Amikor elterveztem ezt a bejegyzést (úgy három napja), akkor valami durvább címet szántam neki, mint pl. "Állóháború" vagy "Testvérharc". Időközben azért kissé kitisztult az ég lelkem viharában, így a cím is leszelídült egy kicsit.
Mindazonáltal, egy kissé kevésbé kellemes témát feszegetnék, nagy bánatomra. Persze, a karácsonyra ajándékozott személyre-szabott könyvek állandó olvasgatása, és azoknak a lányok általi "lereagálása" komoly útmutatást ad nekem az ügyben, hogy mit és hogyan írhatok itt le. Tulajdonképpen, számomra is ajándék volt ez az ötletem. Rengeteg mindent "helyre tett" és helyre pakol még folyamatában is.
Szóval, nem tudom, hogy miért (illetve vannak tippjeim, majd mindjárt visszatérek rájuk), de mostanában elmélyülni látszanak az ellentétek bizonyos gyerekeink között. Tudom én, hogy a testvérek alapvető sorseleme a veszekedés; olyan nincs, hogy ne lenne ilyen. És azzal is tisztában vagyok, hogy a testvérek közötti féltékenykedés is velejárója a többgyerekes család-modellnek. De én úgy érzem, hogy most már néha túllépnek egy egészséges határt. Klára és Emma (a két főharcos) már eljutott ahhoz a bizonyos "ha sapka van rajta, az a baj, ha nincs, akkor az a baj" szindrómához, amiből nehezen találom a kiutat. Állandóan belekötnek a másikba, és hamar elfajul kiabálásba, egymás sértegetésébe, (ajtó)csapkodásba és nem ritkán "tettlegességbe". Persze, Zita (a maga megbolydult, noha mintha már kissé visszazökkenő lelkével) és Imola sem ártatlanok ám; és sokszor ők is harcolnak a többiekkel, vagy a két Kékszemű vitájába szállnak be - egyáltalán nem pártatlanul. Imola hajlamos Emma pártját fogni, Zita pedig sokszor túlzó módon száll Klára védelmére; még olyankor is, amikor Klára valami igazán hajmeresztőt művel (inkább nem is hozok fel példákat, merüljenek azok inkább feledésbe...).
Összefoglalva: az utóbbi időben nem egy olyan vacsoránk volt, ahol a gyerekek őrjítő módon viselkedtek - vagy akár előtte, és azt folytatták az asztalnál. Próbálkozunk mi szép szóval, könyörgéssel, fenyegetéssel, érveléssel, és - főleg: elkeseredéssel. Talán ez utóbbi hat a leginkább, legalább is bizonyos csemetékre. Valamelyik este már inkább elmentem sétálni egy kört, mert féltem, hogy "felrobbanok", vagy mérgemben olyat mondok/teszek, amit megbánnék... Zoli is rosszkedvű ezt tapasztalván, de néha még ez sem állítja meg őket....
Hogy miért van ez mostanság? Persze, illő lenne magunkban (is) keresni a hibát, és nyilván megtesszük, és próbálunk újabb és újabb (naggggyon megértő) technikákat alkalmazni az ellenségeskedések feloldására, de azért lenne egy egyszerű magyarázatom is. Úgy hívják: LEVEGŐ!!! Mintha a szünet alatt kimaradt egyhetes hegyi túra hiányozna. A "kiszellőztetés". Ráadásul a Mátra is kibabrált velünk, azóta meg Imó és a saját "tüdőlötyögésem" is megakadályozott minket a levegőzésben. Imola rögtön elkezdett köhögni, akár már egy szellőztetés során is. (Ma ment először suliba.)
Lehet, hogy már a hó puszta látványa is segített, mert tegnapra kicsit kisimultak a lányok idegrendszerei. És így a miénk is... Éppen jókor, mert már kezdtünk nagyon elkeseredni...
És már most megígérem magunknak, hogy amikor csak lehet, kiviszem a csipet-csapatot levegőre. Régen is mindig ezt a módszert alkalmaztam, ha már nem bírtam velük. Csak éppen sokkal könnyebb ovisokat kirángatni, mint elfoglalt iskolásokat... De látom, hogy komoly következményei vannak a hiánynak. Már ha nem tévedek, és tényleg ezért ásták ki a sáncokat egy állóháborúra....
Kissé szorongva várom mostanság a késő délutáni-esti létezést: vajon most is lesznek-e összecsapások? Keresem a kulcsot ahhoz, hogy ne fajulhassanak el a dolgok, de pillanatok műve alatt robbannak a bombák a testvérharc aknamezőin... És teljesen kiszámíthatatlanul...
