Pages

2008. november 11., kedd

Már megint vonultunk

Zita és Emma iskolájában két nyelvet tanítanak - elég jól: németet és angolt. Szerencsére lelkes nyelvtanárok vannak, így a két nyelv kultúráját is megismertetik a gyerekekkel. Így történt, hogy Halloweenkor töklámpásos felvonulást szerveztek, annak minden hozzávalójával. És tegnap pedig a német hagyományok szerinti Márton-napi lámpásos felvonulásban vehettünk részt. Ez utóbbit a kerület Német Önkormányzata szervezte (aminek Zita tanárnője az egyik vezetője, történetesen) és rengeteg gyereket vonzott. Úgy zajlott a dolog, hogy a Zeneiskolánál találkozott mindenki, majd onnan "Márton" lovas (!) felvezetésével
elsétáltunk - a gyerekek a saját-készítésű lámpásaikkal világítottak -


(Emma fehér kabátban)

a közeli, Erzsébetigeti színházba. Itt műsor következett. Ennek első részében három iskola tanulói léptek fel - köztük a miénk is. Így aztán mindkét nagylányom a színpadon találta magát (mindkettő németes, bár Zitus angolt is tanul). Emma "csak" a kórusban mímelte az éneklést, Zita viszont - szereplési vágyát kiélve - fuvolázott is. Mindig elbűvöl engem ilyenkor legidősebb sarjam... Simán kiáll egy telezsúfolt színházterem elé.... Bár most azt állította, hogy izgult, ebből semmi nem látszott....





(Emma kék-fehér csíkos pulcsiban bal oldalt, első sorban)
Az iskolások műsora után volt még egy (nép)táncos produkció is; a Ludas Matyit adták elő - zseniálisan (Tébláb együttes). Végül, minden gyermek kapott Márton-napi sütit és más finomságot.
Azt kell mondanom, hogy nagyon élvezem ezeket a hagyomány-ápoló megmozdulásokat (még akkor is ha nem a mi hagyományaink...), úgy érzem, hogy gyerekeim lelke és értelme is gazdagodik ezzel, kinyitja őket más kultúrák és a hagyományok felé....

(A fényképek gyér minőségűek, mert a vakum nem túl jó, ráadásul Zita fuvolázása esetén az volt a koncepció, hogy leoltották a lámpákat és a kórus apró, kis világító rudacskákkal mozgott rá).

2008. november 6., csütörtök

Majmócák 2.








Lemaradt még pár klassz darab a sorozatból.

Majmócák












Imola betegszabadságon van a héten. Hétfőn és kedden még Klára is vele tartott. Imolának hasmenéses-hányós vírus jutott, Klárának makacs, éjszakai köhögés. No, azért nem voltak túl betegek. Egyik nap jókat kacarásztak együtt - majd megkérték, hogy fotózzam le őket. Igen vidám sorozat született. Igyekszem minél többet bezsúfolni.

2008. november 4., kedd

Mozi

Túl vagyunk az első kényeztető hétvégénken, kettesben, Zolival. Hát az is volt. Mármint kényeztető. Először Graz városába rándultunk ki, mert sok szépet hallottunk róla és eddig sosem vetődtünk arra. Ezt most bepótoltuk és saját szemünkkel is láthattuk és saját bőrünkön is tapasztalhattuk: bűbájos városka. Másnap visszatértünk kicsiny országunkba, egyenesen Sárvárra, ahol egy gyönyörű, új szállodába vitt utunk - ahonnan alig jöttünk ki, csak egy-egy séta erejéig, a következő két napban. Hogy miért? Mert lenyűgöző fürdőkomplexummal bírt ez, a lélekről elnevezett, szálloda-csoda. Úszómedence, mindenhogyan bugyogó-habzó medence, "dögönyöző" medence, jacuzzi, gyógyvizes bentről-kintre medence, s ki tudja még milyen medence, vagy ötféle sauna, gőzkabin és jégkamra. Aztán squash-pálya (azt is teszteltük), tenisz-pálya (azt nem), fitness-terem (Zoli ezzel a lehetőséggel is élt). És főleg: gyönyörű szoba, valami olyan kényelmes ággyal, hogy ilyet még nem éltem. Aludtam is sokat - és aludtam volna még többet, ha nem egy fitness-edző típusú palival élnék együtt.... A kaja is isteni volt, meg a bor is. Ráadásul találkoztunk egy baráti párral - jót beszélgettünk. Ja! Láthattunk ott több politikust is: lehet, hogy mégsincs olyan nagy válság?!?! :-)

Kipihenve értünk haza - ahol négy idám csaj várt minket, köztük egy azért betegen: Imola.

Node, nem is erről akartam mesélni..... hanem családunk különböző mozizási válfajairól, amelyekkel mostanság élünk....

