Gasztronómia, kirándulások, kultúra, és egyéb balatonságok

Most, hogy sajnos hamarosan tábort bontunk, és itt hagyjuk a béke és a lazaság tópartját, be kell látnom, hogy sajnos egy csomó eseményről nem számoltam még be. És, ha belegondolok az előttünk álló két hét kihívásaiba: pakolás, takarítás és iskolakezdés előkészítése, rájövök, hogy nem is lesz időm részletekbe bonyolódni. A "betervezett" nevelési morfondírjaimat elhalasztom az ősz elejére, és most egy kicsit felsorolásszerűen rögzítem az eddig rögzítetlent. Konyha, kaland és kacagás van benne, jól összekutyulva.

Idén először, és rögtön nem sokkal később másodszor, ellátogattunk a Majthényi Présházba. Már tavaly "kacérkodtunk" vele, de valamiért mégsem jutottunk el. Kár. Mert egy igazán jó hely! Először is: az odavezető út is már igen vadregényes, aztán, a teraszról - ahol eszünk - elénk táruló látvány egyszerűen lenyűgöző, szinte befogadhatatlanul szép; a Konyári borok méltán híresek, mert az általunk kóstoltak csak növelték azon meggyőződésemet, hogy a magyar borok a világon a legfinomabbak; és végül, de nem utolsó sorban, a konyhája is igen megnyerő, szimpatikus ételsorral, őszinte ízekkel, ráadásként remek és megfelelő tempójú kiszolgálással. Az árak is korrektek. Csak ajánlani fogom; és visszatérünk még, az biztos!

Ha már gasztronómia, akkor azért megemlítem az idén "csak" egyszer meglátogatott, de továbbra is nagyon kedvelt kedvencünket, a szemesi Kistücsök éttermet. A kerthelyiség igazán hangulatos, az ételeknek már a címétől is elámulok, és teljesen zavarba jövök: melyiket válasszam, amikor (szinte)mindegyiket megkóstolnám; a kiszolgálás itt is osztályon felüli, a tálalás nagyon ötletes, az ízek harmónikusak, a tulaj-főnök szívélyes. Méltán kerül be a legjobbak közé bármilyen magyar éttermeket osztályozó felsorolásban. Csak így tovább!

Régóta betervezett, és sokszor elhalasztott, elkényelmeskedett célpontunk volt Sümeg. Az Orsinál olvasottak adták meg a végső lökést: márpedig odakirándulunk! Boglárhoz sincs közel, de tudtam: Pestről esélytelen, hogy "elugorjunk" csak úgy. Habár... A Nagyok kissé fintorogtak, amikor közöltem, hogy másnap "túrázunk", de mivel nem kérdésként szólt a mondat, és halkan hozzátettem, hogy "állítólag nagyon finom ott a kürtős kalács" - a gyenge ellenállás is megtört. És - úgy jöttünk vissza, hogy oda még sokszor szeretnének kirándulni! Minden tetszett nekik: a vár tövében tartott műsor (főleg az akkor tíznapos shetlandi pónicsikó...),

a vár látványa, a gyönyörűen helyreállított vár, a kürtős kalács persze, a "pénzverés", a kilátás, a kilátás, a kilátás. És az ebéd is. Szüleimmel mentünk; és mivel anyukám nincs most kirobbanó fizikai formában, felfelé "vártaxiztunk"; így még a felfelé caplatást is megúszta a lustája.... Nagyon szép napunk volt, épp a felmelegedés elején, pont jó időben, vidámságban, érdeklődéssel telve. Ennek egyébbként örülök: észrevétlenül megértek ezekre a dolgokra. Már nem csak eszeveszetten rohangásznak ilyen helyeken, hanem érdekli őket a vár története, a magyarázata annak, amit látnak, de esetleg nem értenek. Kérdeznek, figyelnek - és, talán, megjegyeznek. No meg: pózolnak - itt például rabként, a lüke anyjukkal együtt;

 vagy kalodában is, persze...

(Sümegről és a présházról Zita képeit tudtam betenni, az enyém sajnos lemerült - majd még megkaparintom szüleim képeit is...)

