G(k)éptelenség

Kellemes hosszú hétvégénk volt. Balatonfüredre kirándultunk két napra, Vera barátnőmékhez, velük belekukkantottunk a helyi ünnepségbe, teáztunk az ország egyik legbűbájosabb helyén, fogtuk a pecabotot Balatonudvari szépülő strandján (halat, azt nem....), elmentünk egy kellemes lovas helyre, "bajor hetezni", és persze, nem bírtuk kihagyni a "jó öreg" Bergmann-cukrászdát sem. Aztán, itthon is eltöltöttünk még két jó kis napot: sokat mozogtunk, egy remek délutánt és estét töltöttünk barátainknál, beszélgetve, eszegetve, a gyerekek játszva. Vasárnap még egy kis színház is programra került, Zitával és Emmával megnéztük az Emil és a detektívek című darabot a Kolibri színházban - és jót szórakoztunk.

Talán ebből a rövid beszámolóból is kiderült, hogy a hétvége tetemes részét az evés tette ki - egészen elnehezültem, dehát semmit sem akartam kihagyni... Ami még "különleges" volt a mostani szokásaim tekintetében, az, hogy szerda délelőtt kapcsoltam be utoljára a számítógépet, aztán ma délelőtt legközelebb. (A telefont is elhanyagoltam, a tévére pedig most sem kaptam rá.) Mit mondjak: nagyon jól esett. Nem áll szándékomban elhanyagolni a blogot, mert mondani- (és írni-)valóm, az akad továbbra is, de most még kihasználom ezt a lendületet és folytatom a tavaszi rendrakást és a húsvéti készülődést! De azért jövök még majd, de lehet, hogy kicsit ritkábban és rövidebben.... Vagy ugyanolyan hosszan :-).


Ja, pár képet is feltöltök majd ide, ha megkaparintom a Nagylány gépét...

Egy másik hétvége

Mert volt még egy kellemes, rögzíteni-való hétvégénk, még februárban, a legvégén.
Debrecenben jártunk. Zita vívóversenye adta az apropót. Vannak, akik úgy gondolják, hogy jaj, de rossz lehet a gyerek versenyeinek ritmusa szerint élni. Mi (még egyelőre... :-) ) nem így vélekedünk. Hanem, mivel Zitának nincs túl sok versenye, és azok időpontja gyakorlatilag egy évre előre ismert, így inkább, amikor tehetjük, "ráépítünk" egy családi kirándulást. Így jutottunk el az őszi szünet elején Sárvárra és Sopronba, és így utaztunk most le Debrecen szép városába február végén. Ráadásul, mivel pont Emma szülinapja előtt volt, így ezt szántuk a szűk-családi ünneplésnek is.
Zita a versenyen az elvárt minimumot hozta - dicséretre méltó, de nem volt elégedett. A verseny maga viszont az eddigi legszebb helyen, a legszebben megrendezett és lebonyolított címeket is elnyerte nálunk! Gyönyörű tornateremben, szép pástokkal, kellőképpen ünnepélyes módon rendezett verseny. Gratulálok a szervezésért és még sok ilyet! Hátha ismét népszerű lesz ez a szépséges sport! (Mert egyelőre úgy tűnik, hogy zsugorodik...)
Péntek este, nagy ködben, Zita farsangja után, indultunk el. Elég izgis lett az utunk, és elég fáradtak lettek a végére a lányok. De Emma, amikor meglátta az igazán bájos szállásunkat (ahol egy tényleg kedvező, nagycsalád-barát árat kértek), felkiáltott: "Már ezért megérte!"

Szombaton délelőtt volt Zita első versenye. Zoli az ő hű kísérője. Elképesztő, hogy milyen jól kiismerte az "Uram" ezt a sportot (is): nagyon jó, taktikai tanácsokat adott a Lánynak, mivel az edzője nem tudott ott lenni, sajnos. Én még mindig ott tartok, hogy csak a kijelzőt nézem ahhoz, hogy tudjam, kié a pont, akarom mondani a tus....

Mi, a három testvérrel, megcéloztuk a Nagyerdőt. Vera tanácsait követve, először az Állatkertben tettünk egy sétát. Hát, nem véletlenül nem túl híres Debrecen állatkertje. Ugyan nagyon szép helyen van, és látszanak az erőfeszítések, de azért pl. szegény barnamacik olyan helyen vannak, hogy több állatvédő szervezet felhördülne, ha látná - szerintem. A pingvinek is szomorú körülmények között lubickolnak. Persze, a nagy sár sem segített az élvezetben, meg az sem, hogy sok állathoz nem lehetett közel kerülni, így a zoo-csemegénk is megmaradt. Ezzel együtt is jól éreztük magunkat, a lányok szemmel láthatóan élvezték a kellemes napsütésben megtett sétát. Emma jókat "beszélgetett" a rengeteg papagájjal, Klára nagyot szemezett a krokodillal és kerekedő szemmel vizsgálgatta a kígyók levedlett bőrét, Imó pedig nagyokat bohóckodott.

