Pages

2009. július 29., szerda

Hat

Hatan voltak ma. Hat lány. Négy az enyém, két barátnő. Isteni volt. Először is, külön bóknak veszem, hogy Vilma és Dorina anyukája egy pillanatig nem aggódik azon, hogy a már meglévő négyemhez még egyet "hozzátesz". Ráadásul, mindketten tudták, hogy még egy másik "vendég-kislány" is társul. És nem is volt miért aggódni. Teljesen jól megvolt a kis csapat. Még arra is ügyelt két nagylányom, hogy az előtte lefektetett szabályokat betartsa (azaz: ha egy játékkal felhagynak, akkor előbb elpakolnak, mielőtt újba kezdenek). Tehát: először "kuckóztak", utána táncverseny volt majd gyümölcs-evés és utána pedig elvittem őket fagyizni. Az volt az igazán jó móka! Ők is élvezték a helyzetet, ahogy szálltak ki a (szerencsére hétszemélyes) autóból és mondogatták: "most biztos azt gondolják, hogy mi veled táborozunk". Én pedig büszkén vonultam velük: gond nélkül adtuk le a rendelést, és utána hat kis angyal ücsörgött az asztal körül, fagyit nyalva, vagy islert nyammogva. A végén kicsit szétszéledtek, és én élvezettel soroltam a névsort: Emma, Vilma, Klára, Imola, Dorina, Zita! Megyünk!

1 megjegyzés:

Bogár és Gerti írta...

4 gyermek mellé már meg sem kottyan 2 ;) Szerintem :) Bár...én 30hoz vagyok szokva :P ;)
Puszi