Lovaglás II.

Elsőként mindig Imó "lovagolt". A lovaglónadrágon és a (gumi) lovaglócsizmán kívül, ilyenkor feltette a kobakot is (lovas "bukósisak") és a gerincvédőt is. Ez utóbbi az én mániám, a Nagyok szoktak is morogni, hogy melegük van benne, minek ez az egész. Erre mindig az a válaszom, hogy én elviszem őket oda, becsülettel végignézem (és végigszörnyülködöm...) mind a négyőjüket, ki is fizetem érte a nem kis pénzt (bár vidéken olcsóbb a lovaglás azért) és csak azt kérem cserébe, hogy a megnyigtatásom végett ezt az izét vegyék fel. Lehet, hogy soha nem lesz rá szükség, de ha csak egyszer is... már megérte.

Szóval Imó beöltözve odasétált a lóhoz, Bea feltornászta rá, beállította a kengyelt (Zita a képen addig tartotta a lovat)és elkezdődött a futószáras oktatás. Ezalatt Imó mindenféle bemelegítő tornagyakorlatokat végez, majd később az ügetéshez készül fel, végül ügetgetett. Már egyre többször eltalálja ő is a ritmust. Imó imádta ezeket az órákat, zokogott, ha nem mentünk valamiért, és mindig nagyon koncentrált arra, amit Bea magyarázott neki.

Imola után Klára érkezett. Talán az ő lelkesedése a leghullámzóbb a lovaglással kapcsolatban. Hol volt kedve jönni, hol nem (ha nem volt, természetesen nem ment, valamelyik nagymamája társaságát élvezte inkább Bogláron).
Klára is hasonló gyakorlatokat végzett, lelkesedésével egyenes arányban álló eredményességgel.

Ők ketten együtt összesen fél órát töltöttek a lovon. A gerincük és a figyelmük sem bírt volna többet.

Lovaglás I.

Nyarunk során a lovaglás tulajdonképpen főszerepet töltött be. Lovagoltak a lányok Toszkánában, a két Nagy volt egy hétig lovas-táborban, lovagoltak Zamárdiban, és, balatonboglári tartózkodásunk alatt is legalább másnaponta elrándultunk Rádpusztára.... mi mást csinálni? lovagolni! Ez utóbbiról hatalmas képriport készült, ezzel rögzíteném, hogy miként is zajlott egy-egy ilyen (pár órás) túra.

Miután megérkeztünk, a négy, beöltözött lány, megkereste Beát, a tizenöt (!!!!) éves oktatót, és kíváncsian kérdezgették, hogy melyik ló jut nekik aznap. Itt meg is állnék egy pillanatra. Bea ifjú kora elrettentő is lehet(ne). Már ismertük őt tavalyról és azelőttről is, akkor még "csak" a póni-köröket rótta, azaz kisgyerekek felültek a pónira, ő ment mellettük, tartotta a lovat, és így sétáltak kb. 15 percet. A kislány ezt ingyenes (!!!) nyári munkaként végezte, egyetlen ellenszolgáltatásként azt kérte, hogy amint lehetséges, lovagolhasson (terepen). Már akkor is korát meghazudtoló fegyelemmel és érettséggel tette a dolgát, de ez idénre még jobban kialakult. Már teljesen fejlett testtel rendelkezik, tehát a lovat simán megtartja, tökéletesen tudta, hogy mi a dolga, mind a lovardában, mind az oktatás alatt. Nyugodt, de határozott volt végig, a kissé néha zavarba ejtő lovász-allűrök nélkül. Felelősen rá mertem bízni legféltettebb kincseimet.
Visszakanyarodva tehát magához a lovagláshoz. Már a ló felszerszámozásánál is segédkezhettek lánykáim, és természetesen ők vezethették ki a lovat a karámba, néha akár mind a négyen.

Mérlegelés

Visszatértünk balatonboglári paradicsomunkból. Hogy itthon is jól érezzük magunkat.

