Pages

2014. április 30., szerda

Április

Noha alapvetően örök optimista vagyok, és egy-egy kókadt időszakom csak rövid ideig tart, összefoglalva mégis azt kell mondanom, hogy valahogy nem voltam jóban az áprilissal. Ez látszik a blogos aktivitásomon is (pontosabban annak hiányán), de akárhányszor nekiduráltam magamat egy-egy bejegyzésnek, valamiért félbemaradt, és utána meg mindig jött egy elkedvetlenedő hullámom. Mire kikecmeregtem belőle, már kissé aktualitását veszítette a bejegyzés témája.

Pedig rengeteg minden történt ebben a hónapban. Névnapok, húsvét, versenyek, programok, bulik, vizsgák. Lehet, hogy túlpörögtük magunkat, lehet, hogy szusszanni kellene. Pedig alapvetően tetszik ez a sűrű menetrend. De lehet, hogy a család egységének lenne szüksége egy kis lassításra. Vagy nem tudom. Hiszen végül is a húsvéti szünetet egészen nyugisan töltöttük, mégsem volt felhőtlen móka és kacagás, hanem összezördülés összezördülést követett.

Azért kiemelnék egy-két dolgot ebből a hónapból.

Emmának megvolt az első nyelvi vizsgája. Németből. Amire rengeteget készült, és amiben rengeteget segítette Vivi, aki régen baby-sittelt nálunk, mielőtt ő maga is az anyaság rögös útjára lépett volna. Vivi "amúgy" német tanár, és volt olyan drága, hogy rááldozta Emmára a kedd délutánjait egy jó darabig, a siker érdekében. Megjegyzem, Emma nem állt túl jól németből, volt mit dolgoznia Vivinek vele. Akinek végtelen hálámat nem is tudom, hogy hogyan fejezhetném ki. Az eredmény az lett, hogy a szóbeli pazar volt, külön kiemelték Emmát, viszont az írásbelin még hiányzot 1-2 pont, összesítésben négyes lett a Drágám, amit ő zokogva vett tudomásul. Hiába, no, Emmával még van mit küzdeni a tekintetben, hogy tanulni nemcsak kampányszerűen kell, hanem folyamatában is.
Jó-jó, dehát annyi minden elvonja a figyelmét. A 6. a-ban annyi szerelmes leány és fiú van....

Emmának névnapja is volt. Pont Húsvét szombatján, de azért külön is megünnepeltük.
Emmánál egyre komolyabb méreteket ölt a röplabda-imádat is. Több versenyen is részt vett, illetve elment megnézni felnőtt rangadókat is. Nagyon lelkes. A legutóbbi versenyüket végre végignéztem (eddig vagy nem tudtam elmenni, vagy csak egy-egy meccset tudtam megnézni; most viszont az elejétől a végéig ott szurkoltam). Lenyűgözött az a lendület, ügyesség, kitartás és akarat, amit ő és csapattársai (ebben a korosztályban csak hárman vannak a pályán, és nekik most nem volt cseréjük sem) mutattak végig. Kiszámoltam, hogy bő négy órát meccseztek aznap, reggel 9 és délután fél 2 között. Megnyerték -nagyon megérdemelten- a tornát, de olyan fáradtak voltak, hogy már örülni is alig tudtak. :) (Később aztán igen). Szeretném itt megjegyezni, hogy Emmának fantasztikus edzői vannak. Kedvesek, lelkesek és profik.

