Négy a lány: augusztus 2018

Elhatároztam, hogy addig nem foglalkozom ezzel a témával, amíg nincs végleges eredmény.
Az érettségiről, és még inkább, a felvételiről van szó. Zitáéról.

Azt kell, hogy mondjam, hogy küzdelmes és hosszú tanévet tudhatunk magunk mögött, és már az azt megelőző időszak sem volt egy sétagalopp.
Zita körülbelül 3 éve határozta el, hogy orvos szeretne lenni, egészen pontosan tudva azt is, hogy milyen: szülész-nőgyógyász. Alternatívaként még a szülésznői karriert vázolta fel, a lényeg a születés csodájában való részvétel. Meg egy idő után a lényeg az orvosssá válás lett. Az utóbbi évben sokszor elmondta: ő fehér köpenyben látja magát, kórházban szeretne dolgozni.
Szerintem minden szülő örül annak, ha a gyerekének határozott elképzelései vannak a jövőjét tekintve; ha van célja és azért hajlandó tenni is. Szerencsésnek éreztük hát mi is magunkat, és természetesen azonnal mögé álltunk, teljes támogatásunkról biztosítva őt.
És hát ez a támogatás az igen nagyszámú (és az érettségi közeledtével egyre csak növekvő...) különórák finanszírozásán túl egy hatalmas érzelmi hullámvasúra való felülést jelentett. Zitát rengeteg kétségen és elkeseredett pillanaton kellett átsegíteni. Volt egy pont, amikor azzal állt elő, hogy az orvosihoz szükséges két emelt szintű érettségit (háromból van választás: biológia, kémia és fizika - de az egyetemi tanulmányok megfelelő előkészítése végett érdemes inkább az első kettőt választani; mondani sem kell, bitang nehéz érettségik ezek) inkább nem tenné idén le. Hanem most csak középszinten futna nekik, biztosítva ezzel egy jó pontszámot az egyik 100 pontba beszámító résznél (ja igen! a pontszámszámítás! egy igazi idegőrlő mutatvány, számtalan kicsi csellel...). És majd ősszel bioszból emeltezik, tavasszal meg kémiából - addig csak erre a kettőre tanul, na és akkor talán majd sikerül neki. Hát.... nem örültünk annak, hogy már eleve úgy áll hozzá, hogy nem is fut neki, úgyis túl magas az a léc. Itt egy sorsdöntő beszélgetésen estünk át, lelkileg igen kimerítő volt. De a lényeg az, hogy sikerült meggyőzni őt arról, hogy próbálkozzon már meg az idén az egésszel - és ha nem sikerül, mi nem "haragszunk", hanem készülhet tovább egy évet ebből a két tantárgyból és nekifuthat újra egy év múlva. Nem siettetjük, és bátorítjuk abban, hogy ne mondjon le az álmairól.
Aztán újabb "összecsapás" várt ránk a jelentkezési lap kitöltésekor. Mert Zita, aki ugyebár tavaly nyár óta töretlenül szerelmes, illetve azért eléggé ragaszkodik hozzánk is, továbbá még mindig szeretné folytatni a vívókarrierjét (noha az utolsó tanév második félévében még ebből is komolyan visszavett a kitűzött felvételi cél érdekében), szóval a mi Zitánk nem akart vidéki egyetemet beírni. Komoly győzködés árán sikerült végül egyet a lista végére felvetetni. Így a sorrend úgy nézett ki, hogy SOTE általános orvosi kar, majd SOTE fogorvosi kar, majd mindezekből a fizetősök (ettől kicsit féltem, de érdekes módon, általában magasabb a bekerülési pontszám, mint az államira - ez idén is így lett), a Pécsi Egyetem általános orvosi kara, majd a SOTE nem doktori címet adó szülésznői képzése.
Majd, ahogy közeledtek a vizsgák, Zita hol úgy gondolta, hogy akár sikerülhet is neki a dolog, máskor meg úgy, hogy tuti nem jön össze. Ez utóbbi esetekben rengeteget beszélgettünk vele, bátorítva őt, erősítve benne, hogy mi is hiszünk benne, higgyen ő is, meg tudja csinálni!

És Zita embertelen mennyiséget tanult. Ahogy az egyik barátnője, osztálytársa mondta nagyon aranyosan: nem volt "még egy ember, aki ennyit tanul". Már az összes családtagot és a barátját is azzal üldözte, hogy nekik mondta fel az anyagokat. Így történhetett például az az aranyos eset, hogy Imola kérdezte őt ki töriből (mert Imó eszméletlen jó töriből), majd bement a sulijába, és az új anyagnál közölte a tanárnővel, hogy ő ezt már mind tudja, mert a napokban kérdezte ki ebből a nővérét. :)

Szóval, a ballagásra vidáman mentünk és jót mulattunk utána a Zita által megjelölt helyen (Vintage Garden), de tudtuk, hogy az előttünk álló szűk két hónap nagyon nehéz lesz - és az utána következő pontszámhirdetésre várakozás is.