Kétszer szálltunk fel idén a boglári kikőtőből induló "élményhajóra", amit gyerekeknek találtak ki. Egyórás sétahajókázás, ami alatt "Tibi bohóc", illetve "Tibi kalóz" szórakoztatja a gyereksereget. De nagyon! Hálás vagyok Tibi kalóz-bohócnak, mert olyan önfeledt nevetésre tudta bírni az összes lányomat, hogy azt öröm volt nézni. Klára névnapján "kalózkodtunk" - akkor öt lánykával érkeztem a fedélzetre, mert velünk tartott néhány napra Emma barátnője, Eszter; máskor pedig "bohóckodtunk" - továbbra is Eszterrel is, de Zita nélkül, mert ő pár napot Pesten töltött (de erről majd máskor - remélem).

Szinte "kötelező" program már a Lellén táborozó cirkusz meglátogatása is. Idén valahogy nem nagyon volt kedvem hozzá (talán az időjárás miatt is), de mégis nekem jutott a "lehetőség". Hát, nem tudom. Voltak persze szép, aranyos, és lenyűgöző produkciók, ez tény. De valahogy "csökkentett" létszámmal (a megszokotthoz képest), emelt belépődíjjal, és összességében rövidebb és kevésbé színvonalas műsorral. Valahogy olyan "lenyúlós" érzést keltett. Nincs gyerekjegy, mindenki ugyanannyit (sokat!) perkál, de a wc-nél is kérnek még pénzt.... Nem beszélve azokról az orbitális összegekről, amit elkér(né)nek egy-egy körért a tevén (a műsor előtt) vagy egy fotóért az elefánton (ez utóbbit leírom: valaki felhajítja a gyerekedet az elefánt hátára, valaki más azon nyomban villantja a vakut, lepkapják a(z általában ijedt) gyermeket - és műsor végén megkaphatod a képet, 2000 Ft-ért.... - és bár nem láttam, hogy idén milyen, de szerintem még csak egy szerkesztett keret sincs hozzá...). Szóval, a cirkusz most nem annyira jött be nekem. Amúgy is csak a gyerekek ámulattól és örömtől csillogó szemeiért szerettem járni, de most ez a félig telt sátor, a fele társulat műsorával, leöntve a kapzsiság eme szószával eléggé elvette a kedvemet....

Idén végre felcaplattunk a boglári hírességhez, a "gömbhöz". Ezúttal ötösben voltunk: Anyu, Emma, az Ikrek és én. De a "gömb" továbbra sem látogatható. Azt viszont megtudtuk, hogy mégis megépül a lábához tervezett kalandpark. Ezzel nem is lenne nekem olyan nagy bajom (a közelben lakóknak valószínűleg annál inkább), csak azt nem értem, hogy ha EU-s és állami támogatottságot is élvez ez a projekt, akkor miért nem része (vagy ha része, akkor ez miért nem nyilvánvaló) a "gömb" helyrehozatala is? Ha már ott van, még Boglár jelképévé is vált, és onnan lenne igazán szép a kilátás, akkor miért nem teszik használhatóvá?! Na, mindegy; ezzel együtt, a csajok élvezték a minitúrát (amiből arra következtettem, hogy ebben a szezonban többet kéne csatlakozni túra-őrült barátnőmékhez, Juliékhoz...), még úgy is, hogy lefelé rohanvást az erdei ösvényen (mert egy erdei ösvényen lefelé rohanni kell!), Klára egy hatalmasat esett, és csupa karcolás és seb lett.... De nem sírt. Leérvén, még tettünk egy kört Boglár kis gyöngyszemén, a hatalmas fák árnyékában működő bájos piacon.

Kétszer vetődtünk el a lellei Napfény Strandra. Egyszer egyedül vágtam neki öt csajszival (akkor pedig Zita barátnője, Dóri, volt velünk), egyszer pedig Zolival, hatosban, családilag. Másodjára kicsit már túl sokan voltak, de amúgy kedvelem ezt a helyet - ha már strandról van szó. Normális belépő árak, szépen kialakított homokos partszakasz, néhány "élményelem", rendezett infrastruktúra. A csajok pedig azért imádják, mert hatalmasakat csúszdázhatnak...

