Pages

2011. december 30., péntek

Blogos ajándék

Néha-néha úgy gondolom: le kéne ezzel állni. Mert van abban valami fura, hogy az ember beleteregeti az éterbe a bensőséges gondolatait, a családja történetét, és ezzel kiteszi olyan szemeknek, olyan megítéléseknek, amikre nem is vágyna. Persze. De a másik oldal sokkal többet nyom a latba. Aminek csak egy része - és komoly, szívmelengető része, a sok olvasó (esetemben pl. nagy öröm a 180. rendszeres olvasó beregisztrálása). A lényeg ugyebár mégis az, amiért nekiálltunk ennek a bizarr internetes lelki gyakorlatnak. Én többször kihangsúlyoztam, hogy a négy lányról és a négy lánynak írom. Meg is ijedek néha, hogy nem térek-e el nagyon, amikor valami "közérdekűbb" vagy a saját személyemet jobban érintő témát vetek fel. De szerencsére nem ezek vannak túlsúlyban. Erről bizonyosságot leltem most, december során, amikor a lányok ajándékát készítettem.

Nálunk még mindig nem lejárt lemez az Anna-Peti-Gergő sorozat. Sőt! Most úgy kell olvasnom a végletekig kitartó Imónak, hogy átcserélem a neveket a sajátjaikra. És bizony, az elmúlt pár év APG-őrületében, sokszor reklamáltak mind, hogy én miért nem írok/készítek ilyet róluk. Mondogattam én, hogy írok blogot, de nem nagyon értették, hogy az miért jó nekik. Én meg nem nagyon akartam reklámozni, mert már így sem örültem, amikor Zita mostanában, hogy ő már tényleg rendszeres olvasóm, többször is felvetette, hogy "Ugye ezt majd megírod a blogodba?" Nem azért szeretnék megélni dolgokat velük, hogy utána rögzíthessem, hanem csak simán szeretek örülni a közös kalandoknak, és azokról szívesen írok. Tehát a három kisebb végképp' nem volt képben az internetes naplóval kapcsolatban, és Zitának is csak az utóbbi hónapok "vannak meg".

Tehát mi volt az ajándék? Hát egy-egy könyv a blogomból kivonatolva. Mégpedig úgy, hogy mindegyik személyre szóló lett. Lett egy Zita-könyv, egy Emma-könyv, egy Klára-könyv és egy Imola-könyv. Mindenkinek benne vannak a közös élményeinkről szóló beszámolók, és mindenkinek csak a sajátjában vannak a csak róla szólók (vagy akár párban is, pl.: Klára-Imó, Zita-Emma).

Tehát, decemberben éjszakánként újraolvastam öt(!) év családi történeteinket (mert a 2007-ben indított babaszobás blog napló bejegyzéseit is hozzávettem a történethez); és még 2011-hez nem is nyúltam! (majd jövőre). Szelektáltam aszerint, hogy egyáltalán nekik valók-e, hogy kinek is pontosan; továbbá itt-ott átírtam ilyen-olyan okokból. Aztán bemásoltam mindig a megfelelő "könyv" dokumentumába.

És hát.... Nem számoltam az oldalakat... Zolinak említettem, hogy készítek egy ilyet, és tőle majd az lesz a kérésem, hogy intézze el a nyomtatást és a lefűzést. Oda is adtam neki az elkészült anyagokat három nappal a céldátum előtt. Először döbbenten hívott: de hiszen ez darabonként jóval több, mint 300 oldal!!!! Ajaj! Akkor egy betűmérettel javítottunk az ügyön, így "nyertünk" könyvenként kb. 50 oldalt. Ekkor jött a következő gond: a színes nyomtatás iszonyatosan drága... Mert én úgy képzeltem, hogy majd kinyomtatják két oldalra, és akkor az úgy nem lesz olyan vastag, meg ilyenek... Jó, akkor az ő nyomtatójukkal. Hát, a patronok beszerzése is egy kisebb vagyonba került volna, a kétoldali nyomtatás meg így ugrott persze... 22-én este kilátástalannak tűnt a helyzet. Annyira, hogy olyan fordult velem elő, ami évek óta soha: egyszerűen nem bírtam aludni (végül fél éjszaka ágyat húztam, ajándékokat varrogattam, pakoltam, stb... - a lányok pont nem aludtak itthon). 23-án végül kinyomtatta Zoli az összeset - Imola könyvének felétől eltekintve, fekete-fehérben. És le is fűzette őket délutánra. Úgy megkönnyebbültem!!!