Zoli és Zita futottak a Vivicittán. Ketten, mert Emmának akkor is versenye volt, én meg a Kicsikkel színházban voltam (pazar előadást néztünk meg a gyönyörűen felújított Erkel Színházban, a címe Parázsfuvolácska). Nagyon élvezték ismételten - mármint Zita és Zoli a Vivicittát. Ezúttal a 7km-es távot választották. Ugyan főként az élmény kedvéért mentek el, a korszerű versenyszám-kialakításnak köszönhetően meg tudták utána nézni az idejüket is a a neten. És ott egészen lenyűgöző eredményeket találhattak! Kb. 2800 induló volt (többségben a nők, érdekes módon). Zoli az abszolút 140. lett (120. férfi), a korosztályából 56 férfi induló közül a 2.! Zita az abszolút 496. lett (140. nő kb.), és a korosztályából a 86 női induló közül a 4.! Szerintem ez ragyogó. Én már annak örültem volna, ha VALHOGYAN le tudom futni a távot.
Zita a célban, elég fáradtan

Zoli a célban - elég lazán :)

Zitának is volt névnapja. Pont versenye is volt, ami most nem sikerült olyan pazarul, mint legutóbb. Érdekes, és nem a beképzeltség mondatja (íratja) velem, hogy mennyit számít, hogy ott vagyok-e a versenyén, vagy sem... Most az elejéről lemaradtam, hiszen Emmának szurkoltam (ld. fentebb), és milyen érdekes, Zita haloványan kezdett (még a röpinél kunyerált, hogy inkább én vigyem őt tovább, de most kitartottam Emmának tett ígéretem mellett, mely szerint VÉGIGNÉZEM a versenyt). Miután megérkeztem Zita versenyére, került sor egy igazán nem túl jól sikerült asszójára. Bátortalan, védtelen madárkaként ment fel a pástra - sajnos néha ilyen is tud lenni. Ezen a versenyen ott volt a blogvilágból megismert Márti is (akinek négy fia van: két "egyedül" érkezett fiú után jött egy fiú-ikerpár, komoly sorsközösséget érzünk egymás iránt, vajon miért), akinek Nagyfia nemrégiben ragadott kardot. Márti lefotózta amolyan lesifotós stílusban azt, ahogyan Zitát ezután az asszó után vigasztalom. Annyira kedves képsorozat ez, hogy ezt tekintem most anyák napi ajándéknak! Köszi Márti, még egyszer. Szóval, ezután Zita nyert is, majd végül egy peches tussal maradt alul, sajnos így lemaradt a dobogóról ezúttal.
Zitának volt edzőtábora is, amit nagyon élvezett, még akkor is, ha leharapta a tavaszi szünete nagyját. Zita vizsgákra készül. A szokásos gimnazista vizsgája ezúttal töri és matek lesz - a töritől nagyon tart; matekból az idén megtáltosodott! Persze töriből is jó, csak ott annyi a magolnivaló! Még a tanár is belátja, hogy felér egy érettségi vizsgával az elvárt tananyag.
Zita továbbá zeneiskolai hangszeres alapvizsgára is készül, ami ugyancsak komoly feladat. Így, ha nem kardot forgat, vagy nem tanul (éjszakába nyúlóan, elég gyakran), akkor fuvolázik. :) Ő, akiről az osztályfőnök a fogadóórán már-már pirulást okozóan csak és kizárólag jót mondott. :)

A Kicsik sem unatkoztak. Egy részről, továbbra is ők a család legnagyobb "party-arcai". Buliról bulira járnak, jobbnál jobbakba. Ebben a hónapban voltak "Harry Potteres bulin" a Budavári Labirintusban - az elmondás alapján zseniális volt, voltak sütős-főzős bulin a Kuktanodában, illetve "ottalvós bulin is".

Voltak versenyeken is. Klári ezúttal aranyérmet tarolt egy kis judoversenyen. Nekem továbbra is szokni kell ezt a sportot - fura, hogy azt nézem, hogy a gyerekemet "fojtogatják" és a földhöz akarják csapni. :) De be kell látnom: ez remek sport Klára számára. Arról nem beszélve, hogy olyan szuper edzői vannak, hogy szinte mindegy is, hogy milyen sportra tanítják őt. :) Klára továbbra is Harry Potter-őrült, már az ötödik részt falja. És Klárával mostanában NAGYON nehéz. Néha (sőt mostanában gyakran) eléggé elkeseredek. Mi okozhatja nála ezt az ingerlékenységet? Vannak elméleteim, tesztelgetem is őket. Eltökéltem, hoy megtalálom a megoldást, mert ez senkinek sem jó a családban. Folyton veszekszik, folyton megsértődik, visít és tudatosan bánt. No, mindegy, ennél többet egyelőre nem - nem ezzel akarom megtölteni a bejegyzést.

