"Képtelen" őszi szünet beszámoló, nem teljesen happy end-del

Az úgy volt, hogy nem terveztünk most utazást. Elég sok okból kifolyólag. Például azért, mert Zoli is, én is, dolgoztunk az őszi szünet hetének első három napján. No meg azért, mert nyugit, itthoni, azaz fővárosi, lazulást szerettünk volna. Meg még sok minden más miatt.
Számomra keményen indult a hét: hétfőn és kedden a közszolgálati hat óra után még átvágtattam laptopkonyházni is a stúdióba, így elég későn és elég fáradtan zuhantam haza. Anyukám tartotta a frontot. Amikor első este arra érkeztem otthonunkba, hogy Klára a szünidő minősége miatt zsémbel, furán éreztem magamat. Zolit kicsit kiborította, a lelkére vette, de én azért azzal érveltem, hogy nem kell egy (figyelemmel és programmal is) jócskán elkényeztetett gyermek esti morózusságát annyira lelkiismereti kérdéssé tenni, de azért megmaradt bennem is a dolog.

Szerda délutántól viszont már számunkra, szülők számára, is "kitört" a szünet. Utolsó pillanatban kifaragtunk négy tökfejet a négy leányzóval, és remekül éreztük magunkat! Hangulatos is lett így a bejáratunk (mert tettünk beléjük mécseseket)!
Csütörtökön pedig "jófejszülők-programokat" bonyolítottunk reggeltől napestig. Kezdtük a Mezőgazdasági Múzeum Óceán kiállításával. Ezekre a mai modern gyerekek számára kitalált időszaki kiállításokra szinte mindig elmegyünk, de akkor és ott realizáltam, hogy Zoli csak először osztozott velünk ebben az élményben. Érdekes volt, habár máskor szerintem több az izgalmasabb szemléltető-eszköz, most azért sok volt a sima olvasnivaló. Igaz, hogy azok között volt néhány igazán lenyűgöző. Például a bohóchalaknak megvan az a fura életvitelük, hogy kb. 20 fős csoportokba rendeződve élnek, köztük egy hím és egy nőstény (amelyik a legnagyobb, legszínesebb mind közül!!!!), a többi nemnélküli. Ha a nőstény kimúlik, a hím megnő, színt és nemet vált, és ő lesz onnantól a nőstény (és, gondolom, a főnök...), a legnagyobb nemnélküli csapattag meg hímmé válik. Furi, mi? Meg azt is megtudtuk, hogy a Mercedes-Benz valamelyik legújabb kocsicsodáját a bőröndhal ármavonalas "testéből" kiindulva alkotta meg. Hm, mi a szösz, mi?

A kiállítás után egy már régóta kinézett pizzériában falatoztunk. Utána pedig pancsolni készültünk. Eredetileg a Széchenyi-fürdőbe szerettem volna elcibálni családunkat, de ez több úton is zátonyra futott. Először is: aznap szinte végig esett az eső. És persze, mondhatjuk, hogy mindegy, hogy víz felül, meg víz alól, de azért mégsem lett volna úgy túl élvezetes a kültéri fürdőzés. Márpedig a "Szecskában" az lett volna a poén. Aztán, bevallom, hogy az árak is visszarettentettek! Sem a honlapon, sem telefonon nem derült ki, hogy létezik-e gyerekjegy. A napijegyek árai pedig igen borsosak! Kétórás jegyet reggel 6 és 8 között, illetve délután 5 és 7 között lehetett volna venni... No, ezzel szemben, a gyerekek által igen kedvelt vízicsúszdákkal teletömött Aquaworldben van gyerekjegy, van kétórás jegy (ami aznap pont akciósan hármat ért), és így kevesebb, mint a felét fizethettünk, mint a Széchenyiben! Mert hogy akkor ugye az Aquaworldben kötöttünk ki! A csajok rengeteget csúszdáztak, mindent kipróbáltak, vigyorogtak, néha mi is csúsztunk velük, és örültünk, hogy örültek! Zoli úszott is, meg ki is mentünk, a meleg vízbe; közben meg azzal szórakoztattuk magunkat, hogy vajon találunk-e legalább tíz olyan embert a létesítményben, akinek nincs tetoválása...
Este még egy közös filmnézést rendeztünk, és így kerek volt a nap!

Amúgy a szünidős héten a sportolók eljártak edzésekre, Anyukám jóvoltából a frizurák is felfrissültek, némileg a gyermeki ruhatárak is; a kissé elhanyagolt legókat ismét jól átmozgatták a csajok; a görkorcsolyák is használatba kerültek, és egyáltalán, igazi lazulós, pihentető szünidejük lett.

