"Know your rights"

Mostanában - sajnos - egyedül viszem az estéket, Zoli "inkább" dolgozik.
Emmával összetűzésbe keveredtem egy túl lazán elkészített házi feladat illetve annak ki nem javítása kapcsán. Zita ezt a fürdőszobából "asszisztálta" végig, majd, amikor kijött, megkérdezte:
"Anya, Emma miért sír?"
"Azért, mert hisztizni kezdett egy rosszul megírt lecke miatt, és én erre megharagudtam."
"Megverted?"
"Dehogy!"
"Na azért, mert különben feljelentettelek volna családon belüli erőszakért."

Imádom, amikor a gyerek figyel az órákon, és mindenféle hasznos jogismerettel érkezik haza! :-)

u.i.: Itt rögzíteném, hogy NEM szokásom verni a gyerekeket - ha az lenne, Zita nem tenne fel ilyen vidáman efajta kérdéseket....
u.i.2.: Kíváncsi lennék, hányan ismerik a címben szereplő Clash számot: "Know your rights". Egy igazi punk őrület - minden egyetemi vizsga előtt ezzel "hergeltem" magamat.

Miaúúúúú!

Próbáltunk rájönni, hogy mi történhetett, de nem nagyon értettük. Az eddig "legjobban működő" gyermekünk is "elromlott". Makacskodik. Ellenáll. Toppant. Csúnyán néz (ő olyan szépen néz ám csúnyán!!!) a nagy barna szemével. Ármánykodik az őt imádó nővér ellen. Meglehetősen kezdő amatőr módjára ármánykodik, de próbálkozik. Szemrebbenés nélkül rávágja, hogy igen, megmosta az arcát, miközben a szemöldökéig nutellás.
Éééééés. Nyávog. Elnyújtottan, nyafkán beszél. Keresi szünet nélkül a lehetőséget egy kis affektálós panaszra.

Aztán egyszer csak rájöttünk: Imola lenyelt egy macskát!!! Ez lehet az! Azóta próbáljuk kicsalogatni onnan. Hízelgünk, morgunk, mint egy kutya, cincogunk, hátha kipattan. Néha azt hisszük, hogy na, mintha, most már kiugrana az a macs', de nem. Még mindig ott nyivákol Imó torkában.

Jaj, mi lesz így velünk?!

(u.i.: Még mielőtt valaki félreértené: imádjuk a mi imádnivaló, "elmacskásodott" őzike-szemű tündérünket!!!!!)

Klára-száj

Reggel úgy szoktam "trükközni", hogy 6h15-re állítom be az ébresztőt, majd lenyomom, hogy 5 perc múlva újrakezdje... Buta játék, tény, de jó...
Mostanában Klára is szolgálhatna kakukkos-óraként, mert addigra más sokszor észleljük a motoszkálását a nappaliban. Amikor meghallja az ébresztőnket, már felbátorodik.
Tegnap is így volt. A második csörgésnél már kicsit beszélgettünk Zolival, éppen a kissé fura álmát mesélte, amikor nyikordult az ajtónk és beslisszant a Ropi-gyerekünk.
Először rámzuhant, nyomott egy puszit, majd körbejárta az ágyunkat, az apjáig, őt is megölelgette. Végül kettőnk közé - kettőnkre mászott, vigyorogva.
Nem telt el egy perc sem, amikor felült és megkérdezte:
"Na?! Tervezitek, hogy még ma felkeltek?!"

Csak tudnám, hogy kitől veszi ezeket a szövegeket?! :-) :-)

(a nagyon művészi fotót a nagyon Nagylány készítette)

Lift

A minap megtörtént velünk (Zolival és velem) a "nagy klasszikus" frász: beszorultunk egy liftbe, egy bevásárlóközpontban, a moziba igyekezvén. Mentünk felfelé, már éppen elértük elvileg a kitűzött szintet, amikor is nagy rázkódás, majd zutty: megállt. Először azt hittük, hogy csak kicsit erőteljesebben sikerült fékeznie. Igenám, de nem nyílt az ajtó! Vártunk egy picit, majd óvatosan megnyomtuk az ajtó-nyitó gombot. Semmi. Kezdtem berezelni, Zoli röhögött. Végül benyomtuk a vészcsengőt. Amire egy darabig nem válaszoltak. Végül igen, de olyan halkan hallottuk, hogy az is csak rátett a félelmetes érzésre.... Nagy nehezen kihámoztuk, hogy azt mondják: jönnek segíteni. Kis idő elteltével hangokat hallottunk a túloldalról.... Néha furcsa dörrenés, zuttyannás - pár pillanat, hogy még inkább rettegjek. Végül megláttunk két pár kezet, amelyik feszíti szét az ajtót. És hopp! Kiugrottunk gyorsan, megköszöntük, elrohantunk a moziba, és eldöntöttük, hogy soha többé nem használjuk azt a liftet.
Ezt a történetet persze elmeséltem a lányoknak, reggelinél, mire Klára kérdése:
"- És, csókolóztatok?!?!" (és vihorászott....)

Ilyen lehet a kamaszkor

Azonnal leszögezném, hogy ami következik, az nyilván csak az elmém szüleménye lehet, és bármilyen egybeesés valós személyekkel vagy cselekményekkel pusztán csak a véletlen műve... :-) Hiszen nekem még nincs is kamasz gyerekem, legfeljebb egy serdülő - aki pl. a vívó-korosztályában még két évnyire van ettől a kategóriától, és most csak simán "gyerek"-ként fut. Meg különben is: nekem nem is lesz kamasz gyerekem. Vagy hát persze de, a kor szerint bizonyára, de nyilván észre sem vesszük majd a bennük dúló hormonális vihart, és végig ugyanolyan kezelhető, békés, szolid, szófogadó, segítőkész, szorgalmas és békés gyerekek maradnak, mint amilyenek most is....:-)

Tehát, ha mégis lenne egyszer egy olyan igazán kamaszodó gyerekem, azzal biztos megtörténhetnének ilyesmik:

1. A gyermek (mondjuk egy leány) fennakad egy matekpéldán, ezért segítségért fordul anyukájához. A feladat valami olyasmi, hogy egy kenyérhez a liszt tömegének 0,6 részének megfelelő mennyiségű víz kell, stb... A gyerek nem érti, naná, hogy nem, hiszen a legkevésbé a szöveget és a könyvét nézi; ellenben mindenért berzenkedik:
"Minek nekem tudni ezeket a tizedes törteket?!?! Sosem lesz rá szükségem! Hát mire lehet azokat használni?
Az anya kihívásnak érzi a kérdést, próbál válaszolni:
"Hát, mondjuk, fel kell venned hitelt svájci franc-ban, és figyelned kell az árfolyamot, ami sosem kerek szám... Vagy ki kell számolnod a kamatokat. Ott is lesz egy vessző..."
"Áh, én SOHA nem fogok felvenni hitelt felnőttkoromban, pláne nem svájci franc-ban!" - pöccinti le a védőbeszédet a kamaszlány.
"Jó, akkor mondjuk... Gyereked lesz, ugye? Az csak lesz?"
"Persze, persze - hadarja gyorsan a sarj - három lesz, az elsőt úgy fogják hívni, hogy..."
"Jó, jó, tudom - inti le a kissé fáradó anya, aki azért már menne vissza főzni, hogy az egyébként korgó gyomrú kamaszleány és annak testvérei étvágyát csillapíthassa, - szóval, mondjuk beteg lesz az a szegény gyerek, és akkor felírnak neki valami kanalas orvosságot, például 3,5 ml-es adagolással. Na, akkor is lesz vessző!!!"
A gyermek lazán vállat von, és semmit sem veszít harciasságából:
"Úgyis be van jelölgetve azon az adagoló izén..."
Ahogy halad a példa, a felháborítóan felesleges tizedes törtekhez betársulnak a sima törtek. És kitör az újabb lázadás:
"Na, és törtekre meg már tényleg mi szükség van?!"
"Hát, mi van, ha elmész szórólapot osztogatni két barátnőddel, és a fizetség egyharmadát kell kiszámolnod?"
"Majd jó matekossal megyek szórólapot osztani."
Anya itt feladja...

