Pages

2012. október 30., kedd

Az előző hosszú hétvégéről pár szóban és képben, mielőtt még itt a következő

Sok minden összefutott.
Már régóta meséltünk a lányoknak a Prater-ről, a híres bécsi vidámparkról. Amihez mi még oly' módon is kötődünk, hogy eléggé különös módon, ez volt első "randink" helyszíne Zolival, még a XX. század legvégén, 1998. őszén. (Magyarázatként: barátnőm akkori barátja közösen bérelt házat Zolival és még két ifjú titánnal, és amikor kiderült, hogy, hát, szóval, vonzódunk egymáshoz Zolival, ez a baráti párocska segített nekünk egy kicsit, például ezzel a dupla-randival... :-). )
Szóval, meséltük - főként Zitának - , hogy na ott, aztán van rengeteg ilyen-olyan tekergős hullámvasút-szerű őrület, meg minden, számunkra borzalmas, számukra izgi, egyéb kipróbálandó alkalmatosság, úgyhogy már rágták egy ideje a fülünket, hogy velük is menjünk már oda el.
Ehhez jött az, hogy bevontuk az ötletbe Mingi barátnőméket, az ő három - a mi lányainkkal nagyjából egykorú - fiukkal; biztosítva így azt is, hogy ne nekünk kelljen felszállni a már említett őrültségekre a lányokkal. No meg, azért is, mert olyan jó velük együtt üdülni!
Próbálkoztunk egy szeptemberi vagy október eleji hétvége kitűzésével, de a hét gyermek különböző (sport) elfoglaltságai miatt, nem találtunk metszési pontot. Így aztán, egy hirtelen gondolattal úgy döntöttünk, hogy legyen akkor az október 23-i hosszú hétvége, és legyen ez egy megszállásos, kiruccanós, többnapos élmény!
Mingiék javasoltak egy szigetközi szállást (amiről ők is csak hallottak), mi meg örömest adtuk át nekik a szervezés lehetőségét.... :-)
Így indultunk hát neki Lipótnak, egy derűs, langyos, októberi reggelen. És Győr után már tejföl ködben haladtunk, majd ezzel a köddel úgy összebarátkoztunk, hogy szinte végig-kísért minket a három nap alatt. Illetve, mivel "barátról" van szó mégis, a legfontosabb pillanatokban mindig visszavonult, igen jólnevelten.

A programunkba sikerült minden olyan elemet beilleszteni, ami egy kellemes, gyerekes, hosszúhétvégéhez "elengedhetetlen".

Volt tehát vidámparkozás, ami, ugye, nem igényel magyarázatot élvezeti szintről, gyermekek körében. Hihetetlen, hogy a leszármazottjaink mennyivel bátrabbak, mint mi (hm, vagy esetleg vakmerőek?). Azon gondolkoztunk, hogy Zitának lehet, hogy mégis inkább vadászpilótának kéne mennie, egyéb ambícióival ellentétben, mert olyan vigyorogva, sőt, élvezve viselt minden pörgős-forgós, repülős-zuhanós, száguldós dolgot, hogy magunk sem ismertünk rá a pár éve még a sífelvonón is térisszonnyal küszködő lányunkra.... De Emma sem marad el nagyon a nővére mögött; habár ő azért tudott nemet mondani egy-két észbontó dologra - de már azt is megbánta azóta! - és sok másra pedig örömmel ült fel (nekem, ha fizetnek, sem lett volna kedvem...). És az Ikrek? Ők meg felültek olyan szellemvasutakra, amikről Zita úgy szállt le, hogy ő bizony semmit sem látott, mert végig csukva volt a szeme; Klára meg Imó meg újrázást kunyeráltak ki a fiúktól.... :-)

