Egy másik hétvége

Mert volt még egy kellemes, rögzíteni-való hétvégénk, még februárban, a legvégén.
Debrecenben jártunk. Zita vívóversenye adta az apropót. Vannak, akik úgy gondolják, hogy jaj, de rossz lehet a gyerek versenyeinek ritmusa szerint élni. Mi (még egyelőre... :-) ) nem így vélekedünk. Hanem, mivel Zitának nincs túl sok versenye, és azok időpontja gyakorlatilag egy évre előre ismert, így inkább, amikor tehetjük, "ráépítünk" egy családi kirándulást. Így jutottunk el az őszi szünet elején Sárvárra és Sopronba, és így utaztunk most le Debrecen szép városába február végén. Ráadásul, mivel pont Emma szülinapja előtt volt, így ezt szántuk a szűk-családi ünneplésnek is.
Zita a versenyen az elvárt minimumot hozta - dicséretre méltó, de nem volt elégedett. A verseny maga viszont az eddigi legszebb helyen, a legszebben megrendezett és lebonyolított címeket is elnyerte nálunk! Gyönyörű tornateremben, szép pástokkal, kellőképpen ünnepélyes módon rendezett verseny. Gratulálok a szervezésért és még sok ilyet! Hátha ismét népszerű lesz ez a szépséges sport! (Mert egyelőre úgy tűnik, hogy zsugorodik...)
Péntek este, nagy ködben, Zita farsangja után, indultunk el. Elég izgis lett az utunk, és elég fáradtak lettek a végére a lányok. De Emma, amikor meglátta az igazán bájos szállásunkat (ahol egy tényleg kedvező, nagycsalád-barát árat kértek), felkiáltott: "Már ezért megérte!"

Szombaton délelőtt volt Zita első versenye. Zoli az ő hű kísérője. Elképesztő, hogy milyen jól kiismerte az "Uram" ezt a sportot (is): nagyon jó, taktikai tanácsokat adott a Lánynak, mivel az edzője nem tudott ott lenni, sajnos. Én még mindig ott tartok, hogy csak a kijelzőt nézem ahhoz, hogy tudjam, kié a pont, akarom mondani a tus....

Mi, a három testvérrel, megcéloztuk a Nagyerdőt. Vera tanácsait követve, először az Állatkertben tettünk egy sétát. Hát, nem véletlenül nem túl híres Debrecen állatkertje. Ugyan nagyon szép helyen van, és látszanak az erőfeszítések, de azért pl. szegény barnamacik olyan helyen vannak, hogy több állatvédő szervezet felhördülne, ha látná - szerintem. A pingvinek is szomorú körülmények között lubickolnak. Persze, a nagy sár sem segített az élvezetben, meg az sem, hogy sok állathoz nem lehetett közel kerülni, így a zoo-csemegénk is megmaradt. Ezzel együtt is jól éreztük magunkat, a lányok szemmel láthatóan élvezték a kellemes napsütésben megtett sétát. Emma jókat "beszélgetett" a rengeteg papagájjal, Klára nagyot szemezett a krokodillal és kerekedő szemmel vizsgálgatta a kígyók levedlett bőrét, Imó pedig nagyokat bohóckodott.

A jól elnyújtott állatkerti séta után még ellátogattunk az Ötholdas Pagony játszótérre - ugyancsak Vera ajánlásával. Hát az egy csodahely! Hatalmas területen rengeteg, máshol még sosem látott, játszóterek gyülekezete ez, gondosan őrizve, ápolva, felügyelve. Itt a három lány olyan volt, mint három szabadjára engedett vadkiscsikó! Én pedig csak gyönyörködtem bennük, és úgy gondoltam, hogy pont ezt szerettem volna: hogy teljesen felszabaduljanak egy kicsit, hogy kizökkenjenek a mindennapokból, elfeledkezzenek a feladatokról és csak játsszanak! Tudom, a "jólfésültjebbje" bizton elvitte volna őket Debrecen főbb látványosságaihoz, múzeumba, és tulajdonképpen, vasárnapra én is ezt terveztem, de ott és akkor ez volt a legjobb dolog, amit csinálhattunk, csinálhattak!

