Pages

2014. november 30., vasárnap

Tíz és tíz

Nos, ennek a bejegyzésnek a java része október 17-én született, azóta meg itt árválkodik szegény, a piszkozatok között, jobb sorsra várva. Hát akkor csak közzéteszem, de előtte megpróbálom befejezni.
10 évesek, Ikrek, a Legkisebb Gyermekeink

Eljött hát ez a pillanat - olyan hihetetlen. Persze, ez sablon-szöveg, de mit tegyek, ha tényleg rohan az idő?

Ahogy az gyakran megtörténik, vagyis szerencsés esetben mindig, egy születésnap előtt (mármint a gyerekek születésnapjai előtt), a készülődés hoz magával egy lelki ráhangolódást is. A 10. születésnapok még inkább ilyenek. Talán azért, mert a Zita 10. születésnapjára elkészített "több-mint-szimpla-fotóalbum" (de azért még nem egy scrapbook) azonnal hagyományt teremtett: Emma is megkapta a sajátját az ő tizedikjére, és így nem volt kérdés, hogy "jár" egy ilyen ajándék az Ikreknek is. Annyira, hogy már előre mondogatták, hogy biztos ők is kapnak majd ilyet, és alig várják, és még azt is tippelgették (főként Klára), hogy mik lesznek majd benne. Erre még "rátett" az is, hogy nemrégiben, a szülinap-várás hevében, megkérdezték Zitát és Emmát, hogy ők mit kaptak a 10. születésnapjukra. Nem mutattam ki nagyon, de igen csak szívmelengető volt, hogy mindkettő rögtön rávágta az albumot - más, vásárolt ajándék kapcsán kicsit kellett gondolkozniuk (aztán beugrott az is! :)).

Tehát nem volt kérdés: albumot "kell" készítenem, titokban, és ezúttal kettőt. Őszintén szólva, nagyon megijedtem a kihívástól. Akkor még szigorú 8 órában dolgoztam, a hétköznapjaink fél 6-kor kezdődtek és este 11h-ig be sem fejeződtek (értsd, hogy eddig tanultunk pl. franciát Zitával - mondjuk ez a munkaidőtől függetlenül most is gyakran előfordul) úgy, hogy a munkából hazaérve vagy különórás gyermeket gyűjtöttem be valahol, vagy főztem és "háztartottam" úgy általában, aztán vacsora, lecke-ellenőrzés, kikérdezés, fürdés, mese, még egy kis együtt-tanulás, na mindegy, nem panaszkodni "jöttem ide". Szóval, megrémültem: mikor fogok tudni észrevétlenül összeállítani rögtön két albumot?! (Azért az előző két alkalommal még nem tartott a lányok napja ilyen sokáig).

Azt hittem, hogy időben hozzákezdtem. Sőt, rettegésem csökkentendő és fizikai határaimat felismerve, arra jutottam, hogy "szakemberre" bízom a dolgot, "kiszervezem" a feladatot. Nekem "csak" a fotókat kell kiválogatnom, megnevezni a színvilágot és a stílust, és persze azt, hogy milyen témák szerint szeretném rendszerezni az egészet. Már ott felmérhettem volna, hogy ezek viszik el a legtöbb időt, ezek az oroszlánrészei a munkának.... Nem volt kérdés, hogy kit kérek meg: Editet, a négylányos anyukát már "ismertem" blogos és FB-os körökből; nagyon tetszenek a "művei", a stílusa, és nem utolsósorban, sorstársnak is érzem őt ezzel a négyszeres női áldással. Edit boldogan vállalta a munkát, valamikor szeptember elején, amikor először megkerestem ez ügyben őt. És mondta, várja a fotókat...

Na, itt kezdődött az én lelki felkészülésem - és a totális "megcsúszásom", a határidők gúnyos kicsúfolásával. Mert végignézni 10 év (digitális) fotóanyagát egyrészt hihetetlenül időrabló.... Más részt viszont felér egy időutazással is. Megrohantak sorra az emlékek, néha hangosan felkacagtam, néha gombóc lett a torkomban, de legtöbbször csak egy nagyot sóhajtottam.

