Pages

2016. július 20., szerda

Összetalálkák

Az utóbbi időkben nem sikerül túl sok bejegyzést írnom a blogba - ennek több oka is van az időhiányon túl (pl. már igen körültekintően kell témát választanom, "érzékeny" kamaszokkal élek együtt immáron ugyebár...), de attl én még nagyon szeretem ezt a blogot. Leginkább persze azért, mert sikerült benne rögzítenem olyan történeteket, pillanatokat és érzéseket, amik lehet, hogy feledésbe merültek volna a sok utánuk következő történetek, pillanatok és érzések miatt, és milyen kár lett volna értük.... (Ezt mi sem mutatja jobban, mint az, ahogyan a lányok szeretik visszaolvasni ezeket a róluk szóló szösszeneteket.)

A másik ok, ami miatt szeretem ezt a bloggolást még az az, hogy egy egész világot megismertem - a blogos világot. Komoly "kapcsolatok" alakultak ki itt - több mindenkivel találkoztam már, megszervezetten inkább. Sőt, munka-kapcsolat is alakult innen ki már.

Nos, az utóbbi pár napban, a fantasztikus, megunhatatlan, imádott Bogláron két blogos világból származó találkozás dobta fel amúgy is szép, nyaralós napjainkat.

Először is, négyesben vacsoráztunk a Paletta nevű remek helyen (négyesben, mert Zita és Imola nem voltak - még - velünk, holmi edzések miatt :) ), amikor is megjelent Móni, a mostanra már igazán híressé vált gasztro-bloggerünk a Laptopkonyhából. Móni egészen hollywoodi történetet ír a saját életével: megmutatja a nagyvilágnak, hogy lehet abból boldogulni, ami a szenvedélyünk - csak kell hozzá hit, kitartás és sok-sok munka. Móninak már saját cukrászüzeme van, alkalmazottakkal - és már egy teljes térképet tud rajzolni, kis zászlócskákkal rajta, amelyek azokat a helyeket jelzik, ahol "Móni-sütit" lehet venni és enni (a Paletta is ilyen :) ).

Szóval, Móni leült hozzánk, együtt fogyasztottuk el a vacsoránkat - és olyan jó volt. Aztán Móni suhant is tova, még készült sütni ezt-azt (ekkor már 9 óra volt, és Keszthely nincs Boglár szomszédságában...), tele volt energiával és mosollyal. :)

És akkor tegnap pedig még egy véletlennek köszönhetően, egy másik blogger-társat ismerhettem meg. :) Diust már évek óta olvasom, nagyon szeretem a stílusát, és azt, hogy kitartóan tud írni minden nap. Nos, Dius köszönt rám Boglár utcáján.... :) De erről a találkáról olvassatok inkább itt: http://ezisdius.blogspot.hu/2016/07/a-vegen-lesz-csattano.html

Szóval, az élet idén is szép Bogláron, gyertek fürödni a Balcsiban, olvassátok Mónit és Diust - és a világ kerek lesz!
Dius férjénél volt szerencsére alkalmatosság, amivel
fotó is készülhetett :)

2016. július 11., hétfő

Lezárult egy korszak



Már egy ideje próbálom összeszedni az erőmet, hogy leírjam ezt is. No, nem kell nagy drámára gondolni, sőt.... Csak az én nosztalgikus lelkemet szokták az ilyesmik meggyötörni - mások az ilyen eseményket szimplán ünnepként élik meg. Persze én is, egy kicsit.... csak aztán magam maradok a gondolataimmal...


Szóval, az van, hogy Emma klasszikusan végigjárta az általános iskola mind az összes nyolc osztályát. És ebből aztán az is fakad, hogy el is ballagott onnan. Mivel két leánykánk is negyedik után váltott, és rögtön gimnáziumba került, így ez először fordult elő velünk.