A nagy megmérettetés előtt

Az érettségik során Zita többször jött ki sírva az írásbelik után (középszinten). Mondjuk talán azért is, mert úgy tervezte, hogy a középszinteket mind 100% közelébe hozza majd. Minden sírása után komoly "munka" volt őt megvigasztalni, rávilágítani, hogy nem biztos, hogy akkora katasztrófa történt, mint ahogy gondolta (nem akarom lelőni a poént, de itt is igazunk volt: az érettségi bizonyítványában csak jeles van.... igaz, "csak" egy tantárgy lett 100% közeli :) ), illetve motiválni is kellett őt, hogy folytassa a tanulást, semminek sincs vége, amíg "le nem fújják a meccset". És Zita ment újra, tanult, mint egy megszállott. Az emelt írásbeliken elkövette a klasszikus hibákat: kihúzta a jó megoldást a rosszra cserélve, a szóbeliken pedig túlontúl izgult. De ettől még remekelt, messze túlszárnyalva azt, amit a roppant igényes (és némileg pesszimista... vagy realista?) kémia különtanárja elvárt tőle. A középszintű szóbelikre már megnyugodott, egy vagy két pontot, ha vesztett összesen.
És kiderült a pontszáma. Hárommal több, mint amivel tavaly be lehetett jutni, kettővel kevesebb, mint tavalyelőtt. És jóval több, mint az azt megelőző években. Vidéki egyetemeken sosem kértek ennyit. Nagyon szép pontszám volt, és fantasztikusan küzdött érte. Büszkék voltunk rá, nagyon sokszor el is mondtuk neki. De tudtuk, hogy ő nem nyugodt....

Július 25-én, a pontszámhirdetés napján már mindannyian majd bediliztünk. Zita nagyon ideges volt.
Este 8-kor persze nem volt még fent az Oktatási Hivatal honlapján. De aztán pár perccel később.....
És a pontszám megegyezett a két évvel ezelőttivel. Azaz: Zita két ponttal lecsúszott a SOTE általános orvosi karáról. Zita zokogva elrohant, így már csak mi néztük meg, hogy viszont simán bekerült a fogorvosi karra, itt, Budapesten a SOTE-n. És egyébként BÁRMELYIK vidéki egyetem általános orvosi karára besétálhatott volna.
Nos, újabb kemény körök vártak ránk. Mert persze, hogy hatalmas dolog, hogy bejutott arra az egyetemre, amire talán a legnehezebb bejutni (jó, kivéve talán a pilótaképzést :) )! És ha ő másodiknak írta be a fogorvosit, annak az volt az oka, hogy az is érdekelte (egy véletlen folytán - lehet, hogy ez a karma - a fogorvosi kar nyílt napját tudta csak megnézni a SOTE-n). És az is nagy szó!
Lassan nyugodott le. Mindenféle kérvényeken törtök a fejünket. Amit egyszerűbb lett volna megírni, ha vidékről Budapestre kellett volna őt felkérni (mert akkor hivatkozhattunk volna a vívásra, a nagycsaládosságra, stb...). Végül kiderült: az első és a második év végén, megfelelő átlag mellett be lehet adni kérvényt arra, hogy az egyik karról a másikra átvegyék. Ugyanis addig gyakorlatilag ugyanazt tanulják mindkét karon.
Aztán még jött rengeteg biztatás, megerősítés, győzködés. Nem is tudom hányan mondták Zitának azt (köztük nőgyógyászok és nőgyógyász-hozzátartozók), hogy szerintük jobb, ha nő létére inkább fogorvos lesz, semmint a kevésbé családbarát szülész-nőgyógyász. A fogszabályzós fogorvosa mindennel biztatta: kérdezen tőle bármit, ha nem érti, segít neki, mehet hozzá gyakorlatra is, csak nehogy átmenjen a másik karra, mert "az lenne élete legjobb döntése, ha maradna".
És szép lassan hatott a dolog. Elkezdett mindennek alaposabban utánajárni. Tetszik neki, hogy ezen a karon relatíve kevesen lesznek. Az összes családtag fogazatát elkezdte kritizálni. :) Továbbra is azt mondja, hogy át szeretne menni a másik karra, de már a fogorvosi szakma is vonzó számára. Mi mindenesetre továbbra is támogatjuk, hogy elérje álmait (még ha azok közben esetleg egy kicsit át is lakulnak).

És VÉGRE büszke arra, amit elért, ahová eljutott.

Van tehát egy boldog egyetemista lányunk.

Így mi is boldogok - és persze büszkék! - vagyunk!