És ezzel a hosszú folyamattal szép lassan bevéstem az agyamba, a lelkembe, a szívembe: Klára és Imola is felnövőfélben vannak; nem "kicsik" már igazán, hatalmas lendülettel törtetnek a kamaszkor felé, no meg ami utána van. Nem mondanám, hogy keseregtem volna emiatt, de azt sem, hogy elértem volna a belenyugvás fázisába. Úton vagyok. Ahonnan néha-néha (na jó, most még gyakran) visszanézek. És ilyenkor futotta el még a szememet a könny, például, amikor pár napja meghallgattam a "Valaki mondja meg" című amúgy is csontig hatoló dalt. "Valaki mondja meg, a hosszú évek miért tűnnek úgy, mint egy pillanat?!" Hát, valaki tényleg megmondhatná! És persze nem eltűntek ezek az évek, csak tova, de ha a jó tündér azt kérdezné, hogy mit kérek, biztos, hogy az lenne, hogy visszamehessünk 6-7 évvel ezelőttre legalább.....
 (eddig írtam először...)
Visszatérve az albumokra.... A fotók "megemésztése" olyan időmennyiséget vett igénybe (a nem létező "szabad" időmből elvéve - ráadásul ezt még közös képek (értsd: ikres) keresgélésével is fűszereztem, hogy egyszer csak azon kaptuk magunkat Edittel, hogy kifutottunk az időből. Mármint abból az időből, amikor ő még felelősségteljesen be tudta volna vállalni az album-készítést (plusz szállítás, hiszen nem egy városban élünk). Már csak magamra tudtam tehát számítani, meg az előttem álló (talán pont 10) éjszakára. Edit azért segített: megmondta, hogy honnan szerezzek be szép scrapbook-alapanyagot, és azt is elintézte, hogy azokat gyorsan megkapjam. Közben még tönkrement az összegyűjtött képeket tároló külső-winchesterem, így már az ideg-összeomlás szélén voltam azelőtt, hogy az első olló-nyisszantást megejthettem volna az albumok készítéséhez.

De végül összeállt minden: Alex-barátunk megszerelte a kütyüt, a képeket elő tudtam hívatni, az alapanyagok megérkeztek, és ott sorjázott előttem még hét teljes éjszaka....

..... amiből az utolsón már csak az érzés kedvéért dőltem le egy szűk órára.... De készen lett minden! (Jó, az utolsó pár oldalra a ház összes ragasztója elfogyott, de valami kis kreativitás még maradt bennem, úgyhogy áthidaltam a problémát. Bár ott már majdnem sírtam. Hozzátenném még, hogy Zita is derekasan besegített: miután kb. este 11h-ig tanult, még odaült mellém, és elkészített 1-2 oldalt. Zoli? Hát, ő utolsó éjszaka zuttyant le mellém nagy sóhajtozva, hogy akkor segít, de olyan náthás volt és torokfájós, és olyan mártír-arckifejezés ült ki rá, hogy úgy gondoltam: jobb, ha inkább aludni küldöm....)

Nem lettek profik ezek az albumok, de tényleg benne volt a szívem-lelkem, a velük töltött tíz év minden öröme.