Aztán volt egy kis élvezetes tudomány is. Első nap, a tervezett kirándulás helyett, barátunk a köd miatt, benti programot kellett lelnünk - és utólag meg is köszöntük a ködnek! Mosonmagyaróváron jártunk, az új Futura, Interaktív Természettudományi Élményközpontban (hát, van egy neve). Ez főként a Csodák Palotájára hasonlít (ha már a budapestit sikeresen bezárták, hm, no comment...), de egy kicsit olyan Pannon Csillagdás is. Nagyon jól szórakoztunk mind, gyerekek és felnőttek egyaránt. A csúcs mindenképpen a két előadás volt, amit végignéztünk és végigélveztünk. Az egyik egy csillagászati program volt, amit úgy prezentáltak, hogy be kellett menni egy ugrálóvár-típusú felfújható sátorszerűségbe, és le kellett feküdnünk körbe, mintha a szabad ég alatt heverésznénk.... Zseniális volt, az "űrhullámvasút" végével főleg!!! A másik előadás pedig kémiai kísérletek bemutatója volt; nagyon humoros és szórakoztató formában. Mindenkinek ajánljuk, csak szánjon rá jó sok időt, mert otthagyhatatlan a hely!!!

Aztán volt persze egy kis fürdőzés is, a szállásunk aprócska "wellness" részében; finom, meleg-büdös termálvízben.

Volt még kirándulás is, azért! Pannonhalmán jártunk - éppen csak az Apátságot nem tudtuk végigjárni, mert elég szerencsétlen időpontban lett volna a következő (másfél órás!!!!) vezetett túra, anélkül meg, érthető okokból, nem lehet bemenni körülnézni. De nem baj, volt ott egy kis arborétum, lehetett erdőben császkálni, szép leveleket gyűjteni (amiket Virág ötlete alapján konzerváltunk is!), lehetett kergetőzni, marháskodni, lehetett csacsogni (ugye Mingi?! :-) ).

Még gasztronómiai élmény is akadt ám! Méghozzá Pannonhalmán. Először én a Viator nevű éttermet szerettem volna kipróbálni, de utólag már belátom, hogy jó volt, hogy hagytam magamat meggyőzni, hogy inkább a másik "opciót" válasszuk. A Borbirodalom nevű bűbájos helyen jártunk, aminek teljesen a hatása alá kerültem. Kedves, hangulatos, egyedi és mégsem hivalkodó; ugyancsak lenyűgöző, határozott ámde udvarias kiszolgálással, és persze finom ételekkel! Az évszaknak megfelelő díszítésekkel, mindenhol dióval és diótörőkkel (nagyon jól szórakoztak vele a gyerekek; főleg a klasszikus, "katona-félével"); romantikus pincével, szépséges belső-udvarral, ízléssel és hagyomány-tisztelettel - imádtuk!

Összefoglalva: nagyon jó volt, nagyon kellett, mindenki élvezte, és szeretnénk még sok-sok ilyet!
És akkor jöhetnek a képek!

Négy a lány és három a fiú

A gyerekek, és barátunk, a köd

Bécsben kisütött a nap, az egyik legény meg elbújt...

"Magic Dreamland" - hát igen, a gyerekeknek az volt!

Klára vagányul vezet a háttérben, Imola inkább sofőrre bízta magát a dodzsemben!

A Nagyok rendesek voltak a Kicsikkel - beosztották magukat melléjük!

Ez az izé pörgött-forgott minden irányban, nagy sebességgel - Zita élvezte, Máté csak próbálta... :-)

Futura Élményközpont

Klár a terítéken - trükkösen (Futura)

A kép sajnos nem túl jó - "szöges" tenyerek (Futura)
Szemüveges, színes és kissé elbambulós Emma a pannonhalmi erdőben


Az Apátság, legalább kívülről

Borbirodalom, a bájos étterem

Az étterem belső udvara

Kiderül, hogy hol rejtőzik az igazság! :-)

2012. október 28., vasárnap

Halloween

"Csúnya", ámerikai ünnep....
.... de milyen jó muri!!!!
A Sashalmi Tanoda minden évben megrendez egy jó kis igazi halloweeni vonulást, lámpásokkal, dalolászással, cukorka-osztással, mókázással és minden egyébbel. Élvezték idén is! Megértem!
Imó még boszinak is bájos, de Klára nagyon félelmetes vámpír, nem?


Körmök és fogak, vááááá!



