Keresem a szót

Le kellene írni. Mit is? Valahogy azt a teljes relaxációs, kikapcsolódós, igazán pihentető létet, amibe belebonyolódtunk az utóbbi időben. Erre egyébként csak Balatonboglár, a nyaraló alkalmas.
De hogyan írjam le?! Szavak, légyszi, segítsetek!!!

Nagy alvások. Ráérősen.
Lekvárfőzés. Még hőségben is. Gyönyörű színű lekvárok főzése. Élvezet, ahogyan a ribizli sötétrózsaszínből pirosra vált. Szemet is pihentető érzés, ahogyan az üvegek megtelnek, csinos kis címkék felkerülnek. Eper és barack még Pesten készült (nem ilyen nyugalomban, inkább konyhát lekvárral összevissza kenősen - most már tudom: akkor még nem voltam a megfelelő állapotban...). Bogláré a málna, a ribizli és a ringló. Áfonya-igényt benyújtott Zita. Csábít a paradicsom-eltevés is. Meglépjem? Ah, micsoda édes dilemma!!!

Három szörf-vitrola, három lánykámmal

Olvasás. Sok-sok olvasás. Nyugalomban. Balaton-parton, a vízbe vezető lépcsőn ülve, lábat, derekat a vízben tárolva. Távolban néhány vitorla... :-) Szörfös vitorla. A gyerekeim szörföznek, siklanak, ha van egy pici szél. Élvezik. Jó őket nézni, ha felpillantok a regényből. A hőségben, a Balaton-parton, nyugalomban, ráérősen, pihenten. Jó, nagyon.

Hiányérzet azért van. Zoli most Pesten, dolgozik. Hétvégeken a miénk. Meg Zita is ritkás most a Balatonon. Anglia, vívó-vébé... Ah, de jó a Lánynak! Londont azonnal megszerette, hála és köszönet érte a nagyszülőknek! És a szurkolás! Vívó-barátnőkkel, harci díszben, arcfestve! A csalódás, (a férfi-csapatnál) ugyan erős, már-már sírós, de a büszkeség is telefonon át érzékelhető, amikor a klubtárs a legjobb magyar női kardvívó!!! A közös edzővel, akit micsoda vidámság viszontlátni a tévé-képernyőn! De aztán Zita is felfedezhette a szörf-paradicsomot Boglár szívében... Viszont már mindjárt megy is tovább egyhetvenes valójában, edzőtáborba, nehéz idényre készülve. Addig is jól megnézem magamnak... :-) És addig is hallgatom szavai végtelen folyamát.

A lányok nyugalomban. Persze néha veszekednek. Formában tartják magukat. A színük, az már ropogós barna! Szúnyogcsípések és apró baleset-nyomok (bicikli és egyebek) tarkítják gusztusos bőrüket. Voltak ugyan táborban is, de a kert, a part, a nyaraló, elég az! Pihennek ők is sokat, és játszanak, ahogy kedvük tartja. Vakáció van. Még.
A kánikula is tetszett, az való ilyenkor. Az éjszakák is már olyan melegek, hogy az ablakok tárva, jön be a sok balatoni zaj hajnalban, az egyetlen enyhítő fuvallattal együtt. Nem zavar. Elringat végre. A fuvallat és a balatoni zaj.

És a futás. Végre újra visszataláltam hozzá. Végre sikerült elérni a katarktikus félórát. Most már jó. Visz már a lábam. Meg a szívem. Jó futni a Balaton-parton. Melegem van, nagyon, de az is jó. Utána még egy kis hasazás és egyéb a kertben - lassan ismét úgy érzem, hogy van valami alakom.... :-) A baj csak az, hogy én csak a Balatonon szeretek futni.

A Balatonon van idő. Van idő futni. Van idő semmit-tenni. Van idő mindent elrendezni. Van idő mesét olvasni és felolvastatni. Van idő észrevenni a pihenő cicát egy veranda lócáján. Van idő beszélgetni. Az utcában is. És van kivel beszélgetni az utcában. Meg a Balatonban, kánikulában, a vízben csücsülve. Csak tudnám, hogy hová szökik az a fránya idő, mire felérünk Pestre?! Lehet, hogy ő is csak a Balatonon szeret lenni?

A Balaton, a finom boraival, jó ízeivel, a boglári piaccal (semmi extra, csak olyan helyes és színes és ott van a lekváros és mézes, akit kedvellek), a sok biciklissel és kutyással, a felfújható mindenfélékkel, az egymást ismerő mesteremberekkel, a szelektív szemétgyűjtésével, a hőséggel, a lángossal, a hideg vízzel teli hűtővel.

Jaj, szavak! Elégedetlen vagyok! Úgy érzem, nem segítettetek eléggé abban, hogy leírjam, mi a jó ebben az időtlenséget nyújtó, izzón meleg pár hétben, amit Balatonbogláron tölhetek, tölthetünk....
Hát, tettem egy próbát. De úgyis: átélni a legjobb!