Pages

2014. augusztus 29., péntek

Első felvonás: Legoland, München

Kora tavasz lehetett. Nyilván hétvége, hiszen Zolira nappali fényben emlékszem. Kávézhattunk, meglepő módon némi nyugalomban. Imola akkor már körülbelül a harmadik órát töltötte elmélyült legózással, szokásához híven. Tulajdonképpen az utóbbi kb. fél évben (talán több is,) minden szabad percében a nappali nagy szőnyegén hevert és legózott. Ha meg tudott győzni valakit, akkor társaságban, ha nem, akkor egyedül. Gyakorlatilag egy fél "város" (HeartLake City) épült már fel a nappalinkban, nem kis kihívás elé állítva a porszívózni szándékozót. Tehát, akkor ott, kávézás közben bólintottunk rá a dologra: idén nyáron kell elvinni az Ikreket Legolandbe, most élveznék igazán.

Mert egyszer már jártunk ott, ugyebár, anno 2006-ban. Akkor csak a Nagyokkal, mintegy bátorító útként: azon a késő tavaszon mertük először kicsit otthon hagyni az akkor bő másfél éves Ikreket, és nyújtani valamit a két Nagynak, akiknek nyilván nem volt egyszerű időszak két testvér szimultán érkezése és annak megemésztése. Nagyon jó kis túra volt ám az is, élvezte Emma és Zita is, ahogyan a kiegészítő programnak beillesztett müncheni állatkerti sétát is. Már ekkor tudtuk: ide Klárával és Imóval is el szeretnénk majd jutni, "ha eljön az ideje". Nos, azon a tavaszi hétvégi kávézáson állapítottuk meg az evidenciát: ennél ideálisabb időpont nem lehet!

Tehát, beharangoztuk a lányoknak: irány Legoland, jelezve, hogy ez egyfajta előszülinapi ajándékuk is, hiszen kerek évfordulót ülnek majd idén! Persze, ezúttal eszünk ágában sem volt itthon hagyni gyerekeink másik felét, hiszen tudtuk, hogy várja őket ott elég olyan móka, ami az ő korosztályuknak való; továbbá sejtettük, hogy most még inkább értékelni fogják a mini legovárosokat.

Egy szerda délután vágtunk neki a vakáció elején, még júniusban. Szeretünk gyorsan elindulni a suli után, mintegy gyorsan kilazítva a tanévtől teljesen kitikkadt gyerkőcöket és mihamarabb vakáció-üzemmódba helyezve őket. Mondjuk, nem pont úgy, akkor és annyi időre indultunk, mint ahogyan eredetileg terveztük, de ez a nyár már csak ilyen volt - ahogyan arra később rájöttünk.

Mingi barátnőmék ajánlották a szállásunkat egy München melletti kisvárosban (simán élnék ott...) - és jól tették, remek volt!

Első reggel azonnal a Legoland felé vettük az irányt a neten előre megvásárolt jegyeinkkel. Ez Münchentől még egy órás út - mit ne mondjak, tűkön ült az egész lánycsapat. A Legolandbe érve, pár perc alatt megállapíthattuk Zolival, hogy igen, jó ötlet volt idejönni! Klára és Imó elképedve rohangált a sok óriási lego-figura között, az életre kelő minivárosoknál, és izgatottan fotóztak és videóztak a gépeikkel. Egy idő után, mi már azon szórakoztunk, hogy Imola mennyire elvarázsolódott. Szinte eksztázisba esett, egyszerűen imádnivaló volt!!!! Mosolyogtató.
A sokat ígérő bejárat

Imola, Imola öröme és egy figura

Klári is élvezte!

Bohóckodás....

Zita fotója arról, ahogy Imola fotóz(za saját magát...)
 
Beckham - legóból, és egy másik sportoló :)

Beckham igazán jó társaságban!