Zita és Emma itt is voltak egy hétig bejárós tenisztáborban (pont július végén, a nagy hidegben, amikor jól is jött az, hogy ezzel kitöltik a napjukat), azóta is eljárogatnak a már jól ismert Klári-edzőhöz.

Tegnap este, a boglári "nagy" strandon, ahol mától már a "Boglári napok" zajlanak, egy elbűvölő előadást élvezhettünk. Boglár tetsvérvárosa az erdélyi Szentegyházas, a legmagasabb ponton fekvő magyar település. Ott működik egy száztagú (!!!!) gyermekkórus, kísérve egy negyventagú zenekarral. Ők énekeltek és zenéltek nekünk - és teljesen elbűvöltek. A lányok (ezúttal a három "kisebb") nem túl lelkesen kísértek el minket, de a zeneovis és máshonnan (még német óráról is) felszedett alapvető (nép)dalműveltségüknek hála, nagyon is élvezték, hogy ilyen módon csendülnek fel az általuk is is mert dallamok. Vastaps és több ráadás után hagyták csak abba az erdélyi daloskedvűek - látszott is rajtuk, hogy elfáradtak! Köszönjük nekik az élményt!

A legjobb dolog mégis az, amikor délután felcihelődünk (most már, hogy meleg van, főleg), leballagunk a partra, fürdünk, kártyázunk, kagylókat szedünk, vízsiklót lesünk, köveken mászkálunk, homokzunk, vagy csak egyszerűen ott ülünk és nézzük a Balcsit, a hattyúkat és a Badacsonyt.
Emma talán tegnap mondta: "Anya, olyan jó itt lenni a parton, úgy megnyugtat."
Hát tényleg. Már megint rossz lesz elmenni innen.

MCL

"Álmaim kéklő egén,
gyümölcsfáim tetején,
pálinka, szerelmem, légy az enyém!"
Ismerős? No, akkor mesélek egy picit.
Pár évvel ezelőtt, amikor Zoliék még hittek egy kicsit abban, hogy a közbeszerzési pályázatok közül legalább néhány nem előre lepacsizott történet, részt vettek egy tenderen. A kiírás szerint a magyar pálinkát és annak "bulizósabb", fiatalosabb fogyasztását kellett népszerűsíteni, és persze növelni. Mindenben, ami objektív, kiszámolható tényezőként jelentkezett a tenderben, Zoliék végeztek az élen. Igen ám, de volt egy mindent eldöntő, szubjektív rész is, naná! Ez persze az ún. kreatív részt érintette. Zoliék, Buza Sanyival karöltve ez ügyben is egy eléggé újító ötlettel álltak elő, ami ráadásul illeszkedett az egyébként igényelt "gerilla-marketing" elképzelésbe is (azaz, amikor nem klasszikus reklámeszközöket vetnek be, vagy nem klasszikus formában). Ez az ötlet pedig az volt, hogy megkértek egy akkor már eléggé ismert, de azért még a nevükkel ellátott tornazsákokat eladni nem képes (most már igen) együttest, hogy írjon egy dalt a pálinkáról. A koncepció az volt, hogy ez a dal majd akkor kerül a köztudatba, amikor a pálinka-népszerűsítő kampány is, de azért a dal független marad tőle, "élheti a saját életét" - de ha sláger, akkor nagyon jót tesz majd a pálnikának is.
Ez az együttes a Magna Cum Laude volt. És megírták a mostanra már országosan ismert és kedvelt nótát, a "Pálinka dalt".
Hogy megnyerték-e Zoliék a tendert? Nem. Mi volt az indoklás? Minden jó: a reklámkampánytervezet, az ára, a kreatív is, jó az ötlet a dallal, jó a dal, de sajnos benne van egy olyan sor, hogy "egy kupica reggelire, abból bajod nem lehet - a magyarnak csak ez adhat ihletet" - ők meg pont erről akarják elvinni a súlypontot a fogyasztásban - az esti bulizás felé.

