Pages

2015. február 24., kedd

Hétvégeink mostanság

A január nem szürke nálunk, a február sem ígérkezett annak - jó, hogy sokan vagyunk, sok-sok programmal. Az utóbbi pár hétvégéről mesélnék egy kicsit, sok érdekes dolog történt velünk, listáznám, el ne felejtődjön.

Február "első hétvégéjének" - aminek a péntekje még január volt - legfőbb "attrakciója" (pedig volt bőven) minden bizonnyal szuper Keresztfiam, Dani doktorrá avatása volt. Igen, számomra még mindig kicsit meglepő módon, Dani pár éve úgy döntött, hogy Anyukája, Apja és Nagyapja nyomdokain lépkedve, jogász lesz belőle. Ez az elhatározás majdnem megdőlt, amikor is az egyetem első évében meggyűlt a baja a latin nyelvvel, de aztán tovább-evickélt mégis. És a tanulmányai végére már határozottan komolyan vette az egészet, s lőn: "cum laude" minősítéssel vehette át a szép cirádás írással elkészített és bársonyhengerbe rejtett doktori kinevezését fehér kesztyűjét viselve, az esküt letéve. Nagyon büszke keresztanyukaként néztem végig az egész ceremóniát és utána, az "ünnepi" ebéden ezt jól meg is mondtam neki!
Gratulálok! Mondom: büszke vagyok!!!
Ezen a hétvégén még izgulhattunk egy jót Zita korosztályos országos bajnokságán. A nyolcas döntőig eljutott, ott kikapott. Nem volt túl csalódott, sőt, mondhatni ezzel most elégedett volt (noha az utóbbi két évben dobogós volt). Az edzőváltáskor egy évben "egyeztek meg" - ennyi kell a látványosabb eredményekhez. Nagylányunk meglepő türelemről tesz tanúbizonyságot; ebben bizonyára segíti őt az, hogy tényleg kezd érződni a különbség.

Ez a hétvége az általános iskolás részlegnek hosszabbra nyúlt, mert a hétfőt és a keddet is szabadon tölthették, síszünet lévén. Ezért a szombatot és a vasárnapot kicsit jobban "megtöltöttük". Szombat este elmentünk hatosban bowlingozni pizzaevéssel összekötve. Nagyon jól éreztük magunkat - és egyszer majd az Ikrek is biztos belejönnek a gurításba! :) Emma labdaérzéke még itt is kiütközött, parádésan bowlingozott! A jókedv eredménytől függetlenül velünk volt!

Vasárnap pedig elvesztettük "szabadulószobás szüzességünket", ismét hatosban. Emma ugyan "kilógott" a sorból, mert ő már részt vett kettő "szabadulós" születésnapon, de mi, többiek, kíváncsian vártuk, hogy megtudjuk, mi is ez. Zoli részéről éreztem egy halovány szkepticizmust (milyen divatnak dőlök be már megint... :) ), de ez már a fogadtatáskor elpárolgott. A szabadulószoba, sweet escape nevű helyre esett a választásunk, mert ők már 9 éves kortól várják a vállalkozó szellemű játékosokat, míg több olyan lehetőséget kellett elvetnem előtte, ahol 12 év volt az alsó korhatár. Nem tudom (még), hogy a többi milyen, de ez nagyon tetszett nekünk. Sikerült megfejtenünk a rejtélyt -pont az óra utolsó másodpercére! :) És úgy jöttünk ki, hogy már mennénk is a következőbe!!! Ez így is lesz, érzem, csak tartok egy kis "hatásszünetet", hogy "ráéhezzünk" rendesen. Zoli volt talán a leglelkesebb a végén, egyébként...

A következő, február második, hétvégéje a farsang jegyében kezdődött. Az Ikreknek idén volt az utolsó, alsós, farsangjuk - nagy bánatukra (főleg Imó szomorkodott ezen egy sort). Nagy előkészületek előzték meg a péntek reggeli teljes beöltözést. Imola határozott volt: noha Klára kapacitálta valami közös beöltözésre (ilyen ötletei voltak, hogy Titanic és a jéghegy, a kutya meg a fája, stb.), Imó kitartott az egyéni jelmez mellett: ő márpedig Szörnyella de Frász lesz! Ehhez kölcsön is kérte Betty Mama (azaz Anyukám) bundáját, vettünk játék-szipkát, felvette Zita egy fekete ruháját, a piros cipőmet és valami rózsaszín harisnyát, a kezén piros kesztyű volt, a kezében ugye a szipka (kollégámtól kértem bele egy cigit is) és egy piros táska, és már csak a haja meg sminkje volt hátra. Hát, ahhoz jól feltupíroztam nem kis mennyiségű haját, belakkoztuk, majd befújtam a felét fehér hajspray-vel. Ment még a pofijára egy kis fehérítő smink, fekete szemöldökkel és piros ajkakkal. Mit ne mondjak, páran fel sem ismerték...
Szörnyella de Frász
Klára könyvmoly lett végül. Ehhez elég sokat dolgoztunk.... Zolival ötleteltek, én beszereztem az alapanyagokat; Zolival megtervezték, kiszabták, én megvarrtam; ők kivágták és megírták (a "papírmunkát"). Lett neki vicces, tudós szemüvege, helyes kis csápjai, egy lepelszerű valami, amin volt szárny, meg sok kis könyveket leképező (kötelezők címeivel ellátott :) ) papírdarab; volt még a kezében egy nagy "megrágott" könyv (kartondobozból). Cuki volt, nagyon!
Könyvmolyunk

Volt munka ebben a jelmezben :)
Aztán még Zita is aznap örvendeztetett meg minket a farsang gondolatával - az ő osztályuk volt a szervező. Azaz ők csináltak programot a többieknek, ők vezették a műsort és ők vitték a büfét. Ez utóbbiba némileg (....) hozzájárultam, egy kamionnyi nutellás croissant-nal és egy vödörnyi gófri-tésztával. :)

A hétvége ismét vívós volt: Zita ezúttal egy korosztállyal feljebb versengett az országos címért. Azt kell, hogy mondjam, hogy én még nem láttam őt vívni. Szárnyalt, határozott volt, mert bátran vívni - egyszerűen lenyűgözött. Éppen ezért hevertem ki nagyon nehezen azt, ami következett, anyai szívem még mindig vérzik "kicsit". Az történt, hogy a "kör" után (a versenyzők csoportokra vannak osztva, amelyekben mindenki vív mindenkivel, majd a csoporteredmények alapján elkészül egy ún. "tábla", az első a csoportot legjobban teljesítő - sokszor ezt csak a tusarány determinálja - és így tovább, a legkevésbé eredményesig) ő olyan jó eredményt ért el (4. volt), hogy neki nem kellett vívnia - és csak a 8-ba jutásért kellett újra pástra állnia. Pechjére, a jelenlegi felnőtt női kard válogatott edzőjének tanítványát kapta, aki egyébként végzős junior (míg Zita első éves kadet, azaz 4 év volt köztük). És a pech nem is igazán ez volt, mert megkockáztatom, hogy Zita még életében nem vívott ilyen jól. És derekasan helyt állt, egyre jobban bosszantva az említett edzőt, aki valószínűleg azt hitte, hogy egy "kicsi kadet" ellen nem lesz itt gond. Ahogy kezdett ideges lenni az említett edző (Zita végig szorosan az ellenfele nyomában vagy 1-2 tussal előtte járt), úgy tekert a hangerőn is. Hamarosan úgy nézett ki a dolog, hogy állt ez az edző, teli torokból üvöltött hol a bíróval (nem válogatva meg a szavait), hol a tanítványával. Egyre inkább összefacsarodott szívvel néztem, ahogy az én lányom küzd ebben a süvöltő ellenszélben. (Utólag kiderült: roppant mód "spanolta" őt a dolog). Zita azt mondja, hogy ő nem bánja, hogy nem alakult ki vita ezzel a magatartással szemben, az csak kizökkentette volna. De az igenis dühítette, hogy ennyire "lejtett a pást" a másik irányba. De igazán csak 14:14 után, amikor az utolsó, döntő tust a másiknak ítélték (Lánykám szerint nem jogosan), na, akkor borult ki, és történt meg az, ami már régóta nem: eltört a mécses. Hát, az én szívem is darabokban hevert.... Számomra Zita megnyerte ezt az asszót. Vívás-szempontból is valószínűleg amúgy, de emberileg mindenképpen. (Ez most itt egy rövidített verzió - visszautasíthatatlan kérésre kicsit finomítottam rajta).

