Pages

2015. január 21., szerda

Ismerd meg Budapestet! avagy: Edzések szerte a városban

Már előre hallom lelki füleimmel (ah, micsoda költői kifejezés! :) ), ahogy többen is felhördülnek, ezt a bejegyzést olvasva: "Ezek nem normálisak!" Félő, hogy valahol mélyen igazuk is van. De mi így szeretjük, így csináljuk, mert nekünk így jó! :)

Az van, hogy sportbolond család vagyunk. És ezt bonthatjuk mindenhogy: van, aki sportol, van, aki bolond, van, aki bolond módon sportol, és van, aki sportosan bolond. Persze, fejétől bűzlik a hal, mondhatnánk.... Tulajdonképpen simán Zolira kenhetném az egészet, meg az ő mozgásmániájára, illetve a nála tapasztalt elképesztő összefüggésre a mozgás és a boldogsághormonok termelődése között. De nem lennék igazságos. Szerintem a sport és a mozgás szeretetének írmagját nyilván ő plántálta a palántáinkba, de aztán ők nevelték és növelték ezt tovább magukban és maguknak.

Ennyi bevezető után akár a tárgyra is térhetünk. Szóval, az a helyzet, hogy hála a gyerekek sportjainak, edzéseik helyszíneinek, elmondhatjuk, hogy hétről hétre bejárjuk az egész várost. De legalább is a felét. A pesti részt. Nem is nagyon marad ki kerület.... :)

Zita és Imola vívnak, egy klubban, és ettől olyan egyszerűnek tűnhet a dolog. Attól eltekintve, hogy a heti öt edzésből háromszor különböző időpontban kezdenek, egyszer meg még különböző helyszínen is. Ezek mind a XIV. kerületben vannak, a Szőnyi út (BVSC) és a Sportcsarnok, vívóterem.

Emma nagyot váltott nemrégiben. Eddig ő volt "az egyszerű eset" logisztikai szempontból, mivel simán eljutott a saját lábán, rövid idő alatt a röplabda edzései színhelyére, a közelünkben lévő Piac melleti szépséges Közösségi terembe, a saját "kis" XVI. kerületünkben. Na de ez így "túl egyszerű" volt nekünk.... Jó, igazából nem ez motivált minket (bár nálunk néha már nem is lehet tudni...), hanem az, hogy Emma több okból kifolyólag váltani szeretett volna. Mármint klubot. Így, hosszas mérlegelés után, az UTE-ra esett a választásunk. Igen, a IV. kerületet céloztuk meg, annak is a túlsó végét, Káposztásmegyert. Ezért aztán Emmácska heti 4 alkalommal megy oda. Kitanultunk egy rövid útvonalat.... Ha Emma tömegközlekedne, úgy több, mint egy órát bolyongana számunkra nem túl megnyugtató útvonalon, így meg legfeljebb 20 perc az út.

És akkor van Klára, aki az ő egy sportját (judo) egy egyesületnél (KSI) négy különböző helyszínen űzi. Hétfőn a XVI. kerületben van futóedzés. Kedden a Megyeri úton, a IV. kerületben (igen, "közel" Emmához, láss csodát!!!) úgynevezett "keretedzés", csütörtökön a XV. kerület és a XVI. kerület találkozásánál (Colosseum) van edzés, majd péntek este magában a KSI-ben, a Sportcsarnoknál (de Zita keretedzése viszont szerdán van ugyanott....).

Most azt inkább nem részletezem, hogy ki mikor kit visz és hoz, meg hogy ez hogy néz ki napra lebontva, mert tovább már nem zsibbasztanám a kedves olvasót. Elég legyen az, hogy minden este végig kell gondolni, hogy mi lesz a másnapi menetrend. Mert ugye nem "csak" sportolnak.... Mellesleg suliba is járnak, meg Imola kivételével zenélnek, stb....

És nem kényszerítünk senkit. Persze, előfordul (bár igazán nem gyakran!), hogy egyik-másik nem akar menni. Ilyenkor vagy rábeszéljük, hogy mégis, ha meg nyomós,érthető és elfogadható indokai vannak, akkor nem is megy. Hogy esetleg nem váltják valóra álmaikat, és nem lesznek olimpiai bajnokok? Majd túléljük valahogy.... :) Pont ez a jó ebben az egész sportolásban és a hozzá kapcsolódó versenyzésben (mert mind a négyen versenyeznek is, vagy a közeljövőben kezdik el), hogy annyi mindenre megtanít az adott sport technikáján kívül is. Megtanítja beosztani az időt, de tényleg. Megtanít küzdeni, néha még szenvedni. Megtanít sikert és kudarcot megélni. Megtanít újra felállni és újra dolgozni. Megtanít arra, hogy azért, amit szeretünk, érdemes tenni, harcolni és nem feladni. Megtanít, tanít.