A nyaralás véget ért, a vakáció még nem teljesen. Zitára és Emmára vár még holnaptól Kati néni (zeneovis) Kokas-tábora, a Kicsikre még egy itthon-játszós hét, rám két életbevágóan fontos, iszonyúan nehéz döntés, és szeptember 1-től visszaszállunk a "mókus-kerékbe". Már töröm a fejem a logisztikai kihívásokon (pl.: mindenki eljusson a kiszemelt külön-foglalkozásokra).

De egyelőre néhány adat.

Balogh Zita Anna, legnagyobb kislányunk:
145 cm, 34,5 kg (a ló ennek kb. a tízszerese, de a szerelem nem ismer súlyhatárokat...), 35-36-os láb, a nyár folyamán kiesett 1db foga. Negyedik osztályba készül, meglepő módon még várja is az iskolát.

Balogh Emma Nóra

127 cm, 25 kg, 31-33-as láb (magas a rüsztje, ezért aztán a méret sokat változhat), nyári legfőbb tevékenysége: evés és a következő étkezés felől való érdeklődés (mindez 0 kg-os hízással...), továbbá biciklizés, lovaglás és vigyorgás. Másodikba megy, a sulit egyszer sem említette a nyár folyamán.

Balogh Klára Szilvia

109 cm, 17 kg (Zoli szerint biztos "csalt", megkapaszkodott a mérlegen, vagy valami, mert még ennyi sincs), 28-as láb. A olasz turné zákányos hangulatai után, a Balatonon angyalként viselkedett. Meg is jegyezte, hogy szívesen élne ott. Középsős lesz, állítása szerint szívesen megy oviba.

Balogh Imola Réka

112 cm, 20,7 kg (övé Közép-Európa legszebb pocakja!!!!), lába 28-as. A nyár folyamán tökélyre fejlesztette "lágy erőszakosságát", csendesen, de ellenállhatatlanul tud követelni bármit. Ő a fintorgós-nyafogós korszakában van: nem akar oviba menni, de itthon maradni sem. Talán csak a lovaglásért lelkesedik határtalanul.

Négy lány. Négy testvér. Négy egyéniség. Négy gyöngyszem. Négy kincs.

Megkésve bár...

...de annál nagyobb szeretettel köszöntöm most édes kicsi Kláránkat, akinek tegnap ünnepeltük a névnapját. Úgy várta már! Hetek óta számolt vissza eddig a napig! Talán a mi tudatosságunk is benne van abban, hogy nagy "feneket" kerítsünk a névnapozásnak, főleg az Ikrek esetében, hiszen ez az egyetlen SAJÁT ünnepük! Szeretik ők a születésnapjukat is, naná, meg az összes közös "sátoros" ünnepet, de ez, amikor a figyelem csak rá(juk) irányul, ez az igazi!

Összegyűltünk tehát, ahányan csak tudtunk, és virág- és pusziözön közepette "megadtuk a módját": megünnepeltük Klárát! Klára pedig, nevéhez méltón, "ragyogott" és teljesen elégedett volt a napjával!!!!! Volt olyan plüss-kutyus nyakörvvel (egyszerűnek tűnő, ámde nehezen megvalósítható kívánság), amilyet kért. A nővérei komolyan készülődtek: készítettek neki "könyveket" (fényképeket ragasztgattak kommentekkel néhány lapra, majd ügyesen összefűzték azokat), és vettek is egy plüss-állatkát a spórolt pénzükből (a tanév során összegyűlt 5-ösökért és matricákért, illetve kiválókért gondos nyilvántartásban vezetett százasok összegéből). Én nagyon meghatódtam, hogy ennyire előre, gondosan betervezve, készültek a húguk nevenapjára, mert az ajándékok már ott "lestek" hetek óta, Apa dolgozószobájában, csinos dísz-szatyrokban összekészítve. Sőt! Még Imó is elment tegnap reggel anyukámmal a virágoshoz, és ragaszkodott ahhoz, hogy ő is adhasson az iker-tesójának egy kis cserepes virágot! Természetesen a nagymamáktól és a keresztszülőktől is kapott csecse-becséket, no meg volt nagy sütizés, a szomszédokkal együtt is, végül pedig nagy sárkány-eregetés (egyik ajándék) a lenyugvó nap fényében (aranyhíddal!!!!) a Balaton-parton!

