Volt egyszer.....

1. ...... egy karácsony

Karácsony előtt, apukám elvitte a lányokat cirkuszba. Ide, a fővárosiba - nagyon lelkesen tértek vissza; mindenki élvezte, nagyapát is beleértve. Pedig picit aggódtam - távolról nem tűnt túl izgalmasnak a műsor - közelről viszont állítólag az volt.... Ez a cirkusznyi időszak pont elég volt ahhoz, hogy utolérjem magam a nem kicsit rohanós befutóban (most már odajutottam, hogy nem is álmodozom arról, hogy mindennel elkészüljek időre, illetve kicsit előtte - mission impossible)....

Karácsony előtti napon elmentünk már-már hagyományszerűen a kedvenc éttermünkbe. Ah! Olyankor és ott már valami olyan hangulat lesz rajtunk úrrá... igazán szívmelengető. A séta a Bazilikánál lévő vásárban utána erre még rátett.

A 23-i karácsonyfa-díszítés amolyan "valóságízű" (vagy legalább is szeleburdicsaládos) lett: a lányok vették át az irányítást és gyakorlatilag minden boa, dísz és gömb kapcsán vérre menő viták alakultak ki. Zolit kissé kiborította ez, én először még befejeztem a konyhai sütögetésem, majd rezignáltan kötözgettem a madzagokat a madzag-nélküli gömbökre, illetve arra a pár szaloncukorra, ami átment a szín-rostán (az íz soha senkit sem érdekelt, így nálunk csak mutatóban vannak ezek a fa-kellékek, és hát nem mindegy milyen színben pompáznak). Aztán persze, ahogy a szirupos amerikai filmekben is lenni szokott; mire a csúcsot próbálta Zita felügyeskedni a fa tetejére, már együtt és békében szurkoltunk azért, hogy ne boruljon fel a fa és a Nagylány is épségben megússza.

Amikor lefeküdt mindenki, végre megteríthettem azzal a gyönyörű új étkészletünkkel, amit még a házassági évfordulónkra kellett volna elkészíteni annak a keramikusnak, akihez oly' gyakran járunk a Balatonon, a Légli (borász) testvérek harmadika - dehát művész-lélek, így kissé kicsúszott az időből. Sebaj... Elkészült, imádjuk, és külön báját adja a tudat, hogy ismerjük a helyet, ahonnan jött és azt is, aki a saját kezével készítette el az összes darabot.
És hát, az éj során benépesült a fa alja is sok szép ajándékkal.... :-)

A családi reggeliző-asztalunk, ahogy igazán szeretem!

Igen, a Karácsony nálunk reggel kezdődik. Nagy örömmel, izgatottsággal, csomag-bontogatással és az év legklasszabb reggelijével. A reggeli után folytatjuk a "fa alatti létet", mindenki nézegeti, próbálgatja, élvezi újonnan kapott dolgait. A karácsonyi ebéd legalább olyan nagy élmény nekem, mint az ajándék-bontás és az azt követő reggeli. Pedig mindig olyan egyszerű (de nagyszerű!), semmi teljesítmény-kényszer, semmi nyomás, szép idő, együttlét, nyugalom. A család jelentős része még ezt az étkezést is pizsamában éli át. Szíve joga!

A vacsora ismét, mint mindig, Anyuéknál zajlott. No, az már más! Összegyűlünk mindannyian, énekelünk (hogy elnyomjuk Bátyám hihetetlenül hamis szólamát), csiniruhában vagyunk és egy idő után az asztalnál ülve elfogyasztjuk Anyu legfergetesebb vacsoráját.

25-én premiert éltünk meg. Zolit megszállta valami kisangyal, és úgy döntött, hogy ne mi menjünk az ő szüleihez, és ne is én sürögjek-forogjak a konyhában, hanem majd ő!!!!! Tehát: Zoli főzte a húslevest, a halászlevet, készítette el a pontyot Stahl egyik receptje alapján, csinált krumplipürét, rizst, salátát. Azt azért "megengedte", hogy Anyukája hozzon némi sültet és rántottat. Az egész folyamat alatt nagyon büszke volt magára, nem szűkölködött az öndicséretben,és csak azon morgott, hogy én mégis "bekontárkodtam magamat" a konyhába egy karácsonyi "Fatörzs" (Zita szerint Fatuskó...) elkészítésének erejéig...
Zoli szüleinek és Lacinak, akik jöttek tehát hozzánk ebédre természetesen minden ízlett (noha, megkockáztatom, hogy ha rántott mosogatórongyot tálalt volna fel szüleinek az egyszem "pici" fiuk, azt is elragadtatással fogyasztották volna.... :-) ), és amúgy tényleg finoman sikerült mindaz, amit én is megkóstoltam (halászlé nélkül elég jól le tudnám élni az életemet, úgyhogy azt kihagytam).
Mondtam Zolinak, hogy remek, ezentúl átveheti tőlem a konyhát!!!! Ki tudja miért, de jól kinevetett... :-)

Zoli húslevese - teljesen úgy néz ki, mint egy húsleves, nem?

Zoli "tepsis hala burgonyával" (nevezzük mondjuk így)

Fatörzs - a remekmű, amivel megzavartam Zoli konyhai tevékenységét

Most karácsonykor kivételesen nem utaztunk el síelni. Kicsit sajnáltuk, nincs is annál jobb dolog, de lehet, hogy a hómennyiség nem nyűgözött volna minket le; nem hiszem, hogy ez a tavaszias tél jót tesz a síterepeknek.
26-a is békésen telt minálunk, otthon. Kicsit mozogtunk, kicsit kutyáztunk, sokat játszottunk, tévéztünk, nem keveset ettünk, jól elvoltunk. Karácsony, család, nyugi. (Lehet, hogy jó, hogy ennyivel később írom ezt le, mert ha voltak is összecsapások, azokra már nem emlékszem.)

"Love is all around" - Zita ajándéka,
és egyben utalás az egyik kedvenc karácsonyi filmünkre
(cenzúrázott változatban, of course)

Idén (jaj, nem is: tavaly!!!!) egészen jól teljesítettem sütés-fronton. Egész decemberben gyártottam a kókuszgolyókat, a csokigolyókat, a keksz-féleségeket, és a pizzás-csiga halmokat az összes gyermek különböző évvégi rendezvényére (nagyon népszerű mostanság nálunk ez a "csemege"), igazán jól sikerült a bejglim, a zserbóm is - a mézes zserbó-kísérletem viszont kudarcba fulladt, csúfolt is érte rendesen Zoli; a karácsonyi kalács-koszorúm is pofás lett, a különböző méretű és színű muffinjaim is, de a legszebb (és nagyon finom!!!) talán mégis a már fentebb is említett fatörzs lett.

Karácsonyi kalács-koszorú, előtérben és háttérben muffinok,
minimuffinok és kakaós cisgák 

Volt tehát nálunk is karácsony. Szomorú, hogy már mennyire távolinak tűnik - a hétvégén most már felszámolom a fát és a díszeket is. Lejárt, sajnos. Kicsit sajnálom Klárát, aki kért egy szánkót négyőjüknek, amit még csak ki sem tudtak próbálni, és valahogy nagyon úgy néz ki, hogy egy darabig még nem is fognak. Szóval karácsony jó volt, csak hiányzott, hiányzik a tél nevű évszak hozzá.