Hát, ezért nem zavar minket, hogy körbe-karikába járjuk a várost hétközben és még akár egész Európát is hétvégén, a versenyek miatt. Hajrá Lányok!!!!

2015. január 14., szerda

A téli szünet

Miután Karácsonynak vége lett, összecsomagoltunk pár holmit - köztük az egy teljes éve kipróbálatlanul búslakodó szánkót, és 27-én elutaztunk összcsaládilag, szüleimet is ideértve a távoli Sopronba. :)
Ahol aztán pompásan éreztük magunkat (bár ez semmiképpen sem a szállás erősen megkopott bájának volt köszönhető.....), sőt, mi több, a szánkót is sikerült végre felavatnunk! Ugyanis pont azalatt a három nap alatt IGAZI tél volt, főleg az ország azon részén! Így a program java eléggé adta magát: szánkózás, amíg csak lehet. De azért jártunk Sopron belvárosában is, a fertődi kastélynál, meglátogattunk egy csokigyárat is (Herrer) és részt vettünk egy őrületes kulináris kalandban; Fertőrákoson jártunk, a Ráspiban. Ez utóbbit csak ajánlani tudom!!!! Amiben ott részünk volt, azt hívják VENDÉGLÁTÁSnak, nagy betűkkel. A hely hangulata is remek, az ételek pazar minőségűek és a tulajdonos-borász szórakoztató "monológjai" mind azt éreztetik, hogy itt valami igazinak vagyunk a részesei. Tetszett, no.
Végre szánkózhattak!!!!

Emma, a kamasz hómanó

Zita, egy síruha-katalógusból :)

A "selfie-mester" szülők

Fázik a kezem, de van körömlakkom - és a szemem is csillog! :)
Zoli pazar ebédje (részlet) a Ráspiban

Jó volt itt
A soproni kiruccanás után, a hazatérésünk napján, előszilveszter gyanánt, elmentünk megnézni a Játékkészítő című produkciót. Kicsit már kezdtem aggódni, mert olvastam róla hideget és meleget is, dehát a jegyek már hónapok óta megvoltak, nagyon kíváncsiak lettek a Csajok is. Mingi barátnőmmel és az ő három fiával együtt néztük meg mi, csak csajok, a műsort. Tulajdonképpen tetszett. Érdekelt, élveztem, lekötött végig. Nem mondom, hogy azzal jöttünk volna el, hogy na, ezt még akár százhúszszor is megnéznénk, de jó volt. Pazar jelmezek, aranyos ötletek, jó karakterek, szép hangok. A felhajtást körülötte meg el kell felejteni. Emma korosztályának volt való leginkább, szerintem. A gyermekkor küszöbéről még visszanézve bejött ez a "mese-vonal", miközben a kissé felnőttesebb viccek is "ültek" már. Úgy láttam legalább is, hogy ő élvezte leginkább.

Szilveszterünk csendesen telt. Ahogy akkor fogalmaztam: "nem nagyon törődtünk vele és ő sem velünk". Szóval nem volt lázas szervezkedés már előtte, és még így is kaptunk egy last-minute meghívást barátokhoz, ahol aztán nyugiban vártuk meg az éjfélt - a gyerekek pedig a többi gyerekkel a "garázsban" buliztak. A pezsgőbontás után pedig kiment mindenki (én nem, nem vágytam a fagyoskodásra) a parkba egy jó kis tüzijátékozásra, előtte pedig mindneki evett egy-két szerencsesütit, amit sütöttem,és amihez Zoli gyártott mindenféle mókás bölcsességet. Szilveszter napján még Zita persze edzett, Zoli meg focizott, na de miért is ne? A "buli" előtt koccintottunk még Szüleimmel, majd hozzájuk mentünk másnap, Újév napján is, a hagyományos Korhely-leves ebédre.