2012. október 26., péntek

Emma gyönyörűséges kék tekintete

..... keretet kapott! Íme:


Igazán ennivaló, nem?!
Rejtett szemtengelyferdülés a szemüveg oka. Habár ez már tavaly kiderült, de mivel nem volt kóros mértékű, és nem okozott panaszt, először csak egy egyszerű szemtornával próbáltunk túllendülni ezen az apró tökéletlenségen. Tanév eleje óta viszont elég sűrűn panaszkodott Emma fejfájásra, ráadásul az olvasótempójával már ő maga is elégedetlen volt, így az aktuális kontroll során azt javasolta a szemorvos, hogy most próbálkozzunk meg a pápaszemmel.
Emma örül is meg nem is, eszébe is jut hordani meg nem is, de úgy általánosságban mindenki azt mondja, hogy jól áll neki. Én még szokom. Annyira gyönyörű szeme és tekintete van, hogy nekem úgy "á la natúr" tetszett leginkább. Persze, így is tündérinek látom őt!!!

2012. október 25., csütörtök

Ő és én

Ő és én, már tizenöt éve mi vagyunk. Tegnap volt tizennégy éve, hogy ezt hivatalossá is tettük.
Nehéz erről írni, keresgélem a megfelelő szavakat. Rájöttem a keresgélés közepette, hogy ha meg kéne osztanom bárkivel, hogy hogyan is jöttem rá (a magam részéről mindenképpen), hogy Ő az, akivel most már folytatni szeretném mindennapjaimat az életemben, akkor a válasz meglepően egyszerű. Zoli volt az első (és hát egyben utolsó! :-) ) olyan szerelmem, akit már féltettem és féltek a mai napig. Balesettől, bármilyen rossztól - és persze más nőktől... :-) Aggódok, ha elutazik valahová, ha egyedül vezet, ha túl sokáig ül este egy meleg kád vízben (hátha elalszik), szóval sok helyzetben.
Igen, valószínűleg azért, mert nem tudnék már nélküle. Semmit sem.
14 éve hordjuk

14 éve (és egy napja), Gödöllőn

A kép magáért beszél....

10 éve

5 éve
Napjainkban...

Sajnos, 15 évvel ezelőtt nem készült fotó....

2012. október 18., csütörtök

A tegnapi nap

Már előző este elkezdtem a készülődést; szeretem ezt csinálni, ráhangol az ünnepre. Mert arra vágyom, hogy a lányok úgy emlékezzenek vissza a gyerekkorukra, hogy a születésnapjuk egy álló napos ünnep volt számukra.
Ezért aztán máris hagyományt teremtettem abból, hogy ha születésnap van a családban, én szabadnapot veszek ki!
Így aztán a megszokottnál nyugalmasabb reggel során várta a tegnap Ünnepletjeit a kedvenc muffin- és kakaós csiga-halmuk, körülvéve "Happy Birthday!" gyertyákkal, és az ajándékokkal.... Izgatottan érkeztek az asztalhoz (noha ébreszteni kellett őket), és nagyon örültek mindennek! Klára már hetek óta hajtogatja, hogy ő "kísérletes könyvet" szeretne, Imola pedig az új Lego-friends sorozatért van oda. Mindketten örömmel találták a csomagocskájukban a vágyott dolgot!
Békés reggelizés (és kevésbé békés készülődés) után, én vittem a Csajokat suliba, ahová az Ikrek egy jelentős mennyiségű egészség-próbáló nyalánkságot vittek, hogy az egész osztállyal is együtt ünnepelhessenek.
Ezután egy kicsit magamra is szántam időt, egy kellemes kávézás keretében egy rég nem látott barátnővel, majd igyekeztem is vissza a sulihoz. Egy-egy szál virággal vártam őket, a zongorán pedig (ahová vittem őket) Larisza néni egy-egy tábla orosz csokival. Utána jött a leckeírás, amit szülinap ide vagy oda, nem lehetett elkerülni, majd pedig közösen mentünk az úszásra is - mert hogy ez is része a szerdai programnak.
Este aztán összegyűlt a család egy finom és ezúttal többfogásos vacsora köré, amit egy kis (cukrászdai...) tortácskával zártunk le.
Fürdés után, az ágyba zuhanva még észrevették a párnájukra készített kis meglepit is. Amúgy pedig előző este elmeséltem nekik "útjukat" hozzánk, tegnap pedig azt kérték, hogy a blog-könyvemből olvassam fel a születésnapos részeket.
Sokat mondták egész nap, hogy nagyon klassz napjuk van!!! Este is még ezt ismételgették, és ennek nagyon örültem!

