Pages

2010. február 27., szombat

EMMA 8

Bármilyen hihetetlen is számunkra, szülők számára, felvirradt hát ez a nap is: Emma, a mi édes, aranyos, tündéri és bűbáj Emma-babánk 8 éves lett!!!! (Illetve még van pár óra a pontos időpontig, 15h25-ig).

Már tegnap este (na, jó, éjjel) előkészítettünk mindent:
Tavaszias díszítés került már az asztalra, hiszen már itt kopogtat a megújulás évszaka... De főleg a kék volt most hangsúlyos. Az alapötletet Emma ajándéka adta, ami kék. De még inkább az, hogy Emma szeme valami olyan gyönyörűséges kék, hogy hajaj! "Kökényszemű" - sokáig így hívta őt Apu. És kisebb korábban sokat énekeltük Gryllus Vilmos: "Kék a kökény, kék a káka" kezdetű nótáját is. Emma olyan kék.... Kék, mint a ragyogó nyári nap ege. Kék, mint a boldogság madara.... Emma, akit annyira vártunk már, hogy még a szülést is indították... Emma, akiről már akkor tudtuk, hogy Emma lesz, amikor Zita is csak négynapos volt... Emma, a mi lányunk, a mi kis aranyos leányunk....

Reggel sokáig aludt. A többiek már mind felkeltek, megcsodálták a terítést, megírták a közös üdvözlőlapot. Meggyújtottuk a gyertyákat, majd elfújtuk, mert a kis virágnak középen már melege volt.
Tébláboltunk... Emma meg csak aludt, aludt, aludt..... Egyszer azért csak felkelt....

Kissé kábán nyitotta ki az ajándékát, de nagyon örült neki (egy egészen egyszerű, KÉK, CD-lejátszó), rögtön ki is próbáltuk.
Közben reggeliztünk: ő persze a kifejezetten az ő megörvendeztetésére sütött (múlt éjjel) kakós csigát....
Aztán megcsördült először (de nem utoljára a mai napon) a telefon. A túlsó végén egy köszöntő...
Még nincs vége a napnak... Mindenesetre: BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, EMMA!!!!!!

2010. február 26., péntek

"Bársony" nap

Nem tudom, hány eléggé "öreg" olvasóm van, aki még ismeri a Velvet Undergroundot, netán hallgatta is, még fiatalabb korában. Talán Lou Reed neve az inkább maibb "csirkéknek" is mond valamit... :-) Lényeg a lényeg, a Velvetnek van egy nagyon kellemes, kicsit andalító, mégis napsugaras száma, a "Sunday morning", Lou Reednek pedig egy csöppet melankólikusabb hatású, mégsem igazán szomorú "Perfect day" című száma. Nna, a tegnapi napunk, ötösben, csajoknak, valami ilyesmi volt, mint ennek a két dalnak az ötvözete. Vagy olyan, mint ez a fotó, ami mostanság s kedvencem, mert annyi minden van rajta, amit /akit szeretek: napfény, nyugi, szeretet, mosoly és harmónia.
Igaz, itt is hiányoznak fontos személyek, ahogy tegnap is sajgott Apa nevű kirakós-darabkánk ahhoz, hogy teljesen tökéletes legyen a kép.

Bár nem keltünk túl későn, sokáig pizsamában maradtunk, társasoztunk, fodrászosat játszottunk. Amíg én összedobtam egy gyors ebédet, a csajok előszedték a néptáncos bőröndkéjüket, tele, Jutka Mama által varrt, pörgős szoknyákkal, beöltöztek és bekapcsolták a Kolompost és egy nagyot néptáncoltak, koreográfiákat is kitalálva. Teljesen leesett az állam.

Javasoltam ugyan programot is, de az itthon maradás mellett döntöttek. Délután azért elmentünk egy-két különórára (a vívás pl. most nem maradhat ki!!!), de valahogy most az is lazán ment, könnyedén, mint kés a vajban....

Estére végre befutott az olyannyira hiányolt családrészecskénk és vidám vacsit költöttünk el együtt.

Remélem, a nagyon hosszúra sikeredő hétvégénk többi napja is ilyen kellemes lesz, bár kétlem, hogy mind ilyen nyugis (különös tekintettel Zita versenyére...).

2010. február 24., szerda

Szolgálati közlemények

1. IGEN!!!!!!
Nincs reménytelen eset, csak türelmetlen tanár.... Kitartóan próbálkoztam, vacakoltam, bütyköltem, és remek "tanáraim" (köszi Kinga, köszi Vera!) összes tanácsát követtem és vééééégre sikerült a videókat rendesen feltenni a blogba! Tehát most már ott van Emma a zongárájával (a megfelelő bejegyzésnél) és a teniszével is (ugyancsak a megfelelő bejegyzésénél). Ah, ezek az élet apró örömei.... Pedig ma még egy kicsit neki is búsultam, mert egyszer csak nem sikerült a bejegyzéseimhez férkőzni. Ennek is utánanéztem, és végül a francia hibabejelentőnél akadtam rá, hogy ez eléggé általános volt ma. Biztos valami karbantartás.

2. Megkövetem drága Emmácskámat... Méghogy iskolaundoritisz!!!! Hörghurutja van szegénynek; antibiotikumra fogta a doktor néni. Sőt, még mindenfélével ijesztgetett engem... Úgy, mint várható rohamokról, mármint köhögőrohamokról - ezért még valami csillapító-kúpot is felírt, a biztonság kedvéért. No meg kaptunk kórházi beutalót is, mert hátha arra is szükség van. Ehhez képest Emma nyugodtan és hosszan aludt, készségesen nyeli az orvosságot, komolyabb unszolásra ugyan, de issza a kálciumot, vígan teszi magára a hideg párásító-maszkot (sokat segít is ez a kütyü!!!), jó az étvágya és nagyokat játszik. Én továbbra sem látom ennyire komolynak a dolgot, de nem én vagyok a szakember ("csak" anya...). "Jókor" lett beteg, szegény, holnaptól még suli sincs.... És igen, Vivi, már megint ugrott a látogatásunk! Babákhoz nem vinnénk ilyen köhögést. de ezt már megbeszéltük.

3. Hogy nekem se legyen minden fenékig tejfel, rólam meg kiderült tegnap este, hogy mindenféle fűre és fára érzékeny és/vagy allergiás vagyok. Történetesen az utcánkban lakik a város (egyik) legjobb allergológusa, és történetesen jóban vagyunk, így aztán tegnap bekunyeráltam magam hozzá, mert van valami randaság az arcomon is. Hogy az arcomon mi van, még nem tisztázódott, de ha már ott voltam, csinált allergia-tesztet is. Hurrá! Most már értem, hogy miért fújom folyton az orrom, ha a szabadban vagyok!

2010. február 23., kedd

Ilyen, amikor zsúrja van

Ilyen, amikor a vicces, újragyulladós, gyertyákat próbálja elfújni. Újra és újra. A többiek egyre nagyobb derültségére.... (Érdekes: szerintem mindenki látott már ilyen gyertyát, mégis olyan nagy vidámságot teremtett, mintha először élnék meg ezt a poént...)

Ilyen, amikor a medencés buli kellős közepén van: labdázik (és rohan), játszik önfeledten, boldogan. (Az pedig már csak az én bajom volt, hogy a frász tört ki végig: ki fog elcsúszni, lábat vagy nyakat törni... De velünk, vagy legalábbis Emmával, voltak az Égiek...)


Ilyen, amikor ujjongva meséli, hogy milyen fantasztikus ajándékot kapott - már megint!!!! - a keresztapjától, Lacitól: egy hét lovastábort!!! (Igen, Lacinak mindig ragyogó ajándék-ötletei vannak, és sokszor még csak nem is kell "súgni" neki!)
És ilyen, amikor megkapja kis barátaitól (köztük igen sok fiú...) az ajándékokat. Pontosabban talán: ajándék-hegyeket!!!! Annyit kapott a drágám, hogy szerintem lehetetlenség ekkora mennyiséget rögtön "megemészteni". El is raktam egy részét, "inségesebb" időkben majd elővesszük és nagyon fog nekik örülni ismét!

