Pages

2011. április 28., csütörtök

Tavaszi szünet - soroló

A tavaszi szünet alatt, sajnos vagy nem sajnos, nem utaztunk el. Lett volna tervünk, de aztán másként alakult.
Viszont rengeteg programunk akadt.
Ebből tartanék most csak egy felsorolást, hogy majd amikor nagymama leszek, akkor is tudjam, hogy mit is műveltünk 2011.áprilisában, a Húsvétot körülölelő szünetecskében.
Csütörtökön, Zitát elvitte keresztanyukája, az én sógornőm, Gergő fiával együtt, egy kis római kori romnézőbe, mivel Gergőék pont erről tanultak a suliban, történelemből. Zitának ugyan még nincs történelem tantárgya (a nyolcosztályos gimnázium sajátossága ez: nem kétszer veszik végig ugyanazt az anyagot, hanem egyszer, úgymond tömbösítve), de azért Zitus is tanult ilyesmikről, érintőlegesen, a latin által. No meg fel is készült (sógornőm, Évi, külön kérésére).


Szóval ő bejárta az Aquincumot (múzeumostul), a vízvezetékeket, a keleti kaput, meg még nem tudom mit.
Ezalatt, Emmával, Klárával és Imóval a Mezőgazdasági Múzeumban jártunk, a húsvéti kiállításon. Nagyon szeretjük ezt a múzeumot; nemrégiben az erdőről szóló labirintusos kiállítást jártuk végig az Ikrekkel és két ovis társukkal (Emma pedig máskor az osztályával). Most az óriás-tojásos terepet jártuk be, megválaszolgatva a kérdéseket. A végén pedig egy nagyot kézműveskedtek a leányzók: kis kosarat fontak, csuhé-nyuszit készítettek, meg ilyesmiket. (Erről a telefonommal készítettem csak képeket, és azokat nem fogadja be a számítógépünk....)
Csütörtök este mi, szülők, kényeztettük magunkat, egy kellemes baráti vacsorával.
Pénteken a két Kicsi és a Középső az említett fodrászos programot bonyolította Anyuval, Zita pedig vívóversenyen volt (ezúttal csak szurkolt). 
Szombaton délután Zoli vette a hóna alá a csemetéit, egy mozifilm erejéig. Vidáman jöttek haza: jó ötlet volt a Rio című filmet választani!
Vasárnap, a nyuszi ajándékainak kissé túl korai bontogatása után, és egy jó kis Anyu-féle ünnepi ebéd után, a Zoli munkahelyéhez közel található és már régóta fontolgatott "Elevenpark" játszóházba mentünk, "őrjöngeni" egy sort. Sőt! Még nyuszit is simogathattunk! A csajszik nyelve is lógott a végén! Nem is kellett őket ringatni este!! 
Hétfőn aztán mindenki túl sokáig aludt, a locsolók is csak pizsamás virágszálakat találtak. Így eshetett, hogy elég későn vágtunk neki a becélzott programpontnak, amiről eleve is tudtuk, hogy nem csak mi tervezzük ezt Húsvét hétfőre. Így történhetett, hogy a skanzen körüli tömeget látva, no meg a csepergő esőt, feladtuk azon tervünket, hogy mi oda bemenjünk, és tovahajtottunk Visegrádra. Ahol hasonló tömeg, megközelíthetetlen vár, a rend túlbuzgó őrei és egyre jobban zuhogó eső fogadott minket. A napot a visegrádi reneszánsz, kézzel-lábbal evős, étteremmel és a történelmi játszótérrel mentettük meg.
Kedden pedig a megunhatatlan, Imó által még sosem látott, Csodák palotájába mentünk: a négy leánykámmal, és nagy örömömre, Anyuval és Gergő unokaöcsémmel. Jó sok időt töltöttünk ott, a végén még egy pizzázással is megkoronáztuk a napot.
Ez volt hát a szünet menüsora. Jóllaktunk! 

2011. április 27., szerda

Névnap

Tiszta, őszinte, bizonytalan, szerető, gyönyörű, aggódós, okos, érdeklődő, érzékeny, figyelmes, hisztis, lelkes, kitartó, rajongó, mosolygós, bizalmas, nyitott, megértő, családszerető.
Nekem most, a 12. általunk ünnepelt névnapon, ezek adják a Zita név jelentését.
Boldog névnapot kedves Balogh Zita Anna!