A következő hétvégénken pénteken estére valentinosan terítettem (tudtam, hogy Zita társaságát szombat este nélkülöznünk kell majd). Volt szép szív alakú gyertya, apró kis macifigurák és egérfigurák, megfelelő mintájú szalvéta is, szív-flitterek a terítőn, és mindenki számára ínycsiklandó menü. :) Szombaton aztán egy megrázó koránkelés után (Zitának 8h-tól edzése volt), Zita leendő fogszabályzója miatt (igen, lesz neki!) a Madách térre vetődtünk. És ha már, akkor kettecskén kipipáltunk egy olyan tételt a "kipróbálandó-listánkról", amire már egy ideje vágytunk. Nagyot reggeliztünk (brunch-öltünk?) a "My Little Melbourne" nevű kávézóban. Csak dicsérni tudjuk, nem is szeretnénk mást! Hangulatos a hely, kedves a kiszolgálás és remek az ízvilág!
Ünnepre terítve
Mert nem baj, ha amerikai.
A lényeg, hogy alkalmat ad! :)
És a múlt hétvégénk is nagyon eseménydús volt. Akadt benne verseny (Emmáéknak egy kis torna, ami nem sikerült túl rózsásan, akarom mondnai lilásan :), meg Imónak egy újabb vívóverseny, ahol még mindig igen "nyuszi-módra" viselkedett, de amikor már néha elő merte venni a valós tudását, akkor azért már kivillantotta a sokat ígérő oroszlánkörmeit!!!:), egy jó hangulatú baráti vacsora nálunk és sógornőm kerek szülinapi köszöntése a Koronakert Étteremben (igen, épp most múlt 30 :) :) :) ). Ezen a hétvégén az volt az igazán különleges, hogy eltelt úgy, hogy nem is volt villongás a gyerekek között, ami mostanában ritkaság volt, sajnos. Sőt! Teljes volt az összhang, és még az irányomban megnyilvánuló nagy mértékű segítőkészség is! Ezt le is jegyeztem a jó-élményeket gyűjtő üvegecskénk egyik cetlijére. Amiben szerencsére nagy ütemben fogynak a szabad "helyek". Az itt leírtak alapján talán nem is meglepő. :) És az elkövetkezendő hetek terveit ismerve, a sorozat folytatódik! :)

2015. február 2., hétfő

Hagymácska

Már egy ideje tervezem, hogy írok egy külön opust Róla. Nem mintha a többiért nem rajonganék, lelkesednék ugyanennyire. Csak most Ő változik annyit! Nem is változik: kinyílik! Azért adtam azt a címet, hogy "hagymácska", mert az jut eszembe Őt nézve és figyelve, hogy olyan, mintha hagymát pucolnánk: lejön egy-két-több réteg héj, és szép lassan elénk tárul az igazi lénye, ahogyan a hagymánál is akkor "bontakozik ki" a zöldség minden erejével és jellegzetességével.

Imoláról van szó. Imó mindig is csendesebb, visszahúzódóbb tagja volt a családnak. Bónuszbabának hívtam mindig is - egy nyereménynek, amit valami hatalmas szerencsével az ölünkbe pottyantottak. Nincsenek és nem is voltak kilengései, békés, türelmes, kedves, bájos. Van, hogy valami nem tetszik neki és nyivákol, mint egy kismacska, de aztán lenyugszik könnyedén, lenyugtatható könnyedén, meggyőzhető, az érvelés gyorsan eljut az agyáig és érző szívéig. Mindehhez még lelkiismeretes és feladattudatos, tehát az iskolai évek alatt is megbízhatóan "működik", biztos lehetek benne, hogy nem felejti el a házi feladatot megírni, az aláíratnivalókat aláíratni, a bevivendő dolgokat bevinni.

Szóval ő mindig is olyan "easy-going" volt, ahogy az angol mondaná, laza, aki mindenben megtalálja a jót, az élvezhetőt, a számára komfortost. "Kicsi Budhám" mondja rá mindig Laci, Emma keresztapja, nagyon találóan. Van benne egy keleti bölcs, akinek fő mondandója viszont a rómaiaktól jöhetne: "Carpe diem".... Egy nagyon is bűbájos "keljfeljancsi", aki legfeljebb egy kicsit mozdul ki a nyugalmi állapotából, de hamar visszatér oda és fel sosem borul.

