Pages

2016. november 30., szerda

Visszajött a hercegnők kora

Visszajött a hercegnők kora - egy kicsit másképp.
Szóval - az a helyzet, hogy Svájcban végezve a gimnáziumi és egyetemi tanulmányaimat, lemaradtam mindenféle olyan gyönyörűségekről, mint szalagavató, ballagás, bankett, szerenád a tanároknak - de később az egyetemi diplomaosztóról is. Genfben, a puritán, kálvinista városban érettségikor volt egy nagy buli a gimi garázsában, aminek a minél gyorsabb és minél meredekebb lerészegedés volt a legtöbb diák célja (én ettől kifejezetten viszolyogtam...), volt egy "ünnepség", ahol énekelt a kórus - ez volt a ballagás vagy mi; a diplomaosztó pedig úgy zajlott, hogy megmondták, hogy X napon délután 2 és 4 között vehetem át a hőn áhított papírost - az egyetem kertjében, egy asztalkánál. Jó, a "kert" a Genfi tó partján volt. Kezet ráztak velem, gratuláltak, megköszöntem, és elsétáltam (a farmeromban...).
Szóval - négy lány anyjaként valamit igen hamar eldöntöttem (úgy kisbaba koruk körül....): minden olyan törekvésüket támogatni fogom, ami arról szól, hogy szalagavató, ballagás, tánc, szép ruha, ünnepség, meghatódás, stb. Tudom, nem a gyerekeknek kell megvalósítani a szülők álmait, persze. De nem azt ígértem meg magamnak, hogy erőltetni fogom ezeket a dolgokat (max, ha nagyon muszáj, egy icipicit.... :) - ez most csak vicc!!! ), hanem, hogy TÁMOGATNI fogom....
Már eddig is jutott bőven: Emma már az ovis ballagásán is "Palotást" táncolt nagy mosolyogva (némileg foghíjasan), a Tanoda gálák keretében Zitus is próbálkozott már ilyen tánccal elsős korában a vigyorgós (és akkor még egy pöttyet alacsonyabb) Vojnits Petivel, és hát Emmán is volt már "szépruha" az általános iskolai keringős gyönyörűséges ballagásán.
De eljött a valódi, a klasszikus szalagavatók kora is (ó igen, nőnek a gyerekek, iszonyat módon öregszenek, ami rengeteg emésztenivalót ad, de ezt majd máskor). Zita ugyan csak tizenegyedikes még, de idén is táncolhatott már szerencsére. Amikor a múlt tanév végén már kezdett valószínűvé válni, hogy itt esetleg tánc-felkérés esete forog majd fent, már kezdtem őt győzködni, hogy mondjon igent. Persze, nem volt ellenére való, csak attól aggódott, hogy az edzéseiből vesz majd el sok időt, meg, hogy esetleg pont a kitűzött dátumon lesz valami verseny, és akkor mégsem tud táncolni. Az aggodalmak szertefoszlottak: a "felkérő" is vívó (másik fegyvernem) és ezáltal e tekintetben abszolút megértő, és hát a versenynaptár meg még idejében kiderül majd. Igent mondott. És hogy örült ennek! Mármint Zita. Meg persze a "lovag" is. :) A versenynaptár jól alakult, az edzéseket is sikerült átvariálni. Minden összeállt.
Eljött a szeptember, és az ősszel együtt megkezdődtek a próbák is. Időközben még kiderült az is, hogy Zitáék osztálya, mint a szalagavató műsoráért felelősök, nyitótáncként Palotást is járnak majd. Tehát kétféle táncpróbára járt egyre lelkesebben az ifjú hölgy. Otthon, a nappaliban mutogatta csiszolódó tudását - öröm volt nézni! Még a nyár elején lefoglalta a szépséges báli ruháját, majd elterveztük a haját, amit Budapest egyik legjobb fodrásza, régi barátnőm, Dóri, készített el neki. Ahogy közeledett az a bizonyos novemberi dátum, úgy nőtt az izgalom - és kicsit a szomorúság is, hogy mindjárt véget ér ez a kaland.
És egyszer csak ott voltunk a Sportkastélyban, és már fel is konferálták a nyitótáncot, a palotást! Gyönyörű volt! Zita végigmosolyogta az egész táncot - látszott, hogy annyira élvezi az egészet! Olyan helyesek voltak ezek a kamaszok ebben a szép ruhában, ahogy tényleg mindent beleadva és figyelve járták ezt az amúgy is magával sodró táncot. Hatalmas sikerük volt! Az egész szalagavató ünnepség nagyon szép volt, szerencsére nem volt "túllihegve", de azért megadták a módját mindennek. A szalagtűzés, a beszédek, a kisfilmek és az osztálytáncok után az ünnep "koronájaként" eljött a keringők ideje!
Hogy milyen volt?! Milyen lett volna?! Csodás, természetesen! Szépségesek voltak, Zita határozottan kecsesen mozgott (ami kicsit meglepő is volt, a vívás azért némileg darabos mozgást eredményezhet(ne)), szemlátomást figyelt, de közben élvezte is az egészet - örömmel táncolták el az kétszer is az egész táncot, hatalmas siker közepette. Nagyon helyesek voltak a párjával - akinek a bátyja folyamatosan fotózta az eseményt - így születhettek ezek a remek képek is, amivel zárnám az első, de nagyon is nem az utolsó szalagavatós élménybeszámolómat. :)
"Princess Zita"
Zita és Laci - palotás ruhában
Zita és Marci
Táncos mozdulat
Lányrózsa fiú karokban
Szép
Elegancia
Csokorba szedve
"Hivatalos fotó"