Ezért "vicces" számomra az a kifejezés, hogy "testvériesen osztozni"....
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: viszály. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: viszály. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. január 11., szerda
2011. június 21., kedd
"Családmodell"
Közhelynek számít már az, hogy a legnagyobb ajándék, "amit" adhatunk a gyerekünknek egy testvér.Nos, a mieinket jól elkényeztettük, hiszen jutott nekik három is... És mivel elkényeztettek, szoktak is még reklamálni egy kisöcsiért... De most nem erről szeretnék írni. Hanem arról, hogy néha azért elmerengek: vajon tényleg olyan nagyon jó nekik, hogy három másikkal kell "megküzdeni"? Úgy általában, no meg persze a szülői figyelemért?
Ez a kérdés mostanában azért vetődik fel bennem gyakrabban, mert Klára és Emma között szinte tapintható az ellenségeskedés. Klára mindenért visít - amit Emma tesz vagy nem tesz, Emma pedig Klára összes cselekedetében és mondatában keres - és talál! - valami kifogásolhatót. Persze, Klára meg már tökélyre fejlesztette Emma idegesítését. Emma pedig az első szikrára robban.Veszekednek folyton, megállás nélkül. A békepipa is egy jó ötletnek tűnt - hatott is vagy fél órán át...
A múltkor már leültettük a két "ellenséges felet", és megkértük őket, hogy próbálják meg megfogalmazni, hogy mi zavarja őket annyira a másikban. Lehet, hogy egy gyerekpszichológus kihallotta volna a válaszokból a "lényeget", nekünk nem nagyon sikerült. De legalább azt tudatosítottuk bennük, hogy érzékeljük a problémát, bánt minket, és szeretnénk megoldást találni rá.
Bízom azért benne, hogy leginkább csak két "menetrendszerű" jelenség egyidejű és kissé hangsúlyosabb felbukkanása az ok, és majd elül egy kicsit ez a zákányos hangulat. A két jelenség közül pedig az egyik Klára nyári hisztiszériája. Ez kicsit később szokott jelentkezni, és kb. két-három hétig tart, sok-sok legyilkolt anyai (és apai) agysejtet hagyva maga mögött. Érthetetlen hisztik, amik váratlanul csapnak le, és ugyanúgy vonulnak is el... Ez most kicsit korábban érkezett, remélem korábban is távozik, és már célpontja is van sokszor Emma személyében... A másik jelenség pedig Emma (tan)év-végi kimerültsége, amiről már írtam is. Hát, most azért már pihenő időszak van, csak regenerálódik...
Visszakanyarodnék tehát az eredeti témához. Vajon mennyire mérik fel egy nagycsalád pozitívumait, és vajon mennyire élvezik ők is ezt a létet?
Határozottan megnyugtató választ kaptam, ahogy elnéztem őket mostanában legozás közben. Valahogy nagyon rákaptak ismét - hiába, ez is hullámokban jön. Persze, az állóháború miatt leginkább úgy, hogy Imó és Emma építenek közösen, Klára pedig külön (és minden egyes kockán összekapnak...), de azért előfordul az is, hogy hármasban játszanak relatíve békében. Zita ezekből legtöbbször kimarad, de néha ő sem átall leheveredni húgai mellé.
Hogy kaptam hát megnyugtató választ? Hát abból, amiket építenek! Az összes kreáció "nagycsaládokat" lát el fedéllel, és a házat körülvevő állatokból sem szűkölködnek. Szóval, azt szűrtem le, hogy egy részről, számukra ez a természetes, más részről pedig, nincs is ezzel gondjuk... Mert a játékban akár a vágyaikat is megfogalmazhatnák... És soha nincs senki egyedül az ő játékaikban. És ez jó. Ez az, ami megnyugtat.
Legutóbb lefotóztam őket, csak hogy illusztrálhassam:
A Klára-féle hálószobában nem kevesebben, mint hatan alszanak!!!
Imola és Emma "családjában" tízen ülnek le vacsorázni "rendszeresen", Imó éppen a tizediket "ülteti" le...
Talán már nincs is elég hely, ezért lehet az, hogy az a két hölgy csak az emeleten tud étkezni..... És hát, háziállatban sincs hiány... (mondjuk, akad pár egzotikus is...)
Játszani csuda jó!!!!
Klára is büszkén mutatja, ahogy a háza népe egy része (nem mind!!!) egy kis kirándulásra indul...
Szép is a nagycsalád, no!