És Imókánknak is volt versenye, háziversenye. Ami -ugyan végül valami tuasrány miatt lemaradt a dobogóról, nagy bánatára -számomra mégis egy reveláció volt. Ő úgy lubickol ebben a sportban, ebben a közegben!!! Az én félénk kis madárkám kihúzott derékkal, magabiztosan lépdel a páston, elszántan küzd (meg még olyan "lassan", tök jó ilyen piciket nézni, mert még én is értem és látom, hogy mi történik... :) ). Remélem, hogylesznek sikerei a későbbiekben, na nem azért, hogy feltétlenül olimpikont neveljünk belőle, hanem azért, mert látszik, hogy imádja!!!!

És elkezdődött újra az Ének iskolája, Zoli dédelgetett műsora. A lelkesedése ugyanakkora, reméljük a siker sem marad majd el. Már voltunk műsor-felvételen, imádtuk.

És voltunk kirándulni is, libegőztünk, ami nagyon tetszett mindenkienk. Meg voltunk a Tanoda "Szülők estjén" is, ahol Zoli a Magyarország, szeretlek! című műsor mintájára rendezett Tanoda, szeretlek! vetélkedőn a páros osztályok csapatát erősítette. Voltak választások is az országban. Kit érdekel, mondhatnánk, dehát én az államigazgatásban dolgozom, így azért okoz ez némi izgalmakat. Most van az idegőrlő várakozás és találgatások időszaka.

Meg történt még ezer apró dolog. És véget ér az április ma. De mi még előtte elrepülünk Emmával, Vera-barátnőmmel és lányával, Sárival Londonba!!!!!

Remélem a május felhőtlenebb lesz, nyugisabb és mosolygósabb. Ezt kívánom, mindenesetre! Magunknak, és mindenkinek, aki olvas!!!!!

Jön még több kép is, csak most hepciáskodik a blogger....

2014. április 9., szerda

Fogadalom, és ami utána jött

Első jelenet:
Csütörtök reggel, 7h43
Helyszín: a családi autó
Szereplők: anya és három gyermek

- Anyósülés mögé! Stipi-stopi!- mondja Klára
- De neeeeem! Én már lefoglaltam hamarabb! Ugye Anya, én már sokkkkal hamarabb mondtam, hogy anyósülés mögé?!- Imola méltatlankodik.
Klára kissé morcosan, de arrébb megy. Viszont már mást észrevételez:
- De Anya! Emma miért ülhet mindig előre?!- kérdezi vádlón.
- Nem is ül mindig előre, - védekezik az anya - amúgy meg már meghaladta a 150 centit, ülhet előre.
- Jó, - veszi tudomásul, de a harcot fel nem adva a legkisebb (méretre!) testvér - de a mi ajtónkat is te fogod becsukni, Emma!!! (mármint a sulinál)
Imola közben aggódva kérdezi:
- Hány óra van?
- 7h43 - feleli óvatosan az anya.
- Jaj ne már!!!! EL FOGUNK KÉSNI!!!!!!
És már tervez is:
- Na, Anya, akkor mostantól mindenképpen úgy csináljuk, hogy este kikészítjük a ruhákat, mindenki bepakol. Anya, te amint felkelsz, már megmosakszol, hogy mire mi felébredünk, már készen is legyél. Siessél a tízórai-készítéssel, Emma te is siessél, és akkor biztos hamarabb elkészülünk,és 7h30-ra beérünk. Jó?
Persze, így lesz, bólogat mindenki lelkesen.
Az iskolánál kiszállnak a lurkók, az anya mindenkinek szép napot kíván. 7h46 van.