2016. október 26., szerda

Nagykorúság

18 évvel ezelőtt volt életünk legfantasztikusabb bulija .*  Az esküvő egészen egyszerűen tökéletes volt. Sokat készültünk rá - pont azért, mert azt szerettük volna, hogy a napján már semmin se kelljen aggódnunk. Azt szerettük volna, hogy minden percét élvezzük. Sikerült.
Valahogy minden összeklappolt.
Pedig előző este belázasodtam, iszonyú torokfájással. Kissé el is keseredtem: milyen formában leszek így "életem nagy napján"? Beszedtem minden beszedhető gyógyszert, korán lefeküdtem, és láss csodát: láztalanul és fájdalommentesen ébredtem. Az akarat csodákra képes. :)
A fodrászatban kezdtem. Dóri jól megsutyorogta már előre Zolival, hogy milyen csokrom lesz (számomra meglepetés volt), így annak megfelelő virágokkal díszítette az elkészült frizurámat, azaz aranyos kis rezgőkkel. Amikor eldöntöttük, hogy összeházasodunk, akkor egy darabig úgy gondoltam, hogy kissé klasszikusabb, "konytos" menyasszonyi frizurát szeretnék majd, de valamikor nyár elején meggondoltam magamat, és a "vagány" és rövid vonal mellett tettem le végül a voksomat. Dóri pedig nagyon szép, nőies fejet "csinált" nekem. Amire Linda elképesztően szépséges sminkje tette fel a korona helyett a pontot az i-re :) Linda egyébként Európa-bajnok sminkes. Hát, ügyes, no.
Boldogan mentem hazafelé a taxival, és nem is értettem, hogy egy ilyen gyönyörű napon - tényleg, szépséges volt az időjárás is! - hogyan tud valaki panaszkodni (nevezetesen a taxisofőr). De csak hagytam, hogy mondja, néztem kifelé és mosolyogtam.
Hazaérvén kissé csalódott voltam, hogy nem látom az általam megálmodott díszítésű esküvői autót. Aminek végül a szüleim zöld Volkswagenjét "jelöltük ki", tekintettel arra, hogy a mi autónkat ellopták egy héttel az esküvő előtt..... Az általam megálmodott díszítés pedig azt takarta, hogy nem szerettem volna "bokrot" a motorháztetőre, hanem margaréta-fejeket kicsit mindenhová az autóra, mintha "pöttyös" lenne. Krisztit, Vant és Steffit kértem meg erre, biztosan tudva, hogy akkor nagyon szép lesz a végeredmény. És Kriszti, aki ugyancsak eljött frizurázni Dórihoz, azt mondta még az előbb, hogy "minden rendben van", márpedig, ha ő azt mondja, az úgy is van....
Beköszöntem Anyuéknak, és az otthoni "fogadásra" készülő embereknek, és felbattyogtam az emeletre - készülődni. Aminek ugyebár, elvileg, sokáig kell tartani. Hát.... óvatosan megfürödtem (mármint: óvatosan, nehogy a frizurám vagy a sminkem "sérüljön"), aztán átmentem szüleim szobájába felöltözni. Ami esetemben - harisnyástól! - kb. 3 percet vett igénybe. :) Na, most mit csináljak, amíg le nem kell mennem?! Néztem magamat a tükörben - és hát, elég fura érzés volt! De boldogító, az biztos. Meg olyan bizsergetően izgalmas!
Végre valahára jött Anyu,és mondta, hogy "levonulhatok". Na, az már az izgalmasan kínos rész volt. Megérkezni a teli nappalinkba..... :) Persze hallottam a lelkes hűket meg hákat, de hirtelen azt sem tudtam, hogy mit kezdjek magammal (később, a svájci Andréas barátom írta le nekem levélben, hogy ő is hogy meghatódott, hogy milyen gyönyörű voltam - nekem meg a sorait olvasván lett "vizes" a szemem). Szerencsére ott volt már a vigyorgó Zoli, mellé penderültem, és onnantól megnyugodtam. Egy kicsit.
Tekintettel arra, hogy sok mindent másképpen csináltunk, mint ahogy szokás (pl. nem volt eljegyzésünk, sem templomi esküvőnk); úgy gondoltuk, hogy azért maradjon a hagyományokból is, és azt találtuk ki, hogy rendezünk egy "lány-kikérést". Mégpedig úgy, hogy Laci, Zoli tanúja kér ki engem Aputól, a szülői házból. Erre már jó sok vendégünk odagyűlt (pl a svájci barátaink, jópár rokon és néháyn közelibb barát) és pezsgős pohárral a kezében ácsorgott, beszélgetett, hangolódott.
Laci aranyosan beszélt, Apu viccesre vette, holmi birka-számot emlegetve, amely nélkül én nem mehetek - majd végül csak odaadott! Aztán Zoli átnyújtotta szépséges csokromat (és annak kicsinyített mását meg Zsófinak, gyönyörűséges unokahúgomnak, aki "koszorúslány" lett két "koszorúsfiú" öccsével).
Ezután elkezdtek minket ajándékokkal elhalmozni az ott megjelentek, mondván, minek cipeljék el először Gödöllőre, majd a Petneházyba, ha a végén úgyis ugyanott kötne ki a sok ajándék? Két kedves ajándék-átadás között odasuttogtam Zolinak: "Te láttad a feldíszített autót?" Mire Zoli: "Hát, a szüleid kocsija a garázsban áll, és én úgy láttam, hogy nincs feldíszítve." "Az nem lehet, torkoltam le egy kicsit, Kriszti azt mondta, hogy minden rendben van!" Zoli megrántotta a vállát, nyilván úgy gondolta, hogy nem áll le vitatkozni velem az esküvőnkön azon, hogy dehát ő csak látta a két szemével, hogy nincs azon az autón egy fia virág sem! Meg hát, ha Kriszti azt mondta.....
Egy idő után egy kis mozgolódás támadt a házban és a ház körül - majd egyszer csak szóltak, hogy menjünk oda az ablakhoz (ajtóhoz?). És begördült a meglepetés! Zoli csepeli barátai - amikor megtudták, hogy ellopták az esküvő előtt az autónkat  összefogtak, és úgy döntöttek, bérelnek nekünk egy szép esküvői autót: egy Rolls-Royce-ot! Nos, ez nem kis összefogást, mondhatni összeesküvést igényelt. Mert úgy volt, hogy Laci autója lesz akkor a "nászautó". Aztán egyszer csak azt mondta, Laci, hogy "igaza van a szüleidnek, minek bonyolítsuk ennyire, legyen inkább az ő autójuk". Furcsálltam, hogy miért "lépett vissza" Laci, dehát azért nem akadtam nagyon fent ezen. Ahogy azt sem értettem, hogy miért veszi fel Apu a telefont az esküvő előtti este zajló vacsora közben egy hangos "Szervusz, Krisztina!" kiáltással, majd jön vissza utána az asztalhoz és közli: "Gyertyánfy Péter volt (egy kolléga), még meg akart valamit beszélni." És az is fura volt, hogy az esküvő reggelén milyen ráérősen készülődött Apu. És amikor megkérdeztem, hogy "nem viszed az autót lemosatni"? - ő egy laza "mindjárt"-tal válaszolt.
Na mert mi történt? A csepeli banda szólt Lacinak, hogy van ez az ötlet. Laci visszaléptette az autóját. A csepeliek szóltak Krisztinek, hogy másik autót kell majd díszíteni. Kriszti szólt Apunak, hogy nem az ő autójukat díszítik majd. Kriszti szólt Vannak és Stefinek is, hogy csak őt kövessék, és nekem semmit el ne áruljanak! Zseniális szervezés volt, no!
Tehát, begördült a Rolls-Royce-unk (szépen telirakva margarétákkal, igaz "bokor" is volt mégis, mert azt rárakták az autóbérlők). És mögötte egy limuzin is, mert a "csepeli banda" nem aprózta el - gondolták, maguknak is bérelnek valami menőt, ha már ott járnak!
Szóval, nagyon meglepődve és nem kicsit vigyorogva szálltunk be a szépséges autóba.....
És elsuhantunk vele Gödöllőre. Mindezt ragyogó napsütésben, közel 20 fokban, október 24-én....
A kastélyhoz érve először a parkba mentünk, fényképezkedni. Itt már csatlakoztak hozzánk Misi bátyám gyerekei is, akik ugyebár a koszorúslány és koszorúsfiúk szerepében tündököltek - és pompás "díszei" lettek jó sok képnek. Próbálták a szoknyámat/uszályomat is fogni, de "jó testvérekhez illően" néha összekaptak azon, hogy ki hol fogja - így nekem kicsit izgalmas lett a séta: vajon a ruha is kibírja-e majd a rángatást? Kibírta és szép, őszi színekben pompázó, képek születtek. Kettőnkről és ötünkről is. A vége felé már a tanúk (Laci és Misi) is csatlakoztak, sőt, szép lassan egy egész csoport összeverődött a parkban! Aztán még a kastély egy-két szegletében is "pózoltunk", majd végül eljött az ideje a ceremóniának.
A díszterem csordultig tele volt emberekkel, akiket szeretünk és akik kíváncsiak voltak ránk. Érdekes érzés volt. És akkor meghallottam, ahogy a Bátyám odasúgja a gyerekeinek: "szépen, lassan, együtt menjetek, ahogy gyakoroltuk!" Én elaléltam, rájuk néztem teljesen elérzékenyülve: "Ti gyakoroltátok a bevonulást?!?!" És ekkor megszólalt Pachebel zenéje, amit bevonulási muzsikának választottunk...


