Pages

2014. március 26., szerda

Emma szülinapja(i)

Lassan egy hónapja már, hogy Emma-leány betöltötte a tizenkettedik évét. Az ujjaim még majdnem azt pötyögték maguktól,hogy "Emma-baba", de fegyelmeztem őket - ilyet már mégsem illik írni egy serdülőkorú egyénről! Mégha az maga az én Emmám is. De azért nehéz.

Nos, különösen "fájdalmas" érkezés volt ez egy újabb születésnapra (amik, ugye, alapból sem tartoznak az "erősségeim" közé, lelki vetületből), mert ez az én drága Babám azért egy ideje jó nagy fejest ugrott a kamaszkorba. Vagy serdülőkorba. Vagy valamibe, na. Ami változást, összevissza-kuszálást hozott az eddig megszokott "soraiba". És így, ahogyan az a szakkönyvekben meg vagyon írva (pl. a nemrég olvasott "kamaszos" Vekerdy) egyik pillanatban van egy nagylányom, némi világfájdalommal és megnemértettséggel a szemében, a másik pillanatban meg visszatér a "régi Emma". És látom, őt is zavarba hozza ez a kettőség: nagylány ő, aki már olyan cuccokat és úgy szeretne hordani, de pici kiscsaj, amikor odabújik, fél a betörőtől és kedves kis üzeneteket írogat nekem a párnámra tett papírkákra.

Szóval, Emma 12. születésnapjának ünneplése tulajdonképpen ugyanolyan hektikusra sikerült, mint az ő jelenlegei lelki alakulása... Több menetben köszöntöttük őt. Ami végül is nyilván nem zavarta őt (ilyen korban még kit zavar a sok ünneplés?!), viszont nagy ívben átugrotta egyes családtagok rendkívül alacsonyan elhelyezkedő tolerancia-küszöbét (áh, nem érdemes találgatni: az "egyes" családtag neve "K"-val kezdődik és "lára"-val végződik :) ), mert hogyhogy őt ennyien, ennyiszer, ennyi tortával, ilyen hosszúságú bulival, stb. ünneplik?! Próbáltuk csitítani, dehát az is egy embertpróbáló feladat....
Az első torta...

Sárival, a leendő útitárssal

A repülőjegyeket rejtő boríték és egy pici ajándék mögötte
Gondolkoztam azon, hogy minek is örülne a mi régiúj Emmánk a legjobban. A romantikus és ragaszkodó alkata megmaradt teljes egészében, tudtam, hogy valami élmény jelentené a legtöbbet - ami élmény akár egy kiskutya is lehetett volna (de ilyesmit Zolinak felvetni sem lehetne). Azt is végiggondoltam, hogy tavaly milyen sok helyre jutott el Zitus, no meg még az idén is (a vívásnak, illetve a Zolival kapott közös születésnapi római utazásnak hála), és a Kicsik is alig várják az ő "tízéves túrájukat" a nagyszülőkkel, Emmának meg ilyen élmény nem tervezett mostanság. No, nem mintha ezt valaha is felhánytorgatta volna! Tehát utazásban gondolkodtam - Londonra fókuszálva. Hiszen tavaly eljutott oda Zita, idén a Kicsik is eljutnak majd nagy valószínűséggel, így ő se maradjon ki. Miután Zolival utazott Rómába Zita, gondoltam, hogy most én kísérem el Emmát. És.... itt jött a plusz-ötlet, amivel garantáltan nagy örömöt és meglepetést okozhatunk Emmának: megkértem a keresztszüleit is, hogy jöjjenek, illetve Vera barátnőm esetében még az ő lányát, Sárit is hívtam, mert Emma és Sári imádják egymást. Végül Laci, a keresztapuka nem vállalta be az utazást (csak a finanszírozásába szállt be :) ), de Vera nagy örömmel fogadta az ötletet, Sáriról nem is beszélve....