És hogy mit szóltak hozzá? Nos, tudtam én, hogy az azonnali élvezetet okozó ajándékok a fa alatt nagyobb lelkesedést váltanak majd ki, ott, abban a pillanatban, de majd később... És így is lett. Zita azóta is folyton ezeket olvasgatja (nem csak a sajátját), és jókat derül húgai (főként, Klára, a főbohóc) történetein.

Már vannak kedvencek, és a legnépszerűbbek a "viccesek". Sajnálom is, hogy nem kezdtem el hamarabb ezt az egész napló-vezetést, és hogy sokszor nem volt erőm leírni az aranyköpéseket. Mindenkit, aki blogot vezet, és még aprók a gyerekek, arra ösztönzök, hogy írják a mókás történeteket, mert annyit ad majd a főhősöknek pár évvel később!

Ez lett hát az én igazi szeretet-ajándékom nekik. Minden sorban olvashatják és érezhetik, amit irántuk érzek, és úgy látom, ez az "üzenet" átment.
Már előre mondtam, hogy lesz valami általam készített a fa alatt, és nagyon izgatta is a fantáziájukat (ők is készítettek pár dolgot, amit bekészítettek 23-án este a fa alá!). Nem csalódtak.

2011. december 29., csütörtök

"Jaj de szép a karácsonyfa"

Szerintem minden fenyőfa, és minden abból lett karácsonyfa szép. A természet már eleve olyan jól találta ki ezt a növényt! És ehhez jön még mindaz, amit a karácsony hordoz magával és magában - tehát az egyenlet vége: minden karácsonyfa szép!
Ezt előlegeztük már mi is meg Emmával, egyik olyan pillanatban, amitől az adventünk igazi lett: akadt egy szabad félórácskánk, amely során végigjártuk a piac összes árusát, és végigcsodáltuk az összes fenyőfát. A kicsiket, a nagyokat, a világosabb zöld levelűeket és a sötétebbeket, a normand-okat, az ezüstöket, a nagyon egyszerűeket és az igen impozánsakat. Valahogy mindegyik elbűvölt minket: "Ó, ez a kicsi de édes, nekem ez is tetszene!" "Hú, Anya láttad milyen nagy és szép ez?! Ez sem lenne rossz!" "De szép formás ez!" "Micsoda illata van!" "Ó, ez szegény olyan kis csálé - remélem, valaki ezt is megveszi; én szívesen hazavinném!" Így jöttünk-mentünk, kéz a kézben, vigyorogva.
Végül, én nem vettem részt a fa kiválasztásában - inkább nem, mert én nem tudtam volna választani...
Amikor 23-án este "kibontották" azt, amit közösen, gyorsan, és vita nélkül, kiválasztottak, együtt kérdezték: "Na, szép?!" És én tudtam a választ, még mielőtt odanéztem volna....
Nos, a bejegyzésem elején kifejtett elmélet alapján, az az asztaldísz is a "mindenképpen szép" kategóriába eshet. Edith receptje és ötlete alapján próbáltam meg megvalósítani - lássuk be: több-kevesebb sikerrel. Ez egy keksz-karácsonyfa akart lenni, csak valahogy az egyre nagyobb karikák méreteit nem találtam el mindig. Nem baj, az összes csaj lelkesedett, ugyanúgy, ahogy én a fáért. (Bár a fa azért tényleg szép lett, szerintem...)

2011. december 28., szerda

Régen volt...

.... de biztos, hogy igaz volt... a decemberünk, az adventünk, a Zita-szülinapozásunk, a karácsonyunk....
Ami még biztos: most Magyarország "tüdejében", azaz a Mátrában töltünk pár napot - pár igen ködös, borús napot...