Reggelre tehát ott várta őket a két album, a Zitus által szépen feldíszített étkező, az "ünnepi" muffinok és kakaós csigák  10-10 gyertyával (azokat is album-készítés közben sütöttem azon az éjszakán), és az ajándékuk (puha köntösök, puha papucsok és egy-egy puha plüss :) ).
Az öröm az arcon, ami mindent megér

Ünnepi reggeli: 10 + 10 gyertyával

Nos, az öröm az arcukon, amivel ezt az egészet, de legfőképpen az albumokat fogadták MINDEN fáradtságot megért. (És igaza lett Editnek és Zitának, hogy arra biztattak: személyesen készítsem el én, annak más üzenete lesz) Annyira boldogok voltak, és a mai napig annyit ujjonganak (főleg Klára, ő a lelkesedőbb típus), hogy igazán, mindenkinek csak ajánlani tudok egy ilyen ajándék-készítést!
Szülinapi kompozíció: albumok, plüssök, virágok, dekoráció

Imó "címlapja"

És Klárié





A szöveg: "Jössz velem barbiezni?"



Egyszámjegyes szülinapok emlékei


Aznap végig egy "10 éves szülinapos" feliratú kitűzővel sétálgattak, majd még megünnepeltük őket kétszer... Egyszer volt egy zsúr, amit most "kiszerveztünk" a Millipop Mosolygyár nevű remek kis helyre. Ez több, mint egy egyszerű játszóház, és nagyobbak is élvezhetik! Hát Kicsik és Nagyok egyaránt élvezték is.... :) A tortáik is különlegesek voltak: a Zila kávéházban rendeltük meg őket, a már általunk laptopkonyhás időszakunkból megismert Farkas Vilmos keze munkájából: volt egy tatami-formájú, rajta egy judogival (judo-ruha) Klári számára, és egy vívó-pást-formájú, rajta egy karddal és egy sisakkal Imónak. No, ezeknek is volt sikerük! Végül pedig megünnepeltük őket nagycsaládi körben is - még ekkor is került két torta az asztalra, ezúttal saját-készítésben, az Ünnepeltek által rendelt ízesítésben (volt egy csúsztatott palacsinta "torta" Imónak és egy sajttorta Klárának).
Ők találták ki ezeket a maghívókat, és persze ők készítették el

Juhúúúúúúú!

A játék mámorában

Harcias amazonok

Imó koncentrál....

És a Nagyobbak is beszálltak :)

Felirat hozzáadása


Mennyi gyertya!!!!

Kívánj valamit!

Te is, Klárikám!

Váljanak valóra a kívánságaitok és az álmaitok!

Szóval tízévesek. Szóval már nekik is két szánjegy kell a koruk megadásához. Szóval már tényleg nincs pici gyerekünk.

2014. október 10., péntek

Te jó ég!

Az Ikreknek lassan egy évtizede szokásukká vált, hogy így ősz derekán fogják magukat és öregszenek egyet. Eléggé felháborító már önmagában is a dolog, főleg utoljára született gyerekekként, de idén ezt még fokozzák is! Ugyanis arra készülnek, hogy immáron ők is kilépjenek az egy számjeggyel kifejezhető korúak köréből!

Ami "furcsa" még, hogy ők ezt minden alkalommal nagyon várják - most talán még jobban. Holmi buli megrendezésén törik a fejüket - amire még meghívókat is készítettek. Idén sem olyat, mint tavaly vagy tavaly előtt, és főleg nem "gyárit". Most éppen ilyet: lufiformájút, saját képpel és flitterekkel rajt. Cuki, mint mindig.

Na ja, de akkor is..... Mi lesz velem teljesen kicsi, "egyszámjegyű" korral büszkélkedő Apróság nélkül?! Vannak, mesélik mások, akik ezt már túlélték.... Hát, nem tudom....

2014. szeptember 30., kedd

Vitalitás

Múlt hétvégén ünnepeltük Apu születésnapját. Meg, "ha már ott voltunk", a névnapját is egyébként, mivel jól összesűrítette a két ünnepét.
Apuval mindig "bajban" vagyok - nehéz valami jó kis ajándékot kitalálni neki. Van, amikor azonnal beugrik valami jópofaság, van, hogy hiába keringek az üzletekben meg a gondolataimban, nem jön az ihlet.
Ezúttal sem ment az ötletelés, Anyuhoz fordultam segítségért. Anyu rögtön tudott tippet adni:
"Hát, jól jönne neki egy tréning ruha, a FOCIHOZ, mert a mostanit már nagyon elnyűtte."

