Lovaglás IV.

Egy-két kivételtől eltekintve, Zita zárta a sort a lovaglók között. Miután a Kicsik összesen fél órát, Emma egy másik felet lovagolt, így Zitusnak bő egy órát kellett várnia. De nem unatkozott ám!!!! No, nem ülte végig feszült figyelemmel húgai produkcióit, hanem elballagott az istálló felé és ott serte-pertélt végig. Beszélgetett a lovarda dolgozóival, begyűjtött egy csomó "értékes" információt (pl.: miért van kötés egyik ló lábán, ki a csődör, ki a kanca, ki a herélt, melyik hány éves és melyik dobta le a vendéget aznap reggel, stb.). A lovakat simogatta, "beszélgetett" velük is, ha lehetett, segített is a teendőkben. Továbbá megcsodálta a lovarda nem lónemű állatait is. Vannak ott birkák, szürkemarhák, cicák, szamár (egy gyönyörű példány, Sanyi névvel...), és vagy öt-hat kutya. Ez utóbbiak közül nagy barátságot kötött az egész család az egyikkel, egy kis "kotorék" ebbel, amelyik hűségesen kísérgetett minket és lelkesen rohangált az eldobált labdája után. Persze, az összes lány haza szerette volna vinni...
Zita lovagló-tudománya is megérdemel minden elismerést. Ő is csinálja mindazokat a műveleteket, mint Emma (pl. ügetés, "figurák", futószáron vágta), és nagy örömömre, az esetek túlnyomó százalékában ő is nagyon koncentrált. Benne talán nagyobb félsz (vagy "tisztelet"?) lakozik a ló irányában, ezért néha talán nem olyan határozott, mint legidősebb húga. Sajnálja is megrúgni azt a szegény állatot....

Nagy vágya, hogy terepre mehessen végre, de szerencsére az oktatói (Bea Rádpusztán és Dóri és Kata Gödöllőn) türelemre intik. Már ott tart, hogy ő szárral vágtázik futószáron (tehát nem csak kapaszkodik). Lassan majd vágtázhat szabadon (jaj nekem!!!), később mehet majd nagy, füves karámba, ahol megtanulhatja azt, hogy teljesen biztosan irányítsa a lovat olyan környezetben, ahol nem "adott az irány" (ahogy a körkarámban) és aztán majd, talán.... No, én remélem, hogy addig még eltelik pár év. Mondjuk Zita lovaglásában meg az a jó, hogy azért ő már nem olyan kicsi a lóhoz képest; valahogy jobban hihető, hogy tudja "uralni" az állatot. Viszont nála félek attól, hogy könnyebben bepánikol.
Mindenestre, ezen a nyáron, ő is nagyot lépett előre és biztosan jót tett mind a testének, mind a lelkének ez a sok találkozás a lovas-sporttal.

Miután mindenki lelovagolt, még megküzdöttek a lányok azért, hogy ki vezetheti vissza a lovat, ki moshatja le a lábait és ki szerszámozhatja le, majd mindezt végre is hajtották. Még megsimogattunk tíz-húsz lovat, újabb időpontokat egyeztettünk és már a végére is értünk az így, circa 2,5-3 órás mókának....

Lovaglás III.

A Kicsik után általában Emma pattant nyeregbe, néha egy lócsere után (abszolúte kiokosodtam a témában: van olyan ló, amelyik futószárazásra jó, van olyan, amelyik karámba, van, amelyik terepre, és van, ami csak nagyon profiknak).

