Pages

2009. április 29., szerda

Bolond hónap

Április bolondja - mondjuk sokszor. Hát, nekünk is furcsára sikeredett ez a szépséges április.

Ha vasárnap, akkor színház...
... mármint a gyerekekkel. Különösebb akaratlagosság nélkül sikerült úgy összeválogatnom a kultúrát a porontyok számára, hogy az főként áprilisra essék és mindig vasárnapra. Először jött Hamupipőke a Vígszínházban. Az első etapot Zoli kihagyta (azért nála is van egy határ - na, Hamupipőke színházban már azon túl van), így ötösben vágtunk neki akalandnak egy vasárnap délelőtt. Érdemes tudni, hogy most éppen Imola leledzik nálunk egy ideje a hercegnő-őrületben - szoros karöltésben a mértéktelen barbie-zással. Ezért aztán ő várta a legjobban, de a többiek is lelkesen jöttek. Hogy milyen volt ezek után a darab? Hát... nekem már volt hozzá egyszer szerencsém, mert Zitussal (4-5 éves kora körül) már megnéztük (ekkor hangzott fel tőle az ominózus: "Nézd, anya, milyen szép a mostoha!" mondat...). Szóval a gond leginkább csak az, hogy igen távolról közelíti meg az eredeti történetet. Tehát az amúgy tündöklő Fesztbaum Béla a szakács-takács-kovács szerepben nehezen teszi felismerhetővé a tündér-keresztanyát. Ez csak a felnőtteknek sikerül, de nem nekik szól a darab elsősorban, ugye. Tehát tulajdonképpen más címen mehetne ez a mese-darab, így azért maradt egy kis hiányérzet a csajokban - de nem túl nagy. Volt színház-élmény ( Budapest legszebb színházában), előadás, dalok és még perec is a szünetben.

Két héttel később ismét a Vígszínházat céloztuk meg, ezúttal Zoli sem csúszhatott ki a markunkból (bár próbált...:-) ). El is foglaltunk egy sort, így hatosban. Az előadás Pán Péter volt. Az igazság az, hogy én nem szeretem ezt a mesét. De a darab nagyon jó volt, sokkal több és jobb, mint amit vártam! És ennek csak egy része volt az, hogy egy olyan kutyus is szerepel benne, mint a mi, tragikus hirtelenséggel elhunyt (másfél évesen...) Beau (ejtsd: bó) kutyánk volt valaha. Szép volt a darab, az üzenet, a feldolgozás, a díszlet, minden. Éppen kapóra is jött nekem: Zita most már erőteljesen kérdezget engem a nyusziról, Mikulásról. Most ott tartok, hogy ha firtat a létezésükről, azt válaszolom: "Szerinted kinek jobb, aki hisz bennük, vagy aki nem?" És Pán Péter üzenete, azzal, hogy csak azok tudnak repülni, akik hisznek a tündérekben, tökéletesen belepasszol a mostani lelki-állapotába. Jaj, nagyon nagy élmény volt, tényleg! Hat vigyorgó ember jött ki a színházból. Köszönjük!

Rákövetkező vasárnap "premierre" készültünk. Mármint a Kicsik szempontjából. Ekkor jöttek ugyanis először velünk a Nagyok által már annyira kedvelt kakaó-koncertre. Ez a Budapesti Fesztiválzenekar program-sorozata gyerekeknek, ami egy bögre kakaóval ér véget. Ezúttal is sziporkázó műsort láthattunk-hallhattunk (volt ott fúga négy üstdobra, kocka-játék menüett, amely előtt egy hatalmas, textil-dobókockával "dobta ki" a közönség, hogy milyen sorrendbe játssza el a három zenész a darab részecskéit, és egyéb ínyencségek is). Mennyire tetszett Klárának és Imolának? Az egyórás műsor 35-40 percét nagyon élvezték, utána már áhítoztak a beígért kakaóra, de rendesen-aranyosan végigülték az egészet. Szerintem szívesen eljönnek majd velünk legközelebb is. A két Nagy lenyűgözve nézte végig az egészet, az előttük rendetlenkedő kisfiúk sem tudták őket kizökkenteni.
Most vasárnap nem megyünk sehová. Már csak azért sem, mert elvileg elutaztunk volna az egész hétvégére, de Zoli munkája közbeszólt.