A "szertartás" rövid és volt és felemelő. Főleg Zoli "igenje", ami olyan hangosra sikerült, hogy sokan jól elmosolyodtak/felnevettek. Az egész esküvői készülődés során azt tartottuk szem előtt, hogy semmi se legyen túlbonyolítva és semmi ne lehessen stresszforrás. Nos, ezt a ceremónia esetében is sikerült megvalósítani. Az egyetlen plusz, amit kértünk az volt, hogy az anyukáinknak átadhassunk egy csokor virágot (ja, meg a Himnuszt, amit végül elfelejtettek.... sebaj).
A gratulációkat a kastély előtt fogadtuk, ahol először jól megdobáltak minket rizzsel. Utána meg én hajítottam el szépséges csokromat - Kia barátnőm, aki elkapta, valóban elég hamar férjhez ment utánam, bár nem ő volt pont a következő.... :)
Egyszer csak újra a Rolls-Royce-ban ültünk, mint férj és feleség, egy-egy letörölhetetlen mosollyal vigyorral az arcunkon. Minden olyan meseszerű volt! Ahogy az út Gödöllőről a Petneházy-ig is.... Mindenki dudált, integetett, beleértve a HÉV-et és az éppen igazoltató rendőröket is. És hát, nem volt rövid az út, de szép igen - keresztül Budapesten. Persze direkt útba ejtettünk sok látványosságot, hogy a velünk tartó külföldi vendégek is örüljenek. Azt említettem, hogy Apu egyik régi kollégája, gyerekkorom óta "rajongóm", egy nagyon aranyos indiai úriember is velünk tartott? (Éppen Budapesten volt valami hivatalos dolga, és azt megtoldotta a hétvégével.... :) ) Vagy azt, hogy Zoli nagymamájának az "udvarlója" is eljött, mert Zoli nagymamája nagy szégyenlősen megkérdezte az unokáját pár héttel az esküvő előtt, hogy elhozhatja-e..... :)


A lagzi fergetegesre sikerült! Akkor még kissé szokatlan módon azt kértük, hogy svédasztalos megoldásban szolgálják fel az ételeket. Ezt először ellenezték pl. a szüleim, de kitartottunk. Többek között azért, mert úgy gondoltuk, hogy akkor még hamarabb kezd el "vegyülni" és beszélgetni, mulatni a násznép. Bejött..... Feszélyezettségnek nyoma sem volt.
Apukám mondott még egy megható köszöntőbeszédet, majd mi is mikorofont ragadtunk Zolival, hogy felkonferáljuk azt a kisfilmet, amit mi készítettünk a násznép számára. Ebben interjú-részletek voltak jópár családtagunkkal, illetve néhány közeli jóbaráttal. Mindenkinek ugyanazokat a kérdéseket tettük fel (mit szólnak hozzá, hogy összeházasodunk, mi lehet a jó házasság titka, mit "várnak" tőlünk, milyen jó tanácsuk van, milyen emlékük van Zoliról/rólam....), majd ezt eléggé viccesre, néhol meghatóra összevágtuk (még svájci barátaim is "nyilatkoznak" benne - azt feliratoztuk - részükre meg papíralapon lefordítottuk a többiek mondókáját.....). Az egészet zenével és fotókkal fűszereztük. Siker volt! :)
Ezután hamar megkezdődhetett a tánc is - egy hagyományos nyitókeringővel, amit Apukámmal kezdtem, majd jött újdonsült "Apósom", a Bátyám (hú, ott mindenki izgult, hogy mit művelünk majd mi: két pár balláb....), Laci és sorjában a násznép gyakorlatilag összes férfitagja. De a keringő után jött mindenféle zene és tánc. A zenekarunk fantasztikus zenét játszott (több ismerősünk beleszerelmesedett az énekesnőbe.... :) ), de a pihenő időszakokban játszott zenék is beváltak. Volt olyan - Zoli mindig meséli -, hogy Zoli beszélgetett valakivel, majd megfordult, és azt látta, hogy az egész násznép ropja a méltán népszerű (......) "Cotton Eye Joe" című örökzöldre "bújj-bújj zöldágos" stílusban..... (én pl egy genfi haverommal vettem részt ebben, még a fehér esküvői ruhában.....).
Aztán volt olyan is, hogy ajándékokat adtak nekünk át. Egy nagyobb baráti csoportunk ehhez le is ültetett minket a terem közepére, és onnan kellett "élveznünk" az egyik ajándékukat. Egy dal volt, U2 "One" című száma (mindketten nagy U2-rajongók voltunk és vagyunk), amit ők felvettek nekünk egy kislemezre is. Hát, nagyon odavoltunk, meg vissza (csak egy kicsit azt "irigyeltük", hogy ők milyen jól szórakozhattak, amíg ezt elkészítették. )
Este 10 körül megérkezett még egy "eresztés" vendég. Az történt ugyanis, hogy nagyon sok mindenkit meg szerettünk volna hívni az esküvőnkre, de ennek két dolog szabott határt: a terem befogadóképessége és a mi anyagi lehetőségeink. Ezt a gordiuszi csomót úgy vágtuk el, hogy sejtettük, hogy lesz olyan korosztály, aki este 10 után már nem nagyon akar részt venni a buliban (nagyon fiatalok és a nagyszülői gárda....), ezért aztán a tágabb barái társaságnak azt írtuk a meghívóra, hogy várjuk őket az este 10-kor kezdődő buliba. Emlékeim szerint ez nem okozott problémát senkinek, így az este második felében hirtelen még többen lettünk (bár tény, az általunk betippelt korosztályok legtöbb képviselője valóban elhagyta a terepet a koraesti órákban). Így a buli folytatódott még erősebben.
Egy újabb fénypont az volt, amikor Zoli végre dalra fakadt. Hát igen, volt egy ilyen "kikötésem". Mondtam neki, hogy csak akkor vagyok hajlandó hozzámenni, ha az esküvőnkön az egész násznépet "megörvendezteti" azzal, amivel engem nap mint nap kínzott, azaz az éneklésével.... Zoli komolyan vette a dolgot, gyakorolt is titokban, mint kiderült, majd ott a helyszínen segítséget is kért pár profi énekestől (voltak néhányan...), némi vokálozás végett. A Piramis "Ajándék" című dalát választotta,és becsületére váljék, el is énekelte (és mégsem menekült el az egész násznép fejvesztve). Igaz, a vokál segített. Igaz, Morgi barátunk egy idő utáni csatlakozása még inkáb "feldobta" a produkciót (Morgi nem volt sem szomorú sem túl szomjas).....
Éjfél körül átöltöztem és eltáncoltunk Zolival egy direkt erre az alkalomra kiválasztott George Michael számra (Kissing a fool) egy "menyecsketáncot" - ami semmiképpen sem takart semmilyen péngyűjtő akciót (ilyesmi nem volt nálunk).
Kicsivel hajnali kettő előtt már nagyon fáradtnak éreztem magamat - meg elvileg úgy kell elmenni a lagziról a friss házaspárnak, hogy az még tart, így mi leléptünk... Nem mentünk messze, mivel a Petneházy adott nekünk egy jó kis "nászutas" faházat a nászéjszakára.
Hát, elképesztő nap volt mögöttünk.
Sosem felejtjük el, az biztos.


És azóta?
Azóta is azt gondolom, hogy ez volt életünk legszebb napja, azóta is azt gondolom, hogy ez volt életünk legjobb döntése. Mármint a házasság.
Természetesen, voltak konfliktusaink (amiknek rendezésében nem vagyunk túl jók, ezért aztán amennyire lehet, kerüljük őket), mondhatni talán "hullámvölgyeink", vagy legalább is nehezen leküzdhető problémás helyzetek. Persze, veszekedtünk sokszor. Persze bántott meg, sírtam is néha. Fájtak is dolgok. De a "nap végén" mindig az a konklúziónk, amit pár napja írt Zoli nekem, hogy "egy valamit biztosan állíthatunk: egymást nagyon szeretjük."