Keringő

Húsvét vasárnap este. Nem igazán olyan a hangulatunk Zolival, amilyennek lennie kéne. Talán azért, hogy gyengéden felvidítson, ő is Rod Stewartot tesz fel. A Best of album "Night in" részét, azaz az andalítóbb válogatást. Szól az egyik nagy kedvencem (bár ez talán nem R.S. sajátja) a "Waltzing Mathilda".
Szórakozottan táncikálok ki az étkezőből, át a nappalin. Emma ott vigyorog rám, frissen fürödve, pizsamában. Átkarolom, keringőzni próbálunk. Ez csak azért nem megy igazán, mert sem ő sem én nem tudunk... De közben mesélek neki arról a nyárról és őszről, amikor készültünk összeházasodni az Apukájával. És mivel terveztük, hogy majd lesz keringő is, az Apukája minden szabad pillanatunkban próbálta tanítani nekem a lépéseket. Akár még a buszra várva is.
Emma kuncog, élvezi a zenét, a táncot, a mesét hozzá. Mondom neki, hogy ha szeretné rendesen megtanulni a keringőt, kérje meg az Apját, hogy mutassa meg neki a lépéseket. Emma odasündörög a konyhában tevékenykedő Zolihoz és ráragyogtatja ellenállhatatlan mosolyát. Az Apja megtörli a kezét, és felkéri a lányát. Emma rálép Zoli lábaira és úgy próbálnak siklani.
Szépek, kedvesek, meghatóak... Leginkább egy jó szirupos, romantikus amerikai film részletének tűnik.... De ahogy néha az ilyen filmek is, így most nekem ez nagyon jól esett.
Ez legyen hát így utólag, pont a nyolc napba beleférve, Emma névnapi köszöntése!

<

2011. április 25., hétfő

Hiúság, nő a neved

- Anya, én ma éjszaka ülve alszom! - közölte velem Klára pénteken olyan szilárd meggyőződéssel, hogy csak mindenféle nyak- hát- és fejfájdalmak komor elővetítésével sikerül őt lebeszélnem róla.
Hogy miért? Mert végre megejtették, Imola és Emma kíséretében a régen tervezett fodrászatot. 
Nálunk, a lányok fodrászata Anyukám "kiváltsága". Ő szokta felvállalni ezt a nemes feladatot, amit így, mindenki élvez. Élvezi ő, mert elviheti az unokáit a szokásos fodrászüzletébe, ahová ő szinte már "hazajár", és ott bezsebelheti az elismerő, sőt, szinte rajongó, megnyilatkozásokat lánykáimmal kapcsolatban. Nagy öröm ez a lányoknak, mert olyankor mindig kikunyerálják az egyik ott dolgozótól, hogy fessék ki a körmüket. Nagy öröm ez a fodrászüzletnek, mert egy darabig igazi életet varázsolnak oda a Balogh-lányok... :-) És egyáltalán nem utolsósorban nagy öröm ez nekem, mert Anyu ezzel komoly terhet vesz le rólam, és szabad időt is biztosít nekem!

Nos, a legutóbbi fodrászosdi, ahová az Ikrekkel és Emmával ment Anyu (Zitának más programja volt, én pedig nyugodtan végezhettem a húsvéti nagybevásárlást), szóval az tulajdonképpen Klára külön kérésére történt. Ő ugyanis eltervezte, hogy az igen hosszú haját jól levágatja, egy kicsit a válla fölé, mert az a célja, hogy a frufruja mihamarabb utolérje a haja hosszát. Így nála állt be a legnagyobb változás.




És hát, Petra, a mi Jolly Joker fodrászunk, teljesen elkényeztette, mert még be is hajsütővasazta a haját (meg a többiekét is).
Klára olyan boldog lett ezzel az új frizurájával, hogy - Anyukám elmondása alapján is - utána minden tükör előtt illegett-billegett, és ha nem jött szembe vele egy tükör, akkor keresett egyet!
Ezek után nem meglepő, hogy ilyen szívesen pózolt is nekem...
És talán az sem, hogy este ülve akart aludni.... 