Ha hétköznap, akkor színház....
.... a felnőtteknek. Nem szerveztem valami körültekintően a kultúrális programjainkat, ráadásul egy barátunk szerezte jegy is bekavart, így történhetett az meg, hogy a Pán Péteres délutánt követő három nap minden este színházba mentünk Zolival. Nem mondom, hogy szerdán örömmel fogadták volna sarjaink, hogy ismét nélkülözniük kell, de azért túlélték, mi meg nem akartuk kidobni a jegyeinket, ami talán érthető. Még egy másik hét péntekjén is színházban voltunk, így aztán négyszer jutottunk el kettesben Thália istennő templomaiba ebben a hónapban (márciusban egyszer, májusra pedig nincs jegyünk). Hogy miket láttunk? A Pesti Színházban a Chioggiai csetepatét és A kellékes-t, az Új Színházban a Grönholm módszert, a Vígben pedig a Vörös és feketét. Mindegyik jó volt, de a Grönholm módszer mindeképpen kiemelkedik, nagyon szórakoztató és elgondolkodtató egyszerre.

Április - a munka hónapja
Mert belekóstoltam végre, igaz, csak fél lábon állva, a munka világába ismét. Kaptam újra fordításokat (szoros, szinte tarthatatlan határidőkkel) és volt szerencsém tárgyalásra is eljutni, a francia tudásomat igénybe véve. Nagyon feldobódtam a kalandtól és most már csak a megfelelő rendszerességet kell kialakítanom és akkor nagyon jó lesz. Nem mondom, hogy nem volt rohanós ez az időszak és tény, hogy komoly logisztikai gubancolással sikerült csak a távollétem során minden csemetémet a megfelelő időben a megfelelő helyre juttatnom, de végül sikerült és megérte! Estére egy fáradt, de ugyanakkor hihetetlenül feldobódott anyát kaptak vissza. A mai világban hatalmas szerencse lenne, ha ez a "féllábas" megoldásom működne. Nem akarok én önmegvalósító karrierista lenni, mert azt biztos, hogy Z.E.K.I. sínylené meg, de szeretnék könnyebséget nyújtani Zolinak és jövőképet formálni arra az időre, amikor már sajnos egyik sem fog cirkuszolni, ha nem én hozom-viszem edzésre, erre-arra.
És a munka hónapja ez Zoli számára is, naná! A társa hat hétre elutazott és a válsággal ellentétes folyamatként, nekik valamiért egyre több munkájuk lett (gyorsan lekopogom). Talán azért, mert most végre kifizetődő az ő szerényebb és tiszteségesebb hozzáállásuk, mint a nagy reklám-ügynökségeké. Meg azért is, mert büszke lehetek arra, hogy Zoli a szakmájának elismert és nagyon jó tudora.... Viszont rongyosra dolgozza a szemeit és szomorúan állapítja meg napról-napra, hogy már megint csak az esti puszira ért haza. Ez alól csak néha vannak kivételek (pl. a színház-látogatásaink ilyen szerencsés napok voltak), akkor viszont mindenki örül neki. Vacsora közben azt a játékot szoktuk játszani, hogy mindenki elmondja, hogy mi volt aznap a legjobb és a legrosszabb. Egyik este hatosban játszottuk ezt és Emma mondta is "az a legjobb, hogy ma mind a hatan együtt vacsorázunk". Hát, több ilyen kéne. Ez nem panasz. Ez most egy ilyen élet-szakasz. Csak nehogy baja essék Zolinak.... lassan megközelíti a veszélyes negyvenest. Küldöm is őt focizni, amikor csak megteheti, hogy kieressze a gőzt.... De most már nagyon kivan. Ezért nem megyünk mégsem az Őrségbe a hétvégén. Nyugi, sport és itthonlét kell neki.