Hogy történt és mint? Lesz-e erőm krónikási mivoltomban mindent végigvinni? Nem tudom, csak kicsit bízom benne.
Egy összegzésnek nekifutnék... Az advent sajnos rohanósabb és kicsit türelmetlenebb volt, mint szerettem volna. Vagy talán az a legjobb kifejezés, hogy feszített volt a tempó. Mert sok mindennek kellett beleférnie, sok vágy gyülemlett össze. És azon pedig sosem fogunk változtatni, hogy két szülinaposunk is van az advent alatt...
Még a hónap elején eljutottunk egy valódi Mikulás-túrára, ami főként Klárának volt egy komoly adventi öröm. Vigyorogva trappolta végig a kis híján 8 km-esre sikeredett túrát, amit ugyancsak eléggé mostoha időjárás közepette teljesítettünk Esztergom közelében. A hab a tortán persze az erdei Télapóval való találkozás és az azt követő gulyásos-palacsintás lakoma a 100 éves turistaházban volt.
Zita születésnapi ünnepség-sorozata is nagyjából olyan volt, amilyennek a Nagyhölgy megálmodta. Nem teljesen, mert egy részletet egy "kis" feltételhez kötöttem... Szóval, az volt Zita álma (amit már nyár óta szövögetett), hogy a Sugárban lévő Bowlingban tartja majd a buliját. Amit aztán majd tovább folytat nálunk, kajával-"piával" és X-faktorral. A további terve azt volt, hogy hat csajszi még nálunk is alszik majd, a nappalit elfoglalva, matracokon, felfújható ágyakon, kanapén, bárhogy.... Amikor kiderült, hogy a Bowling-bulihoz még egy mozijegy is jár, meghívott gyerekekként, még azt is tervbe vette, hogy másnap délelőtt közös mozi is lesz. Igenám, de az anyai szigor, amelyik azt vette észre, hogy Zitácska mostanság néha félvállról vesz egy-két tantárgyat és felmérőt; azt ötölte ki, hogy az ottalvós rész csak akkor teljesül, ha a meghívók szétosztásától a buliig, nem hoz rossz jegyet. Hát, ráfaragott egy "váratlan" biosz-dogával... :-)
 Azért a buli nagyon jó volt. Tényleg!!!! A bowling jól zajlott (sőt, hab a tortán ismét: Zita régi jó ovis barátnője a szomszéd pályán tartotta a saját zsúrját -mivel amúgy egy nap különbséggel születtek... :-) )
Az X-faktor-rajongó csajok inkább egymás és az én társaságomat élvezték, no meg a kutyáét... Így történt, hogy a "nagy culákkal" is játszottam.... Egy jót!
Hozzátenném még, hogy ezen a napon, Emma még két másik buliba is hivatalos volt; délelőtt meg a "szokásos" keresztapus program keretében Disney on ice-on járt mind a négy csaj (igen, még Zita is!!!).
Zita családi bulija is kellemes volt, szokás szerint - és mivel a kettő egymást követte, én elég fáradtan zártam a hétvégét...
 A bulis hétvége első napján, azaz 16-án; Zita reggeli köszöntése után (megkapta végre a hőn vágyott babzsák-foteljét!!), amit Vera után szabadon 12 muffinba szúrt gyertyával tettünk ünnepélyessé, a délután nagy program-sűrűséget kínált: Emma és Imola karácsonyi zongora-koncertjét Klára és Imola iskolai karácsonyi műsora követte. Szerencsésen álltak össze az időpontok, így mindenhol ott lehettünk, mindenkit megnézhettünk, élvezhettünk. Kedves délután volt. (Zita addig vívó-karácsonyon volt...)

Az adventi program egyik fénypontja a lányoknak a Diótörő volt, a Műpában, ahová szüleimmel mentek. Egy másik "elvárt" esemény a számukra a Vörösmarty-téri vásár meglátogatása. Ide együtt metróztunk: a négy lány, szüleim és én. Gyönyörű volt! Nagy forgatag, igényes árukínálat, kellemes étel és ital lehetőségek, a gagyit távolról kerülve. Lenyűgözött.



Itt megjegyezném, hogy Emma, Imó és Klára sulijában megrendezett karácsonyi vásár is igen bájosra sikeredett, és hihetetlen élményt nyújtott a lányok számára mind a portékák készítése, mind az eladásuk. Remek kezdeményezés ez, remélem folytatódik majd!



Zolival jutott nekünk kettes-program is: egy jó színház (Esőember) és egy kellemes baráti vacsora, nem messze a Bazilikától (így az ottani gyönyörűséges karácsonyi vásárt is láthattuk).


Otthoni adventünk pedig kreatívan telt: mi készítettük az adventi koszorúnkat, sütöttünk mézeskalácsot (meg millió miegymást, többek között a Luca-napi vásárra), megvarrtunk egy csomó szív-alakú, tűpárnára hajazó karácsonyfadíszt, amit innen néztem ki; készítettünk kandírozott narancshéjat és sok-sok csokigolyót. E két utóbbit, no meg a karácsonyfadíszeket a tanároknak, edzőknek ajándékoztuk.