Második jelenet:
Csütörtök este, lefekvés előtt
Helyszín: Klára és Imola szobája
Szereplők: anya és három gyerek (meg ott van a negyedik is, természetesen)

- Na, kikészítettétek a ruhát?- kérdezi az anya az álmosan pislogó Ikreket.
- Áh, majd holnap reggel kiválasztom! - ásít rá a már ágyban fekvő Imola.
- Az én cuccom még szárad, majd holnap reggel ki kellene vasalni! - így Klára.
- Emma? - kiált át az anya a másik szobába.
- Persze, Anya, én már összeszedtem! - hallatszik át a szekrény-nyitogatás zaján a válasz....

Harmadik jelenet:
Péntek reggel, 6h40
Helyszín: étkező-konyha
Szereplők: anya, apa és négy álmos gyerek

- Anya, már lefürödtél, ugye? - ellenőriz azonnal Imola.
- Igen - sóhajt a fáradt anya.
- Siessetek mind, jó?! - próbálja győzködni Imola az összes nővérét.
Álmos mormogás a válasz.

Negyedik jelenet:
Péntek reggel, 7h10-7h40
Helyszín: a ház különböző pontjai, szimultán
Szereplők: az egész család tagjai

- Zita, siess már, én is be akarok menni a fürdőszobába!!!! - harsog Klára a fürdőszoba-ajtót rugdosva.
- Hagyjál már, attól nem leszek gyorsabb, ha ott állsz az ajtó előtt! - Zita is komoly decibel-mennyiséget használ.
- Lányok, az uzsonnás-dobozaitokat kérem!!!! - kiáltja el magát az anya.
- Anya, akkor kivasalod ezt a szoknyát, légyszi? - kéri Klára.
- Anya, felöltöztél már? - jön az ellenőrző kérdés Imolától.
Közben Klárának eszébe jut:
- Jaj, Anya, elfelejtettem aláíratni veled az üzenőmet! Légyszi írd alá!!!!
- Nem igaz, hogy nem találok egy zoknit sem!!! Nem mostál mostanában, Anya?! - dohog a fürdőszobából időközben kiszabadult Zita.
- Emma, hogy állsz? - kérdezi a biztonság kedvéért az anya, miközben aláírja Klára üzenőjét és beüzemeli a vasalót.
- Imola, a te üzenődet nem kell aláírni?- kérdezi meg az anya, a biztonság kedvéért.
Imola a homlokára csap, előkapja az üzenőjét, nyomná oda az anya orra alá, de Klára közben kikapja a kezéből az Ő tollát:
- Imola, az az ÉN tollam, használd a sajátodat!!!
Imola dühöng, csapkodva előveszi a tolltartóját is.
Az anya aláír, gyorsan kivasalja a szoknyát, odanyújtja Klárának, aki már elégedetlenkedik az anya "lassúsága" miatt. Imola is elkezdi a lamentálást:
- Anya, öltözzél már fel!!!!...... Emma, hogy állsz?!?!...... Anya, nem hiszem el, még mindig csak pólóban van!!!! Biztos telefonozott! Induljunk el nélküle!!!!!
Ebben partner Klára is:
- Igen Anya! Az nem ér, hogy mi MINDIG MIATTA késünk el!!!!
Az anya próbál érvelni, hogy nem is szoktak elkésni... Épp, hogy beérnek, de ELKÉSNI nem szoktak. És nem is MINDIG Emma miatt érnek oda annyira kiszámoltan.

A három suliba induló már a cipős-szekrény és a tükör körül tülekedik, egyre jobban veszekedve egymással.
Végül mindenkin van cipő, kabát, elrikkantják magukat:
- Sziasztok!!!! - ez az apának és Zitának szól.