Hányan emlékeznek egy pálinka-népszerűsítő reklámhadjáratra?.... És hányan tudnák velem dúdolni a fent idézett dalszöveget?
Pénteken Magna Cum Laude koncerten voltunk, Balatonlellén, a Szabadtéri Színpadon. Igen, árultak pálinkát. Dögivel. A publikum a Pálinka dalra tombolt a legjobban.
És a végén, a dedikált lemezünkön ez állt: "Balogh Zolinak, örök hála!"
Nnna.
Azóta nem indulnak Zoliék közbeszerzési pályázaton. Stílusosan szólva: ez volt az utolsó csepp a pohárban...

A koncert remek volt. Négyesben mentünk: Zita, Dóri barátnője, Zoli és én. (A többieket Jutka "mama" pesztrálta itthon.) Ez a négy gyulai legény csak szimplán kiállt a színpadra és jól érezte magát. Így aztán mi is. Én nagyon kedvelem az énekes meleg hangszínét; azt, hogy a rockosabb számaikból is kihallatszik egy kis "folk", pontosabban egy népzenés árnyalat. Tetszett, hogy nem vették halálosan komolyan magukat; tetszett, ahogy végigsétált Mező Misi (az énekes) a közönség soraiban, miközben az ellenállhatatlan "Vidéki sanzon" nananáját dalolta. Tetszik, hogy azt énekli "s ha utad egyszer a végére ér, ne felejtsd el, hogy honnan jöttél". Tetszettek az új dalaik is, köztük is leginkább a mélységesen megható "Szülj meg!" Persze, tetszett a környezet és a közeg is: a Balaton közelsége, a langyos nyári est, a nyaraló emberek kisimultsága és lepirult bőre; az, hogy Zoli is velünk tartott, és az is, hogy már a Nagylánnyal is "bulizok" (még akkor is, ha néha, amikor az énekes sugallatának szót fogadva, felpattantam és táncolva dalolásztam, ő megrántotta a nadrágomat, és olyan igazi "serdülősen" rám rivallt, hogy "Anyaaaaaa!!!).
Szóval, kellemes estét töltöttünk a Magna Cum Laudéval. Azóta csak őket hallgatjuk - és lassan Imó is megtanulja kimondani a nevüket.