Újévkor, mindenki szórakoztatására, összeállítottam egy 2014-es családi kvízt, felidézve ezzel (a blog és a facebook segítségével is) az elmúlt évünk jelentős történéseit, emlékezetes pillanatait. Jól szórakoztak a Csajok - persze igyekeztem viccesen formálni a kérdéseket. De az utolsóra senki sem tudta a pontos választ (még én sem). Nevezetesen, hogy miből volt a legtöbb 2014-ben: edzésből, dolgozatból, veszekedésből vagy párja-vesztett zokniból :)

Készítettem még (FB-ról vett ötlet alapján) egy speciális befőttet is 2015-re.... :) Az üveg címkéjén az áll, hogy "Szép emlékek", Balogh család, 2015. Teleraktam apró kis cetlikkel, és Újév napján megkértem mindenkit, hogy ha valami jó éri őket egy nap vagy egy héten, akkor vegyenek elő egy ilyen kis cédulát, írják rá, hogy mi az (ez akár egy nagyon finom reggeli is lehet, ahogy egy versenyen való győzelem is), hogy ki írta rá és mikor, majd hajtsa össze a papírkát és tegye vissza a befőttesüvegbe. Jeleztem, hogy bízom benne, hogy telis-de-tele lesz az üveg következő Szilveszterkor. Így aztán akkor nem is kell majd más program, mint az, hogy ezeket felolvasgassuk. :)

Szerintem nagyon szerencsésen jött ki ez a téli szünet, hogy még Szilveszter után is volt pár nap, mielőtt iskolába (dolgozni) kellett menni. Még tovább kirakóztunk, még volt edzés, még volt sokáig alvás, még pár film, még pár program (kori, egyebek), jó volt, na. Még egy "búcsú-ebédet" (téli szünet búcsúztatót) is szerveztünk magunknak a Zita által már régen kinézett Vintage Gardenben. Nagyon jó hangulatú kis vendéglátóegység azzal a huncut ötlettel, hogy a közepén állt egy régimódi szán, rajta pokrócok, kalapok, szemüvegek és álarcok - mind felpróbálhatóak, a szán is "kipróbálható", remek fényképezési lehetőséget biztosítva. Éltünk vele.... :)
Imóka

Piroskák

Ki így, ki úgy - de ez olyan jó!!!

Mindent kipróbáltak

Zita sem maradhatott ki

Egetrengető dolgok nem történtek velünk. De összeségében egy kellemes és pihentető téli szünetet tudhatunk magunk mögött. Amire életmentő módon szükségünk volt. Amiatt, ami mögöttünk volt és amiatt, ami előttünk áll.....

Karácsonyunk

A karácsonyfánk felállítása eléggé kalandosra sikeredett. Ugye, a fa kiválasztásánál mindig kialakul egy "frontvonal" családon belül: egyik oldalon állnak azok, akik csak és kizárólag HATALMAS fát tudnak karácsonyfaként elképzelni, és van a másik "csapat", akik a "kicsi olyan cuki" nézetet képviselik. Mivel nálunk "demokrácia" van, ezért végül mindig az lesz, amit Zita akar.... :) Vagyis NAGY fa! Ez most konkrétan óriásira sikeredett. Bár tény és való, ebbe a fába kollektíven beleszerettünk! Hazacipelése során már támadtak kétségeink. Amikor beráncigáltuk a nappaliba, és megpróbáltuk felállítani (még hálóval bevonva), kiderült: sikerült még túl is lőni a célon. Így le kellett vágni egy jelentős darabot a tetejéből (amit Emma és Imó elmésen beleállított egy vázába,és feldíszítették külön :) ), és csúcsot meg nem tudtunk rátenni.
Zoli ugyan előrelátóan még az árussal lefaragtatott jócskán a fa törzséből, hogy beleállíthassa a talpba, de nem eleget. Így aztán kb. másfél óra állítgatás, farigcsálás után sikerült a még mindig kissé dőlő fát, véglegesen a talpba és a helyére tenni. És akkor leszedtük róla a hálót..... Ahogy kirúgta magát az összes ága, nos, akkor tulajdonképpen beköltözött az erdő a nappalinkba! Olyan széles ágú, dús, pazar fánk lett, hogy szinte már sajnáltam is feldíszíteni! A nappalival szomszédos hálószobánkban leheveredtem az ágyunkra, és a nappaliba átnézve, olyan volt, mintha valami erdei szálláson lennénk!
Végül persze feldíszítették a Csajok, és csak egyszer verekedtek közben össze, úgyhogy relatíve "békésen" zajlott a dolog, de hiába a rengeteg dísz, "elvesztek" a sűrű, terebélyes és nagyszámú ág között. Én a fadíszítés közben még az utolsó simításokat végeztem a konyhában a másnapi étkezésekre felkészülve.
Még "munka" (azaz díszítés) közben

