Ennek a fele sem volt tréfa

Míg a legutóbbi bejegyzésem kissé viccesen jelezte volna, hogy a jó kis gyomros vírus már Klárát is leteperte, azt hittem, hogy neki is majd elmúlik úgy, mint a többieknek. Hát rosszul gondoltam. Legkisebb méretű és átmérőjű leánykánk alaposan lebetegedett, a kedd este elkezdett hányást csütörtök reggelig folytatja. Egyre bágyadtabb lett, szinte mindig csak aludt, csak keseregni ébredt meg, hogy fáj a hasa. Ivott, iszogatott, de nem eleget. Tegnap délelőtt hősiesen, ámde szótlanul, kókadtan ülte végig az orvosi rendelő végtelen sorát. A doktor néni pedig nagyon csóválta a fejét. Azt mondta, hogy nagy a baj - délután négyig minimum egy liter folyadék, utána este 11-ig további másfél liter elfogyasztása KÖTELEZŐ, különben kórház, mert már nagyon kiszáradt. Ha újra hány, akkor is kórház. Beutalóval a kezünkben köszöntünk el a doktor nénitől. De Klára is egyetértett abban bágyadtsága fátylán keresztül, hogy mindent meg kell tennünk a kórház elkerülése végett. És küzdött a Drágám. Amikor azt mondta nővérének, hogy "Jó neked, Zita, hogy nem kell egy hordónyi folyadékot meginnod!", akkor már tudtam, hogy kezd jobban lenni. Vacsorára odaült az asztalhoz. Állandó éhséggel kezdett el küzdeni, és eszegetett, jó sok kiflit.
Este hamar elálmosodott, és akkor már megállíthatatlanul aludt. Hiába próbáltam ébresztgetni még pár korty végett, esélytelen volt.
Én rosszul aludtam - ő jól. És csivitelve, mosolyogva ébredt. Úgy tűnik, ezt megúsztuk! Kopp, kopp, kopp!

Ennek a betegség-sorozatnak kapcsán kezdtem el újra töprengeni az egészséges étkezéseink mivoltáról. Ugyanis van egy kedves ismerősöm, aki azt állítja: semmiben sincs már elég vitamin. Azt mondja, hogy kb. másfél kiló répát kellene megennünk naponta ahhoz, hogy elegendő vitamint vegyünk magunkhoz. Sem az alma, sem a többi zöldség (pláne így télen!!!) nem tartalmazza azt, "amit régen". Minden szintetikus és "méreg", amit megetetünk a gyerekeinkkel, lesz is belőle bajuk elég, majd később. Nos azt sejtettem, hogy az üvegházban nevelt paradicsom-paprika nem tartalmaz annyi vitamint, ízt és jót, mint az, amelyik a mi konyhakertünkben nő, és amelyiknek "napillata" van, no meg zamata. De tényleg méreg? Tényleg nincs semmiben sem kellő tápanyag? És tényleg ártalmas? Ő azt mondja, hogy csak a termelőtől vesz mindent. És ő benne miért bízik meg jobban? Nekem mindig Nagyapám jut eszembe, aki azért jó alaposan lepermetezte a szőlőnket.... És a nagyobb üzletek, a piaci árusok és az ő forrásaik? Hát nekik nem kell bizonyos egészségügyi előírásokat betartani ahhoz, hogy eladható legyen? Induljunk ki abból, hogy mindenki csal?! Ez az ismerősöm azt mondja, az ő vitaminkészítménye (amit szed és árul) tuti, ő látta a gyárat, tudja, hogy ott minden organikus. Oké, rendben. De azt is mondja, hogy a "piacot elárasztották drága vacakokkal!" (most a vitaminokról beszélve). Hogyan lehet ebben olyan biztos? A többi gyárat is végiglátogatta? És tényleg jobb tablettákat beszedni, mint teszem azt mirelitből sütni-főzni? Vagy konzervből? Netán savanyúságot enni? Vagy a sápadtabb, melegházas termékeket?
Tényleg igyekszem. Variálom a húsokat (piaci hentestől vett húsokat), hozzá halat. Zöldséget főzelék és leves formájában, néha nyersen. Savanyúsággal bajban vagyok - nem szeretik a lányok, én igen, azt is a piacról hozom. Megy az alma, banán, mandarin. Most akkor ez tényleg nem elég? Tényleg azért lettek az utóbbi időben (az év első két hónapja) betegesebbek? Tényleg nem teszek velük jót, ha nem adok nekik ilyen vitamin-készítményeket? (C-vitamint szedünk)
Egy másik kedves ismerősöm azt mondta: ugyan, dehogy, nem kell olyanokat szedni.
Én szeretném jól csinálni.
Csak... Ez olyan, mint a vaj-margarin probléma. Mert én eddig mindkettőt használtam (margarinból ún. "bio"-t). Aztán egyszer kellett a laptopkonyha kapcsán utánaolvasgatnom (egy cikk miatt), és akkor azt éreztem: soha többé margarin, hiszen az szinte műanyag!!! Nemrégiben újra feljött a téma, és Móni-kolléganőm töredelmesen bevallotta, hogy még alaposabban utánajárva, ez a mai margarin már nem is olyan rettenetes....
Ott volt az influenza-oltás (H1N1). Majd belepistultam, mire úgy döntöttünk: oltunk. Az egész család. Azóta vannak bőrproblémáim. Lehet, hogy nincs köze hozzá? De lehet, hogy van. Akkor is voltak nagyon meggyőződéses emberek: ez kell, nem árt, viszont ha tömeges a megbetegedés, akkor kockára teszem a gyerekeim életét. Lehet, hogy nem nekik kellett volna hinnem?
Nem merem azt mondani semmiről, hogy az a tuti. Sejtem én, hogy sok olyan élelmiszer van, amit nem árt kerülni, de nem szeretném azt gondolni, hogy ha azokból fogyasztunk néha egy keveset, akkor szó szerint mérgezzük magunkat. De azt sem szeretném, hogy lelkifurdalásom legyen amiatt, hogy ezt vagy azt másként kellett volna tennem a gyerekeim egészsége érdekében.
Egyelőre, azt sugallja nekem valami legbelül, hogy a több friss levegő hiányzik nekik (és konkrétan az az egy hét, amit karácsony és újév között szoktunk volt a hegyekben tölteni, és ami ezúttal elmaradt). Ezért aztán szigorú leszek és "kihajtom" majd többet őket, mínuszok ide, hóvihar oda. De meggyőzhető vagyok élelmezés ügyben is, csak nem hiszem, hogy a teljes elfogadást vagy elutasítást vállalni tudnám.
Fura, mű világban élünk, az biztos. De vagy veszünk valahol egy darabka földet, ahol én (mi) csinálok (csinálunk) mindent (állat-tenyésztés és növénytermesztés), vagy kénytelen vagyok megbízni abban, amit végül megveszek. Különben belediliznék.