2011. április 24., vasárnap

Véletlen

Vasárnapi húsvéti vacsora, "szűk" családi körben.
Imola, a nagy vidámság közepette, felborítja a vizes poharát. A terítő úszik.
- Véletlen volt! - ragyogtatja ránk mosolygós őzike-tekintetét Imó!
- Persze, - bólogat Zoli, komolyságot tettetve - az 1727-ik véletlen!
Emma gurgulázva kacarászik.

2011. április 23., szombat

Készülődés közben

Zolit és a négy tündéri ördögpalántánkat "elküldtem" moziba. Most már éppen rágcsálják a pattogatott kukoricát a "Rio" című filmet nézve, 3D-s szemüveggel az orrukon. Vicces, színes filmnek ígérkezett, remélem az is.

Én pedig itthon lassan a finishbe kanyarodok a húsvéti lakoma előkészületeiben. A menüben szerepel az összes tavaszi kedvencem: Stahl-féle sáfrányos kalács, kenyérben sült parasztsonka (köszönet érte az Etyeki Sonkamesternek), Mimóza-saláta (almás-újhagymás-tojásos-majonézes), kukorica és borsó saláta, frissen sült kenyér, főtt sonka, töltött tojás (OZnak köszönhető verzióban a laptopkonyháról), zöldségek, bárány nyuszi- és tojásformájú sütikék, éééés eper tejszínhabbal.

Miközben sürgök-forgok és takarítok, bekapcsoltam a kedvencemet, Rod Stewartot, ezúttal a "Soul Book" című lemezét.
Erről kívánnék mindenkinek vidám és boldog húsvéti ünnepeket:
És ezen az albumon szerepel az "I bless the day I found you" című dal is (= áldom a napot, amikor rád találtam), aminek az igazi címe egyébként az, hogy "Let it be me", és ami nekem mindig azt juttatja az eszembe, hogy mennyire hálás vagyok a Sorsnak és Várkonyi Dórinak, hogy elém sodorták Zolit.

(u.i.: nem tudom belinkelni, mert a Rod Stewart doboz "rámászott az ok-gombra, de az Etyeki Sonkamestert, azaz Árpás Lászlót, itt találhatjátok meg: www.sonkamester.hu)

2011. április 22., péntek

Terítéken a szerkesztő

Vagy írhattam volna azt is, hogy "akasztják a hóhért".
Egy sűrű, rendhagyó forgatási héten vagyunk túl. Ugyanis most nem csak a megszokott, és jól bevált szakácsunk OZ állt a kamerák elé, Buza Sanyival főzőcskézni, hanem jártak nálunk különböző elegáns szállodák séfjei, a játékunk nyertesei, Móni a mi kedvenc munkatárs-gasztrobloggerünk, és hát igen... Összes, a forgatáson dolgozó kollégám nagy (kár)örömére, úgy hozta a sors, hogy nekem is "kamerák elé" kellett nekem is állnom Buza Sanyival. Miután ő is meg akart tanítani egy receptet (süteményt, naná!) valakinek, és miután a szervezés nem nagyon adott neki más lehetőséget, a forgatási szünet két napjának végén felhívott, és közölte: úgy gondolta, hogy én leszek az "áldozat". És lőn....
Megmutatom képekkel.
Az első fázis, ami teljesen feldobott, pont nem lett rögzítve, azaz: pompásan kisminkelt a sminkesünk. Hát, ahogy azt Laci barátunk-kollégánk "kedvesen" megjegyezte, be kellett mutatkoznom a tükörképemnek...
Itt már a mikrofont szereli a mi csodatévő Alexünk, a hangmérnök.
Sanyi kárörvendően, ámde mégis olyan kedvesen felkonferál.
No, nekiláttunk.
Igen, gyakorlatilag "együtt kavarunk"!
Csak bizonyítékként, hogy igen, ezt mind rögzítették a kamerák.
Sanyi magyaráz, én igyekszem.
Talán a legjobb kép: Sanyi azt a csuklómozdulatot próbálja nekem megmutatni, amivel a sodót kellene kevernem.
Kóstolás.
Megsült a felfújt.
Sanyi meglehetősen plasztikusan magyarázza, hogy hogyan fordítsam ki a formából, és hogyan ne...
Sikerült!
"Igen, kedves velünk együtt sütő, így kell kinéznie!"