Ötödik jelenet:
Péntek reggel, 7h41
Helyszín: a családi autó
Szereplők: anya és három gyermek

- Anyósülés mögé!!!! - rikkantja el magát Imola.
- Neeeeem, tegnap is te ültél ott!!!!! Ugye Anya, hogy tegnap is az Imó ült ott? Most akkor én!
Imola jobbnak látja elfogadni a tényállást, arrébb csúszik.
- Gyere már Emma ne most nyulazz!!!!- kiáltja mindenki kórusban.
Végre mindenki elhelyezkedik. Az anya gyorsan ellenőrzi:
- Mindenkinél itt van a tornacucca?
- Jaj, nem! Beszaladsz érte, Anya?
Az anya kikászálódik és rohan vissza a házba. Még útközben hallja, ahogy Klára is utánakiált:
- Anya elfelejtettem eltenni az uzsonnásdobozomat! Azt is kihozod, légyszi?
Az anya beszáguld, felkapja a tornazsákot és az árválkodó uzsonnás-dobozt. Kifelé menet még hallja, ahogyan a negyedik lánya zsémbel:
- Apa, siess már!!!! El fogok késni!
Az anya visszaszáll az autóba, már indul is. Imola megkérdezi:
- Hány óra van?
Az anya félőn válaszol:
- 7h42...
- Ne már!!!! Már megint nem tudtunk hamarabb elindulni!!!! Na, hétfőn most már TÉNYLEG készítsünk mindent elő és induljunk hamarabb!!!!
Az anya ráhagyja. (Mert tényleg, ő is így gondolja. És neki is jobb lenne, időben beérne a munkahelyére. Dehát..... Ez van.)
A szereplők: az apa, az anya és a négy lány

2014. április 2., szerda

Telefon

Nekünk már kicsi gyerekkoromban is volt telefonunk. Olyan csúnyazöld, tekergetős-tárcsázós. Amiben ritkán volt vonal. Sokszor meg teljesen süket volt, mert ikervonalunk volt - az ikrünk pedig egy fogorvos.
Egyik megrázó gyerekkori emlékem az, amikor az utcában rosszul lett egy bácsi, és fél órán át senki sem tudta kihívni hozzá a mentőket. Mindenki próbálkozott az utcában, de akkor éppen nem volt vonal senkinél. Később kijött a mentő, de a bácsi a kórházban meghalt. Sokan azt suttogták, hogy túlélhette volna az infarktusát, ha időben kiérnek hozzá az orvosok.
Azóta tudom, hogy a telefon nagyon fontos segítség lehet.
Később, sokkal később, azt is megtanulhattam, hogy átok is lehet.

Mert milyen pompás is volt, amikor, Genfben lakva, végre befutott a várva-várt hívás, a vonal túlsó végén Nagymamám lelkendezett, hogy végre megszületett Zsófi, Bátyám első gyermeke!

És micsoda felelmelő, olyan jólesően hátborzongató érzés volt, amikor pár évvel később (Bátyám további két gyereke után.... :) ), egy szép őszi napon (mármint Európában őszi...) megérkeztem Melbourne-be, és az első telefonfülkéhez érve (hol volt még a mobil?!... Tulajdonképpen már nem messze, de számomra még igen.),és kértem egy úgynevezett "reverse-charged-call"-t, amikor is, ugyebár, megkérdezi egy diszpécser a hívott fet, hogy hajlandó-e állni a hívás költségeit. Ez a diszpécser, amikor meghallotta, hogy európai számot kérek, vidáman megkérdezte, hogy mióta vagyok Ausztráliában. Amikor azt válaszoltam, hogy kb. 20 percce, lelkendezett, és igazán kedvesen kellemes ott-tartózkodást kívánt. (Az is lett. :) )

Jó volt az üzenetrögzítős időszak is.... Hazamenni és amolyan Bridget Jones-osan, kíváncsian lesni, hogy villog-e az üzenetrögzítő lámpája, hívott-e az a valaki, akinek nagyon vártuk a hívását....

