Pages

2014. június 18., szerda

Vakáció előtti vakáció és vakáció közbeni vakáció. Vagy valami ilyesmi

A kettővel ezelőtti bejegyzésem után talán nem meglepő, ha elárulom, hogy kimondhatatlan az örömöm, hogy kitört végre a vakáció. Még akkor is, ha most tulajdonképpen nem itt kellene lennem, és nem a gépen kellene pötyögnöm, hanem a megcélzott üdülési ponton kellene élveznem a családi együtt-nyaralást. Hogy ez nem így van még nem ad okot keserűségre, hiszen ami késik, jelen esetben nem múlik, maximum cseppet átalakul - és hogy ezt különösebb nyafogás nélkül viselem remélhetőleg annak biztos jele, hogy még nem volnék olyan nagyon vagy akár már túl öreg.

Ráadásul, még ha most éppen nem is nyaralunk (még? éppen?), már nyaraltunk egy picikét, méghozzá a vakáció előtt! És erről szándékoztam ezúttal "regélni" kicsit. Miközben megerősítem, hogy annyira jó, hogy már nincs suli!

Szóval, úgy esett, hogy Pünkösd hétvégéjére remek időt ígértek. És, ahogy ez a későbbiekben kiderülhetett mindenki számára, de ez az írás is megerősíti majd, ezúttal az ígéret betartatott, pompás kánikula volt! A kánikula már előbb betört az országba, mint a nevezett hétvége, ezért valamelyik reggel, amikor már a kávétól is először lett túl melegünk, és csak azután éreztük üdítő - vagy pszichoszomatikus - hatását, az az ötletünk, vagy még inkább vágyunk, támadt, hogy "jaj, le kéne menni a Balatonra!". Ezt "csak úgy" megemlítettem Anyukámnak is. És valószínűleg ez vezetett oda, hogy az álom megvalósult.... :) Tehát a szavakat szervezkedés, majd tettek követték, és tényleg lementünk a Balatonra Pünkösd hétvégéjén.

Amikor pénteken jó késő este, egy igen hektikusra sikeredett délután és koraeste után, végre bezsúfolódtunk az autóba, és nekivágtunk a röpke 145 km-nek, picit elbizonytalanodtam, hogy vajon megéri-e a sok szervezkedés, pakolás, ide-odamenetel (mindjárt kiderül, hogy milyen ide-odamenetelek) azt, hogy eltöltsünk három éjszakát és két és fél (vagy egyesek még kevesebb) napot a Balcsin. De amikor másnap reggel, egy jó nagy alvás után, kiültünk a teraszra reggelizni, egy elképesztő madárcsicsergés közepette (létezik, hogy júniusban más madarak (is) vannak a Balatonon, mint augusztusban?!), már tudtam, hogy IGEN, megérte.

Mert - mint ahogy azt később Zolival megfogalmaztuk - az egész család úgy "működött", mintha átkapcsoltak volna rajtunk valamit "balatoni üzemmódra". Mindenki úgy viselkedett az első pillanattól kezdve, mintha már hetek óta ott lennénk. A lányok reggeli után azonnal bringára pattantak, a kertben körözve és játszva, a Balaton-parton rögtön azokat játszották, mint amiket szoktak, biciklivel mentünk a lángososhoz, gördeszkával a partra, tollasoztunk, röpiztünk (mondjuk ez relatíve új motívum), pingpongoztunk; lángost ettünk és elmentünk bobozni; mindig kint terítettünk, a parton még a homokozó is visszavárta érdeklődő családtagjainkat, nagyokat pancsoltunk a már akkor isteni finom hőmérsékletű Balatonban, labdázva persze, siklót lestünk a szikláknál, nádszálakkal pecázást színleltünk. És nagyon-nagyon vágytunk arra, hogy onnan most pár hétig el se jöjjünk.

Ehelyett..... Miután szüleim (és Gergő unokaöcsém) vasárnap reggel csatlakoztak hozzánk, mi Zitával és Zolival "leléptünk" és visszavágtáztunk Pestre, hogy Zita részt vehessen az országos csapat bajnokságon (és annak rendje és módja szerint meg is nyerjék azt :) ). Hát, a Balaton üdítő vonzereje után nehezen tudta felvenni a lépést az UTE igencsak lelombozó külsejű, levegőtlen, hőségkatlanná átváltozott "vívócsarnoka".... De az eredmény nyilván kárpótolt mindenkit! Este pedig ismét -immáron tágabb családi körben - együtt néztük már a kis balatoni tévén Az ének iskoláját. Hétfőn pedig még igyekeztünk minden pillanatot kihasználni ebből az idilli állapotból, amibe olyan könnyedén belezökkentünk ezalatt a két és fél nap alatt. És a beígért kánikula is velünk tartott, ami csak emelte a hétvége amúgy is erősen ragyogó fényét.

Vár még ránk pár izgalmas és klassz kaland - de remélem, hogy idén is jut majd sok a Balatonból (a lányoknak biztos....), mert visszavágyunk azóta is, egyfolytában.