Így történt, hogy Apu 76. (igen! HETVENHATODIK!!!!!!!) születésnapjára egy tréningruhát adtunk neki (meg azért más, viccesebb dolgot is, de ez most lényegtelen), hogy ezentúl abba járhasson focizni!!!!! (A pontosítás végett: ő is részt vesz a játékban, nem csak szurkolni jár ki!!!!!) Hát nem zseniális?!
Megjegyzem, nagyon örült neki - és mivel még "háklis" is az ilyen fontos ruhadaraboknál, külön örült, hogy az ízlése szerint alul gumírozottat sikerült beszerezni neki!

Jaj, annyira remélem, hogy még sokáig örvendeztethetjük meg őt ilyen vagy bármilyen más ajándékkal - cserébe ő még sokáig örvendeztet meg minket ilyen fantasztikus vitalitással!!!!
A kép kb. két éve készült - Apu nem sokat változott....
Én viszont rengeteget fiatalodtam azóta... :)

Egy-két hozzászólásra reagálva - íme egy bizonyíték, hogy igen, Klára tiszta Apu. Ráadásul, ez a képen ugyan nem látszik, de ez elmondható a természetükről és iszonyatosan élesenvágó, nagy pörgésszámon forgó agyukról is! :)
(És ha már itt vagyunk: Imó tiszta Anyu!!!! :) )

2014. szeptember 22., hétfő

Negyedik felvonás: az örök, a megunhatatlan Balaton

Nyár elején még úgy gondoltuk, hogy jaj, de jó sokat leszünk majd a Balatonon! A pünkösdi hétvége olyan jól sikerült, hogy akkor az volt bennünk, hogy bárcsak az egész nyarat ott-tölthetnénk. Hát nem így lett, egyáltalán nem... Bizonyos dolgokról ugyebár nem nagyon értekezhetek a blogon, de annyi szent, hogy ezt a nyarat "ad hoc" nyárnak neveztük el - mindig újra- és újraterveztük, mint valami begolyózott GPS (habár nekünk olyan nincs is....).

Szóval, azért egy picit balatonoztunk, sőt két hetet mi egyfolytában is az Ikrekkel. Mindenki más jött és ment, pedig nem is jöttmentek (jaj, a humoromat lehet, hogy lent-felejtettem a bicókkal együtt?!). És noha abban az igen kevésnek (és rövidnek!) tűnő két egybefüggő hétben is voltak olyan, a teljes nyugalmat akadályoztató, tényezők, mint egy makacs köhögős betegség (a részemről) és egy kiszámíthatatlan időjárás (a Természet részéről), mégis jó volt most is; mégis pihentető volt most is és mégis rossz volt eljönni most is.

Már számtalanszor leírtam az érzést, ami eltelít, amikor ott vagyunk Bogláron - most is átéltük, még mindig ugyanolyan intenzív és kellemes. Jók a lassan induló reggelek, a semmittevősnek tűnő délutánok a parton (pedig mi mindent csinálunk: fürdünk, bringázunk, ismerősökkel "bandázunk", olvasgatunk, homokozunk, siklót lesünk és iszapból és mohából "pakolást" készítünk, náddal pecázást mímelünk, az arra tekerő kukorica-árustól kukoricát veszünk), a gyümölcs-beszerző portyák a fonyódi piacon, a lekvárfőzések a délutáni "szieszta" ideje alatt, a nagy játékok az otthonról (mármint Budapestről) "levitt" és ott újra értelmet és fontosságot kapott játékokkal, a közös sütések, a túrák a lángososnál és "Pierónál", a szörfözések, stb....