"Mérlegként" a múlt szombati buliról: nagyon jól sikerült, a medencés buli és a csúsztatott palacsinta tortának álcázva, két tuti tipp! Bár sokan eljöttek, jó páran nem tudtak (lebetegedtek, más, előre leszervezett programuk volt és főleg: sokan elutaztak, mert ez a hét csütörtökje és péntekje a "síszünet" suliban, így aztán többen csináltak belőle egy teljes hetet). Ezért aztán beígértem Emmának, egy kisebb szabású pótbulit, majd a névnapja környékén, az udvarban. De egy biztos: ajándékot nem hozhat senki, kizárólag csak egy darab palántát Emma konyhakertjébe. Így lesz ez egy palántázó palánta buli! Mert még egy ekkora (vagy akár kisebb) adag ajándék már erős, de nagyon erős, túlzás lenne... (Így is gondolkozom, hogy nyitok egy játékboltot, vagy legalább is egy kreatív sarkot... :-) ) 
Még egy "eredménye" lett, sajnos, a bulinak: Emma elkezdett köhögni. Szerintem ötvözi ezt egy komoly, kétoldali iskolaundoritisz nevű súlyos betegséggel..... Azért, biztos, ami biztos, most elmegyünk és utánajárunk a dolognak a doktor néninél.... 

2010. február 22., hétfő

Ilyen, amikor teniszezik

Röpte közben...

Majd még az is biztos fog menni, hogy ezt rögtön a bejegyzésben lehessen látni... :-(

Szóval Emma és a tenisz... Ez egy érdekes történet...
Valamikor, nyár közepén, azt mondta, hogy ő most teniszezni szeretne. A kézilabda iránt is vonzódik, de az egyelőre elég a suliban. És akkor megtaláltuk Gyurit, a nagyon kedves, fiatal teniszoktatót. És Emma elkezdett hozzá járni. Hetente legalább kétszer, de lehetőség nyílt rá, akkor többször. És kitartóan ütögette a labdát. Szerencsénk volt a gyönyörű és száraz ősszel: egy edzés sem maradt el eső miatt, sőt, inkább hőségben gyűrte végig a teljes órákat! És amikor végül csak beköszöntött a csúnya idő, akkor már "sátorban" folytatta tovább a szorgalmas tanulgatást. Én meg csak néztem, hogy milyen szépen fejlődik, hétről hétre. Már alapvonalról is át tudta ütni, már röptézni is elkezdett, már odaért a labdához egész pályán, stb... És mindezt mosolyogva, Gyurival nagy cinkosságban.

Aztán, decemberben, volt egy hullámvölgy, amikor nem annyira akaródzott neki menni. És miért? Mert az ő oldalán túl sok labda volt, Gyuriéhoz képest, mert ő nem elég ügyes... Mondta ő. Ezt elmeséltem Gyurinak. Aki kiakadt. És ekkor elárulta, hogy a tenisz-telep összes edzőjének feltűnt már... Többen "kérték" Emmát.... Nahát.... Ettől kezdve, Gyuri próbálta picit még jobban megvariálni az edzéseket, "meccsezett" Emmával. És közben felajánlotta, hogy van egy olyan edző, aki a nyakára jár Emma miatt, úgyhogy, ha gondoljuk, egy kis társaságot és változatosságot biztosítva Emmának, kipróbálhatjuk azt a másikat is (vele párhuzamosan, persze). Emma belement, és tetszett neki a másik edző edzése is. Az meg pláne, hogy más kislányokkal is együtt játszhatott. Aztán az történt, hogy a két edző gyakorlatilag "összeveszett" Emmán....

Most próbálunk kitalálni valami megoldást, ami mindenki számára megfelelő. Időközben, Emma újra teljesen belelkesült a teniszért. Azt látom rajta, hogy legszívesebben minden nap menne. És az óra végén azt mondja: már vége is? És egyre többet és gyorsabban fejlődik. Nem nagyon túlzok, amikor azt mondom, hogy szinte már nem telik el olyan edzés, amikor egy edző, vagy szülő, oda ne jönne és ne méltatná ügyességét. A poén az, hogy Emma ezt egyáltalán nem realizálja. Egyszerűen csak élvezi ezt a sportot (is). És itt vagyunk mi, szülők, akik persze, nagyon büszkék vagyunk, de nem igazán tudjuk, hogy merre induljunk el. Mert van ugye az egyik oldal, aki azt mondja, hogy nagy tehetség van a kezében, bele kell húznia és remek versenyző lehet belőle, szinte pillanatok alatt. És van a másik oldal, aki ugyan nem vonja kétségbe Emma tehetségét, de azt mondja: kicsi még, élvezze egyelőre csak a játékot, kötelezettségek nélkül. Mi, most ez utóbbi felé hajlunk. De ott van azért a kisördög.... Főleg, hogy Emma tenisz-igénye is növöget...

Még hozzátenném: egyébként még hetente kétszer atletizál ( az Ikrekkel együtt...) és készer jár külön tornára a suliban, amit imád. Ja! meg egyszer a suli-kézit is látogatja. Ahol azt mondja a torna tanár, hogy készüljünk fel: az év végén, amikor eljönnek megnézni őket a helyi (igen jó) klubból, könyörögni fognak érte.... Emma csupa izom és könnyedség. De elszántság is. No meg szerénység. Remek sportkoktél....

2010. február 19., péntek

"Bunki"

A múlt hétvégén, szombat délután, Zoli elvitte Zitát lovagolni, a három "Kicsi" itthon maradt velem. Elég sok teendőm volt. De nem is nyaggattak, mert ők hárman játszottak: összeszedték a ház összes pokrócát és ágyterítőjét és, az Ikrek szobájában, egy teljes "bunker-rendszert" építettek. Ami alá aztán bebújtak, ki-ki a saját sátorszerűségébe. És csak úgy röpködtek a "Mondjuk, hogy..." kezdetű mondatok, szárnyalt a képzelet, ezerrel dübörgött a szerepjáték, és feleslegesnek tűnt minden, körülöttük hegyekben álló, "kész" játék. Ilyenkor (is) gondolom azt, hogy milyen jó, hogy ilyen sokan vannak, ilyen kis korkülönbséggel. Kicsit hasonlít ez egy aprócska vegyes ovis csoportra. És talán ezért van meg az a szerencsénk is, hogy nem nagyon tartanak igényt "virtuális" játékra: a számítógépen nincs is játékunk (soha nem is ülnek elé, csak Zita most már, az utóbbi időben, amióta informatikát is tanul), nincs Nintendonk, Play Station-ünk, PSP-nk és egyéb, számomra értelmezhetetlen rövidítésű kütyünk. Nem azért nincs (vagy nem csak azért nincs), mert nem engedjük meg, hanem azért, mert - szerencsére - nincs rá igényük. Hiszen ott van a sok pokróc és főleg: ott vannak ők egymásnak. (Persze egy Nintendo sosem húzná meg a hajukat, sosem visítana a fülükbe és nem rombolná le a Lego-házukat, az tény.... dehát ez a testvérek "velejárója", úgy tűnik...)

Gyereknap februárban

Zoli tegnap azt ígérte, hogy csak nagyon későn fog hazaérni. Csütörtökön már kezd fáradni a csapat, ilyenkor a legnehezebb rávenni őket bármire, legyen az leckeírás, gyakorlás (hangszeren), rendrakás vagy akár csak a fürdés. De tegnap kicsit jobb volt a helyzet. Emma kivételesen bent maradt a napköziben és ott minden leckével végzett. A zongorához is odaült első szóra. Zitának nem volt sok írnivalója. És mindannyian melegszendvicsre vágytak. Nem vitáztak (túl hangosan), nem tépték ki egymás haját és még csak abból sem rendeztek jelenetet, hogy még mindig nem találták meg a tévé távirányítóját, immár jópár napja (biztos nem a legjobb módszer, de ezt találtam ki arra, hogy nehogy "véletlenül" bekapcsolják és ott maradjanak előtte...).