Már a tanév elején (sőt, mintha ez már az előző tanév utolsó szülőién lett volna....) felvetődött az a "kardinális" kérdés, hogy legyen-é tánc a ballagáson avagy sem. Eddig kb mindig volt ebben a suliban (nagy általánosságban keringő), csak most a párhuzamos osztály és annak szülői közössége kissé zsémbelt ez ellen a hagyomány ellen. Meg tudtam érteni az érveiket: keringőzni inkább szalagavatón szokta, "ne csináljunk kis felnőtteket a tizennégy évesekből", felesleges költségek, stb. Mondom, meg tudtam érteni, de én mindenkinek bátran bevallottam, akit csak érdekelt a véleményem erről: tekintettel arra, hogy pont nyolcadikra kerültem külföldre és a gimnáziumot is az igen puritán (református, sőt kálvinista) Genf városában végeztem, így bennem hatalmas hiányérzet van iskolazáró táncos-szépséges rendezvények kapcsán. Mert egyben sem volt részem. Tehát, amíg tehetem, támogatni fogom, hogy leánykáim átéljenek ilyeneket (no persze.... a gyerek nem arra való, hogy megvalósítsa a szülő meg nem valósult álmait, tudom - de ez talán nem az a kategória, hogy "legyen úszó olimpikon vagy legyen sebész", meg ilyenek... :) ). Summa summarum - az a döntés született a mi osztályunkban, hogy lesz tánc - ha úgy alakul, akkor csak egy osztállyal. Hát nem úgy alakult....


Nálunk megvolt az a szuper adottság, hogy az egyik apuka történetesen egy nagy tudású néptáncos és koreográfus. Így a táncot betanító személy adott volt - ráadásul érzelmileg erősen kötődött is a projekthez. Ez segített áthidalni az adódó nehézségeket.


Az első félévben persze aludt egy kis Csipkerózsika-álmot a tánc- és ballagás-projekt, hiszen mindenki a felvételire koncentrált. De márciustól már szinte csak erről szólt az iskolai élet. Hogy ne jöjjenek ki a felvételi előkészítő által megszokott nulladik órás gyakorlatból, ezúttal táncolni jártak a nyolcadikos diákok nulladik órában. Talán egy kicsit szívesebben tették ezt, mint ha órára mentek volna. És szép lassan az ÖSSZES nyolcadikos beállt a táncba. Először még Emmáék osztályából is voltak tartózkodóak, meg persze a párhuzamos osztályból is jó páran, de aztán szép lassan mindenki kedvet kapott - sőt, még hetedikeseket is be kellet vonni párként - így június 15-én körülbelül nyolcvan kamasz lengedezett a táncparkettként szolgáló iskolaudvar "emelvény" részén.


Addigra már túl voltunk pár apróbb részleten. Mint meghívók, mint nyakkendők, mint tabló-fotózás, mint tarisznyák, mint milyen ruhát és honnan béreljünk persze mennyiért. Nem állítom, hogy minden simán ment. Például a ballagó nyakkendők egészen "speciálisra" sikeredtek. Ezek ugye főleg csak emlékként szolgálnak, hiszen az osztálynévsort és az osztályfőnökök nevét lehet rajtuk elolvasni. No meg azt, hogy mettől meddig jártak a suliba. Itt akadt egy kis bibi - egészen szürrealisztikusan 20008-tól 20016-ig jártak a Tanodába, a nyakkendő szerint. Többen mondták, hogy az a szerencse, hogy a kezdő számot is elrontották, így nem az jött ki, hogy ők évezredeken keresztül próbáltak túljutni az általános iskola kihívásain... :)
A ruhabérlés végül könnyen ment - ugyanis, mint kiderült, van egy cég, amelyik minden évben elhoz jó pár modellt, amik közül kiválaszthatják a lánykák, hogy miben szeretnének táncolni, majd abból hoznak megfelelő számút és méretűt, rájuk igazítják, ballagás előtt kihozzák őket, utána visszaviszik. Az igaz, hogy elsőre nem voltak oda a lányok a felajánlott modellekért. De mondtuk, hogy azok csak a"próbapéldányok", már elnyűttek. Meg hogy rajtuk úgyis minden szép lesz, hiszen szépek ők maguk (én hozzátettem, hogy amúgy meg a könnyfüggönyön keresztül úgyis minden elmosódottan látszik majd...). Meg hogy ez azért tényleg nem a szalagavató. Meg hogy jó ötlet, hogy mind egyformában legyenek. Meg hogy ez pont elfogadható árú. Meg hogy (legfőbb érv, legalább is számomra) ez olyan praktikus, hogy mindent intéznek. És lőn - valóban szépségesek (és "egységesek") voltak azon a nyári estén. És a legtöbbjük azért valóban úgy nézett ki, mint egy általános iskolából ballagó kamasz. És ez jó volt így - meg fontos is, szerintem (a "kisfelnőttes" kinézetet én is szeretem kerülni ebben a korban, zavarba hozó tud lenni).
A tavaszt és a nyár legelejét így végigtáncolta a Sashalmi Tanoda nyolcadik évfolyama. Táncoltak reggelenként. Aztán táncoltak egy idő után órák után is.  Aztán táncoltak az órák alatt is. Táncoltak az erdei iskolában, táncoltak már mindenhol és mindig. Szép lassan összeállt a koreográfia, szép lassan meg is tanulták. nem volt egyszerű, viszont gyönyörű lett - ezt teszi, ha egy odaadó apuka a betanító. :)
Ezt nevezém én "vidám, harsogó fiatalságnak" :)