Azon gondolkoztam, hogy mit is írhatnék és mondhatnék még a születésnapjuk alkalmából, amit még nem írtam le. Annyi fogalmazódott meg bennem, hogy egyre inkább azt érzem, hogy ők tényleg minket választottak, hogy ők tényleg azért kerültek hozzánk, hogy elhozzák a teljességet a családba. És azért is, hogy tanítsanak minket. Felsorolhatatlan, hogy mi mindenre, de a türelem és az elfogadás mindenképpen köztük van.

2012. október 17., szerda

Hétköznapi ünnepnap - ünnepi hétköznap

Nyolc éve érkeztek meg hozzánk.
Nyolc éve szeretjük őket (habár, talán már régebb óta is...)
Ma az egész nap értük/róluk szól. Amennyire azt egy hétköznap csak lehet.
Holnap majd elmesélem.
Most még ünnepelem.
Egynapos kiscsibék, balra Klára, jobbra Imola

8 éves kispipik

Ma reggel....

Álmos és boldog

Álmos és boldog ő is, csak már bontaná az ajándékot!
 Boldog születésnapot Klárám és Imolám!

És egy kis nosztalgia:
http://www.babaszoba.hu/services/naplok/post/zitaemmaklaraimola/Szuletesnap?id=103634
http://www.zeki-szitya.blogspot.hu/2008/10/szlinap.html
http://www.zeki-szitya.blogspot.hu/2009/10/klara-es-imola.html
http://www.zeki-szitya.blogspot.hu/2010/10/jelenetek-egy-szuletesbol.html
http://www.zeki-szitya.blogspot.hu/2011/10/varazslat.html

2012. október 16., kedd

Hétvégi összefoglaló

Uhhh. Nem volt pihentető víkendünk, az biztos. Inkább programdús, tartalmas, érdekes és izgulós.
Csak sorjában, kérem szépen, csak sorjában!

Visszaugrok - még a hétvége elé, egészen csütörtökig, azon napnak is a hajnaláig. Hiába csúszik egyre korábbi időpontra, azért megtartjuk a reggeli kávészeánszunkat Zolival - már csak azért is, mert néha csak ekkor tudunk igazán szót váltani. Az ilyesmi meg nem árt azért. Szóval, hites Uram csak néz rám azon csütörtök reggelen/hajnalon és ingatja azt a férfiszép fejét. "Kivesz egy nap szabadságot, aztán akkor is hajnalban kel." Hát igen. SZK-tagságom egyik velejárója, hogy bevállalok ezt-azt az iskolában. Az utóbbi években rajtam maradt a papírgyűjtés szervezése és lebonyolítása. És a papírgyűjtés reggel 7h-től kezdődik... Tehát beöltöztem, mint aki valami északi-sarki kirándulásra fizetett be, felkaptam az előző este sütött muffin-adagot, amit ilyenkor mindig viszek a "stábnak", és mentem mérni a papírkötegeket, amiket a lelkes szülők mázsaszám hordtak oda.
Egyébként klasszul megy a dolog. Van olyan cég, amelyik kifejezetten az iskolai papírgyűjtésekre "specializálja" magát: hoz (hatalmas) konténert, aztán el is viszi, és fizet a papírért. Az osztályok egymással versenyeznek: aki a legtöbbet hozza tortát kap, egyébként pedig sok osztálypénzt, hiszen megkapják a papír árát. A papír meg újrahasznosul. Mi, segítő szülők meg kicsit mást csinálunk, mint a mindennapokban, megbeszéljük az iskolai témákat is, és még friss levegőn is vagyunk. Hát nem tök jó?!