Ezért aztán, azt találtam mondani, hogy "ha gyorsan megfürödtök, akkor ehetitek a vacsorát a tévé előtt" (na, a tévénézést is erősen kontroll alatt tartom, de az előtte való evés meg aztán végképp' nagyon kivételes...). Minden túlzás nélkül: mire az utolsó hangok kijöttek a számból, már volt olyan gyerekem, aki a kádba mászott be, levetkőzve... Nagy lelkesen, nagy összhangban, szófogadóan zajlott az amúgy ritkán ilyen ideális fürdőzés.... Beszálltak könyörgés nélkül. Bedobták a szennyest a tartóba. Nem fröcskölték csurom vizessé egymás haját. Nem ittak a fürdővízből. Nem locsoltak ki több vödörnyire valót a kádból. Kijöttek első szóra. Felöltöztek első szóra. A saját cuccukat vették fel. Mennyei volt.

És kijöttek, illatosan, vidáman, leültek az addigra már megterített kisasztal köré, kiválasztották  -harc, visítozás és hajtépés nélkül!-, hogy melyik filmet szeretnék megnézni. Az alkalomhoz illő című filmnél döntöttek: "Bűbáj". Vidáman elnyammogtak egy nagy adag melegszendvicset, egy kazalnyi zöldséggel.
A "hab" a tortán az volt, hogy kérésükre még pattogatott kukoricát is pattogtattam nekik, desszert gyanánt. Az időközben befutó Zoli csak lesett, hogy mi folyik itt.... Aztán ő is beült közénk (ja, mert a legjobb része mégis csak az volt, hogy én is végig velük moziztam, ugyancsak ritkaság, sajna), ölébe vette egy tányért, pár melegszendvicset, és nézte a filmet, Imó ölelő karjaiban...

Hát ezért gondoltam, hogy ez olyan volt, mint egy gyereknap.

Betty Mama

Anyukámnak ma van a születésnapja. A... 25. Lélekben, tuti. Néha úgy érzem, hogy ő a fiatalabb. Lendületes, határozott, szép és mindig ápolt, igényes és csinos. Sőt, sportos is! Hetente egyszer úszni jár, kétszer rendes tornára, kétszer pedig gyógytornára (nos, az nem a kora miatt van, hanem hát egy éve már, hogy magára borította a ruhásszekrényt Párizs egyik szállodájában... azt egy húszéves sem bírná jobban...). Minden héten meglátogatja a fodrászt. Rendszeresen járnak Apuval színházba, komolyzenei koncertekre. Olyannyira, hogy erre a születésnapjára azt az ajándékot kapta nem kevésbé fiatalos és lendületes Apukámtól, hogy eltöltöttek két napot Bécsben, amit egy opera-előadás köré szerveztek: José Cura (Anyu kedvenc operaénekese) szerepelt a Toscában....

A teljes, családi ünneplést vasárnapra tervezzük. Ma csak egy nagy csokor tulipánnal köszöntöttem őt. No meg azzal, hogy megkérdeztem, van-e kedve bábszínházba jönni Klárával, Imóval és velem? És volt kedve!!! Apu viccelődött is: ő Toscára viszi Anyut, "te meg elviszed a kis Bettykét a Bábszínházba... Mit néztek meg? A Csizmás Kandúrt? Ó, annak biztos örülni fog!!!"

Az úgy volt, hogy néha nagy szükségét érzem, hogy kiragadjam a két "Kicsit" a hétköznapi rohanásból, sodródásból, és csak velük, csak nekik való programot csináljak. Ezen a héten is kezdtem észlelni azokat a jeleket, amiket főleg Klára tud produkálni. Hogy nagyobb és koncentráltabb anyai odafigyelésre van szüksége. Nem csoda hát, hogy majd kibújtak a bőrükből, amikor mondtam nekik, hogy pénteken "kiveszem őket az oviból" és műsorra megyünk. Amikor először kérdeztem a hét folyamán Anyut, hogy van-e kedve csatlakozni, akkor még lett volna valami más elfoglaltsága, így nemet mondott. De aztán tegnap, tapasztalva a Kicsik lelkesedését a külön-program miatt, már azt kérdezte, hogy késő-e már mást válaszolni? Állítólag lemondtták az elfoglaltságot.... Persze, hogy nem volt késő, hiszen legfeljebb vettünk volna egy "ölbe-vevős" jegyet. De aztán volt még rendes jegy is. Így esett, hogy ma délelőtt, négyesben, a szülinapos Mama, a két "szabadnapos" unoka és egy boldog anyuka, megnéztük a Csizmás Kandúrt.

Utána még a Mc Donald's-ban is voltunk (igen ritka esemény a családban), mert ha lúd, legyen kövér! (bár ebből már Anyu nem kért...)

Boldog Születésnapot, Anyukám!

Ilyen, amikor zongorázik

Előrebocsátanám: NEM a zongoránk szól úgy, mint egy elhangolt elektromos gitár, hanem a gépezet, amivel felvettem a dolgot, na az nem csúcs-szuper (de legalább van... kölcsönbe').

Ennek fényében, mást (és nem a hangzást) kell észrevenni és értékelni ezen a felvételen. Tehát, Emma, aki szeptemberben még a hangok nevét sem ismerte a zongorán, aki zenei tanulmányainak első idejét azzal töltötte, hogy megpróbálta megérteni azt, amit Larissza néni erős orosz akcentussal próbált neki magyarázni, aki olyan oktatóhoz került így, aki a legnagyobb hangsúlyt az alapozásra fektette - ez aztán azt is jelentette, hogy jó ideig még a billentyűkhöz sem nyúltak, csak kar-, csukló- és ujjtartást gyakoroltak-, aki olyan izgulós, hogy még a zongora tanár néni előtt is szorongott.... nos, Emma mostanra két kézzel játszik, méghozzá a két kéz különböző ritmusokat, különböző dallamokat, különböző időben.... Szóval, ez a nagy szó!

HAHAHA! És mert itt kéne jönnie a kisfilmnek... Amit képtelen vagyok beszerkeszteni! Heeeelp! Talán majd este, amikor hazajön Apánk..

2010. február 17., szerda

Készülődés

A múlt hét közepén elkészítettük a meghívókat. Én megszerkesztettem, Zoli kinyomtatta, szétvágta, összeragasztotta őket. Az ünnepelt címezgetett. Aztán ránézett gyönyörű szemeivel Zolira, és azt kérte: "Apa, nyomtass ki még kettőt, légyszi!" Majd sorolta, hogy kiket hívott már meg. Majd ismét odasündörgött Apához: "Apa, nyomtass ki légyszi még kettőt!" Zoli mosolygott, de persze megtette. A harmadik ilyen kérésnél sem tudott nemet mondani, csak csendesen megjegyezte: "De édesem, nem a Csendes-óceánt béreltük ki, hanem csak egy családi uszodát!" És ment nyomtatni, vágni, ragasztani....

Ennek már néhány napja, és aggódva lesem a telefonomat: van-e, aki nem tud jönni... Mert úgy szeretném, hogy mindenki ott legyen, akit ő szeretne...

A következő jó pár nap róla fog szólni. És akkor a bejegyzéseim is.....

2010. február 16., kedd

Farsang háromszor

Krónikási "kötelességemnek" érzem, hogy rögzítsem a tényt: idén is volt farsangunk. Bár túl sok extra hozzáfűznivalóm nincs.

A jelmezek.... Hát, több éven át volt bennem elszántság, hogy saját magam készítsem gyermekeim jelmezét. De lássuk be: nincs meg az a kézügyességem, amivel az általuk megálmodott szépséges csodákat elővarázsolhattam volna. Két évvel ezelőtt Zitának halacska-jelmezt fabrikáltam hosszú napokon és éjeken át. Szép is lett, de azt mondta, hogy kényelmetlen volt. Aztán készítettem egyszer Emmának is egy pompás pillangó-szárnypárt. Tetszett is Emmának, de hamar lecserélte a simább, "gyárira", ugyanis ezekkel a szárnyakkal nem fért ki és be az ajtón, továbbá mindent és mindenkit elsodort vele. Tavaly már csak odáig merészkedtem, hogy Zita fehér cicanadrágjára virágocskákat varrogattam, hogy tavasztündéresebb legyen. Na, azzal nem is volt gond...

