Pages

2013. november 22., péntek

A nagymamák adnak

A Nagymamák mindig adnak. Adnak a szeretetükből, a végtelen türelmükből (érdekes, hogy ez szülőként hamar hiánycikké fut ki), az oly' drága idejükből. Adnak a frissen sült kuglófukból (gyakorlatilag az egészet odaadják...), a kézzel gyúrt tésztájukból, a lekvárjukból és a kakukkfűből is, ha kell, sűrűbb napokon még vacsorát is varázsolnak. Adnak a tudásukból, matekot korrepetálnak és hímezni tanítanak. Adnak sokat az odafigyelésből: meghallgatnak, mesélnek, társasoznak, sétálnak, hintát löknek, könnyet szárítanak, ringatnak és álmot őriznek.

A nagymamák ilyenek. A lányaim nagymamái legalább is. Fantasztikusak. Az ő folyamatos szerető "adásuknak", adományuknak hála válhattam én olyan anyává, amilyen lettem. Hála ennek a körülölelő, gyengéd segítségnek lehetett Zita is olyan remek unokájuk, amilyen lett. Hogy Zita eddig is már elérte azt, amit elért, nagyban köszönhető ennek a szerető és megértő nagyszülői háttérnek. Hála nekik tudtuk őt mindig úgy és akkor elkísérni, mellette lenni a szó minden értelmében, hogy az neki jó legyen.

Tehát az, hogy tegnap Zita életében először (és hiszem, nem utoljára) átvehetett egy (ösztön)díjat, ami azt tükrözi, hogy tehetséges, okos, ügyes és kitartó gyermek (ah! méghogy gyermek: szépséges Nagylány!) számomra azt is jelentette, hogy meg kell köszönni ezt a nagyszülői támogatást.

Polgármesteri gratuláció

Ügyesség, ész, szorgalom, no és némi szépség is :-)

Az összes díjazott együtt
Zita remek csaj. Büszkék lehetünk rá. Köszönjük, hogy ilyen lett, és ezt köszönjük a Nagymamáknak is. Akik mindig adnak. A tegnap délutánnal, mint megannyi más, hétköznapibb és egyéb ünnepi pillanattal, úgy remélem, kapnak is.

(u.i.: A kerületünkben meghirdettek egy "Tehetséges gyermekek" típusú ösztöndíjat. Ahhoz, hogy a havi fix összegű juttatást és a megtiszteltetést elnyerje a 4-12. osztályos gyermek, nagyon jó bizonyítvány kell, továbbá igazolt magas szintű eredmények, akár a sportban, akár a tanulmányi versenyeken, akár zenében is. Pontosan meghatároztaák, hogy milyen szinten mi az elvárás. Zita magasan megfelelt ezeknek, ráadásul előny, ha valaki nagycsaládból származik; bár úgy tudom, hogy Zita esetében nem is kellett mérlegelni. :-) Hiába, az elmúlt két év (mert ekkora időszakot néznek) négy országos bajnoksága, egyéni OB 3. helyezése, a Budapesti Bajnokság elért két dobogós hely, a Diákolimpia, a Bolyai-versenyen elért helyezés, a zeneiskolai ajánlás, a kerületi sportversenyeken elért helyezések -kidobós, futás -, illetve az éppen, hogy csak nem 5-ös bizonyítvány-átlag mind-mind indokolttá tették.)

2013. november 20., szerda

Talán elkezdődött....

Nálunk már az összes lányt a közelgő Advent, a Mikulás, a Karácsony, a készülődés foglalkoztatja. Tervezgetnek, leveleket írnak listákkal, kihúznak belőle, kiegészítik, morfondíroznak, elkezdték a Várakozást.

És igen. Már reggel is sötét van ébredéskor, jöhetnek a gyertyák. Szerintem iszonyú korán kell kelnünk, de akkor is kell az a fél óra, kettesben, Zolival, mielőtt felkel a csatársor. Először csak csendben, kissé robotszerűen tesszük a dolgunkat a konyhában, szemünk épp' csak egy-egy csík, amin kipislogunk a félhomályba. Én a tízórais dobozok tartalmát készítem össze, Zoli a kávéról és egyéb reggelis előkészületekről gondoskodik. A saját reggelinkhez aztán leülünk, és végre beszélgetünk egy kicsit. Az előző nap el nem meséltek végre elmesélődnek, jobban kielemezzük a minket aktuálisan foglalkoztató (családi, gyerek-) ügyeket. A kávé meleg, ébred vele a testünk és a lelkünk.

