Valószínűleg, sokan vannak úgy a nevükkel, mint én. Jó, jó, de annyira nagyon nem hoz lázba. Kamaszkorom körül kifejezetten bosszantott, mivel az egybeesett a Svájcba való kiköltözésünkkel, ahol is, rengeteg olyan emberrel - főként tanárral - találkoztam, aki egyszerűen nem tudta elhinni, hogy a nevemben szereplő "z"-nek nincs szerepe; csupán csak annyiról van szó, hogy a faramuci nyelvünkben, az "sz" hang képzéséhez, mi leírva nem csak egy "s"-t használunk, mint a "rendesebbje" ott, Nyugat-Európában, hanem odatesszük még azt a nyavalyás "z"-t is. No persze, volt nyűgöm bőven a vezetéknevemmel is. Inkább rájuk hagytam, hogy "Fikszor" vagyok, minthogy strapáltam volna magamat, mint Apu (magyar származású...) főnöke, aki Apu munkába lépésének első napján összehívta a vezérkart és "nyelvórát" tartott. Kórusban elismételtette a jelenlévőkkel, hogy "Churchill" meg "csacsacsa" (ugye arrafelé: tcha-tcha-tcha), majd utána azt, hogy "Ficsor", szépen, "cs"-vel. Először bebizonyította nekik, hogy ki lehet ám azt a hangot mondani, ott, a nevünk közepén, mielőtt még azt állítanák, hogy belebicsaklik a nyelvük... Apunak nem is volt ilyen gondja a munkatársaival (viszont passzióból gyűjtette a neki szánt leveleken elírt név-variációkat...)
Visszakanyarodnék a Szilviára, aminek ugye, tegnap volt egy kis aktualitása. Azt szerettem, ahogy a szűkebben vett család hívott és hív még most is. Szitya. Az simogató, egyedi, és nekem való. Apu a nagy névgyáros. Misi bátyám általa lett Misecz. Sőt, Anyu "bettysedése" is Aputól ered. Őt viszont, János, a majdnem-bátyám, nevezte el a foci-grundon "Old Boynak". Ez is annyira rajta ragadt, hogy az unokái "Old Boy Papának" hívják....
Megint visszaugornék a nevemhez. Tehát, sok extrát nem láttam benne. Tuljadonképpen, Svájcban kezdtem kicsit beletörődni, tetszett, ahogy egy kicsit "á"-san ejtik. Elég sok Szilvike született a hetvenes években, ez sem dobott fel különösebben; noha az általam megismert Szilvikkel mind egy szálig jóban voltam.
Igazán akkor szerettem bele a nevembe, amikor azt "odaadtuk" Klárának is. Szinte véletlenül; mondhatni "jobb híján". (hiszen nem tudtunk dönteni a Jázmin és a Bella között!). Mert Klára szívesen viseli, sőt büszkén! Kisebb korában, amikor is még komoly nehézséget okozott neki az a kis szülői gonoszság, amivel összetoltunk három (illetve tulajdonképpen négy, a "h"-val együtt) mássalhangzót ott a neve közepén, úgy oldotta meg, hogy a Szilviát vette előre. Úgy mutatkozott hát be, hogy "Balogh Szilvia Klára", mert a "Balogh Klára Szilviával" elakadt.... Készséggel állítja, hogy a "Kisszilvi", és neki elhiszem, tőle tetszik.
Amitől Klára teljesen visszaadta, illetve inkább MEGadta a nevem szeretetét az, hogy ő megéli a jelentését is. Hiszen a Szilvia név erdőt, erdeit jelent. És Klára olyan boldog, ha erdőt járhat! Vidám, ragyog, kinyílik, nem hisztizik, nem kötözködik, szó szerint "megérkezik". Így aztán, tudom már, hogy jobb nevet nem is kaphatott volna. (Ahogy egyébként a "világost" is jelentő Klára is találó - fura is lenne fordítva Imolával, akinek a legsötétebbek a színei az összes gyermek közül.... de erről majd máskor.)
