Minden nap úgy telik a reggel, hogy azt hiszem, na, végre időben vagyunk - aztán mégsem. Minden nap találnak a lányok valamit már a reggeli órákban is, amin össze lehet veszni, vérre menő vitákat és sértegetéseket lehet gerjeszteni.
Minden nap megkérdezik, hogy ki megy értük a suli/edzés/zeneóra/egyéb végén. Minden nap azt kell, hogy feleljem, hogy nem én. Minden nap lefittyed emiatt a szájuk. Minden nap összetörik a szívem egy kicsit emiatt. Minden nap úgy gondolom ilyenkor, hogy másképpen kellene ennek lennie. Minden nap az a következő gondolatom, hogy nem tud másképpen lenni.
Minden nap összekapnak azon, hogy ki melyik ülésre ül az iskolába vezető (két perces) úton. Minden nap úgy búcsúzom el tőlük, hogy legyen szép napjuk.
Minden nap úgy zötykölődök a metrón, hogy közben végigpörgetem a "menetrendet", egyeztetek Nagymamákkal, Zolival, hogy zökkenőmentesen jusson el mindenki a megfelelő helyre majd. Aztán minden nap késve érkezek be a munkahelyemre.
Minden nap végigdolgozom a szükséges időt. Minden nap úgy vélem, hogy inkább mást és máshogy csinálnék. Minden nap megállapítom, hogy ez most nem kérdés vagy lehetőség.
Minden nap rohanok hazafelé. Minden nap igyekszem elvinni én azokat, akiket még el kell, vagy értük menni, ha azt kell. Minden nap arra vágynék, hogy leheveredjek melléjük, beszélgessünk és/vagy játsszunk. Ehelyett minden nap a konyhából kérdezgetem őket a napjukről és ki a leckéből. Minden nap rimánkodok egy sort, hogy vigyék el a táskájukat az előszobából, rakják el a cipőjüket a szekrénybe és akasszák fel a kabátjaikat. Mert ők ezt minden nap elfelejtik megtenni. Pedig tudják, hogy minden nap megkérem őket erre.
Minden nap együtt vacsorázunk, és ez jó. Bár minden nap egy kicsit késő van, mire leülünk vacsorázni, mert az idő, na, az minden nap rohan. Minden nap megállapítjuk Zolival, hogy esélyünk sincs végigmondani egy mondatot a vacsora-asztalnál. És minden nap felmérjük, hogy ez így normális.
Minden nap hosszasan nógatjuk őket, hogy menjenek már el fürödni/bepakolni/leckét írni (Zita számára minden nap ilyenkor kezdődik még csak a tanulás).
Minden nap mesélünk nekik. És ez minden nap jó. Minden nap elalszik valamelyikünk Emmánál - nyilván az, aki nála van.
Minden nap megállapítom estefelé, hogy ez a nap is elrohant, és mennyire sok teendő maradt, mennyi minden kimaradt és mennyi új feladat keletkezett.
Minden nap úgy fekszem le, hogy elhatározom, másnap kicsit máshogy, ügyesebben, türelmesebben, energikusabban csinálom. Minden nap úgy fekszem le, hogy úgy gondolom: jobb lenne másként csinálni. Viszont minden nap úgy fekszem le, hogy előtte végignézem az alvó/tanuló gyerekeimet. Ezért aztán végül is minden nap úgy fekszem le, hogy úgy gondolom: nekem van a legfantasztikusabb családom, szerencsés vagyok.
 |
| kép innen
|
12 megjegyzés:
végigolvasva magamra ismertem. Kicsit megnyugodtam, ezt akár én is írhattam volna:-)
Olyan jó olvasni, hogy más is így csinája, ezt gondolja minden nap...
Üdv:Hajni
Rólunk is írhattad volna, bár az enyémeknek csak jövőre kezdődik majd a tanulás...
Én is minden este megfogadom, hogy holnap jobban csinálom, néha sikerül is :-)
Judit
Nem irhatok mást, mint amiket már előttem is leirtak - rácsodálkozom, hogy 'nini, te is...' vagy 'pont mint nálunk...' - és olyan szépen, összeszedetten irtad! :-)
Kedves Szitya! Megint sikerült szíven találnod!Ez is egy Igazi Szitya Írás! Kitartást és erőt kívánok a mindennapokhoz.Nagyon sok meghitt, boldog együttlétet a szuper családoddal!!!!