2. Ismét egy leánygyermeket/kamaszlányt tudnék elképzelni abban a jelenetben, amikor is az iskolába indulás már a késés szélén táncol, kint farkasordító -25°C-os hideg és szélvihar tombol. A leány komótosan fésülgeti szépséges haját a tükör előtt, és már sokadszorra rugaszkodik neki egy-két csatt beillesztésének. A kívülálló azt hihetné, hogy újra és újra teljesen egyforma frizurát hoz létre, de egy kamasz szeme ordító különbségeket láthat ám. Végre elégedett az eredménnyel, húzza a kabátját. Az apja, aki már hosszú percek óta ott topog, indulásra készen, szól neki:
"Sapka?"
"Dehogy veszek sapkát! Összeborzolja a frizurámat!"
"Na ja, - válaszolja az apja a szerintem ilyenkor klasszikusat - de ha kihullik a hajad, mert megfázik a fejbőröd, akkor utána már nem lesz, ami felborzolódjon!"
A gyermek (akarom mondani kamasz!) szikrázó szemekkel, ódivatú szülőket emlegetve, húzza fel a fejfedőt formás buksijára....

3. Ismét késés-közeli állapot, de ezúttal a másik oldalról: azaz, már biztos, hogy elkésett, mire odaér a zeneiskolába. Az anyja szállítja. Megérkeznek.
"Na, siess, ugorj, aztán ügyes legyél!"- hessegeti ki kedvesen, de sürgetve.
"Jó!" - a gyermek készséges.
Majd nyugisan, szinte lassított felvételben, hátranyúl a hangszeréjéért és kottájáért, felteszi a sapkáját, eligazgatja, felteszi a válltáskáját, gondosan a kapucnija alá rendezgeti... Eközben az anya értetlen:
"Nem érted, hogy sietni kell? Csak kapjál fel mindent a kezedbe, és szaladjál!"
"De Anya, az úgy nem kényelmes, és azt nem szeretem."- végre kezd kikászálódni az autóból, és nyugodt tempóban lépdel a zeneiskola felé.
Az anya csóválja a fejét, és felsóhajt.

Na, gondolom, hogy ilyesmi is lehet a kamaszkor.
Milyen jó, hogy nekem még nincs kamasz gyerekem. És ha majd lesz, akkor lásd a bevezető bekezdést...

Sziget

Zolinak van egy aranyos "heppje". Időről időre előadja (főként nekem, de tulajdonképpen bármelyik "szerencsésnek", aki szembe jön), hogy számára az ideális lét egy meleg, trópusi szigeten lenne, ahol kis kunyhóban élve, csupán csak két, fürdésre is alkalmas, rövidnadrágot és két atlétát tartalmazna a ruhatára (úgy képzeli, hogy minden este kilögybölné az aznap viseltet); napközben pedig egy pár kispapucsát felhúzva, hasat vakargatva elbattyogna a "beach"-ig, és ott bérbeadná az össztulajdonát képező három vizibiciklijét az arra vetődő turistáknak. Ebédidőben (??????), fogna pár halat, és azt enné.

Én, és bárki, aki egy kicsit is jobban ismeri Zolit, csak mosolyog ezen az ily' módon megfestett képen, mert ő pont arról ismerhető fel, hogy nem bír a hátsóján maradni több, mint fél órát, és ráadásul utál pecázni....