Nem sok kép készült - sőt, egyáltalán nem
fotózgattam. Ezt Zita kattintotta
 - egy szép naplemente.

A Platán-strandon van egy új, nagyon jópofa játszótér.
Például van egy Balaton alakú homokozó, körbe fa székekkel,
a székeken a balatoni települések nevével. Meg van ez a
földgömb is, amire Klára támaszkodik a képen. Meg egy csomó minden
más is. Legközelebb majd nem alkonyatkor megyünk oda,
hogy jobb képek készülhessenek. :)

Ez a kép "teljesen nappali" - a 2014-es bajnok csapatról,
serdülő női kardban. :)
(Csak zárójelben: remélem, nagyon sokáig maradnak ilyen
aranyosak, a szó minden értelmében!!!!)

2014. június 15., vasárnap

Vakáció eleji versike

Ami jól jöhet
(írta és lejegyezte: Balogh Klára)

Jó, ha van egy lámpám,
világít majd sárgán,
a fölkapcsolás árán.

Jó, ha van egy tollam,
leír mindent rólam.

Jó, ha van egy füzetem,
nem hagyom ám üresen
( inkább) tele írom ügyesen.

Jó, ha van egy ágyikó,
a matraca csábító,
ezért rajta hálni jó.

Jó, ha van egy könyvem,
elröpít majd engem,
belemerülök én,
( itt ) a 3./ b közepén.

Jó, ha van egy tábla,
lesz rajta sok ábra.

Jó, ha van egy meleg zokni,
mert azzal télen nem kell dideregni.

Jó, ha van egy tanítónő,
szép és okos ő,
ki tanítványaiba okosság fonalat sző.


 Itt a nyár
(írta és lejegyezte: Balogh Klára)


Vége van az iskolának
VAKÁCIÓ van emberek,
hogy hova azt még nem tudom,
de az iskolából elmegyek!

A "szerzőnő" és ikertestvére az utolsó tanítási napra indulván
 

2014. június 4., szerda

Fáradt

Nálunk most már mindenki fáradt. NAGYON.
Sőt, kissé belefáradt. Hogy a gyerekek már nagyon várják a szünidőt, abban nincs semmi csodálkoznivaló. Habár, ma reggel azért eltátottuk Zolival a szánkat. Először azért, mert az Ikrek azt mondták, hogy nem írhatják fel a VAKÁCIÓ! betűit a táblára - legalább is a felkiáltójel nem került fel tegnap. Ó, mondtam nekik, hogy sebaj, akkor itthon pótoljuk, van nekünk is táblánk, még ha kicsi is. Felosztottuk úgy, hogy majd legyen hely mind a nyolc karakternek. Klári ezen azonnal fellelkesült, és szaladt is a füzetéért. Amiben - és itt jött a következő elképedés - legalább 10-12 variációs "rajz-tanulmány" volt a "VAKÁCIÓ!" minden betűjére. Kreatívabbnál kreatívabbak, és nem csak a (jogos :) ) elfogultság íratja ezt velem. Hogy ne lőjjem le Klári poénjait, csak egy nagy kedvencemet mesélném el: a felkiáltójelet úgy rajzolta le, hogy a hosszú rész egy hosszában szétterített bikini-felső és alatta a pontként pedig a bikinialsó. Zseniális. Végül nem az került fel a táblára, hanem egy felfordított fagyitölcsér és az abból kipottyanó fagyigombóc. Imó "Ó" betűjének alapja pedig egy mentőöv volt.

Szóval, hogy a gyerekek várják a szünidőt, az nagyon rendben van. Hogy mostanra fáradtak, talán az is. Bár itt azért már vannak fokozatok. Zitát már tényleg nem tudom, hogy honnan merített energiák tartják össze. Csak ámulok és bámulok. Tanul kitartóan (a gimnazista vizsgarendszer miatt, neki idén egy matek írásbelije és egy töri írásbeli plusz szóbelije volt). Tetszik, hogy azt mondja, hogy a tanulás a legfontosabb. És ez látszik az eredményein is. Gyakorlatilag kitűnő lesz, rengeteg befektetett munka eredményeként. Emellett szinte lazán tette le fuvolából az alapvizsgát. Csak azért szinte, mert amikortól már nagyon szükséges lett, mindig szakított erre is kellő időt, még akkor is, ha ettől még tovább, késő óráig, tanult utána. És hát, még ott a vívás is, amit hatalmas hőfokon űz most. A sima edzések mellett még rátesz magánszorgalomból is pár lapáttal - és ennek is van eredménye. (Pl. most a hétvégén a korosztályos országos bajnokságán dobogós, harmadik helyezést érte el).
A másik három gyerek is belehúzott az év végére, mégha nem is ilyen látványosan és nagy mértékben is, mint a nővérük - de ez persze egyáltalán nem is elvárás. Emma és Imola tanulmányi eredményein lesz még mit javítani az elkövetkezőkben, de annak örülök, hogy a sportban mindkettő rátalált az örömforrásra. Emma röpis ügyessége lenyűgöző, Imolánál még nem tudni a kard tekintetében, de az már nagyon jó jel, hogy imád járni, ki nem hagyna egy edzést sem.
Emma már két éve röplabdázik - idénre kiderült, hogy számára ez
egy hatalmas szenvedély lett - imádja és ügyes is. Jó ezt látni!
 
