Pages

2018. május 31., csütörtök

Én kicsi liberóm

Ha ez a kép egy festmény lenne, az lenne a címe, hogy "Az öröm"

És hát, ennek az örömnek volt már előjele.

A csapatöröm

És még egy a sorozatból
Lehet fokozni

Szinte megunhatatlan

Ünnep <3 td="">


Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy csöpp leányka, hatalmas kerek kék szemekkel. Emmának hívták. Bár születésekor nem sikerült neki rögtön megkaparintania egy labdát, amint az útjába került egy ilyen fantasztikus találmány, ő azzal elkezdett játszani, és csak játszott, játszott és játszott....


Apró iskolás korában már őt vitték kidobós versenyekre, majd a helyik kézilabda klub edzője is többször próbálkozott Emmácska anyukájának meggyőzésével: vigye már el ezt a lyányt kézizni. De Emmácska túl durvának találta a kézilabdát, más után nézett. Egészen hosszú és mély szerelembe keveredett a tenisszel - ahol tehetsége, pályán látása és őrületes labdaérzéke mindenkit lenyűgözött -, de aztán rájött, hogy ő túl magányos a pályán, neki társak kellenek.


Kicsi felsős volt Emi, amikor indult egy röplabda klub a közelben, így gondolt egyet a továbbra is bájos és labdabolond leányka, elment kipróbálni. És ott ragadt....Lassan a tenisz kikopott az életéből, és megmaradt neki ez a fantasztikus csapatjáték.


És onnantól kezdve Emmácska folyton (röp)labdázott. Ha éppen nem volt edzés, akkor még akár a szobájában is, plüssel, zoknival, ami éppen kéznél volt. Annyira megszerette ezt a sportot, hogy egy idő után fészkelődni kezdett, nem érezte elégnek a helyi klub edzésszámát és meccsszámát, mondhatni "többre vágyott". Ekkor érkezett el számára a klubváltás pillanata. Ettől fogva jóval messzebbre, egy újpesti klubba járt igen sűrűn röplabda edzésekre majd meccsekre, kupákra, tornákra, táborokba. Messzebbre, de Emmácska szülei (és nagyszülei, keresztapja...) tudták, hogy megéri a plusz erőfeszítést az, ha egy gyermek (és milyen gyermek!!!!) élhet a sportszenvedélyének.


Teltek-múltak az évek, Emmácska nem nőtt túl nagyra (ami, lássuk be, a röplabdában nem teljesen szerencsés), ámde megtalálta és megszerette azt a röplabdás szerepet, ami ezzel a termettel a legideálisabb: liberó lett. Azaz, ő az a védekező játékos (mindig más színű mezben, mint a csapat többi tagja), akinek a nyitásokat (amatőr nyelven: szervákat :) ) kell fogadnia úgy, hogy abból jó támadást lehessen felépíteni; illetve ő az, akinek meg kell "mentenie" a labdákat, amikor az ellenfél támad és nem működik jól a blokk, vagy valakinek nem sikerül jól reagálni. Magyarul: fel-alá rohangál, mint a meszes, ott segít, ahol tud és tulajdonképpen a siker, a látványos lecsapások, a "pontcsinálás" nem az ő műfaja. Nem szerválhat és nem mehet fel a hálóhoz ütni. Alázatos szerep, de olyan, mint egy háznál az alapok: minden rá épül. Ha nem csinálja jól a dolgát, hiába a jó ütőerő a többieknél.


Emmácska továbbra is a rajongásig szerette tehát a röplabdát, ebben a kialakult szerepkörben - amit azzal egészített ki, hogy nyaranta strandröplabdázott is (egyszer még a válogatott keretbe is bekerült), ahol aztán üthetett és szerválhatott is kedvére.