Az "összefüggő" két hétben volt még egy "túlparti" intermezzo is. Verus barátném lánya, Sári, Emma nagy barátnője (velük voltunk ugyebár Londonban közösen), azt kérte az ő nyári születésnapjára, hogy töltsünk el közösen egy teljes napot a Sobri Jóska kalandparkban, a Bakonyban; mégpedig úgy, hogy aludjunk is ott! Nos, ezt teljesítettük is - persze az idén nyáron már megszokott "csavarral": Zita és Zoli este "leléptek", dolguk lévén már másnap.... A kempingben töltött egy éjszaka jó móka volt - habár nem hiszem, hogy gyakran vágynék ilyen 30 szebb évet megélt lakóautóban aludni, de a csajrészleg nagyon élvezte, ahogyan az egész, "kalandnapot" is. Igazán emlékezetes maradt ez a születésnap - Verus még tortát is vitt (az általunk igen kedvelt füredi Bergmann cukrászdából). Ami ugyancsak bevésődött a gyerekek emlékezetébe, az a másnapi "brunch" (reggebéd?!) az ugyancsak füredi és ugyancsak méltán népszerű Karolina cukrászdában.... És ha már Füreden jártunk, még meglátogattuk az Ikrek keresztszüleit, az ugyancsak Füredre leköltözött Mariannékat. (Tudom, még egy ugyancsak, és mindenki abbahagyja az olvasást. Ígérem, nem lesz több..... :) )Mielőtt még egy kellemes estét és (egy, a kempingbélinél jóval kényelmesebb) éjszakát eltöltöttünk volna náluk, még Verusékkal és velük együtt leteszteltük a füredi Annagora vízi-vidámparkot is. Tehát azt hiszem, hogy az alatt a két nap alatt igen intenzív kényeztetésben volt része a leányzóknak (bár a teljesen vizes verzióból Zita kimaradt - hogy miért, majd azt is leírom egyszer, ha eljön az ideje)..... Én sem panaszkodom: a Sobri Jóskában Verával sikerült egy jó barátnőset beszélgetnem, Füreden pedig Mariannékkal.... Másnap pedig még tettünk egy jó kis sétát a füredi "Kiserdőben" és az ott rejlő játszótér-rendszerben, no meg jutott még egy kis cukrászdázás is....

A kompozás mindig vidám élménye után Bogláron folytattuk a nyaralást. A jóból a jóba csöppentünk.

Tehát a balatonozást idén is nagyon szerettük. Csak rövid és kevés volt..... Bár szerintem két teljes, Bogláron töltött, hónap után is ezt mondanám (párdi! ÍRNÁM).... Mert a Balaton örök és megunhatatlan!!!!

(Nem sokat fotóztam.... Íme pár kép azért.)

A kedvenc képem erről a balatoni nyárról

A Balatonon mindig igyekszem az összes "gasztronómiai"
kérést teljesíteni - a betűtésztás húsleves is ilyen volt :)
Emma és Klára az ünneplttel, Sárival, az bizonyos lakóautó előtt... :)

Placcs!

Emma a nagy "placcs" előtt

Kempingezők - vagy akik úgy tesznek, mintha
Amúgy, Zoli is ott volt - csak félig dolgozott :(

Füreden a "Kiserdőben"

Játék :)

Klára és Mariannék kislánya, Kriszti

A kompon - fújt a szél

Ugyancsak balatoni passzió: pingpong!!!!

2014. szeptember 12., péntek

Betegszabi

Az úgy esett, hogy sikerült már az iskolakezdés második hetére kollektíven lerobbannunk. Minden betegség pszichés eredetű, nem? :) No, mindegy, ezoterikus okfejtés helyett maradjon a puszta tény, hogy hétfőn itthon maradtunk, Imola meg én. Imola mesteri fokra fejlesztette a hörgőnyűvő köhögését, én meg, jó szokásomhoz híven, találtam egy kósza gyomorvírust, magamhoz öleltem, egy lavórral együtt.... Csütörtökre már Klára is csatlakozott kicsiny "csapatunkhoz - tulajdonképpen ő is köhécselt már ideje, csak tartotta magát. Emmát is csak a röplabdavágy, meg az iskolai barátnői tartották talpon - ő igen náthásan, de hősiesen végignyomta a hetet.... :) Zita a hét elején picit fájlalta a torkát, de aztán megrázta magát, és tovább tanult és edzett intenzíven, hogy aztán tegnap elutazzon egy kétnapos osztálykirándulásra a festői Vácra és Gödre. Nem tudom, hogy milyen volt, de hogy az évtized legázottabb osztálykirándulása díjat megnyerték, az tuti.... :)