Egy csapattaggal (itt éppen az iskolai csapat tagjaiként, de amúgy
klubtársak is) és az Emma által hurcolászott, a csapat mezébe
öltöztetett kabala-rénszarvassal. VIDÁMSÁG
 
 
 
Kicsi a bors, de erős.... :) (ráadásul mostanság egészen sokat nőtt ez
a "kicsi bors")
Szóval, hogy ők fáradtak, az rendben van. De mi, szülők is. És nemcsak azért, mert ezeken a megpróbáltatásokon a mi intenzív segítségünkkel és biztatásunkkal jutottak keresztül. Ami engem illet, én most úgy érzem, hogy nagyon elfárasztott az utóbbi időben maga a szülői lét. Az aggodalmak, az izgulás, a sorozatban felvetődő egyáltalán nem elhanyagolandó és elhanyagolható problémák, a hosszútávra is kiható döntések meghozatala vagy meg nem hozatala. Sajnos, eljött az a pont a blogírásomban, amikor már nem tárhatom az erre tévedő olvasó elé, hogy pontosan mik is ezek a gondok - mert nem hiszem, hogy örülnének az érintettek. Van benne iskola, lélek, edzés, szerelem és barátság (vagy annak hiánya), egészen eredetien megkomponálva. Hogy ehhez még hozzáadódik a minisztériumi munkám kapcsán érkezett teljes foglalkoztatottsági bizonytalanságom, bizony azt eredményezi, hogy egy részt nagyon hamar úgy érzem: hulla fáradt vagyok, aludnom kell, más részt sokszor úgy kelek, hogy jaj nincs kedvem. Nincs kedvem a naphoz, a megoldandó feladatok megoldásához, a kihívások legyőzéséhez. Hanem vágyom egy feladat- és kihívásmentes, láblógatós, későig alvós, NYUGODT időszakra.

Nem tudom, hogy megadatik-e. Valahogy az a gyanúm, hogy ahogy érnek be a lányok a tizenéves korba, úgy "sűrűsödik" az életünk a szó összes, elvont és elvonatlan értelmében. Kicsit tartok tőle, hogy ez alól a nyár sem kínál majd igazi feloldozást.

Szóval, ez egy ilyen fáradt bejegyzés. Nem megkeseredett vagy elkeseredett, sem feladós vagy lemondós, hanem FÁRADT.
Ó!
(mint a VAKÁCIÓ! felirat jelenlegi "állapota")
Ezen a képen talán látszik valamennyire a bejegyzésben
oly' gyakran emlegetett FÁRADTSÁG

És íme egy ok, amiért Zita fáradt lehet: a vívás. És több ok is, amiért
vidám lehet: szép eredményt ért el és a barátnőivel lehet! :)

2014. május 23., péntek

Négy lányt nevelő anya munkába induláskor

Egy egyáltalán nem ideillő kép - de nincs hirtelen más,
és különben mindenféle furcsaságokat illeszt mellé a
"rendszer". Amúgy ez Londonba indulásunkkor készült.
Hú, ma elegánsabban kell menni, jön egy delegáció. Szoknyahosszra is ügyelni kell. Jó, gyorsan összedobom a tízóraikat és majd a zuhany alatt kigondolom, hogy mit veszek fel.(....) Nos, lássuk csak, az a szoknya jó lesz, csak kell hozzá egy bőrszínű harisnya.(....) "Lányok, melyikőtök vitte el az összes bőrszínű harisnyámat? Neeeem, most már ne vedd le, Emma!" Jó, akkor mégsem ezt veszem fel. "Micsoda, Imó? Titokzoknit? Persze, találsz a fiókomban!" Hol is tartottam? Ja, igen! Felveszem a nadrág-kosztümömet, az igazán konszolidált, és ahhoz azt a szép muszlinblúzomat. De HOL van?!?! Na, még egyszer végignézem a vállfákat, még szerencse, hogy nemrég raktam itt rendet. Nincs meg. "Zitaaaaaaa! Nincs véletlenül nálad az a vajszínű, könyékig érő blúzom? (....) Ó, tényleg, tegnap azt vetted fel a vizsgára!" Na, most akkor mit vegyek fel? "Fonjam be a hajadat, Klára? Úgy, mint tegnap? Jó, csak szeretnék előtte felöltözni!" VALAMIBE!!!! Na, itt ez a másik blúz. Igaz, hogy ez szinte ujjatlan, ami nem annyira konszolidált, de majd nem veszem le a zakómat. Nnna. Végre. De nem vagyok hajlandó egész nap ebben a magassarkúban tipegni, a balerinát felveszem, ezt meg viszem. "Ó, köszi csajok, a bókokat!" Hát, a  táskámat már nem pakolom át, nincs rá idő.
"MEHETÜNK!"