(Haj)színskála

Kicsit úgy érzem magamat, mintha egy elvarázsolt kastélyban élnénk itt, Bogláron. Ja, mert a pesti pakolós visszaruccanásom csak átmeneti dolog volt. Két esemény motiválta: egy részről, a laptopkonyhán sajtótájékoztatónk volt, mert nálunk sütötte meg Zila úr a 2011-es év Magyarország tortáját, kölesesen, kecskeméti barackosan, ahogy azt megálmodta. Más részről pedig a már említett eljövendő festés-tapétázás miatti előkészületek végett. De aztán visszatértem a boglári bázisra, szüleim nyaralójába - ahol most telelünk.
Nos, eme nyaraló nem egy mai darab. Szuper, imádjuk, kicsit mesebeli, és igen kényelmes. Szüleim felújították és átépítették tizenéve, de folyton szolgál meglepetésekkel.
Ilyen volt, amikor pár éve, amikor Mingi barátnőm és a három fia nyaraltak itt velünk, egy este egyszer csak elkezdett spriccelni a víz az egyik falból...
Jó volt, amikor menyét hozta ránk a frászt, ahogy kint lopakodott. És jó viccként mesélik családtagjaim azt, amikor beragadtam az egyik fürdőszobába, és egy egészen kicsi ablakon sikerült végül kimásznom (milyen jó, hogy nem vagyok túlsúlyos - mondják).
Nos, ez a hetünk sem volt semmi...
Kezdte a mosógép a szórakoztatásunkat. A hol mos, hol nem, a hol centifrugál, hol nem játékot játszotta velünk. Ma feladtuk, és szerelőhöz folyamodtunk.
Az internetet ma szerelték harmadjára. Bár az egyiknek máshonnan származó oka volt:
Kedd reggel furcsa jelenséget tapasztaltunk: a lámpák hol gyengébben, hol rendesen világítottak. A mikró hol működött, hol nem. A hűtő nem hűtött. Végül, az egyik lámpa égője egy hatalmasat pukkant, és úgy égett ki, hogy ráolvadt a foglalat is. Közben a biztosítékok a helyükön maradtak.
Kissé szorongva indultam fel Pestre, és hagytam itt a négy leányzó a két nagymamára: aggódós alkatomnak köszönhetően már olyanokat képzeltem magam elé, ahogy leég a ház egy zárlat miatt....
Hát, ha nem is égett le, azért izgi volt... Ugyanis az utcáról bejövő kábelből szakadt le az ún. nullás fázis, és az igen sok érdekességet okozott a házban. Tönkrement a mikró. Tönkrement a DVD-lejátszó. Tönkrement az internetes modem. A riasztó akkumulátora is felmondta a szolgálatot (melynek örömére, hajnali háromkor telefonált a riasztós cég, hogy figyelmeztessen minket erre - majd onnantól fél napon át pittyogott a riasztó kezelőtáblája..) Hét körtét kellett kicserélni. Az összes elosztó rázott. Kidobhattam a telefonom töltőjét.
A kábelt visszatették a helyére, csak közben az e-onos ember megjegyezte, hogy az oszlop olyan korhadt, hogy bármelyik pillanatban kettétörhet... Hurrá. Szólt a központnak. Ma megjelent egy olyan "kosaras" autó. Majd elment. Kicsit később jött újra a "kosaras", és hozzá egy "létrás". Változást nem tapasztaltunk. Lehet, hogy holnap három kocsi jön majd...
Szóval... volt egy pont, amikor már, ha megjelent egy alak az ajtóban, csak ennyit mondtam: "Jó napot! Mit jött szerelni?" Úgy ebédeltünk, hogy közben egy-két szerelő jött-ment és szerelt valamit.
A mosógép talán jó most már (bár ott nem biztos, hogy csak az áramvariálás kavart be.) A net olyan, mint a mesében: hol van, hol nincs.
Kicsit idegőrlő ez. Ezért aztán kitaláltuk, hogy tulajdonképpen egy elvarázsolt kastélyban lakunk.
És ezért gondoltam, hogy relaxáció végett, különösebb apropó és nyeremény ígérete nélkül,játsszunk! Meg azért is, hogy feldobjuk ezt a télies, nedves és felháborító júliust!
Íme egy kép, ami akár egy hajszínskála részlete is lehetne: sötétbarna, gesztenyebarna, sötétszőke és mélyszőke. No de, melyik melyik leányzóé? Regisztráltak és nem regisztráltak, blogon olvasók és facebookosok egyárant tippelhetnek, nem diszkriminálok....