A fa nem fér rá rendesen a képre (sem) :)

Szépség a fa alatt :)
Későn került mindenki az ágyba, de szerencsére elég fáradtan. Azért jócskán belenyúlt az éjszakába az, mire végeztünk Zolival az utolsó simításokkal is a "fa környékén", no meg a reggeliző-asztal előkészítésével, a zenék és a csillagszórók előkeresésével.
Másnap (azaz 24-én reggel) fél 8 volt a végső határidő a lányok részéről. És nem is volt kímélet részükről.... Ezért aztán kissé álmosan, de beindítottuk a Csendes éjt, meggyújtottuk a csillagszórókat - és eljött a várva várt pillanat. Amivel kapcsolatban az az érdekes, hogy a huszonvalahanyadikákon már azon kezdtek szomorkodni, hogy hamarosan véget ér ez a jó izgalmas, várakozási szakasz... Kivéve persze Klárát, akit ugyan ez bánt, de hát azért ő bevallottan "nagyon szeret ajándékot kapni", így ő ujjongott a sok kicsi-nagyobb-hatalmas csomag láttán... Igaz, ő volt az is, aki ígérgette magának, hogy el fogja húzni egész napon át a bontogatást, egy-két óránként derítve csak ki, hogy mit rejthet egy-egy neki szóló ajándék..... de nem bírta ki :)
Öröm a köbön, illetve a négyzeten, vagy még
inkább a kockán - a LEGO-kockán
Amíg az ajándékokat nézegettük és lelkesedtünk értük, megsültek az előző este már előkészített, csak sütésre váró kakaós csigák és nutellás croissant-ok, így azokat is odatettem a már várakozó karácsonyi kalács-koszorú és muffinok mellé. Ott "feszített" természetesen az ünnepi asztalon Klára szépséges asztaldísze is!
Imádjuk ezeket a karácsonyi reggeliket! Jókedvben, ráérősen telnek, az ébredező fényekben. Én inkább ezek miatt a reggelik miatt kívánnám, hogy legyen mindig karácsony!!!! (Persze, máskor is süthetnék ennyi mindent, és teríthetnénk ilyen gyönyörűen, de ahhoz hiányozna azért ugyanaz a hangulat.... bár lehet, hogy egyszer megpróbálom, hátha jó lesz, csak másként! :)
Karácsonyi reggeli erős napfényben
A kényelmes reggeli után alaposabban szemügyre vettük az ajándékokat, egy társast ki is próbáltunk, majd jött a "kötelező" gyakorlat karácsony napján: Közösen megnéztük az "Igazából szerelem" című filmet (továbbra is át-átugorva egy-két pikáns részt :) ). Megunhatatlan!!!!!

A kutyasétáltatás is hagyományos, bár most nem csatlakozott mindenki.... :) Annyi minden volt; Emma a keresztanyukájától kapott "elmés" kis szerkezetet próbálgatta (egy bluetooth-szal működő kütyü, aminek segítségével akár még a zuhany alatt is hallgathatsz zenét - kiderült, hogy ez a tippem megnyerte a "legnagyobb királyság" díjat a Nagylányaim körében :) ), elkezdődött a LEGO-építkezés (hiszen azt kértek most is az Ikrek), felavatásra került a tatami, ami Klára óhaja volt, én pedig elkezdtem hosszan tartó hezitálásomat, hogy az Örkény Színházba kapott páros bérlet keretei között melyik darabra menjünk.... És persze, Zolival végignéztük mindazokat a saját készítésű ajándékokat, amivel a lányok leptek meg minket. A "majdnem-scrapbook" kórság rajtuk is eluralkodott; talán az, hogy az Ikrek is ilyet kaptak, és hasonlókat készítettünk Anyukámnak a névnapjára (novemberben) és Zolinak a születésnapjára, kellő löketet adott nekik. Remek művek születtek :)

Az ebédünk is már hagyományszerűen hasonlított az előző évekére, egy kicsi újítással persze. Ilyenkor füstölt lazac, pármai sonka és ún. foccacia (sima, feltét nélkül sütött pizza, amin csak só, pár csepp olívaolaj és nálunk a kertben termő rozmaringból pár levél) kerül az ünnepi asztalra. Most még "pizza-labdácskákat" is készítettem elő - ilyesmit ettünk nemrégiben egy pizzériában, és el is határoztam, hogy otthon is megpróbálkozom vele - ennek a családtagok nagyon örültek. Finom is lett. Csak már kezdtünk aggódni a vacsora miatt. Mármint, hogy annak hogy szorítunk majd helyet. (A kutyasétáltatás segített ebben. :) )
Bohóckodás a fa előtt, mielőtt Mamákhoz indulnánk

Mondom: bohóckodás (Mert Anya azt kérte, hogy legyen legalább
EGY normális fénykép róluk Karácsonykor...)