Anya és az Ikrek

Allianz Aréna - itt még "csak" legóból

"A svájci hegyek"

"Velence"

Női csapat

Hú, ez jó volt!!!! (Meg vizes)

A "kockagyár" előtt

Kilátás az egész parkra

Sárga-szatyros búcsú Legolantől
Amikor az első "sokk" elmúlt, nekiálltunk kicsit módszeresebben is felfedezni a parkot. Miután megcsodáltuk kicsiben a nagy német városokat (ott is főként az tetszett nekik, ahogyan minden mozgásba hozható, és ahogy "él" az egész), a holland szélmalmokat, a svájci hegyeket, stb., továbblendültünk a vidámpark-jellegűbb részre és ott aztán szinte zárásig folyamatosan szédítették magukat a különböző jópofa szerkentyűkön. Mi Zolival többnyire csak csodáltuk őket: én némelyik hullámvasút-típusú dolog látványától is szédültem - hát ők a használatuktól sem. Persze azért bementünk a "legogyárba" is, ahol egy aranyos film mutatja be az építőkockák gyártását, és utána meg is lehet csodálni a gépeket. Meg felmentünk egy toronyszerűségbe, hogy az egész parkot fentről megcsodáljuk, sőt ettünk az ott kapható igazán elfogadható minőségű és tálalású ételekből is.

A nap végén még nyilván betértünk a gigantikus méretű "shopba", és valahogy nem üres kézzel jöttünk onnan ki. Kényeztetés a köbön.

A helyzet az, hogy mi is szeretjük a legot. Talán a legjobb gyerekjátéknak tartom - egészen kicsi kortól a nagykamaszokig. Mindenkinek "ad" valamit. Az építés örömét, a fantázia működtetését, vagy a rajz pontos követésével a képen látható épület ügyes felépítését. A duplo igazán jó a kisebbeknek, később a házak pontos felépítése egy új élményt a nagyobbaknak, a különböző tematikájú (filmes, vagy híres épületes) komolyabb épületek, figurák, járgányok türelmes összerakása pedig szerintem az egész nagyoknak is (megkockáztatom: a felnőtteknek is) remek szórakozás. Tehát tudtuk, hogy a nappalink szőnyege újabb "épületekkel" bővül majd, de ezt egyáltalán nem bántuk....

Ezek után az este, a szálloda teraszán, bajor specialitásokat kóstolgatva (úgy, mint pl. obadza, mmmmm...), igazán vidáman telt, habár kissé mintha el is fáradtak volna a lányaink...

Másnap München belvárosát fedeztük fel, némi shoppingolással kiegészítve. Harmadnapra pedig a felajánlott lehetőségek közül - nagy meglepetésünkre - megszavazták az Allianz Aréna meglátogatását. Ami, hát nem kifejezetten lányos program, lássuk be. Nos, egy darabig élvezték, de nem addig, amíg mondjuk Zoli. Azért eléggé lenyűgöző létesítmény és minden olyan "profi-szagú", ideértve a vezetett túrákat és az egész körítést. A focis kaland után még elkirándultunk a híres müncheni Angolkertbe (ami egy park, tulajdonképpen), ahol egy felejthető - habár nagyon "bajoros", sörös, és árnyas fák alatti - ebéd után, eljutottunk egy olyan részhez, ahol úgy van kialakítva egy zúgó (???? lehet, hogy nem ez a megfelelő kifejezés), hogy bátor és rutinos hullámlovasok remekül tudnak ott, hát nem meglepő: hullámlovagolni. Ügyesen kialakították maguknak azt a részt és a teljes udvariasság és tisztelet jegyében, egymás után eredtek neki a haboknak. Ha valaki nem esett le egy bizonyos idő után, akkor kötelességtudóan "kiszállt", hogy senkinek se kelljen sokat várni. Sokan csodálták őket, mások meg fürdőruhára vetkőzve belevetették magukat a sodró vízbe és vitették magukat az árral jóval messzebbre.
Az egész park élt, vidáman használták a müncheniek. Olyan szimpatikus volt az egész.
Hogy hol is voltunk....

Allianz Aréna - ezúttal nem legóból :)

Tetszett a szélerőmű a stadion mögött

Nem a legcsúcsabb kép, de legalább mind a hatan rajta vagyunk

A helyiek büszkesége...

Lányok az az arénában

Sörözés az árnyas fák alatt, amolyan bajor módra :)


Apa és az ő lánycsokra

Testvérpár Münchenben....

A Városháza
(az ügyesebbek minket is megtalálnak a képen :) )

Na, ez nagyon tetszett Klárának!!!

Angolkerti idill
Vasárnap jöttünk haza, kissé sajnálva, hogy ilyen hamar véget ért ez a túra, de vidáman az élményektől feltöltődve, és azzal a megnyugtató gondolattal, hogy a nyár java még hátravan.

