Pages

2013. november 20., szerda

Talán elkezdődött....

Nálunk már az összes lányt a közelgő Advent, a Mikulás, a Karácsony, a készülődés foglalkoztatja. Tervezgetnek, leveleket írnak listákkal, kihúznak belőle, kiegészítik, morfondíroznak, elkezdték a Várakozást.

És igen. Már reggel is sötét van ébredéskor, jöhetnek a gyertyák. Szerintem iszonyú korán kell kelnünk, de akkor is kell az a fél óra, kettesben, Zolival, mielőtt felkel a csatársor. Először csak csendben, kissé robotszerűen tesszük a dolgunkat a konyhában, szemünk épp' csak egy-egy csík, amin kipislogunk a félhomályba. Én a tízórais dobozok tartalmát készítem össze, Zoli a kávéról és egyéb reggelis előkészületekről gondoskodik. A saját reggelinkhez aztán leülünk, és végre beszélgetünk egy kicsit. Az előző nap el nem meséltek végre elmesélődnek, jobban kielemezzük a minket aktuálisan foglalkoztató (családi, gyerek-) ügyeket. A kávé meleg, ébred vele a testünk és a lelkünk.

Klára növeszti a haját. Cuki ez az állapot: amikor kikászálódik az ágyból, akkor megy a haja mindenfelé: égnek, oldalt, a szemébe... Álmosan túrja és sorolja a reggeli-igényeit. Még nem tudja, hogy jó ötlet-e egy bringa karácsonyra, mert bár nagyon szeretné, de télvíz idején?! Örömmel hozta haza a karácsonyi dalos gitár-kottáját, kitartóan, hosszan gyakorolja. Annyira lenyűgöz, hogy milyen igényes saját magával szemben! Az iskolai karácsonyi műsorra mese-előadást ír, rendez, fontoskodik. Készül.

Zenél Emma is. Lassan már éjjel-nappal. Ezt zongorázza (próbálja...) folyton: http://www.youtube.com/watch?v=BYGMHZeIoxw. Én imádom, Zita már felnyög, ha meghallja az első taktusokat. Emma már megint nyúlt, már megint más. Bár még mindig "emmás".... :-) Csillog a szeme, és úgy tudjuk, nem csak a karácsonyi csillagszórók hamarosan következő megjelenése miatt :-)

Imola most a Mikulást várja. Főleg a Mikulás-kupát! Amit majd a víváson tartanak, amolyan háziversenyszerűen. Imola belehabarodott a vívásba! És megy neki! És szereti! Egyre többször szeretne járni - az eddigi heti háromhoz most kisírt még egy alkalmat, nem kevés plusz-feladatot róva szegény Anyura, aki viszont örömmel vállalja, mert tényleg olyan jó látni ezt a lelkesedést! Nem is reméltem, hogy Imó valaha is ennyire rajong majd egy sportért! Úgy tűnik, már másodjára lehetek hálás a vívásnak.

Egyszer már Zita miatt vagyok az. Zita is a vívásban, a vívásnak él, még akkor is, ha ez néha mélypontokat is jelent. De többnyire azért inkább örömöt! Például a vívásnak (is) köszönheti azt, hogy holnap majd mehet átvenni a kerületi tehetségek számára elnyerhető ösztöndíját.... Zita amúgy a december gyermeke! Alig várja már a Vörösmarty-téren lévő vásárt, a téli budapesti sétánkat, amit beígértem neki, az adventi naptárt, a sütéseket, a szöszölést, a születésnapját, a további korizásokat.

Szóval.... Borul az idő, rövidülnek a nappalok. Szövődnek a tervek, a vágyak. Tegnap este elaludtam a Kicsiknél, amíg Klári is felolvasta a maga adagját a kötelező olvasmányukból. Imó kezdte előtte, bölcsen, mert ő már Klára első sorai után elszunnyadt... A mese végeztével bebújtam egy picit Klárához. Vihogott rám, ölelt, majd mondta: most már jó éjszakát, mehetek nyugodtan (:-) ).... kifelé menet láttam, hogy Zoli Emmánál aludt el egy kicsit. Az ágyban olvastam, mikor Zitus bújt be pár percre mellém és mesélt, magyarázott, távoli, bájos terveiről. Ahogy kiment, félretettem Szabó Magdát, leoltottam a lámpát. Igen, akkor belém villant: elkezdődött! Nálunk itt az Advent!

3 megjegyzés:

Anikó írta...

Örülök, hogy nálatok is elkezdődött!:-) Ez a legszebb időszak az évben...toonsmi9

Orsy írta...

Megmondom őszintén Ti most erőt adtok nekem :) Olyan jó volt olvasni...

krizsanemese írta...

Nagyon jókor jött ez a bejegyzés, és olyan szívmelengetően bájos, kuckós, mézeskalácsillatú hangulat árad belőle! :-) Most ezt beteszem a könyvjelzők közzé, és az elkövetkező években ez az írás is része lesz az én adventi hangulatomnak. Köszönöm! :-)
Mesi-és-afiúk
(ui.: a férjem Tarcalra való, így különösen örültem a múltkori bejegyzésnek!:-) Mi 2-3 hetente hazalátogatunk és valóban kis gyönygszem az a település:-)