2014. május 14., szerda

Az élet apró dolgai

Reggel van, végre elindultunk a suliba. Most "csak" az Ikreket viszem, Emma még lábadozik otthon (múlt heti a "történet"). Persze, sietnünk kell, nincs időm leparkolni. Klára és Imola kiszáll az autóból, intenek, és mennek befelé. Nézem őket.... A helyes "kis" barnát, ahogy viccesen rövid (divatos!!!!) farmerjában szaporázza lépteit, és közben a helyére rázogatja a hátán a táskáját, és mellette az örökké hatalmas hőfokon égő szöszi, akinek még a járásában is annyira határozottság és elszántság van. Mennek egymás mellett, két degeszre tömött iskolatáska mozog fel-le a lépteiket követve, és arra gondolok, hogy mennyire összetartoznak ők, a két annyira különböző tünemény. Hogy milyen jó, hogy vannak egymásnak. Hogy milyen jó, hogy vannak nekem, nekünk.

Egy másik reggel. Kissé párás, hűvös. Még csak mi vagyunk ébren, Zolival. Zoli, a lakótelepi gyerek, a mai napig sem tud betelni a kert látványával. Ki is megy, úgy ahogy van, pizsamában. Scotty, a kutyánk nagyon megörül neki. Elmennek a füves rész széléig, ott Zoli körülnéz, viszgálgatja a gyepet, a bokrokat, "barátait", a növényeket. A leghűségesebb barát pedig, Scotty odaül mellé. Zoli automatikusan lenyújtja a kezét, simogatja kutyusunk fejét. Én is leállok a reggeli készülődéssel - hogy őket nézzem: a gazdit a vidám kockás pizsamanadrágjában és mellette üldögélő kutyáját, mögöttük a kert zöldje, a levegőben a pára és a reggel. Egyszerűen ennyi! Már-már meghatódok.

Zitával, a kamasszal, hazafelé tartunk a sport-pszichológustól. Amúgy sem túl szomorkás leányzóm ilyenkor olyan mindig, mint akit töltőre tettek, felszabadult, vidám, csicsereg. Nekem is jó kedvem van, szeretem ezeket a kettesben töltött időket, no meg végre péntek van, jöhet a hétvége. Szól a rádió, sötét van már szinte teljesen. Meglátjuk, hogy a vasúti felüljárón, ami alatt készülünk átsuhanni, robog egy vonat. "Gyorsan, Anya, húzzál bele!"- biztat Zita. Kicsit rálépek a gázra, majd amikor látjuk, hogy "időben" odaértünk, biztatjuk egymást - no nem mintha kellene -, hogy "kííííívánj valamit!!!!" És vigyorog rám a gyermek, megnyugtat, hogy kívánt, de persze nem árulja el, mert akkor nem válik valóra. És persze én is kívántam. Abban a pillanatban nagyjából azt (is), hogy az ne is múljon el!


Emma, a szerelmes lányom, nagyon készült az Anyák napjára. Annak a hétvégéjén mentünk ugye Londonba. Nem nagyon ügyesen titkolva egy borítékot is becsúsztatott a csomagba, "Anyának" felirattal rajta. Végül be is ismerte, ezt majd nekem akarja odaadni anyák napja alkalmából. Nem akrtam firtatni, hogy akkor miért viszi ki Londonba, hát ő tudja. Szombat késő este értünk haza. Anyák napja reggelén Zita sürgölődött a konyhában, készített nekem reggelit (kávét is... majdnem). Emma, amikor kitámolygott az ágyából, akkor csak meghökkenve ezt kérdezte: "De akkor én miért vittem ki ezt az anyák napi levelet Londonba?!" És odanyújtotta nekem. Hát igen, miért. :)

Tegnap Imola nap volt. Ennek kapcsán muszáj egy kicsit részleteznem, hogy hogyan bontogatja szirmait ez a szépséges (búza)Virágszálunk.... Már a BVSC házi vívóversenyén is lenyűgözött az az Imola, akit csak most kezdünk megismerni: bátrabb, magabiztosabb, elszántabb, mint az eddigi. Mindeközben továbbra is bűbájosan simulékony: noha néha ő is partner abban, hogy valamelyik testvérével szembe menjen (főként azért, hogy így Klára pártját fogja, az ő igazát bizonygassa), alapvetően azért inkább azon igyekszik, hogy elsimítsa a fel-fellángoló konfliktusokat. Előfordul az is, hogy ő bántódik meg a testvérei viselkedése miatt - de még mindig fennáll az a "probléma", hogy duzzogni is olyan aranyosan tud csak és amikor mérgelődik, az is olyan vicces, hogy nehezen veteti komolyan magát. Legfeljebb, ha sírva fakad. Mert az még most is szívszaggató. Imola továbbra is nagyon kötelességtudó, és mindemellett végtelenül rendetlen gyermek. Hogy a kettő hogy férhet össze? Simán. Mindig tudja, hogy mi a lecke, és meg is csinálja lelkiismeretesen, de az a mai napig sem zavarja, hogy a fiókait nem tudja betolni a sok odahalmozott mindenfélétől, hogy az íróasztalát beborítja a sok mindenféle, és hogy az ágya környéke is tele van mindenfélével.... Az iskolai teljesítménye igencsak hullámzó. Szeretne ő és tudna is jó lenni, csak hát kicsikét lustika, meg figyelmetlen. De legalább nem stresszes. Csak el ne higgye magáról, hogy ő nem jó tanuló.
Imola rajong a LEGO-ért, a legózásért. Gyakorlatilag, minden szabad pillanatát annak szenteli. És ebben legfőbb partnere Emma. Ennek azért örülök, mert így ismét egymásra találtak ők, akik pár éve elválaszthatatlanaok voltak. Békésen eljátszanak a szőnyegen órákon át. (Mondjuk, így a szőnyegen nincs is más, csak egy komplett LEGO-város.... kicsit nehéz így takarítani, illetve a nappaliban egyáltalán közlekedni, de sebaj). Persze, ha Emmának más dolga akad, vagy máshoz van kedve, akkor Imola méltatlankodik. Általában olyan kitartóan (olyan ellenállhatatlanul?!), hogy Emma előbb-utóbb beadja a derekát.