Kaptak ugye az Ikrek egy diavetítőt. Volt nekünk korábban, de miután kiégett az égője, sehol sem leltem belevalót. Így aztán dobhattuk ki a "kabátot", mert nem volt gombja.... Ezért az Ikrek szülinapi ajándékain törve fejem, kipattant az isteni szikra.... Amikor megkapták, nem mutattak különösebb lelkesedést, hiszen nem is igazán tudták, hogy mi az... De mióta megismerték a szerkentyű titkát!!!! Szinte nincs is olyan este, amikor nem diázunk. Ez ideális esetben úgy zajlik, hogy Apa maga köré gyűjti leányait és komoly beleéléssel és előadói tehetségét fitogtatva mesél és mesél - a szobafalról.... A csajok annak örülnek a legjobban, ha én is csatlakozom, nézőként. Ezt persze boldogan teszem, ha időm és teendőim engedik.

Az őszi szünet alatt voltunk igazi moziban is, bár csak a két Naggyal. Zita osztályában ugyanis féktelen nagy divat a High School Musical című film-sorozat. Ennek jelent meg most a harmadik része, a mozikban. Mivel Zita már így is felhánytorgatja nekem, hogy nem nézhet Jetixet, továbbá felnőtteknek való műsorokat (pl. a "korszakalkotó" minőségű Celeb vagyok-ot), ahogy azt "szinte mindenki" teszi az osztályban, egyszerűen nem tehettem meg, hogy a még trendibb HSM3-at sem nézzük meg.... Emma meg, hát ahová Zita megy, oda ő is akar... Beültünk hát a zsúfolt, hatalmas moziterembe (ez mondjuk nagyon tetszett nekem, ez az igazi mozi-érzés), pattogatott kukoricával és itókával, ahogy kell. Hogy milyen a film? Teljesen ártalmatlan, amerikai álom-világ, ahol a két 18 éves hős még a csókokat is csak szűken méri, nem hogy még mást is sugalljon... A cukormáz szinte lefolyt a képernyőről, de igazából nem bántam. Nem zavar, ha a gyerekem bízik abban, hogy lehet minden szép és jó....

Aztán..... Szüleim (egyik) házassági évfordulós ajándéka az volt, hogy átvetették DVD-re az összes videó-részt, ahol családunk látható. Ez 11 DVD! No, nem is kell más a lányoknak mostanság! Imádják nézni saját magukat! Mondjuk, ha Zita-babáról szól a film, akkor Klára és Imó gyorsan berzenkedni kezd, hogy ők mikor jönnek már, de sebaj. Zita őszinte felháborodással szidta le húgát: "Emma olyan aranyos voltál! Miért nem vagy még mindig ilyen?!?!" Mondta ezt, egy Emma-babás rész után. Ez a legjobb mozi, az tuti. Csak egy apró, "kellemetlen" mellékhatása van. Mindenki részéről felmerült, de Zita fogalmazta meg a legkonkrétabban: "Anya, én már tudom is, hogy mit kérek a Jézuskától: egy kisöcsit!"

2008. október 29., szerda

Címszavak - Házassági évforduló

A hosszú hétvégére esett a 10. házassági évfordulónk. Gondoltuk, hogy valamelyest különlegessé tesszük ezt a napot. Eszünkbe jutott, hogy a tavaszi kerékpáros Fertő tavi túránk során, találtunk Rusztban (akkori szállóhelyünk városkájában) egy elbűvölő éttermet (ami panzió is egyben). Úgy gondoltuk, hogy ide meghívjuk a velünk utazókat és még néhány embert, akik hajlandóak pár órát autóba ülni. Hát, volt egy pont, amikor egy egész komoly ember-mennyiség összejött volna (21), de aztán végül Bátyám hivatalos útja eresztbe húzta az ő számításukat, Lacinak a szüleit kellett végül egy másik helyre fuvaroznia és Gyöngyiék meg ugye az autójuk áldozatai lettek. Így aztán Mingiéken és rajtunk kívül "csak" a szüleim tudtak eljönni. Ettől persze az ünnepség nagyon jó hangulatú volt. (A kép sajnos nem túl jó, a vakunak nem volt elég a sok gyertya)
Vivi, a csoda baby-sitter segített mindent "letárgyalni" az éttermesekkel (mivel ő tud, én meg nem, németül...). Így aztán egy gyönyörűen feldíszített (csupa gyertya!!!) boros pincében várt minket a ragyogó asztal. Az isteni ebéd után még rátettünk egy lapáttal: elmentünk lovaskocsizni a környékre - főleg a gyerekek nagy vigassága végett!