Balatonon vagyunk már hetek óta, szüleim nyaralójában, távol a számítógépek és internet világától, wifi és egyéb "kártékony" elemek nélkül. A programban lovaglás (dögivel), teniszezés (a két Nagynak), biciklizés (büszkén jelenthetem, hogy Klára és Imó is magabiztosan "nyomja" már két keréken!!!!), fürdés és homokozás, nagy játékok (társas, barie-zós és szerepjátékok, no meg barátnőzős is, a megszokott "szembeszomszéd" Orsival), agyagozás és minden egyéb ínyencség, amik miatt nehéz lesz majd megint visszatérni. Bogláron csordogálnak a napok, és van valami időtlenség, ami engem nagyon lenyűgöz. Ma "fent" vagyok Pesten, "üzleti ügyben", de már vágyom vissza és örülök, hogy találtam egy "fuvart", aki már ma este visszavisz (Zoli, aki tegnap lejött "Klárázni" és engem is felhozott ma reggel, sajnos még holnap is dolgozik, de utána repül hozzánk).

Rengeteg mindent kellene mesélnem, és fogalmazgatom is magamban a remek bejegyzés-témákat, de annyira nem, hogy otthagyjam a csajokat a nagymamá(k)ra és egy füstös internet-kávézóban töltsem az időmet. Majd, ha visszajöttünk végleg (néha sajnos-szerencsére fel kell jönnöm, mert készül valami, ami jó is lehet), akkor talán majd nekidurálom magam és ideragasztok pár pillanatot, ebbe a "virtuális" fénykép- és élményalbumunkba, de addig inkább megélem őket, mert olyan jó velük, a családdal.

Hat

Hatan voltak ma. Hat lány. Négy az enyém, két barátnő. Isteni volt. Először is, külön bóknak veszem, hogy Vilma és Dorina anyukája egy pillanatig nem aggódik azon, hogy a már meglévő négyemhez még egyet "hozzátesz". Ráadásul, mindketten tudták, hogy még egy másik "vendég-kislány" is társul. És nem is volt miért aggódni. Teljesen jól megvolt a kis csapat. Még arra is ügyelt két nagylányom, hogy az előtte lefektetett szabályokat betartsa (azaz: ha egy játékkal felhagynak, akkor előbb elpakolnak, mielőtt újba kezdenek). Tehát: először "kuckóztak", utána táncverseny volt majd gyümölcs-evés és utána pedig elvittem őket fagyizni. Az volt az igazán jó móka! Ők is élvezték a helyzetet, ahogy szálltak ki a (szerencsére hétszemélyes) autóból és mondogatták: "most biztos azt gondolják, hogy mi veled táborozunk". Én pedig büszkén vonultam velük: gond nélkül adtuk le a rendelést, és utána hat kis angyal ücsörgött az asztal körül, fagyit nyalva, vagy islert nyammogva. A végén kicsit szétszéledtek, és én élvezettel soroltam a névsort: Emma, Vilma, Klára, Imola, Dorina, Zita! Megyünk!

Ünnepek

Az elmúlt hétvégén két ünnepre is hivatalosak voltunk.

Először Bátyámat köszöntöttük a "félkerek" születésnapján, pénteken. A 45-ös évfordulóra szüleim kedvenc kerületi éttermében, a Koronakerten kerítettünk sort, egész népes társasággal. De persze, volt valaki, aki sajnos hiányzott, és többé sosem tart legjobb barátjával: János. Aggódtam is, hogy Misi hogyan veszi a kanyart, de úgy tűnt, hogy élvezte az estét, bár a felhajtást - maga körül - kifejezetten nem kedveli. Ezért aztán külön jó volt, hogy "hozzácsaptuk" az ő születésnapjához Dani-fia - én keresztfiam!- névnapját is. Dupla ünnep volt tehát, amit egy isteni vacsora kísért (régebben nem annyira kedveltem ezt az éttermet, de most mind a tíz ujjamat megnyaltam volna, ha azt illett volna...). Boldog születésnapot, így utólag is, drága Bátyám! (és én is úgy gondolom, hogy ez volt az "első fele".... legalább!!!!)
(képen legkisebb fiával, Gergővel, a Garda-tónál)

A pénteki vacsorán természetesen mind a hatan részt vettünk, nem úgy, mint a másnapi ünnepségen, ahová csak mi ketten voltunk hivatalosak. És, bár nagyon élvezzük a csajok folyamatos társaságát, iskolai kötelezettségektől mentesen, eléggé feldobott minket a gondolat, hogy ezen az estén akár be is fejezhetjük majd megkezdett mondatainkat és vacsoránkat.... De persze, ennél sokkal-de-sokkal többet adott nekünk az este....