Klárával Bibliát olvastunk, a hosszas reklamálás után, mindenki kapott a tízórai mellé kis viccest, és az adventi naptárba is igyekeztem belecsempészni egy-két adventi gondolatot.
Zoli és a lányok közösen sétáltak el a piacra fát választani, majd 23-án este, együtt is díszítették fel.
Volt hát sok kellemes, meghitt, adventi pillanat. De sajnos, legalább ugyanennyi veszekedős is. Valahogy a lányok most túlzásba vitték az acsarkodást, élen Klárával, aki ráadásul még egy héten át beteg is volt. Néha nekikeseredtem, hogy vajon miért ilyenek, és minek "strapálom" magamat... Sokszor leültettem ilyenkor őket, és próbáltam nekik megmagyarázni az egész lényegét. Lehet, hogy ez kellett ahhoz, hogy jobban átérezzék és átérezzük az advent igazi üzenetét, hogy aztán úgy tudjon telni a karácsony, ahogyan telt?

Mindenesetre, a hosszú decemberi éjszakák nagy részét igazán készülődéssel töltöttem, egy-egy igazi karácsonyi "szeretet-ajándékot" készítve a lányoknak....
Kissé kifulladva, és semmittevős együttlétekre kiéhezve érkeztünk hát el 24-e reggeléig - amikor is minden beteljesült. Erről majd legközelebb!

2011. december 16., péntek

Nagyon nagy!!!

A 160 centimétert súrolja. Az én cipőimet is hordhatja. Okos, érzékeny, csupa tűz és hirtelenség, őrületesen intelligens érzelmileg - még a kilengésekkel együtt is. Kíváncsi, érdeklődő, figyelmes, néha harcos, mindig (végül) megértő. És még csak nem is csúnya... :-)

Tizenkét éve tett minket családdá, általa váltunk szülőkké.

Nagyon szereti a saját születésnapját. Meg is ünnepeltük/jük elég alaposan. Most éppen ezért szeretnék kérni valamit minden kedves erre látogatótól. Kivételesen határozottan kérném, hogy hagyjatok neki minél több szülinapi üzenetet! Tudom, hogy a blogger néha vacakol, de légyszi', fussatok neki többször! Ha úgy sem megy, még mindig ott az én facebook-oldalam, ahol úgyis megjelenik ez a bejegyzés.
Köszönöm!
Boldog születésnapot, Zita!

2011. december 15., csütörtök

Vigyázat, potyognak!!!

"Nagyon izgult. Ennyire fiatalon, rögtön helyettesítenie kell a Főnököt, ráadásul egy ilyen fontos napon. Dehát... Az influenza, az influenza, az ő gyermekkori álma pedig az ő gyerekkori álma. Azaz: a Főnök, tehát maga a Télapó, lázasan az ágyában, ő pedig, álmait valóra váltva, a kiválasztott Utód, kénytelen volt bedobni magát. Még szakállat sem volt ideje növeszteni, így pont ugyanolyan ragasztottat kellett viselnie, mint mindazon beosztottak, akiket szétküldenek a világ városaiba, hogy eljátsszák a Télapót.

Szóval, ott osont éppen, már ki tudja hányadik házban, ki tudja hányadik édesen alvó gyermek mellett. Egy bizonyos Imola ajándékait készült kirakosgatni a csizmácskába, amikor is neszezést hallott a tündérien alvó gyönyörű kislány ágya mellől.

A Télapó (illetve annak kijelölt Utódja, aki most helyettesítette az igazit) megdermedt. Neeeeem, az nem lehet!!! Nem lehet, hogy míg az igazi Télapó SOSEM ébresztett fel egyetlen egy gyermeket sem több évtizedes (százados?) pályafutása során, addig ő, a legelső útján elköveti ezt a hibát?!?! Óvatosan hátralesett, az ágy irányába. Hatalmasra meresztette a szemét, és majd' összerogyott ijedtében: ki a csoda az a gyönyörűséges, szárnyakat viselő nőnemű lény, aki ott sürög-forog ennek az Imolának az ágya körül?!?! A gyönyörű lény megérezte, hogy nézik, és ő is ijedten fordult az ablak felé. Ahogy a Télapó és a Fogtündér -mert igen, ő a fogavesztett Imolához érkező Fogtündér volt - egymásra néztek, szerelem volt első látásra........"


