Pages

2016. szeptember 30., péntek

Utazik

Ahhh, nehéz anyának lenni....
Mert most meg utazik a gyermek!
Persze, örülünk neki, hogyne örülnénk! Hiszen a vívásért él, annyit dolgozik; szurkolunk is neki, hogy a rengeteg munka most eredményekben is jobban megmutatkozzék, egy eléggé elátkozott (és igen peches) előző évad után. Persze, hajrá!
De most utazik! És az én gyomrom görcsben.
Külföldi versenyre megy, ami jó, mert azt jelenti, hogy mehetett, és ez fontos. És ez a sport, ezen a szinten, ezzel jár. De most utazik!
Az is jó, hogy most "utaztatják", nem ránk hárul sem az anyagi sem az "utaztatási" teher, ezúttal nem Zoli "szállítja le" őt a versenyhelyszínre. Rábíztuk most őt másra. Persze megbízhatóra. De MÁSRA.... És most utazik....
Ilyenkor várom, lesem a híreket, követem az útvonaltervet - vajon hol lehetnek? Hálás vagyok minden rövid kis sms-ért, "életjelért". Sőt remegek értük. Meg kattogok: miért nem írt már órák óta?!
Utazik.
Igen, holnap majd szurkolni is fogok neki. Annak, hogy menjen neki jól, boldog hangon hívjon fel, és ne a sírása szorítsa össze a torkomat többszáz kilométer távolságban tőle. Lesni fogom a netet, várni a híreket, keresztezni az ujjaimat, és kívánni fogom erősen a sikerét akárhányszor elmegyek a vonat-felüljáró alatt és azon meg dübörög a vonat (mindig ilyeneket "kívánok", babonából - éppen melyik gyerekemnek aktuális.... :) )
De most, ma csak egy valami érdekel: érjenek oda épségben. Most úgy érzem: semmi más nem számít, mint hogy szerencsésen megérkezzenek ÉS ugyanígy haza is jöjjenek. A többi, azaz maga a verseny, amiért az utazás történik, tulajdonképpen nem is olyan lényeges.
MERT MOST UTAZIK.
Várom a híreket.


Nagyon nehéz anyának lenni.

2016. szeptember 27., kedd

Egyszerűen nagyszerű

Egy nyugalmas hétvégén....
(a szerző... :) )
Az van, hogy szeptember folyamán még lezajlódtak Zoli utolsó versenyei, hogy aztán megkezdődhessen a gyerekek verseny-szezonja....
Megvallom őszintén, hogy Zoli verseny-szezonját több okból is egy pöttyet jobban "kedvelem". Egy részről, mert a java nyáron van, és hát az.... talán nem is kell tovább magyarázni, hogy milyen sok előnye van ennek az évszaknak (még akkor is, ha alapvetően nincs bajom a töbivel sem...).
Aztán ott van az is, hogy milyen szép helyekre vetődöm el vele, ha elkísérem. Ott volt ugye az Extrememanes tapasztalat, a gyönyörű gyékényesi tóval, de örültem annak is, hogy végre eljutottam a Tisza-tóhoz is egy triatlon versenynek köszönhetően.
Továbbá, mivel a triatlonban van úszás is, ez mindig vízpartot jelent. És én élek-halok a vízpartért! Legyen az tenger, tó (talán a kedvenc....), de akár folyó is. És a vízpart vizet, azaz úszást is jelent a számomra is!!!! Amit meg kifejezetten szeretek "művelni", kiváltképpen természetes vizekben.
A Tisza-tóban is nagy élmény volt úszkálni, de a szeptember második hétvégéjén rendezett balatonfüredi triatlon verseny lett a kedvencem: nem elég, hogy gyönyörű idő volt és egy hatalmasat úszhattam, még pazar társasággal is tölthettük a verseny alatti és utáni időt! Ugyanis Vera barátnőmék szállásoltak el minket nagylelkűen (öten mentünk, mert Imola  ó, ez is micsoda büszkeség!!!, az ún. "Reménység" vívótáborban vehetett részt - ez egy meghívásos tábor, a kardozóreménységek számára), de elugrott a versenyre Laci is (Emma-keresztapa), illetve együtt vacsoráztunk Morgival (Ikrek-keresztapu) és Béláékkal (jó barátok :) ) is. Sőt..... vacsora után még egy jót hajókáztunk is! Pazar volt, mondom!