Pénteken csak a szokásos menetrendet éltük meg, egy hasfájós Emmával megtoldva, és egy versenyre készülő és izguló Zitával megáldva. Este kérte, hogy másnap mindenképpen menjek én is a versenyére és NÉZZEM őt (mert jó, hát bevallom, én úgy tudok érte izgulni, hogy van, hogy inkább nem nézek oda.... ). No, gondoltam magamban, pedig én ezt az izgalom-faktort most csak távolról akartam megélni, no de ha ilyen konkrét a gyermeki kérés, arra nem lehet nemet mondani. "Jó", mentem bele, "de azért reggel még elszaladok fodrászhoz, mert szerintem rámfér. Nem?" Zita huncutul rám vigyorgott: "Hát Anya, most kedves legyek vagy őszinte?!" Puff neki.

Szombat reggel Zoli már csak legyintett: tényleg nem férek a bőrömbe, és muszáj korán kelnem....
Mindegy, amire a versenyre indulni kellett (szerencsére Budapesten volt az összecsapás), már otthon is voltam, megújult fejjel :-)

A verseny tetszett. Zita is ügyes volt, csak már megint az az iciri-piciri szerencse vagy plusz kellett volna a nagy áttöréshez. Másnap, Zoli elmondása szerint, már kicsírázott ez benne.... Szóval szépen vívott, elszántan, okosan, sokszor már gondolkozott is (néha azt elfelejt a meccs hevében...). Vicces volt, amikor mesélte, hogy az egyik asszójánál (amit simán nyert) azt mondta neki a bíró, hogy ő méltányolna rendes esetben az ilyenfajta vívást, de erre a szegényre ne üssön már ekkorát.... (Ezt mókás megjegyzésnek találtam, habár, visszagondolva az utóbbi két és fél év versenyeire - soha senki nem volt tekintettel Zita korára és vívási technikájának fejlettségére....).

A verseny elhúzódott. Ahogy hazaértünk, én elfoglaltam a konyhát, mert estére vendégségbe voltunk mindahányan hivatalosak, és ígértem oda sütiket. Hát.... Készítettem is. Köztük létrehoztam valamit, ami Pavlovának indult, de végül inkább "Kulináris katasztrófa" névvel illettem. Azért, a nem túl nyerő látszat ellenére egész sokan meg merték kóstolni.... Jó kis esténk volt. Emma osztályából vagyunk néhány család, akik szép lassan "összeszoktunk" és évszakonként kb. egyszer összejövünk valamelyikőnknél. Most éppen négy család gyűlt össze. Olyan jók ezek az esték! A gyerekek jól érzik magukat, a szülők jót beszélgetnek, finom az étel és jók a borok. Igazi feltöltődés. Csak nehéz ilyenkor elbúcsúzni - most sem sikerült valami túl korai órán, de sebaj....

Csakhogy várt még ránk a vasárnap.... Délutánra hívtuk Klára és Imola zsúrjának résztvevőit. Ja! Mert hogy ezek a nyavalyások pillanatokon belül 8 évesek lesznek! És hát az megünneplendő. Már jó előre megírtuk a meghívókat, amiket megint megvariáltunk egy pöttyet. Drága Zita készítette el őket: két oldalas lett, az egyik oldalon Kláráról van egy jó portré, rajta a meghívó szövege és Klára aláírás - a másik oldalán.... Na vajon a másik oldalán mi lehetett a meghívónak? Imola képe, rajta a szöveg és Imó aláírása! Azért szerettem volna valami ilyesmit, hogy látszódjék, két nagyon is különböző gyermek tartja ám a buliját... egy nap, egy időpontban, egy helyszínen....