"Na, Szilvi, akkor most vágjad fel!" (Ez az előző kép előtt volt, de most már nem szerkesztem át..)
És íme, a végeredmény: grízfelfújt borsodóval!
Hamarosan az oldalon!

Tartottam tőle, hogy azt mondom a végén "never ever again" (soha-soha többé), de nem így lett. Úgyhogy már "forralom is a bosszút".

2011. április 18., hétfő

Amit a vívásról tudok - képekkel

A múlt hétvégét ismét a vívás jegyében töltöttem Zitusunkkal. Szombaton a korosztálya (illetve hivatalosan eggyel a korosztálya feletti) versengésben vett részt, vasárnap pedig a még idősebbekkel, mintegy gyakorlásképpen.  Ez utóbbi annyira tét nélküli volt, hogy most kifejezetten ő kérte, hogy készítsek fotókat.
Ilyesmit nekem sem kell sokszor mondani... (Aztán persze menet közben többször rám förmedt, hogy "Anyaaaaa!!! - de sebaj, azért kattintottam párat).

Úgy gondoltam, hogy kiváló alkalom ez arra, hogy összeszedjek pár dolgot arról, hogy mi is ez a kardvívás, amibe annyira beleszerelmesedett a nagylányunk, hogy az teljesen elvakítja őt...

Tehát.
A korosztályok. 
Vannak a bambik, akik idén az 1999-ben születettek. Ők a legfiatalabbak, tehát az előző évadban Zita még a legfiatalabbaknál is fiatalabb volt. A bambikról még azt lehet tudni, hogy női kardvívásban szinte sosincs verseny csak a számukra. Ezért, nagyjából mindenki a következő kategóriában indul, ami a gyermek nevet viseli. Ide hivatalosan az 1998-ban születettek mehetnek. Az egész rendszert úgy alakították ki, mint valószínűleg az összes sportágban, hogy idősebbek ellen bárki vívhat, de fiatalabb korosztályba nem mehet.A gyermek után jön az újonc kategória, az 1997-es évfolyamnak, majd a serdülő, az 1996-osoknak. A gyermek, újonc és serdülő kategória számára szerveznek egy verseny-sorozatot, a "Reménység körversenyt". Ennek volt a múlt hétvégi, gödöllői, verseny, az utolsó állomása. Most ennek az eredményeit nem részletezném, mert ugyan lenne mit mesélnem, de most nem ebbe az irányba szándékoznék elmenni.
Az első három kategória után jön két év kadét és két év junior, majd a felnőtt és közben-mellette az U23.

Ennyit a korosztályokról. Hogyan is zajlik egy verseny? A Reménység körverseny keretében van először is két kör.
Ebben a két körben összesorsolnak 5-6 fős csoportokat, amelyek tagjainak mind meg kell egymás ellen kell szó szerint vívniuk. Egy-egy ilyen asszó 5 pontig megy. A pontozást egy bíró végzi, aki ugyan figyeli a kijelző-lámpákat, de egy csomó minden mást is figyelembe vesz, lévén, hogy kardról van szó. Nem mindegy, hogy ki kezdte a támadást, és ki "vette át". Nem mindegy, hogy a másik kardjának az első harmadát, vagy a másik kétharmadát érte-e el. Lehet, "egylámpás" találatokat elérni, lehet együttest, ahol senkinek sem jár pont, és lehet olyan együttesnek tűnő tus, ahol mégis valamelyiknek jár a pont, az előbb felsorolt szempontok miatt. Hogy ezt élőben én értem-e? A legritkább esetben... Van tehát kétszer négy vagy öt "asszó", amelyek öt "tus"-ig mennek, azaz öt pontig.
A két kör eredményeit összesítik, és így kialakul egy első sorrend. Ezután, a résztvevők számától függően, megjelölnek néhány "kiemeltet", akik a tabella legelején végeztek, és akiknek így nem kell küzdeniük a 32-e, vagy inkább sűrűbben (a lányoknál legalább is) a 16-ba jutásért. A 16-ig egyenes kiesés van: aki itt veszít, csomagolhat és mehet haza. Aki bejut a 16-ba, küzdeni kezd a 12-be jutásért. Ha megnyeri a következő asszót, akkor már bent is van, ha elveszíti, vigaszágra kerül. Azaz, vívhat még egy asszót a 12-be jutásért, egy másik vesztessel. ha itt bejut, akkor a következő asszóit már meg kell nyernie, különben ott elhullik. Aki viszont egyenesen bejutott a 12-be, annak először is lehetősége van a 8-ba jutásért küzdeni, de ha veszít, ő is kap egy vigaszágos esélyt. Aki viszont a vigaszágról került be, már nem veszíthet. Bonyolult, mi? Akik a -ba jutottak, már ismét összesorsolódnak, és a 4-be jutásért vívnak (itt már nincs vigaszág). Utána pedig jön a döntőbe jutásért. Akik nem jutottak a négyből a döntőbe, mindketten bronzérmesek, és nem kell nekik megvívniuk.
Ja! A körök után, gyermek kategóriában 10 pontig mennek az asszók, újonctól pedig 15-ig.

