Négy lányt nevelő anya munkába induláskor

Egy egyáltalán nem ideillő kép - de nincs hirtelen más,
és különben mindenféle furcsaságokat illeszt mellé a
"rendszer". Amúgy ez Londonba indulásunkkor készült.

Hú, ma elegánsabban kell menni, jön egy delegáció. Szoknyahosszra is ügyelni kell. Jó, gyorsan összedobom a tízóraikat és majd a zuhany alatt kigondolom, hogy mit veszek fel.(....) Nos, lássuk csak, az a szoknya jó lesz, csak kell hozzá egy bőrszínű harisnya.(....) "Lányok, melyikőtök vitte el az összes bőrszínű harisnyámat? Neeeem, most már ne vedd le, Emma!" Jó, akkor mégsem ezt veszem fel. "Micsoda, Imó? Titokzoknit? Persze, találsz a fiókomban!" Hol is tartottam? Ja, igen! Felveszem a nadrág-kosztümömet, az igazán konszolidált, és ahhoz azt a szép muszlinblúzomat. De HOL van?!?! Na, még egyszer végignézem a vállfákat, még szerencse, hogy nemrég raktam itt rendet. Nincs meg. "Zitaaaaaaa! Nincs véletlenül nálad az a vajszínű, könyékig érő blúzom? (....) Ó, tényleg, tegnap azt vetted fel a vizsgára!" Na, most akkor mit vegyek fel? "Fonjam be a hajadat, Klára? Úgy, mint tegnap? Jó, csak szeretnék előtte felöltözni!" VALAMIBE!!!! Na, itt ez a másik blúz. Igaz, hogy ez szinte ujjatlan, ami nem annyira konszolidált, de majd nem veszem le a zakómat. Nnna. Végre. De nem vagyok hajlandó egész nap ebben a magassarkúban tipegni, a balerinát felveszem, ezt meg viszem. "Ó, köszi csajok, a bókokat!" Hát, a  táskámat már nem pakolom át, nincs rá idő.
"MEHETÜNK!"

Az élet apró dolgai

Reggel van, végre elindultunk a suliba. Most "csak" az Ikreket viszem, Emma még lábadozik otthon (múlt heti a "történet"). Persze, sietnünk kell, nincs időm leparkolni. Klára és Imola kiszáll az autóból, intenek, és mennek befelé. Nézem őket.... A helyes "kis" barnát, ahogy viccesen rövid (divatos!!!!) farmerjában szaporázza lépteit, és közben a helyére rázogatja a hátán a táskáját, és mellette az örökké hatalmas hőfokon égő szöszi, akinek még a járásában is annyira határozottság és elszántság van. Mennek egymás mellett, két degeszre tömött iskolatáska mozog fel-le a lépteiket követve, és arra gondolok, hogy mennyire összetartoznak ők, a két annyira különböző tünemény. Hogy milyen jó, hogy vannak egymásnak. Hogy milyen jó, hogy vannak nekem, nekünk.

Egy másik reggel. Kissé párás, hűvös. Még csak mi vagyunk ébren, Zolival. Zoli, a lakótelepi gyerek, a mai napig sem tud betelni a kert látványával. Ki is megy, úgy ahogy van, pizsamában. Scotty, a kutyánk nagyon megörül neki. Elmennek a füves rész széléig, ott Zoli körülnéz, viszgálgatja a gyepet, a bokrokat, "barátait", a növényeket. A leghűségesebb barát pedig, Scotty odaül mellé. Zoli automatikusan lenyújtja a kezét, simogatja kutyusunk fejét. Én is leállok a reggeli készülődéssel - hogy őket nézzem: a gazdit a vidám kockás pizsamanadrágjában és mellette üldögélő kutyáját, mögöttük a kert zöldje, a levegőben a pára és a reggel. Egyszerűen ennyi! Már-már meghatódok.

Zitával, a kamasszal, hazafelé tartunk a sport-pszichológustól. Amúgy sem túl szomorkás leányzóm ilyenkor olyan mindig, mint akit töltőre tettek, felszabadult, vidám, csicsereg. Nekem is jó kedvem van, szeretem ezeket a kettesben töltött időket, no meg végre péntek van, jöhet a hétvége. Szól a rádió, sötét van már szinte teljesen. Meglátjuk, hogy a vasúti felüljárón, ami alatt készülünk átsuhanni, robog egy vonat. "Gyorsan, Anya, húzzál bele!"- biztat Zita. Kicsit rálépek a gázra, majd amikor látjuk, hogy "időben" odaértünk, biztatjuk egymást - no nem mintha kellene -, hogy "kííííívánj valamit!!!!" És vigyorog rám a gyermek, megnyugtat, hogy kívánt, de persze nem árulja el, mert akkor nem válik valóra. És persze én is kívántam. Abban a pillanatban nagyjából azt (is), hogy az ne is múljon el!

