Négy a lány: Az év utolsó hónapja

Bármennyire is álmodozom arról, hogy egyszer majd egy ráérős, igazi belassulós-csodavárós adventet élünk majd meg, a lelkem mélyén tudom, hogy ez a mi családunkban fizikai lehetetlenség. És utólag visszagondolva úgy is látom, hogy ez így van jól (és valószínűleg, magamat egészen jól ismerve, vissza is sírom majd, ha már nem így lesz).

A december nálunk zsúfolt. És ezen semmilyen gondos előretervezés sem segít(ene) - ráadásul a gondos előretervezés általában megáll az álmodozás fázisában. Sebaj.

A december első napja rögtön két "eseményt" takar nálunk. Egy részről Zoli születésnapját - mintegy elindítva ezzel a decemberi ünnepségsorozat görgetegét. Az igazság az, hogy rendkívül praktikus okokból (mivel elseje hétköznapra esett és az azt követő hétvégén pedig már Zita távol volt), ezt egy kicsit előrehoztuk: november 28-ára szerveztem neki egy naaaagy meglepetés-bulit, mivel, hogy úgy mondjam, "félkerek" évfordulóhoz ért. Gondoltam, most még nem fog gyanakodni. Végül is tényleg nem gyanakodott..... Annyira nem, hogy előző hétvégén elém állt azzal a ragyogó ötlettel, hogy ő kiszámolta, hogy a következő jópárhetes időszakban csak ez a bizonyos hétvégénk lesz valamennyire szabad, mi lenne, ha megszöknénk kettesben? Na, bajban voltam! Mert persze, hogy vágytam a kettesben töltött időre, de a bulit (és a közös ajándékot) pedig már hónapok óta szerveztem; nem tudtam volna sem áttenni, sem pláne lemondani. Ezért felbuzdítottam a munkatársait, hogy szervezzenek valami kamu-forgatást, megbeszélést, sürgős és halaszthatatlan akármit, pont arra a hétvégére. Meg még "álmeghívást" is kaptunk barátoktól.... Zita is kitalált mindenfélét az apjának, hogy miért nem utazhatunk el. De Zoli hajthatatlan volt; közölte a munkatársakkal (amit sosem szokott), hogy oldják meg nélküle, ő majd telefonon, meg majd később, meg mittudomén... A barátok meg jöjjenek velünk pihenni.... :) Zitus pedig ne legyen követelődző. :) Szóval, amikor már Zoli kissé furcsállva, nekem szegezte a kérdést, hogy esetleg én nem is akarok vele elutazni?!; na, akkor kénytelen voltam elárulni, hogy mire készülök.
Végül a buli pazarul sikerült persze, Zoli mindenkinek nagyon örült, jó volt a hangulat és legalább az ajándék igazi meglepetés volt! (Egy bringa, amivel új hóbortjának, az Ironman-nek hódolhat :) ) Délutántól szinte hajnalig tartott az ünneplés. :)

Az idei adventi "naptár" - a télikertet díszítette

És, december elseje még az advent, és ezáltal az adventi naptár, kezdete is. Klára már november elején közölte: nincs december adventi naptár nélkül! Hozzátette gyorsan, hogy ha ő majd negyven éves lesz, akkor is szeretne majd kapni (tőlem.... illetve a "házi angyaltól") adventi naptárt..... Tehát, noha amúgy is terveztem persze, nem volt kérdés, hogy lesz megint. És persze azt is lelkendezve kérdezgette Klára (főleg ő, de azért a többiek is kíváncsiak voltak), hogy "na, idén vajon milyen adventi naptárunk lesz?" Azaz: szó sem lehetett valami régebbi felfrissítéséről. És én készültem is. Volt koncepcióm, beszereztem az alapanyagokat is, a pici meglepetések listája is összeállt. Ettől függetlenül azért november 30-áról december 1-jére virradó éjjel készült el a végleges verzió, és persze azon az éjjelen került "felszerelésre" is - szerencsére Zoli szolidarított velem és segédkezett a kivitelezésben.
Az eredmény: négy zsinóron hatosával elhelyezett kis papírtasakok, ünnepi díszítéssel és megszámozva, bennük pedig minden napra egy idézet a szeretetről és/vagy a karácsonyról, no meg valami apróság. Vagy annak leírása (hiszen sokszor élmény volt az ajándék, illetve esetleg nem fért bele biztonságosan a kis papírtasakba).