2014. augusztus 25., hétfő

"Papucslista"

(Egy bejegyzés, amit hetekkel ezelőtt kezdtem el írni, aztán....
Gondoltam, ne legyen (ez is) az enyészeté, kisebb aktualizálással közzéteszem. Ezután pedig következnek majd a nyarunk főbb stációiról szóló beszámolók. Ígérem!)

"Papucslista".... Ezt a a kifejezést ötöltük ki még augusztus eleje felé, miközben a kánikulában tekertünk a bringóhintón a Margitszigeten. Hogy miért is? Mert az általam csak "ad hoc" nyárnak elnevezett szünidei időszakban sok olyan (apróbb) dologra sikerül családilag vagy egyénileg sort keríteni, amit már egy ideje  vagy folyamatosan kérnek a lányok, és amit eddig nem vagy csak ritkábban tudtunk véghez vinni.
Ilyen volt Imola kifejezett és többször elismételt kérésének megfelelően a bringóhintózás is, amit azért pont akkor, a hőségben (igen, volt ilyen a nyáron, bármilyen távolinakis tűnik az most), ejtettünk meg, mert összekötöttük Emma egy remek kis programjával. Strandröplabda OB volt felnőtt korosztályban az Atlétikai Centrumban, aminek a szünetében amatőr versenyt is rendeztek. Emma egy részt indult ezen a versenyen, más részt pedig a döntőn "hivatalos" labdaszedő lehetett (és "szerepelt" a tévében :) ). Mindkét része feldobta a programnak - egyébként hatalmas hangulata volt az esti döntőnek - és fáradtan és némileg kipirulva esett be aznap este az ágyba, de nagyon boldogan!  És mi pedig, a család többi része, kimentünk tekerni egyet bringóhintón, egy szünetben. Imola nagyon elégedett volt.
Ekkor jutott tehát eszünkbe ez a kifejezés. Mármint ez a papucslista dolog. Mert bakancslistájuk még nincs, még jó. Habár, ha belegondolok, nekem sincs nagyon, vagy inkább úgy mondanám, hogy nem gondolkoztam még el úgy igazán mélyen ilyesmin. Viszont vannak kéréseik, abból a típusból, hogy "Anya, ha majd lesz rá időnk, akkor elmegyünk ide és ide, csinálunk ezt és azt, kipróbáljuk emezt és amazt?" És az ember csak sokszor megadóan, némileg sóhajtva, azt feleli, hogy persze, aztán lelkiismeretfurdalásosan sorolja, hogy akkor éppen miért nem, amikor a gyermek újra felteszi a kérdést, némi számonkéréssel a hangjában, hogy "Anya, azt ígérted, hogy... mikor megyünk/csináljuk/nézzük már?" Nna, és most, a strandpapucsok idején több alkalmunk van ezeket a vágyakat kielégíteni - innen a papucslista ötlete.
Meg onnan is, hogy éppen előtte való nap ugyancsak Imola kívánságlistájáról pipálhattuk ki az Aquaworld-ös fürdőzést, amit már, hű, elég régóta beígértünk neki. Ugyanis a fülműtétje után szeretett volna oda elmenni, és megyegyeztünk, hogy ha már a doktor bácsi is azt mondja, hogy fürödhet, mehet vízbe, akkor elmegyünk. Nos, ezt már elég régen kijelentette - szerencsére - az a bizonyos doktor bácsi. És végül a múlt hétvégén ez is megvalósult. :)

De persze nem csak Imóka papucslistáján kerülnek kipipálásra a tételek.

Zitának leginkább különböző vendéglátóegységek meglátogatása kerülne erre a listára (mint pl. Cserpes Tejivó, Divin Porcello, Donut Library, Vintage Garden) - amiből néhányat ki is "pipáltunk" azért idén nyáron (Divin Porcello, Cserpes Tejivó), habár helyette újabbakat és újabbakat "firkant fel" rá, és ez így van jól. Emmánál a barátnőkkel való programok és a nálunk (vagy Balatonon) való "altatása/tárolása" szerepelnének a képzeletbeli lista elején, illetve az ő látogatása keresztszüleinél. Klárának bizonyára nem lenne elég egy lapnyi lista, neki minden kell, ami a többieknek, no meg még az ő ötletei - ezek közül a paplanernyőzés kipipálása után felkerült most a "tandemugrás Apával" tétel is.... Habár, ez akár már egy bakancslistán is elférne.... Lehet, hogy Zolién szerepel is? :) Az enyémen tuti nem.... :)
Bár ezt nem követelte, vidáman pipálta ki a
"kipróbálni a paintballt" című tételt