Klára növeszti a haját. Cuki ez az állapot: amikor kikászálódik az ágyból, akkor megy a haja mindenfelé: égnek, oldalt, a szemébe... Álmosan túrja és sorolja a reggeli-igényeit. Még nem tudja, hogy jó ötlet-e egy bringa karácsonyra, mert bár nagyon szeretné, de télvíz idején?! Örömmel hozta haza a karácsonyi dalos gitár-kottáját, kitartóan, hosszan gyakorolja. Annyira lenyűgöz, hogy milyen igényes saját magával szemben! Az iskolai karácsonyi műsorra mese-előadást ír, rendez, fontoskodik. Készül.

Zenél Emma is. Lassan már éjjel-nappal. Ezt zongorázza (próbálja...) folyton: http://www.youtube.com/watch?v=BYGMHZeIoxw. Én imádom, Zita már felnyög, ha meghallja az első taktusokat. Emma már megint nyúlt, már megint más. Bár még mindig "emmás".... :-) Csillog a szeme, és úgy tudjuk, nem csak a karácsonyi csillagszórók hamarosan következő megjelenése miatt :-)

Imola most a Mikulást várja. Főleg a Mikulás-kupát! Amit majd a víváson tartanak, amolyan háziversenyszerűen. Imola belehabarodott a vívásba! És megy neki! És szereti! Egyre többször szeretne járni - az eddigi heti háromhoz most kisírt még egy alkalmat, nem kevés plusz-feladatot róva szegény Anyura, aki viszont örömmel vállalja, mert tényleg olyan jó látni ezt a lelkesedést! Nem is reméltem, hogy Imó valaha is ennyire rajong majd egy sportért! Úgy tűnik, már másodjára lehetek hálás a vívásnak.

Egyszer már Zita miatt vagyok az. Zita is a vívásban, a vívásnak él, még akkor is, ha ez néha mélypontokat is jelent. De többnyire azért inkább örömöt! Például a vívásnak (is) köszönheti azt, hogy holnap majd mehet átvenni a kerületi tehetségek számára elnyerhető ösztöndíját.... Zita amúgy a december gyermeke! Alig várja már a Vörösmarty-téren lévő vásárt, a téli budapesti sétánkat, amit beígértem neki, az adventi naptárt, a sütéseket, a szöszölést, a születésnapját, a további korizásokat.

Szóval.... Borul az idő, rövidülnek a nappalok. Szövődnek a tervek, a vágyak. Tegnap este elaludtam a Kicsiknél, amíg Klári is felolvasta a maga adagját a kötelező olvasmányukból. Imó kezdte előtte, bölcsen, mert ő már Klára első sorai után elszunnyadt... A mese végeztével bebújtam egy picit Klárához. Vihogott rám, ölelt, majd mondta: most már jó éjszakát, mehetek nyugodtan (:-) ).... kifelé menet láttam, hogy Zoli Emmánál aludt el egy kicsit. Az ágyban olvastam, mikor Zitus bújt be pár percre mellém és mesélt, magyarázott, távoli, bájos terveiről. Ahogy kiment, félretettem Szabó Magdát, leoltottam a lámpát. Igen, akkor belém villant: elkezdődött! Nálunk itt az Advent!

2013. november 6., szerda

"Őszöltünk"



A gyerekek őszi szünete alatt igazán "kényeztetett" az élet engem... Először ugyebár egy hétvége kettesben Zolival, utána pedig szabadságon voltam az egész szünet ideje alatt. Ezúttal felért ez egy kisebb "ráncfelvarrással". Megjegyzem, a háztartásnak is... Szóval sétáltunk a környékünkön, mentek a lányok edzésre, gyűjtögettük a hozzávalókat Emma növény-gyűjteményéhez, fodrásznál jártunk, görkorcsolyáztunk és jó sokat társasoztunk az Ikrek egy új "szerzeményével", a Next-tel. Jó volt, csak úgy, egyszerűen és nagyszerűen.

A hét első három napját Zita nélkül töltöttük - őt az a (rég vágyott) megtiszteltetés érte, hogy beválogatták egy szövetségi edzőtáborba, Dunavarsányba. Általában nem szívesen megy edzőtáborokba - ez most nagyon más volt! Már az "gyanús" volt, hogy alig kommunikált velünk. Első este rettentő lelkesen számolt be mindenről (azt hiszem, hogy eddig is imádta a vívást - ez most még hatványozódott), tetszett neki az edzés, az edzők, a helyszín, a társaság, és még a kaja is. Másnap este már alig három mondatot mondott - olyan fáradt volt. De továbbra is lelkes.