Volt ám anyák napja a suliban is. Rövidke kis műsor csak, tulajdonképpen. Számomra kincs, hiszen tudom, hogy lehet, hogy az utolsó (vagy legfeljebb az utolsó előtti) anyák napi ünnepségen vehettem részt. Huncut Klára egy olyan verset mondott a fiatalos nagymamáról, hogy szerintem mindkét nagymama azonnal megbocsátott neki minden, a múltban Klárával kapcsolatban megélt "nehézséget" és jónéhányat az elkövetkezendőkből is.
A műsoron kívül ajándékokat is adtak ám a hölgyek. Hát, amilyen üdvözlőlapot Klára készített nekem, olyan tuti nincs senkinek!!! Gondolta a kis leleményes nőszemély, hogy ő farigcsál egy verset. Ez lett belőle:

Itt van Imoláé is, persze! :)

Szerintem rém vicces, és eredeti. Rajta kívül még biztos nem jutott eszébe senkinek sem egy hernyót belecsempészni egy anyák napi versbe! :)

És végül.... Tegnap vacsoránál a táncra terelődött a szó. Elég hamar a keringőre, és pontosabban a szalagavatói keringőre. Zita persze - aki már mindent eldöntött az életével kapcsolatban az elkövetkező harminc évre vonatkozóan, beleértve gyermekei nevét és az esküvői tortája színét - már mondta is, hogy melyik számra szeretne és hogyan táncolni. Odarángatta húgát, Emmát - akiről kiderült, hogy az egyik osztálytársa (fiú!) már megtanította őt keringőzni (vajon miért, de most komolyan? és ő honnan tudott?!), hogy legyen a partnere. Zoli ott vigyorgott rajtuk, hogy Emma tud keringőzni, Zita meg csak ráncigálja szegényt, a maga szögletes, vívó-mozdulataival. No, nem kellett sok ahhoz, hogy mi is (megpróbáljunk) táncra perdüljünk/ni Zolival. A vége mégis az lett, hogy Zoli és Zita táncoltak. Mi tagadás, nekem már gyúródott is a gombóc a torkomban..... milyen hamar itt lesz a szalagavatója!!!! (4 év) És te jó ég, de gyönyörű lesz!!!!!

2014. május 6., kedd

London


Amikor felvetődött és megformálódott bennem a gondolat (kb. tavaly novemberben), hogy Emmának egy utazást kellene ajándékozni a következő születésnapjára, felhívtam Vera-barátnőmet, Emma keresztanyukáját, hogy megkérdezzem, mit szólna egy olyan tervhez, hogy ő, a lánya Sári, Emma és én Londonba mennénk együtt? Szinte még végig sem mondtam, Vera már rá is vágta: rendben!

Akkor már "csak" meg kellett szervezni - a nagy napig titokban -, bevonva a Nagyszülőket és a Keresztapát is. Ja! Persze Zoli helyeslése is szükséges volt, de elég hamar megkaptam. :)

Február végén, amikor Emma számos köszöntése közül a keresztszülőset tartottuk, végre lehullt a lepel a nagy titokról!!!! Onnantól pedig elkezdődött a készülődés! Addigra a repülőjegyeket és a szállást már lefoglaltuk - már csak az ott-tartózkodást kellett a lehető legideálisabban kiötölnünk.
Ami nem volt egyszerű, tekintve, hogy kevés ott-töltendő idő állt a rendelkezésünkre, távoli reptereken szálltunk le és fel, későn érkeztünk és későn indultunk (későn, nem KÉSVE!!!! :) ), és valahogy sejtettük, hogy nem mi leszünk az egyetlenek, akiknek az az ötletük támadt, hogy a május-1-jei hosszú hétvégét Londonban töltik. (Persze, nem "mazochizmusból" választottuk pont ezt a hétvégét - ezt lehetett suliból való kimaradás nélkül megoldani, ami azért fontos szempont volt, főleg, hogy a síeléssel már "ellőttük" az igazolható napokat).

Az utazás előtt pár nappal már szinte folyton a telefonon lógtunk Verával, hogy mindent kitaláljunk, megszervezzünk, pontosítsunk.... Indulásra teljesen összeállt a kép.