Az utolsó héten már csak búcsúzkodtak. Mindenféle búcsúbeszédeket írogattunk Emmával (aminek elmondásában már nem vett részt -félt, hogy elsírja magát...) Volt tanárbúcsúztató, ahol megköszönték a tanítást az összes tanárnak. Az elérzékenyülés megkezdődött.... És aztán eljött a ballagás napja. Amit kivettem szabadságnak. Szerettem volna csak Emmára figyelni. A haját fodrászunk csinálta meg, mert ugyan egy aranyos fonást találtunk ki (a frufrus részhez), de szerettem volna, ha az nagyon szépen sikerül. Egész nap az eget lestük - a viharos napok hete volt ez júniusban. De az egyik meteorológiai portálon stabilan azt ígérték, hogy este 6-ra, a ballagás időpontjára már süt majd a nap - és én ezt akartam elhinni. Így, amikor, a délután 3-ra "megjósolt" vihar megérkezett, örültem, mert "minden menetrend szerint" ment. És tényleg. 6-ra jó idő lett.
De mi már fél 6-kor a suliban voltunk - az utolsó "osztályfőnöki" órán, ami egyben a bizonyítvány-osztás és az osztályfőnöktől, Nóra nénitől való búcsú pillanata is volt. Ezen - mindenki nagy örömére - részt vett Réka néni is, az alsós osztályfőnök. Hát, ez nem volt egyszerű. Nóra "néni" hangja már az első mondat végére megbicsaklott, és tudtuk, éreztük, hogy a diákjaitól való búcsún kívül biztos közrejátszott ebben az is, hogy ez volt az utolsó tanév, aminek a kezdetén még volt anyukája.... Sokunk szeme vizes lett. Nem is tudta folytatni, hanem átadta a szót az SZMK-k gyöngyszemének, Györgyinek, aki a szülők nevében köszönt meg mindent, amit lehet és búcsúzott el, egy kis ajándékkal és szép virágokkal. Ezalatt Nóra néni is felitatta picit könnyeit és utána csak elmondta kedves búcsúbeszédét - és kiosztotta a bizonyítványokat. Ami Emma esetében remek lett, a felső tagozatban a legjobb, gyakorlatilag csak ötösökkel. Nagyon büszke vagyok, mert tudom, hogy ő ezért mennyit küzdött, milyen elszánt volt, mennyire akarta.


Aztán a szülőket leküldték az udvarra, kezdődött a ballagás.
Szépen végigsétáltak (az azóta már felújításra kerülő) iskolán, Emma szerint énekeltek is (azt nem hallottuk). És ott voltak ők, vigyorogva, már némi virággal a karjukon, lufikat szorongatva (aztán, amikor kiértek, még oda lehetett adni a "többi" virágot is), és szerintem ők sem hitték el, hogy ez most tényleg velük történik (ugyanis ötödikes kortól kötelező részt venni a ballagáson, így már háromszor végignézték az ünnepséget).
Kint áll a 8. évfolyam az egész iskola előtt - legszélén Réka néni,
az imádott alsós oszályfőnök


Emma virágok és társai közt

Igazi emmás visszanézés

Elbúcsúztak tőlük, és Zsófi, Emma barátnője, végül hősiesen, a könnyeivel küszködve, de elmondta a közösen komponált beszédet. Végül, "elküldték" a nyolcadikosokat átöltözni - addig egy kis műsort élvezhettünk.

És eljött az est fénypontja - a tánc. Amit annyira vártunk, és ami kapcsán azt hittem, hogy végigpityergem majd. De nem ez történt, mert annyira bájos, kedves, magával ragadó, vidám és boldogító pillanat volt ez, hogy el is "felejtettem" meghatódni, csak élveztem a látványt és mosolyogtam. És ők is - de persze főleg Emmát és párját, Fecót figyeltem. Szóval, szép volt, no. És szerencsére kétszer is előadták. Hatalmas vastapsot kaptak. Megérdemelték, hatalmas munka és kitartás eredménye volt ez. (És továbbra is úgy gondolom: jó ez a táncolósdi, kevés más/jobb közösségformáló tevékenységet található ki, ami ilyen felszabadító és boldogító.)

