Feltételezem, hogy az ország legnépszerűbb témája az utóbbi napokban a hó. Van, aki bosszankodik, van, akinek komoly gondot okoz, és van, aki örül neki. Bevallom, én - és mondhatnám az egész családom - örülök neki. Hiányzott, nekem hó nélkül nem tél a tél. Hiányzott az a puhaság, amit a hótakaró ad a világnak; hiányzott az a mindennel összehasonlíthatatlan fény, amit a fehérsége kelt, hiányzott az a ropogás a csizmáink alatt, és hiányzott az az öröm, amit ez a gyerekeknek okoz. Mert ha esik a hó - és megmarad - nem kell többé azon törni a fejünket, hogy mit csináljunk egy téli hétvégén.... A lányok kint szaladgáltak, hóangyalt csináltak, havat is lapátoltak, hóembert próbáltak építeni (nem nagyon tapadt a hó), kutyával játszottak. Szegény Zita húzta erre a hétvégére a betegség kártyát (hát, ő még kimaradt a sorból, nemdebár.... - de már meg is gyógyult), így ő csak sóvárgott kipislogva a hó felé....
Mivel a meteorológusok annyira beharangozták a közelgő hóhelyzetet (komolyan, annyira vártam már a fehérséget, hogy péntek éjjel felkeltem kikukucskálni, hogy megjött-e már a hó...), hogy el is hittem nekik. Mondjuk, betáraztam a tarsolyba pár elmenős programot is, ha esetleg ismét tévednének (a meteorológusok), de az ötleteken kívül, kellő mennyiségű élelmet is, hogy ne kelljen bármilyen beszerzéssel foglalkozni.
Ezért aztán két havazós kaland között sütöttem (sütöttünk) és főztem (főztünk). Először is... A legutóbbi túrám során a hentesnél, elcsábultam két darab gyönyörű szűzérmére. Ezt olvasztottam fel a hétvégére. Szombat délelőtt zongora és tenisz program van mindig, és olyankor Emma (aki mindkettőn részt vesz) mindig az éhhalál szélére kerül, mire hazaér. És ő nagyon szereti a jó husit. Úgy adódott, hogy pont beszéltünk
laptopkonyha témában OZ-zal, a séfünkkel, és a végén megkérdeztem, hogy ő hogyan sütné meg ezeket a húsokat valami pikk-pakk gyors módon, úgy, hogy a gyerekek is szeressék. "No, Szilvikém, sózod, borsozod, pici majoranna, kömény, egy-két gerezd fokhagymát rányomsz, kevés mustár, és ezt belemasszírozod a "mancsikáddal" (bocsi, OZ, de kesztyűt használtam, nem szeretem, ha fokhagymaszagú a kezem), kis olívaolajon gyorsan körbesütöd úgy, hogy kéreg képződjék rajta, majd felöntöd vízzel úgy, hogy kb. a feléig érjen a húsnak, leveszed a lángot és fedő alatt főzöd tovább kb. 20 percig. Ha készen van, akkor kiveszed a húsokat, teszel a visszamaradt szaftba egy kis lisztet, esetleg bort, összeforralod, és már van mártásod is hozzá."
Hát, OZ! Az igazság az, hogy általában nem szoktak elégedetlenkedni a főztöm miatt, de sokszor előfordul, hogy a nagy beszélgetés közepette, az egész család csak eszik és mondja a magáét, és nem minősíti a menüt. Nem úgy, mint most! Áradoztak mind, több gyermekem szükségét érezte annak, hogy lefotózza a művet, és nagyon gyorsan fogyott minden... mert volt hozzá még krumplipüré, meg rizs (a pürét nem kedvelőknek), pirított gomba és tejszínes brokkoli a szülőknek, uborkasaláta (a finnyásabb gyerekeknek). Szóval.... nem mondom, hogy minden héten ilyen lesz, de lehet, hogy ünnepekre ismét asztalra kerül....
Készítettünk még muffint (kétszer is, mert az első adag egy pislogás alatt eltűnt), foccaccia-t, azaz pizzatésztából készült lepénykét (egy előző pizza-estünkből megmaradt és lefagyasztott tésztát olvasztottam fel), amire friss rozmaring, só és egy kis olívaolaj kerül csak és Klára nagy kedvence. Sütöttünk még zsömléket (életemben először!), meg a nálunk már klasszikusnak számító bagettet is. No meg egy kuglóf-szerű valamit, hogy Zita is örüljön. Ezúttal újítottam, egy francia recepttel (20 dkg vaj/margarin, 20 dkg cukor, 1 vaníliás cukor, 5 tojás, 25 dkg liszt, 1 sütőpor, csipetnyi só és 2 ek kakaó), mert Anyu a család hivatalos kuglóf-beszállítója, és nem akartam vele konkurálni.
Úgyhogy. Havas és sütős hétvégén vagyunk túl, és azt kell, hogy mondjam, hogy jó volt. Tél van, végre, rendesen.