Idén, időben elkezdtem a közvéleménykutatást: ki mi szeretne lenni? A Kicsiknél bíztam abban, hogy a Karácsonyra kapott jelmezeknek majd elcsábulnak: Imó egy aranyos (H&M-es..) tündér jelmezt kapott a csepeli Jézuskától, Klára pedig egy hercegnőset (vagy valami olyasmit, ugyanonnan). Klára benne is volt, hogy magára húzza a rózsaszín csodát, kesztyűvel, csillogó, szemet takaró álarccal együtt. Imó viszont eltolta a tündéri lehetőseget a következő évre, és inkább ismét cica akart lenni, ahogy tavaly. Előhúztam tehát a jelmezes dobozból a fekete macskajelmezt. Még pont jó volt rá. Teljesen gyári holmi, de már harmadjára boldogítja valamelyik leányzómat. Emma ismét angyalka szerepben szeretett volna tündökölni, ahogy a tavalyi karácsonyi ünnepségen (a tavalyi farsangon meg tündér volt.. ha! micsoda változatosság! de úgyis csak egy a lényeg: ő boldog legyen abban, amiben van!). Itt a szárnyak és glória beszerzése volt csak kihívás, de ezúttal a Játéksziget sietett segítségemre, potom áron... A ruha pedig: hát az én fehér strandruhám pont jó lett! A hajacskát bodorítottam még a farsang reggelén hajsütővassal, hogy angyali loknik omoljanak alá amúgy is angyali pofijú és tekintetű lánykám vállára... Zita pedig cowgirl (a cowboy női verziója, teljesen magyarul: "tehenész lány") szeretett volna lenni. Ehhez is adott volt a legtöbb dolog: farmerja van. Hegyes orrú "cowboy" csizmája pedig Anyának van, az pedig majdnem jó rá, alig nagy.... Kockás, favágó ing is akadt a családi ruhatárban, és tulajdonképpen mellény is lett volna, ha nem lóg egy gyerekméret közvetlen az angyalszárnyak mellett a játékboltban, épp a cowboy-kalap alatt.... Pisztoly is lett, csak lasszót nem gyártottunk a farsangokat megelőző nagy összevisszaságban, pedig az lett volna a legautentikusabb....

A Kicsik múlt csütörtökön buliztak, zárt körben, délelőtt. Vidáman jöttek haza, de különösebb részleteket nem sikerült kihúzni belőlük, azon túl, hogy jó volt és hogy az óvó nénik (helyi szokás szerint) ismét előadtak egy színdarabot, ami nagyon tetszett nekik. A Nagyok farsangja másnap volt. Ebből láthattunk, mis szülők, egy falatkát, mert 8-tól 9-ig (friss farsang, kérem szépen!!!!) volt a felvonulás, meg egy kis műsor. A többi itt is zárt ajtók mögött zajlott, délelőtti buli volt ismét. Megint csak azt tudom mondani, hogy a lányok nagyon élvezték, meg állítólag mindenféle versenyek voltak (pl.: becsukott szemmel egymás pudinggal való etetése Zitáéknál, egyre kisebbre összehajtott újságpapíron való páros táncika Emmáéknál), de aprólékos részletekhez itt sem jutottam hozzá.

És hogy miért háromszor szerepel a farsang a bejegyzés címében? Mert szombaton pedig mi, szülők, voltunk hivatalosak farsangi mulatságba! Bár, a mulatság része inkább itthonra jutott, a felkészülés során.... Téma volt a felnőtt-bulihoz: matrózok és matrónák... Mondtam Zolinak, hogy sokkal viccesebb lenne, ha ő lenne a matróna és én pedig a matróz. Ráállt, sőt utána is olvasott, hogy kik is voltak a matrónák! Kissé igénytelen, erélyes, nagydarab nőnek készült beöltözni... Hát, sikerült... Jutka mama is segített: gyártott neki nagy melleket és melltartót gyereksapkákból és sálakból. Erre felvett Zoli egy nagy, virágos inget és Anyukám egyik kötényruháját (persze nem teljesen érte körbe, de attól volt még jobb), no meg egy kötött mellényt. Ehhez sízokni és bakancs jött, levágott ujjú kesztyű és nagy gyűrű. Fején a haj lenyalva, arcán persze elnagyolt smink, pirospozsgás orcákkal. Ide-oda dőltünk a nevetéstől, amíg felöltözött... Az én szerelésem sem volt rossz, mert én pedig egy matróz-csíkos pólóhoz varrtam egy-egy harisnyadarabot. Az fedte a "karom" kiálló részét, ahová Zoli "tetkókat" rajzolt. Utána pedig kitömtek zoknival: a karomnál és a vállamnál. Volt bő fehér nadrágom (Zolié...), csíkos zoknim, Crocs-papucsom (jobb híján), tengerész-sapkám, pipám és rajzolt borostám.

Ja, a buli nem volt valami nagy szám.. De sebaj, amíg odáig eljutottunk, addig rengeteget szórakoztunk.

Fényképek nincsenek. A Kicsiknél elfelejtettem reggel vinni fényképezőgépet, amikor beöltöztek (pontosabban bekészítettem én a gépet a táskámba, csak a táskámat hagytam otthon...), délre pedig, amikor mentem értük, már visszaöltöztek "civilbe", a macskabajuszt is lemosták.... Sebaj, volt olyan szülő, aki fotózott, majd felteszik a netre, én meg majd leszedegetem onnan, csak ez még nem történt meg. A Nagyoknál vittem gépet, majd a suliban észleltem, hogy lemerült az eleme.....Szerencsére voltak nálam jobban készülő anyukák, így várom Vali képeit, mert volt olyan drága, hogy az én lánykáimat is megörökítette. Tehát ezt is pótolom majd. Szombatra pedig már elem is volt, kép is készült, csakhogy Zoli kifejezetten megkért rá, hgy ne tegyen őt fel nőként a netre/blogba. Hát így jártam....

2010. február 15., hétfő

Zita döntése

Zita már nagyon készült. Olvasgatott Párizsról, mesélte is nekünk, hogy miket jegyzett meg. Nagy útra készült: az én drága szüleim azt adták neki ajándékba a 10. születésnapjára, hogy elviszik őt magukkal Párizsba. Anyukám és Apukám nagyon egyenlőség-pártiak. Annak idején, amikor Zsófi unokahúgom (ma már 21 éves komoly egyetemista) 10 éves lett, "felmarkolták magukkal", és az akkor 20 éves unokatesómmal (aki szüleim keresztlánya) elvitték őt Párizsba, világot látni. Aztán jött Dani, Bátyámék második gyermeke, és az ő tizedik születsénapjára is jutott egy utazás (talán Barcelonába, a focicsapat miatt). Aztán persze Zoli(ká)éra is, két évvel később (London, Zolika Beckham-rajongó...). Ezért aztán most, hogy Zita is tízéves lett, "természetesen" neki is "jár" egy út... :-) Zita egy darabig viszolygott a repülőre-szállás gondolatáról, de aztán legyőzte őt a kalandvágy. Párizst vagy Genfet jelölte meg álomcélul (no meg Sydney-t, de arra valahogy nem voltak kaphatók a nagyszülők... :-) ). Kiderült, hogy Apunak február végére be lett ütemezve egy párizsi konferencia, Zitának pedig pont azon a hétvégén van csütörtöktől iskolai síszünet. Pompás! Anyuék megvették a repülőjegyet és lefoglalták a szállást. Zita pedig készülődött, nagy lelkesen.

Múlt hét csütörtökön, a folyamatosan málló esőszerűség miatt, azt javasoltam Zitának, hogy a kinti atlétika edzés helyett inkább menjünk vívásra. Naná, hogy ráállt! Ahogy mentem érte, láttam, hogy megérte rábeszélni, mert Gábor bácsi "iskolázta" őt (azaz: csak őt tanítgatta külön) és ez - szerintem - nem történik meg elég sűrűn. Mégis, Zita lógó orral jött ki. "Mi a gond? Leszidott Gábor bácsi? Nem ment jól?" "Nem, - mondta Nagylányom, - hanem azt mondta, hogy ha szorgalmasan járok, akkor mehetek a a következő versenyre." Még kevésbé értettem, hiszen Zita nagy vágya a versenyzés és az az egyetlen, amin eddig részt vett, kicsit "éhesen" hagyta, hiszen kevesen voltak, nem volt olyan igazi, körmérkőzéses. "Akkor miért lógatod az orrodat?" "Azért, mert a következő verseny pont azon a hétvégén van, amikor megyünk Párizsba." Aú. "És te inkább a versenyre mennél?" "Hát.... Igen. De a Mamáék már mindent megszerveztek, elterveztünk mindent, én nem akarok nekik bánatot okozni!" Nna, anyai szívem össze-vissza kalapált! Hiszen olyan megható és nemes pillanat volt ez! Megpróbáltam megnyugtatni. Gyorsan kieszeltem egy tervet. Mondtam neki, hogy először is: megkérdezem Mamáékat, hogy milyen veszteséget okozna az, ha Zita mégsem menne, elmagyarázva a helyzetet. Aztán, ha azt mondják, hogy meg tudják oldani, akkor bemegyek Gábor bácsihoz is, és, vázolva kissé a dolgokat, megkérdezem, hogy ha az összes edzésre elmegyünk a versenyig, akkor tutira mehet-e Zita a versenyre. A különböző válaszok függvényében döntünk majd. Zita nagyon sápadt volt, de belegyezett a tervbe. Vidáman ment barátnőzni egyet (hiszen másnapra nem kellett leckét írni, a farsang miatt).

