Bob, ló, kötélpálya, Palkonya és kenyérdagasztás

Mecseki hétvégénk történetét még befejezném. Tehát, a láthatatlan kiállításon kívül még befizettük - természetesen!- a gyerekeket egy kis lovaglásra. Ezt végül nem is annyira élvezték, mivel csak poroszkálhattak az igen csak önjáró pacikkal és ők azért ennél többhöz szoktak. Viszont a lovarda mellett volt egy kis tanyaszerűség, ahol különböző háziállatokat vizsgálhattak meg egészen közelről a csemeték, többek között egy szoptatós malac-anyukát az ő sok kis malackájával. Na, ez viszont igazi élmény volt!
A lovaglás után egy, a családunk számára, újdonsággal ismerkedtünk meg: a bobozással. Őszintén szólva, sem Zoli, sem én nem nagyon vonzódunk ehhez a típusú élményhez, de mivel Zita már többször említette, hogy szeretné kipróbálni, hát, úgy láttuk, hogy a Mecsextrém igazán festői környezete megfelelő helyszín lehet arra, hogy eleget tegyünk ennek a kérésének. Később, Gyöngyi azt mondta, hogy ő már több bob-pályát is tesztelt, de messze ez tetszett neki a legjobban. Ráadásul, állítólag más helyeken rengeteget kell sorba állni, itt pedig, a hétvégi időpont és a remek időjárás ellenére, egyszer sem kellett várakoznunk. Mert persze nagyon elbűvölte ez az élmény az összes porontyunkat, így nem egy és nem is két menetre fizettünk be.... Én, kissé betoji mivoltommal, továbbra sem leszek rajongója ennek a fajta kikapcsolódásnak, de a félelmeimet félre téve, azért én is varázslatosnak tartottam a gyönyörű, már-már mesebeli, erdőben való suhanást!
A bob után pedig a kalandpark igazi "kapandparkos" részét szálltuk meg, és a gyerekek mentek is egy kört a nem túl hosszú és nem túl számos, de azért klassz pályákon.
A kalandparkot elhagyva még "beugrottunk" a siklósi várba, ahol pont egy rendezvény nehezítette számunkra a belelélési lehetőségeket (nem egyszerű úgy elképzelni a Tenkes kapitányát, hogy közben mai musical-részleteket hallhatunk nem feltétlenül a legmagasabb színvonalú művészi előadásban). Ezért aztán főként csak a kínzókamra alkalmatosságai érdekelték a gyerkőcöket (a már említette musical-részleteken kívül), azok közül is a deres, ami akár Döbrögi uraságé is lehetett volna és amelyiken akár Ludas Matyi is fekhetett volna (egészen pontosan Imola szentül meg volt győzödve arról, hogy szegény Matyi ezen kapta azt a híres 25 botütést...).

A siklósi vár nem túl hosszú körbenjárása után, már igazán kiéhezve érkeztünk meg Palkonyára, egy gyönyörűen rendben tartott mecseki művész-faluba, ahol Nóra várt minket, a Venezuelából hazatelepült kedves hölgy, egy isteni vacsorával. Nórát is Gyöngyinek köszönhettük, aki már korábban is járt ezen a vidéken és felfedezte ezt az idegenforgalmi "gyöngyszemet". Nórának van egy vendégszobája is (gyönyörű!!!), de főként abból keres egy kis mellékest, hogy a nála bejelentkezők számára főz egy finomat. A gyerekek fenséges bablevest kaptak és palacsintát, mi meg egy négyfogásos menüsort, jobbnál jobb étkekkel, mindezt még a kifőzdei árak alatt is, friss, helyi hozzávalókból, helyi borral (nem messze van Villány, amin sajnos csak áthaladtunk, de az ottani pincesor hangulatos látványa visszacsábít) és a háziasszony elképesztő történeteivel fűszerezve.

Palkonya játszótere mellett állítottuk le a lakóautókat és gyorsan álomba merültünk.

Másnap korán kellett (volna) kelni, mert még az orfűi malom-múzeumban volt időpontunk egy jó kis kenyér-dagsztással összekötött idegenvezetésre és sétára. Kis késéssel meg is érkeztünk és leánykáink hamarosan nyakig lisztesen-tésztásan vigyorogtak a dagasztó-teknőnél állva, a begyújtott kenyérsütő kemence szomszédságában. Amíg a tészta aludni tért, megnéztük magát a malom-múzeumot is, ahol ismét nagyon érdekes tájékoztatást kaptunk az őrlési történelemről és helyi jellegzetéssegekről. Még futotta az időből egy kis erdei sétára is a Síkfőkútig, majd visszatérve, még a kenyérkék és kiflik megformázására is. A kisült kenyereket már sajnos nem tudtuk átvenni, mert sietnünk kellett haza (Emmának volt fellépése az osztállyal), de szerencsére Gyöngyiék megvárták és elhozták nekünk az igazán különleges péksüteményt, amit aztán napokig fogyasztottunk jóízűen, sőt egy cipót le is fagyasztottam és most ott vár a mélyhűtőben a megfelelő alkalomra.