Pages

2014. április 2., szerda

Telefon

Nekünk már kicsi gyerekkoromban is volt telefonunk. Olyan csúnyazöld, tekergetős-tárcsázós. Amiben ritkán volt vonal. Sokszor meg teljesen süket volt, mert ikervonalunk volt - az ikrünk pedig egy fogorvos.
Egyik megrázó gyerekkori emlékem az, amikor az utcában rosszul lett egy bácsi, és fél órán át senki sem tudta kihívni hozzá a mentőket. Mindenki próbálkozott az utcában, de akkor éppen nem volt vonal senkinél. Később kijött a mentő, de a bácsi a kórházban meghalt. Sokan azt suttogták, hogy túlélhette volna az infarktusát, ha időben kiérnek hozzá az orvosok.
Azóta tudom, hogy a telefon nagyon fontos segítség lehet.
Később, sokkal később, azt is megtanulhattam, hogy átok is lehet.

Mert milyen pompás is volt, amikor, Genfben lakva, végre befutott a várva-várt hívás, a vonal túlsó végén Nagymamám lelkendezett, hogy végre megszületett Zsófi, Bátyám első gyermeke!

És micsoda felelmelő, olyan jólesően hátborzongató érzés volt, amikor pár évvel később (Bátyám további két gyereke után.... :) ), egy szép őszi napon (mármint Európában őszi...) megérkeztem Melbourne-be, és az első telefonfülkéhez érve (hol volt még a mobil?!... Tulajdonképpen már nem messze, de számomra még igen.),és kértem egy úgynevezett "reverse-charged-call"-t, amikor is, ugyebár, megkérdezi egy diszpécser a hívott fet, hogy hajlandó-e állni a hívás költségeit. Ez a diszpécser, amikor meghallotta, hogy európai számot kérek, vidáman megkérdezte, hogy mióta vagyok Ausztráliában. Amikor azt válaszoltam, hogy kb. 20 percce, lelkendezett, és igazán kedvesen kellemes ott-tartózkodást kívánt. (Az is lett. :) )

Jó volt az üzenetrögzítős időszak is.... Hazamenni és amolyan Bridget Jones-osan, kíváncsian lesni, hogy villog-e az üzenetrögzítő lámpája, hívott-e az a valaki, akinek nagyon vártuk a hívását....

És persze, a mobilok idejében is voltak meghatározó pillanatok, amikor olyan jól jött egy-egy telefon. Elég jól emlékszem például arra, ahogyan felhívtuk (már elég későn) a keresztszülőket, az Ikrek születése napján. Erről a napról, telefonos szempontból, az egyik barátnőm lelkendezik mindig. Volt kolléganőről van szó. Egy másik (közös) volt kolléganő és barátnő aznap hajnalban küldte neki a vidám üzenetet, hogy megszületett a harmadik fiacskája. Én pedig este értesítettem őt sms-ben az Ikrek érkezéséről. Mindig azt meséli, hogy milyen fantasztikus volt az a nap számára is, két ilyen üzenettel keretbe foglalva.

Aztán jól jönnek az sms-ek, amikor pl. Zoli tudósít Zita versenyeiről így. Jaj, de tudom várni azokat az üzeneteket!!!!

A telefon, és leginkább a mobil, mára teljesen részévé vált a családunk mindennapjainak. Zitának és Emmának van már sajátja, az Ikrek még csak áhítoznak utána, illetve (főleg Imola) elkunyerálják Apukámtól az övét, és játszanak rajta. A két Nagylányt teljesen elérte az a kórság, hogy "rátapadnak" mobiljuk képernyőjére, nyomogatják a gombokat, és néha még így is beszélgetnek (vagy próbálnak beszélgetni....) velem. Ezt igen rosszul viselem, veszekszem is miatta velük jó sokat; sőt, van, hogy el is veszem tőlük egy időre (legalább is otthon) a készüléket. Nagyon igyekszem, igyekszünk azt elmagyarázni, hogy hogyan kell ésszerűen használni. A tiltás nyilván nem célravezető. Csak néha az elvétel a tanulmányi fejlődés megfelelő szintjét segíti. :) Viszont jól jön, hogy felhívhatnak és felhívhatom őket bármikor (tanórákat kivéve); így kicsit nagyobb "biztonságban" érzem őket.