És akkor most jöjjön pár kép.
Először is. A vívás macerás egy sport. Mindenfélét magukra kell húzniuk. Van vívócipő, vívózokni és vívónadrág. Ez utóbbi kantáros és speciálisan vastag anyagból van. Aztán, a póló felett van egy mellvédője a lányoknak, ami szabályosan egy műanyag védőfelület, amit úgy vesznek fel, mint egy melltartót. Erre jön a plasztron, ami ugyanolyan anyagból van, mint a nadrág, és "pelenkaszerűen" átmegy a lábak között. Erre jön a lamé, ami egy fémszálas mellényszerűség: a kardban ez vezeti az elektromosságot, és az egész felsőtestet takarja, karokat beleértve. Kellhet még mandzsetta (ugyancsak "elektromos"), kesztyű, vezetékek (test és fej), a sisak (az is vezeti az áramot) és persze maga a kard (ugyancsak vezetékkel).

Egy asszónak komoly koreográfiája van.
Először is be kell "kötni".
Vezetékeket összedugni és azt a "bekötőbe" beledugni.
 Így fog jelezni a gép.(Már ha jelez, mert a legutóbbi versenyen, Zita konkrétan a gép és a bíró nemtörődömsége ellen kapott ki egy ponton...). Ez után kik kell próbálni, hogy az ellenfél "jelez-e mindenhol". Egymáshoz érintik a kardjukat, és figyelik, hogy jelez-e a gép.Ha minden rendben, indulhat az asszó.
Először is, köszönni kell egymásnak és a bírónak (ez egy konkrét "hadonászó" mozdulatsor).

Utána, a megadott vonalra kell állniuk, vívó-alapállásba és égnek álló karddal.
Amikor a bíró azt mondja, hogy állás, így kell lenni, rajtnál lehet indulni.
Vagy van, hogy franciául, "pret-allez" ( a vívás hivatalos nyelvén) mondja az utasítást, ha esetleg külföldi is részt vesz (nem ritka).
 (Zita szemben) Ekkor elindulhatnak a versenyzők, azzal a jellegzetes előre-hátra "sasszézó" lépésekkel (ehhez kell a sokszor ismételt "lábmunka"). No meg gyönyörű, úgynevezett "kitöréseket" is csinálnak,
(Zita jobb oldalt) amikor az akciót próbálják befejezni, netán "vonalat adnak" (vízszintesen előre tartott karddal jönnek vagy hátrálnak éppen).
(Zita háttal) Aztán történik valami... A bíró magyaráz, hogy ez elindult, az visszavágott, az átvette a támadást, az pengét fogott, az parád riposztot adott, kalimpál erre, kalimpál arra a kezével, majd ad egy pontot valamelyiknek. Az asszó végén le kell venni a sisakot (először a győztesnek), megint üdvözölni kell az ellenfelet és a bírót,
 majd kezet kell fogni.