Átirat

Sokan ismerhetik a mostanság népszerű Tóth Gabi "Elég volt!" című pörgős-dögös dalát.

Az utóbbi napok (de akár hetek, sőt hónapok!) vetületében, az alábbi "átirat" jutott az eszembe, amikor is már a negyedik gyermekemet is magával ragadta a gyomorinfluenza (vagy valami hasonló vírusos kórság) rettegett szörnye.
Érzékeny gyomrúak itt álljanak meg az olvasgatásban és max. az eredeti verzióval dobják fel a napjukat!

Én fogtam kezed,
amíg bírtam veled,
tudom beteges tánc,
a kezemben tál.

A házhoz kötve börtönödben untam már,tudhatnád.
Én ordítok mindig,
tudtad nem bírom egy helyben, szívem úgy
száll.
Ha nekem is jár egy cseppnyi mámor, egy percnyi száguldás.

Amikor az érzés hív, amikor a tál szólít, tudom azt:kérdés nincs többé már.

Elég volt, hogy folyton hánytok,
fáradt szemem csak lavórt lát, 
elegem lett: ágyat húzok, vécét pucolok és felmosok

Elég volt már: széntabletták, keksz, főtt rizs és hasfájás
Én leléptem, már másra vágyom, bár úgy fáj.


Vagy valami hasonló. Szeretném jelezni a vírus- és betegségosztó bizottságnak, hogy KÖSZÖNJÜK SZÉPEN, NEM KÉRÜNK TÖBBET!!!! Valami tévedés történt, mi nem kértünk ennyit, sőt egyáltalán nem!
Egészséges, egymással civakodó, ISKOLÁBA és EDZÉSEKRE JÁRÓ gyerekeket szeretnék!!!!!!!

Családi videók

Újabb ítélet született, sajnos nagyon hasonló a pár héttel ezelőttihez: "Tüdő Gyula" ismét nálunk vendégeskedik, ezúttal Emma az áldozat. Úgy tűnik, ennek a vírusnak, amit ügyesen megszerzett húgocskájától, ez a szinte automatikus szövődménye.... Annyit köhög szegény. A röntgen egyértelmű volt: tüdőgyulladás. Így aztán: új antibiotikum (erősebb...) és meghosszabbított szobafogság.