Szóval, mindezen elmélkedést az a jelenet indította el bennem, aminek tegnap voltam leginkább fül-, de kicsit szemtanúja is.

Utaztam hazafelé a tömött metrón, a ritkábban nyíló ajtó közelében. A másik, gyakrabban nyíló ajtónál állhatott egy anyuka és 2-3 éves-forma gyermeke. Nem tudom, hogy miért nem ültek le (lehet, hogy senki sem adta át nekik a helyet), de az ajtóhoz közel állhattak. Begördült a szerelvény az Örs vezér térre, és egyszer csak egy kis jajkiáltást lehetett hallani és láttam, hogy az előttem álló utastársaim mind egy helyre néznek és kissé eltrozult fejjel felszisszennek. A kis jajkiáltást pillanatnyi lélegzetvétel követte, ami mindig előjele a gyerekeknél egy hatalmas ordításnak. Így is lett, keservesen kitört a gyerekből a zokogás. Ekkor még nem láttam sem az anyukát, sem a gyereket. A többi utas közül páran rászóltak az anyukára:
- Persze, mert telefonál, ahelyett, hogy a gyerekére figyelne!
Az anyuka eléggé szárazon szólt nekik vissza:
- Ne szóljanak bele!
A Kismanó meg sírt tovább szívszaggatóan.
Ahogy én is az ajtóhoz jutottam, kiszállás közben hallottam egy BKK-s emberkét, ahogy magyarázza a vezetőfülkéből kiszálló kolléganőjének (pont a szerelvény legelejénél voltunk), hogy beszorult a kisgyerek keze a kinyíló ajtó nyílásába. Azt mondta, hogy ő feszítette úgy ki az ajtót, hogy szegényke ki tudja húzni a kezét.... Aú. A gondolattól is futkározott a hideg a hátamon. Közben azért azon merengtem, hogy azért nem szabadott volna nekiesni az anyukának. Ki tudja, hogy milyen ügyben telefonált? Mindenki kaphat egy fontos hívást a "fránya" mobilján, még akkor is, ha éppen gyerekkel van. Lehet, hogy egy másik gyereke hívta? Akik meg rászóltak, miért nem adták inkább át neki a helyet, akkor nem fordulhatott volna ez elő.

Azért utána én is meghökkentem, és a fejben megvédett, vagy legalább is, a tények pontos ismerete nélkül nem azonnal "elítélhető" anyukáról hamar kikritályosodott a saját határozott véleményem...
Ugyanis pont arra ment ő is előttem, amerre én. Én kapkodtam a lábam (rohantam Imóért az edzésre), ő meg ugye nem tudott olyan gyorsan haladni. Ugyanis a karjában vitte a gyereket, aki továbbra is hangosan sírt. A másik kezében pedig a telefont fogta és folytatta a beszélgetést....

No, itt már úgy gondoltam , hogy nehéz jóhiszeműnek lenni. Mert nehezen képzelhető el, hogy lehet olyan letehetetlen hívás, ami miatt inkább meg sem nyugtatom és vigasztalom a gyerekemet, hanem csak felkapom őt és folytatom a beszélgetést. Olyan mérges lettem. Ha nem siettem volna a "sajátomért" annyira (kicsit késésben voltam, de végül pont jókor érkeztem a BVSC-hez), akkor tán még oda is léptem volna a nőhöz, hogy "felajánljam", hogy amíg ő "nem ér rá" foglalkozni szegény Kicsivel a "fontos hívása miatt", én megvigasztalom, megbabusgatom egy picit....

No, ekkor éppen átok volt az a fránya (mobil)telefon....
Kép innen

6 megjegyzés:

Miriamele írta...