Emma, a szerelmes lányom, nagyon készült az Anyák napjára. Annak a hétvégéjén mentünk ugye Londonba. Nem nagyon ügyesen titkolva egy borítékot is becsúsztatott a csomagba, "Anyának" felirattal rajta. Végül be is ismerte, ezt majd nekem akarja odaadni anyák napja alkalmából. Nem akrtam firtatni, hogy akkor miért viszi ki Londonba, hát ő tudja. Szombat késő este értünk haza. Anyák napja reggelén Zita sürgölődött a konyhában, készített nekem reggelit (kávét is... majdnem). Emma, amikor kitámolygott az ágyából, akkor csak meghökkenve ezt kérdezte: "De akkor én miért vittem ki ezt az anyák napi levelet Londonba?!" És odanyújtotta nekem. Hát igen, miért. :)

Tegnap Imola nap volt. Ennek kapcsán muszáj egy kicsit részleteznem, hogy hogyan bontogatja szirmait ez a szépséges (búza)Virágszálunk.... Már a BVSC házi vívóversenyén is lenyűgözött az az Imola, akit csak most kezdünk megismerni: bátrabb, magabiztosabb, elszántabb, mint az eddigi. Mindeközben továbbra is bűbájosan simulékony: noha néha ő is partner abban, hogy valamelyik testvérével szembe menjen (főként azért, hogy így Klára pártját fogja, az ő igazát bizonygassa), alapvetően azért inkább azon igyekszik, hogy elsimítsa a fel-fellángoló konfliktusokat. Előfordul az is, hogy ő bántódik meg a testvérei viselkedése miatt - de még mindig fennáll az a "probléma", hogy duzzogni is olyan aranyosan tud csak és amikor mérgelődik, az is olyan vicces, hogy nehezen veteti komolyan magát. Legfeljebb, ha sírva fakad. Mert az még most is szívszaggató. Imola továbbra is nagyon kötelességtudó, és mindemellett végtelenül rendetlen gyermek. Hogy a kettő hogy férhet össze? Simán. Mindig tudja, hogy mi a lecke, és meg is csinálja lelkiismeretesen, de az a mai napig sem zavarja, hogy a fiókait nem tudja betolni a sok odahalmozott mindenfélétől, hogy az íróasztalát beborítja a sok mindenféle, és hogy az ágya környéke is tele van mindenfélével.... Az iskolai teljesítménye igencsak hullámzó. Szeretne ő és tudna is jó lenni, csak hát kicsikét lustika, meg figyelmetlen. De legalább nem stresszes. Csak el ne higgye magáról, hogy ő nem jó tanuló.
Imola rajong a LEGO-ért, a legózásért. Gyakorlatilag, minden szabad pillanatát annak szenteli. És ebben legfőbb partnere Emma. Ennek azért örülök, mert így ismét egymásra találtak ők, akik pár éve elválaszthatatlanaok voltak. Békésen eljátszanak a szőnyegen órákon át. (Mondjuk, így a szőnyegen nincs is más, csak egy komplett LEGO-város.... kicsit nehéz így takarítani, illetve a nappaliban egyáltalán közlekedni, de sebaj). Persze, ha Emmának más dolga akad, vagy máshoz van kedve, akkor Imola méltatlankodik. Általában olyan kitartóan (olyan ellenállhatatlanul?!), hogy Emma előbb-utóbb beadja a derekát.