Emma egy aktív gyerek alapvetően. Szeret mozogni, sportolni, kint lenni. Persze, ez a betegség nem követel ágy-nyugalmat (hiszen ott fekszik, és azzal csak ingerli a hörgőket), ezért tanulgatunk is. Én roppant mód élvezem, hogy ez már kezd egy kicsit az "itthon tanulunk" érzésre hasonlítani. Például a tegnapi "környezet-óránkon" mindenféle szemléltető eszközt is bevetettem, és kifejezettem jó érzés töltött el, amiért hagyhattam a gyermeket, hogy addig csodálja a zászlókat a világtérképen, amíg csak kedve tartotta. A matekot még velem sem imádja, de mint ahogy azt az előző bejegyzésem is mutatja, van, hogy jól szórakozunk. De azért nem hajlandó egész nap tanulni, na nehogy azt gondoljuk (és ő nem is vágyik arra, hogy folyton az anyjával tanuljon - neki Réka néni és a társai kellenek!!!)! A testvérek elég későn futnak be, így marad még idő másra is (ha nem az orvosnál ülünk éppen). Játszunk is, kártyázgatunk, meg ez-az, de valahogy hamar megunja. Ezért Emma számára, ha bent van, egyedül, úgy tűnik, hogy csak a képernyő lehet a megoldás. Ami rossz (lenne). Ameddig lehet, küzdök ellene. Ráadásul, van nálunk egy olyan titokzatos jelenség, hogy hétfőtől péntekig eltűnik a távirányító. Mostanság, betegség esetén, azért kitartó kutatás után elő-előkerül. De mivel a Disney-csatornától én kapok kiütést, ezért inkább DVD jön. Azokból pedig Emma kedvencei a családi videók.
Az úgy volt, hogy a szüleimnek volt egy videó-kamerájuk, amit időről időre kölcsönadtak nekünk. No meg persze, nyaralásokra, utazásokra is elvittük magunkkal. Ezért aztán jó sok "anyag" felgyülemlett, amit Anyu, a 10. házassági évfordulónkra, ajándékként DVD-kre íratott. No, ezeket nézik szívesen, szinte végtelenítve, a csajok. Aztán, azon a bizonyos olaszországi nyaralásunkon, ahol betörtek hozzánk a szállásra, ellopták ezt a videót-kamerát is - benne egy értékes, jó pár emléket tartalmazó kazettával. Nagyon rossz volt.
Következő karácsonyra kapott a családunk egy új videó-kamerát, már kártyás rendszerűt. Ezzel is felvettünk már több kártyányit - ezek még nincsenek DVD-re írva, de laptopon élvezhetőek. Nemrégiben ez a kamera meg elromlott; és hála a fogyasztói társadalomnak, amiben élünk, azonnal a javíthatatlan kategóriába esett (ilyen modell már nincs, alkatrész sem - egy bő kétéves gépről beszélünk!!!!). És az igazság az, hogy egy új megvételét tervezzük.
Mert rengeteg ad ez a találmány! Akkora öröm, és olyan jóleső érzés viszontlátni magukat "cuki babaként", elfelejtettnek hitt élményeket, mindennapos szokásokat feleleveníteni, egymást is nagyon aranyosnak látni hirtelen - igen, nosztalgiázni.... Nézzük, és egymásra mosolygunk, gyönyörködünk, visszaemlékszünk, elrepülünk ebből az értelmezhetetlen évszakból a nyárba, a Garda-tóhoz, amiről Emma csak úgy fogalmazott, hogy "ott semmi rossz sincs, a jókat meg napokig lehetne sorolni", újra elvágyódunk ide és oda, és örülünk, hogy mindezt már megélhettük együtt, és örülünk a gondolatnak is, hogy még vannak újabb terveink. Együtt. A tündéri kicsi lányokból egyre nagyobbá cseperedettekkel.
Úgy gondoljuk, hogy biztos lesz még mit megörökíteni, amire ugyanilyen mosolyogva gondolnak, gondolunk majd vissza évek, évtizedek múlva. Ezért kell mégis egy újabb kamera. Ami az ünnepeket, a fellépéseket, az utazásokat, de a messzebbről nézve már igazán érdekes mindennapokat is rögzítik (mondhatnám, főleg ez utóbbiakat, ha lehet!). Ezért ajánlom mindenkinek, aki megteheti, hogy filmezze a családját, az életüket!!!! Ajándékot készít ezzel a családjának, az életének!

Diónyi

Diónyi az a terület Imó tüdején, ahol gyulladás van. De azért van. Az egész első iskolahetet itthon töltötte, legnagyobb sajnálatára. Persze, amikor már harmadik reggel potyogtatta könnyeit, azt hüppögve, hogy "De én iskolába AKAROK menni!!!!", Zita és Emma már poénkodtak, hogy akkor tuti súlyos lehet a betegsége...
Aztán; három nap antibiotikum után, amikor szinte még csúnyábban köhögött (miközben én, aki rosszabb helyzetből indultam, valami erőteljes kanalas orvosságnak köszönhetően már érezhetően javulgattam), és még a hője is felment kissé, akkor már éreztem, hogy ennek a fele sem tréfa. Ismét megjelentünk a doktor néninél, aki ezúttal elküldött minket röntgenre. Az arcürege szerencsére rendben van (ez a füle miatt nagyon fontos!!!), a hörghurutja a röntgenen is látványos volt, és hát, ott kukucskált az a diónyi, kötegelt infiltrátum, a tüdő jobb oldalán.

