Pages

2015. július 30., csütörtök

Balatoni víkend

Egy életérzés....
Teljesen lemaradtam a blogos krónikámmal, de most úgy döntöttem, hogy nélkülözöm az időrendiséget - vagy visszafelé haladok esetleg, majd még meglátom - és kezdem a legutóbbi hétvégénkkel.
Amit a Balatonon töltöttünk, hatosban.
Zoli péntek este érkezett hozzánk - iszonyú hőségben. Mi éppen a Balatonban múlattuk az időt - szerintem már órák óta - ő pedig gyorsan csatlakozott.
Egy vidám vacsora után elkerekeztünk Zolival kettesben egy hűsítő ital erejéig az aznap felfedezett új boglári "jó kis helyre", a Paletta borbárba. Ide úgy jutottunk el még aznap korábban a gyerekekkel, hogy megkérdeztem Mónit, volt kolléganőmet, aki közös munkánk óta remek cukrászkarriert (is) fut be, hogy hol vehetünk hetedhét országban híres sütijeiből, és hát pont a Palettát jelölte meg Bogláron. (A sütiket legott teszteltük és csak elragadtatással beszélhetek/írhatok róluk!!!). Szóval az esti Paletta-hangulat is megtetszett, ezért foglaltunk másnapra vacsora-helyet mind a hatunknak.

Szombat reggel korán keltünk Zitával és Emmával, a két vállalkozókedvű lányommal, hogy megcélozzuk a fonyódi piacot. Mit ne mondjuk, sok vállalkozókedvű (vagy hőségkerülő?) ember lehet ezen a környéken, mert egyáltalán nem voltunk magányosak a piacon.... Amit amúgy nagyon kedvelünk. Beszereztük a már telefonon előre megrendelt, igazi, udvaron kapirgáló csirkék emberi fogyasztásra alkalmas (és erősen ajánlott) "földi maradványait", nem tudtunk és nem akartunk ellenállni némi nyálcsorgatóan gusztusos kolbász-szerűségnek, majd megvettünk egy kisebb ipari mennyiségű piros gyümölcsöt lekvárkészítési célokból, továbbá egy kilónyit az év paradicsomából (sajnos, ezt a minősítést csak kóstolás után kaphatta meg, így későn derült ki, hogy több kilónyit kellett volna még vásárolni). A piaci bagett is igazán hívogató volt - "mentünk" is és vettük is.

Hazatérve, az Ikrek már (éppen hogy) ébren voltak, Zoli csak egy kicsit később kelt fel. A reggeli a teraszon (friss bagett, étvágygerjesztő kolbász és őrületesen illatozó paradicsom, no meg a többi "kötelező" hozzávalók) egyszerűen pazar volt. Utána nem sokkal már a Balaton vizében mozogtuk le a magunkhoz szólított kalóriák egy részét (legalább). Csak akkor jöttünk ki, amikor már teljesen szétázott a bőrünk.

Szinte nem is ebédeltünk (a reggeli inkább reggebéd vagy angolosabban "brunch" volt), a hőség elveszi az étvágyat.... Kivéve talán Imoláét....:)

A legnagyobb hőségben kártyázni illik, esetleg olvasni (köszönjük, kedves Leiner Laura, a Szent Johanna Gimi sorozatot - az Ikrek függők lettek a nyári szünet során). De mi lekvárt is főztünk Zitával. Készítettünk szépséges málnát, gyönyörű ribizlit és rendelésre ringlót is (Zita rendelésére :) ). Húsz üveg várta este a dunsztban, hogy az ősszel és a télen elhozza nekünk a nyár ízeit... (ha addig kitart....). Közben Zoli és a többiek azért fürödtek is egy jót. A koraesti zuhé egészen jól esett.

Estefelé bringára pattant a család (mármint hatan hat kerékpárra... :) ) és eltekertünk a vacsoránk színhelyére, a Paletta borbárba. Ahol az elvárásainknak, reményeinknek megfelelően sikerült eltöltenünk az estét, és elköltenünk a vacsoránkat. Grillest volt, finom és hangulatos. Olyan kicsit, mintha egy családi kertipartyba kerültünk volna. A kikötő a lemenő napban pedig hát... olyan igazán balatoni és gyönyörű látvány volt kísérőnek az ínycsiklandó falatokhoz. 
Hát, ezen egy kicsit látszik, hogy letettük a fényképezőgépet egy padra...

A kedvenc hölgykoszorúm - balatoni naplementében

A távolban több vitorlás is

Paletta Borbisztró


Kikötő - ahogyan Klára látta
Kikötő - ahogy Zita látta

Már sötét volt, amikor hazabicikliztünk nagy vidáman. Meleg volt, de már nem az a fullasztó. Pihentetőbbnek ígérkező álomért hajtottuk a fejünket a párnára.

