A Mátrára esett a választásunk: közel van, nagyon szép, a gyerekekkel még nem jártunk ott, és hátha akad majd hó is....
Nos, a Mátra úgy döntött, hogy nem szeretteti meg magát a családunkkal. A lehető legtaszítóbb képét mutatta: nyálkás idő, folyamatos tejfölszerű köddel, és az érkezésünkkor még nyomokban fellelhető hó is eltűnt egy nap alatt.
Nem mondom, hogy kellemetlenül telt az ott töltött három nap, mert természetesen a rossz idő sem veheti el az együttlét örömét. De azért, nem azt terveztük, hogy időnk nagy részét az amúgy nem kellemetlen (sem túl szuper) szállodában töltjük majd. Sétáltunk persze minden nap (még a szitáló-málló ködben is). Sőt, az egyik séta inkább túra volt, hegyen-völgyön át, sárga jelzést követve, így Klára erdő-adagja is megvolt ismét, legnagyobb vidámságára (még most is mindig elámulok, hogy mennyire erősen hat rá ez a közeg: hibátlan jókedve kerekedik kivétel nélkül, és elöl "üget", diktálva a tempót, fáradhatatlanul). Kicsit sajnálom, hogy ezt az erdő-imádatot a többiek nem nagyon osztják... De az úgy túl egyszerű lenne, nem?
Átrándultunk szomszédos falvakba is, de csak ugyanazt a tejfölt tapasztaltuk mindenütt. Csak hogy érzékeltessem, a szobánk elméletileg panorámás volt a Kékesre. Nos, ez a "panoráma" tárult elénk három napon át:
Szóval, pihentünk, de kicsit "éhesen" jöttünk vissza (mármint nem a szó szoros értelmében...). Adunk majd a Mátrának egy második esélyt is, de ez igazán nem volt szép tőle...