Olykor-olykor, amikor nem csak egy vigyorral és legyintéssel intézem el visszatérő mantráját, akkor belemenvén a játékba, jelzem neki, hogy a sziget oké (ja, mert persze családostul menne, tehát nem előlünk menekülne... :-) ), mert imádom, ha víz van a közelben, de valami olyan helyen, ahol van azért négy évszak. Mert én azt szeretem (vagy szereTTem? - a mostani télnek csúfolt valamit elnézve), hogy a természet változik, és időről-időre megújul. Itt abbamarad a beszélgetés e témában, általában nem jutunk dűlőre. Mondjuk, össze sem veszünk, mert nem vagyunk (még? :-) ) döntéshelyzetben.
Nemrégiben ráakadtam egy gyönyörű blogra, amelyikben nap-mint-nap szépséges házakat mutat be a blog szerzője. Ott akadtam rá erre. Amint módomban állt, megmutattam Zolinak, és mondtam: ha mindenáron el, és szigetre, akkor ide! :-)
Azt mondta oké, neki is tetszik, úgyhogy kezdjek el csomagolni, ő megy, és előteremti a pénzt, akár a föld alól is (hogy esetleg a ház nem eladó? minek vesződnénk ilyen reális részletekkel ebben az édes álmodozásban?). Úgyhogy, megyek, meghallgatom a híreket: biztos bemondják, hogy hol volt bankrablás, és akkor tudni fogom, hogy merre jár(t) Zoli.... :-)

Vigyázat, potyognak!!!

"Nagyon izgult. Ennyire fiatalon, rögtön helyettesítenie kell a Főnököt, ráadásul egy ilyen fontos napon. Dehát... Az influenza, az influenza, az ő gyermekkori álma pedig az ő gyerekkori álma. Azaz: a Főnök, tehát maga a Télapó, lázasan az ágyában, ő pedig, álmait valóra váltva, a kiválasztott Utód, kénytelen volt bedobni magát. Még szakállat sem volt ideje növeszteni, így pont ugyanolyan ragasztottat kellett viselnie, mint mindazon beosztottak, akiket szétküldenek a világ városaiba, hogy eljátsszák a Télapót.

Szóval, ott osont éppen, már ki tudja hányadik házban, ki tudja hányadik édesen alvó gyermek mellett. Egy bizonyos Imola ajándékait készült kirakosgatni a csizmácskába, amikor is neszezést hallott a tündérien alvó gyönyörű kislány ágya mellől.

A Télapó (illetve annak kijelölt Utódja, aki most helyettesítette az igazit) megdermedt. Neeeeem, az nem lehet!!! Nem lehet, hogy míg az igazi Télapó SOSEM ébresztett fel egyetlen egy gyermeket sem több évtizedes (százados?) pályafutása során, addig ő, a legelső útján elköveti ezt a hibát?!?! Óvatosan hátralesett, az ágy irányába. Hatalmasra meresztette a szemét, és majd' összerogyott ijedtében: ki a csoda az a gyönyörűséges, szárnyakat viselő nőnemű lény, aki ott sürög-forog ennek az Imolának az ágya körül?!?! A gyönyörű lény megérezte, hogy nézik, és ő is ijedten fordult az ablak felé. Ahogy a Télapó és a Fogtündér -mert igen, ő a fogavesztett Imolához érkező Fogtündér volt - egymásra néztek, szerelem volt első látásra........"