A jól elnyújtott állatkerti séta után még ellátogattunk az Ötholdas Pagony játszótérre - ugyancsak Vera ajánlásával. Hát az egy csodahely! Hatalmas területen rengeteg, máshol még sosem látott, játszóterek gyülekezete ez, gondosan őrizve, ápolva, felügyelve. Itt a három lány olyan volt, mint három szabadjára engedett vadkiscsikó! Én pedig csak gyönyörködtem bennük, és úgy gondoltam, hogy pont ezt szerettem volna: hogy teljesen felszabaduljanak egy kicsit, hogy kizökkenjenek a mindennapokból, elfeledkezzenek a feladatokról és csak játsszanak! Tudom, a "jólfésültjebbje" bizton elvitte volna őket Debrecen főbb látványosságaihoz, múzeumba, és tulajdonképpen, vasárnapra én is ezt terveztem, de ott és akkor ez volt a legjobb dolog, amit csinálhattunk, csinálhattak!

Amikor már megfagytak (megfagytam), és amikor már nagy volt bennük (bennem) a kíváncsiság, hogy hogy állhat Zitus, akkor végre összeszedelődzködtünk és visszamentünk a versenyre.
Ott még elcsíptük Zita néhány asszóját és tapsolhattunk is neki az eredményhirdetéskor.

A verseny után visszamentünk a szállásra és ott a pici wellnessben kiáztattuk/szaunáztuk magunkat. Végül vacsi következett (finom!) és egy dvd-zés a laptopon, ahogy beígértük nekik. Kidőltek.

(Én fél éjszaka még Emma albumját gyártottam....)

Másnap reggel kijelentették a Húgok, hogy ők is meg akarják nézni a Nővérüket a versenyen. Biztos nekik is tetszett a helyszín, ráadásul az Ikrek most éppen azt állítják, hogy ők is vívni fognak; Emma pedig ugyancsak jól látja a sport lényegét, és ő pl. tökéletesen meg tudja állapítani kijelző nélkül is, hogy kié a pont. Én meg úgyis beígértem Zitának, hogy egyszer végre én is megnézem őt (úgy volt, hogy a három Húg Zolival bolyong majd Debrecenben, a betervezett látnivalóknál...).
Ez a verseny sajnos hamarabb véget ért Zitának, mint szerette volna, így viszont vissza is indultunk Pestre, Anyu várt minket egy késői ebéddel, és még tanulni, leckét írni is volt idő.
Az Ötholdas Pagony annyira megtetszett a csajoknak, hogy ígéretet kellett tennem nekik, hogy nyáron is visszatérünk. Szívesen megtettem, mert Debrecen most is nagyon tetszett.

Téli séta (és fényképezkedés) a (fő)városunkban

Időről időre jól esik az ilyesmi. És elvárható, hogy megismerjük a saját városunkat. Majd újra és újra sétálgassunk a legszebb helyeken. Ezen a hétvégén a Lánchíd pesti hídfőjétől indultunk, át a hídon. Ahol a legtöbb leányzó eléggé berezelt....

A budai hídfőnél már vidámak voltak - örültek, hogy "megúszták"....

Utána a Siklóval mentünk fel a Várba. A Kisebbek ujjongtak - nem használták még ezt a járművet; vagy csak nem emlékeztek rá.

Ott aztán barangoltunk erre-arra. Sok fotó készült, kész sorozatok:

Körülbelül eddig volt nálam a gépem, innentől a lányok kattintgattak... Zita egész jókat...

Ja, igen: forralt bort is kerítettünk....
Imó úgy döntött, hogy minket örökít meg:

Klára kizárólag a hátsónkról készített egy sorozatot, derék-magasságban. Abból nem teszek fel egyet sem inkább. Végül sikerült visszakaparintanom a gépet...

(Most nem azért: szerintem ez egy díjnyertes fotó, ahogy a másik is Zitáról, a hídon...)

Ez a kép már Emma gépével készült... mert az is ott volt, de elég hamar lemerült. Addig még működött, amíg ellőttük a klasszikust: Zita engem, én őt, fotózás közben.