Ezüst-lakodalomra hívtak minket, ilyenen sem voltunk még. Azt kérték a meghívón, hogy a hölgyek legyenek kalapban (!!!!), süteményt vigyünk, de ajándékot ne. Most már tudom, hogy miért: mert ők adtak nekünk ajándékot: azt, hogy részesei lehettünk ennek a magasztos, megható, de ugyanakkor könnyed és vicces ünnepségnek.

A sütemény-sütésbe Emma is beszállt. Igaz ugyan, hogy először még Edith segítségét is kikértem, hogy adjon ötletet, mivel kápráztassam el az "ifjú párt", de végül kénytelen voltam leegyszerűsíteni a dolgokat, mert nem volt időm "letesztelni" a kiszemelt süteményt és ráadásul Emma is szeretett volna segédkezni. Ezért aztán egy egyszerű clafoutis-t csináltam (francia, de kipróbált, receptből). Ezúttal szilva, sárgabarack és meggy (némi fahéj-áldással) került a tésztaréteg alá. Mutatós és finom lett. De ezt gyakorlatilag Emma készítette (a gyümölcs-darabolás és a hozzávalók mennyiségének kimérésén kívül)... Ezért Emma felügyelete közben összedobtam egy másik sütit is. Régi tervem volt citrom-tortát sütni, de családomban legfeljebb csak Zita mutatna érdeklődést ilyesmi iránt. Ez volt hát a jó alkalom! Egyszerű és gyors recept volt (na, nem expressz!) és nagyon szépre sikeredett. El is fogyott, egyedül csak Zolinak nem ízlett, ahogy azt megjósoltam....

Szóval, sütivel a kezünkben, kalappal a fejemen, megérkeztünk Ildikó és Sanyi ezüst-lakodalmára. Az ünnepelt pár olyan káprázatosan nézett ki, hogy akár az "első" esküvőjük is lehetett volna. Ragyogtak kívül-belül, és a a fenntartás-nélküli, tisztelet-teljes szerelem biztos jó "tartósítószer", mert roppant fiatalosak voltak! Az asztal szépen megterítve, a társaság nem túl nagy (25 körül) és nem túl ismerős. Sanyi ugyanis Zolival először munka-kapcsolatban volt, abból lett barátság. Ott voltak a mi esküvőnkön is, szoktak hozzánk járni vacsorázni, néhány közös baráttal, de azokat, akik ott voltak szombat este, nemigen ismertük. De, olyan jól "kitalálták" az egész este menetét, hogy ez egyáltalán nem zavart. Az első koccintás után átsétáltunk a Kertészeti Egyetem parkjába fotózkodni (a tűsarkús hölgyek örültek: gyakorlatilag palántázni lehetett volna a nyomaikban...). Nagyon vidámra sikerült már ez is, mert a KEK parkjába párok beandaloghatnak, de a csoportoknak be kell jelentkezniük... Ezért aztán "kijátszottuk" a szigorú szabályt, és nagy vihorászva kettesével-négyesével indultunk el a kaputól, egy-egy perces különbséggel, nagy hanggal firtatva, hogy melyik növényt hogy is hívják, majd vidáman ismerve "véletlen" egymásra, kicsit távolabb.
A fotózkodás után visszamentünk, és ott, valami olyan történt, amitől még most is libabőrös leszek és könny szökik a szemembe a meghatottságtól. Ildikó és Sándor újra fogadalmat tettek. nem egy pap, nem egy anyakönyv-vezető előtt, hanem azelőtt a barátjuk előtt, aki már 25 éve is ott volt. Találtak egy gyönyörű szöveget, ami elkerült minden sablont, örökös hűségi esküről és hasonlókról, viszont tele volt szívig hatoló selymes és néha torokszorító szavakkal (kicsit az is benne volt: most lesz majd nehezebb, a korral) és a fogadalom szövege pedig egyenesen megrázó volt, amihez még erősen hozzátett az is, hogy mikor Sándor elkezdte ismételni a szavakat, az ő hangja is elcsuklott. Ildikó bátorító csókja adott végül erőt neki, hogy elmondja, a "násznép" viszont eszeveszetten szipogni kezdett... Annyira megható, megkapó, lélekig érő volt ez a jelenet, hogy csak megköszönni lehet, hogy ennek szem- és fültanúi lehettünk. Tényleg, ajándék ez az élettől számunkra is... És persze az egész olyan szép: szerették egymást 25 éve, most is szeretik egymást és ez még most is olyan fontos a számukra, hogy ezt ilyen keretek között és ilyen módon szerették volna kinyilvánítani.