Tehát, február utolsó előtti hétvégéjén, Emma születésnapja előtt pár nappal, eljött Vera és Sári Balatonfüredről, illetve eljött Laci is (Vera és Laci nem egy pár - a szerk.), és végre lerántottuk a leplet a nagy titokról!!!! Emma NAGYON örült - azóta gyakran mondja, hogy már mennyire várja az utazást - amire majd egy tavaszi hosszú hétvégén kerítünk sort. Ezen a köszöntésen is volt torta, dalolászás és egy kis eszem-iszom, nagyon jól telt.

A következő születésnapi ünneplést a napján ejtettük meg. Ami a síelés első napja is volt. Kivittünk Ausztriába itthonról egy tortát, tizenkét gyertyát..... csak gyufát nem :) Így aztán, amikor 27-én este, Mingi barátnőméket is meginvitálva, a bérelt apartmanban felsorakoztattam az épségben megutaztatott tortára a gyertyákat, rádöbbentünk, hogy nincs tüzünk... Tomi, Mingi férje már leszokott a dohányzásról, mi sosem szoktunk rá, az apartmanban sem volt gyufa, a házinénit nem akartam emiatt zargatni, így Emma csak mímelte a gyertyafújást. Egyébként, a születésnap reggelén odaadtuk neki pici ajándékunkat is, de ő utólag azt mondta, hogy a legnagyobb ajándék számára az volt, hogy együtt töltöttük mind a hatan a napot, és ráadásul még síelve is.... :)

A síelés utáni hétvégére terveztük be a barátnős bulit, amit a Jégterasz korai bezárása miatt nem tudtuk ott tartani (ez lett volna Emma eredeti kívánsága), ezért az Aquaworld-re esett a választásunk. Kicsit stresszeltem, hogy hogyan fogok figyelni kilenc tizenkét évesre, még segítséget is hívtam egy anyuka-barátnő személyében, de végül is nem volt semmi gond. Ráadásul korrekt áron tartható ott születésnap (szemben pár játszóház vagy egyéb tematikus gyerek-szórakoztató helyszínnel), úgy, hogy finom dolgok tartoznak a "csomagba", és a torta is remek. Az Aquaworld-ös közel háromórás "őrjöngés" után áttelepültünk hozzánk, "ottalvás" céljából...  Ez jó poén is lehetett volna, ahogyan Zita bulijának esetében is az volt, de a kollektíve kissé megzizzent hatodikos ások (mert nyilván egymásra is ezerrel hatnak ebben a korban főleg) kissé túllőttek a célon, és szinte egész éjjel fent voltak. Legalább is páran.
Az Aquaworld-ös ünneplés

Kiscsaj-csapat

Fürdő után
Emma ezt úgy summázta, hogy nagyon jó volt a bulija, de máskor nem szervez ekkora ott-alvást, mert őt zavarta, hogy nem tudott aludni. Jól van. Örömmel nyugtáztam, hogy ezt sem nekem kellett mondani :)

Ugyanezen a hétvégén még nagycsaládi körben is megköszöntöttük Emmát, nagyszülőkkel és testvéremékkel, egy közös éttermi ebéd keretében (Zoli nem hagyta, hogy a buli levezénylése után még egy napot a konyhában való sütés-főzéssel töltsek, és ezt igen csak méltányoltam), így valóban egy komplett Emma-ünneplési sorozatot sikerült kanyarítani ebből a nevezetes, tizenkettedik születésnapból!

Tehát így utólag is kívánok az én aranyos, drága leánykámnak sok-sok boldogságot!

(Fotó nem nagyon van: a síelős ugyebár elveszett egy óvatlan mozdulat miatt, az éttermiről valahogyan nem készült, a msáik kettőről meg nem túl minőségi, de azért bebiggyesztek belőle párat).