Zolit is tájékoztattam a fejleményekről. Ő, aki számára a sport szinte a vallása, nagyon megható volt, hogy a lánya így gondolkodik. És közösen örültünk annak, hogy ezek szerint Zita megtalálta azt a sportot, amiért képes még áldozatokra is. Este, vacsoránál, Zoli ki is fejtette Zitusnak, hogy milyen büszke rá. De Zita azért feszültnek tűnt.

Már régen elcsattantak a jóéjt puszik, amikor Zitus feje, erősen "beborulva", megjelent a nappali ajtajában: "Anya, gyere be, mondani szeretnék valamit!" Éreztük, hogy most nem kéne leszidni őt azért, mert kijárkál.... Bementem, és ott sírva fakadt: "Anya, én nem akarok csalódást okozni Mamáéknak! Ők már előkészítettek mindent, elterveztek mindent, és most, ha nem megyek, akkor mi lesz?" Simogattam őt, és megkérdeztem: "Zitus, akkor inkább nem akarsz a versenyre menni?" "De. Csak a Mamáéknak nem szeretnék bánatot okozni!" Ó, gondoltam, ha ezt a Mama látná és hallaná, akkor, ha ez lehetséges volna, még jobban beférkőznél a szívébe. És ha könny csillogna az ő szemében is, akkor az csak a meghatottságtól és a büszkeségtől lenne.
Még egyszer elmondtam neki a menetrendet: először megkérdezem Mamáékat, hogy megoldható-e könnyen az ő jegyének lemondása és nekik nem gond-e, hogy egy picit több időt töltenek Párizsban a szükségesnél. Ha Mamáék erre azt felelik, hogy sajnos, nem megoldható, nem is megyünk tovább. Ő is elmegy velük Párizsba, a versenyre pedig most nem megy, majd máskor, vívásban ő úgyis nagyon "kicsi" még. Ha megoldható, akkor jön a Gábor bácsival való beszélgetés. Ha ő nem ígéri meg a részvételt, vagy egyenesen nem javasolja, akkor is tiszta sor, hogy Párizs. Ha pedig mehet a versenyre, még mindig dönthet máshogy.... Tehát, másnapig még ne eméssze magát, túl sok az ismeretlen. Lenyugodott és végre elszunnyadt.

Másnap vittem Anyut bevásárolni (még mindig nem emelhet és Apu nem nagyon ért rá) és elmeséltem neki mindent. Persze, hogy megértően fogadta! Azt mondta, hogy nem töltenek sokkal több időt így Párizsban a tervezettnél. A repülőjegyre pedig van biztosítás, így valószínűleg nem okoz nekik veszteséget az ügy.

Délután, az edzésen, Gábor bácsi is nagyon kedves volt. Hosszasan beszélgettünk, aminek az lett a vége, hogy mehet Zita a versenyre. Persze, ne várja, hogy meg is nyeri (Ennyire van ő realista. De ő versenyezni AKAR, ez minden vágya.), bár azt már Gábor bácsi is észlelte, hogy a technikai hiányosságainak jó ellenszere az, hogy Zitán látszik: jó versenyző-típus, aki többet hoz ki magából a versenyen, mint amire igazából képes...

Zita péntek délután már megkönnyebbülten repesett. És szombaton pedig Apu felhívta őt: biztosította arról, hogy milyen büszke rá a döntése miatt és mit szólna egy áprilisi időponthoz Párizsban?

Azt hiszem, hogy Zitának vannak a világ legfantasztikusabb nagyszülei. Megjegyzem: remek kis unokája van a szüleimnek.....

2010. február 13., szombat

Sashalmi Sütöde

Nem, ez nem az új vállalkozásunk címe. És nem is készülök "elgasztroblogosodni"... Csupán csak, az elmúlt hét során kezdtem úgy érezni, mintha egy sütödében dolgoznék...

Kezdődött ez hétfő este, amikor is rémülten állapítottam meg, hogy elfelejtettem reggelire és tízóraira valót venni. Ezért aztán gyorsan sütöttem kakós csigát, az megoldás volt három apróbb gyermekem számára. Mamaféle kalács meg még maradt pont elég ahhoz, hogy Zitus is jóllakjon reggel. Hát, a sulisok és Apa tízóraiját toast-kenyérből kellett megoldanom (kenyeret azért nem sütöttem...).

Kedden következett a pizza. Tény és való, hogy a kedd amúgy is pizza nap. Mivel Zoli ilyenkor focizni szokott és az egész nap és este rám hárul, ezért úgy gondolom, hogy akkor mi pedig ehetünk rendelt pizzát, így legalább a kaja-résszel nem kell foglalkoznom. Igenám, de Emma már a múlt héten jelezte, hogy ő sokkal szívesebben enné az én pizzámat. A múlt héten még kitáncoltam előle, mondván, hogy nem szólt időben, nincs minden alapanyag otthon, de erre a hétre beígértem neki. Persze ígéret szép szó, így beterveztem a heti menübe, de azért ő is több ízben emlékeztetett rá.... Így esett, hogy kedden pizza sült nálunk...

Szerdán a suliban "Pancake-day"-t tartottak a lelkes angol tanárok. Állítólag ez valami angol-szász hagyomány.... Mindenestre kell hozzá sok-sok palacsinta, amit az anyukák sütnek meg, nagy lelkesen. Én harmincat vállaltam. Délelőtt 10-re kellett bevinni....

Csütörtökön pedig fánkot sütöttem, mert a suliban farsang volt pénteken és utaltak rá, hogy ugyan hivatalosan nem lehet sajátkészítésüt bevinni, de ha a gyerek a saját tízóraijaából "kínálja végig" a társait (ami tízórai történetesen kb. 25 darab fánk), az nem gond.... Hát, igazi "chokito" fánk lett, amolyan "ronda, de finom". Hiába, ha az ember (lánya vagy asszonya) ki akar tenni magáért, akkor mindig ez történik.

Pénteken, tegnap, szünnap volt, a "dolgozó" teljesen kikészült, mire a konyháig ért volna....

Ma pedig egy adag muffin-tészta várja, hogy befejezzem az írást és betegyem a sütőbe. ha másért nem,hát azért, hogy elűzze a tökfőzelék és a rántott sajt / bundás kenyér illatát.

Mindehhez még az is hozzátartozik, hogy a hét elején elromlott a mosogatógép.... Nos, talán nem csoda, ha nem szívesen megyek még a konyha tájékára sem.....

(Fénykép egyik "műről" sem készült, hiszen hétköznapi dolgok voltak ezek, csak kicsit összesűrűsödve... Ezért aztán, aki nem hiszi, hogy így esett, az járjon utána... ! Ez a kép tehát régi, és csak illusztráció. Nincs harminc fokos meleg nálunk, hogy atlétában süssek... :-))

2010. február 11., csütörtök

Musicalmesék, Rumini, Időjárásunk és egyéb nyalánkságok

Múlt pénteken, még mielőtt Hévíz felé vettük volna kettecskén az irányt, nagyszerű élményben lehetett részünk - hatosban. Az élmény már annál a ténynél kezdődött, hogy hatosban lehettünk egy banális péntek délután, fél háromtól. Ott folytatódott, hogy mindez az Operett Színházban történt. És ott csúcsosodott, hogy a "Musicalmesék" című produkciót élvezhettük végig. Mert remek volt. Bájos. Színvonalas. Ötletes. Csak ajánlani tudom. Klára és Imó szájtátva, Emma és Zita vigyorogva nézték végig. Mi pedig, Zolival, hol a színpadot, hol a csemetéinket néztük, össze-összemosolyogva. Gyerekeknek szóló musicalelekből és filmekből, illetve filmsorozatokból énekeltek dalokat, hárman, néha kiegészülve egy vagy két legénnyel. Jól kitalálták a "töltelék-történetet", az átkötéseket, és jól megleptek mindenkit a végén! A Kicsik a tényleg lenyűgöző jelmezektől is elámultak, a Nagyok a humort is jobban vették, és úgy láttam, hogy a közönségben megbúvó nem is olyan nagyon "kis" kamaszok is élvezték. Mi, szülők is. Bátran ajánlom, 3 évestől 99 éves korig!