Amikor már megfagytak (megfagytam), és amikor már nagy volt bennük (bennem) a kíváncsiság, hogy hogy állhat Zitus, akkor végre összeszedelődzködtünk és visszamentünk a versenyre.
Ott még elcsíptük Zita néhány asszóját és tapsolhattunk is neki az eredményhirdetéskor.

A verseny után visszamentünk a szállásra és ott a pici wellnessben kiáztattuk/szaunáztuk magunkat. Végül vacsi következett (finom!) és egy dvd-zés a laptopon, ahogy beígértük nekik. Kidőltek.

(Én fél éjszaka még Emma albumját gyártottam....)

Másnap reggel kijelentették a Húgok, hogy ők is meg akarják nézni a Nővérüket a versenyen. Biztos nekik is tetszett a helyszín, ráadásul az Ikrek most éppen azt állítják, hogy ők is vívni fognak; Emma pedig ugyancsak jól látja a sport lényegét, és ő pl. tökéletesen meg tudja állapítani kijelző nélkül is, hogy kié a pont. Én meg úgyis beígértem Zitának, hogy egyszer végre én is megnézem őt (úgy volt, hogy a három Húg Zolival bolyong majd Debrecenben, a betervezett látnivalóknál...).
Ez a verseny sajnos hamarabb véget ért Zitának, mint szerette volna, így viszont vissza is indultunk Pestre, Anyu várt minket egy késői ebéddel, és még tanulni, leckét írni is volt idő.
Az Ötholdas Pagony annyira megtetszett a csajoknak, hogy ígéretet kellett tennem nekik, hogy nyáron is visszatérünk. Szívesen megtettem, mert Debrecen most is nagyon tetszett.

Hétvégi elfoglaltság

A mai napunk szinte teljes egészében, és némi túlzással, a meghívó-készítéssel telt.
Ez talán a gyerekbulik legjobb része. A delikvens, jelen esetben delikvensek, még nagyon izgatott(ak); alig várja(ják), hogy eljöjjön a kiszemelt nap, és lélegzet-visszafojtva érdeklődik(nek) a meghívottak részvételi szándékáról.
A teljes kivirágzás, a csúcs, természetesen a zsúr maga, amit aztán a "jaj, miért ért már véget?!" letargia követ.

Szóval, ma meghívókat gyártottunk. Az az ötletem támadt, hogy keményebb színes papírból stilizált 7-est gyártunk, nagy "fejjel", összehajtva. Így tulajdonképpen két hetes lett, egymásra hajtva, a "fejnél" csatlakozva. Egyik oldalt (kívülről) Klára dekorálhatta, másikat Imó. Belül pedig felváltva írták oda, hogy "Kedves X.!", majd egy kinyomtatott szövegen ott volt minden alapvető információ, no meg egy régebbi kép az ikrekről, továbbá a csajok aláírása, végül, de egyáltalán nem utolsósorban pedig díszítés mindenütt, kívül-belül, filctollal, üvegfestékes tollal, matricákkal. Lett ott csili meg vili dögivel, dehát ez volt a cél. A leendő születésnaposok nagyon lelkesen, lankadás nélkül, dolgoztak a témán, időt, tollakat és matricákat nem kímélve. Elmondhatják, hogy nincs két egyforma meghívó, minden barátnő személyre szabottat kap.

Most jön az izgulás: ki jön el, ki nem? Éjszakák visszaszámlálása a nagy napig indul!