És onnantól kezdve.... Hát, tulajdonképpen három nap tömény mosolygást/vihogást/kacarászást/nevetést/röhögőgörcsöt töltöttünk együtt. Tényleg, erre az utazásra nincs találóbb szó, mint az, hogy vidám volt!

Már a repülőtéren teljesen felszabadultunk, a repülőn csak folytattuk, és a stanstedi reptéren minket váró - magyar- taxist is kacarászva vártuk. És ez így folytatódott három napon át.

Rengetegen voltak mindenhol, a (tömeg)közlekedés néha stresszelt is minket rendesen a két folyton pusmorászó-vihorászó nőpalántát terelgetve, de legalább ment a metró (előtte és utána sztrájk volt), és egyszer sem tévedtünk el, sőt, a csajokat sem hagytuk el.

Szerintem nagyjából mindent megnéztünk és bejártunk a "kötelező gyakorlatok" közül, de semmiképpen sem szerettük volna agyonhajszolni Emmát és Sárit - bízva abban, hogy ez úgyis csak egy "kóstoló" Londonból, lesz még alkalmuk visszatérni remélhetőleg. Szóval voltunk persze a Big Bennél, a Parlamentnél, a Buckingham palotánál (a lányok nagyon reménykedtek, hogy "valaki", mondjuk a királynő, majd csak "kikukucskál", ezért nézelődtek ott jó darabig, de aztán "csalódniuk" kellett.... ), bejártuk a Towert, felmentünk a London Eye-ra és fotózkodtunk sok-sok "sztár" mellett a London Tussaudsban, meglestük Nelson admirálist a Trafalgar Square-en, rápislogtunk a nagy neonokra a Piccadilyn és hosszasan elidőztünk a Covent Gardenben, mindeféle vicces utcai mutatványosokat nézve. De szántunk időt szuvenír-válogatásra, egy-két boltra is, az emeletes buszon való ide-odautazgatásra, és persze ettünk-ittunk jókat steakhouse-ban, dinerekben, roppant gusztusos "önkiszolgálókban", fish'n'chips-esesnél (de nem fish'n'chipset), igazi angol reggelizőben és jó kis kávézóban. Áldottuk az eszünket, hogy mindenhová előre lefoglaltuk a belépőket, illetve a London Eye-nál még "elsőbbségi" extrát is fizettünk, mert így ezeken a helyeken legalább nem álltunk sorba (néha a metrónál, illetve egy-egy étteremnél viszont igen, és ott lemérhettük, hogy a lányok mennyire "türelmesek".... ).

Az időjárás amolyan angolos volt. Kaptunk mindenfélét. Első nap esett (de mivel előre tudtuk, megpróbáltuk arra a napra időzíteni a "benti" látnivalókat), második nap borús volt csak, harmadik nap pedig sütött a nap és fújt a szél. Melegünk, na, az nem volt.
Kék kiemelés kékszemű leánykámmal
a Tower Bridge előtt

Trafalgar Square - az égtől nem messze
Nelson admirális

Nagy kedvenc: az emeletes busz!!!!

Keresztanya-keresztlánya,
nagy vidámságban

Egy megértő férfiú.... :)

Emma szépséges tekintete
London "szemén" (szemében?)

A királyi család és két aranyos turista

Underground

"Paparazzi" felvétel a két leányzóról a
Covent Gardenben, egy utcai "performanszot"
csodálva

Igazi turista-kép a "muszáj"
kategóriából....

Anya-lánya, fejünkből a Big Ben nő ki

Pubba (sajnos?!) nem jutottunk el,
de láttunk ilyen szépeket (is)

Ez elméletileg Emma születésnapi ajándéka volt, de tulajdonképpen úgy éreztem, hogy az enyém is. Igazi (fel)üdülés volt ez a három nap. A jókedv állandó kísérőnk volt, Verával jól kibeszélgettük magunkat, ami nagy kincs, tekintve, hogy már évek óta Balatonfüreden laknak, ami nem teszi egyszerűvé a gyakori találkozást (de azért elég jók vagyunk, még így is, szerintem), és a sok gyaloglás ellenére is pihentető volt az egész, mert "csak" egy-egy gyerekkel voltunk, ráadásul nem kellett konfliktusokat kezelni, nem volt szükség fegyelmezésre.

Ezalatt Zoli itthon jól "menedzselte" a másik három hölgyeményt, akik közül a legidősebb gyakorlatilag mást sem csinált, csak tanult, töri-viszgára készülve, az ikerpár pedig hol játszott (Lego/Barbie), hol olvasott - mert nagy örömömre, Imót is elkapta a Harry Potter olvasóláz!!!!

Zita azt mondta nekem, hogy teljesen kisimultam az út során. Jó, valószínűleg azért is fogalmazott így, hogy utána azzal folytathassa, hogy "Anya, menjünk el mi is kettesben egy külföldi nagyvárosba!" : ) De ettől én még tényleg úgy érzem, hogy kicsit kivasalódtak az idegeim.

