukat! Bekapcsolták ugyan az X-faktort, de csak háttérzajnak. Ettek ezt-azt, beugróztak jó vidáman, aztán valami filmnek veselkedtek neki. Mi pedig, Zolival, berendeztük a hálótermet... Kicipeltük az összes lányunk alvómatracát, kinyitottuk a kanapét, odébb toltuk a másik kanapét, felfújtuk a felfújható matracágyakat, és kellő mennyiségű ágyneműt is felhalmoztunk. Addig "sakkoztunk", amíg minden fekvőalkalmatosságnak jutott hely. Büszkék voltunk, no.
Mi, a szomszéd szobában aludtunk- teljesen jól. Ők még filmeztek, csacsogtak. Jó gyerekek voltak, az az igazság.

Másnap reggel olyan jó látvány volt kimenni a tele nappaliba! Mindenhol szuszogott valaki - teljes békességben. Komolyan, a Sün Balázsos mese jutott az eszembe (mármint az a része, amikor már mind újra együtt vannak!!!!).

Zolival még intéztünk nekik egy terülj-terülj asztalkámos reggelit - azt is teljesen aranyosan fogyasztották el. Ezúttal Anyu házi sütésű kalácsa volt a sztár.

Mindenki jókedvűen búcsúzott, bár nem szívesen.... Számomra a legszívmelengetőbb az volt - és ez jól jelzi az egész esemény milyenségét -, hogy Zita egyik osztálytársnője, aki eddig nem nagyon tudott - és főként: nem szeretett!- korcsolyázni, azt mondta, hogy akkor most már tudja, hogy mit kérjen karácsonyra: korcsolyát! Ugyanis most volt sikerélménye, mindenki segített neki, és nagyon jól érezte magát a jégen. No, már ezért (is) megérte! Meg persze az Ünnepelt elégedett arcáért főleg!!!

Komolyan mondom - és ebben Zoli is egyetért velem - ilyen bulikat vállalok máskor is! Nagyon jó volt!
Erre a hétre most már csak az a "feladatom" maradt, hogy feldolgozzam azt a tényt, hogy vasárnap Zita már hivatalosan is "teen"-ager lesz, hiszen eljön a 13. (thirteenth) születésnapja!

2012. december 7., péntek

December már régen megérkezett...

... én meg még egy sort sem írtam ebbe a szegény, ártatlan, semmiről sem tehető blogba. Hát, ez van. Sok teendő, kevés idő, rohanó napok, még mindig sok teendő, talán kicsit még több, és még kevesebb idő.
Miközben pedig úgy érzem, egészen szervezetten mennek ezek a sűrű dolgok. Csak pont ez a napi-kétnapi lazítás, amit a blog írása és más blogok olvasása jelent, no, az nem fér bele nagyon. De most azért!!!

Arról szeretnék írni - többek között -, hogy megállapítottam, hogy milyen aranyosan hagyomány-tisztelők és -kedvelők (lettek) az én lányaim. Azért írom úgy, hogy "én", mert azért alapvetően az én rögeszmém volt mindig is, hogy az ünnepet méltón tartsuk, és főleg, hogy az advent alatt a várakozást igazi élményként, kalandként és szívet melengető hagyományként éljük meg.

És a lányok most már várják, elvárják és imádják ezt az időszakot. Egyre többször említik, hogy tulajdonképpen magát a várakozást már szinte jobban szeretik, mint magát a kicsúcsosodást, a karácsonyt.

Most már ők sorolják, hogy készítsünk adventi koszorút, ugye lesz adventi naptár, hozzam már fel a díszeket a pincéből (mármint a lakást díszítő elemeket), süssünk mézeskalácsot, kézműveskedjünk, menjünk a Vörösmarty térre, és egyáltalán, olyan jó ez az egész időszak, csak tanulni ne kellene!!!

Ez a hozzáállásuk azért is jó, mert belesodornak engem is ebbe a hangulatba, egy percre sem kell erőt vennem magamon, nincs muszáj érzésem. Szívesen teszek eleget ezeknek a gyengéd követeléseknek.

Idén nem sajátkezűleg készítettem el az adventi naptárukat. Ez van. Ötleteim voltak, a kivitelezés pedig csak éjszakai műszakban lett volna lehetséges, az meg egyszerűen nem ment. Mindegy, senki sem zsémbelt. Tehát a gyári, nagyon aranyos kis füzérbe (Tchibo termék, bevallom) került minden napra egy-egy cédula. Amin felajánlás és kérés egyaránt szerepel. A kérések mindig arra vonatkoznak, hogy rajzoljanak, vagy írjanak valamit az adott nap témájáról. Például, Zoli születésnapján (ami ugye rögtön december elsején volt) születésnapról, tortáról vagy esetleg az apjukról kellett képet készíteni. Készültek is. Zoli anyukájának is most volt, december elején a születésnapja - azon a napon azt kértem, hogy a nagy családunkról készüljön valami - lenyűgöző családfákat készítettek az Ikrek! Persze, ajándékokat is kapnak. Például ma azt, hogy korlátlan a pattogatott kukorica fogyasztás az esti tévénézéshez! Kaptak közösen filceket a rajz-készítéshez, vagy egy díszes doboz gyufát (kizárólag szülői felügyeletes használattal) vasárnapra, amikor az adventi koszorút készítették.

Mert idén az is teljesen az ő művük lett! Én megvettem a hozzávalókat, segítettem, ha kérték, de alapvetően csak szurkoltam nekik. Klára és Emma együtt (!!! hú, és ez milyen nagy szó most nálunk!) tervezték meg, együtt fújták be arannyal a mogyorókat és műhóval a fenyőnk tobozait; kötötték a masnikat, és ragasztgattak fel mindent. Szerintem szép lett!


Imola az iskolai koszorúkészítésben vett részt. Örültem, hogy tőle szokatlan visszafogottsággal állt a dologhoz - nagyon meg is dicsértem őt, hogy milyen gyönyörű koszorút hozott haza!
Sajnos nem sikerült a kép...
Már nyár óta gyűjtöm a borosüvegek dugóit. De gyűjthettem volna még évekig ahhoz, hogy egy olyan kopogtató-koszorút elkészíthessek, amilyenre vágytam! Itt jött segítségemre egy kedves kolléganőm (no, milyen jó, hogy ismét aktív dolgozó lettem, nem?), aki nem alkoholista (:-) ), viszont a kedvese egy éttermet vezet! Hozott egy doboznyi dugót, és akkor végre nekifoghattam a "nagy projektnek"! Nos, ilyen lett:

Először a kis piros bogyós növény potyogott belőle, de aztán a ragasztópisztoly nem kegyelmezett neki sem!
Készültek még ajándék-kísérő lapocskák, amiket gyakorlásként készítettünk el otthon. Ugyanis Klára és Imola osztályával (meg Emmáéval is) ismét részt veszünk a Tanoda karácsonyi vásárán, amin sajátkészítésű tárgyakat árulnak majd a gyerekek. Ezeket közös készülődések során valósítottuk meg - idén nagyon ügyeltem arra, hogy részt tudjak venni mindhárom tanodás gyermek ilyen megmozdulásán. Emmáékkal varrtunk, Kláráékkal több mindent is ügyeskedtünk, többek között ilyen kártyácskákat is.

Klára kitalált és "megdesignolt" még egy karácsonyi párnát is. Ennek a fotója még hiányzik - majd jön. Nagyon jópofa lett, és jó sok munkám volt benne - amit rögtön "kifizetett" a "megrendelő" öröme és lelkesedése, amikor a napokban valamelyik reggel végre készen találta a párnát a kanapén!

Zitáék iskolájában a Luca-napi vásár helyettesíti a karácsonyi elnevezésű hasonló megmozdulást. Idén már ma, azaz 7-én megtartják. Zita összeállt több barátnőjével; közös pultot "visznek" majd. Zita az édesség-részleget vállalta, így tegnap este jó későig ezeket készítettük elő. Lesz tehát "szerencse"-muffin (azaz a rendes muffinokba karácsonyi gondolatokat, bölcsességeket dugdosott be a Nagylány), aztán csokigolyók (amolyan "trüffel"-típusúak, Hegyi Barbara receptje alapján) - ezek már tavaly is osztatlan sikert arattak, és végül, de egyáltalán nem utolsósorban, a Virágnál látott "pop cake-ek" vagy milyen sütikék. Igen, csokimérgezés. A hurkapálcikás "csokinyalókák" sok bíbelődést igényeltek, de olyan mutatós!!! Mondhatni ütős! :-) Kíváncsi leszek a sikerére...



A hétvégén Zita buliját tartjuk - gyakorlatilag az egész hétvégénk rámegy. Ilyen még nem volt - mármint, amilyet tervezünk. Majd beszámolok!!!
A leányzók (el)várják már a mézeskalács-készítést, a lakás további díszítését, a Vörösmarty terezést, a fenyőfa-vásárlást, az adventi meglepetéseket, röviden, a hangulat további fokozását! És igen, én is!