Volt ám anyák napja a suliban is. Rövidke kis műsor csak, tulajdonképpen. Számomra kincs, hiszen tudom, hogy lehet, hogy az utolsó (vagy legfeljebb az utolsó előtti) anyák napi ünnepségen vehettem részt. Huncut Klára egy olyan verset mondott a fiatalos nagymamáról, hogy szerintem mindkét nagymama azonnal megbocsátott neki minden, a múltban Klárával kapcsolatban megélt "nehézséget" és jónéhányat az elkövetkezendőkből is.
A műsoron kívül ajándékokat is adtak ám a hölgyek. Hát, amilyen üdvözlőlapot Klára készített nekem, olyan tuti nincs senkinek!!! Gondolta a kis leleményes nőszemély, hogy ő farigcsál egy verset. Ez lett belőle:

Itt van Imoláé is, persze! :)

Szerintem rém vicces, és eredeti. Rajta kívül még biztos nem jutott eszébe senkinek sem egy hernyót belecsempészni egy anyák napi versbe! :)

És végül.... Tegnap vacsoránál a táncra terelődött a szó. Elég hamar a keringőre, és pontosabban a szalagavatói keringőre. Zita persze - aki már mindent eldöntött az életével kapcsolatban az elkövetkező harminc évre vonatkozóan, beleértve gyermekei nevét és az esküvői tortája színét - már mondta is, hogy melyik számra szeretne és hogyan táncolni. Odarángatta húgát, Emmát - akiről kiderült, hogy az egyik osztálytársa (fiú!) már megtanította őt keringőzni (vajon miért, de most komolyan? és ő honnan tudott?!), hogy legyen a partnere. Zoli ott vigyorgott rajtuk, hogy Emma tud keringőzni, Zita meg csak ráncigálja szegényt, a maga szögletes, vívó-mozdulataival. No, nem kellett sok ahhoz, hogy mi is (megpróbáljunk) táncra perdüljünk/ni Zolival. A vége mégis az lett, hogy Zoli és Zita táncoltak. Mi tagadás, nekem már gyúródott is a gombóc a torkomban..... milyen hamar itt lesz a szalagavatója!!!! (4 év) És te jó ég, de gyönyörű lesz!!!!!

London

Amikor felvetődött és megformálódott bennem a gondolat (kb. tavaly novemberben), hogy Emmának egy utazást kellene ajándékozni a következő születésnapjára, felhívtam Vera-barátnőmet, Emma keresztanyukáját, hogy megkérdezzem, mit szólna egy olyan tervhez, hogy ő, a lánya Sári, Emma és én Londonba mennénk együtt? Szinte még végig sem mondtam, Vera már rá is vágta: rendben!

Akkor már "csak" meg kellett szervezni - a nagy napig titokban -, bevonva a Nagyszülőket és a Keresztapát is. Ja! Persze Zoli helyeslése is szükséges volt, de elég hamar megkaptam. :)

Február végén, amikor Emma számos köszöntése közül a keresztszülőset tartottuk, végre lehullt a lepel a nagy titokról!!!! Onnantól pedig elkezdődött a készülődés! Addigra a repülőjegyeket és a szállást már lefoglaltuk - már csak az ott-tartózkodást kellett a lehető legideálisabban kiötölnünk.
Ami nem volt egyszerű, tekintve, hogy kevés ott-töltendő idő állt a rendelkezésünkre, távoli reptereken szálltunk le és fel, későn érkeztünk és későn indultunk (későn, nem KÉSVE!!!! :) ), és valahogy sejtettük, hogy nem mi leszünk az egyetlenek, akiknek az az ötletük támadt, hogy a május-1-jei hosszú hétvégét Londonban töltik. (Persze, nem "mazochizmusból" választottuk pont ezt a hétvégét - ezt lehetett suliból való kimaradás nélkül megoldani, ami azért fontos szempont volt, főleg, hogy a síeléssel már "ellőttük" az igazolható napokat).

Az utazás előtt pár nappal már szinte folyton a telefonon lógtunk Verával, hogy mindent kitaláljunk, megszervezzünk, pontosítsunk.... Indulásra teljesen összeállt a kép.

És onnantól kezdve.... Hát, tulajdonképpen három nap tömény mosolygást/vihogást/kacarászást/nevetést/röhögőgörcsöt töltöttünk együtt. Tényleg, erre az utazásra nincs találóbb szó, mint az, hogy vidám volt!

Már a repülőtéren teljesen felszabadultunk, a repülőn csak folytattuk, és a stanstedi reptéren minket váró - magyar- taxist is kacarászva vártuk. És ez így folytatódott három napon át.

Rengetegen voltak mindenhol, a (tömeg)közlekedés néha stresszelt is minket rendesen a két folyton pusmorászó-vihorászó nőpalántát terelgetve, de legalább ment a metró (előtte és utána sztrájk volt), és egyszer sem tévedtünk el, sőt, a csajokat sem hagytuk el.