Mélységek és magasságok a nagy balatoni télben

Vasárnap, ebéd közben, felvetettem, hogy esetleg elmehetnénk kirándulni. A szokásos fanyalgás (ami a helyszínen mindig elfelejtődik, persze...) helyett komoly lelkesedést váltott ki indítványom a lányok körében. Ennek oka valószínűleg abban is keresendő, hogy a pénteki boglári érkezésünk óta csak zuhant a hőmérséklet folyamatosan, ráadásul még az eső is csordogált. Ezért hiába volt mögöttünk egy-két félénk és fagyos séta, jó néhány kártyaparti és pár Bud Spencer- Terence Hill DVD megtekintése, no meg némi szomszédolás a "nyári" barátnőnél, azért vonzónak tűnhetett bármilyen házon kívüli program.
Mónikánál olvastam már jó ideje a tapolcai Tavas-barlangról, és már akkor eldöntöttem, hogy ezt szeretném megnézni - kipróbálni a csajokkal is. Zoli kissé (...) ódzkodik a barlangoktól, de tudtam, hogy ez nem egy hosszú és a klausztrofóbiások idegeit kimerítő túra lenne. Persze, azért most is ő volt a legfőbb ellenlábasa az ötletnek, mert "messze van, nem ér meg annyi utat olyan kevés-rövid élményért", de nem mert ennyi nővel szembeszállni.
Utunk során Tapolcáig, volt napsütés, volt vihar, szél és nyugalom, no meg két elpilledő ikergyermek is. Amikor végre odataláltunk a célállomásunkhoz, Zoli alig bírta visszatartani az "én-megmondtam-hogy-ne-ide-jöjjünk" vigyorát. Ugyanis a fél Balaton ugyanezt a programot tartotta jó ötletnek vasárnapra... A sor, az igen tisztességes tájékoztató alapján, kb egyórásnak ígérkezett, amely várakozásnak nem mertem volna kitenni öt Baloghot, pláne nem a legidősebbet...
Emma nagyon elkámpicsorodott, hogy mégsem csónakázunk egy barlangban, de mivel pont ő volt az, aki nemrégiben azt reklamálta, hogy nem nézünk meg elég várat, így hamar kiengesztelődött azon ötletünktől, hogy akkor inkább másszuk meg a Szigligeti várat!
És lőn!
Valamikor nagyon régen, zsenge gyermekkoromban járhattam ott utoljára, így nekem is nagy élmény volt. És mind a négy csajnak! Van valami izgalmas romantikája ennek a várnak. Klassz, hogy ide-oda lehet és kell tekeregni és mászni, hogy minden zegét és zugát megnézzük, hogy egyre magasabbra jutunk, és egyre lélegzetelállítóbb a kilátás, és hogy lehet találni sok olyan rejteket, amikbe rengeteg kalandot és titkot bele lehet képzelni (ebben Emma volt a főmester, aki mindenhol titkos alagutak, járatok bejáratát vélte felfedezni).
Az időjárás... nos, az időjárás tulajdonképpen kegyes volt hozzánk, ha azt vesszük, hogy nem esett. Viszont olyan csontig hatoló jeges szél fújt, amitől októberben is megsértődnénk, nemhogy július végén!

Vidáman, ámde átfagyva és forralt borról, teáról és kakaóról álmodozva tértünk vissza autónkhoz - és feltekertük a fűtést.
Ígértünk nekik cukrászdát is... Zoli ekkorra már belejött, így a "közeli" Balatonfüredet és a méltán híres Bergmann cukrászdát ajánlotta. Senkinek sem volt ellenvetése, hiába várt így még ránk pár kilométer.
A cukrászdában, alig félórányira a zárástól, rengetegen sütiztek, a pultok tele voltak még, a pincérek pedig olyan kedves mosollyal szolgáltak ki minket, mintha akkor kezdték volna a műszakot.
És a sütik!!!! Ah! Nem sok helyen mernék Esterházy-tortát kérni, de ott! Egyáltalán nem émelyítő a krém, hanem finom, lágy, olvadós, pont eléggé édes, és jó diós!
Szóval besütizve, feltankolva, elégedett sóhajjal hagytuk ott a cukrászda édes illatú melegét, hogy becélozzuk - ha már lúd, legyen kövér alapon- a tihanyi kompot. Ami egy régi tartozásunk volt amúgy is a gyerekek felé.
Volt is nagy ujjongás, hogy autóval megyünk a hajóra!
Kicsit megpróbáltuk kintről élvezni a "hajókázást", de mivel már az este is előrehaladott, a szél már igen kellemetlen és fagyos lett, így aztán inkább az autóban ücsörögtünk.

Úgy értünk haza, hogy mind a négyen azt mondták: jó kis nap volt!

És hát, bár nem bánnám, ha végre felolvadna a jég a Balatonon, és a jegesmedvék is visszatérnének már rendeltetésszerű állomásaikra, de a rögtönzött balatoni turnénk során megállapítottuk, hogy vár még ránk jópár látnivaló, nem kevés élmény; még akkor is, ha fürödni nem tudunk még egy darabig.  Ott van pédául rögtön a tapolcai Tavas-barlang....