Egy kedves kép arról a bizonyos strandröplabda OB-ról

Klári egyik kívánsága "teljesítés közben"

És ezt a fánkon a vízbe csúszást is nagyon élvezte

"Papucslistás" tétel volt több lánynál a kempingezés is - ezúttal
egyelőre egy sokat látott lakókocsiban a Sobri Jóska kalandparkban

És egy kép Zitusról is, aki idén nyáron sok "papucslistás" tételről
lemondott - egy komoly cél érdekében....
A szemük sem áll jól.... :) A listákat készülnek ismét feltölteni?

2014. július 23., szerda

Röviden, csak, hogy ez se maradjon le

A blogírást sikeresen elhanyagoltam az utóbi időben - és, az igazság az, hogy ez nem teljesen a véletlen műve. Rossz hangulatú írásokat nem szeretek kirakni, jó hangulatúakat meg nem nagyon tudok mostanában írni. Mert amikor jó a hangulatom, akkor éppen nyaralunk - nyaralás alatt meg bolond lennék gépezni; amikor meg nem nyaralunk, akkor meg..... na, mindegy.

Szóval, volt egyszer egy tanév, és annak a tanévnek meg volt egy vége is. Így, a négy Balogh-leányzó kapott fejenként két-két bizonyítványt! Igen, nem tévedés, nem ámítás, csak éppen zeneiskolai furfang! :) Eme zeneiskolai furfangok két igen érdekes dolgot is tartalmaztak. Az egyik az, hogy kisnagycsaládunk életében először, egyik sarjunk dicséretes ötös lett szolfézsból!!!!! Jól le is "szidtuk", micsoda szégyent hoz a családra! :) Na vajon ki volt az elkövető? Nem, nem csinálok ebből liko-olós-tippelős-kommentelős játékot, hanem rögvest elárulom: Klára! No mindegy, azért kapott aznap este vacsorát! :) A másik érdekesség pedig Zita bizijében lapult: az szerepel benne, hogy alapfokú művészeti vizsgát tett, kiváló minősítéssel, fuvolából. Kérem szépen, ez nagyon nem semmi, taps!

A sima sulis bizonyítványokról meg annyit, hogy lett köztük kitűnő is (eh, már megint Klára!!!! :) ), meg lett olyan is, akinek van azért ötöse is! :) És van egy kisgimnazistánk is, aki idén volt utoljára az, és kitűnő-közeli eredménnyel int búcúst ennek a sorozatnak. Zita jövőre már "nagygimnazista" lesz, kell neki matrózblúz (na ja! de hol vegyek olyat, ami nem 200% műszál?!). Nagy-nagy dicséret illeti őt, ebben a tanévben annyira szorgalmas volt a suliban, és, ahogy már említettem, fuvolából is, nem elfelejtve a fő "szerelmét", a vívást. Ezért a példamutató szorgalmáért pillanatokon belül (na jó, napokon belül :) ) elnyeri méltó jutalmát. Hogy mi is az, majd igyekszem beszámolni róla.

Emma és Imó vidáman zárta a tanévet, négyesnél rosszabbat senki sem kapott, nem elégedetlenkedtek, és mindketten letették a nagyesküt, hogy jövőre kicsit jobban megfeszülnek. Ezt az ígéretet nem mi kényszerítettük ki; már régen rájöttünk Zolival, hogy manapság kemény élet ám az iskolás élet!
Emmáéknál a bizonyítványosztás kissé drámaira sikeredett. Hatodikosok voltak, jó páran elmentek gimnáziumba. Nagyon szép búcsúztatás rendeztek a maradók, és nagyon szép búcsúfilmet készített az egyik távozó. Volt sírás-rívás, nem kevés; az én szemem sem maradt száraz, bevallom. Ez előrevetít majd még pár ilyen könnyezést, de inkább ebbe bele sem gondolok nagyon...
Szóval, volt pár (nem túl izgi) évzárónk, és mostanra már jó mélyre elástuk azt a rengeteg bizit. Szeptemberben majd leporoljuk őket. És, ahogy így most erről írtam, ismételten rájöttem, hogy a vakáció a világ egyik legjobb találmánya!!!!
Az évzáró előtt, a forró iskolaudvaron, barátnők
között, a kis "zsenipalántánk" 

