"-Kapcsold be a tévét!"
Nehezen fogtam fel, hogy mi történt.
Jeges félelem öntött el: milyen világba szülöm én ezt a gyereket?
Jeges félelem öntött el: milyen világba szülöm én ezt a gyereket?
Hát, egy nagyon más világba, az biztos. Noha személyes érintettségem nem volt, azért nagy fájdalommal éltem meg én is, és részesévé váltam én is annak a globális bizalom-vesztést, amit ez ébresztett. Bármikor, bárhol, bármelyikünkkel megtörténhet...
Ez az érzés iszonyatosan nyomasztó. És akkor még a repülőre szállásról nem is beszélve....
Minden tiszteletem azoké, akik ott és akkor úgy helyt álltak, ahogy. Így is túl sok volt az áldozat, de lehetett volna sokkal rosszabb.
Tegnap délután, ahogy a repülőtér felé hajtottam, ilyesmi gondolatok kavarogtak a fejemben. Aztán... A váróban ácsorogva bevillant kedvenc filmem (vessen meg érte, aki akar... :-) ), az "Igazából szerelem" képsora, ami alatt azt mondják, hogy a bajba jutott gépekről csak szeretet-üzenetek érkeztek... És amiben azt is állítják, hogy talán a reptereken a "leglátványosabb" a szeretet. És mutatnak sokféle megérkezést, ölelkezést, puszit, csókot, baráti kézfogást. Egyre többet, míg sok kicsi kocka nem lesz a képernyőn, és míg sok-sok könny össze nem gyűlik a szemben.... Most is láthattam sok boldog egymásra találást. És igen, hálát adtam az égnek, amikor megláttam Zolit és keresztfiamat Danit, ahogy vidáman, bár kissé fáradtan megjelentek a szétnyíló üvegajtóban. (Hogy hol jártak, majd azt is elmesélem.)
Továbbra is tartom, hogy repülni varázslatos dolog, és az eszemmel tudom is, hogy még mindig veszélytelenebb, mint a közúti közlekedés. Mégis.... Mindig szorongok, ha a szeretteim (vagy én), repülőre ülnek (ülök). Ez egy kicsit még inkább így volt tegnap, az ikertornyok rettenetes megsemmisítésének tizedik évfordulóján.
Zárásként jöjjön egy dal Bruce Springsteen "The Rising" című albumáról, amit szinte teljességében a 2002. szeptember 11-i események hatására írt, és igazán megrázó dalok szerepelnek rajta. Ott van a "My city of ruins" (Az én romvárosom vagy az én városom romokban) és a "You're missing" (Hiányzol). És ott van "Empty Sky" - üres ég, a cím már nagyon sokat elmond....
Ez egy élő felvétel. megrázó így is, de én szeretem az eredetit is, a nyers gitárral, így:
Meg egyáltalán, szeretem bárhogy.....
Tegnap délután, ahogy a repülőtér felé hajtottam, ilyesmi gondolatok kavarogtak a fejemben. Aztán... A váróban ácsorogva bevillant kedvenc filmem (vessen meg érte, aki akar... :-) ), az "Igazából szerelem" képsora, ami alatt azt mondják, hogy a bajba jutott gépekről csak szeretet-üzenetek érkeztek... És amiben azt is állítják, hogy talán a reptereken a "leglátványosabb" a szeretet. És mutatnak sokféle megérkezést, ölelkezést, puszit, csókot, baráti kézfogást. Egyre többet, míg sok kicsi kocka nem lesz a képernyőn, és míg sok-sok könny össze nem gyűlik a szemben.... Most is láthattam sok boldog egymásra találást. És igen, hálát adtam az égnek, amikor megláttam Zolit és keresztfiamat Danit, ahogy vidáman, bár kissé fáradtan megjelentek a szétnyíló üvegajtóban. (Hogy hol jártak, majd azt is elmesélem.)
Továbbra is tartom, hogy repülni varázslatos dolog, és az eszemmel tudom is, hogy még mindig veszélytelenebb, mint a közúti közlekedés. Mégis.... Mindig szorongok, ha a szeretteim (vagy én), repülőre ülnek (ülök). Ez egy kicsit még inkább így volt tegnap, az ikertornyok rettenetes megsemmisítésének tizedik évfordulóján.
Zárásként jöjjön egy dal Bruce Springsteen "The Rising" című albumáról, amit szinte teljességében a 2002. szeptember 11-i események hatására írt, és igazán megrázó dalok szerepelnek rajta. Ott van a "My city of ruins" (Az én romvárosom vagy az én városom romokban) és a "You're missing" (Hiányzol). És ott van "Empty Sky" - üres ég, a cím már nagyon sokat elmond....
Ez egy élő felvétel. megrázó így is, de én szeretem az eredetit is, a nyers gitárral, így:
Meg egyáltalán, szeretem bárhogy.....