Hát, így is történhetett volna. Akár egy amerikai film forgatókönyve is lehetne az, ami nálunk MAJDNEM megtörtént. Ugyanis mostanában meglehetősen sűrűn potyognak a fogak. Imola, aki végül kitartott december 7-éig a szóban forgó majdnem kiesett fogával, úgy néz ki, mint valami ritmuskép: tá-szün'-ti-ti-szün-tá. Emma úgy, mint egy nagyra nőtt kisbaba. az elülső nyolc foga már lecserélve, szépen kint, mellettük viszont alul és felül is hiányzik legalább egy, de van ahol kettő. Klára pedig most éppen Nanny MacPhee-re hasonlít a második részből, mert felül az egyik foga úgy lötyög, hogy már kilóg neki:


Rólam nem is beszélve, aki már a csontfogait veszíti el, igaz némi fogorvosi segédlettel... :-(


Tehát nálunk mostanában foghullás-veszély van, szinte minden héten van dolga a fogtündérnek (mondjuk, kihúzott csontfogak esetén nem jelentkezik). Csak sajnos, az a bizonyos végzetes találkozás nem jött össze (egy nap híján...) a Fogtündér és a Télapó között. Pedig micsoda romantikus történet vehette volna kezdetét!!!

2011. december 13., kedd

Gyakorlás

Mind a négyen zenélnek. És ennek nagyon örülök. Ez azt is jelenti, hogy mind a négynek gyakorolnia kell. Ideális esetben minden nap. Azt is jelenti továbbá, hogy nem árt felügyelnem is ezeket a gyakorlásokat. Zitánál már nem annyira - ott inkább csak a mennyiségre figyelek - ha nem skálázik, rászólok (a fuvolánál ez olyan, mint a sportnál a bemelegítés), ha gyanúsan hamar kezdi pucolni a hangszert, kérdőre vonom.

Emmánál időszakosan kell odaülnöm - egy-egy új darabnál segítek neki néha kisilabizálni a hangokat, és lelket öntök belé, hogy próbálja kigyakorolni a húzósabb részeket. Mert Emma azért tud úgy gyakorolni, hogy az a zongorának (bocs: pianínónak) is fáj. Amire haragszom. Meg hajlamos arra is, hogy esetleg inkább nem gyakorolja azt, ami nehézségeket okoz neki. Ilyenkor kell egy kis dorgálás az amúgy végtelenül kedves, ámde azért szigorú, Larisza nénitől, és kell az is, hogy ott üljek mellette, amíg elsimítjuk a nehézségeket.

Klára nagyon könnyedén kezdte zenei tanulmányait: bámulatosan gyorsan megértette, hogy miként is kell kottát olvasni; tudja követni, a ritmussal sincs gondja. Néha a hangszert, azaz a furulyát, nem úgy tartja, ahogyan kellene, no meg az ujjacskáit, de nincs különösebb probléma vele. Hozzáteszem. a furulya talán a "leghálásabb" hangszer, hiszen könnyen és gyorsan ad sikerélményt - szinte azonnal el lehet fújni egy-két ismerős dalocskát.


Imóca nehezebben birkózott meg a zenetanulás kezdeti nehézségeivel. Neki szemmel láthatóan túl sok volt az, hogy egyszerre kellett a kéztartásra, a kottaolvasásra, a ritmusra, a jobb és a bal kézre, és a billentyűkre figyelnie. Larisza néni nagyon jó tanárnő, mint már jó párszor említettem. Azt mondta ráérünk, és más módszert alkalmazunk. Inkább hallás és látás után tanítgatta egy darabig. Itthon is kitartóan gyűrtük egymást Imóval és a zongorával - és láss csodát: egyszer csak összeállt a kép a kishölgy fejében! Most már megyeget a kottából való játék, a szép és kecses kéztartás is, és a ritmus kezd hasonlítani az előírthoz.