És persze, a mobilok idejében is voltak meghatározó pillanatok, amikor olyan jól jött egy-egy telefon. Elég jól emlékszem például arra, ahogyan felhívtuk (már elég későn) a keresztszülőket, az Ikrek születése napján. Erről a napról, telefonos szempontból, az egyik barátnőm lelkendezik mindig. Volt kolléganőről van szó. Egy másik (közös) volt kolléganő és barátnő aznap hajnalban küldte neki a vidám üzenetet, hogy megszületett a harmadik fiacskája. Én pedig este értesítettem őt sms-ben az Ikrek érkezéséről. Mindig azt meséli, hogy milyen fantasztikus volt az a nap számára is, két ilyen üzenettel keretbe foglalva.

Aztán jól jönnek az sms-ek, amikor pl. Zoli tudósít Zita versenyeiről így. Jaj, de tudom várni azokat az üzeneteket!!!!

A telefon, és leginkább a mobil, mára teljesen részévé vált a családunk mindennapjainak. Zitának és Emmának van már sajátja, az Ikrek még csak áhítoznak utána, illetve (főleg Imola) elkunyerálják Apukámtól az övét, és játszanak rajta. A két Nagylányt teljesen elérte az a kórság, hogy "rátapadnak" mobiljuk képernyőjére, nyomogatják a gombokat, és néha még így is beszélgetnek (vagy próbálnak beszélgetni....) velem. Ezt igen rosszul viselem, veszekszem is miatta velük jó sokat; sőt, van, hogy el is veszem tőlük egy időre (legalább is otthon) a készüléket. Nagyon igyekszem, igyekszünk azt elmagyarázni, hogy hogyan kell ésszerűen használni. A tiltás nyilván nem célravezető. Csak néha az elvétel a tanulmányi fejlődés megfelelő szintjét segíti. :) Viszont jól jön, hogy felhívhatnak és felhívhatom őket bármikor (tanórákat kivéve); így kicsit nagyobb "biztonságban" érzem őket.

Szóval, mindezen elmélkedést az a jelenet indította el bennem, aminek tegnap voltam leginkább fül-, de kicsit szemtanúja is.

Utaztam hazafelé a tömött metrón, a ritkábban nyíló ajtó közelében. A másik, gyakrabban nyíló ajtónál állhatott egy anyuka és 2-3 éves-forma gyermeke. Nem tudom, hogy miért nem ültek le (lehet, hogy senki sem adta át nekik a helyet), de az ajtóhoz közel állhattak. Begördült a szerelvény az Örs vezér térre, és egyszer csak egy kis jajkiáltást lehetett hallani és láttam, hogy az előttem álló utastársaim mind egy helyre néznek és kissé eltrozult fejjel felszisszennek. A kis jajkiáltást pillanatnyi lélegzetvétel követte, ami mindig előjele a gyerekeknél egy hatalmas ordításnak. Így is lett, keservesen kitört a gyerekből a zokogás. Ekkor még nem láttam sem az anyukát, sem a gyereket. A többi utas közül páran rászóltak az anyukára:
- Persze, mert telefonál, ahelyett, hogy a gyerekére figyelne!
Az anyuka eléggé szárazon szólt nekik vissza:
- Ne szóljanak bele!
A Kismanó meg sírt tovább szívszaggatóan.
Ahogy én is az ajtóhoz jutottam, kiszállás közben hallottam egy BKK-s emberkét, ahogy magyarázza a vezetőfülkéből kiszálló kolléganőjének (pont a szerelvény legelejénél voltunk), hogy beszorult a kisgyerek keze a kinyíló ajtó nyílásába. Azt mondta, hogy ő feszítette úgy ki az ajtót, hogy szegényke ki tudja húzni a kezét.... Aú. A gondolattól is futkározott a hideg a hátamon. Közben azért azon merengtem, hogy azért nem szabadott volna nekiesni az anyukának. Ki tudja, hogy milyen ügyben telefonált? Mindenki kaphat egy fontos hívást a "fránya" mobilján, még akkor is, ha éppen gyerekkel van. Lehet, hogy egy másik gyereke hívta? Akik meg rászóltak, miért nem adták inkább át neki a helyet, akkor nem fordulhatott volna ez elő.