Örülök, hogy elutaztunk, örülök, hogy ebben az összeállításban utaztunk el, és remélem, hogy vár még ránk sok ilyen élmény!!!!

2014. április 30., szerda

Április

Noha alapvetően örök optimista vagyok, és egy-egy kókadt időszakom csak rövid ideig tart, összefoglalva mégis azt kell mondanom, hogy valahogy nem voltam jóban az áprilissal. Ez látszik a blogos aktivitásomon is (pontosabban annak hiányán), de akárhányszor nekiduráltam magamat egy-egy bejegyzésnek, valamiért félbemaradt, és utána meg mindig jött egy elkedvetlenedő hullámom. Mire kikecmeregtem belőle, már kissé aktualitását veszítette a bejegyzés témája.

Pedig rengeteg minden történt ebben a hónapban. Névnapok, húsvét, versenyek, programok, bulik, vizsgák. Lehet, hogy túlpörögtük magunkat, lehet, hogy szusszanni kellene. Pedig alapvetően tetszik ez a sűrű menetrend. De lehet, hogy a család egységének lenne szüksége egy kis lassításra. Vagy nem tudom. Hiszen végül is a húsvéti szünetet egészen nyugisan töltöttük, mégsem volt felhőtlen móka és kacagás, hanem összezördülés összezördülést követett.

Azért kiemelnék egy-két dolgot ebből a hónapból.

Emmának megvolt az első nyelvi vizsgája. Németből. Amire rengeteget készült, és amiben rengeteget segítette Vivi, aki régen baby-sittelt nálunk, mielőtt ő maga is az anyaság rögös útjára lépett volna. Vivi "amúgy" német tanár, és volt olyan drága, hogy rááldozta Emmára a kedd délutánjait egy jó darabig, a siker érdekében. Megjegyzem, Emma nem állt túl jól németből, volt mit dolgoznia Vivinek vele. Akinek végtelen hálámat nem is tudom, hogy hogyan fejezhetném ki. Az eredmény az lett, hogy a szóbeli pazar volt, külön kiemelték Emmát, viszont az írásbelin még hiányzot 1-2 pont, összesítésben négyes lett a Drágám, amit ő zokogva vett tudomásul. Hiába, no, Emmával még van mit küzdeni a tekintetben, hogy tanulni nemcsak kampányszerűen kell, hanem folyamatában is.
Jó-jó, dehát annyi minden elvonja a figyelmét. A 6. a-ban annyi szerelmes leány és fiú van....

Emmának névnapja is volt. Pont Húsvét szombatján, de azért külön is megünnepeltük.
Emmánál egyre komolyabb méreteket ölt a röplabda-imádat is. Több versenyen is részt vett, illetve elment megnézni felnőtt rangadókat is. Nagyon lelkes. A legutóbbi versenyüket végre végignéztem (eddig vagy nem tudtam elmenni, vagy csak egy-egy meccset tudtam megnézni; most viszont az elejétől a végéig ott szurkoltam). Lenyűgözött az a lendület, ügyesség, kitartás és akarat, amit ő és csapattársai (ebben a korosztályban csak hárman vannak a pályán, és nekik most nem volt cseréjük sem) mutattak végig. Kiszámoltam, hogy bő négy órát meccseztek aznap, reggel 9 és délután fél 2 között. Megnyerték -nagyon megérdemelten- a tornát, de olyan fáradtak voltak, hogy már örülni is alig tudtak. :) (Később aztán igen). Szeretném itt megjegyezni, hogy Emmának fantasztikus edzői vannak. Kedvesek, lelkesek és profik.

Zoli és Zita futottak a Vivicittán. Ketten, mert Emmának akkor is versenye volt, én meg a Kicsikkel színházban voltam (pazar előadást néztünk meg a gyönyörűen felújított Erkel Színházban, a címe Parázsfuvolácska). Nagyon élvezték ismételten - mármint Zita és Zoli a Vivicittát. Ezúttal a 7km-es távot választották. Ugyan főként az élmény kedvéért mentek el, a korszerű versenyszám-kialakításnak köszönhetően meg tudták utána nézni az idejüket is a a neten. És ott egészen lenyűgöző eredményeket találhattak! Kb. 2800 induló volt (többségben a nők, érdekes módon). Zoli az abszolút 140. lett (120. férfi), a korosztályából 56 férfi induló közül a 2.! Zita az abszolút 496. lett (140. nő kb.), és a korosztályából a 86 női induló közül a 4.! Szerintem ez ragyogó. Én már annak örültem volna, ha VALHOGYAN le tudom futni a távot.
Zita a célban, elég fáradtan

Zoli a célban - elég lazán :)