2014. március 19., szerda

"Versenynaptár"

Sportos család vagyunk, fontos számunkra a sport, ez nem titok. Lássuk, mi vár ránk a következő hetekben! :)



Forrás
Március 21., most péntek: Klári a Tanoda csapatát erősíti a kerületi CSIVIT-versenyen - ő a legügyesebb kismaki kötélmászás témakörben
Március 23., most vasárnap: Zita Reménység körversenye lesz, Gödöllőn
Ugyanekkor: Emma ismét lóra ül, ez is fontos
Március 29. és 30.: Emmának két röplabda versenye is lesz (állítólag), de egy, szombaton, biztos, Budapesten
Április 4. vagy 11., most hirtelen nem tudom melyik péntek: Imola részt vesz a BVSC háziversenyén, a "Nyuszi-kupán", már alig várja
Április 13.: Emmának röplabda versenye lesz, Budapesten
Április 18-tól (?): Zitának Reménység edzőtábora lesz, valószínűleg Tatán, nem tudom, hogy hány napos, de biztos megy, mert a legutóbbi (a múlt hétvégén) nagyon tetszett neki
Április 19.: Klárának judo versenye lesz Miskolcon
Április 27.: Emmának röplabda versenye lesz Budapesten
Ugyanekkor: Zitának Reménység körversenye lesz Törökbálinton
(Folyt. köv., természetesen.)

HAJRÁ LÁNYOK!!!!!!

Nem, nem nyűg.
Igen, meg tudjuk majd oldani. NAGYON SZÍVESEN.
De, van időnk másra is. Az egyéb programjaink tervezetét most nem részletezem, pedig az is érdekes lehetne.
És igen, szeretnénk, hogy ők nyerjenek/kapjanak érmeket.
Nem, nem baj, ha nem nyernek/nem kapnak érmeket.
Igen, a lényeg az, hogy élvezzék.
Nem, ez nem kamu-duma.
(És a betörőknek is üzenem: nem feltétlenül veszünk részt mindannyian az összes rendezvényen, mindig van otthon valaki. :))

Hajrá az összes Baloghunknak!!!!

2014. március 18., kedd

"Anya, én legózok!"

Klára úgy beleesett a Harry Potter köny-sorozatba, mint Micimackó a mézesbödönbe. Öröm nézni azt, ahogy a külvilágról teljesen megfeledkezve, a nappali egyik ficakjában, a Zitától megszerzett babzsákon, egy komód és a fűtőtest közvetlen közelében olvas, olvas, és olvas. Néha felnéz, és lelkesen magyaráz arról, hogy most éppen miért érdekes az a rész, ahol tart. Harmadikos létére (de egy felnőttet is "megszégyenítően") hatalmas iramban tud haladni. Amikor a síelésre utaztunk, ő végig olvasott az autóban - be is fejezte az éppen aktuális kötetet - több, mint 180 oldalt felfalva. A minap, az ünnep előtt, iskolaszünet volt tanodáéknál, így azt is jól kihasználta: egy nap alatt 200 oldalt olvasott el. Teljes rákattanás szemtanúi lehetünk. Klára eddig is szívesen olvasgatott, de ilyen lelkesedést még nem láttam nála.

Érdekes ez a Harry Potter dolog. Zita ovis korában hallott róla először, akkor nagyon izgatta a fantáziáját. Voltak ugyanis olyan csoporttársai, akik az egész sorzatott megnézték filmen (kb. középsőben), amit én kissé felelőtlennek tartottam a szülők részéről. Így fogtam magamat, és elolvastam az első két részt, csak úgy miheztartás végett - hogy tudjam, mikor adhatom a gyerekeim kezébe. Körülbelül hasonló korban, harmadik osztályban mondtam végül azt Zitának, hogy ha még mindig szeretné, elolvashatja. El is olvasta az első kötetet, de nála ez nem jelentett áttörést. Annak idején neki is ugyanazt ígértem, amit most Klárának: ha elolvas egy részt, utána megnézheti filmen. Zita elolvasta, aztán jó ráérősen, több részletben, megnézte az első részt filmen. A második kötethez már nem nyúlt és a második rész filmen már nem érdekelte. Nem csodálom, ez nem Zita stílusa. Olvas ő eleget mást, egyébként.