Egyéb

Mi is volt még ebben a hónapban? Húsvét, természetesen. A két itt-ragadt "tanú", Lulu és Gizi a nyuszi-kisasszonyok már családtagokká váltak. Nagy a szerelem irányukban, csak bírják ki szegények! Hálás vagyok nekik, mert két pozitív változás állt be nekik köszönhetően: a tévé eszébe sem jut azóta a gyerekeimnek és, érdekes módon, Scottot, tündéri kutyusunkat is többet szeretgetik azóta. Volt még zeneiskolai felvételi Emma számára (zongorázni szeretne, ahol iszonyú nagy a túljelentkezés, rágjuk is a körmünket, hogy sikerült-e, bár nagyon ügyes és meglepően bátor volt - az eredményre még egy hónapot kell várni), iskolák-közötti mezei futóverseny (Zita II. lett csapatban), Anyák napja az új oviban (TÜNDÉRI!!!!!!!), családi névnap-ünneplés (kissé rohanós és fárasztó), kézilabda-bemutató Emmának (ők a felkészítő gyakorlatokat mutatták be, lesz valamikor tévében is ; Emmust egyébként nagyon javasolják egyesületi kézilabdára... hát, nem tudom, hogy a zongorával jó párosítás-e...), úszóverseny (Zita indult, naná és különdíjas lett, mert valami félreértés után, ő a 12-13 évesek között versenyezett és lett negyedik...),meg még millió dolog, amit sajnos nem sikerült lejegyeznem, így a felejtés homályába merül majd sajnos....

2009. április 27., hétfő

Who's that girl?

Ki az, aki elképesztően bájos, szépséges és huncut tud lenni?Ki az, aki vad, harcos és elszánt tud lenni?
Ki az, aki vicces, furmányos és vihogós tud lenni?
Ki az, aki okos, szorgalmas és bátor?
Ki az, aki szülei szeme fénye, elsőszülött "tesztpéldánya", hihetetlen büszkesége?
Természetesen Zita az, aki ma ünnepli neve napját és akinek sok boldogságot, megnyert csatákat és továbbra is kicsattanó egészséget kívánunk!!!!

Anya és Apa

2009. április 21., kedd

Névnap

"Emma
Származás: germán-német
Jelentés: hermion néptörzshöz tartozó, irmin, germán istenség"

"EMMA- a germán Erm-, Irm- kezdetű női nevek önállósult becézője"

Ezek a hivatalos származási és jelentési megállapítások. Nem tetszenek a mi Emmánknak. És itt a mienk:
Elbűvölő
Mosolygós
Mozgékony
Angyalian aranyos

Ezt nem most találtuk ki, hanem pár héttel a születése után. Nálunk ugyanis a keresztelő köré épül fel a nagy "családi üdvözlő és befogadó nap" - amikor az új családtag bemutatkozik mindenkinek - a mi tág értelemben vett családunknak.

Minden ilyen keresztelőt ünnepségként fogtunk fel (Zoli mondjuk pogány, de ez nem zavart soha senkit - sem őt, sem a papokat, sem minket). És minden keresztelőre készítettünk egy tablót az új jövevény(ek) kinagyított fényképével és pár kedves sorral, invitálva az összes résztvevőt, hogy ugyancsak írjon pár mondatot, szót - emlékül. Ezek a tablók mind felkerültek a falra nálunk, nagy becsben tartjuk őket.

Íme Emmusé:
A négy jellemzőt is gondolatébresztőnek írtuk oda és mindenki folytatta. Hihetetlen, hogy a négy jelző mennyire tartja magát most is. Emma-baba már akkor is elbűvölő, mosolygós, mozgékony és angyalian aranyos volt:
és most is az:
És komolyan: nem is kell annyira elfogultnak lennem ahhoz, hogy ezt így lássam és érezzem!

Utólag is: Boldog Névnapot Drága-édes EMMA!!!!!

2009. április 12., vasárnap

Húsvét

Kellemes és Boldog Húsvéti Ünnepeket kívánunk mindenkinek...
Zita szépséges képeslapjával,
Emmával és Luluval, egyik nyuszilánykánkkal,

a tegnapi ünnepi asztalunk egy részletével és

nagy büszkeségemmel: a nyuszi-, bárány- és tojásformájú csokis sütieimmel!!!!

2009. április 11., szombat

Visegrádon jártunk 2.