Nos, Emma elképesztő egy "darab". Büszkén vallhatom be, hogy szinte minden lovaglása alkalmából "odaszegezett" néhány nézelődőt a karám széléhez, akik legtöbbször hangot is adtak elismerésüknek: "ilyen pici lány és milyen ügyesen bánik ezzel a nagy állattal!". Sokszor megkérdezték tőlem, hogy mióta lovagolnak a lányok, és persze sokan azt is, hogy nem féltem-e őket. Ez utóbbi kérdésükre rendszerint azt válaszoltam, hogy elképesztően féltem őket, csak nézzenek rájuk: épp', hogy csak páncélt nem húzok rájuk, hogy megóvjam őket, a gyomrom pedig eközben folyamatosan remeg. De balesetek mindig és bárhol történhetnek (lásd Anyukám igazán buta incidense a párizsi szállodai szekrénnyel), viszont nem mehetek ellenébe annak a mérhetetlen rajongásnak, ami a lányaimat a lovakhoz fűzi. (Csak fohászkodásban fejlődtem fel igen erőteljesen....)

És ebben élenjáró Emma. Szerintem mindenkit az a szinte tapintható harmónia nyűgöz le, amiben ő a lóval létezik. Korához képest hihetetlen módon koncentrál, nagyon AKARJA jól csinálni, és .... ezt jól tudatja a lóval. Ami adott esetben határozott rúgásokat, indulatos morgásokat, szigorú szár-használatot jelent. Az eredmény pedig nem az, hogy a paci megelégeli és lehajítja a hátáról, hanem az, hogy a ló azt csinálja, amit Emma szeretne.
Tehát Emma "szabadon" megy már a (kör)karámban, lép és üget, irányítja a lovat, csináltat vele kiskört, átló-váltást és egyéb, csak más ló-bolondok számára érthető feladatokat. Futószáron vágtázik is a lóval.
Na, a vágta.... Egy szülő számára a legijesztőbb tétel a gyermek lovaglása során, a gyermek számára viszont... maga a katarzis. Minden vágta alatt és után földöntúli vigyor lepi el az arcukat.

BOLDOGOK! Történt egyszer, hogy Emma egy határozottabb rúgására beindult a ló vágtába, szabadon. Mi, kintiek, a szívünkhöz kapva hördültünk fel, Bea nyugodt maradt, mondta Emmának a teendőket. Emma gyorsan visszafogta a lovat, majd kivigyorgott ránk: "Tetszett?"

Lovaglás II.

Elsőként mindig Imó "lovagolt". A lovaglónadrágon és a (gumi) lovaglócsizmán kívül, ilyenkor feltette a kobakot is (lovas "bukósisak") és a gerincvédőt is. Ez utóbbi az én mániám, a Nagyok szoktak is morogni, hogy melegük van benne, minek ez az egész. Erre mindig az a válaszom, hogy én elviszem őket oda, becsülettel végignézem (és végigszörnyülködöm...) mind a négyőjüket, ki is fizetem érte a nem kis pénzt (bár vidéken olcsóbb a lovaglás azért) és csak azt kérem cserébe, hogy a megnyigtatásom végett ezt az izét vegyék fel. Lehet, hogy soha nem lesz rá szükség, de ha csak egyszer is... már megérte.

Szóval Imó beöltözve odasétált a lóhoz, Bea feltornászta rá, beállította a kengyelt (Zita a képen addig tartotta a lovat)és elkezdődött a futószáras oktatás. Ezalatt Imó mindenféle bemelegítő tornagyakorlatokat végez, majd később az ügetéshez készül fel, végül ügetgetett. Már egyre többször eltalálja ő is a ritmust. Imó imádta ezeket az órákat, zokogott, ha nem mentünk valamiért, és mindig nagyon koncentrált arra, amit Bea magyarázott neki.

Imola után Klára érkezett. Talán az ő lelkesedése a leghullámzóbb a lovaglással kapcsolatban. Hol volt kedve jönni, hol nem (ha nem volt, természetesen nem ment, valamelyik nagymamája társaságát élvezte inkább Bogláron).
Klára is hasonló gyakorlatokat végzett, lelkesedésével egyenes arányban álló eredményességgel.

Ők ketten együtt összesen fél órát töltöttek a lovon. A gerincük és a figyelmük sem bírt volna többet.

Lovaglás I.