Mimike az ő baráti körével, szerényen vigyorogva

2014. július 17., csütörtök

Új hóbort - a "Nőnek a gyerekek" rovat ajánlásával

Meglehetősen szokatlan, számomra teljesen új, élményben lehetett többször is részem az utóbbi időben. Mégpedig abban, hogy ahogy a munkából hazatérve betoppantam a házunkba, finom süti-illat fogadott.
A helyzet az, hogy a vakációt eddig - egy négynapos kiruccanástól eltekintve, amiről majd hamarosan beszámolok - itthon, azaz Budapesten töltik a leányaim, mindenféle tábor-konstrukciókban, amiben az a közös, hogy nem ún. "ottalvósok". A táborokról is érdemes lenne írnom, remélem sikerül alkalmat kerítenem rá. Update: közben már máshol is nyaraltunk, meg a kisnagyságok jelentős hányada nincs is éppen Pesten, csak a bejegyzés lassan születik...

Szóval, először Zita döntött úgy, hogy ő ezt a nyarat a konyhai művészetének kifejlesztésére is használja majd, ezért nekilátott Stahl Judit muffinos szakácskönyvének "feldolgozásához". Jó ez, gondoltam én, mert Zita azért nem mozog túl otthonosan a konyhában (suli-időszakban erre egyszerűen módja sincs), és mégis csak 14 már, "lassan eladósorba kerül", nem árt, ha egy kicsit megtanulja, hogy mit hol talál, milyen mennyiségek mit képviselnek a valóságban, és melyik eszköz mire való. Lendületét, kitartását elnézve, van remény, hogy nyár végére ez be is következik.
Húgaira persze átragadt ez a lelkesedés, így ők is kinéztek maguknak mindenféle receptet, amit el akartak készíteni. Mondjuk, kissé leragadtak a "csokis" címszó alatt a tartalomjegyzékben, de hátha továbblendülnek majd onnan.
Így történt aztán, hogy volt olyan nap, amikor háromféle csokis muffin-csoda készült egy délután/este alatt, különböző kombinációjú gyerekfelosztással rendelkező cukrász-csapat által.

Természetesen, aminek egy ilyen tanulási folyamat során meg kell történnie, meg is történik. Zita első próbálkozása során kb. percenként csörrent a telefonom, amelyen felváltva záporoztak, az "Anya hol van a ..... (habverő/szűrő/kisedény/nagyedény/reszelő/fahéj/dió/sütőpor/stb.)" típusú és a különböző technikai jellegű kérdések ("Mivel verjem fel "fehéredésig" a tojássárgáját?/Mi az a "kk"?, Mennyi a púpozott evőkanál?/stb."). Persze, volt, hogy Zita eltökélten ragaszkodott a könyvben leírtakhoz, félretéve szaglását és egyéb érzékszervei jelzéseit, és kicsit elégette a sütit. Naná, hogy Imola simán összekeverte a sót a cukorral, ami egy muffin esetében nem (sem) túl szerencsés; ment is a kukába a nagy munkával kikevert, szépséges, ámde teljességgel ehetetlen (mert sós) tészta. És igen, csúszott ki tojás a kézből, verődött fel hab a (csempézett) falra, voltak nagy kacagások és bosszankodások, és én is kibírtam mosolygás nélkül, amikor az előző este A-tól Z-ig kipucevált konyhában kezdhettem újra másnap a takarítást.

DE! Ez nagyszerű, hogy van kedvük ilyesmihez, hogy kitartóan próbálkoznak, hogy az esetek túlnyomó többségében finom dolgok kerülnek ki a kezeik közül, és büszkén kínálgatnak vele mindenkit, akit tudnak.

Mostanra oda jutottunk, hogy Zitus már a bevásárlólistáját is egyedül állította össze, együtt vásároltunk ez alapján, és a süteményeken túllépve, egy teljes menüsor elkészítését ígéri nekünk ma estére. Nekünk, a szüleinek; a Húgok most erre-arra leledzenek a Balcsi különböző pontjainál. Kíváncsian - és örömmel - várom.

B.-F. Szilvia tudósítását olvashatták Budapestről, a "Nőnek a gyerekek rovatunkban. :)

Az egyik legelső remekmű
(a háttérben az "elkövető" és vidám kutyája)

Nem titkos. De határozottan csokis.