Szóval, szeretem a triatlon-versenyeket, és csak egy kicsit vesz le az élvezeti értékéből az izgulás Zoliért, pláne, ha normális távokat tűz ki magának, ahogy az utóbbi két versenyen tette (azaz, az olimpiai távot teljesítette, másfél km-es úszás, 40 km bringa és 10 km futás - ez még egészen emberi; na nem mintha nekem menne....). A gyerekek versenyei, az már más tészta..... Ott az izgalom sokat kivesz belőlem....
Jól indult a röpi-szezon, egy 2. helyezéssel
És bizony, a triatlon versenyszezon lezárultával éles váltásban megkezdődött a Csajok versenyszezonja. Már túl vagyunk egy röplabdatornán és egy junior vívóválogatón, de még csak most kezd lendületbe jönni a gépezet.  Idén azt a taktikát folytatom, hogy a lehető legkevesebb ilyesmit látogatok meg. No, nem mintha nem érdekelne, sőt! Csak én most már túlzásba viszem az izgulást, mindent nagyon megélek. Nem csak a meccseket, asszókat, küzdelmeket, akárhogyan is hívják éppen sporttól függően őket, de sokszor a körítést is. Azt, hogy mik zajlanak a sportág vagy klub életében, és hogyan zajlanak azok - hát ezek engem túlságosan megérintenek, és arra jutottam, hogy valószínűleg jobb, ha a csemetéimet nem terhelem heves természetű jelenlétemmel ezekben a fontos pillanatokban. Persze, azért kérésre, vagy jól irányzott célzásra; illetve logisztikai gubanc esetén (több verseny egy időben...) ott leszek én -de amúgy inkább az otthoni körömrágást választom. :)


Szóval, mindez a felvezető azért, hogy elmeséljem a múlt hétvégénket, egyfajta szolid és szelíd hidat a két versenyszezon között (jó, mondom úgy, hogy az azelőttin már volt némi megpróbáltatásban részünk.... :) ). Mert a múlt hétvégén nem volt egyetlen egy családtagomnak sem versenye..... NYUGI volt (vihar előtti csend, mondhatni....).


És gyönyörű idő volt! Ezért aztán, hogy egy divatos kifejezést használjak, "kimaxoltuk" ezt a lehetőséget. Voltunk például Zolival kettesben sportolni. Ez úgy nézett ki, hogy ő futott, én meg bicikliztem. És mindketten elfáradtunk.... :)
Aztán, hogy a víz-imádatom is megkapja a neki járó adagot, elmentünk a Római-partra. A Duna is klassz látvány ám!!!! Amúgy pedig én már napját, hónapját és évét sem tudom, hogy mikor jártam arrafelé. Hát újra tetszett ám, nagyon!!!! Különösen, a parton lévő, már-már némileg hippis hangulatú vendéglátóhelyek miatt is! (Mi a Fellinit teszteltük, de a Lányok mihamarabbi újrázást kértek, és akkorra is kinéztünk pár vonzó helyet). Olyan jó nyugi volt, ami közben nem tűnt unalmasnak egy pillanatra sem! Jót ettünk, jót ücsörögtünk és jót sétáltunk! (Így a szombat koraiesti nagy bevásárlás is elviselhetőbb lett - pláne, hogy ez alkalmat adott arra is, hogy kettesben legyünk Zolival).
A víz, a csíkos napozószékek, egy finom kávé,
és persze a családom: nem kell más!!!!

Imola a Duna-parton
Zita is jól érezte magát :)
Vasárnap délben (egy délelőtti expressz-takarítást követően) születésnapot is ünnepeltünk ám, nem is akármilyet! Apukám fújta el mosolyogva az egymás mellé tett 7-es és 8-as számgyertyát, és kérte, hogy tegyük azokat el, mert jól jönnek majd a 87. szülinapján. Úgy legyen!
Vasárnap délután pedig felnyaláboltam a lányokat, Zita kivételével (aki tizenegyedikes, komoly továbbtanulási szándékokkal, és szalagavatózni is fog, meg utazgatni mindenféle versenyre, annak a hétvége egy jelentős része óhatatlanul tanulással telik...), plusz "összeszedtem" még kettőt (Emma barátnőjét Pankát és az ő húgát, Ritát - aki meg az Ikrek barátnője),és elmentünk az Állatkertbe! Igen, oda! Az ekkora gyerekek (és az anyjuk...) is szeretnek állatkertbe menni. Mert az mindig szórakoztató! Ezúttal a kiselefánt többször megismételt fürdőzése és az orángután-kölyök és anyukájának roppant vicces "különszáma" a kiemelendő, de persze az összes többi állat is érdekes volt (pl. a kenguru és az ő már nem is túl kicsi "zsebibabája").
Jó hangulatú állatekerti séta volt


A kiselefánt is élvezte a szeptemberi langymeleget

Pózolni muszáj!!!!

..... koalával pláne!!!!


Az Állatkert után, a hétvége méltó lezárásaként még elmentünk ugyanezzel a lány-ötösfogattal moziba is. A film felejthető volt, de az élmény remélem nem.


Engem ez a hétvége feltöltött, jó kedvet adott, ami nagyon kell ám, mert a hétköznapjaink roppant hajtósak, felháborítóan korán kezdődnek és ahhoz képest igen későn végződnek.... de ez majd egy másik bejegyzés témája lesz.