Elég egyszerű számomra a képlet. Nekem ő a legjobb. Mindenben, mindig. 18 éve is az volt (meg 19 éve, amikor megismertem), és ma is az. Csak azt kívánom magunknak, hogy ez így is maradjon.


"In your heart I see the start of every night and every day
In your eyes I get lost, I get washed away
Just as long here in your arms I could be in no better place
You're simply the best, better than all the rest
Better than anyone, anyone I ever met"


* pontosabban, mire a bejegyzést sikerült megírni már 18 éve és KÉT napja :)








2016. október 21., péntek

12 év

Azt mondják, a Jóisten ad 12 évet, hogy megszeresd a lányodat annyira, hogy utána el tudjad őt viselni a következő hat évben......
Nos, köszönöm ezt a 12 évet - sikerült jól megszeretni őket. Igaz, már az első pillanattól kezdve....


És tény: nagyok már, a serdülőkor összes tünetét hordozzák magukon, magukban. És míg mindig is úgy gondoltam, hogy az élet valami furfangos vicceként, Klára már csecsemőkorában elkezdett kamaszodni, és ez a kor azóta is tart, Imola is rálépett a tinik szövevényes életútjára. Kissé huncutabb lett, néha már megpendít egy-egy hisztisebb húrt, vihog ész nélkül, majd mufurc ok nélkül. Rendetlenebb, mint valaha, érzékenyebb, mint valaha, és már pattanásai is lettek....


Jelzi a változókort az is, hogy mindketten az öltözködésükre koncentráltak, amikor a szülinapi ajándékok kerültek szóba..... És persze önállóan válogattak. És persze sokkal többet is meg szerettek volna venni, mint amire mód volt.


Már külön bulik kellenek, kettőjüknek - ha lehet, a másik részvétele nélkül. Ez végül ilyen formában azért nem valósul meg, mert egy kicsit mindkettő ott van a másikén, és van végül egy "összevont" része is az ünnepségsorozatnak; de azért nem kis logisztika volt kitalálni, hogy hogy, s miként legyenek az ünnepségek.


Klárának eszébe jutott mostanság, hogy nőni kellene. Így rálépett az "akcelerátorra", és csak szeptemberben több, mint 2 centit nőtt. Így most megint "ropi" kicsit, de majd összeszedi magát, ha leáll ezzel az őrült növekedési irammal. Most kb 3-4 centi van kettőjük között, de ránézésre úgy "összenőttek". Már mindketten túlnőtték Jutka mamát.... :)


És hogy milyenek? A minap beszéltünk erről Zolival. Hogy a némi (????) hiszti/ duzzogás ellenére, mennyire türelmesek ők, és várják ki, hogy egy kicsit róluk is szóljon az életünk. Mert igen. Az (iskolai) évkezdet óta nagy a rohanás. Azóta kissé áthelyeződött a hangsúly például Emmára, az új gimivel, az új nyelv intenzív tanulásával és a röplabdaklubjában zajló folyamatos felfordulással. De Zitán is nagy a hangsúly, hiszen a vívással továbbra is küzd; no meg beindult a gimnáziumi hajrá, tizenegyedisként "faktozik", és tanul, hol sikerrel, hol nem annyira - ja és persze, a fő szenzáció: szalagavatóra készül, mert felkérte őt egy tizenkettedikes (ráadásul, a saját osztálya meg tizenegyedikesként nyitótáncol, palotásozik). És akkor az Ikrek ezt szépen végig-asszisztálják, persze lelkesednek, vigyorognak a tánclépéseket mutató nővérükön; végighallgatják, ha kell, ha nem, ha Emma és Apa elvesznek egy kicsit az orosz ragozás rejtelmeiben vacsora közben. És tudomásul vesznek oly' sok dolgot. Imó többnyire egyedül jön-megy a suliba/suliból - volt már nagy riadalma a riasztóval is, de belejött. Zoli egyszer hazaugrott valamiért délidőben, és szinte meghatódva mesélte el, hogy Imó milyen aranyos ücsörgött egyedül (!!!!) az asztalnál, és szépen megterítve saját magának, falatozott. Klára sokszor dohog, ha neki is korán kell kelnie, hogy együtt menjen Zitával suliba, mert nincs, aki elvigye az ő saját későbbi kezdésére. De beletörődik. És meg is várja, ha kell Zitát, a tanítás végén, ha éppen úgy jön ki. Otthon mindketten kötelességtudóan nekiállnak tanulni, akár van arra felnőtt, aki erre noszogatja őket, akár nem. Néha kérnek segítséget, de sokszor meg nem, és emiatt is van bennem (bennünk) némi lelkifurdalás, hogy nem is tudom (tudjuk) néha, hogy mit is kellett megtanulniuk, megírniuk, tudniuk.
És főleg Klára az, akinek szinte mindig eszébe jut kimenni kutyázni, simogatja Scottyt, dobálja neki a labdát, ad neki inni-enni, jó gazdi.
De az is igaz, hogy szerintem kissé túlzottan sokat "törődnek" a telefonjukkal, dehát hogyan szóljak rájuk, ha nem tudok személyemben is valós alternatívát kínálni?
Szerencsénk, hogy mindkettőjüknek van szenvedélye. Ez Imolánál a vívás és annak "körítése" is. Ez alatt azt értem, hogy természetesen továbbra is szorgalmasan edz és nagy reményekkel vág neki ennek a szezonnak, de neki az is fontos, hogy egy teljes "világ" részévé vált így ő. Sok barátja akad a korosztályából szerte az országban, meg persze a klubban - aktívan kommunikál mindegyikkel,és nagyon élvezte azt az ún. "Reménység tábort", ahová nagy örömére ő is kapott "behívót/meghívót"....


Klára is odavan a judóért, de nála látom, hogy a kreativitás, valaminek a létrehozása is nagy motor. Olyan szépeket rajzol/fest..... És abban olyan jól el tud merülni. Ezért hálás vagyok nagyon.
Egyébként Klára továbbra is nagy küzdő. Ez alatt azt értem, hogy el tud érni dolgokat, amiket nagyon akar. Igen, gyakran, de leginkább kitartással. Valószínűleg, rájött, hogy nála ez az érvényesülési forma azért, hogy megnyerje a hőn áhított figyelmet. Amit igyekszünk megadni, persze, dehát, lásd mindazt, amit eddig leírtam. De a legtöbb cselekedet arról szól, hogy ott akar magának engem vagy/és Apát. Ahogy elnyújtja a lefekvési ceremóniáját, elrendezgetve plüssöket, párnákat, takarót, lámpát és fülbevalót.... addig ott vagyunk, csak vele, csak érte. És aztán szorít, el nem enged, a jóéjt puszinál..... - majd dirigál, hogy ogyan hajtsam be az ajtaját: "egy kicsit jobban.... ne, most nyisd ki egy kicsit, még, még, így jó!.... és küldd be Apát!"


Ja.... most Klára is megkapja majd azt az önkormányzati ösztöndíjat, amit Zita immáron negyedik évre is megkapott. Büszke rá Klára és mi is büszkék vagyunk - és az meg jó, hogy Imót meg nem nagyon zavarja, hogy ő meg nem (nem is kérvényeztük - majd talán jövőre).