Nyarunk során a lovaglás tulajdonképpen főszerepet töltött be. Lovagoltak a lányok Toszkánában, a két Nagy volt egy hétig lovas-táborban, lovagoltak Zamárdiban, és, balatonboglári tartózkodásunk alatt is legalább másnaponta elrándultunk Rádpusztára.... mi mást csinálni? lovagolni! Ez utóbbiról hatalmas képriport készült, ezzel rögzíteném, hogy miként is zajlott egy-egy ilyen (pár órás) túra.

Miután megérkeztünk, a négy, beöltözött lány, megkereste Beát, a tizenöt (!!!!) éves oktatót, és kíváncsian kérdezgették, hogy melyik ló jut nekik aznap. Itt meg is állnék egy pillanatra. Bea ifjú kora elrettentő is lehet(ne). Már ismertük őt tavalyról és azelőttről is, akkor még "csak" a póni-köröket rótta, azaz kisgyerekek felültek a pónira, ő ment mellettük, tartotta a lovat, és így sétáltak kb. 15 percet. A kislány ezt ingyenes (!!!) nyári munkaként végezte, egyetlen ellenszolgáltatásként azt kérte, hogy amint lehetséges, lovagolhasson (terepen). Már akkor is korát meghazudtoló fegyelemmel és érettséggel tette a dolgát, de ez idénre még jobban kialakult. Már teljesen fejlett testtel rendelkezik, tehát a lovat simán megtartja, tökéletesen tudta, hogy mi a dolga, mind a lovardában, mind az oktatás alatt. Nyugodt, de határozott volt végig, a kissé néha zavarba ejtő lovász-allűrök nélkül. Felelősen rá mertem bízni legféltettebb kincseimet.
Visszakanyarodva tehát magához a lovagláshoz. Már a ló felszerszámozásánál is segédkezhettek lánykáim, és természetesen ők vezethették ki a lovat a karámba, néha akár mind a négyen.

Mérlegelés

Visszatértünk balatonboglári paradicsomunkból. Hogy itthon is jól érezzük magunkat.

A nyaralás véget ért, a vakáció még nem teljesen. Zitára és Emmára vár még holnaptól Kati néni (zeneovis) Kokas-tábora, a Kicsikre még egy itthon-játszós hét, rám két életbevágóan fontos, iszonyúan nehéz döntés, és szeptember 1-től visszaszállunk a "mókus-kerékbe". Már töröm a fejem a logisztikai kihívásokon (pl.: mindenki eljusson a kiszemelt külön-foglalkozásokra).

De egyelőre néhány adat.

Balogh Zita Anna, legnagyobb kislányunk:
145 cm, 34,5 kg (a ló ennek kb. a tízszerese, de a szerelem nem ismer súlyhatárokat...), 35-36-os láb, a nyár folyamán kiesett 1db foga. Negyedik osztályba készül, meglepő módon még várja is az iskolát.

Balogh Emma Nóra

127 cm, 25 kg, 31-33-as láb (magas a rüsztje, ezért aztán a méret sokat változhat), nyári legfőbb tevékenysége: evés és a következő étkezés felől való érdeklődés (mindez 0 kg-os hízással...), továbbá biciklizés, lovaglás és vigyorgás. Másodikba megy, a sulit egyszer sem említette a nyár folyamán.

Balogh Klára Szilvia

109 cm, 17 kg (Zoli szerint biztos "csalt", megkapaszkodott a mérlegen, vagy valami, mert még ennyi sincs), 28-as láb. A olasz turné zákányos hangulatai után, a Balatonon angyalként viselkedett. Meg is jegyezte, hogy szívesen élne ott. Középsős lesz, állítása szerint szívesen megy oviba.

Balogh Imola Réka

112 cm, 20,7 kg (övé Közép-Európa legszebb pocakja!!!!), lába 28-as. A nyár folyamán tökélyre fejlesztette "lágy erőszakosságát", csendesen, de ellenállhatatlanul tud követelni bármit. Ő a fintorgós-nyafogós korszakában van: nem akar oviba menni, de itthon maradni sem. Talán csak a lovaglásért lelkesedik határtalanul.