Másnap reggel későn keltünk, lassan indultunk. De végül csak összeszedtük magunkat és nekivágtunk a betervezett programunknak! Elkerekeztünk a hajóállomásra. A bicikliket a hajó elejére pakolták, mi pedig az utastérben foglaltunk helyet. Elég sokat bohóckodtunk, jó pár fotó is született belőle...
Majom-család

Majom-család 2.

Majom-család 3.

Révfülöpön szálltunk újra szárazföldre. A célunk a Káli-medence felfedezése volt, bár ez eléggé leszűkült, tekintettel arra, hogy már dél volt, amikor hajóra szálltunk. De azért feltekertünk Kővágóörsre, onnan Köveskálra. Addigra már meg is éheztünk, és miután több "felkapott" Balaton-felvidéki vendéglátóegységről "lepattantunk" (nem volt foglalásunk, és hat ember nem igazán tud csak úgy beesni ilyen helyekre, megértem), végül a Káli Kövek borozójának kertjében kötöttünk ki, egy diófa alatt. Az ebéd jól elhúzódott, kellemes volt, itt is bolondoztunk egy kicsit - megint sok fotó készült.
"Csendélet" diófával

Lányok - egy poháron át nézve
Köveskál után Kékkútra mentünk, hogy megkóstoljuk a Theodora forrás vízének igazi ízét. Onnan megint Kővágóörs és végül vissza Révfülöpre. Útközben megcsodáltuk ennek a pompás tájnak minden "kellékét": szalmabálák, napraforgók, szürke szarvasmarhák, csüngőhasú malacok, gólyák, dimbek és dombok.... Persze jó sok fotó készült. :)





Azt hiszem, a napraforgó-témát kiveséztük... :)
Készül a fotó

Íme a fotó
Szürke szarvasmarha és Zita haja.... :)
Bálák - imádom!!!!


Malacék
Imó és a kedvencei

És akkor ott, a lankás (hol emelkedő, hol pazarul lejtő) úton tekerve, a sort zárva, bevillant: itt van előttem minden, a mindenség: a legkedvesebb és egyben örökre megunhatatlan "sorozatom" =a gyerekeim), a legelején pedig az, akivel "létrehoztuk" ezt a sorozatot :) És tekerünk itt, olyan "Balatonrajólesz" bringákkal  is (némelyik kicsit nyikorog, másiknak a nyerge mozog kicsit, a harmadiknak a váltója kerepel néha, de vannak egész jó állapotúak is - és mind eléggé biztonságos azért, csak más a kihívás :) ), szép a táj, van út előttünk és mögöttünk, van honnan és van hová mennünk. Tervek és emlékek - szép emlékek és akár még megvalósítható tervek. És sütött egy kicsit a nap, meg egy finom ebéd után voltunk, a bor íze is még ott volt valahol hátul, a szájpadlásom és a lelkem között. Szóval olyan elégedett teljesség érzetem lett; nem hiányzott semmi. Talán, ez a luxus.  


A hazafelé út előtt még ittunk egy jó kávét/üdítőt a révfülöpi kikötőnél lévő bárban (amúgy a "királyi" tévé "Balatoni nyár" című műsor helyszíne is, amint később rájöttünk). A visszafelé vezető hajóúton mit is csinálhattunk volna? Naná, hogy bohóckodtunk! És persze jó sok kép őrzi ennek az emlékét is. :)




Egy pillanatnyi komolyság
A nyaralóhoz visszaérve pedig már ott vártak minket a szüleim, akik, amikor csak tudnak, csatlakoznak a balatoni napjainkhoz (és hát, a nyaraló is az övék :) ). Így aztán este egy jót bridzseltünk velük.

Szóval egyszerűen, de nagyszerűen csak jó volt ez a hétvége. Ami ismét emlékeztetett arra, amit szinte sosem felejtek el: szerencsém van. Szerencsém van abban, hogy ilyen családom van, ilyen napokat tölthetek velük, ilyen környezetben, ilyen hangulatban. Kérem az Égieket, hogy ez maradjon is így.

2015. június 3., szerda

A kreativitás maga

Azt szoktam rá mondani - természetesen viccelődve -, hogy Őt kihívásnak küldte számunkra a Sors. És ebben van valami - az elmúlt egy évtized komoly tanulási folyamat volt számunkra a "Szülők iskolájában". Nehéz döntéseket hoztunk: kitartsunk-e az általunk megfogalmazatlanul is követett nevelési elvek mellett, vagy dobjunk félre mindent és foglaljunk el egy olyan álláspontot, amit egyébként leginkább ő írt körül a számunkra? Mivel teszünk jót és mivel teszünk rosszat?

Hogy ki az, aki miatt közel tíz éve törjük a szülői fejünket többé-kevésbé folyamatosan? Hát persze, hogy Klára!