Csütörtök délben szedtük őt össze, és megcéloztuk a SZÉP-kártyás "őszölésünk" helyszínét: Szegedet. Először kicsit túlszaladtunk rajta (direkt ám!!!), hogy megnézzük Makó új "nevezetességét", a lombkoronasétányt. Persze a lányok - élükön az igencsak fáradt és éhes Zitával - először nyivákoltak, hogy nem akarnak ők sétálni, meg együnk, meg menjünk rögtön a szállodába, stb. Kitartottam, és persze már a séta elején úgy viháncoltak, mint egy szélnek eresztett ménes, a számomra kissé csalódást okozóan nem túl hosszú lombkoronasétány kissé kalandparkos akadályain már határozottan lelkesen keltek át, végül az "extrém" csúszdát alig akarták otthagyni. Szóval, jópofa ez a hely, bár azt hittem, hogy ez egy hosszabb program lesz (persze a csúszda ismétlése a végtelenségig meghosszabítja, ráadásul sportolásnak sem utolsó, mert jócskán kell lépcsőzni a tetejéig).







Emma a csúszda tetején

.... és az alján.
Makó után Szeged belvárosában álltunk először meg, hogy megízleljük a "hírös" cukrászda kínálatának néhány termékét - Zita nem kis örömére. Ahogy elnéztem, hogy mi mindent magához szólított serdülő leánykám, hát elhittem, hogy jó éhes volt... :-)

Sétáltunk egy nagyot az igazán kellemes és enyhe időben: megcsodáltunk egy rakat szobrot (úgy tűnik, Szegeden nagyon szeretik a szobrokat - és mi is szeretjük, Szegedet és a szobrokat is), az Egyetemet, a Dómot.
 



Klára és Szent-Györgyi Albert


Zita jól fotóz
A séta után "végre" elindultunk a szállodába ... ami egy csodás víziparadicsom tőszomszédságában volt - leszármazottjaink nem kis örömére. Így aztán a szobánk elfoglalása után már rángattuk is magunkra a fürdőholmit, és "bevettük" a csúszda-komplexumot. Persze, a lányok sokkal bátrabbak voltak, mint én - nekem aznap nagyjából elég is volt csak egy kis ázás a vízben, nem vágytam különösebb adrenalin-löketekre. Két óra intenzív őrület után visszatértünk a szállásra egy vacsora és egy kissé álmos családi társas erejéig ... és hát, senkit sem kellett ringatni.

Másnap már reggel mentek volna a hölgyemények a vízicsodákhoz, de valahogy úgy éreztem, hogy egy teljes nap ott nem lett volna túl jó ötlet. Így egy bowling után ellenmondást nem tűrően jeleztem, hogy márpedig szabadtéri program lesz. Némi dohogás és a vadaspark gondolatának ízlelgetése után már megint ugyanaz történt, mint előző nap: mindenki nagyon jól érezte magát az inkább állatkertnek nevezhető parkban. Ahol ráadásul sok olyan fajtát is megcsodálhattunk, amiket Pesten nem. Mivel pont november elseje volt, a vadaspark vezetői úgy gondolták, hogy jó ötlet tököket adni az állatoknak, és megnézni, hogy mit kezdenek vele. Elég mókás jeleneteket szült ez a dolog!
"Kötelező gyakorlat" I.

"Kötelező gyakorlat" II.

Ez a fej! :-)

Remélem, Imó sosem lesz ekkora (és ilyen félelmetes)

A hópárducok előadásának első sorban ülő nézői
Egy késői belvárosi ebéd után (pizza-ebéd, sajnos nem halászlé....) már nem volt kifogás: ismét a víziparadicsomban lubickoltunk! Ezúttal Zoli is, meg én is kivettük a részünket a csúszdázásból, de volt alkalmunk az ún. "csendes wellness"-t is kipróbálni és élvezni.

Estére az előző napihoz hasonló fáradtsági szintet értük el - már társasozni sem volt mindenkinek ereje a vacsora után.

A második éjszaka után már csomagoltunk is - Zita sűrű versenynaptára szólított minket vissza Pestre. Mondjuk, ha máskor is így versenyez, akkor hajlandó vagyok még jópár kilométert utazni... :-) Tényleg nagyon jó lehetett az az edzőtábor.

A szünet végére, vasárnapra, amolyan igazi, novemberi, szürke, esős nap köszöntött ránk. A lányok tehát úgy döntöttek, hogy hurrá, akkor mostantól várják a decembert, az adventet, a Mikulást és a karácsonyt. Ezt megünnepelvén, rávettek, hogy menjünk egyet korizni. Az eső miatt beszorultunk, a Jégpalotába mentünk. Jó hideg volt. Egész téli hangulatunk lett. Elkezdtük tervezgetni a téli szünetet.
Alig várom. :-)