Pörgés-forgás, keringő!!!!


Mosolyféle.... :)

Vége!!!!! (Emmáék legfelül, középen)



A tánc után hosszas fényképezős és búcsúzkodós szeánsz kezdődött - de ez is hagyomány már, mondhatnánk. Nehéz lezárni ezt az időszakot - mind a felkészülés utáni "üresség", mind az iskolától való megválás sokféle érzelmet vált ki - tudják itt a gyerekek, hogy azért valami "komoly" történt, érzik. Felkavaró volt ezt így megélni. De a képek - szerintem - csak a szeretetet és fiatalság féktelen báját mutatják (és remélem, hogy a barátok, barátnők nem bánják, ha most szerepelnek pár képen a blogon, de nem hagyhatom ki őket.)

Emma-Fecó páros - már előre
tudtam, hogy jól fognak "festeni" a képeken :)

Ugye?

Emma Anna barátnőjével:
szépek, vidámak, és most már gimisek (egy helyen, szerencsére)

Szerintem, ha rossz kedvem lesz valamikor, ezt a képet nézegetem majd:
olyan kedves, vidám és szeretetteljes kép ez!

Emma Pankával, aki ugyan nem osztálytárs ("csak" évfolyamtárs), de a sulinál is
 "régebbi" jó barátság (családjaink között is)

Emma és Eszter - végig tartott a barátság

Emma és Eszti - ő csak pár éve osztálytárs, de azóta jó barát

Emma és Zsófi, társ oly sok mindenben

Egy egész csokornyi barátnő, osztálytársnő, fiatal, vidám tini
Mariann nénivel, a világ legjobb tornatanárával

Emma Nonóval (ő is táncolt, csak a kép
készítésekor már átöltözött), aki már az ovi
Méhecske csoportjában is társa volt




Tesók

Nagyok......

Emma gyönyörűséges kék tekintete (az apai kéz simogatásával) elmereng....
Volt/van min :)






A ballagás után még ünnepeltünk egy kicsit nálunk a ballagáson részt vevő rokonokkal (nagyszülők, Bátyámék és Laci, a keresztapa részvételével). Meg kell, hogy említsem még, hogy nagy öröm volt, hogy eljött megnézni Emmát (és Pankát) Vivi, a világ legjobb babysittere, ikerlányai társaságában - akik pont most kezdik majd az iskolát; és Gyuri, Emma egykori teniszedzője, akivel azóta is jó a kapcsolat (és akinek mostanság születik első gyermeke, egy kislány, akit ő Emmának szeretett volna nevezni - csak a felesége már más nevet álmodott :) ).

 Emma persze kapott ajándékokat (nem volt nagy felhajtás azért...), amelyek közül szerintem a legaranyosabb Zitáé volt: vett egy képkeretet és abba belerakta azt a képet, ami kettőjükről készült ..... az első iskolai napon. :)

 Nos.... itt a vége, fuss el véle! Lapozzunk, és az új mese is biztos jó lesz, hasonlóan szép befejezéssel! :)

Ama bizonyos ajándék a fotóval :)

Mi más lenne a ballagási csokorban Emma(ci :) ) számára, mint egy
aranyos medve?

Bízom benne, hogy megvan az a bátorsága.....

Ez a felirat várta őket az osztályteremben -
hát, ettől nem derültünk jobb kedvre.... :(
Két nappal később volt az iskola többi évfolyama (és így Imola) számára az évzáró, a bizonyítványosztás. Na, az "rosszabb" volt. Néztem az iskolaudvaron gyülekező gyerekeket és tátongott ott számomra a lelki szemeim előtt egy óriási lyuk: Emmáék osztálya már nem csivitelt ott, felpezsdülve a vakáció mámorító közelségétől. Ők már nem lesznek ott szeptember elsején sem. Ők már nem jönnek ide. És míg két nappal előtte csak Nóra néni meghatottsága vizezte össze az én szemeimet is, itt elég volt ez a megállapítás, ez a fájó hiányérzet. Tudom én, hogy jobban tudomásul kellene venni, hogy telik az idő, változik minden és semmi sem tart örökké. De ilyenkor azért megengedem magamnak azt a "luxust", hogy kicsit búslakodjak ezen....