Pages

2014. július 23., szerda

Röviden, csak, hogy ez se maradjon le

A blogírást sikeresen elhanyagoltam az utóbi időben - és, az igazság az, hogy ez nem teljesen a véletlen műve. Rossz hangulatú írásokat nem szeretek kirakni, jó hangulatúakat meg nem nagyon tudok mostanában írni. Mert amikor jó a hangulatom, akkor éppen nyaralunk - nyaralás alatt meg bolond lennék gépezni; amikor meg nem nyaralunk, akkor meg..... na, mindegy.

Szóval, volt egyszer egy tanév, és annak a tanévnek meg volt egy vége is. Így, a négy Balogh-leányzó kapott fejenként két-két bizonyítványt! Igen, nem tévedés, nem ámítás, csak éppen zeneiskolai furfang! :) Eme zeneiskolai furfangok két igen érdekes dolgot is tartalmaztak. Az egyik az, hogy kisnagycsaládunk életében először, egyik sarjunk dicséretes ötös lett szolfézsból!!!!! Jól le is "szidtuk", micsoda szégyent hoz a családra! :) Na vajon ki volt az elkövető? Nem, nem csinálok ebből liko-olós-tippelős-kommentelős játékot, hanem rögvest elárulom: Klára! No mindegy, azért kapott aznap este vacsorát! :) A másik érdekesség pedig Zita bizijében lapult: az szerepel benne, hogy alapfokú művészeti vizsgát tett, kiváló minősítéssel, fuvolából. Kérem szépen, ez nagyon nem semmi, taps!

A sima sulis bizonyítványokról meg annyit, hogy lett köztük kitűnő is (eh, már megint Klára!!!! :) ), meg lett olyan is, akinek van azért ötöse is! :) És van egy kisgimnazistánk is, aki idén volt utoljára az, és kitűnő-közeli eredménnyel int búcúst ennek a sorozatnak. Zita jövőre már "nagygimnazista" lesz, kell neki matrózblúz (na ja! de hol vegyek olyat, ami nem 200% műszál?!). Nagy-nagy dicséret illeti őt, ebben a tanévben annyira szorgalmas volt a suliban, és, ahogy már említettem, fuvolából is, nem elfelejtve a fő "szerelmét", a vívást. Ezért a példamutató szorgalmáért pillanatokon belül (na jó, napokon belül :) ) elnyeri méltó jutalmát. Hogy mi is az, majd igyekszem beszámolni róla.

Emma és Imó vidáman zárta a tanévet, négyesnél rosszabbat senki sem kapott, nem elégedetlenkedtek, és mindketten letették a nagyesküt, hogy jövőre kicsit jobban megfeszülnek. Ezt az ígéretet nem mi kényszerítettük ki; már régen rájöttünk Zolival, hogy manapság kemény élet ám az iskolás élet!
Emmáéknál a bizonyítványosztás kissé drámaira sikeredett. Hatodikosok voltak, jó páran elmentek gimnáziumba. Nagyon szép búcsúztatás rendeztek a maradók, és nagyon szép búcsúfilmet készített az egyik távozó. Volt sírás-rívás, nem kevés; az én szemem sem maradt száraz, bevallom. Ez előrevetít majd még pár ilyen könnyezést, de inkább ebbe bele sem gondolok nagyon...
Szóval, volt pár (nem túl izgi) évzárónk, és mostanra már jó mélyre elástuk azt a rengeteg bizit. Szeptemberben majd leporoljuk őket. És, ahogy így most erről írtam, ismételten rájöttem, hogy a vakáció a világ egyik legjobb találmánya!!!!
Az évzáró előtt, a forró iskolaudvaron, barátnők
között, a kis "zsenipalántánk" 

Mimike az ő baráti körével, szerényen vigyorogva

2014. július 17., csütörtök

Új hóbort - a "Nőnek a gyerekek" rovat ajánlásával

Meglehetősen szokatlan, számomra teljesen új, élményben lehetett többször is részem az utóbbi időben. Mégpedig abban, hogy ahogy a munkából hazatérve betoppantam a házunkba, finom süti-illat fogadott.
A helyzet az, hogy a vakációt eddig - egy négynapos kiruccanástól eltekintve, amiről majd hamarosan beszámolok - itthon, azaz Budapesten töltik a leányaim, mindenféle tábor-konstrukciókban, amiben az a közös, hogy nem ún. "ottalvósok". A táborokról is érdemes lenne írnom, remélem sikerül alkalmat kerítenem rá. Update: közben már máshol is nyaraltunk, meg a kisnagyságok jelentős hányada nincs is éppen Pesten, csak a bejegyzés lassan születik...