Hát nem lett.... Itt még a fényképezőgép is belszólt a dologba.... :)
Anyukáméknál nagyon kellemesen telt a nagycsaládi karácsonyest. Külön jó volt, hogy a szünidő első napjaiban azzal szórakoztatták magukat sarjaink, hogy régi családi videókat nézegettek - többek között régi karácsonyokat is. Vidáman állapították meg pl., hogy Apukám nemigen variálta túl az elmúlt tíz évben a karácsonyfa-díszítést, és ezt ez alkalommal is kijelenthették :) Jó volt az este, no, még enni is sikerült Anyukám hagyományosan pazar vacsorájából, és valahogy úgy általános volt a jó hangulat.

25-én végre későn keltünk. :) És olyan kellemesen elvoltunk, habár még előttem állt a Nagyszülők (ideértve Zoli szüleit is) tiszteletére rendezett otthoni karácsonyi menü elkészítése. Hát.... eléggé kitettem magamért, az a helyzet :) Volt ott kacsa, pulyka, ilyen és olyan hal, köret nagyszámban - süti csak az, amiket már előzőleg megsütögettem.... :) Újabb ünneplés, újabb kellemes este következett, a karácsony folyt a tőle elvárt mederben, és van ebben valami igazán megnyugtató és ideg-kisimító.

Összefoglalva, a karácsonyi időszak alatt igen sokat ettünk, igen finom dolgokat, rengeteget kirakóztunk (mert sokat kaptak a lányok..... :) ), még több filmet is megnéztünk (hiszen ilyenkor olyan jókat adnak a tévécsatornák is, élén a kikerülhetetlen, a kihagyhatatlan Resszkessetek betörőkkel), moziban is jártunk, néha sétáltunk, sőt Zita persze még edzésen is járt, Zoli pedig nyilván futott is meg focizott is (úgy rémlik, még én is sportoltam egy keveset).

Szerintem mindannyian erre vágytunk egy igen összevissza, bosszúságokkal is teli év, és főleg, egy ilyen sűrű decemberi hónap után.

2015. január 7., szerda

Adventünkről, azaz: göröngyös és zsúfolt az út Karácsonyig

December mindig szélsebesen érkezik és őrült tempóban hajt tova. Hiába kezdem el - legalább is lélekben, bár idén tettekben is - a felkészülést már késő-októberben, a vége valahogy mindig az, hogy eléggé kimerülve jutunk/jutok el a csillagszóró-gyújtásig. Ennek egyébként kikerülhetetlen, objektív magyarázata van. Például a születésnapi dátumok mibenléte. Aztán az, hogy sokan vagyunk. Ha sokan vagyunk, az mindenképpen sok évvégi, évzáró programot ígér. És még itt van a versenyszezon is - ami decemberre mindig csúcsot ír. Így aztán ünnepélyesen beletörődtem: hiába tervezek, hiába osztom be "okosan" a szabdságomat és hiába igyekszem, de nagyon, sosem fogok frissen vasalt arccal, ásítozás nélkül eljutni Karácsony szent napjáig.
Mindez persze nem panasz. Továbbá találékonnyá és egyre szervezettebbé nevel. Mert makacsul ragaszkodom dolgokhoz. Úgy mint adventi hangulat. Idén ezt a - szerencsére időben - kihelyezett díszeken kívül, amelyek között főhelyen állnak az évek alatt összegyűlt, kicsi és még kisebb gyerekkezek által készítettek, azzal "emeltük", hogy a házunk hátsó, "gyerek" fertályán is komoly díszítés zajlott: a komódjuk tetejét is teleraktuk tündéri holmikkal, illetve az Ikrek szobájának falára egy, az IKEA-ban beszerzett anyagot is felfüggesztettünk! Ezen az anyagon egy fenyőfa hű lenyomata van, amire rajzszögekkel felerősítettünk rengeteg sajátkészítésű díszt. Klára és Imola nagyon élvezték mind a díszítést, mind a látványt, ami fogadta őket, valahányszor a szobájukba léptek.