Nos, mindezek igazak voltak a régi Imolára, és igazak a mostanira is. Csak annyi minden mással "bővült" jelleme palettája! A cuki, visszahúzódó, barbie-zó, csendes leánykából előbújt egy pazar humorú, határozott, de továbbra is cuki és nagyon jó természetű vagányodó kis virágszál, aki napról-napra kápráztat el minket sok kis aprósággal.

Azt hiszem, a "mókássága" (I-móka, ugye... :) ) a legnagyobb fegyvere. Csendes, dünnyögős humora van. Csak el-elejt egy-egy félmondatot, szót, valami utánozhatatlan stílusban és dől a nevetéstől az egész család. Már attól, ahogyan mondja. Ugyanis benne van az a személyiség, amelyet megpróbáltam nagyjából felvázolni az imént. És mindez humorba bugyolálva. Most egy olyan példa jut eszembe, ami a jómúltkorában esett meg. Autóban ültünk. Arról beszélgettek a gyerekek - főleg a két nagy, hogy tudják, hogy melyik ország hol fekszik, mi a fővárosa, megy egyéb ilyesmikről, hogy már mi mindent tudnak. Imola egy darabig hallgatta őket (azt hittem, hogy oda sem figyel), majd egyszer csak kivágta a rezet: "Én pedig tudom, hogy mennyibe kerül egy zsömle!!!!" Annyira aranyos volt, hogy úgy elkezdtünk mindannyian nevetni! Persze, ő arra gondolt, hogy nemrégiben környezetből ilyesmikről tanultak, és szorgalmiként össze lehetett gyűjteni néhány dolog árát. Gondolta, ő is felvág valamivel.... :) Persze, sokszor nem így vicces, hanem úgy, ahogyan megfogalmaz dolgokat, ahogy rávág meglepő fordulattal valamit egy megjegyzésre. Nehéz visszaadni. Frappáns és bájos egyszerre. Huncut. Sziporkázó.

A vívóterem és az új edző is kifejezetten jót tesznek neki. Kitartó, minden allűrtől mentes szorgalommal jár edzésre. Minden áldott hétköznap. És eszébe sem jut nem menni, kifogásokat keresni. Ott nagyon népszerű. A korosztályával mindig is jól kijött, ez ott is így van. Vannak "barátnői". És hát, ott vannak az idősebbek is. Ő "Zita húga" - mindenki ismeri és mindenki "cukinak" tartja. Külön jó viszonyt ápol a klub egyik felnőttkorú "sztárjával" is :) És.... vele mindenki vív. Ami nagy szó, mert a kicsiknek azért ki kell érdemelni, hogy a nagyobbak "hozzászóljanak". Imónak szerencséje van: hála ellenállhatatlan bájának és persze a "zitahúgaságának", neki rövidebb a szamárlétra. Az edzővel pedig igazán jó kapcsolata van. Kapott is tőle "vívónevet": ő Molli - szokta mondani, hogy most már mindenki így hívja ott... (Mert az edző kérdezte tőlem, hogy mi hogy hívjuk őt, mert az Imola olyan komoly - miközben a Zita meg neki is Zita -; én meg mondtam, hogy Imónak, mire az a válasz jött, hogy dehát az egyik autómosó-láncot hívják így; úgyhogy "kitalálta" ezt a nevet, amit persze nem ő gondolt ki először, de ő használja kitartóan). 

Amúgy érdekes, hogy ugyan tisztában van az ellenállhatatlanságával ("engem mindenki szeret" közli nagy vigyorogva, a középen kinőtt "lófogaival" és a mellettük éktelenkedő foghíjakkal), de valahogy mégsem beképzelt.

Szóval így, az alsós, kisiskolás kor vége felé, Imola kibújt a félénkség csigaházából és egyre nagyobb nyilvánosság elé tárja elbűvölő lényének minden árnyalatát. Imádnivaló. Ahogy eddig is az volt..... :)
És hát, továbbra sem csúnya....:)