A szállodánk a Lepence-völgyben feküdt, gyönyörű helyen, nagyszerű fürdő-részleggel. Amit ki is használtunk alaposan: gyakorlatilag rongyosra áztunk, mert ki sem jöttünk a vízből három órán át. Elég szürreális élmény volt április 9-én kint fürdőzni, de mindenképpen kellemes!
A fürdő, a vacsora és az igen rövidre sikerült éjszaka után a Királyi palotát céloztuk meg. Itt aztán végképp Anna és Peti történetére építettünk. Így aztán dobtunk mi is pénzt a Herkules-kútba és beszélgettünk mi is az általunk csak "csacsogó"-nak elnevezett ablakmélyedésekben. Üdvözölhették végre a lányok magát Mátyás királyt isés sok mindent megtudtunk a reneszánsz életről, a táncokról, az ételekről és mulatozásokról. Nem kis örömömre szolgált, hogy Zita csütörtökön jegyzetelt szorgalmasan (rávettem ugyanis, hogy készítsen egy "engesztelő" tablót a tanító nénijének a rettenetes csacsiságért, amit a dolgozatba biggyesztett...), Emmának pedig pénteken támadt kedve rajzos és szöveges emlékeket készíteni. Ez a kép az utolsó állomásunkon, a Duna-parton készült. Ekkor már dél felé járt és a Kicsik kezdtek igen nyűgösek lenni a túl korai ébredés miatt, így megcéloztuk ismét Budapestet (ahol még igen sűrű program várt minket: Zitának edzés, Emmának Kokas-foglalkozás, a Kicsik zsúrra voltak hivatalosak, nekünk pedig színház-jegyünk volt....)

Legközelebb az Őrségbe megyünk, május 1-jén!

Visegrádon jártunk

Kérdés: nevezz meg egy települést a Duna-kanyarban!
Válasz: Libegő.

Zita környezet-felmérőjében olvashattam ezt a vicces dolgot. Először persze röhöghetnékem támadt, de azért el is szégyelltem magamat: biztos a mi hibánk, hogy harmadikos leányunk még nincs ezekkel a dolgokkal tisztában (mondjuk, az is sokat segítette volna, ha elárulja, hogy környezet dolgozatra készülnek és együtt átvettünk volna vele mindent - bár ezt amúgy is megtesszük nagyjából hétvégenként, de az mégsem ugyanaz). Ezért aztán meghirdettük az "Ismerd meg hazánkat!" családi mozgalmat.

Budapestről már rengeteget beszélgettünk Zitával és ha járjuk a várost, mindig megnevezzük a főbb épületeket, helyszíneket. Ideje volt elhagyni a fővárost. A szünet első két napja pompás alkalom volt erre. Visegrádot céloztuk meg, több okból is. Közel van. A fellegvár és a királyi palota is kellően meseszerű ahhoz, hogy fiatalabb családtagjaink is tudják élvezni a kirándulást. No és, persze, nem elhanyagolandó tény az, hogy Anna és Peti-s olvasmányainkban is megjelenik Visegrád.

Csütörtökön korán útnak indultunk és hamarosan már ott találtuk magunkat a Fellegvár bejáratánál. A lányok nagy lendülettel vágtak neki a kapaszkodónak, még "hegymászhatnékjuk" is támadt.
A vár falain belül végigböngésztünk minden kiállítást (főként a panoptikum tetszett nekik), rácsodálkoztunk a sokféle fegyverre és még inkább a rengeteg madárra. A lányok próbálták ismételgetni Zsigmond, Béla és Mátyás király neveit - ez utóbbiról azért már jó sokat tudtak, a Holdvilág Színház darabjának és Zita kötelező olvasmányának hála. Mindannyian kipróbáltuk persze a kalodát is - szerintem Zoliról sikerült a legbájosabb fotó....
Végül, vidáman, de némileg kifáradva, betértünk ebédelni a Patak fogadóba, aminek legfőbb vonzereje a fekvésében rejlik: a Visegrádba visszavezető út szélén, a patak partján bújik meg, igazán vadregényes helyen.
Ebéd után megcéloztuk a szállásunkat....

2009. április 7., kedd

Magyarország - Málta: 3 - 0

„Tudtam, tudom,
Tudni is fogom,
Hogy baj lesz,
Ha bekapom
A hatodik gólt”