A fa díszítése egy darabig folyton gyarapodott (ehhez képest,
aztán drasztikusan visszaesett, ahogy elajándékoztuk a saját
készítésű díszeket, illetve feltettük az igazi fánkra őket)
Ugyancsak korán elkezdett művelet volt a közös kézműveskedések sora. Mert ez is sokat lendít a hangulaton, mindenkinek ajánlhatom!!!! Ezúttal filcből, szalagokból és gombokból varrtunk nagy számban karácsonyfadísznek szánt angyalkákat, baglyokat és rénszarvasokat. Ezekből sokat elajándékoztunk rokonoknak, barátoknak, tanároknak és edzőknek, de azért maradt a saját fánkra is. Készítettünk még sok-sok ajándék-kísérő és üdvözlőkártyát, pár kedves "manót" tobozokból, és persze sütöttünk mézeskalácsot, meg (baglyos) sütinyomdás kekszeket. Az adventi koszorúinkat Zita és Imola készítették.
Egy különösen aranyos filc-angyal és kedves társai

A háttérben a Zita által elkészített adventi koszorú 

Az előtérben a sütinyomdás, baglyos kekszek
Az adventhez tartoznak, szinte "kötelezően", az adventi naptárak, hiába "korosodnak" a címzettjeik. Ezúttal egy-egy karácsonyi hangulatú fém sütisdobozba került be napról napra egy "cédulka", és esetleg egy kis édesség, karácsonyi zsebkendő, szalvéta, vagy egyéb apróság. Az üzenetek pedig általában az adott napi programunkról szóltak (pl. karácsonyi műsor, verseny, mozi, szülinap, mézeskalács-készítés, körömlakk-festés, popcornos esti filmnézés stb.), vagy pedig valami olyasmiről, hogy aznap leadhatnak arra a hétre egy étel-kérelmet, vagy esetleg aznap nekik kell valamit tenni (állatokkal kiemelten foglalkozni, rendet rakni karácsony előtt portörléssel egybekötve, Anyát kényeztetni, stb.). Végig izgatottan nyitogatták reggelente a ládikákat és végig "partnerek" voltak mindenben.
A nagy adventi kimozdulásunk ezúttal Bécsbe vezetett december első hétvégéjén. Méghozzá a "megszokottól" eltérően. Igazából, ez Zoli és Zoli anyukájának szülinapi ajándéka volt - szüleim részéről. Mert igen, ők mindketten erősítik a decemberi szülinaposok táborát, biztosítva ezzel, hogy az adventi időszak csakis sűrű lehet. :) És akkor még ott van Zita is,  aki már egészen közel karácsonyhoz szokott mindig öregedni egy kicsit. :) Szóval az ajándék lényege az volt, hogy vonattal mentünk (szuper vonattal, Rail Jet elnevezésűvel, ha jól tudom, osztrák üzemeltetésű). Reggel felszálltunk a Keletiben, és elhussantunk Bécsbe nyolcasban: a Nagymamák és mi hatan. A szépséges osztrák fővárosban aztán pedig alaposan körbejártuk az összes karácsonyi vásárt. Mert ott egyik éri a másikat. Mindegyik más hangulatú, mindenhol más fajta bögrében mérik a forralt bort és mindegyikben van min ámulni-bámulni. Vidám nap volt ez, a kissé zord időjárás sem szegte kedvünket, és teljesen feldobódva-feltöltődve értünk vissza Budapestre az esti "járattal".
Zoli születésnapjával kezdődik a december. Régi vágya
egy kaméleon. Anyósom, jó érzékkel, nem merte meglepni
a fiát egy igazival (bár szerette volna...), így végül
ezzel a tortával érkezett hozzánk

A bécsi túra kezdetén, az állomás előtt

Nagymamák és Unokák

Majmócák Bécsben - a háttérben is "ismerősök" :)

Pedig ők nem is ittak forralt bort.... :)

"Akkor is lesz egy közös képünk, Zita!!!!"