Ami mostanában elképesztő, az a mennyiség, amit gyakorlással töltenek a lányok. Klárának a múlt héten volt ugyebár a karácsonyi koncertje. Akkor már arra a szintre jutottunk, hogy kórusban könyörögtünk neki, hogy "MOST MÁR ELÉG!!!!!" Nem szép tőlünk, tőlem, de tényleg volt olyan pont, amikor úgy éreztem, hogy ha még egyszer eljátssza a darabját, akkor elmenekülök otthonról. Viszont teljes lelki nyugalommal és szépen, pontosan, adta elő a koncerten mind a sajátját, mind a barátnőjével közös dalocskáját. Imó és Emma a héten kerülnek "terítékre", és az a helyzet, hogy amikor itthon vannak, akkor a zongora (bocsi: pianínó) használatban van. Imó, ha felkel, lenyomja a halkító billentyűt, és szépen, szinte csendben pötyögi a darabocskáját. Aztán zongorázik, ha hazaér, zongorázik, ha megfürdött, zongorázik, ha Apa is beállít. Emma is odaül fogmosás előtt, fogmosás után, indulás előtt, érkezés után. Neki is van egy olyan darabja, ami majd egy négykezes lesz a tanárnővel - hát, ugyan már nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz ÚGY, de ÍGY már kezd felállni a nemlétező a szőr a hátamon, amikor Emmus nekikezd (szép, csak már annyiszor hallottam... )Viszont alapvetően imádom a tényt, hogy átkerült a pianínó a nappaliba - így egyre gyakrabban fordul elő, hogy a vacsorára való előkészületek során élő zenét hallgathatok... Nagyon jó érzés!!!!
Zitának nem lesz karácsonyi, hanem majd csak újévi koncertje. Nála az a helyzet, hogy én most a fuvola-tanulmányainak túléléséért szurkolok, hiszen ez a tanárváltás nagyon megviselte. Pedig nagyon kedves az új tanárnő is, az érzés mégis más így. Szóval gyakorolgat ő is, de nem azzal az intenzitással, mint a másik három.


És hát, úgy tűnik, egyik nagy vágyam kezd megvalósulni: két gyermekem együtt zenél majd: Imónak és Emmának van egy rövidke és egyszerű (főleg Imó része!!!) négykezese. Emma tündérien igazgatja hugicáját: miközben ő is játszik, számol Imónak és mondja, hogy melyik keze jön... Imó meg igyekszik....


Remélem, mindegyik sokáig zenél majd (bár titkon azt is bevallom, hogy bízom benne, hogy jövőre Klára valóban átpártol a gitárra, mert valahogy a furulya éles hangjával nehezen barátkozom meg...). És remélem, hogy alakítanak majd másféle duókat, triókat, netán kvartetteket....

2011. december 8., csütörtök

Hajaj...

1.
"-Anya!- mehetek a Luca-napi vásárra?
- Persze, Zita!
- Akkor én muffinokat, meg pogácsát, meg még valamit árulnék. Csinálsz?"
2.
"-Anya! Már húztunk! Kell saját készítésűt adni, meg valami apróságot lehet venni. Majd segítesz?
- Persze, Emma!"
3.
"-Jaj, Anya! Fiút húztam! Most törhetem a fejemet! A víváson meg egy nagyfiút! Mit adjak neki? Segítesz?"
- Persze, Zita!"
4.
"A karácsonyi vásárra való készülődést megoldjuk, de kellenének lelkes vállalkozók, akik segítenek a gyerekeknek árusítani a vásár alatt. (1.B.-s szülői körlevél)
- Sziasztok! Akkor én ott tudok lenni fél 12-től negyed 2-ig! (Balogh anyuka...)"
5.
"-Anya! Én is szeretnék majd árusítani a vásáron!
- Jó, Emma, akkor majd visszaviszlek zongoráról a suliba, jó?"
6.
"És akkor arra gondoltunk, hogy készítünk a tanító néniknek egy közös ajándékot, amihez minden gyereknek két darab ilyen és ilyen méretű ezt és ezt kell elkészíteni. (mivel meglepetés lesz, és az ördög nem alszik, nem írom le, hogy mit...:-) ) A hétvégéig. (1.B.-s szülői körlevél)
- Klára, Imola! Ma el kell készítenünk a tanító néniknek ezt és ezt, jó? Segítek..."
7.
"-Akkor most megsütjük az osztály karácsonyfájára szánt mézeskalácsokat, jó? Gyertek, Imó és Klára, segítsetek!"


És lesz még: zongora-koncert, sulis karácsonyi műsor (már csak a Kicsiknek, sajnos), Zita születésnapi zsúr és családi ünneplés, iskolai karácsonyi koncert, teniszverseny.
Ja, és Karácsony.....