Így szólt életem első versének első versszaka. Fiús környezetben nőttem fel, élén a Bátyámmal és Jánossal, kiegészítve néhány utcabéli sráccal. Mind idősebbek voltak nálam és mind focibolond volt. A kertünk végében egy aprócska kis focipályát alakított ki ugyancsak labda-rajongó Apám és Nagyapám, amely focipálya vonzerejét senki számára nem csökkentette az a tény, hogy az egyik térfél közepén álldogált egy szilvafa… Nem volt sok választásom: a focit az anyatej mellé tálalta nekem a sors…. Ezért aztán, amikor labdarúgás-ügyileg már használható korba kerültem, hát Bátyá(i)m beválogatott(tak) az egyik csapatba. Hol arra használtak, hogy az ellenfél kapujának egyik oldalánál ácsorogva várjam, hogy rám pattintsák a lasztit (ami reményeik szerint utána a kapuba repült), hol pedig a saját kapunkat kellett őriznem. Ez utóbbi szerepet általában akkor kaptam, ha Misi bátyám volt a kapitány. Általában 6-os meccseket játszottunk, engem „körbeadtak” (ne mindig ugyanazt a csapatot gyengítsem….). Misi csapatába kerültem mindig utolsóként. És ő berakott a kapuba. És én szép lassan bekaptam a gólokat. A hatodikat is, legtöbbször; azaz: kikaptunk. Bátyám előszeretettel gyártott olyan elméleteket, hogy én ezt direkt csináltam vele – és mivel nálam 7 évvel idősebb, jól le tudott dorongolni. Így aztán rettegve álltam az ő kapujában. Annyira, hogy egyszer még tollat is ragadtam, hogy szorongásomat versbe öltsem. A folytatásra nem emlékszem, valahol megvan az eredeti, azt tudom.

Hogy jutott ez most az eszembe? Hát úgy, hogy a focitól tulajdonképpen nem szabadultam egész életemben – és most sem. Zoli komoly foci-karriert futott be, még mielőtt megismerkedtünk volna; saját döntése volt, hogy inkább a tanulásra koncentrál a labdarúgás helyett. Így a válogatottig nem jutott ugyan el, de a foci iránti rajongása megmaradt, hetente legalább háromszor él a szenvedélyének. És annál is többször nézi a tévében… De legjobban élőben szeretné látni az arra érdemes meccseket….

Úgy adódott, hogy Zoli kapott hat jegyet a múlt szerdai magyar-málta világbajnoki selejtezőre. Rendes „gyerek” az uram, hármat elajándékozott, a másik hármat pedig úgy gondolta felhasználni, hogy a saját részére, továbbá a Bátyám két nagyfiát akarta elhívni. De nekik edzésük volt akkor. Bátyám sem tudta elkísérni Zolit. Megsajnáltam, láttam, hogy szívesen menne…. Elhívtuk hát Jutka mamát, hogy vigyázzon saját gyártmányú siserehadunkra és kettesben mentünk ki a meccsre.

Nem bántam meg. Ott találkoztunk, én a tömegközlekedést választottam. Már a metróból kijövet felzendült a skandálás. Csak szelíd Ria-Ria, semmi oda nem illő, politikai töltetű akármi. És a hangulat végig ilyen maradt, legnagyobb örömömre. Tele volt a Stadion, lenyűgöző látvány és érzés volt! Szurkoltunk, „hullámoztunk”, tapsoltunk, felhördültünk, fogtuk a fejünket és háromszor törtünk ki örömmámorban. De először, mikor a hetedik percben, gyakorlatilag az orrunk előtt, premier plánban belőttük az első gólt, és az egész stadion egy emberként üvöltött fel, hogy gól; na, az annyira hihetetlenül erős, megható pillanat volt, hogy szinte még a könnyem is kicsordult!

Nem tartozom a kemény nacionalisták közé, de a hazaszeretetem igen erős. Tíz évet éltem távol az országtól, tíz évig volt honvágyam, tíz évig ígérgettem magamnak, hogy mindenképpen visszatérek, amikor a Szózat utolsó sorait énekeltem egy-egy magyar ünnepségen. Kevesen fogadtak volna arra, hogy hazajövök és sokan le is hülyéztek, hogy megtettem. Nem bántam meg. Azzal együtt, hogy kevés dolog hasonlít most ebben az országban arra az országra, amelyikbe visszavágytam. Aggódom érte, elsodorja- e a válság, a benne dúló viszályok. Viszont ez a meccs tanulságos lehetne sok mindenki számára: elgyötört országunk elgyötört focijának válogatottja legyőzte a futball-nagyhatalomnak semmiképpen sem nevezhető Málta csapatát – és mindenki eksztázisban, boldogan ment haza! Tehát, tényleg csak egy szalmaszálnyi remény kell és a Magyar belekapaszkodik…..