Szóval, tegnap és ma trióban tengettük életünket itthon, mindenki a lábadozás kellemesebbik szakaszában immár. Ma úgy döntöttek az Ikrek, hogy Wii-znek egy kicsit. (Tévére köthető videójátékszerűség.) Ezen belül is a Mario Cart-tal játszottak sokat, ami ilyen vezetős játék, egy vicces rajzolt járgányban kell végigmenni igen változatos "pályákon", pl. hóban, tengerparton, bányában, stb. Klára különösen kitartó volt, és örömmel üdvözölte a tényt, hogy én is odahuppantam mellé, és "szurkoltam" neki. Egyszer még azt is hagyta, hogy én is kpróbáljam a játékot - remek alkalmat adva ezzel neki arra, hogy kapjon egy kisebb röhögőgörcsöt, mivel állandóan az óceán fenekén találtam virtuális magamat a virtuális kocsimmal. Aztán Klára, visszavéve az irányítást, hatalmas versenyben élre került az egyik fordulóban. Nagyon örült, rögtön jöhetett a következő. Ennek során már éppen úgy látta, hogy azt is megnyerte, csatakiáltást hallatva abbahagyta a konzol (??? már ha így hívják a játék távirányítóját) nyomkodását, örömtáncot kezdett járni, a képernyőn lévő járműve pedig nekiment a falnak, és az elsőről visszaesett az utolsó helyre. Mégsem ott volt még a pálya vége, ahol azt Klára gondolta. No, volt nagy elkeseredés, komolyan, még könnyek is jöttek! Imola, aki már amúgy is nagyon pályázott a játszási lehetőségre, "kézbe vette" a dolgot és a konzolt (távirányítót?!), és bátorítólag azt mondta Klárinak:
"No, majd Imó segít rajtad, megoldja ezt."
Mire a kissé hüppögő Klára:
"Persze, majd letartóztatnak, mert kiderül, hogy nincs is jogosítványod - azonnal kiszúrják, hogy nem tudsz vezetni."

Még Imola is elnevette magát. :)

2014. szeptember 11., csütörtök

Harmadik felvonás: Anya-Lánya kaland

Tavasszal Zitus elkezdett "megfőzni" minket, mondván, hogy mivel az Ikrek idén lesznek tízévesek - biztos elviszik őket a Nagyszülők valami klassz helyre a "tízéves-az-unokánk" utazásra; a május 1-jei hétvégén pedig Emmával Londonban voltunk, neki meg az idén nem is jut "szülős" utazás...., nem lehetne-e, hogy mégis? Próbáltam említeni, hogy az a december sincs még túl messze, amikor közös születésnapi ajándékként, Apával kettesben barangolták be Rómát. Erre az volt a jó előre "bekészített" válasz, hogy igen, de VELEM még nem utazott el sehová sem kettesben. Kissé "megrogytam", no meg persze nem volt bennem túl erős ellenállás azért. Még megkérdeztem, hogy melyik városra gondolt. No, itt már örült a "nyavalyás", és elgondolkozott. Végül kibökte, hogy Barcelona. Mondta, hogy Amszterdam, vagy Barcelona, de mivel a Nagyapja (az én apukám) nemrégiben megemlítette, hogy szívesen elvinné egyszer őt és Gergőt (unokaöccs) Amszterdamba, így inkább Barcelona legyen. (Ez a megjegyzés "később" majd fontosságot nyerhet... :) )