Igen, de ő az, aki több, mint tíz éve egy olyan színkavalkádot, egy olyan ötletgazdagságot, egy olyan sajátságos és csillogóan értelmes látásmódot - és humort! - hozott a családunkba, hogy az természetesen mindig is feledteti a vele járó nehézségeket (persze, ha nem lenne ilyen sziporkázóan okos és kreatív, akkor is imádnánk őt, az általa támasztott kihívás ellenére is :) ).

Nos, Klára az, akinél nem kell azon aggódnom, hogy mit csinálna, ha nem járna annyit edzeni vagy ha nem kötném őt le kellő mennyiségű dologgal. Mert ő kitalál magának sokkal pazarabb ötleteket, mint amik nekünk, egyszerű halandóknak, valaha támadhatnának. És főleg, kivitelezi őket. És egyébként pedig, akkora szíve és lelke van ám ennek a még mindig nádszálvékony, ámde egyre izmosabb kis leányzónak, hogy a fél világ belefér és még marad benne hely. :) Így aztán, kreativitásának egy része arra irányul, hogy az egész családot bevonja az ő ötleteinek megvalósításába.

Így vettünk például részt, a Klára által kitalált és levezényelt "Húsvétváró" programsorozaton. Volt itt rajzos feladat, színes ismeret-terjesztő a Húsvétról, kinyomtatva; volt szaladgálos-keresős móka a kertben, volt hungarocell-tojások szervezett festése (igen, még Zoli is festett tojást! saját bevallása szerint, életében először). A foglalkozásokra "fel kellett iratkozni" (ki volt téve pár napig az étkezőasztalra egy jelentkezési ív :) ), aztán pedig megfelelő "igazolás" hiányában kötelezően részt is kellett venni. De szívesen tettük! (Bár egyik-másik tesó néha morgott :) ).



Klára másik nagyon jófej kreatív tevékenysége arra irányult, hogy Imolának "korrepetálásokat" tart. Ezt úgy kell elképzelni, hogy kitalál egy témakört (Karácsony, tavasz, sport, stb.), arról interneten rákeresve készít egy összeállítást (fotók, szövegek). Azt odaadja Imónak, majd megtanulja vele, végül felmérőt is írat vele.... Van neki tanári mappája, Imolának meg tanulói. Készül értékelés, sőt bizonyítvány is! Mi több, szülőire is kellett mennem!!!! Hát nem zseniális? Mondjuk, Imó néha próbált ellenállni. No de Klárának azért sokáig nem lehet! (ld. bevezető rész....) És szerintem tényleg segített is ezzel Imónak (aki azért túl komolyan nem szorul ám korrepetálásra).









Elég jó a bizi! :)

Aztán Klára készített "szórólapokat" is, pl. ilyet:

Ezen konkrétan meghatódtam.

A rímfaragó készsége továbbra is pazar, legutóbb az anyák napi verse sikerült igazán remekre:

És persze, prózában vagy színdarabírásban is remekel, ahogyan azt már elmeséltem a karácsonyi történet kapcsán, amit az osztálytársaival együtt adtak elő.

A kézügyessége is lenyűgöző: rajzolni is úgy rajzol, ahogyan azt a burjánzó képzelőereje diktálja neki. Mindig olyan eredeti dolgok kerülnek ki a kezei közül, hogy nem győzök ámuldozni. Tulajdonképpen az ő sajátságos megközelítése bármi felé jelenik meg minden "művében".

És amit még imádok nála: azt, ahogyan játszik! Sokszor elvonul a szobájukba, ahol aztán vagy tanárnőset játszik egymaga - dolgozatokat oszt ki és szed össze, "rossz" tanulókat kér számon, magyaráz és táblára ír -, hol pedig "főnöknőset". Ez utóbbinál használja valamelyiket a régi, nem működő mobiljaink közül, fel-alá járkál mindenféle "fontos" iratokat (még inkább: mappákat!) szorítva magához és pattogósan osztja ki a már említett telefonon a beosztottjait. Különösen egy bizonyos Frank jár rendszeresen pórul. Őt elég sokszor ki is rúgja.... :)

Szerintem nem sikerülne összegezni mindazt a sok apró mozzanatot és vonást, amitől ő nap mint nap lenyűgöz minket a kreativitásával, csak gondoltam, rögzítek pár részletet - nehogy bármennyire is feledésbe merüljön az utóbbi idők "termése".

Szóval Klára egy igazi kincs, illetve egy kincsesbánya. Hamarosan - ahogyan Imola is - befejezi az alsó tagozatot. Jaj. Leírni is fáj. Most éppen úgy tűnik, hogy a felső tagozatot külön utakon járják majd. De erről majd később. A kívánságomat azért leírom: remélem, hogy azok a pedagógusok, akik Klárit tanítják majd, megérzik benne ezt a burjánzó kreativitást és kellőképpen kiaknázzák - ami egyértelműen szolgálná az ő, a mi és Klára örömét (és épülését).