Toscánai nyaralás
by Zita
Péntek este összecsomagoltunk, szombat reggel elindultunk Toscánába, Castellare di Tondába. Mindenki nagyon várta Toscánát, mivel már harmadszorra mentünk ebbe a szállodába, és tudtuk, hogy milyen jó lesz itt. Az út nagyon hosszú volt (11 órás), de az volt a fő, hogy megérkeztünk.
Másnap elmentünk a jól bevált Pam Express bevásárlóközpontba, hogy beszerezzük az élelmiszereket, mivel önellátók voltunk ebben a szállodában. Ezután elmentünk fürdeni. Koraestig fürödtünk, nagyon élveztük ! Másnap elmentünk lovagolni (western-lovaglás!!), majd utána agyagozás, majd megint fürödtünk.
A nap folyamán apu természetesen elment futni. Este megvolt az elmaradhatatlan filmnézés (aznap éppen Gru). Harmadnap délelőtt főzés a miniclubban (csoki-szalámi, nyoki). Nagyon-nagyon fincsik lettek!! Aztán fürdés, délután filmnézés (E.T.), este a kicsiknek mese (én olvasni szoktam), aztán alvás. Negyednap szokásos program (fürdés,stb.), majd este elmentünk San Gimignano-ba. Nagyon szép város!
Este film (Házibuli), majd alvás. Ötödik nap apu és én elmentünk terepre lovagolni, fergeteges volt! (Emma, Klára és Imola reggel lovagoltak). Nap közben a szokásos program, este film (Házibuli 2), alvás. Hatodik nap dögmeleg volt, ezért egész nap fürödtünk. Apu és anyu koraeste elmentek sétálni, utána fürdeni. Fergeteges volt a nyaralás!!!
ZITA
A képek a szerző sajátjai.
u.i.: Egyébként nem szálloda, hanem apartman, "üdülőfaluban", de mindegy....Amúgy minden este teniszeztünk,nem is tudom, hogy hogyan felejtettem ki....( ez megint én,ZITA voltam)