(A képen az étterem előtt csücsül a gyerekek nagy része, háttérben a szüleim.)
Ajándékok? Voltak, persze, bár nem erre ment ki a játék. Szüleim pazarul elhalmoztak minket. Először is, megkaptuk azt, amiért már régen nyaggattam szegény Anyut: DVD-re átmásolva a családunkkal kapcsolatos video-felvételeiket! Nekünk nincs ilyen masinánk, az övéket használtuk néha. Nos, most kaptunk tíz év emléket! De erre majd visszatérek hamarosan egy másik bejegyzésben.... És..... Ami igazi meglepetés volt: kaptunk egy római hosszú hétvégét! Repülőjeggyel, szállodával és beígért hazai gyerek-ellátással!!!! Ide majd november 13-án indulunk (remélem, hogy miután a névnapom is és nem is péntek, ez a szám inkább szerencsét hoz... - kissé rettegek a repülőtől...). Én magunknak készítettem egy "ajándékot": tíz éve tervezzük és tologatjuk, most végre elkészítettem: az esküvői albumunkat! Persze, a végére betettem pár képet az elmúlt tíz év "terméséből" is, így aztán Zita szerint az lett a legjobb rész, mert ott ők is láthatóak....

Mingi pedig, kedves barátném, egy gyönyörű, saját-készítésű akvarellel lepett meg minket!!!

Szép nap volt és csak az a megdöbbentő, hogy már eltelt tíz év. Bár az is igaz, hogy azt megbeszéltük Zolival, hogy mi nem érezzük úgy, hogy elrepült ez az évtized. Sejtésünk szerint már csak azért sem, mert nagyon sok időt töltöttünk ébren ebből a tíz évből....

Zoli is intézett magunknak ajándékot: ennek örömére holnap is kettesben kelünk útra egy hosszú hétvégére (hiszen a másikról nem tudtunk), először Grazba egy éjszakára, majd Sárvárra kettőre. Kicsit összejött most ez így, de sebaj, talán nem nagy gond a gyerekeknek.
(A képen mi - most, tíz évvel később. Szerintem az én fejem önmagáért beszél: szép dolog négy gyereket nevelni, de most már rám fér pár nap pihenés...)

2008. október 27., hétfő

Címszavak - Elutaztunk

A hosszú hétvégére beterveztünk egy kis kirándulást - két másik nagycsaláddal. Így készült hát tíz gyerek és hat felnőtt a Fertő-tóhoz (hiába, lassan már mániánk), Pomogyba, azaz Pamhagenbe, mert az már az osztrák oldal, egy üdülő-falucskába.


Végül "csak" hét gyerek és négy felnőtt érkezett meg (Mingiék a három fiúval és mi), mert Gyöngyiék autója már a 40. kilométer-kőnél felmondta a szolgálatot, így hát az autómentő segítségével ismét a kiindulási ponton találták magukat: otthon. Sajnáltuk, nagyon. Azért igyekeztünk jól érezni magunkat. Bár a szállás lovardával is bírt, az ott dolgozó, rendkívül udvariatlan, magyar ember miatt végülis nem szálltak lóra a lányok a három és fél nap alatt egyszer sem... De csináltunk mást. Adtak például annyi kerékpárt, ahányat csak kértünk. Ez már önmagában boldogság volt a gyerekeknek, mert hatalmas területen száguldozhattak szabadon. Még Imó is belelkesült - bár az kissé visszavetette, amikor berepült a nádasba - járgányával együtt....

(A képen Emma a házunk előtt)

Volt még minigolf is, amivel lelkesen próbálkoztak. Itt is csak utolsó napon került egy kis üröm az örömbe, amikor Mingi legkisebb fia addig fészkelődött, míg belökte a középsőt a kis kerti tavacskába....
(A képen Zita éppen egy bepottyant golflabdát próbál kihalászni abból a bizonyos tavacskából, ahová pár perccel később a mellette álló Boló beleesett...)
A kis házikónk előtt volt egy hatalmas játszótér (Mingiék házában még egy visszajáró kis béka is...), a főépületben pedig egy nagyszerű fürdőrész. Az Apák még a fedett teniszpálya adta lehetőséggel is éltek kétszer is. Tehát sokat sportoltunk, levegőn voltunk és egyik nap különleges programunk is akadt.....

Címszavak - Halloween

Zita és Emma iskolájában minden évben megrendezi az igen lelkes angol tanárnő a Halloweent. Ezt úgy teszi, hogy egy délután mindenféle csapatversenyeket rendez, ahol erről a népszokásról tudnak meg egy kicsit többet a gyerekek, no meg tanulnak néhány házalós dalocskát. Este aztán mindenki beöltözik banyának, szellemnek, macskának, valamilyen rémségnek és (tök)lámpással a kezünkben körbejárjuk a környéket. Megbeszélt helyeken becsöngetünk és néhány dalért cserébe cukorkát, almát vagy mást kapnak a gyerekek. Ahol "nem akarnak" adni, ott betekercseljük vécépapírral a kerítést (ez mindig a tanárnő háza....). Általában rengetegen jövünk össze (rendőri kíséretet is kapunk ám!) és a gyerekek nagyon élvezik. Másnap pedig a saját készítésű töklámpásokat kiállítják az aulában és megversenyeztetik őket (mi sosem nyerünk, örülök, ha sikerül két tököt valahogy kifaragnom...).
A képen a két lelkes résztvevő: Zita-banya (bár mondtam neki, hogy ehhez a szerephez be sem kell öltöznie - nem méltányolta a humoromat...) és Emma-cica (vagyis: Emmacska).