Szóval... Sétáltunk, viháncoltunk, Zoli és Klára magasröptűen értekezett, meleg italt szürcsöltünk; és amikor már teljesen megfagytunk (a Várban nagyon szeles idő volt), lesétáltunk.
Utána még családilag szereztük be anyukám mai születésnapjára az ajándékot - így nem csak Anyu "járt jól", hanem a lányoknak is csurrant-csöppent egy-két könyv és DVD...
Elárulhatom, hogy nem törtek ki örömkiáltásban, amikor közöltük, hogy sétálni indulunk a városba - de a berzenkedés még addig sem tartott, amíg beszálltunk az autóba. És a jókedv egészen késő estig itthon is kitartott. Én meg kifejezetten imádom a családi sétákat!!!

Esetünk a bécsi állatkerttel

Nagyjából ötször terveztük már be. Hol ezért maradt el, hol azért. Sőt! Hol amazért...
Ez már addig fajult, hogy tavasszal, Emma napra ígéretet tettünk a gyermeknek (írásos, "utalvány" formájában), hogy hamarosan elvisszük oda őt (és számos testvérét). Gondosan őrizte is íróasztalán. Nekem meg hullámokban csapott fel a lelkifurdalásom, ahogy teltek a hónapok, az utalvány pedig porosodott, beváltatlanul.

Amikor ismertté vált számunkra Zita őszi vívó "táncrendje" (az övé elég kötött, nincs sok verseny, azon viszont muszáj ott lennie - Emma akár minden hétvégén elmehetNE valamilyen versenyre, ha volnánk olyan lükék, hogy mindre elhordjuk, így ő válogathat), akkor terveztem be az őszi szünet elejére egy olyan túrát, ami érintheti Bécset is akár. Pont ezért szálltunk meg Sopronban, hogy mind Sárvár, mind az osztrák főváros elérhető távolságban legyen.
Persze, amikor Zitus ránk hozta a betegség-frászt indulás előtt, rögtön azt gondoltam, hogy ezeken a schönbrunni terveken átok ül, és fel kellene adni. Ehhez képest, hepienddel végződött ez a történet, mivel Zitus is meggyógyult, és Bécsbe is eljutottunk.

Mondjuk elég nehezen, mert ha valaki nem akar felmenni az autópályára - márpedig mi úgy gondoltuk, hogy Sopronból indulva ez nem feltétlenül szükséges - az nincs túlzottan elkényeztetve útjelző táblákkal ahhoz, hogy megtalálja a megfelelő ösvényt. Végül azért csak odataláltunk, és Bécsen belül pedig már igazán kedvesen jelzik az állatkertet szinte mindenhol. A jó idő és a szabadnap miatt persze nem voltunk egyedül egy állatkerti séta ötletével. Nem volt ez túl zavaró, mivel a terület hatalmas, így jól eloszlott a nép, egyedül csak akkor okozott kicsit gondot, amikor valami meghirdetett attrakció volt (pl. pingvinetetés, elefántetetés), és akkor bizony ott hirtelen tömeg lett.

Mi az erdős oldal felől érkeztünk, ami rögtön lenyűgözött minket több szempontból is. Először is, már a bejárat előtt komoly látványosság a sok emberbarát mókus, akik tíz centire tőlünk ugrándoztak, meg falatoztak, szinte már be- bepózolva. Tündériek voltak. Valószínűleg, ha csak az utalvány-tulajdonos Emmával mentünk volna, akkor egy részről, még mindig ott lennénk, más részről pedig biztos kivárta volna türelemmel, hogy valamelyik mókus odamenjen és egyen a kezéből. Dehát több türelmetlenebb típusú Baloghgal is körül volt véve, így folytattuk utunkat a kasszák felé. Az újabb és eddig nem tapasztalt élmény az volt, amikor egy függőhíd-rendszeren sétálhattunk át az erdőn keresztül az állatkert "sűrűbb" részéhez. Így azt tapasztalhattuk meg, hogy mit látnak a madarak, a feljebb kapaszkodó mókusok, stb. A hidakon is vannak oktatótáblák az ottani állatokról, növényekről; sőt, elhelyeztek táblaszerűen mindenféle erdei állatot oda (odúk elé, avarba, bokrok közé, stb.), ahol általában megtalálhatóak. Extrában pedig megkaptuk a kilátást: előttünk a kastély, mögötte a város, mindez a lombok közül átsejlőn... Gyönyörű!!!