Szóval, hétfőn kijött kora reggel ez a két nagylány, a maguk 12-12 évével és igen..... az emberben csak felszakad egy-két sóhaj: hát hová lettek azok a "Kicsik", akik még tegnapelőtt csak totyogtak és maszatosan vigyorogtak? Itt vannak persze a két álmos szempárban, akik ugyanazzal a gyermeki lelkesedéssel fújták el a muffinokba és kakaós csigákba dugdosott gyertyákat, mint az összes születésnapjukon.
De ott van már bennük a holnap ígérete: két fantasztikus nagylány, külön természettel, külön célokkal, de összetartozva.


Boldog születésnapot, Klára és boldog születésnapot, Imola!
Ikrek fényképésznél....

Ikrek selfie

Imó profil

Klári mosoly

Imó mosoly - példaképpel és barátnőkkel
Klári alkot




És igen, ez a kép már volt - de ez kedvenc!!!!!

2016. október 4., kedd

A nyár öt arca ( a sok közül)

Családi arc

Az Ikrek többször is kitértek nyári beszámolójukban a nagy családi nyaralásunkra, a tenerifei kalandunkra, így kezdem azzal.
Ez volt tehát az évi egy hetes teljes kényeztetésünk, Szüleim jóvoltából. Nyolcan vágtunk neki a nagy kalandnak, rögtön egy jó hosszú, ámde igen kellemes repülőúttal.
Tenerifét mindannyian imádtuk; úgy a tengerpartját a valószerűtlen színű és nagyon kellemes tapintású homokjával, mint a sziget közepén található Teidét, a vulkánt és az azt körülvevő holdbéli, lenyűgöző, semmilyen, általunk eddig látotthoz nem hasonlító tájjal, vagy a barátságos és laza embereket, illetve a nyugodt légkört, no meg a nem túl forró meleget, a sok újdonságot, a finom ételeket, a sok programlehetőséget. Tetszett a sok "állati program", a tevegelésétől kezdve, a Loro Parkon át a talán legnagyszerűbbig: a bálna- és delfinlesős hajótúráig.
Külön élmény volt magyarként, egy magyar által üzemeltetett étteremben, más honfitársakkal együtt szurkolni a magyar válogatottnak (bár kikaptunk), de ugyanúgy, a tengerparti étteremben fantasztikus halas finomságokat enni, sokat lenni együtt, a vízben és bármelyik túrán - köztük például Európa talán legnépszerűbb vizividámparkjában (ahol ugyebár cápák is úszkáltak felettünk, egy hatalmas akváriumban), pihenni, lazulni, viccelődni, beszélgetni, bridzselni, jókat reggelizni (és egyáltalán: élvezni azt, hogy nem nekünk kell kitalálni, hogy mi legyen a kaja, megteríteni, főzni, tálalni, leszedni, elmosogatni, majd ezt párszor újrakezdeni...). Egy szóval, igazi, pihentető NYARALÁS volt. És ismét csak hálás tudok lenni a sorsnak, hogy ez megadatott nekünk, ráadásul a szüleimmel együtt. Remélem, sok ilyen lesz még.




Baráti arc

Ez a nyár azért is volt nagyon kellemes, mert jó sok barátunkkal találkozhattunk. Szerveztünk több vacsorát is Mingiékkel - egyszer az EB-döntőre, egyszer meg csak úgy, hogy enyhítsük egy kicsit a kínjaikat a nagy lakás-felújítás közepette. A lányok nagyon sokat emlegették azt az alkalmat, amikor Bélák hajóján (elektromos hajó.... :) ) vendégeskedhettünk a Balatonon - kiváltképpen a "húzatós" (a hajó megy "gyorsan", és ketten a vízben kapaszkodnak egy-egy, a hajóhoz rögzített kötélbe) móka és a rengeteg hajóról vízbe-ugrálás miatt. Isteni nap volt. Verusékkal is jó volt találkozni: Bogláron is, amikor kipróbálhattuk a "mini-segway"-üket (vagy akárhogy is hívják: mint kiderült, ennek a kütyünek van vagy tíz neve), de Füreden is, amikor egy egész nagy baráti társasággal is összejöttünk egy tényleg remek vacsora erejéig (ami után ismét Bélák hajóján "kötöttünk ki" - az sem rossz, sötétben hajókázni, vízbe lábat lógatni, jó kis zenét hallgatni és a többiek poénjain jókat vigyorogni). Klassz volt, amikor Szilvi jött el hozzánk egy vacsorára - Szilvi az USA-ban él, így az ilyen találkozások lehetősége igen ritka, ahogy az is, amikor Éva és Csaba látogattak el hozzánk (ők erdélyiek és ugyan egy szomorú apropóból jártak Pesten, nálunk igen vidámra sikeredett az este). A ritkaságok kategóriába jön még Betti is, londoni kapcsolatunk, akit ugyancsak nagy öröm volt látni - igaz csak egy ebéd erejére. Régen kolléganők is voltunk a barátság mellett D. Szilvivel, akit aztán már évek óta nem láttam a sok külszolgálati miatt. Emmának saját baráti kalandja is volt: Laci keresztapja jóvoltából pár nap kényeztetést kapott a "zamárdi lakban" pár barátnőjével együtt. Így járt Imó is, akit egy osztálytársnője hívott meg egy hétvégére Akarattyára, többedmagával, születésnapi ünneplés gyanánt. A nyárzáró, már-már "szokásos" buli Feriéknél, Emma általános iskolai osztályának szülői közösségéből összeverbuválódott és az évek során nagyon jól összekovácsolódótt csapattal idén is isteni volt - a kertben, bográcsozva, jót beszélgetve.

Sportos arc
Annak, aki "minket" rendszeresen olvas, már akár unalmas is lehet, hogy folyton a sportos vonal kerül előtérbe. Dehát, ha egyszer tényleg?! A lányok valószínűleg nagyobb adagban kapták születéskor a sport-mániát az Apjuktól, mint az én kissé otthonülősebb, lustább vonalamat. Úgyhogy, a sport, a mozgás, az edzés és az ezzel kapcsolatos "ön-igényesség" nálunk nagy szerepet kap. Úgy állítottuk például össze a nyári utazási terveket, hogy abban elsőbséget kaptak az edzőtáborok, az edzések és azok kihagyásának elkerülése. Ez kompromisszumokkal jár. Igen. Nem kevéssel. De megoldható, és csak akor érzi magát mindenki jól, ha ezeket tényleg megoldjuk. Egyébként pedig még a közösen eltöltött időben is nagy szerepet kap a mozgás. Például egész nyáron röplabdáztunk családilag is - ugyanis felállítottunk egy röplabdahálót a kertben (majd azt levittük a Balatonra, amikor huzamosabb időt töltöttünk ott). Aztán persze - ezt is főként a Balcsin - rengeteget bringáztunk. Ahová csak lehetett, oda két keréken mentünk. Ez egy pár napra az egyetlen megoldássá is vált, amikor Zoli az ő nem túl fiatal és nem túl jó "erőben lévő" autóját hagyta ott nekem a Balatonon és az persze "jól elromlott" :). Természetesen a futás is a nyári mindennapjaink része volt. Zitának és Imónak edzés-szerűen is, Zolinak ez lételeme (meg hát készült a versenyeire), nekem is nagyon jót tesz (főleg a Balcsin), a többiek meg azért futottak, mert hát mindenki más is azt tette. Aztán ott volt még egy ún. "TRX" is a kertben (saját testsúlyos edzésekhez), azon is sokat "lógtunk". És akkor még volt az úszás (Balatonban, vagy bárhol, ahol lehetett), a pingpong (ebben Klára különösen ügyes), és az Ikrek könyörgésére, a sok szép bizonyítványért beszerzett óriás-trambulinon való órákig tartó ugrabugrálás (ezt én kihagytam, nekem valahogy nem jön be).
Szóval, végigmozogtuk a nyarat, Emmának szurkoltunk is mindenféle strandröplabda-versenyen (kapott mindenféle érmet, meg helyezést, meg voltak kevésbé jól sikerült próbálkozások is), meg persze Zoli triatlonjain is - a vívóink pedig végig edzették a nyarat (futás, erősítés és iskolázás). A jó az, hogy ezeket mindenki szívesen és élvezettel csinálta. Másképpen nem lett volna értelme.

