Pages

2015. február 2., hétfő

Hagymácska

Már egy ideje tervezem, hogy írok egy külön opust Róla. Nem mintha a többiért nem rajonganék, lelkesednék ugyanennyire. Csak most Ő változik annyit! Nem is változik: kinyílik! Azért adtam azt a címet, hogy "hagymácska", mert az jut eszembe Őt nézve és figyelve, hogy olyan, mintha hagymát pucolnánk: lejön egy-két-több réteg héj, és szép lassan elénk tárul az igazi lénye, ahogyan a hagymánál is akkor "bontakozik ki" a zöldség minden erejével és jellegzetességével.

Imoláról van szó. Imó mindig is csendesebb, visszahúzódóbb tagja volt a családnak. Bónuszbabának hívtam mindig is - egy nyereménynek, amit valami hatalmas szerencsével az ölünkbe pottyantottak. Nincsenek és nem is voltak kilengései, békés, türelmes, kedves, bájos. Van, hogy valami nem tetszik neki és nyivákol, mint egy kismacska, de aztán lenyugszik könnyedén, lenyugtatható könnyedén, meggyőzhető, az érvelés gyorsan eljut az agyáig és érző szívéig. Mindehhez még lelkiismeretes és feladattudatos, tehát az iskolai évek alatt is megbízhatóan "működik", biztos lehetek benne, hogy nem felejti el a házi feladatot megírni, az aláíratnivalókat aláíratni, a bevivendő dolgokat bevinni.

Szóval ő mindig is olyan "easy-going" volt, ahogy az angol mondaná, laza, aki mindenben megtalálja a jót, az élvezhetőt, a számára komfortost. "Kicsi Budhám" mondja rá mindig Laci, Emma keresztapja, nagyon találóan. Van benne egy keleti bölcs, akinek fő mondandója viszont a rómaiaktól jöhetne: "Carpe diem".... Egy nagyon is bűbájos "keljfeljancsi", aki legfeljebb egy kicsit mozdul ki a nyugalmi állapotából, de hamar visszatér oda és fel sosem borul.

Nos, mindezek igazak voltak a régi Imolára, és igazak a mostanira is. Csak annyi minden mással "bővült" jelleme palettája! A cuki, visszahúzódó, barbie-zó, csendes leánykából előbújt egy pazar humorú, határozott, de továbbra is cuki és nagyon jó természetű vagányodó kis virágszál, aki napról-napra kápráztat el minket sok kis aprósággal.

Azt hiszem, a "mókássága" (I-móka, ugye... :) ) a legnagyobb fegyvere. Csendes, dünnyögős humora van. Csak el-elejt egy-egy félmondatot, szót, valami utánozhatatlan stílusban és dől a nevetéstől az egész család. Már attól, ahogyan mondja. Ugyanis benne van az a személyiség, amelyet megpróbáltam nagyjából felvázolni az imént. És mindez humorba bugyolálva. Most egy olyan példa jut eszembe, ami a jómúltkorában esett meg. Autóban ültünk. Arról beszélgettek a gyerekek - főleg a két nagy, hogy tudják, hogy melyik ország hol fekszik, mi a fővárosa, megy egyéb ilyesmikről, hogy már mi mindent tudnak. Imola egy darabig hallgatta őket (azt hittem, hogy oda sem figyel), majd egyszer csak kivágta a rezet: "Én pedig tudom, hogy mennyibe kerül egy zsömle!!!!" Annyira aranyos volt, hogy úgy elkezdtünk mindannyian nevetni! Persze, ő arra gondolt, hogy nemrégiben környezetből ilyesmikről tanultak, és szorgalmiként össze lehetett gyűjteni néhány dolog árát. Gondolta, ő is felvág valamivel.... :) Persze, sokszor nem így vicces, hanem úgy, ahogyan megfogalmaz dolgokat, ahogy rávág meglepő fordulattal valamit egy megjegyzésre. Nehéz visszaadni. Frappáns és bájos egyszerre. Huncut. Sziporkázó.

A vívóterem és az új edző is kifejezetten jót tesznek neki. Kitartó, minden allűrtől mentes szorgalommal jár edzésre. Minden áldott hétköznap. És eszébe sem jut nem menni, kifogásokat keresni. Ott nagyon népszerű. A korosztályával mindig is jól kijött, ez ott is így van. Vannak "barátnői". És hát, ott vannak az idősebbek is. Ő "Zita húga" - mindenki ismeri és mindenki "cukinak" tartja. Külön jó viszonyt ápol a klub egyik felnőttkorú "sztárjával" is :) És.... vele mindenki vív. Ami nagy szó, mert a kicsiknek azért ki kell érdemelni, hogy a nagyobbak "hozzászóljanak". Imónak szerencséje van: hála ellenállhatatlan bájának és persze a "zitahúgaságának", neki rövidebb a szamárlétra. Az edzővel pedig igazán jó kapcsolata van. Kapott is tőle "vívónevet": ő Molli - szokta mondani, hogy most már mindenki így hívja ott... (Mert az edző kérdezte tőlem, hogy mi hogy hívjuk őt, mert az Imola olyan komoly - miközben a Zita meg neki is Zita -; én meg mondtam, hogy Imónak, mire az a válasz jött, hogy dehát az egyik autómosó-láncot hívják így; úgyhogy "kitalálta" ezt a nevet, amit persze nem ő gondolt ki először, de ő használja kitartóan). 

Amúgy érdekes, hogy ugyan tisztában van az ellenállhatatlanságával ("engem mindenki szeret" közli nagy vigyorogva, a középen kinőtt "lófogaival" és a mellettük éktelenkedő foghíjakkal), de valahogy mégsem beképzelt.

Szóval így, az alsós, kisiskolás kor vége felé, Imola kibújt a félénkség csigaházából és egyre nagyobb nyilvánosság elé tárja elbűvölő lényének minden árnyalatát. Imádnivaló. Ahogy eddig is az volt..... :)
És hát, továbbra sem csúnya....:)

4 megjegyzés:

Szerzők írta...

Olyan szivet melengető olvasni, ahogyan LÁTOD a gyerekeidet, ahogyan írsz róluk. Hogy csinálod, mondd? Hogyan jut időd mindenre és mindenkire? Hogyan jut időd önmagadra? :)

MJ írta...

Nagy nagy élvezet volt olvasni. :)

Szitya írta...

Kedves "Szerzők"!
Nem jut időm mindenre és mindenkire.... :) Csak mindig akire és amire kell :) Magamra talán legkevésbé. De az a "becsípődésem", hogy a gyerekek "vendégek a háznál", olyan rövid ideig gyerekek. Úgyhogy én ennek akornak minden pillanatát ki szeretném élvezni. Eleget foglalkoztam magammal az előttük lévő időben ahhoz, hogy most tudjak adni annyit magamból, amennyit csak lehet és szeretnék.
Volt, hogy könnyebb volt időt szakítani magamra (pl. nem dolgoztam), még így is megvan az elvárt minimum, és biztos lesz még idő, hogy törődhetek többet magammal. De félek, akkor vissza fogom sírni a mostani időket... :)

Szitya írta...

Köszönöm MJ!!!!!