Négy lány. Négy testvér. Négy egyéniség. Négy gyöngyszem. Négy kincs.

Megkésve bár...

...de annál nagyobb szeretettel köszöntöm most édes kicsi Kláránkat, akinek tegnap ünnepeltük a névnapját. Úgy várta már! Hetek óta számolt vissza eddig a napig! Talán a mi tudatosságunk is benne van abban, hogy nagy "feneket" kerítsünk a névnapozásnak, főleg az Ikrek esetében, hiszen ez az egyetlen SAJÁT ünnepük! Szeretik ők a születésnapjukat is, naná, meg az összes közös "sátoros" ünnepet, de ez, amikor a figyelem csak rá(juk) irányul, ez az igazi!

Összegyűltünk tehát, ahányan csak tudtunk, és virág- és pusziözön közepette "megadtuk a módját": megünnepeltük Klárát! Klára pedig, nevéhez méltón, "ragyogott" és teljesen elégedett volt a napjával!!!!! Volt olyan plüss-kutyus nyakörvvel (egyszerűnek tűnő, ámde nehezen megvalósítható kívánság), amilyet kért. A nővérei komolyan készülődtek: készítettek neki "könyveket" (fényképeket ragasztgattak kommentekkel néhány lapra, majd ügyesen összefűzték azokat), és vettek is egy plüss-állatkát a spórolt pénzükből (a tanév során összegyűlt 5-ösökért és matricákért, illetve kiválókért gondos nyilvántartásban vezetett százasok összegéből). Én nagyon meghatódtam, hogy ennyire előre, gondosan betervezve, készültek a húguk nevenapjára, mert az ajándékok már ott "lestek" hetek óta, Apa dolgozószobájában, csinos dísz-szatyrokban összekészítve. Sőt! Még Imó is elment tegnap reggel anyukámmal a virágoshoz, és ragaszkodott ahhoz, hogy ő is adhasson az iker-tesójának egy kis cserepes virágot! Természetesen a nagymamáktól és a keresztszülőktől is kapott csecse-becséket, no meg volt nagy sütizés, a szomszédokkal együtt is, végül pedig nagy sárkány-eregetés (egyik ajándék) a lenyugvó nap fényében (aranyhíddal!!!!) a Balaton-parton!

Balatonon vagyunk már hetek óta, szüleim nyaralójában, távol a számítógépek és internet világától, wifi és egyéb "kártékony" elemek nélkül. A programban lovaglás (dögivel), teniszezés (a két Nagynak), biciklizés (büszkén jelenthetem, hogy Klára és Imó is magabiztosan "nyomja" már két keréken!!!!), fürdés és homokozás, nagy játékok (társas, barie-zós és szerepjátékok, no meg barátnőzős is, a megszokott "szembeszomszéd" Orsival), agyagozás és minden egyéb ínyencség, amik miatt nehéz lesz majd megint visszatérni. Bogláron csordogálnak a napok, és van valami időtlenség, ami engem nagyon lenyűgöz. Ma "fent" vagyok Pesten, "üzleti ügyben", de már vágyom vissza és örülök, hogy találtam egy "fuvart", aki már ma este visszavisz (Zoli, aki tegnap lejött "Klárázni" és engem is felhozott ma reggel, sajnos még holnap is dolgozik, de utána repül hozzánk).

Rengeteg mindent kellene mesélnem, és fogalmazgatom is magamban a remek bejegyzés-témákat, de annyira nem, hogy otthagyjam a csajokat a nagymamá(k)ra és egy füstös internet-kávézóban töltsem az időmet. Majd, ha visszajöttünk végleg (néha sajnos-szerencsére fel kell jönnöm, mert készül valami, ami jó is lehet), akkor talán majd nekidurálom magam és ideragasztok pár pillanatot, ebbe a "virtuális" fénykép- és élményalbumunkba, de addig inkább megélem őket, mert olyan jó velük, a családdal.