Táboros arc
Jártak táborokban is a lányok ezen a nyáron is. Nem lesz nehéz kitalálni, hogy a zöme természetesen a sporthoz kapcsolódott.... Volt vívótábor, több röplabdatábor (bejárós és ottalvós egyaránt) és persze judo-tábor is.
Klára azért egy kicsit megvariálta a dolgokat. Ő volt például úgynevezett "alkotót-táborban" is. Ami az jelentette, hogy a már évközben is nagyon kedvelt rajz-szakkörét "kihelyezték egy hétre a Mátrába". Elmentek egy kis faluba, egy olyan házba, ahol kifejezetten ilyen céllal érkező társaságokat fogadnak (mondjuk Kláráék voltak az első gyerek-tábor, inkább felnőttek mennek oda alkotni vagy kórusművet próbálni...), és ott egy hétig festettek, rajzoltak.... Közben azért csináltak persze mást is, de azért tényleg ez volt a fő tevékenység. A hét végén, az elkészült képekből összeállított kiállítással várták a szülőket. Nagyon klassz volt - Klára igen szomorú volt, amikor vége lett.
Alkotás közben

Teljesen elmélyülten

Az egyik mű

Egy másik - az ott megismert új "szerelemmel", az akvarellel


Klára volt az, aki a drámaíró- és színjátszó-tábort idén sem hagyta ki - már szinte rutinosan jár Lábán Katihoz és Abody Ritához egy héten át. Aminek az elején "kitalálják" a darabot, a szereplőket és a párbeszédeket, majd megtanulják, és végül péntek délután előadják a szülőknek. Idén is remek lett a színdarab!
Tábor-újdonságként még Emma ment el úgynevezett Gólya-táborba. Noha van két gimistánk már, ilyen táborba még egyikőjük sem ment. Azért kicsit más negyedikesként vagy nyolcadik után. Egyébként a klasszikusnak nevezhető gimnáziumoknál (azaz 4 vagy 4+1 éves képzéssel) ez a gólyatábor szinte "kötelező" - illetve tényleg nem jó annak, aki ebből kimarad. Emmának csak két éjszakás volt - de ő még arra sem nagyon akart menni..... De aztán, ahogy annak lennie kellett, a kezdeti nehézségek után már úgy érkezett haza, hogy jól érezte magát, jó kis osztálya lesz. Egyébként azóta is kedveli mind az osztályt, mind a sulit - sőt az orosz nyelvet is, amit ugye most nagy intenzitással tanul....

Szomorú arc
A végére hagytam a legkevésbé kellemes arcát a nyárnak. Igen, ért minket néhány veszteség, sajnos. Túl azon, hogy nagy szívfájdalommal hallottam Esterházy Péter és Somló Tamás túl korai távozásáról, a családban is búcsúznunk kellett egy Nagynénémtől, aki két év bátor küzdelem után alul maradt a betegséggel szemben. Anyukám mondta a búcsúbeszédet, és még most is beleborzongok, ha eszembe jut az a mondata, hogy "Búcsúzom tőled, kedves kishúgom...." Kamilla nagynénémmel egy igazi "fantasztikus nagynéni" távozott tőlünk: kissé szeleburdi, nagyon jó humorú, forgószél volt ő, harsány sminkjével és néha kissé csiszolatlan ámde laza stílusával. Nála nem lehetett kettőt lépni úgy, hogy ne botoljunk egy macskába - a kertjük vadregényes volt, és nála zajlottak még gyerekkoromban a disznóvágások, amikor is Heni unokatesómmal a kanapén kuporogva fogtuk be a fülünket, hogy ne halljuk szegény állat visítását. Kamilla remek pogácsát sütött, és sosem felejtett el nekem ribizlit küldeni bármilyen formában, mert tudta, hogy szeretem. Konok volt, ezért is döntött úgy, hogy nem költözik el a házikójukból, ahol már évek óta egyedül élt férje halála óta - ragaszkodott ahhoz, hogy utolsó éveit is ott töltse - habár nyilván "praktikusabb" lett volna valamelyik lánya közelébe költözni, hogy ők ott könnyebben látogathassák és ápolhassák. A halál kegyes volt hozzá, és tulajdonképpen nem is sietett annyira, mint ahogy azt két éve megjósolták - így végül is a lányai is belátták, hogy igaza volt, hogy ott maradt. Hiányozni fog.
És elment szüleim egyik legjobb barátja is, Pista. Ez a hír igen váratlanul érte szüleimet és Csabáékat - a baráti hármasfogatuk harmadik elemét. És hát.... szóval hirtelen jött halálhír elviselését még az is nehezítette, hogy nem igazán tudtak tőle elbúcsúzni.

Nos, azt hiszem - így most már elmeséltem a nyarunk főbb színeit, arcait, történéseit, élményeit, emlékeit.
Sokszínű volt 2016 nyara is.

Már az első őszi hónap végén járunk, és esemény- és érzelemdús volt az is.
Élünk. Vagyunk. Szeretünk. Rohanunk és nevetünk. Nem mindig könnyű, de mindig jó nekünk.

2016. szeptember 30., péntek

Utazik

Ahhh, nehéz anyának lenni....
Mert most meg utazik a gyermek!
Persze, örülünk neki, hogyne örülnénk! Hiszen a vívásért él, annyit dolgozik; szurkolunk is neki, hogy a rengeteg munka most eredményekben is jobban megmutatkozzék, egy eléggé elátkozott (és igen peches) előző évad után. Persze, hajrá!
De most utazik! És az én gyomrom görcsben.
Külföldi versenyre megy, ami jó, mert azt jelenti, hogy mehetett, és ez fontos. És ez a sport, ezen a szinten, ezzel jár. De most utazik!
Az is jó, hogy most "utaztatják", nem ránk hárul sem az anyagi sem az "utaztatási" teher, ezúttal nem Zoli "szállítja le" őt a versenyhelyszínre. Rábíztuk most őt másra. Persze megbízhatóra. De MÁSRA.... És most utazik....
Ilyenkor várom, lesem a híreket, követem az útvonaltervet - vajon hol lehetnek? Hálás vagyok minden rövid kis sms-ért, "életjelért". Sőt remegek értük. Meg kattogok: miért nem írt már órák óta?!
Utazik.
Igen, holnap majd szurkolni is fogok neki. Annak, hogy menjen neki jól, boldog hangon hívjon fel, és ne a sírása szorítsa össze a torkomat többszáz kilométer távolságban tőle. Lesni fogom a netet, várni a híreket, keresztezni az ujjaimat, és kívánni fogom erősen a sikerét akárhányszor elmegyek a vonat-felüljáró alatt és azon meg dübörög a vonat (mindig ilyeneket "kívánok", babonából - éppen melyik gyerekemnek aktuális.... :) )
De most, ma csak egy valami érdekel: érjenek oda épségben. Most úgy érzem: semmi más nem számít, mint hogy szerencsésen megérkezzenek ÉS ugyanígy haza is jöjjenek. A többi, azaz maga a verseny, amiért az utazás történik, tulajdonképpen nem is olyan lényeges.
MERT MOST UTAZIK.
Várom a híreket.


Nagyon nehéz anyának lenni.