Az állatkertben aztán végigcsodáltuk az állatokat. Lenyűgöztek minket az igazán vicces pingvinek, a bőgő fóka, a tündéri pofájú törpe panda, a kiselefánt, stb. Persze, fő attrakciónak a pandákat szántuk. Akik szinte műsort adtak. Az egyik azzal, ahogyan igazi "hedonista" módon, hátradőlve, ropogtatta a bambusz-rúdjait. A másik pedig azzal, hogy egy vékony pózna tetején szundikált... Zitának a koala volt az igazi vonzerő, alig várta már, hogy lásson egy igazit élőben. Szerencséjére, az egyik még ébren is volt! Zolinknak pedig az egyik benti látványosság tetszett igazán: amíg a lányok a piranhák gaztettei felett szörnyülködtek, addig Zoli elmerült egy rendkívül jól megrendezett és ábrázolt hangyaboly életjeleneteiben. A boly szinte átszőtte az egész épületet. Lehetett látni azt a helyet, ahol a királynő élt, különböző "gócokat", majd itt-ott az épületben, átlátszó műanyag csövekben figyelhettük a vonulásukat, cipekedésüket. Tényleg lenyűgöző volt, Zolit alig lehetett onnan elrángatni!

Tetszett az állatkertben, hogy nincs tele kajálási és vásárlási lehetőségekkel, hogy itt már "zoo-eledel" sem kapható, és senkinek nem jut eszébe etetni az állatokat (pláne nem a nem nekik való eledellel). Tetszett nekünk, hogy minden állat nagyon aktív volt, ami annak lehet a jele, hogy jól érzik ott magukat. Tetszett, no.

Délután - kora este a belvárosban sétáltunk egy kicsit, de leginkább azzal a feltett szándékkal, hogy "kedvenc" olasz éttermünkben ehessünk, mielőtt visszatérünk soproni szállásunkra. Ez is összejött, így teljesen elégedetten keresgéltük immáron a sötétben a megfelelő utat....

Merre is menjünk? Klára és Imó a függőhídon tanulmányozza az állatkert térképét.

Az említett kilátás. Felsejlik a kastély, és a város.

A fóka magánszámának fő eleme: a bőgés!

A lombok között kukucskál a szerintem legtündéribb pofijú állat: a törpe panda (ha ez a magyar neve).

Panda-ebéd.

A fatörzs tetején: szundikáló panda! :-)

A kicsi zsiráfot odavonzotta a fényképezőgép.

Az egyik koala aludt.

A másik éhes volt, így ő hol az ajtó előtt ücsörgött, hol ide-oda mászott.

 

A kicsi elefánt irtó helyes volt ugyancsak!

Sárvár, láz és vívás

Volt még augusztusban egy érdekes hetünk. Anyu, a három kisebb leányunk (ó, bocsi Emma! a Középső és a két Kicsi) és én, Bogláron múlattuk az időt. Ezalatt fent, Pesten, egy érdekes trió működött együtt szüleim házában - mivel a miénkben éppen a festés dúlt. Zoli, Zita és apukám éltek együtt pár napig. Ezalatt az én egykeként született, és anyukám által is jól elkényeztetett apukám volt a "háziasszony". Húst vásárolt, klopfolt, panírozott (előtte még a Balatonon egyeztetett anyukámmal a panírozás fortélyairól), sütött és tálalt (mirelitből sült krumplival és Zita által létrehozott uborkasalátával). De remekül rendelt pizzát is, és persze összedobta a legfőbb specialitását is, a rántottát!
Hogy miért alakult ki ez az érdekes felállás? Mert Zita semmiképpen sem akart lemaradni az alapozó edzésekről. Ettől a pillanattól kezdve készült arra a vívóverseny sorozatra, aminek első állomása a múlt hétvégén volt. Eltökélte, hogy igyekszik mindig bejutni a döntőbe (azaz a legjobb nyolc közé), és ha lehet tovább is.
Múlt pénteken délután, iskola után, Zita azzal fogadott, hogy úgy érzi "nem százas", kicsit fáj a feje és a torka, "de biztos nem beteg".... Otthon lázat mértünk, ami bizony épp' hogy 38 fok alatt állt meg.... Zita zokogott: őt nem érdekli, ő akkor is, akár lázasan is, legalább néhány pontért, ő márpedig másnap reggel Sárváron lesz, és részt vesz a vívóversenyen!

Az eredeti terv úgy szólt, hogy már péntek este elutazunk Sopronba, a hosszú hétvégénk "bázisára", egy csepp kis panzióba, és majd szombat reggel átmegyünk Sárvárra, a vívóverseny színhelyére. Ez, finoman szólva is megdőlni látszott. Gyorsan telefonáltam Zolinak, hogy "feldobjam" őt is a hírrel. Gyakorlott és sokat versenyzett sportemberként, teljesen megértette a lányát, és egyáltalán nem zárkózott el az elutazás gondolatától. Végül, finomítottunk a dolgon, és úgy döntöttünk, hogy összepakolunk, de majd csak szombat hajnalban indulunk el - amennyiben a Gyermek nem produkál lázat. Szóban forgó leszármazottunk lenyugodott ettől, és szorgalmasan pihent, itta a teát és nyelte a lázcsillapítót.
Reggel a lázmérővel ébresztettem, és amikor kiderült, hogy teljesen láztalan, úgy pattant ki az ágyból örömében, hogy csak na!