December elsején Klára ujjongva, a többiek örömmel állapították meg, hogy idén sem (most már ugye tavaly) maradt el az adventi naptár. Szívesen olvasgatták az idézeteket is. Az abszolút kedvenc talán ez lett: "Valahányszor elfog a bánat a világ állása miatt, a Heathrow repülőtér utasvárójára gondolok. Kezd elterjedni az az általános vélekedés, hogy a gyűlölet és a kapzsiság világában élünk. De én nem így látom. Nekem úgy tűnik, a szeretet mindenütt jelen van. Előfordul, hogy nem különösebben méltóságteljes vagy említésre méltó, de mindig ott van: apák és fiúk, anyák és lányok, férjek és feleségek, barátnők és barátok, régi cimborák. Mikor a gépek becsapódtak az ikertornyokba, tudtommal a halál előtt álló emberek telefonhívásainak egyike sem a gyűlöletről vagy bosszúról szólt. Mind a szeretet üzenetei voltak. Az az illetlen érzésem van,hogy ha jól körülnézünk, akkor igazából szerelem vesz körül minket." Na, ki tudja, honnan van ez? (Hát persze, hogy az "Igazából szerelem" című már-már klasszikus, nálunk karácsonykor KÖTELEZŐ filmből.)

Szóval december elsejétől megvolt a reggeli rituális bontogatás, és azon kívül rengeteg program, feladat, verseny, meccs, karácsonyi műsor, vásár, koncert és utazás.

A Mikulás pl. Zitához Németországba érkezett. Ugyanis december első két hétvégéjén Németországban volt versenye, a kettő között pedig ott edzőtáborozott. (Hogy hogy sikerültek neki a versenyek? Őszintén? Zitus gödörben van vívás-ügyben. A szezont nagyon jól kezdte, válogatott pozícióban volt két korosztályban is, rengeteget edzett már a nyáron is és utána is, aztán pedig jött az ősz közepe felé egy nagy törés, mondhatni egy zuhanás. Azóta sok könnycsepp és kevés eredmény jött. De hiszem, hogy kimászik a gödörből, mert Zita erős és elszánt. Lehet, hogy ez a válogatottság erre a szezonra már csak vágy marad, de jön majd a következő idény, vagy az azutáni. De még az is lehet, hogy mint a magyar fociválogatott, a matematikai esélyt megragadva kijut oda, ahova szeretne. Mi támogatjuk, szurkolunk, ott vagyunk mellette és néha megemlítjük azt, amit ő még nehezen képzel el, de mi már tudjuk, hogy igaz: van élet a víváson túl is. :) )

Az itthoni Mikulás "legnagyobb dobása" - szerintem - az volt, hogy elhozta a családnak a teljes eddigi Star Wars sorozatot DVD-n. Az igazság az, hogy eddig csak én lelkesedtem - még gyerekkorom óta - ezért az egész világért, Zolinak anno nem lett a kedvence, a lányokat pedig eddig nem nagyon érdekelte. De azért mondogattuk, hogy kellene tartani egy "Star Wars hétvégét" meg egy "Harry Potter hétvégét", amikor is végignézzük e két sorozat összes részét egymás után. Hát, ilyet még nem tartottunk, és sejtem, nem is fogunk (mert nincs egyetlen üres hétvégénk sem - ha lenne, akkor pedig becéloznánk azonnal a sípályákat....), de azért december hosszú estéi alkalmat kínáltak arra, hogy szép lassan végignézzük az első hat részt. És mindenki belelkesült! Egyébként együtt, egymás után megnézni nagyon nagy élmény! Odáig vetemedtünk, hogy aztán a téli szünet során beültünk hatosban a moziba is a hetedik részre. Ami nem okozott csalódást. Na de nem ugrálok az időben. :)