Gondoltam, ha már megpendítettem a kultúrális húrt, lejegyzem még, hogy miket olvasunk, nézünk, hallgatunk mostanság.

Zita a könyvmolyunk mostanság. Az igazság az, hogy nem bánnám, ha több "klasszikust" olvasna, de nem akarok nagyon erőszakoskodni, nehogy lendületét veszítse. Nagy divat most a suliban a Geronimo Stiltonok és Tea Stiltonok "felfalása". Hát Zita is nagyfogyasztó. Eleinte fanyalogtam, de aztán kiderült, hogy egy csomó érdekes, hasznos információt is nyer onnan - és meg is jegyzi. Az "Időutazás" című vaskos könyvben például a különböző történelmi korokon barangolt végig játékosan, hogy csak egyet említsek. Nemrégiben már végigolvasta egy lovas sorozat három kötetét (Sarah Bosse Annás sorozatából), a legutóbbi könyvesbolti portyánk során rátalált a negyedik, hiányzó részre is, így most az is ott les a könyvespolcon. Vár még rá az első Harry Potter, amit még a szülinapjára kapott, de valahogy kerülgeti, szerintem tart tőle. A kötelező olvasmánya a Lassie volt az első félévben. Hát, gyönyörű olvasónaplót készített belőle, becsülettel végigdolgozta az egész elemzést, de igazából nagyon unta. Most majd Kányádi Sándor "Virágon vett vitéz"-ét olvassák, az talán jobban érdekli majd. De az a könyv, amit mostanság a legtöbbet forgat, Párizsról szól... Magolgatja, hogy "Louvre", "Sacré-Coeur" és "Boulevard Haussmann". Hogy miért? Pár héten belül kiderül....

Emmácskánál nem lesz ilyen hosszú a listám, sajnos. Nehezen vesz könyvet a kezébe, utána viszont gyorsan kihanyatlik onnan... Volt egy reménysugaram.... Az a helyzet ugyanis, hogy Emmának van egy hűséges hódolója. Szeptemberben tudatta Emmával érzéseit, és azóta is kitart, és folyamatosan figyelmességekkel látja el középső lánykánkat. A kisfiú anyukája szerint hűséges típus... Szóval, ez a legényke velünk síelt legutóbb. Akkor már azt mondta Emma, hogy nem is "zavarja annyira", hogy F. szerelmes belé.... Nnna... És aztán Emma megtudta, hogy F. is Geronimo Stiltonokat olvas. Nos, hogy hogy nem, azóta Emma is.... :-) De nem halad túl lendületesen. Viszont továbbra is igényli a hosszú felolvasásokat esténként (tulajdonképpen még Zita is sokszor kér mesét...). Karácsony után a "Palacsintás királyt" olvastuk végig (igazán Emmának való könyvcím!!!), és most pedig Berg Judit Ruminijét olvassuk. Ez annyira tetszik Emmának, hogy a már említett könyvesbolti túrán, ő a folytatását kérte. Emma még szívesen lapozgat (gyerek)szakácskönyveket és gyerekeknek szóló természet-tudományosakat is.

Bár ez utóbbiban Klára az élenjáró. Ő mindig "okosodni" akar, saját bevallása szerint is. Az ünnepek során kapott "Hami" című könyvet imádja Agostino Tranitól: arról szól, hogy hogyan és miből készülnek az asztalunkra kerülő ételek. Szereti (Emmával karöltve) a Larousse könyveket (Első Larousse könyvem a környezetről, Mondd miért?, Első Larousse enciklopédiám, Mondd hogyan?), de az abszolút kedvenc most az "Időjáráunk" című Ravensburger Scolar könyv. Ezt nemrégiben kapta (ugyanazon könyvesbolti beszerzőkörút terméseként) és telitalálat volt. Klára a mi kis meteorológusunk, imádja az időjárást elemezni, "előrejelezni". Este kutatja az eget: vannak-e csillagok, derűs napunk lesz-e? A felhőket is tudja már különböző kategóriákba sorolni. Ősi ellenségéről, a szélről, is egyre többet tud már. Ennek a könyvnek még az  a számára vonzó tulajdonsága is megvan, hogy lehet kihajtani-felhajtani benne részeket. Klára szereti az ilyeneket, meg a "keresd meg ezt meg azt a képen" feladatokat is. Ez utóbbi típusból most az "Egy nap az állatkertben" a sláger nála.

Imó marad a klasszikus meséknél. Ha lehet, legyen benne tündér, királylány, gonosz (mostoha) és heppiend a végén. Ezért aztán kitart a Walt Disney filmek könyvesített verzióinál (pl.: Csipkerózsika, Aladdin, Hamupipőke, Dzsungel könyve, Oroszlánkirály, stb.), de néha azért kileng: nagy kedvenc Janikovszky Éva "Bertalan és Barnabás"-a, és szívesen hallgatja a nemrég kapott (igen, azon a bizonyos könyvesbolti....) Kányádi Sándor meséket a "Meddig ér a rigófütty" címen összegyűjtött kötetből.

Drága Uram igazi irodalmi mindenevő. Simán végigrágja magát az összes kortárs magyaron (Faludy, Spiró, Ungvári, Esterházy és Kertész), de nagy kedvencei a történelmi regények, főként a francia történelemből (pl. már végigolvasta Merle Francia históriáját), ugyanakkor belefér neki az is, hogy a könnyedebb dolgokat is kézbe vegye, már csak azért is, hogy ha valahol szóba kerül, értőként szóljon hozzá. Így olvashatta el Pachmann Péter  (aki egyébként barátja) könyvét, vagy Réz Andrásét (vele dolgozott pár évvel ezelőtt), sőt még Vass Virág legutóbbi könyvét is (amit egy Elle-rendezvényen kaptunk búcsúajándékként) végigküzdötte (VV.-vel is sokat tárgyalt, így kíváncsi volt milyet ír). Volt már Coelho is a kezében, szereti Nick Hornbyt, Karel Capeket és Hrabalt is, most pedig Stephen Fry "A víziló" című könyvét "fogyasztja".

Ami engem illet, bár a legutóbbi könyvélményem a nagyon megrázó "A felolvasó" (Bernhard Schlink) volt, mégis azt kell, hogy mondjam, hogy az utóbbi félévet Szabó Magda bűvöletében éltem, kisebb megszakításokkal, kirándulásokkal. A "Für Elise", az "Abigél", a "Merszi Möszjő" és a most elkezdett "Régimódi történet" teljesen elvarázsoltak, elvarázsolnak. Határozott stílus és életszemlélet, valami eszméletlen ősnőiességgel vegyítve, elkeverve egy nagy adag hazaszeretettel, amit azért kritikával és anyai aggódással fűszerez. Letisztult, intelligen stílus, szép lélek és nagyszerű történetírás. Jaj! Mennyei!