Hát, így is történhetett volna. Akár egy amerikai film forgatókönyve is lehetne az, ami nálunk MAJDNEM megtörtént. Ugyanis mostanában meglehetősen sűrűn potyognak a fogak. Imola, aki végül kitartott december 7-éig a szóban forgó majdnem kiesett fogával, úgy néz ki, mint valami ritmuskép: tá-szün'-ti-ti-szün-tá. Emma úgy, mint egy nagyra nőtt kisbaba. az elülső nyolc foga már lecserélve, szépen kint, mellettük viszont alul és felül is hiányzik legalább egy, de van ahol kettő. Klára pedig most éppen Nanny MacPhee-re hasonlít a második részből, mert felül az egyik foga úgy lötyög, hogy már kilóg neki:

Rólam nem is beszélve, aki már a csontfogait veszíti el, igaz némi fogorvosi segédlettel... :-(


Tehát nálunk mostanában foghullás-veszély van, szinte minden héten van dolga a fogtündérnek (mondjuk, kihúzott csontfogak esetén nem jelentkezik). Csak sajnos, az a bizonyos végzetes találkozás nem jött össze (egy nap híján...) a Fogtündér és a Télapó között. Pedig micsoda romantikus történet vehette volna kezdetét!!!

"Minőségellenőrzés"

Ma este, egy igazán jól sikerült pizzavacsora után, jöttem-mentem, Emmának könyörögtem, hogy gyakoroljon még egy kicsit (zongorán), és csak azt észleltem először, hogy Zoli és Imó valamin nagyon "dolgoznak" az asztalnál. Egy idő után kíváncsi lettem...  És kiderült.

Mivel most volt az Ikrek születésnapja, ők kapták a napokban a legtöbb levelet, üdvözlőlapot. Többek között, személyre szóló üdvözletet kaptak egy osztrák szállodából, ahol már többször is jártunk. Ezért kaphatta pont Imola az alábbi levelet:

"Tisztelt Ügyfelünk!

Az Ön részére folyó hó 17-én, elsőbbségi küldeménye érkezett, melyet a postai kézbesítő levélszekrény útján kézbesített.
A küldemény feladója: Brennseehof, Austria

Kérem, hogy a csatolt válaszboríték felhasználásával szíveskedjék tájékoztatni, hogy a küldeményt megkapta-e.

Egyben kérem, szíveskedjék arra is kitérni, hogy elégedett-e a postai szolgáltatások színvonalával, a küldemények kézbesítésével, a kézbesítő munkájával.

Felvetéseit munkánk javítása érdekében szeretnénk felhasználni.

Fáradozását előre is köszönjük.
Budapest, 2011. Okt. 17 nap"

És ha már levelet kapott, amiben arra kérik, hogy válaszoljon is rá, a mi szorgalmas és lelkiismeretes Imónk válaszolt is - apja komoly segédletével.
A következőt körmölte le a kis Drága, igazi ákombákom betűkkel:
KEDVES MAGYAR POSTA!
A KÜLDEMÉNYT MEGKAPTAM.
BÁR ÉN MÉG CSAK 7 ÉVES VAGYOK, DE MÉG
ILYEN MEGBÍZHATÓ POSTÁSSAL
NEM TALÁLKOZTAM.
IMOLA

Amikor ezt elolvastam, annyira elkezdtem nevetni, hogy összefutott a ház népe. Kérdezték, hogy mi ütött belém. De felolvasni sem bírtam, mert a kacagástól a könnyem is kicsordult....

Hát, ha marketing szempontból nem is biztos, hogy hasznos hozzájárulás lesz Imóé, de szerintem szerez majd pár vidám percet a kutatást feldolgozóknak.

Klára-száj

És akkor íme, az egyik leendő ünnepeltnek egy olyan mai szösszenete, ami lejegyzésért kiált.

Este volt, vacsorához készülődtünk. Zoli töltött nekünk egy-egy pohár jóféle finom vöröset, és a koccintás után váltottunk pár "szájrapuszit". Klátyikának éppen arra volt dolga, és megszólalt:

"Jaj, én inkább becsuktam a szememet!"

Zoli megkérdezte tőle, mosolyogva, viccelkedve (ezek ketten nagyon tudnak ám humorizálni!):

"Kitetted a tizennyolcas karikát?"

Mire Klára:

"Nem, a negyvenest!"