Belefért még a programok közé két gyerekeknek szóló mozizás is (Lorax és Asterix), barátokkal való találkozás, finom, Apa-által-elkészített tojásos reggelik (tükörtojás baconnel Emmának, rántotta az Ikreknek); Zoli és Zita még színházban is jártak, a Liliomfit nézték meg és hihetetlenül lelkesen jöttek haza; még mi, szülők is mozogtunk egy kicsit, Anyukámékkal meg egy jót kártyáztunk, szóval sok minden volt. (Háztartás, rendrakás téli-nyári ruha/cipő csere is, persze, de hol ott az élvezet...)

Utolsó nap, vasárnap, a lányok azt kunyerálták, hogy menjünk korcsolyázni. Végül, a lecke-ellenőrzések elhúzódása miatt, úgy alakult, hogy délutánra maradt ez a program, méghozzá úgy, hogy Klára és Imola zsúrba mentek, és csak hármasban, Zitával és Emmával, vágtunk neki, a Jégpalotát célozva meg. Őszintén szólva, kicsit erőt kellett vennem magamon, hogy ne mondjam azt a lányoknak, hogy inkább most már mennék a dolgom után, de végül, amikor láttam őket suhanni a jégen, piruló pofival, vidáman, felszabadulva, akkor már úgy gondoltam, hogy jól tettem, hogy beadtam a derekamat. De aztán... Éppen Zitával róttam a köröket, és éppen világmegváltó gondolatokat osztottunk meg egymással, mikor láttam, ahogy az előttünk haladó Emma "megbotlik" a sima jégen, és valahogy nagyon szerencsétlenül esik el. Mire odaértem, már hihetetlenül elkeseredetten zokogott, és az állát szorítva nyögte, hogy "nagyon fáj". Láttam, hogy vérzik az álla. Kivezettem őt az öltözőbe, és ott jobban szemügyre vettem a "kárt". Ahogy egy pillanatra elvette a kezét, meg tudtam állapítani, hogy ez bizony csúnya, és habár még nem volt ilyenhez "szerencsém" (szerencsétlenségem...), ez bizony szétnyílt. Zitára bíztam Emmát, és megkérdeztem az egyik ott-dolgozótól, hogy van-e orvos. Persze, és készségesen-kedvesen odavezetett minket az orvosi szobába. Ami egy meglepően jól felszerelt rendelőhöz hasonlított, benne egy mosolygós, kedves, fiatal doktornővel, aki igazán profin és nagyon aranyosan látta el a nagyon megijedt Emmát. Mondta, hogy ezt bizony pár éve még simán összevarrták volna, de most már van ez a csodaszer, egy sebösszehúzó ragtapasz (Steril Strip - mondta a doki, hogy Meryl Streepre asszociáljak, mintha csak tudta volna, hogy az egyik kedvenc színésznőm), és azzal megoldja. Emmát megnyugtatni volt a legnehezebb, de aztán egy jókora kötéssel az állán (amit a kendőmmel palástoltunk, mert kezedetektől zavarta), végül elkullogtunk a Jégpalotából.

A szívem szakadt meg. Persze, ez nem egy nagy sérülés. Lehetett volna rosszabb. Az állát ütötte meg, és noha a feje is fájt tőle, nem állt fent az agyrázkódás veszélye. A szemüvege is rajta volt, és az sem okozott gondot és nem tört össze. A nyelvét sem harapta el, a fogai sem sérültek. De mégis... Olyan nagy csalódás volt ez az önfeledt örömbe belerondítva, hogy láttam, hogy Emma is ezen akadt ki. Hogy olyan jó volt, olyan kerek az egész nap, az egész szünet, az egész élet, és akkor egyszer csak jött ez a baleset.

Zoli is nagyon sajnálta szegényt. Viccesen megdorgálta Zitát, hogy miért nem volt ott a húga mellett-mögött, miért nem védte meg.... És akkor kiszaladt a számon, hogy "Te miért nem voltál ott, te vagy az apja?!" és láttam Zoli szemében, hogy ő is pont ezzel vádolja magát (pedig én őt nem igazán, csak poénos akartam lenni kissé meggondolatlanul).... mert ő otthon maradt - dolgozni. :-(

Így ért véget a szünidő - ami persze nagyon jó volt, és bár tartott volna tovább. És bár ne így ért volna véget.