2016. szeptember 27., kedd

Egyszerűen nagyszerű

Egy nyugalmas hétvégén....
(a szerző... :) )
Az van, hogy szeptember folyamán még lezajlódtak Zoli utolsó versenyei, hogy aztán megkezdődhessen a gyerekek verseny-szezonja....
Megvallom őszintén, hogy Zoli verseny-szezonját több okból is egy pöttyet jobban "kedvelem". Egy részről, mert a java nyáron van, és hát az.... talán nem is kell tovább magyarázni, hogy milyen sok előnye van ennek az évszaknak (még akkor is, ha alapvetően nincs bajom a töbivel sem...).
Aztán ott van az is, hogy milyen szép helyekre vetődöm el vele, ha elkísérem. Ott volt ugye az Extrememanes tapasztalat, a gyönyörű gyékényesi tóval, de örültem annak is, hogy végre eljutottam a Tisza-tóhoz is egy triatlon versenynek köszönhetően.
Továbbá, mivel a triatlonban van úszás is, ez mindig vízpartot jelent. És én élek-halok a vízpartért! Legyen az tenger, tó (talán a kedvenc....), de akár folyó is. És a vízpart vizet, azaz úszást is jelent a számomra is!!!! Amit meg kifejezetten szeretek "művelni", kiváltképpen természetes vizekben.
A Tisza-tóban is nagy élmény volt úszkálni, de a szeptember második hétvégéjén rendezett balatonfüredi triatlon verseny lett a kedvencem: nem elég, hogy gyönyörű idő volt és egy hatalmasat úszhattam, még pazar társasággal is tölthettük a verseny alatti és utáni időt! Ugyanis Vera barátnőmék szállásoltak el minket nagylelkűen (öten mentünk, mert Imola  ó, ez is micsoda büszkeség!!!, az ún. "Reménység" vívótáborban vehetett részt - ez egy meghívásos tábor, a kardozóreménységek számára), de elugrott a versenyre Laci is (Emma-keresztapa), illetve együtt vacsoráztunk Morgival (Ikrek-keresztapu) és Béláékkal (jó barátok :) ) is. Sőt..... vacsora után még egy jót hajókáztunk is! Pazar volt, mondom!


Szóval, szeretem a triatlon-versenyeket, és csak egy kicsit vesz le az élvezeti értékéből az izgulás Zoliért, pláne, ha normális távokat tűz ki magának, ahogy az utóbbi két versenyen tette (azaz, az olimpiai távot teljesítette, másfél km-es úszás, 40 km bringa és 10 km futás - ez még egészen emberi; na nem mintha nekem menne....). A gyerekek versenyei, az már más tészta..... Ott az izgalom sokat kivesz belőlem....
Jól indult a röpi-szezon, egy 2. helyezéssel
És bizony, a triatlon versenyszezon lezárultával éles váltásban megkezdődött a Csajok versenyszezonja. Már túl vagyunk egy röplabdatornán és egy junior vívóválogatón, de még csak most kezd lendületbe jönni a gépezet.  Idén azt a taktikát folytatom, hogy a lehető legkevesebb ilyesmit látogatok meg. No, nem mintha nem érdekelne, sőt! Csak én most már túlzásba viszem az izgulást, mindent nagyon megélek. Nem csak a meccseket, asszókat, küzdelmeket, akárhogyan is hívják éppen sporttól függően őket, de sokszor a körítést is. Azt, hogy mik zajlanak a sportág vagy klub életében, és hogyan zajlanak azok - hát ezek engem túlságosan megérintenek, és arra jutottam, hogy valószínűleg jobb, ha a csemetéimet nem terhelem heves természetű jelenlétemmel ezekben a fontos pillanatokban. Persze, azért kérésre, vagy jól irányzott célzásra; illetve logisztikai gubanc esetén (több verseny egy időben...) ott leszek én -de amúgy inkább az otthoni körömrágást választom. :)


Szóval, mindez a felvezető azért, hogy elmeséljem a múlt hétvégénket, egyfajta szolid és szelíd hidat a két versenyszezon között (jó, mondom úgy, hogy az azelőttin már volt némi megpróbáltatásban részünk.... :) ). Mert a múlt hétvégén nem volt egyetlen egy családtagomnak sem versenye..... NYUGI volt (vihar előtti csend, mondhatni....).


És gyönyörű idő volt! Ezért aztán, hogy egy divatos kifejezést használjak, "kimaxoltuk" ezt a lehetőséget. Voltunk például Zolival kettesben sportolni. Ez úgy nézett ki, hogy ő futott, én meg bicikliztem. És mindketten elfáradtunk.... :)
Aztán, hogy a víz-imádatom is megkapja a neki járó adagot, elmentünk a Római-partra. A Duna is klassz látvány ám!!!! Amúgy pedig én már napját, hónapját és évét sem tudom, hogy mikor jártam arrafelé. Hát újra tetszett ám, nagyon!!!! Különösen, a parton lévő, már-már némileg hippis hangulatú vendéglátóhelyek miatt is! (Mi a Fellinit teszteltük, de a Lányok mihamarabbi újrázást kértek, és akkorra is kinéztünk pár vonzó helyet). Olyan jó nyugi volt, ami közben nem tűnt unalmasnak egy pillanatra sem! Jót ettünk, jót ücsörögtünk és jót sétáltunk! (Így a szombat koraiesti nagy bevásárlás is elviselhetőbb lett - pláne, hogy ez alkalmat adott arra is, hogy kettesben legyünk Zolival).
A víz, a csíkos napozószékek, egy finom kávé,
és persze a családom: nem kell más!!!!

Imola a Duna-parton
Zita is jól érezte magát :)
Vasárnap délben (egy délelőtti expressz-takarítást követően) születésnapot is ünnepeltünk ám, nem is akármilyet! Apukám fújta el mosolyogva az egymás mellé tett 7-es és 8-as számgyertyát, és kérte, hogy tegyük azokat el, mert jól jönnek majd a 87. szülinapján. Úgy legyen!
Vasárnap délután pedig felnyaláboltam a lányokat, Zita kivételével (aki tizenegyedikes, komoly továbbtanulási szándékokkal, és szalagavatózni is fog, meg utazgatni mindenféle versenyre, annak a hétvége egy jelentős része óhatatlanul tanulással telik...), plusz "összeszedtem" még kettőt (Emma barátnőjét Pankát és az ő húgát, Ritát - aki meg az Ikrek barátnője),és elmentünk az Állatkertbe! Igen, oda! Az ekkora gyerekek (és az anyjuk...) is szeretnek állatkertbe menni. Mert az mindig szórakoztató! Ezúttal a kiselefánt többször megismételt fürdőzése és az orángután-kölyök és anyukájának roppant vicces "különszáma" a kiemelendő, de persze az összes többi állat is érdekes volt (pl. a kenguru és az ő már nem is túl kicsi "zsebibabája").
Jó hangulatú állatekerti séta volt


A kiselefánt is élvezte a szeptemberi langymeleget

Pózolni muszáj!!!!

..... koalával pláne!!!!


Az Állatkert után, a hétvége méltó lezárásaként még elmentünk ugyanezzel a lány-ötösfogattal moziba is. A film felejthető volt, de az élmény remélem nem.


Engem ez a hétvége feltöltött, jó kedvet adott, ami nagyon kell ám, mert a hétköznapjaink roppant hajtósak, felháborítóan korán kezdődnek és ahhoz képest igen későn végződnek.... de ez majd egy másik bejegyzés témája lesz.

2016. augusztus 31., szerda

Az Ikrek szerint a nyár....