Némi orrfújás után pezsgőztünk, jót ettünk, hihetetlenül jópofa játékokat játszottunk sorsolással összeállított csapatokban. A meghatottságé után ezért a vinnyogós nevetés kicsorduló könnycseppjeit itatgattuk. Majd ez is leült, és lelkes beszélgetősdi alakult ki. Fél három volt, amikor hazaértünk.

Még egyszer csak annyit, hogy köszönjük, Ildi és Sanyi, hogy ezt mi is átélhettük veletek!

Kívánunk még nektek arany, gyémánt és még ki tudja milyen lakodalmat, ameddig az út ugyanilyen szerelem- és szeretet-teljes legyen, ugyanilyen látványos összhangban!

(az "ifjú pár arcát direkt nem teszem ide, azt hiszem, én nem dönthetem ezt el helyettük. VISZONT: vannak azért fotók a nyaralásról, szüleim gépének jóvoltából, ezért azokat majd bebiggyesztem utólag a megfelelő helyekre)

Még valami. sanyiék most küldtek át néhány képet. Van köztük egy olyan, amin csak mi vagyunk Zolival és..... a kalapom! Muszáj betennem, mert szerintem "nagyon rendben" van (kár, hogy a hozzáillő cipő nem látszik)..... Ja! és a férjem sem néz ki rosszul, nem?!

Békaárusok

Még egy rövid bejegyzés arról, amiről majd remélem, hogy többet is tudok majdírni (értsd:lesz időm). Muszáj rögzítenem, hogy ezt a hihetetlenül meleg, kánikulás, hetet Zamárdiban töltjük, Laci jóvoltából. Igen, ismét kölcsön adta drága barátunk a remek házát, és eszméletlenül jól érezzük magunkat. Vasárnap érkeztünk, pénteken megyünk, de már előre sajnáljuk, hogy itt kell hagynunk. A lányokkal és Zoli anyukájával, "Jutka mamával" "tengetjük" itt életünket... (Zoli is benéz azért egy-egy estére). Minden nap lovaglás (naná!!!), fürdés a Balcsiban és Laci kerti (!) jacuzzijában, továbbá voltunk hétfőn a most nyílt kalandparkban is és holnap pedig érkezik Kriszti barátnőm három gyermekével, "látogatóba".

A négy lány élvezi ezt a helyet; például úgy is, hogy békát fognak a kert végében. Ezt ma odáig fejlesztették, hogy egyszerre többet is becserkésztek (pici, fekete "fenevadakról" van szó) és kitalálták, hogy árusítják őket. Készítettek plakátot is: "Zamárdi legszebb békái: kicsi: 100 Ft, nagy: 200 Ft, ismerősöknek ingyen"... Mondjuk, bátrak voltak, mert nagyot még nem is fogtak.... (szerencsére). Aztán leguggoltak a kerítéshez, és -főként a két Kicsi - kirikoltoztak az alsó résen: hé, nem kell béka?! Békát vegyenek! Egyszer csak arra ment egy nagyobb társaság, több gyerekkel, akik odajöttek és kértek békát... No, volt nagy öröm-rikoltozás, hogy van kuncsaft!!! Végül is. a gyerekek "vettek" két békát, Jutka mama pedig "kifizette"....