Azért utána én is meghökkentem, és a fejben megvédett, vagy legalább is, a tények pontos ismerete nélkül nem azonnal "elítélhető" anyukáról hamar kikritályosodott a saját határozott véleményem...
Ugyanis pont arra ment ő is előttem, amerre én. Én kapkodtam a lábam (rohantam Imóért az edzésre), ő meg ugye nem tudott olyan gyorsan haladni. Ugyanis a karjában vitte a gyereket, aki továbbra is hangosan sírt. A másik kezében pedig a telefont fogta és folytatta a beszélgetést....

No, itt már úgy gondoltam , hogy nehéz jóhiszeműnek lenni. Mert nehezen képzelhető el, hogy lehet olyan letehetetlen hívás, ami miatt inkább meg sem nyugtatom és vigasztalom a gyerekemet, hanem csak felkapom őt és folytatom a beszélgetést. Olyan mérges lettem. Ha nem siettem volna a "sajátomért" annyira (kicsit késésben voltam, de végül pont jókor érkeztem a BVSC-hez), akkor tán még oda is léptem volna a nőhöz, hogy "felajánljam", hogy amíg ő "nem ér rá" foglalkozni szegény Kicsivel a "fontos hívása miatt", én megvigasztalom, megbabusgatom egy picit....

No, ekkor éppen átok volt az a fránya (mobil)telefon....
Kép innen

2014. április 1., kedd

Rossz hold kelt föl? (Vagy csak egy vicces dátum a "hibás"?)

Lehet, hogy kissé elfáradtunk? Vagy valami rossz csillagállás? Vagy maga a Hold a hibás, tényleg?
Vagy mi lehet az oka annak, hogy ma már

- átéltünk egy jelentős kamaszhisztit, pedig ez mostanában egyáltalán nem szokványos;
- "életet kellett mentenem" a leszármazottjaim körében, egy elfajuló vita során, melynek tárgya egy csonka hajkefe és annak használati sorrendje volt (tudom, tudom, miért nincs mindenkinek sajátja... VAN);
- a testvérháború mai harcjelenete kísérőjeként én is kieresztettem a hangomat, pedig még csak reggel fél 8 volt (és amúgy este fél 8-kor sem jellemző, pláne nem az utóbbi időben);
- rámdudált egy autó, mert elengedtem a mentőautót (bár lehet, hogy ez tegnap este történt még?);
- két kávéra is szükségem volt; a második akkor vált elkerülhetetlenné, amikor a frissen vásárolt szénsavas vízzel kezdtem el meglocsolni az irodában kornyadozó virágot, miindezt azután, hogy szorgosan "elcsentem" a kolléganőm gondosan kikészített füzetét és iratait (a magaménak gondoltam őket, úgy hasonlítottak... :) );
- az egészséges napi morgásadag többszöröse hagyta el a számat, illetve haladt be a fülemen?

Megpróbálom átfordítani a tendenciát, ígérem. De lehet, hogy ez egy ilyen nap. Akkor viszont csak a "túlélést" célzom meg. :)
Kép innen

És most, hogy leellenőriztem "előnézetben" a mai firkálmányomat, a homlokomra csaptam (eh, lehet, kell MÉG egy kávé?!?!), ahogy megláttam a mai dátumot: április elseje van!!!! Vicces nap egy bolond hónap kezdetén!!!! Hát ez az! A Hold, a Természet, a természetünk bolondozik velünk!!! Strapás hónapunk lesz, ha ez a bevezetés....