Az egyik cukrász "team" munka közben

És egy szép portré a legszorgosabb konyhatündérünkről
(nem a konyhában :) ) 

2014. június 18., szerda

Vakáció előtti vakáció és vakáció közbeni vakáció. Vagy valami ilyesmi

A kettővel ezelőtti bejegyzésem után talán nem meglepő, ha elárulom, hogy kimondhatatlan az örömöm, hogy kitört végre a vakáció. Még akkor is, ha most tulajdonképpen nem itt kellene lennem, és nem a gépen kellene pötyögnöm, hanem a megcélzott üdülési ponton kellene élveznem a családi együtt-nyaralást. Hogy ez nem így van még nem ad okot keserűségre, hiszen ami késik, jelen esetben nem múlik, maximum cseppet átalakul - és hogy ezt különösebb nyafogás nélkül viselem remélhetőleg annak biztos jele, hogy még nem volnék olyan nagyon vagy akár már túl öreg.

Ráadásul, még ha most éppen nem is nyaralunk (még? éppen?), már nyaraltunk egy picikét, méghozzá a vakáció előtt! És erről szándékoztam ezúttal "regélni" kicsit. Miközben megerősítem, hogy annyira jó, hogy már nincs suli!

Szóval, úgy esett, hogy Pünkösd hétvégéjére remek időt ígértek. És, ahogy ez a későbbiekben kiderülhetett mindenki számára, de ez az írás is megerősíti majd, ezúttal az ígéret betartatott, pompás kánikula volt! A kánikula már előbb betört az országba, mint a nevezett hétvége, ezért valamelyik reggel, amikor már a kávétól is először lett túl melegünk, és csak azután éreztük üdítő - vagy pszichoszomatikus - hatását, az az ötletünk, vagy még inkább vágyunk, támadt, hogy "jaj, le kéne menni a Balatonra!". Ezt "csak úgy" megemlítettem Anyukámnak is. És valószínűleg ez vezetett oda, hogy az álom megvalósult.... :) Tehát a szavakat szervezkedés, majd tettek követték, és tényleg lementünk a Balatonra Pünkösd hétvégéjén.

Amikor pénteken jó késő este, egy igen hektikusra sikeredett délután és koraeste után, végre bezsúfolódtunk az autóba, és nekivágtunk a röpke 145 km-nek, picit elbizonytalanodtam, hogy vajon megéri-e a sok szervezkedés, pakolás, ide-odamenetel (mindjárt kiderül, hogy milyen ide-odamenetelek) azt, hogy eltöltsünk három éjszakát és két és fél (vagy egyesek még kevesebb) napot a Balcsin. De amikor másnap reggel, egy jó nagy alvás után, kiültünk a teraszra reggelizni, egy elképesztő madárcsicsergés közepette (létezik, hogy júniusban más madarak (is) vannak a Balatonon, mint augusztusban?!), már tudtam, hogy IGEN, megérte.

Mert - mint ahogy azt később Zolival megfogalmaztuk - az egész család úgy "működött", mintha átkapcsoltak volna rajtunk valamit "balatoni üzemmódra". Mindenki úgy viselkedett az első pillanattól kezdve, mintha már hetek óta ott lennénk. A lányok reggeli után azonnal bringára pattantak, a kertben körözve és játszva, a Balaton-parton rögtön azokat játszották, mint amiket szoktak, biciklivel mentünk a lángososhoz, gördeszkával a partra, tollasoztunk, röpiztünk (mondjuk ez relatíve új motívum), pingpongoztunk; lángost ettünk és elmentünk bobozni; mindig kint terítettünk, a parton még a homokozó is visszavárta érdeklődő családtagjainkat, nagyokat pancsoltunk a már akkor isteni finom hőmérsékletű Balatonban, labdázva persze, siklót lestünk a szikláknál, nádszálakkal pecázást színleltünk. És nagyon-nagyon vágytunk arra, hogy onnan most pár hétig el se jöjjünk.

Ehelyett..... Miután szüleim (és Gergő unokaöcsém) vasárnap reggel csatlakoztak hozzánk, mi Zitával és Zolival "leléptünk" és visszavágtáztunk Pestre, hogy Zita részt vehessen az országos csapat bajnokságon (és annak rendje és módja szerint meg is nyerjék azt :) ). Hát, a Balaton üdítő vonzereje után nehezen tudta felvenni a lépést az UTE igencsak lelombozó külsejű, levegőtlen, hőségkatlanná átváltozott "vívócsarnoka".... De az eredmény nyilván kárpótolt mindenkit! Este pedig ismét -immáron tágabb családi körben - együtt néztük már a kis balatoni tévén Az ének iskoláját. Hétfőn pedig még igyekeztünk minden pillanatot kihasználni ebből az idilli állapotból, amibe olyan könnyedén belezökkentünk ezalatt a két és fél nap alatt. És a beígért kánikula is velünk tartott, ami csak emelte a hétvége amúgy is erősen ragyogó fényét.