Szóval, a decemberi hétköznapokon, és főként a hétvégék szabadabb részeiben azért készülődtünk a nagy ünnepre: szép lassan a ház is díszbe öltözött, és ahogy közeledtünk Karácsonyhoz, úgy teljesültek mindazok a "hagyományos" kívánságok, amik nélkül a gyerekeink (főként Klára... a legromantikusabb-nosztalgikusabb egyed) szerint nincs is igazi advent. Eljutottunk hát a Vörösmarty térre, sütöttünk (többször is) mézeskalácsot és egyéb karácsonyi sütit (többek között a számos karácsonyi osztály- és klubkarácsonyokra), varrtunk (főleg Klára...) saját készítésű ajándékokat, készítettünk persze adventi koszorút is (egyet Imó a suliban, egyet Klára otthon), részt vettünk családi edzéseken (röpi és judo), meghallgattuk Klárát és Emmát a zeneiskolai koncerteken (Zita, aki nagy örömünkre még mindig fuvolázik, sajnos kihagyta a sajátját, mert pont Németországban volt), eljutottunk mind az öten, mi lányok, egyszerre fodrászhoz (nagyon jó buli volt - 23-án délután!), és az ugyancsak hagyománnyá vált elő-karácsonyi ebédünkre is a kedvenc belvárosi olasz éttermünkbe; meg onnan még a Bazilika előtti szépséges vásárra is. Mindez úgy tudott megvalósulni, hogy közben azért úgy emlékszem vissza a szünetet megelőző időszakra, mint egy hatalmas és meglehetősen kimerítő vágtára.... (Amit ki nem hagynék, és le nem lassítanék...)

A mézeskalács-sütés nagyon vidámra sikeredett

A Vörösmarty-térre Anyu is elkísért minket
(Emma és Zoli viszont nem tudott jönni)

Adventi vásáros evés-ivás
(minden finom volt)

Fodrászatban, karácsony előtt

A hagyományos, karácsony előtti családi ebéd a legjobb olaszban!

Megnéztük a Bazilikánál lévő vásárt és streetfood sort is

Összefoglalva, azt állapítottam meg, hogy a lányaink nyitottak mindenféle új hagyományok megteremtésére, de a régieket (azaz: amit már egyszer csináltunk az adventi időszak alatt, az adventi időszakhoz kapcsolódóan, és tetszett nekik) el nem eresztenék, és azokon változtatni nem lehet! :) De ezt nem bánjuk - jók az ilyen kapaszkodók, biztonság- és melegérzetet adnak, úgy vélem. Egy "hagyomány" elmaradásának viszont mégis határozottan örültünk: senki nem veszekedett senkivel a fa díszítése során. :)

A fát is, mint mindig, közösen választották ki. Szinte a hagyomány részévé vált az is, hogy előtte éles viták zajlanak arról, hogy milyen legyen. Emmával mi kettesben képezzük az örökké elnyomott kisebbséget: kicsi fát szeretnénk, akár gyökereset is. Ehhez még társul az én személyes mániám: szeretem a csúnya fácskákat.... Úgy gondolom, hogy őket nem választaná senki, én meg úgy szeretem a fenyőket, az illatukat, hogy nekem jó lenne egy kicsit csálé, egy kicsit csúnyácska is.... Ahogy a csorba bögrék a kedvenceim.... (mondjuk, ebben azért vannak követőim a családban. :) ) Ez már odáig fajul nálam, hogy előfordult olyan a december során, hogy valamelyik lánykám azzal jött haza: ""Anya, elmentünk egy fenyőárus mellett. Nagyon tetszett volna neked a kínálat: tele volt csúnya fával." :)

Még mielőtt elérkeznénk az advent végéhez (mármint krónika-szempontból), azért meg kell említeni még egy fontos decemberi eseményt: szinte hihetetlen, még most is alig vagyok képes leírni, de Zita tizenhat éves lett!!!! Gyönyörű, vidám, forgószél, csillogó, lelkes, élettelteli tünemény ő! A születésnapjára azért már visszatért hozzánk, hogy méltó módon körberajongjuk mi, szűkebb családja, majd tágabb családja, barátai, és hát, hm.... tágabb "rajongói köre" is. :) Noha kicsit nehezen emésztem, hogy már ilyen "öreg" gyerekem van, azért persze közben érzékelem én a szerencsémet is: már eltelt tizenhat év, és még mindig, továbbra is úgy gondolom, hogy fantasztikus csajszit hozott nekünk a sors azon a decemberi napon! Köszönet érte!!!!