Pár nappal ezelőtt, Zoli úgy búcsúzott el az Ikrektől reggel, hogy arra kérte őket, hogy írják le a nyarukat. Gondolom, ez amolyan "back to school" ötlet volt a részéről, nem árt, ha kicsit tollat ragadnak, megmozgatják az agytekervényeiket és a fogalmazást is gyakorolják ezzel a lendülettel. Én az egészről mit sem sejtettem (ugyanis addigra már régen elindultam a munkahelyemre), így egészen meglepődtem este, amikor Zoli szólt Klárának és Imónak, hogy "Na akkor, mutassátok, hogy mit írtatok!"
Annyira tetszett mind a két öszefoglaló, hogy engedélyt kértem tőlük a blogra való bemásolásra. Megkaptam, habár Imó kicsit szabadkozott, hogy szerinte az övé béna, pedig szerintem egyáltalán nem, igazán imolás lett.
Tehát akkor most bemásolom őket, szó szerint, változtatás nélkül.


KLÁRA:
"A nyár
Mint minden nyáron, ezen a nyáron is elmentünk közösen a nagyszüleinkkel nyaralni. Idén Tenerifére.
Szinte a teéjes tenerifei "csapat" - Apukám hiányzik róla, ő volt a fotós
Az út egy kicsit hosszú volt, de jól telt. Rajzoltunk, kártyáztunk, játszottunk, ettünk (én egy finom levest) és nevettünk a többi utason (pl.: Irénen). Amikor megérkeztünk, kicsit aggódtam, hogy túl szeles lesz, de szerencsére csak a repülőtéren fújt nagyon a szél.
Landolás előtt

A tengerpart
A szállodába egy busszal mentünk. A szálloda jó nagy volt. Finom volt a kaja, és voltak medencék. A szoba lehetett volna jobb is, de mivel nem sok időt töltöttünk ott, annyira nem volt fontos, hogy milyen.
Az óceán valami csodás volt! Főleg az utolsó nap, amikor nagyon nagy hullámok voltak. Egyik nap hajókáztunk. Bevittek minket az óceánba, hogy lássunk delfint és bálnát. És láttunk is! Nagyon aranyosan pöfékeltek a bálnák, a delfinek pedig a hajó előtt ugrálgattak ki a  vízből. Nagyon élveztem a hajótúrát. Főleg azt a részét, amikor a hajóról be lehetett ugrálni a vízbe! Egy ember etette a halakat. Nagyon sok hal volt. Emma bele is ugrott a halakba. Én pedig, ami után beugrottam, amilyen gyorsan csak tudtam kimentem a vízből, mert megláttam azt a nagyon sok halat. A víz (mellesleg) nagyon finom volt. Nem volt jéghideg, de olyan nagyon meleg sem, nagyon frissítő volt. A túra elején kicsit fájt a hasam, de aztán leöntöttek vízzel, hogy "jobban legyek", lefeküdtem egy kicsit, és már jól is lettem!


A hajóról ugrálás - úgy tűnik, az egyik legnagyobb élmény
Elmentünk a Siam Parkba is. Nagyon jó volt. Lecsúsztunk az összes csúszdán kivéve kettőt. Az egyik csúszdán én azért nem, mert korhatáros volt (azt hisezm 13+), a másikon azért nem, mert nagy volt a sor. Nagyon sok jó csúszda volt. Az összes tetszett.
A Siam Park (Európa talán legklasszabb vizi-vidámparkja)
bejárata előtt - a nap végén
A Loro Park is nagyon jó volt: Megnéztük az orkashowt. Hatalmasak voltak az orkák. Megnéztük a delfinshowt és a fókashowt és a papagájshowt. Voltak tigrisek és furcsa majmok, valamint nagyon sok fajta pingvin.
A Loro Park (állatkert? állatos szórakoztató park?) kedvencei: az orkák
(vagy gyilkos bálnák, vagy kardszárnyú delfinek)

Delfinek


Nekem nagyon tetszett Tenerife! Az óceán, az éttermek, a parkok, a hajótúra, minden. Vissza kell mennünk oda!!!
Balatonon is voltunk. Most egy kicsit hűvösebb volt a vize, mint tavaly, de sokat fürödtünk. Béláékkal hajókáztunk és a hajóról ugráltunk a vízbe. Felfedeztünk egy új pékséget, ahonnan reggelente Imóval hoztuk a reggelit. Sokat röpiztünk, pingpongoztunk. Nagyon jó volt!
Táborokban is voltam a nyáron. Rajztáborban, a Mátrában. A tábor végén volt egy kiállítás a szülőknek, a mi rajzainkból.
Klára elmélyülten fest a rajztáborban

Egyik ott készült műve
Judo táborban ...... :)
És színésztáborban..... :) Nagyon jó volt!
Nekem nagyon tetszett ez a nyár!!!!!!"
(Klára bizonyos szavakat, mondatrészeket, mondatokat átírt egy másik színnel is - azokat emeltem ki vastaggal.)





IMOLA:
"A nyár
Nagyon jó volt Tenerife. A szálloda nem volt a legjobb, de a kaja, a medence meg a bár is tetszett. A tenger nagyon jó volt, csak az volt a baj, hogy belement a víz a szemembe.
A "négyesfogat" a nem túlságosan agyondicsért
szálloda előtt 

A Teide nagyon tetszett, tök szép volt a táj, meg az egész Teide.
Imó a Teidén (egy vulkán)

Hárman a Teidén, megpihenve
A Siam Parkban talán a legjobb az volt, amikor felettünk úszkáltak a cápák, mi meg alatta libegtünk át ilyen úszógumikon. Az összes csúszda nagyon jó volt. A Loro Parkban a delfinek és az orkák voltak a legjobbak. A tigrisek is nagyon aranyosak voltak, meg az összes többi állat.
Tesós selfie a Loro Parkban
A hajótúrában az volt a legjobb, amikor láttunk delfineket meg bálnákat. Nagyon szép volt a táj. A legrosszabb az volt, hogy elmentünk onnan.
Balaton, az mindig jó. :) A víz itt is jó volt. A kanaszta-partik is nagyon jók voltak, kár, hogy Anyuval nem nyertünk olyan sokat. A pékes nők (a hölgyek a pékségben) furik voltak (meg a rendszer is :) ), de a kajájuk nagyon finom volt. A Pieroban (egy étterem) Sanyi volt a legviccesebb. :) De a rántott hús is nagyon jó volt.. A lángosozó is nagyon jó volt, a lángos, a pizza és a palacsinta nagyon finomak voltak. Kár volt az is, hogy onnan elmentünk, de Velence is jó volt (edzőtábor). Miután onnan is visszajöttünk, nagyon jó volt elmenni Akarattyára (barátnőhöz).
Jó volt hazajönni és edzeni. A nyárban a legjobb nem tudom mi volt, de a legrosszabb biztos, hogy az (volt) lesz, hogy vége lesz és kezdődik a suli."
Vigyor a sziklán

Imola tud ám arcokat is vágni

És ha kell, a száját is jól kinyitja!!! :)



Ifjú turista a Loro Parkban
Imónál zárójelben és dőlt betűvel be-beszúrtam egy-egy magyarázó szót, kifejezést, az érthetőség kedvéért, és azt tervezem, hogy az én nyár végi feladatom a számára az lesz, hogy leíratok vele legalább 20 szót/kifejezést a "jó" szinonimájaként..... :)


Nos tehát, az Ikrek legfőbb mondandója a nyárral kapcsolatban ez volt. Így hirtelenjében. Szerintem jól érezték magukat. :)
Érdekes, a tevegelést nem említették
(no majd én, az én beszámolómban!)


Fotó-szünet a Teidére menet

Ikres Titanic-verzió :)
(Habár ez a hajó nem süllyedt el...)

Ikrek a Loro Parkban

Iker- (majom-?!) szeretet

Egy nyári reggeli, otthon.....