Emmánál nem is próbálkoztam Harry Potterrel. Egy részről, az olvasáshoz való viszonya, más részről az érzékeny lelke is eltántorított ettől, és ő maga sem kezdeményezte soha a dolgot. Vele Zita ízlésétől nagyon eltérő könyveken rágjuk végig magunkat (Gerald Durrelltől a "Teleki Blanka" című csíkos könyvön keresztül az Oroszlánhűségig mindenfélén).

De éreztem, hogy Klára vagány, kicsit fiúsabb természetéhez illeni fog ez a világ. És így is lett. Most éppen a negyedik részt "falja", és szemlátomást imádja továbbra is. Az első hármat már meg is nézte filmen - és eszébe sem jut félni.

Imola pedig? Nos, ő csak profitál a tényből, hogy Klára révén megnézheti a filmeket, amik egyébként nagyon tetszenek neki is. Esze ágában sincs viszont elolvasni a könyveket. Amikor egyszer rákérdeztem nála, kissé viccesen, hogy "Imó, mikor látom majd már azt, hogy te is ilyen sokat és lelkesen olvasol?", akkor rám ragyogtatta őrülten szép és huncut tekintetét, és azt válaszolta:
"Anya, én legózok!"

És tényleg. Imola ugyanolyan elmélyüléssel, kitartással és lelkesedéssel tud hosszú időn keresztül legózni, ahogyan Klára tudja ugyanezt olvasva. Most már végképp megszűnt a Duplo-korszak, és beléptünk a Heartlake City érába. Gyakorlatilag egy komplett város lett állandósítva a nappalink szőnyegén (erős morgásra késztetve néha Zitát és Klárát, akik szerint már lépni sem lehet rendesen), ahol bizonyos részelemek folyamatos átalakításon esnek át, mások pedig stabil tagjai az "utcaképnek". Amúgy hol épít Imola, hol pedig játszik (sokszor Emmát, néha akár Zitát vagy Klárát is bevonva) a Lego-díszletekben.

Mondanom sem kell, mi voltunk az első nézői a Lego-kaland című filmnek, és azóta az egész család dudorássza, hogy "minden szupi-szupeeeer".... Imola imádta. És Imolát most már a Legóval lehet igazán motiválni. A fülműtétje után ott várta őt a hőn vágyott dobozka. Aztán kapott már egy másikat is "tanulmányi" eredményért (igen, tudom, Vekerdy szerint ez nem túl bölcs - viszont hatékony), most pedig egy újabb cél érdekében teper az általunk megfogalmazott motivációs rendszerben.... :)

A helyzet az, hogy nagyon örülök, hogy ennyire "elmélyülten" tudnak ellazulni otthon, és hogy rájöttek, hogy ehhez igazán nem szükséges a pár hónapja beszűntetett Disney-csatorna (vagy a tévé úgy általában). Az olvasás és a legózás számomra ugyanolyan jó, és Imola érvelését nem csak elolvadt anyai szívem fogadta el, hanem az eszem is. Annyi szempontból "hasznos" neki ez a játék! Az agyának, a lelkének, a gyerekkorának.... Ahogy Klára belemerülős olvasása is!

2014. március 13., csütörtök

Téli kirándulásaink

Mennyi mindent mesélhetnék. Ah. Mindegy, kár ezen keseregni, írom a dolgokat, amikor odaérek.... :) Szóval gondoltam, ezúttal csokorba gyűjteném a téli kirándulásainkat.