Zolival megvitattuk a dolgot, megnéztük az árakat és a családi költségvetést (a várhatót.....), és azt mondtuk, hogy jó, hát legyen. Ehhez hozzátartozik az, hogy mindketten látjuk, hogy Zitával óriási szerencsénk van, mondhatni "jó gyerek", a szó legártatlanabb értelmében. Lelkiismeretes, szorgalmas, önmagával szemben komoly elvárásokat támasztó és annak meg is felelő, hihetetlenül tudatos, mondhatni CÉLtudatos kamasz ő, aki igazán érdeklődik már más kultúrák, városok, látnivalók iránt. Igen, ez kényeztetés, nem is akármilyen. De, úgy ítéltük meg, "kiérdemelt" és - ha lehet ilyet mondani - "értelmes" kényeztetés. És hát, eléggé utolsó sorban, de azért az is szempont volt, hogy én is szívesen mentem egy ilyen útra. :)

A repülőjegyeket hamar megvettük - Zita elkezdhette visszaszámolni a napokat. Amik aztán, amikor egyszer csak elérkeztek, úgy elszálltak, hogy csak!

Péntektől hétfőig jártuk be a katalánok gyönyörű és pezsgő fővárosát, teljes nyugalomban, harmóniában és vidámságban. Rengeteget gyalogoltunk, a híres Rambla közelében lakva; imádtuk a Gaudí-tervezésű Güell-parkot, meg úgy általában Gaudí épületeit, felszálltunk a funikuláréra (hatalmas "hegy" van ám ott a tengerparton... :) ), sétáltunk és lazultunk a tengerparton, múzeumban is jártunk, jókat ettünk (Zita rákattant a sonkára, én viszont továbbra sem szerettem bele a paellába, sokkal inkább a kis "tapas"-okba), beszélgettünk, és igen, "shoppingoltunk" is. Mindenhol sokan voltak, de ettől a város csak "pezsgett", és nem lett feszült, "ideges". A ciprusiak után egy cseppet kevésbé tűntek a katalánok kedvesnek, de azt láttuk, hogy egymás között nagy a jókedv. A szállásunk remek helyen volt, és picinke tetőteraszán jólesett egyet "koktélozni" a nap végén.

Mindeközben Zoli itthon "állta a sarat" a másik három leányzóval, méghozzá igen jól. Levitte őket Boglárra, és teljes lazasággal vett minden "kanyart". Nekik is jól jött pár "apás" nap, szerintem.

Összefoglalva: nagyon jó ötlet volt ez a kettesben eltöltött pár turistáskodós nap. Nagy szerencsém, hogy ez megadatott nekem, mint ahogy hatalmas szerencsém az is, hogy ilyen lányom van, mint Zita (Meg persze, mint Emma, Klára és Imola is!!!!!!!! :) ) Remélem, lesz még alkalmunk ilyesmire, bármilyen kombinációban!
Boldog turistalány érkezéskor, a Rambla elején

A csodálatos Güell-parkban

Szintén a Güell-parkban

Zita jól "összebarátkozott" ezzel a "jószággal"

Továbbra is Güell-park: a láncom megy az oszlopcsarnok színeihez

Egy másik Gaudí-csoda: Casa Batlló

És a klasszikus Gaudí-látványosság: a Sagrada Familia


Kilátás ifjú hölggyel

Másik kilátás - ugyanazza a hölggyel :)

Tengerpart a nagyváros "szélén"! Pazar!

Zitának megtetszett a fénycsóva: odaállított :)

Kulinárs élvezetek: főszerepben a "jamón iberico"

Egy másik katalán klasszikus: a sangria (csak kóstolni! :) )
 És pár "selfie":
A Güell-parkban

Még egyszer ott

A tengerparton
 És végül még egy Zitáról. Mert vidám. És szép....