Hogy miket láttunk mostanában? A Macskák-ról és a Musicalmesékre már ejtettem szót. Vasárnap vár ránk a Jégszínház, ahol Csipkerózsikát nézem majd meg a négy leányzóval. Persze, amikor a jegyeket vettem, még nem tudtam, hogy Zita is és Emma is a Jégszínházba készül majd a rákövetkező héten. Szerencsére ők a Pinocchiót nézik majd meg a sulival. Elég sokat voltunk moziban Zolival mostanság, nem valami nagy siker-rátával. Először az "Egyszerűen bonyolult"-at néztük meg. Mondjuk, nekem az nagyon tetszett. Több okból is: szeretem Meryl Streepet, és örülök, hogy ő még simán eljátszhat egy hiteles szerelmi történetet; ráadásul, Meryl Streepnek egy fantasztikus kávézója-reggelizőhelye van a filmben, olyan, amilyet álmodnék valahová ide is; végül pedig nagyszerű ételeket láthatunk a filmben (nagyon éhes lettem a végére!!!). Utána következett nem sokkal a szerintem rettenetes "Hová tűntek Morganék?" (lehet, hogy nem ez a pontos címe, de sebaj). Zoli úgy foglalta össze, hogy íme egy film, amin érződik a hollywoodi forgatókönyvírók sztrájkja.... Volt egy alapötlet és arra nem épült semmi. De semmi. Végül, tegnap megnézhettük premier-előtti vetítésen a "Valentin nap" című filmet. Egy ilyen címmel persze nem vár az ember túl sokat. És ahhoz képest tök jó volt! Ezen nem érződött az a bizonyos sztrájk. És külön bája volt, hogy Shirley Maclaine is játszott benne. Bűbáj volt a maga 125 évével! A pofija még mindig olyan szép és huncut!

És milyen zenék kísérik a mindennapjainkat? Sokat tekerek a Klasszik Rádióra, hogy nyugodjanak estefelé a kedélyek. De legalább annyit kell betennem Ricky Martin "Sound loaded" című, jó kis, pörgős albumát.

Hát, ez a volt 2010. elejének kultúrális híradója!

2010. február 9., kedd

Kígyók és egyéb állatok

Nálunk a vacsora hangos. Ha Zoli is itthon van, még hangosabb. No, nem azért, mert ő kiabálna, hanem, mert akkor a lányok szeretnének MIND és EGYSZERRE közölni az apjukkal MINDENTés AZONNAL abból a sok közölnivalóból, ami felgyülemlik reggel 8 és este 7 között. Az rengeteg. Persze, ettől még nem feltétlenül tartozik közéjük pl. az, hogy milyen lett a matek-dolgozat, vagy hogy hogy ment az edzés. Ezért Apa néha még kérdez(ne) is, ilyen "banálisakat". Meg aztán, ha elég jó a kaja (szerencsére általában annak ítéltetik), akkor esetleg támad olyan pillanat is, amikor mi, szülők, is tudunk mondani valamit. No, nem egymásnak (na AZ, esélytelen!!! ), hanem nekik, a falatozó hercegkisasszonyainknak. Ma például, nem tudom miként keveredtünk a témához, de mindenestre, a kígyókról beszélgettünk. Apa-Zoli a pulóvere ujja és egy üres áasványvizes flakon segítségével azt is szemléltette, hogy néz ki kb. egy kígyó, amikor valami irdatlan nagy állatot próbál lenyelni, majd megemészteni. Tátott szájjal hallgatták. Majd Zita, aki mostanság szeret, ööööh, hogy is fogalmazzam, ööööh, csacsiságokat beszélni, figyelemfelkeltés és bizonytalanság-elfojtás céljából, egyszer csak előállt ezzel a mondattal: "Képzeljétek Kicsik (igen, ŐNAGYsága csak "per kicsizi" a húgokat), a mi sulinkban van egy kígyó. Az igazgató néni irodájában, és ő néha csókolgatja." Imó, aki azért ritkán jut szóhoz a vacsorai versengésben (főleg, hogy ŐT elfoglalja maga az evés is, ami Klárának például viszont éppenséggel csak az esti "társasági" élet nyűgje, könnyedén elhagyná...), szóval Imó megelégelte, hogy folyton a a Nagyok mondanak "nagyokat", ezért még Zita mondanivalójának közepén rávágta, mintegy "dafke": "Az oviban pedig tigris van!" Dőlt az asztaltársaság a nevetéstől!

2010. február 8., hétfő

Just the two of us

Elfogyott a türelmem. Raktáron sem volt már, és a dugikészletnek is csak morzsái maradtak. Éreztem, hogy ez így nem lesz jó. Segélykiáltásomat Zoli rögtön meghallotta. Drága férjem, akit mostanában csak Lancelot-nak hívok, miután nemrégiben igazán szépen megvédett egy becsületbeli ügyben, most is a "megfelelő" dolgot tette: szobát foglalt az elmúlt hétvégére egy hévízi szállodába, hogy "töltőre tehessen" egy kicsit. Bár Hévíz és ez a szálloda nem válik majd kedvenc célpontunkká az elszökdösős hétvégekre, de most tökéletesen jó volt.... nyugi volt, ketten voltunk, sétáltunk egy nagyot a hóesésben, úszkáltunk és csak simán áztattuk magunkat (a minket állítólag megfiatalító vízben), sportoltunk is egy keveset. Nagyokat pihentünk, hatalmasakat társasoztunk és főleg: rengeteget beszélgettünk. Jaj, nagyon jól esett! Köszi, Zoli és köszi, drága szüleim, akik ez idő alatt gondoskodtatok a leánykáinkról!

2010. február 4., csütörtök

Főállású (b)anya?

Az utóbbi napokban teljesen kifáradtam. A havas-vacak utak miatt nemigen akaródzott szüleim segítségét kérni a gyerekek fuvarozásában, így aztán nagyjából mindent egyedül oldottam meg, segítség, "háló" nélkül. Elkoboztam Zoli négykerék-meghajtású járgányát, amibe ugyan csak "törvénytelenül" fér be mind a négy csemete, viszont nagyobb biztonságban vannak most, mint a hátsókerék meghajtású "Böhömkénkben". Valakinek éppen meséltem, hogy a 12 év alatt, amióta itt lakunk, még egyszer sem járt hókotró az utcánkban. És az elmúlt héten nem járt az ovi-suli utcájában sem, sőt a kerület általam frekventált mellékutcáiban sem, pedig a nagy hóesés a hétvégén volt. Ezért aztán parkolni sem lehet sehol.... No mindegy. A macerás nappalok után még rám maradt a délutánok-esték herce-hurcája is: lecke-íratás, zongorával és fuvolával vegyítve, vacsora-készítés és tálalás, fürdetés és mese, és még az Ikrekkel is kellett (volna) egy picit (többet) játszani.... Zoli az esti puszira, az esti "mi volt ma az oviban/suliban"-ra futott csak be (egyszer).... Szóval kissé kinyúltam, ezért eszembe jutott egy korábbi, más célra szánt, írásom, ami most ide illene. Íme:

"Hogy mit dolgozom? Hát, egy kisebb családi vállalkozást vezetek.... Kemény munka rengeteg túlórával, hétvégékkel együtt... De imádom!

Kezdem azzal a napot, hogy "stylist"-ként, reggel nyolcra már túl vagyok négy kemény tárgyaláson. A kollégáim ugyanis néha nagyon nehezen értenek meg olyan érveket, mint "de ma már hideg van, nem mehetsz ujjatlanban", vagy: "hiába örülsz az új szandálodnak, zuhog az eső, ezért jobb lenne, ha inkább gumicsizmát húznál". Ráadásul, ezzel egy időben kell megoldanom a dolgozók reggeli étkeztetését és az útravalók elkészítését.

Miután az összes munkatárs elmegy a megfelelő célállomásra, a vállalkozás épületét kell ahhoz megfelelő állapotba hoznom, hogy az ott folytatott tárgyalások során ne akadjanak olyan problémák, hogy az ügyfél hasra esik egy műanyag póniban. Ezután a logisztikai osztályt veszem át. Lebonyolítom a szükséges telefonokat, annak érdekében, hogy a délutáni csúcsforgalom során minden olajozottan működjön. Ilyenkor tárgyalok a nagymamák nevű bedolgozókkal is, és néha más, hasonló vállakozások, képviselőivel - anyukák gyűjtőnéven találhatók meg általában -, hogy esetleg a kollégáinkat együtt szállíthassuk ide-oda a délután folyamán, megosztva ezzel a terheket. A beszerzési osztályra is bekukkantok, mert sokszor van szükség a raktárak feltöltésére, és szeretek mindent jól kézben tartani. Elnézek még a - nagyüzemi - konyha felé is, ahol személyesen felügyelem a kollégák számára készülő étel minőségét, mennyiségét, továbbá a megfelelő tápérték- és vitamin-bevitelről is gondosokodom. Természetesen az "irodát" sem hagyom ki, és próbálok megfelelni a személyre szabott megbízatásaimnak is (pl.: fordítás rém szoros határidőkre...). A rendezvényszervezés is az én munkakörömbe tartozik. Ezalatt a kollégák különböző ünnepeinek (születésnap, névnap, gyerknap, stb.) megszervezése értendő, továbbá a kultúrális programok szervezése (színház, koncert, stb.), sőt más szabadidős tevékenységeké is (ez a hétvégi iskolai túráktól, a céges üdüléseken keresztül a zsúrmeghívások elfogadásáig terjed), s ide tartoznak nem utolsó sorban a hétvégi opciós sport-tevékenységek is.