Először a két ünnep között (igen, karácsonyra és szilveszterre gondolok, bármilyen távoli is...) üdültünk pár napot, szüleimmel és az ő jóvoltukból. Szilvásváradon volt a főhadiszállásunk. Odafelé menet megálltunk Egerben. Ugyan pár évvel ezelőtt voltunk már ott, de ezúttal is igazolódni látszott az a megállapítás, hogy bizonyos kor alatt eléggé felesleges elcipelni a gyerekeket különleges/egzotikus/érdekesnek tűnő/kultúrális/drága helyekre, mert nem fog rá emlékezni később. Szóval, most is körbejártuk a vár romjait, Zoli és Klára minden kiállított ágyút kielemezett, a többiek a kilátást próbálták méltányolni - de lássuk be, az egri várból azt elég nehéz.... Sokkal kellemesebb a városból a várra nézni, szerintem.
Aztán persze kipróbáltunk egy - felejthető- egri éttermet is, meg egy nagyon aranyos kávézót is, ahol üzeneteket lehetett hagyni a falon, meg műértékű írógépet lehetett megcsodálni.
Kissé szomorúan állapítottuk továbbá meg, hogy már későn érkeztünk ahhoz, hogy bejussunk a Nagytemplommal szemben található tudományos kis fellegvárba, ahol pár éve olyan jópofa és érdekes dolgokat láthattunk és hallhattunk, és annak sem örültünk, hogy az ugyancsak pár éve remek projektként beharangozott pincerendszeri panoptikum projekt-állapotban maradt - örökre.

Szilvásváradról természetesen elrándultunk a Szalajka-völgybe. Odafelé kisvonatra szálltunk (erre sem emlékeztek nagyon a gyereklányok, de most újra tetszett). Onnan visszafelé gyönyörű sétát tettünk. Egy másik nap felcaplattunk a Kilátóba is, ami végül nem kis túra lett. A Kilátóban úgy tettünk, mintha elláttunk volna a Kékesig, de szerintem csak képzelődtünk. A túrák után ettünk finom pisztrángos ebédeket, meg csobbantunk a hullámzó minőségű szállás apró fürdőjében, a gyerekek pedig kipróbálták magukat squash-ügyben is. De a legnagyobb élvezetet valószínűleg a bobozás okozta nekik, amit vígan működtettek december végén, hiszen olyan enyhe volt az idő. Két nap is voltunk ott velük, imádták!

Ezt a pár napos kirándulást kissé cifrázta a tény, hogy Zitának edzőtábora volt, így ő csak második nap csatlakozott, Apukám "szaladt" el érte; továbbá, hogy volt viszont egy "fiunk" is, Gergő unokaöcsém személyében.

Összeségében nagyon kellemes három napot töltöttünk el, igazán pihentető üdülés volt, ami, ránk fért.
Ágyú-tudósok

Kilátás - kilátók

Ezt muszáj volt megörökíteni

Egri kávézóban "mulatozó" pesti leányka

A kisvonat - kihagyhatatlan!!!

Gergő és az Ikrek megpihentek a túra során

Klára a békás kesztyűjében kacsás háttérrel

Mama és Imó - remek páros!

Zitának tetszett a bob - ez "talán" látszi is!

Mindenhol ez az Imola-név!!! :)

Fázós Apa és leánya a kilátóban

Távolban a Kékes (állítólag)

Még a téli szünet alatt sort kerítettünk Zolival egy kettesben eltöltött kirándulós hétvégére - a dolog úgy vált megoldhatóvá, hogy a Jézuska hozta nekünk ezt a lehetőséget. Villányba vitt ezúttal jó sorunk, a fantasztikusan hangulatos, stílusos és remek-pazar-csodálatos gasztronómiát vivő Gere Hotelbe. Hogy ott mit csináltunk a szokatlanul enyhe télben, az új év első hétvégéjén? Jókat ettünk, boroztunk, kirándultunk és beszélgettünk - vég nélkül. Annyira jól esett, hogy az csak na!

Lelkünk és testünk energiaraktárai feltöltődtek hát, mire újra munkába és iskolába kellett indulni.