Vár még ránk pár izgalmas és klassz kaland - de remélem, hogy idén is jut majd sok a Balatonból (a lányoknak biztos....), mert visszavágyunk azóta is, egyfolytában.

Nem sok kép készült - sőt, egyáltalán nem
fotózgattam. Ezt Zita kattintotta
 - egy szép naplemente.

A Platán-strandon van egy új, nagyon jópofa játszótér.
Például van egy Balaton alakú homokozó, körbe fa székekkel,
a székeken a balatoni települések nevével. Meg van ez a
földgömb is, amire Klára támaszkodik a képen. Meg egy csomó minden
más is. Legközelebb majd nem alkonyatkor megyünk oda,
hogy jobb képek készülhessenek. :)

Ez a kép "teljesen nappali" - a 2014-es bajnok csapatról,
serdülő női kardban. :)
(Csak zárójelben: remélem, nagyon sokáig maradnak ilyen
aranyosak, a szó minden értelmében!!!!)

2014. június 15., vasárnap

Vakáció eleji versike

Ami jól jöhet
(írta és lejegyezte: Balogh Klára)

Jó, ha van egy lámpám,
világít majd sárgán,
a fölkapcsolás árán.

Jó, ha van egy tollam,
leír mindent rólam.

Jó, ha van egy füzetem,
nem hagyom ám üresen
( inkább) tele írom ügyesen.

Jó, ha van egy ágyikó,
a matraca csábító,
ezért rajta hálni jó.

Jó, ha van egy könyvem,
elröpít majd engem,
belemerülök én,
( itt ) a 3./ b közepén.

Jó, ha van egy tábla,
lesz rajta sok ábra.

Jó, ha van egy meleg zokni,
mert azzal télen nem kell dideregni.

Jó, ha van egy tanítónő,
szép és okos ő,
ki tanítványaiba okosság fonalat sző.


 Itt a nyár
(írta és lejegyezte: Balogh Klára)


Vége van az iskolának
VAKÁCIÓ van emberek,
hogy hova azt még nem tudom,
de az iskolából elmegyek!

A "szerzőnő" és ikertestvére az utolsó tanítási napra indulván
 

2014. június 4., szerda

Fáradt

Nálunk most már mindenki fáradt. NAGYON.
Sőt, kissé belefáradt. Hogy a gyerekek már nagyon várják a szünidőt, abban nincs semmi csodálkoznivaló. Habár, ma reggel azért eltátottuk Zolival a szánkat. Először azért, mert az Ikrek azt mondták, hogy nem írhatják fel a VAKÁCIÓ! betűit a táblára - legalább is a felkiáltójel nem került fel tegnap. Ó, mondtam nekik, hogy sebaj, akkor itthon pótoljuk, van nekünk is táblánk, még ha kicsi is. Felosztottuk úgy, hogy majd legyen hely mind a nyolc karakternek. Klári ezen azonnal fellelkesült, és szaladt is a füzetéért. Amiben - és itt jött a következő elképedés - legalább 10-12 variációs "rajz-tanulmány" volt a "VAKÁCIÓ!" minden betűjére. Kreatívabbnál kreatívabbak, és nem csak a (jogos :) ) elfogultság íratja ezt velem. Hogy ne lőjjem le Klári poénjait, csak egy nagy kedvencemet mesélném el: a felkiáltójelet úgy rajzolta le, hogy a hosszú rész egy hosszában szétterített bikini-felső és alatta a pontként pedig a bikinialsó. Zseniális. Végül nem az került fel a táblára, hanem egy felfordított fagyitölcsér és az abból kipottyanó fagyigombóc. Imó "Ó" betűjének alapja pedig egy mentőöv volt.