Zitának is volt névnapja. Pont versenye is volt, ami most nem sikerült olyan pazarul, mint legutóbb. Érdekes, és nem a beképzeltség mondatja (íratja) velem, hogy mennyit számít, hogy ott vagyok-e a versenyén, vagy sem... Most az elejéről lemaradtam, hiszen Emmának szurkoltam (ld. fentebb), és milyen érdekes, Zita haloványan kezdett (még a röpinél kunyerált, hogy inkább én vigyem őt tovább, de most kitartottam Emmának tett ígéretem mellett, mely szerint VÉGIGNÉZEM a versenyt). Miután megérkeztem Zita versenyére, került sor egy igazán nem túl jól sikerült asszójára. Bátortalan, védtelen madárkaként ment fel a pástra - sajnos néha ilyen is tud lenni. Ezen a versenyen ott volt a blogvilágból megismert Márti is (akinek négy fia van: két "egyedül" érkezett fiú után jött egy fiú-ikerpár, komoly sorsközösséget érzünk egymás iránt, vajon miért), akinek Nagyfia nemrégiben ragadott kardot. Márti lefotózta amolyan lesifotós stílusban azt, ahogyan Zitát ezután az asszó után vigasztalom. Annyira kedves képsorozat ez, hogy ezt tekintem most anyák napi ajándéknak! Köszi Márti, még egyszer. Szóval, ezután Zita nyert is, majd végül egy peches tussal maradt alul, sajnos így lemaradt a dobogóról ezúttal.
Zitának volt edzőtábora is, amit nagyon élvezett, még akkor is, ha leharapta a tavaszi szünete nagyját. Zita vizsgákra készül. A szokásos gimnazista vizsgája ezúttal töri és matek lesz - a töritől nagyon tart; matekból az idén megtáltosodott! Persze töriből is jó, csak ott annyi a magolnivaló! Még a tanár is belátja, hogy felér egy érettségi vizsgával az elvárt tananyag.
Zita továbbá zeneiskolai hangszeres alapvizsgára is készül, ami ugyancsak komoly feladat. Így, ha nem kardot forgat, vagy nem tanul (éjszakába nyúlóan, elég gyakran), akkor fuvolázik. :) Ő, akiről az osztályfőnök a fogadóórán már-már pirulást okozóan csak és kizárólag jót mondott. :)

A Kicsik sem unatkoztak. Egy részről, továbbra is ők a család legnagyobb "party-arcai". Buliról bulira járnak, jobbnál jobbakba. Ebben a hónapban voltak "Harry Potteres bulin" a Budavári Labirintusban - az elmondás alapján zseniális volt, voltak sütős-főzős bulin a Kuktanodában, illetve "ottalvós bulin is".

Voltak versenyeken is. Klári ezúttal aranyérmet tarolt egy kis judoversenyen. Nekem továbbra is szokni kell ezt a sportot - fura, hogy azt nézem, hogy a gyerekemet "fojtogatják" és a földhöz akarják csapni. :) De be kell látnom: ez remek sport Klára számára. Arról nem beszélve, hogy olyan szuper edzői vannak, hogy szinte mindegy is, hogy milyen sportra tanítják őt. :) Klára továbbra is Harry Potter-őrült, már az ötödik részt falja. És Klárával mostanában NAGYON nehéz. Néha (sőt mostanában gyakran) eléggé elkeseredek. Mi okozhatja nála ezt az ingerlékenységet? Vannak elméleteim, tesztelgetem is őket. Eltökéltem, hoy megtalálom a megoldást, mert ez senkinek sem jó a családban. Folyton veszekszik, folyton megsértődik, visít és tudatosan bánt. No, mindegy, ennél többet egyelőre nem - nem ezzel akarom megtölteni a bejegyzést.

És Imókánknak is volt versenye, háziversenye. Ami -ugyan végül valami tuasrány miatt lemaradt a dobogóról, nagy bánatára -számomra mégis egy reveláció volt. Ő úgy lubickol ebben a sportban, ebben a közegben!!! Az én félénk kis madárkám kihúzott derékkal, magabiztosan lépdel a páston, elszántan küzd (meg még olyan "lassan", tök jó ilyen piciket nézni, mert még én is értem és látom, hogy mi történik... :) ). Remélem, hogylesznek sikerei a későbbiekben, na nem azért, hogy feltétlenül olimpikont neveljünk belőle, hanem azért, mert látszik, hogy imádja!!!!

És elkezdődött újra az Ének iskolája, Zoli dédelgetett műsora. A lelkesedése ugyanakkora, reméljük a siker sem marad majd el. Már voltunk műsor-felvételen, imádtuk.

És voltunk kirándulni is, libegőztünk, ami nagyon tetszett mindenkienk. Meg voltunk a Tanoda "Szülők estjén" is, ahol Zoli a Magyarország, szeretlek! című műsor mintájára rendezett Tanoda, szeretlek! vetélkedőn a páros osztályok csapatát erősítette. Voltak választások is az országban. Kit érdekel, mondhatnánk, dehát én az államigazgatásban dolgozom, így azért okoz ez némi izgalmakat. Most van az idegőrlő várakozás és találgatások időszaka.

Meg történt még ezer apró dolog. És véget ér az április ma. De mi még előtte elrepülünk Emmával, Vera-barátnőmmel és lányával, Sárival Londonba!!!!!

Remélem a május felhőtlenebb lesz, nyugisabb és mosolygósabb. Ezt kívánom, mindenesetre! Magunknak, és mindenkinek, aki olvas!!!!!

Jön még több kép is, csak most hepciáskodik a blogger....