Szóval, először Zita döntött úgy, hogy ő ezt a nyarat a konyhai művészetének kifejlesztésére is használja majd, ezért nekilátott Stahl Judit muffinos szakácskönyvének "feldolgozásához". Jó ez, gondoltam én, mert Zita azért nem mozog túl otthonosan a konyhában (suli-időszakban erre egyszerűen módja sincs), és mégis csak 14 már, "lassan eladósorba kerül", nem árt, ha egy kicsit megtanulja, hogy mit hol talál, milyen mennyiségek mit képviselnek a valóságban, és melyik eszköz mire való. Lendületét, kitartását elnézve, van remény, hogy nyár végére ez be is következik.
Húgaira persze átragadt ez a lelkesedés, így ők is kinéztek maguknak mindenféle receptet, amit el akartak készíteni. Mondjuk, kissé leragadtak a "csokis" címszó alatt a tartalomjegyzékben, de hátha továbblendülnek majd onnan.
Így történt aztán, hogy volt olyan nap, amikor háromféle csokis muffin-csoda készült egy délután/este alatt, különböző kombinációjú gyerekfelosztással rendelkező cukrász-csapat által.

Természetesen, aminek egy ilyen tanulási folyamat során meg kell történnie, meg is történik. Zita első próbálkozása során kb. percenként csörrent a telefonom, amelyen felváltva záporoztak, az "Anya hol van a ..... (habverő/szűrő/kisedény/nagyedény/reszelő/fahéj/dió/sütőpor/stb.)" típusú és a különböző technikai jellegű kérdések ("Mivel verjem fel "fehéredésig" a tojássárgáját?/Mi az a "kk"?, Mennyi a púpozott evőkanál?/stb."). Persze, volt, hogy Zita eltökélten ragaszkodott a könyvben leírtakhoz, félretéve szaglását és egyéb érzékszervei jelzéseit, és kicsit elégette a sütit. Naná, hogy Imola simán összekeverte a sót a cukorral, ami egy muffin esetében nem (sem) túl szerencsés; ment is a kukába a nagy munkával kikevert, szépséges, ámde teljességgel ehetetlen (mert sós) tészta. És igen, csúszott ki tojás a kézből, verődött fel hab a (csempézett) falra, voltak nagy kacagások és bosszankodások, és én is kibírtam mosolygás nélkül, amikor az előző este A-tól Z-ig kipucevált konyhában kezdhettem újra másnap a takarítást.

DE! Ez nagyszerű, hogy van kedvük ilyesmihez, hogy kitartóan próbálkoznak, hogy az esetek túlnyomó többségében finom dolgok kerülnek ki a kezeik közül, és büszkén kínálgatnak vele mindenkit, akit tudnak.

Mostanra oda jutottunk, hogy Zitus már a bevásárlólistáját is egyedül állította össze, együtt vásároltunk ez alapján, és a süteményeken túllépve, egy teljes menüsor elkészítését ígéri nekünk ma estére. Nekünk, a szüleinek; a Húgok most erre-arra leledzenek a Balcsi különböző pontjainál. Kíváncsian - és örömmel - várom.

B.-F. Szilvia tudósítását olvashatták Budapestről, a "Nőnek a gyerekek rovatunkban. :)

Az egyik legelső remekmű
(a háttérben az "elkövető" és vidám kutyája)

Nem titkos. De határozottan csokis.

Az egyik cukrász "team" munka közben

És egy szép portré a legszorgosabb konyhatündérünkről
(nem a konyhában :) )