2011. december 7., szerda

Mikulás minálunk

A tegnapi nagy nap igen komoly amplitúd-kilengéseket nyújtott - hangulat ügyben.
Rögtön nagy lángon kezdtünk el égni, ugyebár, hiszen a csajok természetesen már igen korán kíváncsiak voltak arra, hogy mit rejt az előző nap kitörő lelkesedéssel kipucevált csizmájuk. Így aztán hattól már bontogattak, nézegettek, örültek, meg összekeverték -véletlenül- az ajándékokat. Ennek helyreállítása felért egy akrobatamutatvánnyal...
Végül azért csak megreggeliztek, összeszedelődzködtek, és elbattyogtak az iskolába - Zita mikulás-sapkában, naná!
Én pedig gyanútlanul elmentem a fogorvoshoz (amikor bejelentkeztem, nem is realizáltam, hogy pont Mikulásra esik az időpont). Úgy készültem, hogy a tavalyi rettenet-műtéten legújabb felvonását élem majd meg - nem túl kellemes, de elviselhető és elég gyors. Egy kis csavar ki, egy másik be, némi íny-szabdalással, majd varrással és kész. Az is igaz, hogy már előre jeleztem az amúgy barát fogdokinak, hogy egy másik fogammal is vannak gondok, dehát.... arra számítottam, hogy majd megröntgenezi, megvakargatja a feje búbját, próbál valami megoldást találni... Hát NEM! Belekukkantott a számba, megkocogtatta a fogamat, megnézte a legutóbbi röntgenemet, és kijelentette, hogy ez már a múltkor is rosszul nézett ki, amúgy is gyökérkezelt, vacak, ha panaszt okoz, akkor annyi. És már vette is elő a fogorvosi székből nézve többméteresnek tűnő szurit és bumm. Kihúzzuk! - szólt a rövid, megfellebbezhetetlen ítélet, azonnali végrehajtással. Hogy is mondjam.... Már eleve, egy foghúzás, mint olyan, nem tűnik jó bulinak. De amikor azt érzékeli az ember lánya, miközben ezerrel szorítja a fogorvosi szék karfáját, hogy az orvos is kínlódik, netán elkezd szentségelni, majd egyszer csak kalapácsot és vésőt kér, hát akkor rájön, hogy ez ráadásul nem egy SIMA foghúzás... Szóval, pokoli volt. Hosszasan küzdött a fogorvos és a fog - szerencsére, egyszer csak győzött a szakértelem. Állítólag ez is azért volt, mert már tényleg olyan vacak volt a kidobandó darab, hogy csak mállott szét, nem bírta jól megfogni a "fogóval".
Vérző szájbelsővel, megviselt fejjel és lélekkel, felsebesedett szájszéllel és a sokktól kóvályogva folytattam a napot....
Azért jöttem-mentem a lányokért, persze. Majd Klárának jutott főszerep a délután második felében. Először hazahoztam, és csinos frizurát készítettem neki, felvett ünnepi gúnyát, és elvittem a Zeneiskolába. Egy órával később már az egész család, és még Betty mama is ott feszített a közönség soraiban - Klára évvégi furulya-koncertjén. Persze, kezdőként, aprócska elsősként, nem adott elő valami hú-de-hosszú darabot, de azt szépen - és ahogy levonult a "színpadról", hát az őrület volt!!! Egyik barátnőjével együtt is előadtak egy kis dalocskát - tündéri!!!!
 (hihetetlen vagy sem, Rita, Klára "partnere" osztálytársa... :-) )
Itthon aztán még megküzdöttünk a lecke prózaibb vonulatával. Koronaként azért még egy közös mese-felolvasást tettünk fel a napra. Az úgy volt, hogy nemrégiben olvastam erről Virágnál, és nagyon tetszett az ötlet. Ehhez hozzáadódott az, hogy reggel Emma előhozott egy mikulásos könyvet, mondván,hogy az milyen aranyos és szép történet. Tisztáztuk, hogy azt szeretné meghallgatni este. Ekkor vetettem fel azt, hogy esetleg olvassuk fel együtt, felváltva, családilag. Ez ellen csak Zita ágalt, aki a frissen kapott DVD-jét szerette volna megnézni. De azért végül beadta a derekát ő is.
És milyen volt ez? Zita kezdte, Imó folytatta, majd Klára, utána Emma, én, majd megint egy kicsit Klára, végül Apa. És a mesefelolvasás úgy végződött, ahogyan a lányok egyik legkedvencebb könyvében, a rongyosra olvasott "Apu, hová tűnt a puszim" történetében is: "Amikor mindenki kényelembe helyezte magát, szépen, ráérősen felolvasott egy esti mesét, az elejétől a végéig...
... majdnem a végéig."
Egyedül az utolsó felolvasó, Zoli, hallgatta végig ébren a mesét... :-)

2011. december 2., péntek

Á table! - és elkezdődött december

Asztalhoz! Ezt jelenti a francia "á table" kifejezés. Itt, Budapesten pedig egy elbűvölő, aprócska mennyország-csücsköt, a Retek utcában. Főleg az olyanoknak, mint én, akiknek olyan közel áll a francia gasztrokultúra, és akinek rendesen hiányzik is.