Mind a négyen egy Mikulás-sapkát választottak vásárfiának

Ezeket pedig mi, felnőttek, gyűjtöttük :)
(Sajnos a legszebb összetört. :( )
Utazásból nekünk ennyi jutott, Zita és Zoli viszont még "rádobtak" egy "őrült" hétvégét.... (Ami alatt mi, itthon, Paddingtonnal, a bűbájos medvével ismerkedtünk meg a moziban. :) )December második hétvégéjén, pénteken elindultak a távoli Eislingenbe (német város, Stuttgart közelében), ahová elég kalandosan és későn jutottak el egy komoly kitérő után (ahol felvették az edzőt...), majd szombaton lezajlott az egyéni verseny (a csoda ismét elmaradt, pedig határozott fejlődést mutatott Zita vívása), majd vasárnap kora-délután a csapat-verseny is (ahol Zitáék "fekete ló" csapata az amerikaiak káprázatos legyőzése után egyetlen tussal maradtak alul az oroszokkal szemben a négybe jutásért....). Végül vasárnap éjjel még haza is jöttek, hajnal 3-ra érkeztek meg. Másnap (pontosabban aznap) reggel pedig Zita ment is iskolába, mondván, hogy nem akar sokat hiányozni... (hát tényleg, ebben a tanévben eddig négy napot hiányzott: egyet sportorvos miatt, hármat vívás miatt....). Mint mindig, most is lenyűgözött a teherbírása.... Vívás ügyben történ még említésre méltó ebben a hihetetlenül teli hónapban: Imola megnyerte az egyesületük háziversenyét, a "Mikulás-kupát", és erre hihetetlenül büszke volt. Ahogy mi is, természetesen. Aranyosan kijelentette: "Végre egy kupa, amit teljesen egyedül csak én nyertem!"
Aztán ugyancsak Imó, részt vett élete első, hivatalos vívóversenyén. Nagyon fura volt már őt is ilyen környezetben látni. Amúgy neki is furcsa lehetett, mert inkább olyan "szemlélőlő üzemmódban" működött, mondtam is neki, hogy még jó, hogy a fényképezőgépet nem vette elő, mert olyan turista-hatást keltett. Noha nem ért el nagy sikereket, nagyon tetszett neki a verseny. És egyébként pedig ez a 2002-es korosztály versenye volt, mint a legfiatalabb vívó-korosztályé (ő itt nagyon kicsike még). Úgyhogy mire ő jut oda (azaz jó két év múlva), addigra már az eredmények is biztos jönnek majd, ha továbbra is ilyen szorgalmasan edz.
És, Zitának is volt hazai versenye, ahol ezúttal (is) a díjazottak között volt. :)

Szemben: Imola! En garde!
Advent utolsó hétvégéjén sem pihentünk még. Zita még bevállalt egy versenyt (felnőtt országos bajnokságot, ahol igazán szépen teljesített), majd annak a napnak a végén egy ünnepség részesévé is vált. Ugyanis az volt a Magyar Vívás Napja, amelynek keretében, többek között, "kitüntették" a Reménység korosztályok "záró" évfolyamának dobogósait.... így Zitust is. A megtiszteltetésen túl, még jelentős összegű utalványt is kapott, amit vívófelszerelésre költhet. Aki kicsit is ismeri ezt a sportágat, az tudja, hogy az nagy kincs. Viccelődtem is vele, hogy lassan "megtérül a befektetésünk" - hiszen ezen a díjon kívül, ismét elnyerte erre a tanévre az Önkormányzat támogatását, ami egy rendszeres havi összeget jelent.
Az ünnepségen: Zita a távolban, a kép bal oldalán, balról a negyedik

