Pages

2016. július 20., szerda

Összetalálkák

Az utóbbi időkben nem sikerül túl sok bejegyzést írnom a blogba - ennek több oka is van az időhiányon túl (pl. már igen körültekintően kell témát választanom, "érzékeny" kamaszokkal élek együtt immáron ugyebár...), de attl én még nagyon szeretem ezt a blogot. Leginkább persze azért, mert sikerült benne rögzítenem olyan történeteket, pillanatokat és érzéseket, amik lehet, hogy feledésbe merültek volna a sok utánuk következő történetek, pillanatok és érzések miatt, és milyen kár lett volna értük.... (Ezt mi sem mutatja jobban, mint az, ahogyan a lányok szeretik visszaolvasni ezeket a róluk szóló szösszeneteket.)

A másik ok, ami miatt szeretem ezt a bloggolást még az az, hogy egy egész világot megismertem - a blogos világot. Komoly "kapcsolatok" alakultak ki itt - több mindenkivel találkoztam már, megszervezetten inkább. Sőt, munka-kapcsolat is alakult innen ki már.

Nos, az utóbbi pár napban, a fantasztikus, megunhatatlan, imádott Bogláron két blogos világból származó találkozás dobta fel amúgy is szép, nyaralós napjainkat.

Először is, négyesben vacsoráztunk a Paletta nevű remek helyen (négyesben, mert Zita és Imola nem voltak - még - velünk, holmi edzések miatt :) ), amikor is megjelent Móni, a mostanra már igazán híressé vált gasztro-bloggerünk a Laptopkonyhából. Móni egészen hollywoodi történetet ír a saját életével: megmutatja a nagyvilágnak, hogy lehet abból boldogulni, ami a szenvedélyünk - csak kell hozzá hit, kitartás és sok-sok munka. Móninak már saját cukrászüzeme van, alkalmazottakkal - és már egy teljes térképet tud rajzolni, kis zászlócskákkal rajta, amelyek azokat a helyeket jelzik, ahol "Móni-sütit" lehet venni és enni (a Paletta is ilyen :) ).

Szóval, Móni leült hozzánk, együtt fogyasztottuk el a vacsoránkat - és olyan jó volt. Aztán Móni suhant is tova, még készült sütni ezt-azt (ekkor már 9 óra volt, és Keszthely nincs Boglár szomszédságában...), tele volt energiával és mosollyal. :)

És akkor tegnap pedig még egy véletlennek köszönhetően, egy másik blogger-társat ismerhettem meg. :) Diust már évek óta olvasom, nagyon szeretem a stílusát, és azt, hogy kitartóan tud írni minden nap. Nos, Dius köszönt rám Boglár utcáján.... :) De erről a találkáról olvassatok inkább itt: http://ezisdius.blogspot.hu/2016/07/a-vegen-lesz-csattano.html

Szóval, az élet idén is szép Bogláron, gyertek fürödni a Balcsiban, olvassátok Mónit és Diust - és a világ kerek lesz!
Dius férjénél volt szerencsére alkalmatosság, amivel
fotó is készülhetett :)

2 megjegyzés:

Mini Mom írta...

Ez de jó! :)

Dius írta...

Jövőre rendezünk egy blogtalálkát is Bogláron. :) És azóta mi már egy jó kávét is megittunk együtt. :)