Szóval, a két nagyon különbözőből a rettenetesen temperamentumos vasárnap délelőtt olyan idegállapotba juttatott el, hogy ha nincs a másik ünneplő leányzó, akkor tuti lemondtam volna az egészet. Persze, a zsúr órájára kibékültünk, de engem azért megviselnek az ilyen látszólag tényleg ok nélküli összecsapások.
Kissé zaklatott idegállapotban közeledtünk tehát a délután 4 órához. Egy részről, kimerített a délelőtti csatározás, más részről aggódtam, hogy befejezem-e a tortasütést és a buli-előkészületeket időre, harmadrészről pedig Zoli folyton telefonálgatott, hogy az eggyel idősebb korosztályban hogyan halad Zita a versennyel. Mert még ez is. Amikor a meghívókat kiküldtük, úgy gondoltam, hogy ebben az időpontban már biztos nem vív majd Zita - és ígérte is az Ikreknek, hogy majd ő lebonyolítja a bulit. Hát nem. Helyette kardoskodott, és a kezdeti rossz hírek miatt engem még távolról is stresszelt. No de aztán utána!!! Olyan asszókat vívott és nyert meg Zoli elmondása szerint, hogy én tuti kiborultam volna a feszültségtől. Távolról, és csak az eredményeket megtudva viszont egyre jobb kedvem lett, és valahogy sikerült is mindent időben befejeznem.

Megérkezett Szilvi néni, akit még a Varázsoviból ismertünk, hogy a hihetetlen arcfestő képességével emelje a buli hangulatát, és igen pontosan befutott a sok kis vendég is. Indulhatott két és fél óra őrült futam. Klasszikusokat és "egyszerű-de-nagyszerű" ötleteket vetettem be. Volt csukott szemmel etetés/fodrászkodás/körömfestés - a velejáró hahotákkal, egy kis Beugró (habár az Zita megfelelő hozzáértése nélkül hamar befuccsolt), volt persze arc- vagy kézfestés - és új elemként beiktattam a "csináld magad a pizzádat" programot. Azaz: én begyúrtam előre a pizzatésztát, elkészítettem a szószt, összekészítettem a lehetséges feltéteket, majd mindenki kapott egy tányért, egy darabka pizzatésztát, és előkészíthette úgy, ahogy ő a legjobban szereti. Majd megsütöttem nekik ezeket a kreációkat, és jól megették! Miközben a pizzák sültek, lebonyolítottuk az ajándékozást. Most úgy, hogy a tombolaszámokat kihúzta Imó, akkor jött a "szám tulajdonosa", odaadta az ajándékot, ő meg kapott egy tombola-ajándékot. Mindenki jól járt, nem? Egyébként ezt is Zita ígérte be a Kicsiknek. Mármint a tombolát, és ő is szerezte be a tárgyakat (na jó, segítettem kicsit). Általában nem annyira kedvelem a tombolázást, mert valaki mindig elégedetlen, vagy a cserebere szül utána nézeteltérést, de most valahogy megúsztuk ezeket a kevésbé kellemes velejárókat.
Maradt még a tortázás, éneklés, gyertyafújás. Nos, az újragyulladó gyertyák nem bírnak kimenni a vicces divatból. Sokadjára is kacagásra ingerli a gyerkőcöket.

A buli legvégére toppant be Zitus és Zoli, én pedig meglehetősen fáradtan rogytam le egy székre.
Mindenesetre, a legjobb dolog a "zsúrozásban" az, amikor utána azt hallom, hogy "Szuper volt a buli, Anya! Nagyon jól éreztem magam! Köszi!!!" És ezt hallottam. Sztereóban. :-)
Imolával pudingot etettek - vakon

Pizza-készítés

Ajándékozás

Gyertyafújás

Szilvi "néni" alkot

Íme az egyik műve

2012. október 10., szerda

Egy aprócskának tűnő részlet

Néha kis dolgok tűnhetnek fontosnak....
Mint most ez, Zitának...
Most már csak fel kell nőni a feladathoz, a felirathoz, a felelősséghez.
Vagy úgy kell intézni, hogy ez is egy kellemes emlék része legyen.
A vége, a boldogság-érzet a fontos.
Hajrá, Balogh HUN Zita!
Ha győztes leszel, büszke leszek, ha harcos leszel, büszke leszek, ha bánatos leszel, ott leszek!