Még most is meg vagyok győződve arról, hogy Zitának ez az egész színpadias koreográfia tetszik igazán ebben a sportban, ami, bevallom, engem is magával tud ragadni. Kissé zavar, hogy sokszor nem értem, hogy mi miért történik, de azért igyekszem kupálódni, és nem átallok meglehetősen laikus kérdéseket feltenni az arra járó edzőknek.
 Szép sport. Bár néha még most is azt érzem, hogy nem biztos, hogy az én nagylányom lelki alkatának való. Az edzők mindig próbálnak meggyőzni az ellenkezőjéről. És persze, Zita is....
u.i.: A vasárnapi verseny egy darabig két különböző teremben zajlott. Ezért a két helyszín a képeken.

2011. április 17., vasárnap

"Levél"

Kedves Angéla "néni"!

Eljött tehát ez a pillanat, megtörtént ez is, és mégsem állta a feje tetejére a világ. Két legkisebb gyermekünk is iskolás korba lépett, és beírattuk hát őket. Hosszas vívódás után, úgy döntöttünk közösen, hogy a ma pont hat és fél éves ikerpárt még nem "szedjük szét" egyelőre, hanem mindkettőt a tanárnő gondjaira bízzuk.

És hát, hiába vagyunk már "rutinos" szülők, mégis összerándul a gyomrunk... Ugye jó lesz nekik? Ugye szeretnek majd tanulni? Ugye szeretnek majd tudni? Ugye szeretnek majd majd iskolába járni? Ugye szeretik majd a tanító nénjüket? Ugye megdicséri őket akkor is, ha nem ők a legjobbak valamiből? Ugye ügyelni fog a kis lelkükre?!

Kedves Angéla néni! Átadjuk most magának és az iskolának két legkisebb, legfiatalabb "lelkecskénket"! Vigyázzon rájuk nagyon! Mert törékenyek ám, és nehéz őket "megragasztgatni". Angéla néni! Mi úgy tudjuk: maga egy szigorú, ámde nagyon jó, ízig-vérig, pedagógus! Ugye nem fogunk csalódni?

Kedves Angéla néni! Reméljük, hogy négy vidám évet töltünk majd együtt, Klárával és Imolával....
Üdvözlettel,
egy anyuka


2011. április 16., szombat

Ezt mondta és ezt írta

Emmát, ahogy azt vártam is, nagyon megviseli Lulu, a nyuszi, elvesztése.

Mivel a húsvéti nyuszinak is szoktak a lányaink levelet írni, Emma által most a következő levél született:
"Nagyon Kedves Nyuszi!
Netán te vagy, LULU?! Ha igen, akkor kérnénk téged vissza!! Egyébként mindegy, hogy mit adsz!
Nagyon sok szeretettel:Emma!!!!
(és egy rajz Luluról, felirattal: "Lulu, hiányzol!!!)"
A borítékon is egy fej, amelyik sír....

E mellé még a következő beszélgetés is társult a héten:
"Anya, én mostantól utálom az április 10-ét..."
"Hát, ezt megértem, Emma."
"És utálom a vasárnapokat is!"
"Jaj, ne, Emma, abból sok van! Hetente egy!"
"Na jó! De az április 10-éket mindenképpen!"

Zita felrakott egy Lulus képet háttérképként a számítógépre. Emma azt mondta, szedje le, mert látni sem bírja...

Akárhányszor hazajön, odanéz a kiürült ketrecre és könnyes szemmel lép be a házba. Olyankor szinte rohannék egy állatkereskedésbe, hogy vegyek egy másik tapsifülest....

Ma, átment ahhoz a barátnőjéhez, akinél a másik "volt" nyuszink, a "támadó" Gizi van. A barátnő, annak szülei, és Emma kórusban könyörögtek, hogy had maradjon ott Emma éjszakára is. Csoda, hogy Zoli engedett a kérésnek?

