Végül "csak" hét gyerek és négy felnőtt érkezett meg (Mingiék a három fiúval és mi), mert Gyöngyiék autója már a 40. kilométer-kőnél felmondta a szolgálatot, így hát az autómentő segítségével ismét a kiindulási ponton találták magukat: otthon. Sajnáltuk, nagyon. Azért igyekeztünk jól érezni magunkat. Bár a szállás lovardával is bírt, az ott dolgozó, rendkívül udvariatlan, magyar ember miatt végülis nem szálltak lóra a lányok a három és fél nap alatt egyszer sem... De csináltunk mást. Adtak például annyi kerékpárt, ahányat csak kértünk. Ez már önmagában boldogság volt a gyerekeknek, mert hatalmas területen száguldozhattak szabadon. Még Imó is belelkesült - bár az kissé visszavetette, amikor berepült a nádasba - járgányával együtt....(A képen Emma a házunk előtt)
(A képen Zita éppen egy bepottyant golflabdát próbál kihalászni abból a bizonyos tavacskából, ahová pár perccel később a mellette álló Boló beleesett...)
A kis házikónk előtt volt egy hatalmas játszótér (Mingiék házában még egy visszajáró kis béka is...), a főépületben pedig egy nagyszerű fürdőrész. Az Apák még a fedett teniszpálya adta lehetőséggel is éltek kétszer is. Tehát sokat sportoltunk, levegőn voltunk és egyik nap különleges programunk is akadt.....
1 megjegyzés:
Szilvikém, most olvastam végig a bejegyzéseidet egy szuszra és egy csomó dolog eszembe jutott.
Torták meseszépek, amit te készítettél nagyon különleges, gondolom az íze is mennyei volt.
Töklámpás felvonulás nagyon jó ötlet, én a magam részéről nem bánom ha átveszünk ünnepeket más népektől, mert ezzel is színesítjük a mi magyar palettánkat és az őszt pedig jó feldobni, főleg így az óraátállítás után valami vicces, jópofa dologgal. Tökfaragásban viszont mi profik vagyunk, továbbképzést szívesen adok ha kell.
Sportos kiruccanásotokon már meg sem lepődöm, nyughatatlanok vagytok és ez így jó.
Most csak ennyi, a többit majd szóban remélem, valamikor, valahol.
Puszillak,
Ágnes
Megjegyzés küldése