Szeretettel:Ági
Tényleg olyan mintha saját magamat hallanám. Köszönöm, hogy nem vagyok egyedül ezekkel a mindennapos küzdelmekkel, egyensúlyozással. Jó arra gondolni, egy cipőben járunk. Habár neked ez nem nagy vigasz;)
Lehet, hogy Te is sejted, néhány év múlva nosztalgiával fogsz emlékezni erre a fárasztó/boldog időszakra. Nagyon klassz, hogy megörökíted ezt a feelinget...
Két (huszonéves) nagylány anyukája, lelkes olvasód
Érdekes, az utolsó mondatok olvasása előtt is kicsi irigységet éreztem. :-) Nálunk csak ketten vannak és sokkal kisebbek (bár nincs egy nagymama sem sajnos), mégis így érzem nap mint nap... :-) És amikor olvasom a soraidat, néha azért eszembe jut, hogy de jó lenne legalább még egy gyerek! :-)
Kb a hatodik mindenapnal valt olvashatatlanna a poszt.
Kedves Hozzászólók!
Milyen érdekes ez! Vannak bejegyzések, amiket előre megtervezek, inkább krónika-mivoltuk miatt, és akkor azokra kevés reakciót kapok. Ezt nem feltétlenül bánom, mert már jó sokszor leírtam, hogy pontosan naplószerűnek szánom a blogot, és már ki is derült, hogy annak bevált - a legfőbb érdekeltek, a Gyerekeim szerint.
Máskor pedig egyszerűen kikívánkozik belőlem valami, megelőzve a tervezett posztokat, csak úgy. Ez egy ilyen volt. Ilyenkor sokkal több a reakció, szerencsére általában olyan lelkes-kedves, mint a fentiek közül az első nyolc. És köszönöm is ezeket a hozzászólásokat, mert tényleg jól esnek. Még akkor is, ha az ilyen típusú bejegyzések tényleg szinte egy belső kényszer hatására születnek, és nem azért, hogy utána tetsszenek. És igen, pont a monotonitást szerettem volna valahogy megjeleníteni, amiben persze meg lehet találni a szépségeket és a fájdalmakat is. Úgyhogy, Zsuzsi, ha te olvashatatlannak tartottad a posztot, akkor valószínűleg élhetetlennek is tartanád az én életemet. Én viszont nem. És mivel nem vagyok sem sértődékeny, sem bosszúszomjas, így a te megjegyzésedre csak annyit mondanék: remélem, úgy éled az életedet, hogy azt élhetőnek tartod, remélem, úgy írod életed történetét, hogy azt olvashatónak tartod!
A többieknek meg köszönöm még egyszer!
A négy lány mellett, tudsz annyi időt "lopni", hogy megírjad az ő életüket, ez nagyon dicséretes,ezt ők imádják. Hiszen volt már "blogajándék" tőletek részükre, s nagy sikere is volt.
Csatlakozom előző névtelen hozzászóláshoz, még visszasírjátok ezeket a napokat, hisz pár év és szétröppennek, amikor már nem kell őket vinni, hozni. Akkor majd Zolival is be tudjátok pótolni,ami esetleg most kimaradt még az életetekből. Aztán nem lesz megállásotok akkor, ha jönnek az unokák, újra kezdődik majd minden elölről.Akármilyen hihetetlen, de nemsokára itt lesz ám:) Puszi Dóri
Nekem is tetszett a bejegyzés! Tükrözte a lelkiállapotodat, talán tükrözte egy kicsit minden gyereket nevelő szülőét. Ezeket a boldog fájdalmakat, a fáradtságos örömöt. Szeretem felismerni az apró hasonlóságokat (itt pl. a vacsoraasztalost :-), ami épp mostanában volt boldogan fájó pontom), és szeretem hogy beengedsz és látom azt, Ti hogyan csináljátok a Minden napokat.
Megjegyzés küldése