Pár perces, sajnos néha igen kapkodósra sikerülő, ebédszünet után, beszállok a céges kisbuszba és, költségkímélés végett, magam látom el a személyszállítási feladatokat (is). Begyűjtöm a kollégákat a délelőtti működési területükről (ez alól csak a tulajdonostársam kivétel, neki saját céges járműve és munkaköre van - ő a gazdasági igazgató), majd elfuvarozom őket a délután igen változatosan alakuló munkaköreik telephelyére. Természetesen, amennyiben szükséges, a megkövetelt felszerelést is elszállítom velük (mint pl.: tornazsák, fuvola, úszósapka). Ha nem minden kolléga jön velünk, akkor őket előtte visszaviszem a vállalkozás főépületébe, és a bedolgozókkal (ld. feljebb) együtt, a megfelelő utasításokkal ellátva (pl.: leckeírás) otthagyom. A kihelyezett helyszínen magam felügyelem és ellenőrzöm a kollégáim tevékenységeinek rendeltetésszerű lebonyolítását, majd segítek a felszerelés megfelelő összepakolásában, esetleg ellátom őket frissítővel.

A bázisra visszatérve, néhány kollégát még kiegészítő tevékenységre kell biztatnom (mint pl.: bepakolás, zenei gyakorlás, teknősetetés, netán leckeírás még), közben a konyhát is átveszem és elkészítem, illetve tálalom a kollégák vacsoráját.

Vacsora után a kollégák tisztákodása felett őrködöm, végül - az egyik legkedvesebb feladatom - apró történetekkel szórakoztatom őket, könyvekből felolvasva. A kollégák lámpaoltása után még rendberakom a konyhát, megteszem a szükséges lépéseket is, hogy a másnap reggeli stylist-i feladatomat a szükséges darabokkal láthassam el (van olyan pályatárs, aki ezt hívja vasalásnak, no de ez már szakzsargon tényleg!), végül behuppanok az igazgatótárs mellé, és innen már szakmai titok, hogy mi még a "dolgom".....

2010. február 1., hétfő

Igazán télies hétvége

Csütörtökön, amikor Holle anyó az első adagját szórta ránk, Zoli felvetette, hogy milyen jó lenne fondue-zni. A gyerekek végülis svájciak is, ideje lenne, hogy megismerjék ezt a svájci nemzeti kaját, ami túl azon, hogy finom, még jó móka is, ha sokan eszik egyszerre. És most, hogy esik a hó, olyan síelős-hegyi-svájcias a hangulat, ilyenkor kell ilyet enni. Nem győzöm meg a szüleimet, hogy sajtozzunk egy jót? Szüleim is szeretik a fondue-t, ezért nem kellett Anyut sokáig unszolni, bár mondta, hogy akkor raclette-ezzünk is (ugyancsak közösségi és sajtos kaja, csak főzős variácó helyett, kis "tepsikben" sütni kell tulajdonképpen a sajtot - ha lehet, még büdösebb, mint kevergetős társa). Már csak időpont-problémánk akadt: szombat előtt nem értek rá. Jó, akkor legyen szombat, legyen nálunk és utána kártyázzunk (azaz: bridzseljünk) is egyet!

Pénteken aggódtunk egy sort a garantált hegyi-havas hangulat miatt, hiszen egész sok hó elolvadt..... De akkor még nem tudtuk, hogy csütörtökön Holle anyó még csak edzett, a meccs a hétvégén várt rá, és ránk.

Szombat reggel elképedve néztünk ki, és föl..... Aztán, elkezdtünk készülődni. Zoli a hólapátot ragadta meg (és alig engedte el a hétvége során), én a két Nagyot noszogattam: Emmára zongoraóra, Zitára atlétika-edzés várt. Bár némi nehézségbe ütközött, hogy meggyőzzük: vicces lesz ekkora hóban futkosni... Nos, az edző azzal fogadott minket, hogy ekkora hóban lépni sem lehet, nemhogy szaladni.... Zongorázni viszont lehetett, a jól fűtött tanteremben. Amikor hazatértünk, már a két Kicsi is Zoli körül szorgoskodott a hóban. Emma is felvette a vízhatlan felszerelését, és indulhatott a délelőtti havas program. Benne: szánkó-cibálás (ilyen mély hóban az sem ment), hógolyózás, hóban fetrengés, kutya-futtatás, kocsi-megtolás (a szomszédnak akadtak nehézségei), vihogás és nyihogás.


(Mire kivittem a fényképezőgépet, már csak a két magánhangzós lánykám volt kint.)
A teljes átázást elérve, bementem az ebédet összedobni. Ami ebéd után Zoli és Zita újra útrakelt (milyen jó ilyenkor a négykerék-meghajtás!!!) Gödöllőre, lovagolni!!!! Dilinyós család. Épségben hazatértek (Zoli ismét havat lapátolt), én pedig felkészültem a fondue-re.

A csajok nagyon lelkesen vetették bele magukat a spéci villával kenyérdarabokat tunkoló műveletbe, csak Klára fogta be tüntetőleg az orrát, trapppistát követelve. Imó először azt mondta, hogy "Nem ízlik, de azért eszem!" Emma azt kérdezte, hogy elmesélheti-e az iskolában, Zita pedig falatról falatra lelkesebb lett. Végül, a raclette aratott igazán nagy sikert (mondjuk Kláránál az sem), ami jó, mert legalább több maradt nekünk a fondue-ből....

Vasárnap már meg sem lepődtünk azon, hogy csak hull és hull a hó..... Zoli elszántan elment focizni (igen, szabadtéri focira!!!), mi a leckével bíbelődtünk, majd Anyuéknál ebédeltünk egy finomat, de gyorsan. Hogy elindulhassunk egy újabb kalandra: Zitának, Emmának, Zolinak és nekem a Macskák című előadásra volt jegyünk!

Fantasztikus élményben volt részünk, a két lány lenyűgözve nézte végig az előadást (csak az elején berzenkedtek egy kicsit: ebben a darabban sohasem beszélnek?!?!). Emmának még járt némi "extra" is, mivel a harmadik sor legszélén ültünk (és ő a legeslegszélén). Persze az összes színész kiszemelte őt: neki beszéltek, hozzá jöttek le, megsimogatták, megpuszilták, leültek mellé (Gallusz Niki még azt is kiszúrta, hogy Emma levette a csizmáját, így sikkantva próbálta azt magára felhúzni). Emmus meg bájosan vigyorgott, félénken hozzámsimulva. Utána azért büszke volt.....

A koronát a hétvégére egy könyvesboltban tettük fel, az Andrássy úton, a Divatcsarnok helyén megnyílt könyvpalotában. Hát.... Nem semmi egy "üzlet"...  Megmondtuk a két lánynak, hogy a szép bizonyítványukat megjutalmazandó visszük el őket ide, válasszanak kedvükre... Zita fel-alá rohangálva pikk-pakk felhalmozott egy akkora tornyot, hogy muszáj volt párat megvétózni. Emma szépen leült, lapozgatott pár könyvet és úgy válogatott. Persze a gyerekosztályról kissé eltévedve, odacipelt "Kertészkedés" és "Ló- és pónitesnyésztés" című könyveket is, de mondtuk, hogy azt majd, ha kicsit nagyobb lesz. Mindketten ragaszkodtak viszont ahhoz, hogy válasszunk valamit a Kicsiknek is.....

Nem kevés olvasnivalóval megpakolva érkeztünk hát haza, azzal zárva a napot, hogy megállapítottuk: csuda jó hétvégénk volt!