Hozzáteszem: mennyivel jobb foglalatosság volt ez a mai, mint a tegnapi, 20%-os kupon-őrülettel megtűzdelt, beszerző-körutunk, amibe ugyan beiktattunk egy ráérős ebédet, de amit végül mégis úgy fejeztünk be, hogy minden gyermek könyörgött, hogy menjünk már haza. De már nem tűrt halasztást sem a háztartás gatyába rázása (hiába, ha anya pár napig kiesik, annak nyomai vannak...), sem a kinőtt cipők, a kinőtt (kihízott...) farmerok és a röpke egy hónap alatt szinte teljesen elfogyasztott színes ceruzák (szerintem a mi gyerekeink ESZIK a színes ceruzákat, más magyarázatot nem látok arra a jelenségre, hogy már mindegyik színes kb. öt centis) pótlása; és hát ugye, még a mai tevékenységünk alapanyagai sem álltak csak úgy rendelkezésre (nem mind).
Nem minden hétvége programdús, de ez senkit sem zavart. Belefért azért séta, labdázás, kutyázás, családi vasárnapi ebéd, zongora és korcsolya, X-faktor, no meg a Nagyoknak a kötelező nyűg: a leckeírás.

"Kerek egész"

Zoli zenei ízlése roppant eklektikus. Belefér Metallica, Céline Dion, U2, LGT, Vivaldi, Cserháti, Moby, Frank Sinatra és még rengeteg zenész és zenei irányzat. Mégis meglepődtem kicsit, amikor kifejtette, hogy mennyire tetszenek neki Bereczki Zoltán dalai. Annyira, hogy elmenne egy koncertjére. Számomra is szimpatikus a fiatalember lendülete, frissessége, őszinte mosolya. De én a férfiasabb, mélyebb, rekedtebb énekhangokat kedvelem (Springsteen, Rod Stewart, stb.). Mindegy.

A lényeg, hogy így aztán ez a Bereczki dal jutott az eszembe, a legutóbbi hétvégénkre gondolva:

Hogy miért? Pedig nem történt semmi egetrengető. 

Csak péntek este "buliztunk" egyet, a csajok és én, Juliéknál, a szokásos június "bográcsos paprikás krumplis" összejövetelen. Amin egyébként végül sem bogrács, sem paprikás krumpli nem volt, mert esett az eső (volt helyette krumpli, tojás és virsli - másként).

Csak szombat délelőtt sétáltam egy kellemeset Imóval, hogy összeszedjük Emmát, aki ott maradt éjszakára Juliéknál, Dóri barátnőjénél.

Csak piacoztunk egy jót hármasban utána. Vettünk szép zöldséget és gyümölcsöt, simogattunk nyuszit, csibét és kiscicát (amiért Imó egész úton hazafelé "nyávogott"... ).

Csak együtt készítettük elő az ebédet: cseresznyét magoztunk, zöldbabot pucoltunk és vágtunk fel, továbbra is Imóval és Emmával.

Csak sikerült végre Zitát tanítgatnom néhány konyhai fortélyra: el is készítette önállóan Móni cseresznyés pitéjét. Mennyei lett!

Csak egy jót ebédeltünk kint, a fedett teraszunkon.(zöldbabfőzeléket is meg cseresznyés pitét is, többek között.)

Csak Klára is jót dolgozott az apjával, a kutyakennel régóta tervezett megtisztításában közreműködve.

Csak jót szórakoztunk, amikor Klára berendezte színpadnak a már említett fedett teraszt és ott frenetikus műsort adott elő! A végén már mindannyian a színpadon "tomboltunk"!

Csak Zoli végre eljutott a lányokkal teniszezgetni. (Emma leigazoltságának hála, "ingyér" mehetnek - ki is használjuk!)

Csak közösen szurkoltunk vasárnap Emma teniszversenyén. Nem sikerült neki olyan jól, mint az előző (akkor két bronzérmet is "elhozott"), de szerintünk gyönyörűen játszott. És minden túlzás nélkül, vagy hatan odajöttek hozzánk és hozzá, mondván, hogy eszméletlen ügyes, és bajnok lesz... :-)

Csak elmentünk végre a Szabadság téri szökőkúthoz és környékére sétálni, majd vacsorázni, szüleimmel együtt, hogy megünnepeljük a szépséges biziket (majd azokra visszatérek).

"Csak" ennyi. 

És tényleg az volt: kerek, egész.