Itt jártunk tegnap délelőtt, Zolival, reggelizni. Ünnepi reggelizni. Mert születésnapja volt a Kedvesnek. És már-már természetesen merül fel a követelőző igény, hogy az egyre sűrűbb és rohanóbb hétköznapjainkban legalább az ünnepnapokon töltsünk el egy kicsit több időt egymással. Nem tagadom, ezt a helyet, amiről a több szálon is franciás kötődésű Juli barátosném mesélt szuperlatívuszokban, én jelöltem meg az ünnepi reggeli helyszínéül. No, nem kellett Zolit túl sokat győzködnöm.

Ahogy beléptünk, hirtelen azt sem tudtam, hogy melyik érzékszervem ujjong inkább: a látásom vagy a szaglásom? Gyönyörű, igazi patisserie-k (péksütemények) és ínycsiklandó szendvicsek, már távolról is ropogó kenyerek, köztük kb. háromféle bagett - ezek látványa üdvözölt minket, mindezek illatával. Ah, ah, ah!


Az apró üzlet egyik apró felében pár, franciás café-kat (kávézók) idéző asztalka található - ide ültünk le, miután kigyönyörködtük magunkat. Az ígéretes látvány teljességgel beteljesült a kóstoláskor. Minden olyan egyszerűen IGAZI ott. Igazi croissant, igazi pain au chocolat (csokis "párna"-mondjuk), igazi mélange (tejeskávé). Megérte átutazni a városon. Nagyon jó kis reggelit költöttünk el ott tehát. Boldog gyomorral, boldog lélekkel, boldog -illatokkal teli- orral léptünk ki. Na jó, nem akarok elcsöppenni. Csak néha az ilyen egyszerű dolgok nyújtják a legnagyobb élményt. Kicsit sajnálkoztunk is, hogy nem azon a környéken lakunk... Azt ugyanis nehezen tudom elképzelni, hogy egy kényelmes vasárnap délelőtt, Zoli csak úgy átugorna a város túlvégébe pár croissant-ért... :-( (Mindenesetre fura volt utána a metróban a műpéksüteményes mellett elsétálni...- olyan kiábrándító.)
A kellemes reggeli után ki-ki ment dolgára.
Otthon félretettem minden "munka" típusú munkát, és "felpörögtem". Gyorsan befejeztem a Leányok idei adventi naptárját, aminek ötletét a Nők Lapja adventi kiadványából lestem el. Közben főztem is a vacsorára-valót, hiszen végül is tizenhárman ültünk asztalhoz este. Persze, közben szaladgáltam a csajokért ide-oda (milyen jó, hogy Zita már buszozik is, így nem kellett annyit autóznom), noszogattam őket leckeírásra, terítettem, főztem, dugdostam az adventi naptárt, postán jártam, meg még mit tudom én mit műveltem.
Este hétre minden összeállt: tésztavacsorát hirdettem, mert nem tudtam volna túlbonyolítani a hétköznapi ünnepi vacsorát. Volt carbonara, bolognai, pesto és lazacos. Meg, Anyu jóvoltából, aki, Apuval együtt, szó szerint a reptérről érkeztek hozzánk, friss rák, egyszerű, de nagyszerű paradicsomos szósszal (mi mással, mint friss bagettel... :-) ). Mindenki megköszöntötte Zolit; bontottunk egy üveg finom bort. és eszegettünk, beszélgettünk az asztalon keresztül-kasul, vidáman, felszabadultan. Láttam, hogy az Ünnepeltnek is fülig ért a szája. Megint: csak úgy egyszerűen jó volt.
Még akkor is, ha fárasztó volt így kicsit. Még akkor is, ha utána még ki kellett kérdezni Emmát környezetből, mert sajnos ma felmérőt írt. Még így is vidáman zártuk az estét. A lányok nagyon örültek az adventi naptárnak.
Rájöttem, hogy ők is jobban szeretik - szinte - a várakozást, a hangulat fokozódást, mint magát a Karácsonyt... Zitának bevallottan a december a kedvenc hónapja. Csodálkozunk? Adventi naptár, Apa szülinapja, Mikulás, saját szülinapja, Karácsony, téli szünet, Szilveszter....
És Zoli még ma is lelkes sms-eket küldött arról, hogy milyen szép is volt a tegnapi nap. Csak úgy, egyszerűen. Igen, szerencsések vagyunk.
Hát, Zolikám, most nem azért, de igazán lehetne szülinapod minden héten!!!