Szóval, hogy a gyerekek várják a szünidőt, az nagyon rendben van. Hogy mostanra fáradtak, talán az is. Bár itt azért már vannak fokozatok. Zitát már tényleg nem tudom, hogy honnan merített energiák tartják össze. Csak ámulok és bámulok. Tanul kitartóan (a gimnazista vizsgarendszer miatt, neki idén egy matek írásbelije és egy töri írásbeli plusz szóbelije volt). Tetszik, hogy azt mondja, hogy a tanulás a legfontosabb. És ez látszik az eredményein is. Gyakorlatilag kitűnő lesz, rengeteg befektetett munka eredményeként. Emellett szinte lazán tette le fuvolából az alapvizsgát. Csak azért szinte, mert amikortól már nagyon szükséges lett, mindig szakított erre is kellő időt, még akkor is, ha ettől még tovább, késő óráig, tanult utána. És hát, még ott a vívás is, amit hatalmas hőfokon űz most. A sima edzések mellett még rátesz magánszorgalomból is pár lapáttal - és ennek is van eredménye. (Pl. most a hétvégén a korosztályos országos bajnokságán dobogós, harmadik helyezést érte el).
A másik három gyerek is belehúzott az év végére, mégha nem is ilyen látványosan és nagy mértékben is, mint a nővérük - de ez persze egyáltalán nem is elvárás. Emma és Imola tanulmányi eredményein lesz még mit javítani az elkövetkezőkben, de annak örülök, hogy a sportban mindkettő rátalált az örömforrásra. Emma röpis ügyessége lenyűgöző, Imolánál még nem tudni a kard tekintetében, de az már nagyon jó jel, hogy imád járni, ki nem hagyna egy edzést sem.
Emma már két éve röplabdázik - idénre kiderült, hogy számára ez
egy hatalmas szenvedély lett - imádja és ügyes is. Jó ezt látni!
 
Egy csapattaggal (itt éppen az iskolai csapat tagjaiként, de amúgy
klubtársak is) és az Emma által hurcolászott, a csapat mezébe
öltöztetett kabala-rénszarvassal. VIDÁMSÁG
 
 
 
Kicsi a bors, de erős.... :) (ráadásul mostanság egészen sokat nőtt ez
a "kicsi bors")
Szóval, hogy ők fáradtak, az rendben van. De mi, szülők is. És nemcsak azért, mert ezeken a megpróbáltatásokon a mi intenzív segítségünkkel és biztatásunkkal jutottak keresztül. Ami engem illet, én most úgy érzem, hogy nagyon elfárasztott az utóbbi időben maga a szülői lét. Az aggodalmak, az izgulás, a sorozatban felvetődő egyáltalán nem elhanyagolandó és elhanyagolható problémák, a hosszútávra is kiható döntések meghozatala vagy meg nem hozatala. Sajnos, eljött az a pont a blogírásomban, amikor már nem tárhatom az erre tévedő olvasó elé, hogy pontosan mik is ezek a gondok - mert nem hiszem, hogy örülnének az érintettek. Van benne iskola, lélek, edzés, szerelem és barátság (vagy annak hiánya), egészen eredetien megkomponálva. Hogy ehhez még hozzáadódik a minisztériumi munkám kapcsán érkezett teljes foglalkoztatottsági bizonytalanságom, bizony azt eredményezi, hogy egy részt nagyon hamar úgy érzem: hulla fáradt vagyok, aludnom kell, más részt sokszor úgy kelek, hogy jaj nincs kedvem. Nincs kedvem a naphoz, a megoldandó feladatok megoldásához, a kihívások legyőzéséhez. Hanem vágyom egy feladat- és kihívásmentes, láblógatós, későig alvós, NYUGODT időszakra.

Nem tudom, hogy megadatik-e. Valahogy az a gyanúm, hogy ahogy érnek be a lányok a tizenéves korba, úgy "sűrűsödik" az életünk a szó összes, elvont és elvonatlan értelmében. Kicsit tartok tőle, hogy ez alól a nyár sem kínál majd igazi feloldozást.

Szóval, ez egy ilyen fáradt bejegyzés. Nem megkeseredett vagy elkeseredett, sem feladós vagy lemondós, hanem FÁRADT.
Ó!
(mint a VAKÁCIÓ! felirat jelenlegi "állapota")
Ezen a képen talán látszik valamennyire a bejegyzésben
oly' gyakran emlegetett FÁRADTSÁG

És íme egy ok, amiért Zita fáradt lehet: a vívás. És több ok is, amiért
vidám lehet: szép eredményt ért el és a barátnőivel lehet! :)