Január vége felé ott tornyosult a nagy sötét felhő: Imola műtétje. Amit remekül vészelt át, mint ahogyan arról már beszámoltam. Beígértem az aprónépnek valami jó kis programot, ha már Imola is kimozdulhat. Az etyeki Korda-stúdióba mentünk el a tél talán leghidegebb hétvégéjén (ami, ugye, a mostani telet tekintve relatív azért). Roppant jól szórakoztunk, noha végig fáztunk kissé. A lányokat lenyűgözték a külső helyszínek, csakúgy, mint a "múzeumi" rész. Itt egy gyakorlatilag csak nekünk szóló idegenvezetéssel mentünk végig. Minden nagyon érdekes volt, de persze a lányok számára a prímet a kipróbálható "viccességek" vitték, úgy, mint greenbox-ban "motorozás", úgy tenni, mintha éppen egy emeletes házba kapaszkodnának fel a falon, vagy nagyobbnak tűnni, mint egy felnőtt, stb. Gondolom, Hollywoodban ennél ezerszer izgalmasabb dolgokat is meg lehet nézni egy-egy stúdióban, ahová beengedik a pór népet, de nekünk - és főleg a lányoknak - már ez is hatalmas élmény volt. Ajánlom egyébként bárkinek!
Hogy megnőtt Imó!


Kapaszkodnak (ezt még gyakorolni kell...)

Vidám fülműtött az olasz díszletben

Greenbox-poén

Csak úgy....

Végül, az igazán télies téli élményünk a február végi síelésünk volt. Ausztriába mentünk, a "jól bevált" utazótárs baráti családdal, Mingiékkel. Valami csoda folytán pont az a meghosszabított hétvége volt nekik is jó, mint nekünk. Nálunk még ráadásként szerepelt az, hogy az első ott töltött napon volt Emma szülinapja. Utólag az Ünnepelt több ízben is úgy nyilatkozott, hogy a síelés, az együtt töltött pár nap volt a legszebb ajándék számára (de a szülinaposra és annak szülinapjára majd visszatérek még egy külön bejegyzésben). Szóval Bad Kleinkirchem közelében szálltunk meg egy tündéri osztrák "Zimmer Frei-ben". A síelés is remek volt, nagyon jó terep ez (is). Zita és Emma rögtön visszazökkentek a megszokott síelős formájukba, az Ikreknek kicsit nehezebben indult a dolog. Imola végig óvatosabbra vette a figurát, de Klára eszement tempót diktált a kezdeti bizonytalankodások után.
Az időjárás - az előrejelzésekkel szöges ellentétben - az első két nap igazán kegyes volt velünk, csak a harmadik (és egyben utolsó) napra romlott el - de akkor is jót síeltünk azért! Szerda délután indultunk kifelé és vasárnap reggel visszafelé. Így aztán pihentető volt még ez is - vasárnap nem értünk túl későn haza (kb. 550-600 km az út). Már mennék újra vissza! Klasszak voltak a pályák, a hütték, a Mingiékkel elköltött étkezések, a közös tortázás (aminél csak a gyufa hiányzott, hogy meg is gyújthassuk a Budapestről odáig cipelt tortán a gyertyákat), a gyerekek utolsó esti "csúszkázása", a forralt bor, minden.

(Képünk, no az nem nagyon van: bár remek fotók készültek, sajnos Emma egy mozdulattal kitötölte őket.... Bánkódott ő is, mi is, no de ez van. Több is veszett Mohácsnál. Még egy érv, amiért vissza kell mennünk.)

Ezek voltak tehát a téli kirándulásaink csokorba gyűjtve, noha tél nagyon nem volt. Remélem, a ma reggel hallott előrejelzések holmi hózáporokkal a hétvégére nem válnak valósággá. Ha eddig nem kegyeskedett tiszteletét tenni ez az évszak nálunk, most már ne jöjjön!