Egy kicsit közelebbről, egy kicsit homályosabban, ezúttal balról a harmadik
És, egyébként, még Zita születésnapját is megünnepeltük. A napján családi körben, reggel, "szokás szerint", no meg este vitt még a klubba egy tortát, aztán a hétvégén még nagyobb családi körben is felköszöntöttük. Bulira ezúttal egyszerűen nem tudott sor kerülni, de ami késik, az nem múlik.
Egy igen rossz kép egy jó szülinapról :)
Évvégi programjaink közül már csak az Ikreknek lett volna karácsonyi műsoruk. Amit nagyon izgatottan vártunk, mivel Klára írt és rendezett egy színdarabot direkt erre az alkalomra (ami annyira elnyerte a tanítónő tetszését, hogy a kollégáknak is megmutatta, akiki közül volt, aki lemásolta, hogy majd ő is színre vigye az osztályával legközelebb :) ). De az élet közbeszólt. Az évek óta halódó iskolai fűtési rendszer az utolsó tanítási hétre teljesen leállt, így aztán volt nagy kavarodás, szervezés, újra- és újraszervezés. Ráadásul - talán többek között a már előtte is akadozó fűtésnek is köszönhetően - rengeteg megbetegedés is történt. Így a műsort lefújták, majd évnyitó ünnepség lesz belőle.
A betegség akadályozta meg az évvégi zongora-koncertet is. Emma tanárnője sajnos "lerobbant" az évvégi hajrában, így le kellett mondani a növendék-hangversenyét. Sajnáltuk nagyon, mert mindig jó hangulatúak, és Emma rengeteget (és szívesen) gyakorolt rá. Reméljük, Larisza néni meggyógyult már, és esetleg újévi koncert még lehet. Ahogy Zitáéknál, a fuvolával, ez már hagyomány. Az ő tanárnője úgy gondolja, hogy ne próbáljunk meg  minden áron még egy programot bezsúfolni az évvégi rohanásba, hanem szépen, nyugiban, kipihenve játsszanak a növendékei a téli szünet után. Zitának ez életmentő - így volt lehetősége rendesen kigyakorolni a darabját.
Mégsem maradtunk teljesen karácsonyi koncert nélkül: Klára "elpengette" az ő darabjait a gitártanárnőkje növendékeinek koncertjén, ami nagyon szép és tartalmas volt!
Az ilyen típusú évvégi programok csúcsa mindenképpen az évzáró, közös, családi judo-edzés volt! (A vívók és a röpisek saját körben "buliztak", ettek-ittak.) Nagyon vidám, ugyanakkor fárasztó és érdekes edzés volt. Hát, mit ne mondjak.... "ritka" az, hogy zokszó nélkül eltűrjem, hogy a férjem "fojtogasson", vagy az is, hogy az legyen a célom (mert az volt a feladat), hogy ráüljek egy amúgy igen szimpatikus anyuka-társ hasára.... :) Szaladtunk, játszottunk, versenyeztünk, tanultunk (judozni), és iszonyú jól szórakoztunk!
Nos, ahogy végigvettem a decemberi dolgainkat, abból látszik, hogy mindezt "végigcsinálni" (a titkos karácsonyi készülődésekkel és sütemény-sütésekkel kiegészítve) nem tud más lenni, csak fárasztó. Ja, mert amúgy mindketten dolgozunk is, ugye; noha én elég sok szabadságot ki tudtam azért venni, szerencsére. (Zoli meg 22-én még elment országunk "távol-keleti" szegletébe, egy jótékonysági túrára: ételt és ruhákat (meg játékokat) osztogattak az ott élőknek egy alapítvánnyal összefogva.)
Ezek után, ugyancsak "makacsságból" gondoltam úgy, hogy a "finishre" ráfordulva tényleg el kell lazulni. A fát végre hatosban vettük meg, karácsony előtti szombaton, és együtt cipeltük is haza. A fára majd visszatérek a karácsonyi fejezetben...
A nagy fa-hazacipelési akció!
És 23-án délelőtt elmentünk ötösben a csajokkal fodrászhoz (úgy gondoltam, az nagyban segít majd, főleg rajtam, hogy kevésbé tűnjek űzöttnek a karácsonyi fényekben.), majd onnan a most már mindenképpen hagyományosnak tekinthető családi ebédünkre a kedvenc olasz éttermünkbe.
Frissen fodrászolt lány-sereg, éhesen :)

Mint egy festmény, nem? :)

Vidámság, öröm: holnap karácsony!!!!
 Másnap már eljött a karácsony....
(Zárójelben: még egy adventi "mulatságot" eszeltem ki. Mivel Klára már hónapok óta csalódottan nyitogatta a postaládánkat, mondván, hogy neki senki nem ír levelet, gondoltam egy nagyot. Körbeírtam a világban szétszórtan élő kedves ismerőseimnek, és megkértem őket arra a szívességre, hogy küldjenek egy levelet vagy lapot, ha lehet Klárának, vagy Klárának és testvéreinek címezve. Nagyon sokan benne voltak a "buliban", és így a december tényleg úgy telt, hogy szinte minden nap lapult valami "igazi" levél Klára vagy a csajok összessége számára (Persze Imó egy picit zsémbelt, hogy miért csak Klára kap főleg, de ő azért nem az a hosszan duzzogó fajta, no meg mondtam neki, hogy Klári vágyott annyira erre az élményre, őt nem különösebben izgatta eddig a levél-dolog. Karácsony közeledtével, aznap délután, amikor valami csodás logisztikai rendeződés folytán, Klárával kettecskén voltunk otthon, miután segítettem neki elkészíteni majd egészen 24-ig elrejteni a karácsonyi asztaldíszt, felaggattuk e sok szép lapot egy szalagra, és karácsonyi dekorációvá vált a sok kedves meglepetés.
Klára nagyon örült minden lapnak... és napnak :)
)