Szerintem nagyjából mindent megnéztünk és bejártunk a "kötelező gyakorlatok" közül, de semmiképpen sem szerettük volna agyonhajszolni Emmát és Sárit - bízva abban, hogy ez úgyis csak egy "kóstoló" Londonból, lesz még alkalmuk visszatérni remélhetőleg. Szóval voltunk persze a Big Bennél, a Parlamentnél, a Buckingham palotánál (a lányok nagyon reménykedtek, hogy "valaki", mondjuk a királynő, majd csak "kikukucskál", ezért nézelődtek ott jó darabig, de aztán "csalódniuk" kellett.... ), bejártuk a Towert, felmentünk a London Eye-ra és fotózkodtunk sok-sok "sztár" mellett a London Tussaudsban, meglestük Nelson admirálist a Trafalgar Square-en, rápislogtunk a nagy neonokra a Piccadilyn és hosszasan elidőztünk a Covent Gardenben, mindeféle vicces utcai mutatványosokat nézve. De szántunk időt szuvenír-válogatásra, egy-két boltra is, az emeletes buszon való ide-odautazgatásra, és persze ettünk-ittunk jókat steakhouse-ban, dinerekben, roppant gusztusos "önkiszolgálókban", fish'n'chips-esesnél (de nem fish'n'chipset), igazi angol reggelizőben és jó kis kávézóban. Áldottuk az eszünket, hogy mindenhová előre lefoglaltuk a belépőket, illetve a London Eye-nál még "elsőbbségi" extrát is fizettünk, mert így ezeken a helyeken legalább nem álltunk sorba (néha a metrónál, illetve egy-egy étteremnél viszont igen, és ott lemérhettük, hogy a lányok mennyire "türelmesek".... ).

Az időjárás amolyan angolos volt. Kaptunk mindenfélét. Első nap esett (de mivel előre tudtuk, megpróbáltuk arra a napra időzíteni a "benti" látnivalókat), második nap borús volt csak, harmadik nap pedig sütött a nap és fújt a szél. Melegünk, na, az nem volt.

Kék kiemelés kékszemű leánykámmal
a Tower Bridge előtt

Trafalgar Square - az égtől nem messze
Nelson admirális

Nagy kedvenc: az emeletes busz!!!!

Keresztanya-keresztlánya,
nagy vidámságban

Egy megértő férfiú.... :)

Emma szépséges tekintete
London "szemén" (szemében?)

A királyi család és két aranyos turista

Underground

"Paparazzi" felvétel a két leányzóról a
Covent Gardenben, egy utcai "performanszot"
csodálva

Igazi turista-kép a "muszáj"
kategóriából....

Anya-lánya, fejünkből a Big Ben nő ki

Pubba (sajnos?!) nem jutottunk el,
de láttunk ilyen szépeket (is)

Ez elméletileg Emma születésnapi ajándéka volt, de tulajdonképpen úgy éreztem, hogy az enyém is. Igazi (fel)üdülés volt ez a három nap. A jókedv állandó kísérőnk volt, Verával jól kibeszélgettük magunkat, ami nagy kincs, tekintve, hogy már évek óta Balatonfüreden laknak, ami nem teszi egyszerűvé a gyakori találkozást (de azért elég jók vagyunk, még így is, szerintem), és a sok gyaloglás ellenére is pihentető volt az egész, mert "csak" egy-egy gyerekkel voltunk, ráadásul nem kellett konfliktusokat kezelni, nem volt szükség fegyelmezésre.

Ezalatt Zoli itthon jól "menedzselte" a másik három hölgyeményt, akik közül a legidősebb gyakorlatilag mást sem csinált, csak tanult, töri-viszgára készülve, az ikerpár pedig hol játszott (Lego/Barbie), hol olvasott - mert nagy örömömre, Imót is elkapta a Harry Potter olvasóláz!!!!

Zita azt mondta nekem, hogy teljesen kisimultam az út során. Jó, valószínűleg azért is fogalmazott így, hogy utána azzal folytathassa, hogy "Anya, menjünk el mi is kettesben egy külföldi nagyvárosba!" : ) De ettől én még tényleg úgy érzem, hogy kicsit kivasalódtak az idegeim.

Örülök, hogy elutaztunk, örülök, hogy ebben az összeállításban utaztunk el, és remélem, hogy vár még ránk sok ilyen élmény!!!!