Még mielőtt a szívéhez (vagy tüdejéhez?) kap az olvasó, jelezném azért, hogy Imola egyáltalán nem elesett (jó, amikor felment a hője, akkor rádobott egy lapáttal az alap-nyafkaságra). Csak hát, ő, aki tényleg sosem volt egyedül, rosszul viselte ezt a bezárt egyedüllétet. Úgy várta haza a nővéreit, mint valami felmentősereget! Főleg Klárát, aki ugye híreket is hozott az osztályról, az osztályból. No meg a leckét. Amit minden nap, azonnal megírt, a pótolandót órai munkát bepótolta.


És míg Imó kesergett, hogy nem mehet suliba, hát én egy picit örültem annak, hogy egy kicsit kettesben lehetek azzal, akivel ez a legritkábban adatik meg. És, míg decemberben, amikor Klára betegeskedett pár napot, olyan sok dolgom és munkám volt, hogy nem tudtam vele annyit foglalkozni, amennyit szerettem volna, addig most, egy kicsit lazább időszakban, szinte állandóan együtt játszottunk: egy társasjáték sem maradt leporolatlanul! Persze, annak nem örvendek, hogy szegénykét elkapta egy ilyen csúnya vírus, félreértés ne essék! Csak, ha már egyszer így alakult, hát legalább kihoztuk belőle a legjobbat! És ezt a fajta anyai kényeztetést azért élvezte ám ő is! Hogy az történt, amit ő szeretett volna!


Elméletileg még hétfőn is itthon marad, meg még ki tudja meddig, de azért bízom benne, hogy újabb gyógyszerekkel megtámogatva, most már a gyors gyógyulás útjára lépett. Hétvége lévén, a hangulata is jobb, hiszen váltogathatja játszópartnereit!

Nos, ennyit dióhéjban arról, hogy mi is van Imókánkkal; és magyarázatképpen az újabb (blogos) szünetért. (A képen a már említett szilveszteri beöltözős játék után pózol - szerintem nem az eredetileg összeszedett holmiban, hanem ő utána még hosszasan próbálgatta a fellelhető ruhadarabokat, mintegy "élő Barbie-babaként", ahogy Zoli fogalmazott.)

Ha Anya beteg....

1. Ha Anya beteg, kiderül, hogy Apa is tud tízórait csomagolni. Nem szöszöl vele annyit, mint Anya, nem vágja kockára a sajtot és szálasra a répát, de attól még egy gyerek sem marad éhen a suliban... És tízórai-készítés mellett, még reggelit is tálal (sőt elpakol utána!), ő is megmosakszik, mindenkit terelget, időben elindul velük (egyet sem hagy itthon), és még arra is van energiája, hogy megvigasztalja az egyik reggeli testvér-harc áldozatát!

2. Ha Anya beteg, akkor kiderül, hogy a gyerekek is be tudják csukni a spalettákat, ki tudják fizetni a végső elkeseredésben hívott pizzást, meg tudnak teríteni, és mindenki meg tud fürdeni önállóan. Sőt, egyes gyerekek még arra is képesek vetemedni, hogy az ágyban moccanni sem tudó anyjuktól megkérdezzék, hogy mit kér  - és aztán oda is vigyék neki.....


3. Ha Anya beteg, akkor a gyerekek kicsit elvesztik a belső iránytűjüket. Riadt tekintettel állnak a "betegszoba" küszöbén, és szinte mérgesen szólítják fel az elesett felmenőt, akit szinte sosem látnak vízszintes helyzetben, hogy AZONNAL gyógyuljon meg! De holnapra már mindenképpen!


4. Ha Anya beteg, akkor a harmadik reggel már könnyen lejátszódhat egy ilyesfajta párbeszéd:
- Mit kérsz reggelire?
- Bogyót (értsd: Nesquick csokis akármit) tejjel.
- Jaj, nincs már tej!
- Akkor nutellás kenyeret!
- Hát, Nutella sincs....
- Pirítós?
- Sajnálom, elfogyott.
- Akkor mi van? Azt kérek!


5. Ha Anya beteg, akkor újra kiderül, hogy egy fitt, segítőkész Nagymama igazi kincs. Kettő pedig maga az Élet felülmúlhatatlan luxusa!