2012. október 9., kedd

Papa születésnapja

A helyzet az, hogy Zoli apukájával nem találkozunk sokat. Ő maga nem tud nagyon kimozdulni a lakásból, mert a több évtizedes dohányzás eredményeként egy érszűkületet kapott (már jó régen, én sajnos már így ismertem meg, de azóta csak romlott egy kicsit az állapota), amelynek folyományaként nehezen mozog és nehezen beszél (így aztán, nálunk a lányok láthatják a cigi hatását - meg is van a véleményük róla, különösebb hegyibeszédek nélkül). Nálunk pörögnek az események, zsúfoltak a hétköznapok és sokszor a hétvégék is, János Papa pedig csak ritkán, inkább ünnepekkor (de akkor sem mindig) jut el hozzánk. Szóval, sajnos a találkozások ritkábbak, mint ami jó lenne. De tudom, hogy ebbe nem szabad beletörődni, mert az idő halad, és nem akarom, hogy bármelyikünk is megbánjon olyasmiket, hogy "jaj, többet kellett volna a Papához menni" olyankor, amikor már késő. És főleg: születésnapkor kötelező a személyes köszöntés! Márpedig János Papának születésnapja volt. Zoli anyukája nem nagyon szervezett semmit, ezért meglepetéssel készültünk. Semmi túl bonyolult, mégis, úgy gondoltam, kedves dologgal.
Sütöttünk a lányokkal egy nagyon egyszerű tortát. A pláne az volt bene, hogy mindent ők csináltak, én pedig fotóztam őket. Amikor elkészült a "torta" (valójában inkább csak egy piskótatekercs, lássuk be), akkor felkerekedtünk, megálltunk egy bevásárlóközpontban, ahol előhívattuk gyorsan a képeket, feliratoztuk őket, és egy ott gyorsan beszerzett albumba rendeztük - majd az egésszel elmentünk Zoli szüleihez. És ez volt az ajándék, a meglepetés és a köszöntés egyben! Volt is nagy öröm! Hiszen meglepetést is okoztunk, találkozás is lett belőle és még egy kis "nyomot" is hagytunk ott a lányokból, a fotók segítségével (tortát nem, azt együttes erővel fel is faltuk....).
Számomra is öröm volt ez - egy részről azért, mert sikerült így kedveskedni Zoli apukájának, más részről pedig azért, mert a lányok rögtön és végig partnerek voltak!
Tehát utólag is: Boldog születésnapot, Papa!
Klára készíti a piskóta tésztáját
 
Imó a krémet kavargatja

Emma a tejszínhabot veri (időrendben Imó előtt)

 
Zita a díszítésre koncentrál
Egy próbálkozás...

Egy másik... de egyszerűen nem tudtak normális képet vágni....


És ha már tortáknál tartunk... A saját születésnapomra is elvártak a csajok valamit, hiszen "ünnepelni kell". Nem akartam nekik csalódást okozni, viszont túl sok időt sem tölteni a konyhában. Ezért, gondoltam összedobom a világ leggyorsabb "tortáját", a fahéjasat, kész leveles tésztából. Ez úgy szól, hogy négy egész tojás felverve, öt evőkanál cukorral, két evőkanál fahéjjal és három deci tejszínnel összekeverve - ezt a löttyöt kell beleönteni a tortaformába (vagy más tálba) rakott leveles tésztára úgy, hogy annak legyen pereme, ami felfogja ezt a tölteléket. Be a sütőbe, és sülhet addig, amíg a töltelék egy kicsit "megdermed", illetve a tészta egy kis színt kap.
Na, ezt az összes leánykám imádja, Zoli is, és én is kedvelem. Kijelenthetem, hogy sikerült a világ legrondább tortáját összehoznom.... Szerencse, hogy a rengeteg gyertya jótékonyan eltakart mindent...  Szóval, az én szülinapomon is tortáztunk, egy olyan nap után, amikor is már-már hagyománnyá fejlődve, azt kaptam legszebb ajándékként Zolitól, amire a legnagyobb szükségem van: őt, az ő idejét, egy nyugodt délelőttöt és ebédet kettesben. Belváros, lófrálás, beszélgetés, falatozás. Este meg ez a rettenet torta a világ legfontosabb embereivel, a gyerekeinkkel.
Ha valaki nem tudná értelmezni: egy kétjegyű számot alkotnak a gyertyák a torta közepén... Aki nem robot, az kitalálja, hogy hányast... :-)

Ennyi gyertyához kell (a pizsamás) segítség

Ronda volt, de finom - mind elfogyott!