Azt már fölfedeztétek, hogy tanulásra is lehet használni? Persze nem tudom mennyire okos a lányok telefonja, de például nyelvtanuláshoz rengeteg nagyon jó app van. Pont most tanulom továbképzésen:). Pl. a Duolingo most nagyon népszerű és ingyenes.

Szitya írta...

Kedves Miriamele!

Nem nagyon ismerem az okostelefonokban rejlő számtalan lehetőségeket, bevallom. Így nagyon köszönöm, hogy jelezted! :)

khase írta...

Szilvi, emlékszem, 1995-ben (atyaisten, de reg volt:)))) Gáborral 3,5 hétig jártuk autoval Nyugat-Europat, hetente ha egyszer hazatelefonaltunk (ha epp egy fülke mellett mentünk el :)), es megsem volt semmi gond. Most meg ha egy masfel oras autout alatt nem vagyok elerhetö, mar mindenki aggodik :)))) Persze van elönye es hatranya is :)) Az biztos, hogy nekünk a hosszu Auto es vonatutakon hazafele nagyon jol jönnek a tanulos/ jatszos app-ek a telefonon, de itthon egyelöre tilto listas Marcelnek... Es persze a Skype es face time, nalunk neha igy "babysitterkednek" a nagyszülök :)))) de az biztos, hogy vannak telefonos viselkedesi formak, amikkel en sem ertek egyet...

krizsanemese írta...

Kedves Szilvi!

Nagyon ritkán kommentelek, de eszembe jutott valami, amit leírok.
Bár a cikkből nem derükl ki, hogy mennyire voltál közel az anyukához, lehet, hogy értetted is, hogy miről beszélget, ez esetben bocsánat, hogy belekotyogok.


Mert mi van , ha:

1. épp a védőnőt/gyerekorvost hívta, hogy mit csináljon, hova menjen...

2. az anyukája/anyósa most érkezett Bp-re, hogy segítsen neki 2 hétig, de sajnos a néni eltévedt és éppen őt igazította útba (mégsem állhat fél óráig egy kereszetződésben szegény)

3. nagyon fontos munkája van, és bár utálja, szenved, dehát a pénz onnan van, és hiába mardossa a lelkiismeret furdalás (ez nem hallatszik ki), a kedves ügyfél nem tud várni, nem érti meg....

4.elveszett a kuytájuk és most telefonált valaki, hogy felismerni vélte 2 utcával arrébb...

szóval sok valóban fontos hívás előfordulhat.
DE! ha esetleg valóban csak csevegett, nos akkor én is mélységesen egytértek veled!!

Emese

Szitya írta...

Kedves Emese!

Persze! Mindezekért gondoltam először én is úgy, hogy nem kell szidni azt, aki gyerekkel van és telefonál, még akkor sem, ha egy pillanatnyi figyelmetlenség miatt, egy ilyen kis baleset történik szegény Aprósággal. DE! Szerintem, meg lehet mondani annak, ki a vonal túlsó végén van, hogy jaj, baj van a gyerekkel, mindjárt visszahívom!
(AZ anyuka le sem tette a telefont.)
Az anyuka/anyós is tud várni pár percet, ha unokáról van szó; nincs az az ügyfél, aki elvárja, hogy egy zokogó gyereket tartó ügyintézővel beszáljen, a kutyát megtaláló ember telefonszámát meg el lehet kérni (vagy ha kiírta a telefon, akkor egy hamarosan érkező visszahívást lehet ígérni), stb...

Fontos hívások vannak. Fel is kell őket venni, el is kell magyarázni a gyerekeknek, hogy ez néha bizony előfordulhat. De minden fontos hívás megszakítható, ha a gyerek balesetet szenved, fáj neki és zokog....
De köszönöm az észrevételt! :)

Az érem egyik oldala írta...

Üdvözletem! A bejegyzés eleje nagyon-nagyon tetszett, olyan jó emlékek idéződtek fel bennem:-)
A vége is ugyanúgy tetszett, csak nagyon ledöbbentem. Hát ez számomra igen-igen felháborító dolog!

Normio