Nagoyn sok időt szánt a röplabdára: napi szinten 2-2,5 órákat edzett, rendszeresek voltak a hétvégi meccsek, tornák, bajnoki fordulók. És ő ezt szerette, ezt szereti, sok mindent alárendelve ennek - ugyanakkor például a tanulást el nem hanyagolva.
És jöttek a sikerek is. Bekerült a Budapest Válogatottba, nemzetközi tornát nyertek, ahol ő lett a torna legjobbja, majd a tavalyi év végén bejutott a csapat a legjobb hat cspatos döntőbe. Ott ugyan nem remekeltek már annyira - de azért Emma kapta a csapat legjobbja különdíjat. Ugyanakkor, pár héttel később, már az egy korosztállyal fentebbi csapatban is játszhatott az ugyanilyen hatos döntőben - ott a negyedik helyet csípték el. Ez az országos - a budapesti bajnokságban több korosztályban is érmesek lettek.
Ebben a szezonban, egy új, elég határozott és keménykezű edzővel, még komolyabb célokat tűztek ki. Otthon sokszor elhangzott az a mondat, mint egy megvalósításra váró álom: "Majd a Békéscsaba ellen a döntőben"...... És ezért rengeteget dolgoztak, "szenvedtek", a budapesti bajnokságban ezúttal a felnőttek között indulva küzdöttek meccsről meccsre. Így aztán, mondhatni könnyedén jutottak be a végős hatos országos döntőbe.


Ez zajlott le a múlt hétvégén. És valami őrületes érzelem-cunamit élhettünk át, szurkolóként - hát még vajon ők, a lányok, résztvevőként. Fantasztikus volt látni ezt a csapatot, ahogy tényleg, egymást folyamatosan bátorítva, buzdítva, ha kellett vigasztalva, és minden pontért lelkesen örülve, meneteltek el a megálmodott döntőig - a Békéscsabával. Ott valószínűleg már kissé jól laktak, így megszorongatni tudták csak azt a röplabda akadémiát, amelyik azért határozottan más szinten foglalkozik a (női) röplabdával, mint a többi klub. Ehhez megfelelő anyagi támogatást is kap, így az ottani csapat már tulajdonképpen egy "válogatott" csapat (míg azért a többi csapatban azok játszanak, akik "oda lejárnak"). Nehéz, rögös és roppant izgalmas úton jutottak el álmaik meccséig, talán ezért is volt az ezüstérem is olyan ragyogó a számukra.
Emma liberó, készen áll

Emma akár a reklámtáblát is "lebontja", hogy megmentsen egy labdát

Emma akcióban - földről


Küzd

Tovább....

Szép mozdulat

Csak a labda bűvöletében

Persze a játékra figyelve
Emmácska, a kis liberó, tényleg hatalmas energiákat, ügyességet, akaratot és lelkesedést tett hozzá ehhez a sikerhez, önmagát nem kímélve, torka-szakadtából szurkolva, minden pontért körmeszakadtáig küzdve. Megérdemelt boldogságát nehéz volt könnyek nélkül nézni - de örömkönnyek voltak ezek. És jó volt látni, hogy most értelmet nyert mindaz, amit a sportolásról gondolunk, az, amiért érdemes ezért sok mindent feláldozni (akár nekünk, szülőknek is). Ugyanis - még ha továbbra sem annak van a legnagyobb valószínűsége, hogy ezzel most jegyet váltottunk az olimpiai részvételre :) - jó útravalót ad az életre: érdemes küzdeni, kitartóan dolgozni az álmokért, a célokért. És mindezt szenvedélyből, az meg külön szerencse.


Egyébként, az egyik csapattárs apuka ilyesmivel foglalkozik, így készített egy filmes összeállítást az egész hosszú hétvégénkről - ebben mi, szurkoló szülők is benne vagyunk. Megható az egész (és amikor a gyerekek sírnak a filmen, az is az örömtől van), akit érdekel, ajánlom szeretettel:
https://www.youtube.com/watch?v=4UbuoJBzaQI&feature=youtu.be


Végül még pár boldog kép (csak mert én nem tudok vele betelni :) )
(Fotók: Csukás Zsolt, SzPortfotók; Film: Sartoris Gábor)


Sportoló lány öröm sportoló Apával

Számomra a legkedvesebb csapat

"Bajtársi" bátorítás

Meccs előtt



2018. május 18., péntek

Ismét nőies téma

Lehet, hogy majd megbánom ezt a bejegyzést*, de mérhetetlen keserűség töltött el ennek láttán:




Persze, mondhatnánk azt, hogy mostanra legalább EGY nő került a kormányba. Na de kérem!!!


Én nem vagyok egy elvakult feminista és a politika, mint olyan - legalábbis Magyarországon - taszít.
Mégis, négy lány anyjaként eléggé lehangol ez a látvány. Persze, most nem bárkinek a külsejére gondoltam.


*: mármint a munkám miatt.....