2011. április 13., szerda

Kutatás

Azzal kezdeném, hogy engem mindig is szórakoztattak a teljesen hajmeresztő összefüggéseket kutató felmérések. Amikből aztán kiderül, hogy a kék szeműeknek több háziállatuk van, mint a barna szeműeknek. Vagy az, hogy akik a tengerpartot választják nyaralási célpontjuknak jobban szeretik a nyalókát, mint a hegyekbe vágyók; ugyanis ez utóbbiak inkább a gumicukorra voksolnak. Netán azt is megtudhatjuk, hogy a Hollandok jobban szeretik a tojás fehérjét, mint a sárgáját, a Portugálok meg pont fordítva. Esetleg kiderül, hogy a szőke hölgyek gyakrabban felejtenek el szalvétát tenni terítéskor, mint a vöröshajúak. No meg az is nagyon érdekes tud lenni, amikor kiderül, hogy az irodában dolgozó férfiak szívesebben fogyasztanak májkrémes szendvicset, mint a fizikai munkát végző társaik, akik inkább a kolbászos-sajtosra voksolnak. És ki ne örülne annak az információnak, hogy a konyhában többet tüsténkedő férfiak hamarabb kopaszodnak, mint a gasztronómiában kevésbé jártas pasik?

Szóval, jók ezek a felmérések. Az utóbbi időben elég sok helyről megkaptam egy "érdekes" kutatás eredményét... Igen, arról a bizonyos angol felmérésről van szó, amiben azt állítják (most a hvg-s forrást idézem), hogy "Négy lány katasztrofális helyzetbe hozhatja a családot".  Ez a velveten úgy jött le, hogy melyik családtípus a boldogabb. Minimum kettő, maximum négy-gyerekes családokat kérdeztek meg Angliában arról, hogy mennyire boldogok... A hvg-s hír már inkább harmóniáról beszél. Nos, ezek szerint, az ideális családmodell a két lányos lenne (még 16 év alatti gyerekekkel rendelkező szülőket kérdeztek...). És, a lehetséges 12 kombináció közül a csúfos utolsó helyen végez a négy lányos, közvetlenül a két fiú-két lány előtt, ami megelőzi a három lány-egy fiú és a három fiú-egy lány megoldást... Tehát, a négyfiús variációtól eltekintve, amelyik azért a hatodik helyen áll, négy gyerekkel totális boldogtalanság az élet....

Vajon hogyan mérik a boldogságot? Mosoly/négyzetméter? Vagy "I love you honey-bunny"/óra? Mi a mértékegység? Mikortól kapunk elégséges és mikortól kiváló osztályzatot?  És hogyan mérik a boldogtalanságot? Hajtépés/nap? "Hülye vaaagy!"/ fő? Mikortól van bukás?

No és? És ha így lenne? Nekünk a legnehezebb, legrosszabb. És? Mi a teendő? Mire jó ez a kutatás? Hogy akinek három lánya van, az ne vállaljon negyedik gyereket, nehogy az is lány legyen? (Különben is, ha fiú lesz, akkor is lezuhannak az addigi negyedikről a tizedik helyig...)

És hogy mit is gondolok én erről a felmérésről? Akik rendszeresen olvasnak már megállapíthatták, hogy nem tűnök boldogtalannak ezzel a ténnyel megáldva, hogy négy szépséges, különleges, egészséges, okos-ügyes és persze sokszor hisztis és veszekedős leányzó anyukája vagyok. Mindig is szerencsésnek vallottam magamat emiatt. Nehéz velük, de a világért sem cserélnék senkivel.

Természetesen, megmutattam ezt a felmérést a családnak is. Zoli, aki mostanában nincs jó passzban (NEM, nem azért, mert a négy lány túl sokat veszekedik!!! Munka.) azt mondta egy kissé csüggedtebb pillanatában, hogy sokszor érzi úgy, hogy mi a széllel szemben megyünk sok szempontból, íme hát, itt egy újabb... :-)
Amúgy ő is csak egy viccnek tartja.

A múlt hétvégén pedig, amikor ez a négy leányzó képtelen volt arra, hogy békében játsszon egymással, leültem közéjük, és elmeséltem nekik ezt a kutatást. Megkérdeztem tőlük, hogy egyetértenek-e vele? "NEEEEEEEM!- jött a válasz kórusban."
Azóta pedig, ha mégis összekapnak, csak felsóhajtok: "Nahát, talán mégis igaza van annak a kutatásnak a négy lányos családokkal kapcsolatban!" És a hőbörgök elcsendesülnek, a visítók nem visítanak tovább, a "hajtépők" nem tépik tovább egymást és a veszekedők lecsillapodnak.

Szóval, végül is, jók ezek a felmérések....