Nem igazán lassú tempóban, elvágtáztunk Sárvárra. Ott még nyomtam egy bátorító puszit legidősebb leánykám orcájára, majd Imóval, Klárával és Emmával együtt felkerekedtünk, hogy a vásári lázban égő városban megleljük az oly' híres fürdőjét. Megtaláltuk. Ahogy rengeteg sok más embertársunk is... Nem baj, azért vidáman, komótosan és békésen belevetettük magunkat az élvezetekbe. Hullámfürdő, kiscsúszda, nagycsúszda, sodrás.... Emma egy ponton azt mondta, úgy érzi, álmodik... Hát, jól elfáradt szegény a sulival, az edzésekkel, az egésszel, jól jött neki ez az őszi szünet, a lazítás. Az Ikrek őrült tempóban rohangáltak az így-úgy kanyargó csúszdákra fel. Emma és én, egy idő után már csak néztük őket.

Mindezek közben, figyelgettem a telefont, türelmetlenül toporogva Zoli újabb sms-iért. És jöttek... Tele jó hírrel. Néha felhívtam, már nem bírtam... A vége az lett, hogy ugyan még tovább is juthatott volna, icipici kis híján, de így is élete legjobb eredményét érte el Zitánk, aki kevesebb, mint 24 órával korábban még lázas volt. Őrületes akaraterővel leküzdötte a betegséget - és az ellenfelei legtöbbjét... Benne volt a döntőben.

Amikor már teljesen szétáztak a leányok, összeszedelődzködtünk, és visszamentünk a vívóversenynek helyet adó suliba. Zita ragyogott a boldogságtól, az edző kedvesen gratulált - viccesen javasolva, hogy ezentúl mindig intézzünk egy kis nyavalyát a leányzónak... Zita legjobb barátnője pedig egyenesen megnyerte a versenyt, így teljes volt az öröm. Amihez még az is adódott, hogy ők is Sopronban szálltak meg, így együtt mentünk vissza, ott együtt vacsoráztunk meg, majd együtt néztük meg az X-faktort (egy részét).

Másnap is volt még egy verseny - egy korosztállyal feljebb. Persze, ezen is elindult Zita, de ezúttal - noha Zoli szerint, aki néha azért szkeptikus vívásügyben, a teljesítményt nem megfelelően tükrözte - kevésbé kiugró eredményt ért el. Zoli és Zita Dóriékkal, Zitus barátnőjével és anyukájával mentek át Sárvárra; így mi ráérősen megreggeliztünk, majd kirándultunk egy remeket a Lőverekben. Ez Klára külön kérésére és örömére történt. Utólag már be is láttam: Klárának tulajdonképpen erdőben kellene élnie. Olyan felszabadult és vidám volt ott, hogy szinte elfelejtettem, hogy micsoda kis hisztigombóccá tud mostanság átalakulni pillanatok alatt, a legparányibb badarságok miatt is.

Sárvárra érve, Zita éppen végzett, és kunyerálni kezdett, hogy vele is menjünk el a fürdőbe. Hát ennyire eltüntette a betegséget. Hatosban ismételtük tehát meg a fürdőzős élményt.

A Sopronba visszavezető úton kissé elcsendesült az autó, így volt alkalmunk Zolival egy kicsit beszélgetni. Megállapítottuk, hogy Zita fantasztikus csaj, ekkora elszántsággal. Zoli azt is elmesélte, hogy komoly változást látott Zita technikájában és hozzáállásában; nagyon bizakodó lett. Én annak örültem, hogy nem nekem kellett ott lennem vele. No, nem mintha nem szeretném őt nézni, de annyira tudok izgulni, hogy a gyomrom belefájdul, és jobban leizzadok, mint ő.

Izgalmasan indult, jól végződött ez a kalandunk, és közben még a hosszú hétvégéből is maradt... De az már egy másik történet...

Hosszú volt a hétvége - képek és címszavak

 

És a címszavak: láz, ijedtség, Sárvár, vívóverseny, szép eredmény, fürdő, Sopron, Lőverek, erdő, vidámság, Bécs, állatkert, szép idő, pandák, koalák, hangyák, boldog gyerekek, Bécs-Belváros, finom pizza.....