Hogy ezeket alaposan tisztáztuk, el is mesélném, hogy miként is történt ez a mi bulis hétvégénk... :-)
Szóval, Zoli már előre szörnyülködött: "Micsoda?!? Kilenc lány fog a nappalinkban aludni?! Jaj, és csupa lány?!" Próbáltam nyugtatni őt, no meg kérdeztem tőle, hogy vajon jobban örülne-e, ha fiúk is ott aludnának....
Szóval. A terv a következő volt: a buli helyszíne a Jégterasz lesz, ott mindenki korizik egy jót, majd ünneplés egy, a számunkra lefoglalt, helyen tortázás, még egy kis kori, majd a meghívottak túlnyomó része eljön hozzánk, ott további eszem-iszom, buli és ott-alvás. A Húgokat Apa Mamáékhoz elszállítja, ahogy az ott nem-alvó vendége(ke)t is hazaviszi. Apa utána csatlakozik hozzánk, hogy ne egyedül álljam a sarat. Másnap reggel-délelőtt finom reggeli, és búcsú a résztvevőktől - majd romeltakarítás.
Kicsit nehezen sikerült leparkolni a gigantikus Aréna üzletközpont még gigantikusabb parkolójában, de végül csak leltünk egy helyet, illetve kettőt, mert a magas létszám miatt két autóval közelítettük meg az objektumot. Korik, torták a kézben, és már keresgélhettük is a Jégterasz bejáratát, amit, az üzletközpontból érkezve, meglehetősen meglepő módon egy üzleten keresztül lehet megközelíteni. Na mindegy. A Jégteraszhoz a többi ünneplő is nehezen jutott el, de végül mindenki ott volt, mindenki korit húzott, és indulhatott a vidámság a jégen! A jégen és a dermesztő hidegben, tegyük hozzá. Míg Zita a barátnőivel körözött, én Imola kezét fogva róttam a jeget. Klára egyedül akart suhanni - illetve pillanatok alatt szert tett egy "barátnőre". Emma is jégre szállt újra. Direkt szereztem neki egy jó kis műkorcsolyát, hogy még kellemesebb legyen az élmény a sajnálatos balesete után. Nos, sajnos ez sem segített; ugyanis két-három kör után nekiment valaki, és bár nem esett el, ez felébresztette benne a rossz emlékeket, és abba is hagyta a korizást, levette a korcsolyát.
Amikor már jól átfagyott mindenki, felmentünk a számunkra elkülönített helyre, és ott evett-ivott (forrócsokizott főként) a fiatalság. Utána tortáztunk. A tortára egy picit kitérnék. Ugyanis Zitus idén gránátalmás tortát kért. Ez végül egy sajttorta lett (olyan Stahl-féle, de mascarponéval), a tetejére jött a sok gránátalma-szemecske. Gyönyörű lett. Nos, kép nincs, mert ugyan kattogtattam a gépet, de csak egy picit később vettem észre, hogy a kártyát nem tettem bele vissza... :-) (Hm - éppen most készülök fodrászhoz, és tervezek pár szőkésebb csíkot; szerintem rám fér! :-) ) Szóval, a gránátalmás szépség mellé sütöttem még egy "biztonsági browniet" is, gondolván, hogy biztos nem jön majd be mindenkinek ez a fajta gyümölcsös torta. Hát, tévedtem! :-) Az utolsó morzsáig elfogyott a torta, minden nagylány kért belőle, és lelkesen ették! Úgy örültem! Dicsértem is őket! A browniet meg hazavittük... Fogyott is belőle, de végül a kollégáim örültek neki igazán hétfőn.
A tortázás után még visszatértünk a jégre. Közben beindult egy DJ is. Nagyon vicces volt, hogy Zita barátnői és mi, a szülei, külön-külön, de ugyanazt a dalt kértük neki: Adele Skyfall című számát. Ez most a nagy kedvenc. Irult-pirult Zituska, ahogy bemondták a nevét - no meg vigyorgott erősen...
Ahogy eljött a hivatalos bui-záróránk, összeszedtük a jégről a lelkesen korizó leányzókat, és némi átöltözési, meg kori-visszaváltási procedúra után már indulhattunk is! Keresztül az üzleten és az egész bevásárlóközponton, tizenkét gyerekkel....
Nekem nyolc hetedikes jutott, a hétszemélyes autónkba. Hú, most remélem, hogy senki sem vet meg azért, hogy így áthágtam a KRESZ szabályait.... A lányok vihorászva torlódtak össze a kocsiban, nyakukban jópár csomaggal (mert ugye, készültek nálunk aludni; némelyik még hálózsákot is hozott, és hát a csomagtartó mérete nem túl nagy...). Úgy vezettem, mintha hímes tojásokat szállítanék (hiszen sokkalta értékesebb rakományom volt, mint akármennyi hímes tojás!), és közben élveztem azt a zsivajt, kacagást, vihorászást, kamasz-zajt, ami betöltötte a járgányunkat.
Szerencsésen hazaértünk - pont akkor, amikor a kilencedik ottalvó (aki egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott korizni jönni) is befutott. Mondtam is az őt szállító anyukának, hogy nézze csak, hogy hányan szállnak ki az autóból!!!!
Betereltem a kilenc csajszit, akik aztán nagyon hamar feltalálták magukat! Bekapcsolták ugyan az X-faktort, de csak háttérzajnak. Ettek ezt-azt, beugróztak jó vidáman, aztán valami filmnek veselkedtek neki. Mi pedig, Zolival, berendeztük a hálótermet... Kicipeltük az összes lányunk alvómatracát, kinyitottuk a kanapét, odébb toltuk a másik kanapét, felfújtuk a felfújható matracágyakat, és kellő mennyiségű ágyneműt is felhalmoztunk. Addig "sakkoztunk", amíg minden fekvőalkalmatosságnak jutott hely. Büszkék voltunk, no.
Mi, a szomszéd szobában aludtunk- teljesen jól. Ők még filmeztek, csacsogtak. Jó gyerekek voltak, az az igazság.
Másnap reggel olyan jó látvány volt kimenni a tele nappaliba! Mindenhol szuszogott valaki - teljes békességben. Komolyan, a Sün Balázsos mese jutott az eszembe (mármint az a része, amikor már mind újra együtt vannak!!!!).
Zolival még intéztünk nekik egy terülj-terülj asztalkámos reggelit - azt is teljesen aranyosan fogyasztották el. Ezúttal Anyu házi sütésű kalácsa volt a sztár.
Mindenki jókedvűen búcsúzott, bár nem szívesen.... Számomra a legszívmelengetőbb az volt - és ez jól jelzi az egész esemény milyenségét -, hogy Zita egyik osztálytársnője, aki eddig nem nagyon tudott - és főként: nem szeretett!- korcsolyázni, azt mondta, hogy akkor most már tudja, hogy mit kérjen karácsonyra: korcsolyát! Ugyanis most volt sikerélménye, mindenki segített neki, és nagyon jól érezte magát a jégen. No, már ezért (is) megérte! Meg persze az Ünnepelt elégedett arcáért főleg!!!
Komolyan mondom - és ebben Zoli is egyetért velem - ilyen bulikat vállalok máskor is! Nagyon jó volt!
Erre a hétre most már csak az a "feladatom" maradt, hogy feldolgozzam azt a tényt, hogy vasárnap Zita már hivatalosan is "teen"-ager lesz, hiszen eljön a 13. (thirteenth) születésnapja!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése